2014. szeptember 6., szombat

Lángoló agy

Susannah Cahalan: Lángoló agy - Egy hónapig őrült voltam

5/5

Lebilincselő visszaemlékezés a New York Post fiatal újságírójának tollából, aki ritka és ijesztő betegséggel vívott csatát, most pedig saját tapasztalatainak megírásával bepillantást enged az agykutatás fantasztikus tudományába.
Susannah Cahalan egy napon furcsa kórteremben ébredt – az ágyhoz szíjazva, felügyelet alatt, mozgásra és beszédre képtelenül. Az egyhónapos kórházi tartózkodása alatt készült kartonjai pszichózisról, agresszióról és veszélyes instabilitásról tanúskodnak. Néhány hete még egészséges, életteli huszonnégy éves volt, élete első komoly kapcsolatában, felfelé ívelő karrierrel.
Susannah lenyűgöző könyve tulajdonképpen egy krónika, mely megvilágítja a betegség útjának kifürkészhetetlen ösvényeit, és azt a szerencsés felfedezést, ami végül megmentette az életét. Kiderült ugyanis, hogy autoimmun kórról van szó, melynek során a szervezet megtámadja az agyat. Ez magyarázatot adhat a történelmen végigvonuló „démoni megszállásokra”


Hányszor mondjuk életünkben valamire, hogy ez őrültség, vagy a másikra azt, hogy te őrült vagy, egy helyzetre, hogy én ettől mindjárt megőrülök? De egy pillanatra se gondolunk bele, mi lenne velünk, ha ez tényleg bekövetkezne. Mit tennél, ha a valósághoz való viszonyod megváltozna? Ha az, akinek hitted magad, hirtelen eltűnne a süllyesztőben, s a családodnak egy teljesen új emberrel kellene valamit kezdenie?
A fejlődésünk egyik alappillére, amikor elérünk egy olyan fejlettséget, hogy kialakuljon az én tudatunk. Ennek általában a gyakori "nem" szócskával adunk hangot, melyet szüleink nem feltétlenül élveznek. Innentől kezdve tulajdonképpen életünk nagy részét azzal töltjük, hogy megismerjük önmagunkat, majd elhelyezkedjünk a társadalomban.
Gondolj bele, ha megkérdeznek arról, te milyennek tartod magad, akkor csupa ismerős dolgot veszel sorra. Azokat a tulajdonságokat, amiket mindennap látsz a tükrödben, és azokat, amik évek alatt alakultak és csiszolódtak a viselkedésedben. Mit tennél, ha mindez egy pillanat alatt megváltozna, sőt eltűnne?

A könyv két szempontból is felkeltette az érdeklődésemet. Egyrészt mint biológus, érdekelt maga a betegség, amely nem volt ismerős számomra. Másodszor pedig az emberi oldal. Hogy lehet ezt végig aszisztálni, megélni? Sőt, ezután újra beilleszkedni a hétköznapi világba?

Lenyűgözött Susannah őszintesége, a családjának kitartása, barátjának hűsége. Egyik félnek sem lehetett könnyű. A betegnek, mert ha nem is mindig volt tisztában a helyzetével, sokszor érezte, ez nem az igazi énje, a családnak és barátoknak pedig végignézni azt, ahogy leépül, közel kerül a halálhoz. És közben mindenki fejében ott az ijesztő gondolat: Mi van, ha ugyan fizikailag felépül, de szellemileg már nem lesz az, aki volt? Emelem kalapom előttük, mert nem adták fel. Hogy kiálltak érte akkor is, amikor ő nem tudott magáért. És a bátorság előtt is meghajlok, mert én nem biztos, hogy hónapokkal később képes lettem volna visszanézni a felvételeket, vagy beszélgetni azokkal az emberekkel, akik ezalatt az egy hónap alatt önmagamból kivetkőzöttnek láttak. Hiába, hogy nem maradtak saját, de leginkább megbízható emlékeim.
Nagyon szuggesztív az írása. Amikor olyan részt olvastam, ahol dühkitörése volt, vagy haragos és impulzív, akkor én is sokkal türelmetlenebb voltam a körülöttem lévőkkel, és indokolatlanul voltam haragos. Úgyhogy hamar rászoktam arra, hogy olyankor olvassam, amikor senkinek nem kell válaszolnom, vagy legalábbis megértően viselkednem. Igazi érzelmi hullámvasút élményt jelentett. Ez egyszerre jó, és rossz. Jó, hogy ilyen mélyen beszippantott, rossz, mert olvasás után a szomorúság, vagy lehangoltság szinte a bőröm alá kúszott, s velem maradt.  
Szinte láttam, ahogy egy-egy vizsgálatra elviszik (MRI nekem is volt, úgyhogy azt teljesen magam elé tudtam képzelni).  

Az orvosi, biológiai részek szerintem mindenki számára érthetően vannak megfogalmazva, bár ugye ebben nem biztos hogy én vagyok a legtisztábban látó személy. Mindenesetre ismét elgondolkodtam azon, amin már jó pár órán is anno, mennyire nem ismerjük még a saját agyunkat, és a különféle betegségeket, melyek azt támadják meg. Pedig jól látható, elég csak egy aprócska hiba, és akár mindent elveszíthetünk.
Nagyon pontosan vannak leírva a különféle fázisok, és kezelések is. Na meg az az összehangolt munka, ami egyáltalán elvezetett ahhoz, hogy rájöjjenek, mi a baja és elkezdjék a kezelést.

Olvasása közben sok mindenen elgondolkodhatunk. Milyen könnyen széthullhat egy emberi élet. Hogy az egészségügyi rendszer sehol sem tökéletes, hiszen volt olyan orvos, aki félrediagnosztizálta, és még a gyógyulása után sem tudott erről a betegségről. Hogy túlterheltek az orvosok és ápolók, és sokszor csak 5-5 perc jut vizsgálati időnek az emberekre. Ennyi idő alatt pedig nem lehet megváltani a világot, vagy jobban megismerni a pácienst.
Vagy azon is elgondolkodhatunk vajon hány és hány ember élete ment tönkre amiatt, mert nem tudták felismerni, ez a baja? És még ha ki is derül, nem biztos hogy felépül, vagy egyáltalán lesz arra elég pénze, hogy a kezelés megkezdődjön...

Ami végig bennem volt, az a hála, amiért nem velem történt meg. Nem én vesztettem el az identitásomat, nem nekem kellett megküzdeni a hallucinációkkal és paranoiával, később pedig a sajnálkozással, lenézéssel. A remény, hogy sikerül neki felépülni teljesen, s lehetősége lesz egy teljes élet leéléséhez. Sajnálat, hogy ilyen élményekkel kell bárkinek is megvívni, mert ezt senki nem érdemli. Düh, mert nincs mindenkinek lehetősége a legjobb orvosokat és a legjobb kezeléseket megkapni.

Ajánlani tudom, mert nem fog hidegen hagyni senkit. De arra mindenképpen készüljetek fel, hogy ez nem egy habos-babos, rózsaszín történet. S ugyan vannak benne vidámabb részek, azok nem túl hangsúlyosak. De nagyon elgondolkodtató. S talán általa megértjük, és kevésbé fogjuk elítélni azon embertársainkat, akik akaratlanul is elveszítik az agyuk feletti irányítást, hiszen ők is áldozatok. Csapdába esve a saját tudatunkban...ezt senki nem kívánja.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző kiadót.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése