2014. augusztus 28., csütörtök

Bezárt elmék

John Scalzi: Bezárt elmék

5/5

"Egy hotelszobában ismeretlen férfi holttestére bukkan a rendőrség. A feltételezett gyilkost még a helyszínen elfogják, de ő semmire sem emlékszik. Nem sokkal később újabb bűntény történik. Az esetet a kezdő FBI-ügynök Chris Shane-nek és sokat látott társának kell megoldania.
Hamarosan rájönnek, hogy igen nagy a tét. Az események ugyanis összefüggésben vannak egy frissen beiktatott törvénnyel, amelynek értelmében az USA radikálisan csökkenti a Haden-szindróma által érintett emberek ellátására szánt összegeket. A gyógyíthatatlan betegség több millió amerikait fertőzött meg: az életben maradottak elméje ugyan ép maradt, de elveszítették az uralmat önnön testük felett, így az agyukba ültetett neurális háló segítségével tartják a kapcsolatot a világgal.
Az új törvény nemcsak a lakosság jelentős részét háborítja fel, hanem számos nagyvállalat érdekeit is sérti. A hadenes közösség tiltakozásként tüntetéseket és sztrájkot szervez, mások azonban akár ölni is képesek…"

Én eleve Scalzi rajongó vagyok, ugyanis a Vének háborúja le vett anno a lábamról. Úgyhogy elég nagy elvárásaim voltak a történettel szemben még úgyis, hogy az olvasás közben nem hasonlítgattam össze a műveket. De elégedetten tettem le a könyvet, mert ez is éppolyan mélyen magába szippantott, mint eddig bármelyik világa.

Most egy pillanatra sem hagyjuk el a Földet, mégis egy másik világba nyerünk bepillantást. Egy vírus után az emberek igen nagy része bezártan él a saját testébe. Emiatt természetesen a kutatások olyan irányt vettek, amelyek az ő életük könnyebbé tételére irányulnak, illetve az újabb betegek megjelenését próbálják meg elkerülni.
Eléggé hidegrázós gondolat, hogy a saját testembe legyek rab. Természetesen ilyen emberek ma is élnek, és el nem tudom képzelni, hogyan élhetik ezt meg. Pláne, hogy a könyvben leírt lehetőségek ma még a kanyarban sincsenek, így nincs esélyük sem szrípiokban járni, sem integrátorok segítségével emberként nézelődni. Szörnyű belegondolni, hogy tudod mi történik a közeledben, de te nem tudsz reagálni rá...
Ebben a világban azonban ezen problémák egy részét áthidalták, még ha nem is mindig tökéletes a dolog. A betegek az Agorában beszélgethetnek, "találkozhatnak" egymással, és ha a fizikai viágba akarnak megjelenni, azt is megtehetik. Bár azért elég nagy árnak érzem hozzá azt, hogy különféle gépeket tegyenek az agyamba, de nyilván van az a pont, ahol ez már nem számít annak.

A hadenesek lassan egy szubkultúrát alkotnak, és a támogatásaik elvétele sokukat érzékenyen érint. Azt hiszem mindig is komoly nehézséget fog jelenteni az anyagi oldala a szociális hálózatoknak. Mert alapvetően mindenki úgy érzi, hogy a gyengébbeket, betegeket támogatni kell, az a helyes. De néha van az a pillanat, és pont amikor a sok kedvezményt, és kiváltságot már a hétköznapi/egészséges emberek nem kitörő örömmel fogadják, hanem némileg ellenségesen. Nem tudom, valaha lesz-e megoldás erre az ellentétre, a könyv sem ad erre igazi feloldást, pedig kíváncsi lettem volna, az író mit tudna elképzelni.

A nyomozás szál elég hamar megadja nekünk a főellenséget, a nagyobb részét az teszi ki, ahogyan megpróbálják őt lépre csalni, na meg a nyomok alapján előkeríteni a bombabiztos bizonyítékokat. Mi meg közben szurkolhatunk, hogy nehogy elhalálozzanak a nyomozók, illetve ne semmisüljön meg minden nyom, ha lehet. Számomra kifejezetten élvezetes volt, és az sem zavart, hogy jó pár technikai és tudományos leírást kapunk. Szerintem minden elég jól le van írva, úgyhogy laikusként sem kell aggódni, hogy elveszünk a részletek között. Mondjuk mivel nem informatikus vagyok, azt így nem tudom megállapítani, hogy mennyire lehetne lehetséges a leírtak megvalósítása, de engem meggyőzött arról, hogy ezek úgy működnek, ahogy, és ez számít.

A szereplők közül nekem Chris és Tony volt a legkedvesebb. Azt sajnáltam, hogy a többi alakra akkora hangsúly és idő nem jutott, pedig a lakótársak, és Chris szülei is felkeltették a kíváncsiságomat, bár az apukájában ebben a pár oldalban is pozitívan csalódtam, ami nagy szó. Remélem, hogy lesz folytatás, és így a többieket is megismerhetem, mert úgy érzem, hogy mögöttük is van mesélnivaló.
Chris és Vann kapcsolata érdekes, én szerettem a köztük zajló csipkelődő hangvételű párbeszédeket, néha csak ezek oldották a feszültséget. Bár főhősünknek amúgyis egy nagyon szimpatikus, kissé fanyar humora van, úgyhogy nem is csoda, hogy hamar a szívembe zártam.

Néha kissé kapkodtam a fejem, hogy bírjam követni a történéseket, vagy az éppen behozott új technikai csodát, de egyben el is varázsolt, úgyhogy nem lehet egy panaszszavam sem.

Azt hiszem, bátran ajánlhatom mindenkinek, aki egy kikapcsolódásra remek könyvet keres magának, némi izgalommal megfűszerezve.

A könyvért köszönet illeti az Agave Kiadót.

