2012. december 31., hétfő

Évzárás

Eltelt egy újabb év, méghozzá nagyon gyorsan.
Ebben az évben elolvastam 158 könyvet, amit szép teljesítménynek könyvelek el, és jövőre cél a 200. Aztán vagy összejön, vagy nem :).

A sok könyv közül nem egyet kiadóknak köszönhetek, ezért szeretnék itt is köszönetet mondani az Agave, Ad Astra, Cicero, Gabo, Könyvmolyképző, Főnix Könyvműhely, Fumax, Maxim Kiadónak, hogy lehetővé tették a történetek elolvasását.

Emellett rengeteg könyv ötletet köszönhetek a molyoknak, a könyves blogjaiknak, és kedvességüknek, mert sokszor a vágyott könyvet kölcsön is adták nekem. Mindenkit nem sorolok fel, mert félek, végül valakiről elfelejtkeznék, ezért csak általánosságban mondom, hogy köszönöm!

Na meg persze köszönet a molytalálkozókért, ahol rengeteget nevethettem, és új emberekkel ismerkedhettem meg. Remélem jövőre is lesz pár, amire eljutok, és új emberekkel találkozhatok.

Minden kedves olvasómnak nagyon Boldog Új évet kívánok! Remélem jövőre is velem lesztek (már csak azért is, mert februárban lesz a blog szülinap, amikor ismét egy játékkal és könyvnyereménnyel várlak titeket), és hogy találtok kedvetekre való könyveket itt. Na meg persze sok olvasnivalót a saját polcaitokra :)


Romantika területére tévedve

Julia Quinn: A herceg és én
4/5

Világ életemben némi fenntartással közeledtem a romantikus dolgok felé, legyen az könyv, film, pillanat. Pedig az utóbbi egy évben nem egy kifejezetten jó romantikus könyvet, filmet olvastam láttam.
Julia Quinn-től ez az első regényem, és ismerkedésnek nem volt rossz.

A Társaságban megvannak az íratlan szabályok, amiket mindenkinek be kell tartani, még akkor is, ha herceg. Ezt Simon Basset.nek is meg kell tapasztalnia, amikor jó néhány év után visszatér Londonba. Hogy elkerülje a lányos anyák ambiciózus terveit, és az unalmas fruskákat, legjobb barátjának húgával Daphne-val egy tervet kovácsolnak, remélve hogy mindketten profitálnak belőle. Úgy tesznek, mintha egy pár lennének. De vajon tényleg csak színjáték az egész? És ha nem, akkor képesek lesznek a múltat eltörölni?

Aranyos, szórakoztató, megfelelő romantikával és szex jelenettel tűzdelve. Világot nem vált, de felhőtlen kikapcsolódást biztosít arra a pár órára, amíg olvassuk. Legalábbis az én esetemben ez így volt.
Simon minden kimértsége, és magányossága ellenére rögvest szimpatikus alak lett, akit én is szívesen elfogadnék, ha erre járna :D. Még a majdnem tökéletességet is elnéztem neki. A múltját leíró részeknél pedig úgy megvigasztaltam volna a kisfiút, aki volt...
Daphne alakja végre egy kis nyugalmat hozott nekem. Itt egy lány, egy ilyen korban, és mégsem csak az anyja szoknyája szélén ül, hanem gondolkodik, harcol, ha kell, mindemellett intelligens és humoros.
Anthony, Benedict, Collin alakjáról pedig már ne is beszéljünk...ilyenkor mindig sajnálom, hogy nekem nincs bátyám.

Szóval, ha nem bánod a némi romantikussággal átszőtt történetet, ezt ajánlani tudom. Mondjuk a borító engem elbátortalanított, de a belső jóval jobb. :D.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 392

Vastündérek tervei

Julie Kagawe: Vashercegnő
3/5

Voltál már úgy, hogy olvastál egy sorozatot, könyvet, annak ellenére, hogy nem igazán jött be? Általában nem szoktam mazochista lenni, (kivéve a Szürke ötven árnyalata sorozattal, de lassan annak is a végére érek), de ez a sorozat ki fog rajtam. Már az első kötetben is úgy éreztem, nem az én történetem, pláne nem a kedvenc főszereplős regényem. Hát ezeket a kételyeket csak erősítette a második kötet.

A történet ott folytatódik, ahol az első abbamarad. Ezért ha azt még nem olvastad, akkor ez a bejegyzés erősen spoileres lehet rá nézve.
Megan a téludvarban várja, hogy Maab végre foglalkozzék vele. Közben ötpercenként aggódik, siránkozik, hisztizik azon, hogy a herceg miért nem foglalkozik vele, s vajon szereti-e. Aztán persze mindenfélébe belekeveredik. Úgymint a jogar elrablásának problémája, szökés, na meg a vastündérek problémája.

A történet innen megint kicsit hasonlít az első részre, Megan cirka két oldalanként kerül bajba, netalán életveszélybe, amik ellen nem sok mindet tesz, hacsak nem számít a sikítozás, vagy a gyors halálban reménykedés annak. Ellenben a fiúk és Vasparipa jó edzésben van, mert rendre megmentik. Mindemellett a lány önző, önkínzó, nyávogó viselkedése igencsak kiütötte nálam a biztosítékot.