A lány, aki körülhajózta Tündérföldet

Catherynne M. Valente: A lány, aki körülhajózta a Tündérföldet

5/5

"Szeptember egy kislány, aki kalandokra vágyik. Amikor a Zöld Szél és egy Leopárd Tündérföldre invitálja, természetesen elfogadja a meghívást. (Te talán nem tennéd?) Tündérföldön azonban nagy a zűrzavar, és egy tizenkét éves kislányra, egy könyvszerető sárkánygyíkra és egy Szombat nevű, különös és majdnem emberi kisfiúra hárul a feladat, hogy legyőzzék a gonosz Márkinőt, és helyreállítsák a rendet."

Már az AdAstránál felfigyeltem az írónőre, de még eddig nem volt érkezésem tőle olvasni semmit. Úgyhogy amikor megláttam ezt a könyvtárban, nem haboztam lecsapni rá. Már maga a külseje is elrabolta a szívemet, ezt csak tetézte az,  hogy a fejezetek előtt is kis rajzokat találunk.

Gyerekként imádtam a meséket hallgatni, és ha elfogyott az olvasnivaló, akkor magam találtam ki újabbakat. Aztán ez csupán mesefilm nézésre redukálódott az évek során (erről nem tudok és nem is akarok lemondani), és csak néha-néha veszek a kezembe meséket. Eme könyv után úgy érzem, ez elég nagy kár. Nem csak a gyerekeknek, de az idősebbeknek is remek szórakozást fog nyújtani a történet. Úgyhogy felkerült a meg kell szereznem listára is :D.

Már főhősnőnk neve - Szeptember- is furcsa, előrevetítve, hogy bizony nem csak a megszokott mesei elemekkel fogunk találkozni. De mindenki megfogja találni a neki leginkább tetszőt. Tündérkirálynők, cserélt gyermekek, könyvgyíkok, társaik várnak arra, hogy elvarázsolják a hallgatóságot.

Hamar megszerettem Szeptembert, és reméltem, hogy különösebb sérülés nélkül fog majd a mese végén hazaérni, már ha haza akar. Mert valljuk be, ha nekünk ajánlanák fel, hogy elrepítenek minket egy másik világba (méghozzá egy leopárd hátán), akkor mi se nagyon igyekeznénk vissza, a szürke és sokszor kegyetlen, kiábrándító valóságba. Ám hiába tűnik az elején minden szépnek és jónak, hősnőnkkel együtt rájövünk mi is arra, hogy nincs minden rendben ebben az új világban, és bizony ennek is megvannak a maga sötét oldalai. És minden tettnek meg lesz a maga következménye, akár akarjuk, akár nem.

Mind a nyelvezete, mind a világa megfogott, és nem eresztett, amíg el nem olvastam az utolsó oldalakat. Utána is csak egy problémám volt vele: miért lett vége? Tudni akartam, mi történt az ott maradtakkal a lány hiánya alatt, hogy vajon az édesanyja rájött-e arra, a gyermeke bizony elveszített valamit...úgyhogy kénytelen leszek hamarosan a folytatást is kézre keríteni, mert bizony az is van ;).
Különösképpen tetszett a vége történetnek, amikor kiderül a Márkinő miért is lett olyan, amilyen. Ez az a faramuci helyzet, amikor a fő gonosszal hirtelen együtt érzel, s ha jobban belegondolok, lehet én sem lettem volna jobb az ő helyében.

Mindenesetre ha egy tényleg igényes és jó mesét szeretnétek olvasni, nyitottak vagyok az új ötletetekre, akkor feltétlenül vegyétek a kezetekbe és olvassátok el :).

Kiadó: Ciceró
Oldalak száma: 274

2014. augusztus 25., hétfő

A Holland alagút

William G. Winkler: A Holland alagút

4/5

"Rafinált nagyhatalmi cselszövés szálai bonyolódnak William G. Winkler új thrillerének lapjain, melynek kitervelői Moszkvában, haszonélvezői pedig közel-keleti fővárosokban üldögélnek, miközben New Yorkban ismét emberéletek tízezrei forognak kockán.
George McGeary , a CIA fél lábbal már nyugdíjban lévő bécsi rezidense a Hilton szálló bejáratánál megpillantja azt az embert, aki évtizedekkel korábban a kihallgatását vezette a KGB-nál. Nem csal az ösztöne, amikor arra a következtetésre jut, hogy itt valami rémisztő dolog készül, és figyelmeztetésére beindulnak a hatalmas titkosszolgálati gépezetek. Az olvasó pedig hamarosan rájön, hogy a világ alig változott valamit a hidegháború óta, legfeljebb a James Bondok őszültek meg közben…
A Németországban élő, de magyar nyelven író William G. Winkler A pénzváltó és A 210-es izotóp után harmadik regényével is bizonyítja: a politikai kalandregény műfajában a legjobbak közé tartozik, de ő az, aki mindenkinél frissebben reagál a világpolitika aktuális eseményeire."


Alapvetően nem vagyok nagy krimi rajongó, és a politikai krimi meg aztán tényleg nem volt a keresett műfajok között. De a 210-es izotóp után úgy gondoltam, felülvizsgálom ezt a hozzáállásomat. Így, amikor az új könyvről kaptam hírt, kíváncsian vágtam bele, sikerül-e megint megfogni.
És azt kell mondanom, igen.

Ezúttal is igen nagy fába vágjuk a fejszénket, a CIA tagjaival együtt. Megakadályozni egy újabb csapást az Amerika Egyesült Államok ellen. Kezdetben csak a megérzéseik, később félmondatokat kapnak, melyek a közelgő vészt jelzik, ám nem lelik a megfelelő nyomokat, miközben az idő vészesen ketyeg.

Az író nagyon érdekesen tudja átadni a történéseket, a különféle adatokat, évszámokat, történelmi vonatkozásokat, így még akkor is érdeklődve olvastam, amikor nem épp a nyomvadászatot taglalta. Ami nem rossz, tekintve, hogy általában a különféle hidak pontos adatai nem éppen a kedvenc olvasmányaim.
Egy szavam sem lehet a különféle hatalmi játékok roppant szemléletes leírásával szemben sem. Ismét csak kapkodtam a fejem, hogy ki kivel és miért. Persze a végén leginkább mindenki mindenki ellen, de ezen már addigra meg sem lepődtem. A szálak mozgatása, és az emberek kijátszása minden oldalon megjelenik, és gazdagítja a történetet, néhol nem is tudtam ez vajon épp kinek fog segíteni.
Hogy ezekből vajon a valóságban mennyi az igaz, nem tudom, és ezután a könyv után azt hiszem nem is akarom tudni. Egy ilyen játékban labdába se rúghatnék, szerintem genetikailag alkalmatlan lennék egy ilyesfajta megtévesztéshez, és az ellenfél kiismeréséhez.
A politikusok között meg meg sem lepődtem azon, hogy egyesek csak kiadják az utasítást, és azt, hogy mindezt hozzájuk nem lehet kötni. De azért belegondolva szörnyű, hogy az igazi "tettesek" ritkán kerülnek kézre...

Itt ismét képbe kerül ugye a vallási fanatizmus hatására elkövetett öngyilkos merénylet, terror csoportok. Ez egy érdekes, és azt hiszem elég kényes terület még napjainkban is. Én személy szerint nem tudom megérteni, hogy hogy képes valaki a saját életét feláldozni azért, hogy másokban kárt tegyen. Ez a fajta elhivatottság tőlem messze áll. Itt is értetlenül olvastam. Velem egykorú, vagy pár évvel idősebb, tanult fiatalok, akik a nagyvilágot is ismerik valamennyire. Előttük az élet, és még sem azt választják. Elgondolkodtató, és kissé ijesztő.  

Ebben a történetben a szerelmi szál erősebben volt jelen, engem különösebben nem zavart. Egyesek viselkedésére okot adott, meg kissé talán közelebb hozta hozzánk a szereplőket.
Ha már a szereplőknél tartunk, itt éreztem egyedül némi hiányosságot. Az elején megismerjük McGeary börtönbekerülését, megmenekülését. De sem akkor, sem később nem sikerül őt jobban megismernünk. Ugyanígy a felállított team tagjait sem ismerjük meg behatóbban, csak néha felbukkannak a történetben. Talán még Kevin lesz az, akiből a legtöbbet kapja az olvasó. Ezt kicsit sajnáltam, kíváncsi lettem volna a többiekre is. De ezt leszámítva egy szavam sem lehet a történetre.

Arra viszont kíváncsi lennék, hogy a könyvben leírtakból ma mit lehetne így megvalósítani...

Ha valaki szereti a politikai játszadozásokat, a kémkedést, egy grandiózus terv kibontakozását végig követni, az ezt a történetet is szeretni fogja. Aki pedig nem, annak csak azt tudom mondani, adjon egy esélyt neki.

A könyvért köszönet illeti az Atlantic Press Kiadót.

2014. augusztus 15., péntek

Lement a hold/Volt egyszer egy háború

John Steinbeck: Lement a hold/ Volt egyszer egy háború

4/5

„A hold akkor megy le, amikor a hajnali derengés még nem látható, de már közeleg megállíthatatlanul, mint a végzet.”
Az emberiség legsötétebb éjszakájának, a második világháborúnak ötven éve lett vége. Steinbeck lement a Hold című kisregénye a norvégiai fasizmus éjét rajzolja meg, balladisztikus tömörséggel. Az 1942-ben kiadott kis remekművet a háború alatt titokban terjesztették, kézről kézre adták a terror legsötétebb óráiban.
A Volt egyszer egy háború a haditudósítóként tevékenykedő Steinbeck egybegyűjtött tudósításait tartalmazza. Az „egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy háború” keserű iróniája érvényes ma is: lehet-e, szabad-e mesévé szelídíteni a megtörtént borzalmakat, lehet-e „nem is volt igaz”-zá magyarázni az elszenvedett rettenetet? Találjuk meg rá a választ a Nobel-díjas amerikai írásaiban.


A kisregénnyel, mint műfajjal egy problémám szokott lenni, túl rövidnek érzem. Mire igazán belelendülnék, vége is. Ennek ellenére a Lement a hold kifejezetten tetszett, bár kissé nehézkesen indult a kapcsolatunk.

Nem tudjuk hol vagyunk pontosan, csak annyit, hogy egy városban, ami nem lehet túl nagy, hiszen a katonái száma mindösszesen 12 fő. Ráadásul némi belső segítséget is kapnak a megszállók, így szinte egy sóhajtás alatt a kezük alá kerül az egész terület. És innentől kezd érdekes lenni a dolog, amit szerintem remekül érzékeltet az író. Hiszen az alapállás egyszerű: vannak a győztesek, az ő kezükben a hatalom, szükség esetén bárkit megölhetnek, és vannak a vesztesek, akiknek engedelmeskedni kell.
De telnek a napok és a hónapok, és a katonákkal együtt mi is rájövünk, ez nem így van. Mert a kezdeti megdöbbenést, meglepettséget felváltja a makacs ellenállás. Apró dolgokban, amik szép lassan összeadódnak, majd jönnek az egyre nagyobb és merészebb tettek. Két akarat feszül egymásnak, és én úgy éreztem, a legyőzöttek voltak azok, akik végül fölénybe kerültek. Még akkor is, ha a végét már nem látjuk a történéseknek.

Ennyi idő alatt is remekül lehet ábrázolni az embereket, ha valaki ért hozzá, és be kell látnom, Steinbeck ért hozzá. Mert ezalatt a pár oldal alatt megkedveltem a polgármestert és a doktort, Annie-t, és a város lakóit, sőt a katonák közül Lanser ezredest. Ő már látott háborút, és túl jól ismeri az embereket. De a parancs az parancs, még akkor is, ha nem akarja az ember megtenni, vagy ha tudja, pont az ellenkezőjét fogja elérni annak, amit szeretnének.
Loft százados, Corell úr voltak a legellenszenvesebbek. Az egyik csak a paragrafusoknak élt, és szinte nem is volt önálló gondolata, a másik meg gerinctelen áruló.

A hangulat egyre hűvösebb és jegesebb lesz, komorabb és baljóslatúbb. Az elkeseredettség mindkét oldalon felüti a fejét, csak éppen más-más okból. Mindenesetre elolvasása után úgy éreztem, még egy okot kaptam, hogy soha, de soha ne akarjak megtapasztalni egy háborút és a velejáró dolgokat.