Mégis, vannak a regénynek pozitívumai. Például a többi szereplő. Ash, Puck, a köztük lévő ellenségeskedő barátság (ennél jobb szót nem találok rá. A tündérek világa, most a téludvarba nyertünk bepillantást, ami nagyon tetszett, sokkal több ilyen részt eltudtam volna viselni. Vasparipa alakja, és a vastündérek világának bemutatása szintén nagyon jól volt megírva. Szóval nem lenne ez rossz történet, csak a főszereplővel kellene valamit kezdeni.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma:388

Gyöngyök és háború

Nick James: A gyöngyháború
4,5/5

A könyvet még egy könyvesblog oldalon fedeztem fel, és a jó értékelés valamint a fülszöveg alapján az akarom listámra, majd a karácsonyi kívánságaim közé került, s végül ajándékként meg is kaptam.

A jövőben járunk, és földünk nem éppen a legjobb állapotban van. Felperzselt, mérgezett területek, elszigetelt városok, peremvidékek, fogyó energia. Ez az, amit az ember láthat. Azt a kevés energiát is, amit használnak, az égből érkező gyöngyökből nyerik, amiért komoly harcok folynak az Éghajó Akadémia és az Egyesült Párt között.
De mi történik akkor, ha két fiatal fiú, kiknek múltja homályos, egy titokra jönnek rá? Hogyha a gyöngyök nem is azok, amiknek gondolták?

A könyv becsapós. Sokkal könnyedebbnek, egyszerűbbnek gondoltam. Aztán meglepődve olvastam, mert bizony komoly témák vannak benne elrejtve, mégis magával húzza az olvasót. A korrupció, a hatalomvágy, a megosztottság, a társadalmi különbségek, természeti válság és még sorolhatnám azokat a témákat, amik itt pendítve vannak, és valljuk be, nekünk sem idegenek, hiszen nap mint nap találkozhatunk velük. Hogy miért olvassuk el mégis?
Mert minden erőszak, halál, és kilátástalanság ellenére a könyv egyben a reményről is szól, és arról, hogy nem szabad feladni. Mindezek mellett szerethető alakok és oylan csavarok vannak benne, hogy az állam a földre esett.

Cassius alakja számomra nem volt teljesen egyértelmű. Ő, aki világéletében a felszínen élt, és megakar felelni Madame elvárásainak, alapvetően egy kegyetlen, és önző fúnak tűnt. De ahogy haladt a történet, úgy kezdett el árnyaltabb lenni a személye. A végére már-már kedveltem.
Jesse aki az égi életet ismeri, a humora, iróniája miatt lett egyből szimpatikus, na meg hogy ő volt a kis tesze-tosza. Ez ismerős szerep nekem is.

Nagyon nem részletezném a történetet, mert félek, valamivel akaratlanul is lelőném a poénokat. Tényleg csak ajánlani tudom olvasásra. Egyedüli problémám az volt vele, hogy nincs a folytatása a polcomon.

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalak száma: 264

Nefilimek és emberek háborúja

Danielle Trussoni: Az átok
4/5

Olvastam már az idén angyalos könyvet, de ez a történet egészen más oldalról közelíti meg az angyalok köztünk élnek storyt.
Mi történik, ha az emberekhez leküldött angyalok közül néhányan megkívánják az emberi nőket? S ráadásul gyermekeik lesznek? Azon kívül, hogy őket megbüntetik, a nefilimeket pedig megpróbálják kiiktatni a bolygóról elég sok minden. Az ember háborúba csöppen, még ha nem is tud róla. S ezúttal a harc azért indul meg, hogy szárnyas lények között dúló halálos betegségre megoldást nyújtó lantot valamelyik oldal a kezébe kaparintsa. De vajon ki lesz a győztes?

Itt az angyalok mindennek mondhatók csak nem éppen az aranyos és kedves lényeknek nem. Az embert alacsonyabb rendűnek tekintik, főleg a nefilimek, akik már-már kényszeresen próbálják vérvonalukat tisztán tartani, s régi hatalmuk visszaszerzéséről ábrándoznak. És mellesleg ki-kinyírnak néhány angelológust. Ha, legalább már tudom, mi leszek, ha nagy leszek :D.
Ami nagyon tetszett, azaz ötlet, és annak kivitelezése. Hogy egészen a legapróbb múltbeli részletig mindent úgy formált az írónő, hogy alkalmazkodjon egy ilyen világhoz. Ahol Mendel tulajdonképpen nem is a borsókat vizsgálta, hanem a nefilim-ember recesszív génjeit, Madame Curie pedig az angyalok bőréből érkező radioaktív sugárzásokat vizsgálta és még sorolhatnám a dolgokat.
Másrészt ki ne akarna életében legalább egyszer angyalszárnyat simizni? Lehetőleg anélkül, hogy ehhez halott legyen. Az sem elvetendő dolog, hogy ugye hajlamosak a nők a rossz fiúkba beleszeretni, így a nefilim-emberi leányok afférjai sem hihetetlen gondolat. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy a betegség tényleg azért alakult ki, mert emberi gének többségbe kerültek, vagy a belterjesség hozta közéjük.