A könyv második fele haditudósításokat tartalmaz a II. világháborúból. Az elején elmeséli nekünk az író, hogyan is készültek el ezek, mire kellett figyelni, és milyen volt az élete egy tudósítónak. Utána három nagyobb csoportba szedve jönnek maguk az írások. Némelyek hosszabbak, összefüggőek, mások csupán egy pillanatot villantanak fel elénk. Mindegyikük hangulata is más. Vannak, amik kedvesek, mások elszörnyesztenek.De az biztos, hogy mind hatással van az olvasóra, elgondolkodtatja.

Kiadó: Magyar Könyvklub
Oldalak száma: 320


A sors könyve

Parinoush Saniee: A sors könyve

5/5

"Maszumé hétköznapi kamaszlány a 60-as évek Iránjában. Iskolába menet meglát egy fiatalembert, akivel egymásba szeretnek. Maszumé bátyjai megtalálják ártatlan levelezésüket, húgukat megverik, majd máshoz kényszerítik feleségül. A lánynak fel kell adnia álmait, és el kell indulnia egy göröngyös úton, melyet a sors rendelt neki.
Az ötven évet felölelő regény a hazáját jól ismerő szerző szemével követi végig Irán viharos történelmét: a 60-as évek a sah elnyomó uralma alatt, majd az iszlám forradalom, mely visszahozta Iránba a középkort, az iraki-iráni háború.
A regényt, mely az utóbbi évtized legnagyobb bestsellere lett Iránban, kétszer is betiltották, azonban nem politikai tartalma miatt, hanem mert egy olyan független és erős nő sorsát állítja példaképül, aki a sorscsapások és nehézségek ellenére sosem adja fel a reményt, s bár csendesen, mégis határozottan tiltakozik társalmának elnyomó hagyományai ellen."


Szintén egy régóta vágyott könyvet sikerült végre keríteni, ezúttal is a könyvtárból. Nem is tudom, mi lenne nélküle velem, mert ennyi könyvmegjelenést nem bírnék követni, még az ünnepekkel együtt sem :D.

Maszumé élete egyszerre átlagos, és még sem az. Átlagos, mert Iránban a nők élete ilyen, legalábbis a legtöbbé. Egy ideig tanulnak, de sokukat minél hamarabb férjhez adják, és a családnak kell élniük. Kezdetben az édesapjuk, fiútestvéreiknek kell megfelelniük, aztán a férjüknek, sőt a fiaiknak.
És szokatlan, mert az általam ismert világban ez nem igazán elfogadható. Persze, itt is történnek megkülönböztetések, de ha van kedvem, és fizetni is tudom, akkor addig tanulhatok, amíg jónak látom. Ott, ahol én akarom. Akkor megyek férjhez, amikor akarok, és ahhoz, akit szeretek. Legalábbis akkor még. Mindehhez nem kell leellenőrizni a múltját, a családját. És nyilván változik az életem, ha családom lesz, de bizonyos mértékig akkor is a saját uram leszek.

Ebben a könyvben rengeteg szenvedés, makacs kitartás, erő, összetartás, veszteség és még sorolhatnám a fellengzős jelzőket amik benne vannak, de ettől ezek még igazak. S ahogy haladtam a könyvvel, a leginkább az zavart, hogy láttam, az évek múlásával sem változott semmi úgy igazán. Pedig legalább 40 évet veszünk át. S persze tudom, hogy nem elég a körülményeknek változni, ha az ott élő emberek nem változnak, mégis, csalódott voltam, amikor letettem. Szerettem volna, ha legalább az élete végét úgy élheti, és azzal akivel szerette volna.

Mindeközben elgondolkodtam azon, ha én születtem volna a helyébe, akkor másként cselekedtem volna? Mert könnyű úgy szörnyülködni, és ellenezni a dolgokat, ha azokat biztonságos távolból szemlélem, és azzal a nyugodt tudattal fekszem le, hogy bár ezek megtörtének, de nem velem.
Azt hiszem, nem lettem volna nagyobb lázadó. Valószínűleg én is éppúgy férjhez mentem volna, gyerekeket nevelgetném, és maximum csak néha gondolkoznék azon, mi lett volna, ha. Bár ki tudja?
De nagyon nehéz kitörni egy olyan világból, aminek viselkedési normáit már akkor elkezdik belénk verni, amikor még csak négykézláb kúszunk-mászunk a padlón.

Persze ez a könyv nem csak a rossz dolgokra hegyezi ki a mondanivalóját. Kisebb-nagyobb boldog pillanatok, események itt is éppúgy megtalálhatóak, mint bármelyikünk életében. Egy jól sikerült nyaralás a családdal, egy gyermek mosolya, egy életen át tartó barátság...
Ezek mellett figyelemmel követhetjük ahogyan kibontakozik a lázadás, azt, ahogyan az emberek ezt fogadják, és a pillanatot, amikor az egész más lesz, mint amit szerettek volna. Hogy van az, hogy elképzelünk valamit, ami szép és jó, de ha megvalósításra kerülne sor, akkor az egészen biztosan vérbe fog fulladni?

Érdekes olvasmány, és ajánlani tudom. Nem csak azért, mert egy másik világba nyerünk bepillantást, hanem mert egy figyelemreméltó hölgy életét is megismerjük.

Kiadó: Tericum
Oldalak száma: 514

2014. augusztus 7., csütörtök

Szerelmem egy angyal

Ferederica Bosco: Szerelmem egy angyal

3/5

"Mia tizenhat éves, cinikus, lázadó, határozott, nem fél szembenézni a kihívásokkal, amit az iskola, az osztálytársak és az elvált szülők jelentenek. Viharos a kapcsolata az anyjával, aki mindennél jobban szereti őt, viszont pasiügyekben eléggé hasznavehetetlen.

Mia, amióta az eszét tudja, egy dologra vágyik: hogy bekerüljön a londoni Royal Ballet Schoolba, a világ legnevesebb tánciskolájába. Csakhogy a felvételi vizsga kegyetlen, a tandíj pedig megfizethetetlen egy egyedülálló édesanyának. És csak hogy az élet még bonyolultabb legyen, a lány titokban őrülten szerelmes a legjobb barátnője bátyjába, Patrickba. A fiú annyira fantasztikus és különleges, hogy már-már nem is tűnik egyszerű halandónak, 
 inkább egy angyalra hasonlít.

Mia sosem hitt abban, hogy egyszer minden álma teljesülhet. Arra pedig pláne nem készült fel, hogy amit a sors egyszer már nekiajándékozott, azt el is veheti tőle."

Ez a nyár sok olyan könyvet adott a kezembe, amire már rég óta vágytam. A legtöbb tetszett. Na ez a kivétel eddig.

Mia 16 éves, idegesítő, hisztis, a határozottságát én nem láttam, de lehet hogy szemüveget kellett volna cserélnem olvasás közben. A fülszövegtől leginkább a sikítófrász kerülget. Könyörgöm, egy egyedülálló anyáról beszélünk ember. Mutass már nekem egyet, aki ilyen helyzetben milliókat keres...

Na jó, kezdjük az elejéről. Mia választás előtt áll. Vagy a balett, ami az álma gyerekkora óta, vagy valami kézzelfogható munka, amitől már most rosszul van. Maga az ötlet oké, hogy emlékeztessük az olvasót, az álmainkért bizony küzdeni kell. De a megvalósítása nem sikerült túl jól. Számomra a lány nem volt más, csak egy önző, hisztis gyerek, aki úgy érzi mindenki ellene van, senki nem érti meg, és tönkre akarják tenni az életét. Az anyja messze nem tökéletes, ellenben a barátnőjének a családja...ahol minden szép és tökéletes, és hát a szerelme is ugye a család tagja. Jaj anyám.

Amikor épp nem a kiscsajt akartam elásni a kertben, hogy elmélkedjen talán az élet értelmén, akkor egész jól szórakoztam. De mivel mindent Mia szemén keresztül látunk, elmondhatom, hogy nem sok ilyen helyzet volt.

Nina, a legjobb barátnő. Tökéletes alak, tökéletes család, tökéletes jegyek. Jeej. Aztán persze minden megváltozik. Viszont a nagy tökéletesség, illetve a nagy szerelem közben se sokat tudtam meg róla. Azt leszámítva, hogy gyerekkoruk óta össze vannak nőve. De hogy neki mik az álmai? Vágyai?

Patrick. A titkos szerelem. Tökéletes, mert abból a családból más nem is lehetne, katona. Elvileg húgaként tekint a főhősnőnkre, de elég egyszer megpillantania őt tánc közben, hogy rájöjjön, Mia bizony már kész nő, és ő igazából szerelmes belé.

A gonosz nagymama, aki meg van pakolva pénzzel, viszont ennek megkéri az árát.

A könyvben a nyűglődésen, titkolózáson, szeret-nem szereten kívül nem nagyon történik más. Pedig több mindent is kilehetett volna hozni belőle. De ha nem, hát nem. Az biztos, hogy nem az év olvasmánya számomra.
De azt be kell látnom, hogy a borító, az gyönyörű.

Kiadó: Libri
Oldalak száma: 464

Gertruda esküje

Ram Oren: Gertruda esküje

5/5

"Ebben a könyvben a híres Exodus hajó egyetlen katolikus utasának történetével ismerkedhet meg az olvasó. Gertruda Babilinska többször is saját élete kockáztatásával mentette ki egy lengyel zsidó házaspár egyetlen gyermekét előbb a német, majd a lengyel és a litván fasiszták karmaiból.
Ram Oren ma valószínűleg a legnépszerűbb izraeli író, akinek könyveiből csak Izraelben egymillió példány fogyott eddig. Tizenhat kalandregénye után a legnagyobb sikerét otthon és külföldön mégis a Gertruda esküje című tényregényével aratta, mely egyszerre „folytatása” Leon Uris híres regényének (Exodus) és Anna Frank nem kevésbé híres naplójának.
A Gertruda esküje szemléletében is különleges írás, amennyiben a rémkorszak legismertebb vallomáskönyvétől (Anna Frank naplója) eltérően nem a nácizmus üldözötteinek szenvedésére, hanem a zsidó nép megmenekülésére irányítja a figyelmet, bemutatván, hogyan juttatott a sors főszerepet a ma is Amerikában élő Michael Stolowitzky túlélésében egy katolikus nevelőnőnek és egy Karl Rink nevű SS-tisztnek."


Nem tudom megmondani, miért érdekelnek annyira az ehhez hasonló történetek. Mert egyikre sem mondhatom azt, hogy könnyű olvasmány lenne. És mégis. Talán, mert a sok szörnyűség mellett mindig ott van az emberség is nyomokban, és ez reményt ad, hogy nem veszett ki fajunkból véglegesen a jó érzés. Mindenesetre amikor a könyv megjelenésének híre felrebbent, én már kíváncsi voltam rá.


A történet több szálon mozog, egyrészt bepillantást nyerünk a lengyel Stolowitzky család mindennapjaiba, örömeikbe és félelmeikbe. Figyelemmel követhetjük, hogyan emelkednek fel, és hogyan élnek a pénz adta lehetőségeikkel.
A másik oldalon a német Karl Rink-et követjük, ő és családja jóval szegényesebb módon élnek, mégis meg van mindenük. Amíg a történelem közbe nem szól, és a férfit a náci párt propagandája magával ragadja.
Engem mindkét történet kifejezetten érdekelt, és kíváncsi voltam, mikor és hogyan fognak találkozni, na meg arra is, hogy a címben emlegetett Gertruda mikor is jelenik meg a színen.