Ami kevésbé fogott meg, az kapásból a főszereplőnk alakja. Evangelinea, aki fiatalkorát egy apáca, egy levelezés folytán csöppen a dolgok sűrűjébe, s persze rögvest kiderül, neki mekkora feladata lesz. Jaj, ne már. Amellett, hogy semmi érdekes nincs az alakjában, de tényleg semmi, amivel megtudott fogni, ráadásul ingadozik az azonnal mindent elhiszek-és ez mekkora egy hazugság oldal között, ráadásul a leghihetetlenebb pillanatokban.
Ehhez jön még hozzá Verlaine alakja, aki ugyebár művészettörténész lenne, mégis magánkutatást végez, simán betör egy kolostorba, ahol nem kapják el, és rögvest elhiszi az angyalok létezését és meglepő módon azonnali kapcsolatot érez hősnőnkkel. Ó, anyám borogass.

Még jó, hogy itt volt Celestine visszaemlékezése, ami kifejezetten tetszett. Sokkal többet olvastam volna még róla, és a múltról, mint a többiekről.

Amúgy a történet vége nekem elég kiszámíthatónak tűnt, ennek ellenére elég sok pozitív dolog van a könyvben ahhoz, hogy kíváncsi legyek, mit lehet még belőle kihozni.

Kiadó: Kelly
Oldalak száma: 448

2012. december 24., hétfő

Atlantiszban jártam

Lilian H. AgiVega: Második Atlantisz
5/5

Egy újabb mesés, varázslatos történet. Kell ez is, a sok disztópia után. Atlantisz süllyedését a rabszolgaként tartott tündérek lázadása okozta. Uralkodójuk, hogy mentse népét, sellővé változtatta őket, ám visszanyerhetik emberi mivoltukat, ha kiúsznak a partra. Igen ám, de mi történik akkor, ha már nincs, aki ezt közölje a rettegő lakosokkal? Nos, akkor a város megmarad a víz alatt, s sellők lassan elfelejtik múltjukat. Na igen, csakhogy a tündérek nem felejtenek. És mi történik akkor, ha valaki ezt a két népet ismét egymásnak próbálja ugrasztani? Ráadásul a történetbe magyar fiatalok is belekeverednek.

Nekem tetszett. Elvarázsolt, ott sétálgattam, illetve úsztam a két birodalom területén. Eme területekről szívesen olvastam még volna többet is, de a szerző megnyugtatott, ami késik, nem múlik, a folytatásokban lesz még részem eme csodálatos világokról olvasgatni. Az alapötletet pedig eleve nagyon ötletesnek találtam. Persze lehet, hogy csak a gyermeki énem az, akinek jobban tetszik ez az ok, mint egy egyszerű vulkán kitörési magyarázat.
Ugyebár mindkét oldalról megismerhetjük a hercegeket, plusz a magyar családot és barátot. Rögtön találunk szerethető, és kevésbé szerethető, illetve konkrétan az ember idegeire menő szereplőket.
Kifejezetten kedveltem Aengust, lehet azt mondani rá, hogy önző, bár szerintem ez egyáltalán nem igaz, és ráadásul nem egy mosolyogtató pillanat hozzá kötődik.
Elel hol ilyen, hol olyan szereplő volt, bár a vége felé már inkább a pozitív oldal felé dőlt a mérleg. Aki kifejezetten idegesített, az Ricsi volt. Hiába a vége, nekem ő jelenleg nem jön be. De amíg élek, remélek, és állítólag változni is fog, szóval én készen állok megkedvelni, ha ő megteszi a kellő lépéseket :D.
Azaész pedig...a sellőherceg szintén kettős érzéseket váltott ki belőlem. A teljesen önző s....fej üzemmódban leledző, öntelt pukkancsot nem kedveltem. A rossz fiú, aki azért mégiscsak képes jó dolgokra, egészen bejött. Amikor viszont már túl jó fiú volt, ismét csak lestem. Jó, tudom, nekem aztán nem könnyű a kedvemre tenni.

Engem az sem zavart, hogy mindenki keresi és talán (?) meg is találja a párját, szeretem a happy end-es történeteket. És ehhez a regényhez ez ráadásul illet is. Úgyhogy egy rossz szavam sincs ellene.
 Nagyon kíváncsi lettem a folytatásokra, ugyanis szeretném tudni, sikerül-e Atlantisznak visszaszerezni az elfelejtett tudást, a tündéreknek elfogadni, hogy bizony köztük is lehetnek árulók, és rossz fiúk, a hercegeknek méltó uralkodóvá válni (már akinél ez sürgős lesz.).

A történet leírása, nyelvezete, a humor igen nagy erőssége a regénynek. A szerelmi civakodás néhol sok volt (például mennyi pofon elcsattan már :D, nem lett izomláza a lánynak?), de azért még az elviselhető kategórián belül. Szerintem mindenki megtalálja a neki szimpatikus karaktert, akik nem csak színtiszta jók vagy színtiszta rosszak, hanem kicsit ilyenek, kicsit olyanok. Ezáltal lesznek esendőek, szerethetőek. Akárcsak maga a történet.