Stolowitzky család vonalában tetszett, hogy a gazdagságuk ellenére is elég emberközeliek maradtak. Nem kegyetlenkedtek az alattuk szolgálókkal, a dadusok is szinte családtagok voltak. Mindemellett sokat adakoztak. Azt is el kell ismernem, hogy Jacob és az édesapja is jó érzékkel rendelkezett az üzleti ügyek terén. És remekül igazgatta a családja életét is, ennek hiánya fájón fog jelentkezni a pokol kezdetén, ahogy majd olvashatjátok. Szerette a családját, és el sem tudom képzelni, milyen érzés lehetett számára, hogy kitört a háború, ő pedig nincs ott hogy megvédje a szeretteit. Hiába volt a pénz, a rang.
Lydia egy kedves nő, de azt hiszem őt az élet és a jó sors elkényeztette egy kicsit. Amikor mindenről neki kellett gondoskodni, akkor kétségbe esett, nehezen döntött, pedig a késlekedés akár mindannyiuk életébe is kerülhetett volna. Nehezen birkózott meg az új helyzettel. Egyrészt sajnáltam, mert nyilván nehéz elfogadni és végig csinálni egy ekkora váltást, de ha nekem lenne egy gyerekem, akkor foggal-körömmel harcolnék azért, hogy őt biztonságban tudjam. A sors kegyes volt hozzájuk, hogy Gertruda ott volt nekik, és magára vállalta a gyermeket, és tényleg mindent megtett azért, hogy megmentse ebben a felfordult és embertelen világban.
Na igen, és el is jutottunk a dadushoz. Aki a végére már nem csak egyszerű dajka, hanem anya is lett. Nem volt saját gyereke, de Michael-t sajátjaként szerette és védte. Csodáltam a kitartását, küzdeni akarását, bátorságát. És azt, hogy még így is képes volt segíteni másoknak is. Néha elfelejtjük, hogy hősök nem csak a fronton vagy a fantáziánkban léteznek, hanem közöttünk élnek.

Karl Rink vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Alapvetően egy kedves, családját szerető férfi. Csak rosszkor volt rossz helyen. A propaganda őt is magával ragadta, ami nem meglepő egy ilyen helyzetben, mert hát ki ne szeretné, ha a helyzet jobbá válna, és a családjával nem kellene napról napra élnie? Viszont ahogy haladt előre a párt, és lettek egyre komolyabbak az elméletek megvalósításai, úgy szerettem volna én is megcsapkodni a férfit. Nem tudtam elhinni, hogy nem veszi észre, mi történik körülötte. Mindezt úgy, hogy zsidó felesége és gyermeke volt. Csodáltam is, hogy annyi ideig annyiban hagyták ezt a "ballépését". Persze, az ember az utolsó pillanatig kapaszkodik az álomképbe, de ha családod van, akiket ezek a szigorú lépések érintenek...nos akkor lehet, hogy hamarabb kellene ébredni. Persze ennek is meg lesz az ára, amit meg is fizet. Sajnáltam, szántam, de közben ott motoszkált a fejemben, hogy erről tényleg ő tehet. Viszont amit a későbbiekben tett, azért úgy gondolom, el kell ismerni. Nem sokan mertek akárcsak ennyire is szembe menni parancsokkal. Ő legalább ezt megtette, és ha tudott, akkor segített menekülni a szerencsétleneknek.

Sosem fogom teljes egészében felfogni azt, hogy képesek az emberek ennyire kivetkőzni magukból. Hogy az elkeseredés, nélkülözés a gyűlöletet így felerősíti, hogy egymásnak essenek, vagy besúgják a menekülteket. Szeretném azt hinni, hogy ilyen helyzetben inkább úgy viselkednék, mint Gertuda, vagy a doktor, esetleg az atya. Mert még ilyenkor is vannak, és lesznek, akik segítenek, annak ellenére, hogy ők maguk is félnek és veszélyben vannak.
Ami pedig az Exoduson történteket illeti, ott egyszerűen csak hitetlenkedve ráztam a fejemet. 4500 kiéhezett, legyengült emberről beszélünk, akik csak otthont szerettek volna maguknak. És ha logikusan nézem, persze egy ekkora méretű bevándorló megterheli az új hazát, de nem hiszem, hogy így kellett volna ezt megoldani. Pláne hogy utána táborokba szállították őket. Olyan embereket, akik a haláltáborokból éppen csak megmenekültek. Gratulálok, tényleg. Zseniális ötlet.

Mit lehet egy ilyen könyvnél mondani a történetről? Felkavaró, elszomorító. Mégis, magába szippantott, és kezembe ragasztotta a könyvet, mert tudnom kellett, mi lesz végül ezeknek az embereknek a sorsa.
Ott járunk az utcákon, miközben körülöttünk a tömeg őrjöng, menekül. Látjuk amit a szereplők, velük küzdünk és félünk, úgyhogy azt hiszem nem lehet egy szavam se a fogalmazás módjára.
Hogy miért olvasd el? Mert ez a könyv rólunk is szól, és nekünk. Emlékeztet mivé válhatunk. És hogy emlékezzünk azokra, akik a történelem eme viharos korszakában éltek, küzdöttek.

A könyvért köszönet illeti az Atlantic Press Kiadót.

2014. augusztus 1., péntek

Atlantic Press Kiadó friss megjelenései

Rafinált nagyhatalmi cselszövés szálai bonyolódnak William G. Winkler új thrillerének lapjain, melynek kitervelői Moszkvában, haszonélvezői pedig közel-keleti fővárosokban üldögélnek, miközben New Yorkban ismét emberéletek tízezrei forognak kockán.
George McGeary , a CIA fél lábbal már nyugdíjban lévő bécsi rezidense a Hilton szálló bejáratánál megpillantja azt az embert, aki évtizedekkel korábban a kihallgatását vezette a KGB-nál. Nem csal az ösztöne, amikor arra a következtetésre jut, hogy itt valami rémisztő dolog készül, és figyelmeztetésére beindulnak a hatalmas titkosszolgálati gépezetek. Az olvasó pedig hamarosan rájön, hogy a világ alig változott valamit a hidegháború óta, legfeljebb a James Bondok őszültek meg közben…
A Németországban élő, de magyar nyelven író William G. Winkler A pénzváltó és A 210-es izotóp után harmadik regényével is bizonyítja: a politikai kalandregény műfajában a legjobbak közé tartozik, de ő az, aki mindenkinél frissebben reagál a világpolitika aktuális eseményeire.
Várható megjelenés: 2014. 09. 01


 Ebben a könyvben a híres Exodus hajó egyetlen katolikus utasának történetével ismerkedhet meg az olvasó. Gertruda Babilinska többször is saját élete kockáztatásával mentette ki egy lengyel zsidó házaspár egyetlen gyermekét előbb a német, majd a lengyel és a litván fasiszták karmaiból.
Ram Oren ma valószínűleg a legnépszerűbb izraeli író, akinek könyveiből csak Izraelben egymillió példány fogyott eddig. Tizenhat kalandregénye után a legnagyobb sikerét otthon és külföldön mégis a Gertruda esküje című tényregényével aratta, mely egyszerre „folytatása” Leon Uris híres regényének (Exodus) és Anna Frank nem kevésbé híres naplójának.
A Gertruda esküje szemléletében is különleges írás, amennyiben a rémkorszak legismertebb vallomáskönyvétől (Anna Frank naplója) eltérően nem a nácizmus üldözötteinek szenvedésére, hanem a zsidó nép megmenekülésére irányítja a figyelmet, bemutatván, hogyan juttatott a sors főszerepet a ma is Amerikában élő Michael Stolowitzky túlélésében egy katolikus nevelőnőnek és egy Karl Rink nevű SS-tisztnek.
Várható megjelenés: 2014. 09. 01

Agave hírek

Az augusztus sem marad el könyvek nélkül, a kiadó 3 új könyvvel is előrukkol:

A CIA terepen dolgozó ügynökéből magánnyomozóvá lett Martin Odum múltbeli identitásai – avagy a CIA szóhasználatával élve: „legendái” – labirintusában bolyong elveszetten. Gyakran teszi fel magában a kérdést: vajon ő tényleg Martin Odum? Nem inkább Dante Pippen, az IRA robbantási szakértője? Vagy Lincoln Dittman, az amerikai polgárháború kutatója? Mialatt élete nyugodtabb pillanataiban ezen töpreng, és hol többszörös személyiségzavarra, hol gondosan elvégzett agymosásra gyanakszik, különös megbízást kap egy fiatal orosz nőtől: kerítse elő váratlanul és titokzatos módon eltűnt sógorát, hogy izraeli felesége végre elválhasson tőle.

Odum továbbra se tudja, hogy ki ő valójában, és bízhat-e bárkiben, de újra életre kelti magában a szunnyadó ügynököt, hogy elvégezze a munkát. Beutazza a földgolyót, s közben számos veszéllyel kell szembenéznie, ám egyik sem olyan hátborzongató, mint „a tükörképek rengetege”, hiszen ott bolyongva a múlt felidézése éppúgy végzetes lehet, mint a felejtés.

A Legendák című regényt különösen izgalmassá teszik a jelen és múlt eseményei közötti állandó váltások, valamint a mesteri cselekményszövés; remekül ábrázolja az állandó feszültségből táplálkozó paranoiát, és közben döbbenetes pontossággal mutatja be a nemzetközi kémkedés világát. Robert Littell A Cég című regényével vált világszerte ismertté – ezt követően írta meg a Legendákat. A Newsweek egykori kelet-európai tudósítója napjaink vitathatatlanul legjobb amerikai kémregényírója.
Várható megjelenés: 2014. 08. 12

Egy hotelszobában ismeretlen férfi holttestére bukkan a rendőrség. A feltételezett gyilkost még a helyszínen elfogják, de ő semmire sem emlékszik. Nem sokkal később újabb bűntény történik. Az esetet a kezdő FBI-ügynök Chris Shane-nek és sokat látott társának kell megoldania.

Hamarosan rájönnek, hogy igen nagy a tét. Az események ugyanis összefüggésben vannak egy frissen beiktatott törvénnyel, amelynek értelmében az USA radikálisan csökkenti a Haden-szindróma által érintett emberek ellátására szánt összegeket. A gyógyíthatatlan betegség több millió amerikait fertőzött meg: az életben maradottak elméje ugyan ép maradt, de elveszítették az uralmat önnön testük felett, így az agyukba ültetett neurális háló segítségével tartják a kapcsolatot a világgal.

Az új törvény nemcsak a lakosság jelentős részét háborítja fel, hanem számos nagyvállalat érdekeit is sérti. A hadenes közösség tiltakozásként tüntetéseket és sztrájkot szervez, mások azonban akár ölni is képesek...

John Scalzi futurisztikus politikai thrillere két Vének háborúja-kötet közti szünetben íródott, és kiváló példája annak, hogy a tengerentúl legnépszerűbb sci-fi szerzője az akciódús űroperák világán kívül is képes maradandót alkotni.
Várható megjelenés: 2014. 08. 14

Egy éhségtől tántorgó orosz fiatalembert csempésznek be Hamburgba az éjszaka közepén. Rengeteg mennyiségű készpénz van nála. Megrögzött muszlim. Vagy nem? Azt mondja, Íszának hívják.

Annabel, az idealista, fiatal német polgárjogi ügyvéd úgy dönt, hogy megmenti a fiút a deportálástól. Ám ügyfele túlélése lassan sokkal fontosabb lesz neki, mint a saját karrierje és biztonsága. Íszá titokzatos múltja után nyomozva találkozik Tommy Brue-val, egy Hamburgban székelő angol magánbank tulajdonosával.

Annabel, Íszá és Tommy szokatlan szövetséget kötnek. Eközben a „terrorizmus elleni háború” örve alatt a rivális német, angol és amerikai kémek elkezdik bekeríteni az ártatlanokat.

John le Carré zseniális regényéből 2014-ben Anton Corbijn rendezett filmet Philip Seymour Hoffman, Willem Dafoe, Rachel McAdams és Robin Wright főszereplésével.
Várható megjelenés: 2014. 08. 19


A falka

Kathy Reichs: Virals - Fertőzöttek

4/5

"Tory Brennan vérében pezseg a kalandvágy. Nem csoda, hiszen a világhírű törvényszéki antropológus, Temperance Brennan unokahúga.
Tory és tudóspalánta barátai, Ben, Hi és Shelton Dél-Karolina egyik félreeső szigetén élnek, de szabadidejükben a Loggerhead-sziget mocsaraiban és a LIRI Kutatóintézet épülete körül ólálkodnak.
Amikor az intézet titkos laboratóriumából kiszabadítanak egy tudományos kísérletekre használt farkaskutyakölyköt, megfertőződnek a kutya-parvovírus egy kísérleti törzsével.
A titokzatos fertőzés örökre megváltoztatja a négy fiatal DNS-ét és életét. Már nem csak barátok – egy falkába tartoznak. Veszélyesek. Fertőzöttek. A fiatalok tudományos kíváncsiságukat és újdonsült adottságaikat felhasználva egy hidegvérű gyilkos nyomába erednek. A kérdés csak az, hogy képesek-e addig életben maradni, amíg elkapják a kegyetlen ismeretlent."