Kiadó: Aba
Oldalak száma: 478

Az ember a tudomány mögött

Rebecca Skloot: Henrietta Lacks örök élete
5/5

Azt hiszem a legtöbb biológus, netán orvos ismerősömnek ismerősen cseng a HeLa név. Esetleg másoknak is rémlik még valami megboldogult középiskolás tanulmányaikból. A halhatatlan sejtvonal, melyet még évekkel ezelőtt egy nő méhnyakrákjából nyertek, s mely azóta nem egy kísérlet alanya volt, és nem egy fontos gyógyszer előállításában játszott komoly szerepet. És mégis, alig tudunk valamit arról a nőről, akinek mindezt tulajdonképpen köszönhetjük. Milyen volt? Mit szeretett?
Ezt próbálja a könyv nekünk elmesélni.

Habár még így is elég sok ismeretlen faktor marad Henriettáról, azért tudunk meg egy két dolgot. Azon személy szerint meglepődtem, hogy semmilyen tájékoztatást nem kapott sem ő, sem később a családja arról, hogy sejteket vettek tőle. Jó, ahogy olvastam, akkoriban a kutatások szabályozása igencsak hiányos volt, de akkor is. Arról nem is beszélve, hogy csak mert a bőrszíne nem patyolat volt, nem ezt érdemelte.
S annak ellenére, hogy tisztában vagyok, hogy milyen fontosak még napjainkban is a kutatások, nem vagyok benne biztos, hogy így kellene csinálni. Ennyire félni azoktól az emberektől, akiknek a szöveteit, sejtjeit használják a tudományban...

Nagyon sok problémát vetett fel a könyv, amin elgondolkodhat az olvasó. A negatív diszkrimináció, a szegénység, a kutatások során megengedhető viselkedés és sorolhatnám még. Nem épp egy rózsaszín, és habos-babos történet, mégis, érdemes elolvasni.
A szakszavak nagy része meg van magyarázva, így nem kell aggódni a laikus olvasónak sem. Én személy szerint örültem nekik, mert legalább leporolhattam a tudásomat :D.
Ha érdekel, hogy a tudomány hogyan jutott el bizonyos kutatásokban odáig, ahol most tart, ha kíváncsi vagy a történet mögött élő emberekre, akkor csak ajánlani tudom.

Kiadó: Park
Oldalak száma: 408

2012. december 23., vasárnap

Egy el nem mondott történet

Diane Setterfield: A tizenharmadik történet
5/5

Mindenki hajlamos arra, hogy néha szépítsen az igazságon, vagy épp a saját maga szórakoztatására találjon ki történeteket. Azok, akiknek ez utóbbi nagyon jól megy, nem egyszer regények írásába kezdenek, és így széles rétegnek nyújtanak kikapcsolódást, belépést egy másik világba. Feledést az élet nehézségeiről.
De vajon ők képesek-e egy idő után átlátni saját történeteiken? Tudják-e egy idő múltán mi az igazság?

Miss Winter egy igen híres írónő. No, nem csak azért, mert regényeit viszik, mint a cukrot. Hanem mert a múltja titokzatos ködbe vész, melyet csak sűrűbbé tesz maga a hölgy, ugyanis ahányan kérdezték már róla, annyiféle választ kaptak. Míg egy nap, egy hobbi életrajz író hölgyet, Margaret Lea-t kéri meg arra, hogy hallgassa és jegyezze le az igazi történetet. De vajon mi az igazság?

Az első pár mondat után elfogott az a különös hangulat, ami az egész könyvet átlengte. Kicsit bús, kicsit édes, de leginkább rejtélyes. Akárcsak Margaret, én is éppúgy kíváncsi voltam a történetre, és éppen úgy kételkedtem abban, hogy vajon képes lesz-e ez alkalommal az igazságot elmondani. Később már nem is izgatott, igaz-e vagy sem, mert egyszerűen magával ragadott a történet. A két szál jelenléte cseppet sem zavart, és ami meglepő volt, hogy mind a kettőt ugyanannyira szerettem. Általában van egy, amit jobban szeretek, de itt ilyen nem volt.
Az a rengeteg szenvedés, ami ezt a családot végig kísérte. Egyszerre sajnáltam, szántam, és bizony jó párszor utáltam őket. Mert nem egy gonosz tettet is elkövettek, még ha csak önvédelemnek is gondolták.

A legvége is tetszett, valahogy ez illett a történethez. Egyszerre édes és keserű.

Kiadó: Partvonal
Oldalak száma: 454

Cselszövések tengerében járva

Michael J. Sulivan: Trónbitorlók (Riyria Krónikák 1.)
5/5

Végeztek a királlyal. Kerestek két bűnbakot. Rosszul választottak.
A fülszöveg első pár mondata igencsak igaz. Riyria két személyből áll, egy tolvajból és egy harcosból, aki szabadúszóként jó pénzért képesek lopni, esetleg visszalopni dolgokat. Egy este arra bérli fel őket egy nemes, hogy a vendégül látójának a kardját lopják el, nehogy képes legyen vele megvívni. Csakhogy egy csapdába sétálnak bele, és meggyanúsítják őket a király meggyilkolásával. Hogy megmeneküljenek, meg kell menteniük a herceg, illetve most már jövendőbeli uralkodó életét, akár akarata ellenére is. De ez igen nehéz, ha nem tudják ki is az ellenség...

A történetet az első oldaltól kezdve szerettem. Ugyanis az egyik erőssége a regénynek a humor. Amit végig tart, így nem kell attól félnie az olvasónak, hogy valami száraz, unalmas dolgot kap.
A történet maga is nagyon jól van felépítve, én egészen addig, míg maga az író el nem árulja, ki a főgonosz, nem voltam biztos semmiben. Utána meg még annyiban sem, mint addig :D. Úgyhogy nagyon jól csűri-csavarja a cselekményt, és a különféle szövetségeket, összeesküvéseket. Itt mindenki mindenkivel, illetve mindenki ellen van.
Annak ellenére, hogy ez egy elképzelt birodalomban játszódik, minden komolyabb probléma nélkül eltudtam képzelni, hiszen a történelmi részek nagy többsége a mi világunkból való. Jó, a mágia használat nem teljesen, szóval aki történelmi regényt keres, és nem ijed meg egy kis fantasy kikacsintástól, szerintem nyugodtan kézbe veheti.

A szereplők...nem is tudom, kit szerettem leginkább. A "jó fiúk" közül mind a szívemhez nőtt, úgyhogy csak remélni tudom, hogy majd a sorozat közben nem fognak elhullani. Bár amilyen szerencsém van ilyen téren...
Royce, aki morcos, és kőszívűnek igyekszik magát feltüntetni, és az egyik legügyesebb tolvaj, aki eme földet taposta, s fanyar humorával nem egyszer nyújtott vidám pillanatot nekem.
Vagy a társa Hadrian, aki nagyon jó kardforgató, és a bűnös életvitel ellenére is vágyik arra, hogy valami jót tegyen. Kicsit pozitívabban gondolkodik, mint Royce, de legalább olyan csípős humorú.
Myron, a szerzetes, aki 4 éves kora óta nem volt a kolostor falain kívül, folyamatos rácsodálkozásaival szintén szórakoztatott, és elbűvölt a memóriája. Én is szeretnék így emlékezni mindenre, amit életem során olvastam...
A herceg az elején idegesített, de pozitív irányban fejlődött és a végén megkedveltem.
No és persze a hercegnő, aki igyekszik kideríteni apjuk halálának okozóját, és öccse életét is megmenteni. Nem lettem volna a helyében, de jól helytállt.

A történet nem akar más lenni, mint ami. Szórakoztatni kíván, és habár nincsen új a nap alatt, mégis ezt úgy fűzi össze, hogy az olvasót a könyvhöz láncolja.
Csak ajánlani tudom :).

A könyvért köszönet illeti a Fumax Kiadónak.

2012. december 16., vasárnap

Menedék

Ann Aguirre: Menedék-Enclave
5/5

Vonzódom az utópisztikus regényekhez, azt hiszem ez az utóbbi pár bejegyzésen is látszik. Most is egy ilyen történet akadt a kezeim közé.

Pikk egy föld alatt élő csoport tagja, ahol ritka számba megy a hosszú élet, és ahol mindenkinek meg van a maga feladata, mert ha nem képes semmit sem tenni, akkor bizony nincs értelme életben hagyni. A lány amióta az eszét tudja, vadásznő akar lenni, hogy élelmet és védelmet biztosítson a nála gyengébbeknek. Amikor beavatása megtörténik, megkapja társul Fakót, az évekkel korában kívülről érkezett fiút, s élete ezzel gyökeres változásba kezd. Vajon képes lesz alkalmazkodni az új dolgokhoz?

Ami nagyon tetszett a történetben, azaz ahogyan elképzeli és elénk tárja a két, egymástól eltérő világot, és az ott élők lépéseit, hogy alkalmazkodjanak a megváltozott körülményeikhez. A szabályokat, a kegyetlenséget, a harcot. S azt, ahogy egy újabb változás az igencsak törékeny békét és nyugalmat megtöri.
Mondjuk azt hiányoltam, hogy pontosan nem kaptunk választ az okokra, csak sejtetéseket, gondolom ez később fog kiderülni. Mert bizony így maradt egy rakat, megválaszolatlan kérdésem. Miért menekültek le egyesek a föld alá? Miért tartották titokban a fentiek létét? És még sok más, de azokkal már erősen spoiler-eznék, így azok ismertetésétől eltekintenék. Mindenesetre elérte a könyv azt, hogy nagyon kíváncsi legyek a folytatásokra.