Szintén egy olyan könyvet sikerült végre kézbe kaparintani, amit már régen kiszemeltem magamnak. Szeretem, amikor a biológia és egyéb más tudományok belekerülnek a történetbe, főleg ha hitelesen van megírva. És az antropológia is vonzotta a figyelmemet, bár tény ami tény, hogy ebből nem túl sokat kapunk.

Maga a borító figyelemfelkeltő, ez volt az első ami megfogott (és kék! hatalmas plusz pont érte), ráadásul összhangban van a történettel is.
Még mielőtt nagyon belemennék, előre is leszögezem, összességében tetszett a könyv, viszont voltak dolgok, amik miatt nem lett kedvenc.

Az első, ami igazán zavart, azok a szereplők, pontosabban a koruk és a viselkedésük. 14-15 éves gyerekekről beszélünk. Egy viszonylag normális világban, ergo se különleges kiképzésük nem volt, sem az élet nem kényszerítette rá őket, hogy azt tegyék, amit tettek. Mert ugyan ebben a korban tényleg könnyű unatkozni, és szeretjük a kihívásokat, na meg borzolni a felnőttek idegeit, mert mi úgyis jobban tudjuk. Rémlik még a dolog. De nekem senki nem tudja megmagyarázni azt, hogy miért kell betörni egy laboratóriumba, meg kb. 100 másik helyre. Vagy épp csontvázat kiásni. Már a felénél felnőttért sikítottam volna, és nem csak azért, mert nyuszi lennék. Mindenesetre nekem ennyi idősen egészen másfajta hobbijaim voltak, az biztos.
Aztán ott van, hogy nekik mindig minden sikerül. Nem kapják el őket egy betörésnél sem. Pont rájönnek a megoldásra. Pont ott lesznek az elveszettnek hitt dolgok...értem én, hogy legtöbbjük nagy koponya gyereke, de nah. Vagy hogy simán elintéznek egy ujjlenyomat kérdezést. Yep. Én is puszipajtás vagyok a zsarukkal és FBI-jal.
Szóval ezek olyan dolgok voltak, amik azért kitudtak zökkenteni a történetből. Viszont ennek ellenére is élveztem olvasni.

Mert maga a történes sodró lendületű. A tökéletességük ellenére a szereplők alapvetően szerethetőek, és egy-egy főbb karakterjegyet hordoznak, ami miatt szinte mindenki talál olyat, akivel szívesen fog azonosulni. Összetartanak, és nem hagyják egymást cserben, ami dicséretes tulajdonság. És jók a párbeszédeik, az ugratások alatt is érezni, hogy emellett is mindenre képesek lennének a többiekért.
Az írónő mindezek mellett jól tud hangulatot teremteni, ahol kellett izgultam a gyerekekért, vagy éppen dühös voltam, esetleg leakartam csapni Kit barátnőjét :D. Szóval egy panaszom sem lehet rá, mert betudja vonni az olvasót ebbe a zárt világba, ahol a falka éli mindennapjait.
Érdekes ötlet a vírus ilyesfajta felhasználása, kíváncsi vagyok, mire lesznek még képesek, ha megtanulják igazán kezelni az erőiket.
Mondjuk ebben az esetben Ordas különösen kedves lett a szívemnek, úgyhogy nagyon remélem, hogy vigyáznak rá!
Persze a nyomozáson kívül van egy nagyon halovány szerelmi vonal, de nem ezen van a hangsúly, ami kifejezetten üdítő.
Én mondjuk szívesen olvastam volna még a mindennapjaikról, amikor csak egyszerűen iskolába járnak, vagy otthon vannak. De lehet, hogy ezzel csak én vagyok így.
A szülőkről olyan sok mindent nem tudunk meg, nem tudom ez fog-e változni, mindenesetre annyira nem hiányoztak a történethez.

Szóval, ha szeretnél egy izgalmas történetet, ahol fiatalok a szereplők, nem idegenkedsz a különleges képességektől, és még nyomozni is szeretsz, akkor mindenféleképpen ajánlom olvasásra.

Ráadásul nem sokára kézbe vehetjük a történet folytatását is:
"Tory és barátai még hozzá sem szoktak a félresikerült orvosi kísérlet nyomán kialakult rendkívüli képességeikhez, amikor arról értesülnek, hogy be akarják zárni szüleik munkahelyét, a Loggerhead szigeten működő LIRI intézetet. Ez azt jelentené, hogy a Fertőzötteknek életük legkeményebb kihívásával kellene szembenézniük: az elválással. Amikor Tory tudomást szerez Anne Bonny, a híres kalóznő évszázadok óta elveszett kincséről, a falka kockázatos tervet sző. Útjuk váratlan akadályokhoz, ördögi csapdákhoz, és rémisztő földalatti alagutakhoz vezet. Csakhogy kiderül, mások is kutatnak a kincs után, ezért a hajsza könnyen végzetessé válhat. De hőseink jól tudják: az elveszett kincs megtalálásához, az intézmény és barátságuk megmentéséhez dörzsölt, erős és összeszokott falkára van szükség!
A Dr Csont – regényeivel világhírűvé vált írónő a Virals- Fertőzöttek sorozat második kötetében sem takarékoskodik az izgalmakkal, amelyeket szokása szerint fanyar humorával fűszerez. A kalózok szerelmeseinek is ajánlott regény, önmagában, kerek egészként is olvasható."

Kiadó: Fumax
Oldalak száma: 384