A szereplők nagy része szerethető, még úgy is, ha néha kegyetlennek érezzük a tetteiket.
Pikk-kel úgy voltam, hogy hol kedveltem, mert egy talpraesett, erős, mindent túlélő ám mégis érzékeny lányt követhettem figyelemmel. Azért volt egy-két jelenet, ahol túlzottnak éreztem az érzékenységét, de ez nem sokszor volt így.
Fakó, a maga titokzatos múltjával, alapvetően erős értékrendszerével elvileg le kellett volna vennie a lábamról. Még sem sikerült neki. Nem utáltam, félreértés ne essék, de nem ő volt a kedvenc szereplőm.
Kósza, akit elvileg utálni kellene, nos őt meg szerettem. (Biztos rosszul vagyok összerakva). Minden erőszakossága ellenére (ami számomra érthetőek voltak, hiszen életben kellett maradnia, és egyben kellett tartania egy bandát) is szimpatikus lett a végén. Kíváncsi vagyok, hogy képes lesz-e még tovább fejlődni.

Ha szereted a komor, néhol bizony erőszakos és a haláltól sem mentes, de elgondolkodtató történetet, akor ezt is csak ajánlani tudom. A könyvért köszönet illeti a Fumax kiadót.

2012. december 12., szerda

Feed - Etetés

Mira Grant: Feed - Etetés
5/5

Nos, nagyon úgy néz ki, hogy szerencsésen választottam könyveket, ugyanis ismét egy dicsérő kritika fog következni. Azért igyekszem ömlengés mentesen kivitelezni a dolgot. :)

Mira Grant által felépített világban az emberek zombikkal osztoznak kicsiny bolygónkon. A két, emberiség életét jobbá tételére létrehozott vírusok nem várt interakciója okozta fertőződés mindenkiben ott lappang, arra várva, hogy előtörhessen, és egy öntudatát elvesztett, agyatlan zombit alkosson meg. Az emberek megtanultak ezzel együtt élni, új szabályokat alkottak, alkalmazkodtak. A blogger írás elterjedté vált, bár még mindig sokan lenézik őket. Hőseink egy csapatnyi fiatal blogos, akik az elnökválasztási kampány gépezetébe nyerhetnek bepillantást. Ám néhány emberéletet is követelő támadás után már nem olyan biztosak benne, hogy ez tényleg olyan jó dolog, mint gondolták. Meghátrálnak? Érdemes akár az életet is feláldozni, hogy az igazság kiderüljön?

Engem már ott meg vett a könyv kilóra, hogy hihetően és érthetően írta le azt, hogyan is lettek az emberekből, és az elvileg békés elhunytakból kevésbé békés, agyatlan lények. Mert lássuk be, azért nehéz elképzelni azt, hogy egyszer csak Earl bácsi felébred a temetőben és a mi nyakunkat szeretné megcsócsálni.
  A vírusok egymásra hatása, sőt egyáltalán a világba kikerülésük is olyan történet, amit eltudtam hinni. Hiszen mindenki szeretné, ha a jövőben a rákra és más egyéb betegségre ellenszert találnának, és ahhoz mindenki hozzáférjen ingyen. És emberi tulajdonság, hogy bizony gyakran cselekszünk azelőtt, hogy alaposabban végig gondolnánk, mi lehet a következménye, pláne hosszú távon.
És minderről úgy ír, hogy akkor sem esik az ember kétségbe, ha nem orvosit végzett, mert megérti mi a lényeg.  Egyetlen részlet volt, amire nem kaptam teljesen kielégítő választ, azaz, hogy miért csak egyszer "hozza vissza" az embert a vírus? Másodszorra, harmadszorra miért nem?

A másik, amit ötletesnek tartottam, a blogok felhasználása volt. Egyre több és több ember kezd el írni a neten egy oldalra, a gondolatait, olvasmányait, véleményeit vagy épp tippjeit kívánva megosztani másokkal. Hatalmas lehetőségek rejtőznek ebben, amit a jövő kiaknázhat, és ezzel játszadozott el az írónő.

Na már most a szereplők közül abszolút kedvenceim a Mason testvérek lettek. Kiegészítik egymást, Shaun, aki keresi a veszélyt, az akciót és mindezt élvezi, illetve Georgia, aki megfontoltabb és igyekszik az igazságot és a tényeket meglelni és rögzíteni. A köztük lévő kapcsolat azt hiszem sok szempontból ismerős lehet mindenkinek, akinek van testvére. Még ha "ölik" is egymást, a bajban rögtön segítenek a másikon, és el sem tudnák képzelni az életet a másik nélkül. Ez bármilyen testvérpárra igaz lehetne.
Buffy nekem kicsit távoli volt a technika iránti rajongásával, de azért őt is kedveltem, és ezen a vége sem változatot.
Ryman szenátor azaz ember, akit minden választó elképzel magának, de élőben még nem találkozott vele. A tökéletes politikus, aki ember maradt. És próbál az is maradni. Ráadásul nem akarja átverni a szavazókat. (Utópia! :D).
Tate az elején teljesen semleges volt, a végén ellenszenves, a legvégén pedig a halálát akartam, úgyhogy elég szépen ívelt lefelé a pályája.
Rick...ő túl keveset szerepelt Mahir-ral egyetemben, így nem tudtam teljesen megalapozott véleményt kialakítani róla, de a benyomásaim alapján szimpatikusak mind a ketten.

Maga a cselekmény akár ma is játszódhatna, leszámítva a zombikat. Ma is épp elég ember szeretne hatalomra jutni, akár bármi áron, ráadásul fanatizmusuk határokat sem ismer. És lássuk be, a politikai játszmák amúgyis hajlamosak a hétköznapi kisemberen átlépni.
Viszont félelemben élni nem lehet mindig, és az emberek vágynak az igazságra. Amihez elvileg joguk van, de vajon tényleg az igazságot kapják meg? Vagy csak valamit, ami annak tűnik?

Nagyon sok érdekes, sőt kifejezetten komoly gondolat van a regényben. A biológiai terrorizmustól kezdve az igazság elhallgatásáig. Azt hiszem, ez egy olyan könyv, amit olvashat az ember úgy is, hogy csak egy akciódús könyvre vágyik, és úgyis, ha valami elgondolkodtatót akar elővenni. Csak nem árt, ha jól bírja mellé a zombikat, vért, és halált. Mert ezekből van egy pár. Volt, akit kifejezetten sajnáltam, mert jó lett volna hinni egy szebb, boldogabb befejezésben, de pontosan az lett volna az, ami az egész regényt hiteltelenné tette volna.
Már csak azt kell eldöntenem, vajon megérte-e a csapatnak? Fogas kérdés. Szerinted?

A könyvért köszönet illeti a Lazi Kiadót!

2012. december 9., vasárnap

Egy kis űrbéli utazás főnemesi módra

On Sai: Calderon avagy hullajelölt kerestetik
5/5

Oké, ismét egy néhány oldal után máris kedvenc könyvé előlépett történet került a kezeim közé.
Sci-fi, női író kezéből, de ez senkit se tántorítson el! Tessék szépen kinyitni a könyvet és elolvasni. Aztán kétségbe esni, hogy mi az, hogy még nincs a polcomon a folytatás??

Calderon, aki egy főnemesi család sarja, mindent félredob egy nézeteltérés miatt, majd belép életébe a szerelem, így aztán nem is vágyakozik vissza a régi életébe. De mi történik, ha elveszíti a feleségét? Ha élete már nem ér semmit? Naná, hogy öngyilkosságra adja a fejét...vagyis csak adná, ha lépten nyomon nem akadályoznák meg benne, ráadásul egy temetés sem olcsó mulatság. Nincs mese, dolgozni kell, hogy megkeresse a temetésére való összeget, csak egyvalamivel nem számol. Hogy a kapitányi kinevezése mögött bizony komoly politikai okok és harcok is meghúzódhatnak. De félelemre semmi ok, hiszen egy kard, némi arrogancia és persze a legénység segítsége már félsikert eredményezhet.

Úgy a 33 oldalon járhattam, amikor már tudtam, ez a könyv nekem íródott. Alapjáraton Star Trek epizódokon nőttem fel, és kicsit azok hangulatát idézte a könyv, bár tény, hogy jóval több humorral (méghozzá milyennel) és sziporkázó párbeszédek, amiket nagy részt Calderon és Taina között zajlik. Bár a többi karaktert sem kell félteni.
Van itt kérem szépen minden, összeesküvés több fokon, bálok, nemesek, múltbéli titkok, harcok, na meg némi romantika is. Bár ez a szál nem giccses így egyáltalán nem zavart, sőt kifejezetten szurkoltam a párosnak. Szóval igazából ez egy olyan könyv, amit szerintem mindenki olvashat. Még azok is, akik csak ismerkednek a műfajjal, és nem akarnak rögtön a cápáktól hemzsegő mély vízbe ugrani.

Hogy van az, hogy minél jobban tetszik egy könyv annál nehezebb róla egy normális, lehetőleg túlzott ömlengés mentes bejegyzést összehozni róla? Bezzeg ha valami nem tetszik...na de próbáljuk meg.

Calderon alakja megmozgatta a fantáziámat, minden tekintetben. Kellő öniróniával megáldott, az embereket manipulálni képes, a neveltetését elfeledni nem tudó nemesi sarj, aki a vesztesége után nem találja az élet értelmét, majd hirtelen belecsöppen egy ismeretlen játékba, aminek próbálja az értelmét megtalálni. Hihetően lett megformázva, a hol magabiztos, hol mindent megkérdőjelező férfi, aki a női szíveket meghódítja, de a saját érzelmeivel nehezen tud dűlőre jutni.
Tiana, aki igyekszik a saját sorsát irányítani, ami nem könnyű még az űrsiklók világában sem. Okos, határozott személyiség, akinek felvágták a nyelvét. Mindig is a gyengéim voltak az erős női karakterek, most tessék, kaptam egyet.
Hegamon, a másodtiszt, akinek kisujjában van a hajó vezetéshez szükséges minden tudás, mégis mellőzik. Átéreztem a keserűségét, aztán néha agyamra ment a tisztekhez intézett szózataival, de a végén megbékéltem vele is.
Oregon pedig kifejezetten szimpatikus szereplő lett. Olyan ember, aki igenis törődik a beosztottjaival, nem csak ágyútölteléknek nézi őket.

A háttérfelépítéssel sem volt semmi bajom. Kifejezetten tetszett, hogy a technikai fejlődést és a hagyományok iránti tiszteletet ötvözte a történetben, és még tudtam volna olvasni a különféle szertartásokról, illetve a kardal való egyesülésről, remélem erről a további részekben még kapunk információkat. Illetve jó volna többet tudni a különböző nemesi családokról és a köztük kialakult hierarchiáról, mert most csak 3-at ismerhettünk meg. És ha jól értettem, ennél azért több van.
A politikai játszmák, az emberi életet semmibevevő nagykutyák pedig kellően ismerősek voltak, úgyhogy őket rögtön ellenszenvesnek ítéltem meg.
 Maga a történetvezetés remek, mindig kapunk egy kis információt, bár néha már-már túlzásnak éreztem, hogy a kellő tudás tulajdonképpen a "fejére esik" Calderonnak. Mindig a megfelelő helyen van, mi? De azt hiszem ezen kívül mást nem tudok a történet szemére vetni. A halottak és az erőszak pedig pont a megfelelő szinten van, bár lehet hogy az érzékenyebb gyomrúaknak néhol még az is sok lesz.

Csak ajánlani tudom. Megjelenés és könyvbemutató december 15-én a KönyFiesztán. (Ilyenkor irigylek minden Budapestit...).
A Facebookon itt tudhatsz meg erről többet is:  http://www.facebook.com/events/408409059228515/

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző Kiadót.

2012. december 8., szombat

Egy megváltozott, sötét világ...

Julianna Baggott: Tiszták
4/5

Az utóbbi időben olvasott disztópiás regényeim közül eddig ez viszi a pálmát a sötét, és cseppet sem barátságos világ felépítésében. Képzeld el, hogy az addig ismert világodat hatalmas bombázások pusztítják el, melyek nem csak megölik az embereket, de a túlélőket drasztikusan megváltoztatják, különféle mutációkat idézve elő, vagy csak beléjük olvadnak bizonyos dolgok, emberek. És csak egy kicsi és különleges csoport marad "normális", akik a Kupolába menekültek még az egész elején, és bent élik védett és tökéletes életüket. De vajon tényleg olyan tökéletes az az élet, amilyennek el akarják hitetni? És mi történik, ha egy Tiszta kijut a "söpredék" közé? Mire derül fény a múltról?

Habár minden adott volt, hogy imádjam a könyvet, jól felépített világ, még ha nagyon komor és sötét is, érdekes információk és elképzelések, amik a biológus énemet megmozgathatják, nem túl idegesítő főszereplők, izgalom, fordulatok. És mégis, elég lassan haladtam vele, tulajdonképpen az utolsó 50 oldal volt az, ami teljesen magába szippantott. Lehet, hogy az volt a baj, hogy már sok ilyen témájú könyvet olvastam, vagy ezt nem a megfelelő lélektani pillanatban kezdtem el, ki tudja?

Mindenesetre azt kell mondjam, hogy teljesen korrektül felépített világba csöppentem, ahol nem találkoztam szembeszökő logikai bakikkal, viszonylag választ kaptam a legtöbb kérdésemre, méghozzá olyan választ, ami hihetőnek tűnt abban a környezetben.
Tetszett az is, hogy nem akarta erővel szépíteni a dolgokat, nem rettent meg attól a világtól, amit elképzelt. Nem szeretem ugyanis azokat a történeteket, ahol adott egy jó, még ha kissé komor ötlet, de nem merik kibontani, vagy mindenféle rózsaszínű dologgal próbálják enyhíteni, hogy nehogy ne legyen olvasója. Itt ilyen nincs. Sőt...néhol már-már vágytam arra, hogy valami remény felcsillanjon, de az írónő bravúrosan csapdába csalt minden esetben, amikor már-már reménykedni kezdtem. Hagyta, hogy hamis illúziókba ringassam magam, majd az utolsó pillanatban az egészet szétrobbantotta O.o :D.
No meg némi kiszámíthatóság is van a történetben, de nem vészes a dolog. 

Habár Pressia nem teljesen az a szerencsétlen, megváltóra váró kiscsaj, azért voltak olyan pillanatai és megmozdulásai, ami miatt fogtam a fejem. De nem sok, mégis zavart, hogy néha erős, harcos nő, a másik pillanatban meg gyámoltalan. :D
Bradwell alakját már jobban kedveltem. Azt pedig kifejezetten élveztem, hogy itt nem került képbe a szerelmi háromszög. Komoly felüdülés volt ez nekem.
Partridge érdekes személyiség, mondjuk az elején nem értettem, hogy egyetlen mondatból miért kezd el gyanakodni, hogy él az anyja??
El Capitan, na őt imádtam :D. Egyik kedvenc szereplőm lett a történet végére.
Lydia, nos ő elég erős személyiségnek tűnik nekem, aki racionálisan is képes gondolkozni. Azt hiszem, ha továbbra is szerepelni fog, méghozzá ilyen jól, akkor ő lesz az elsődleges női kedvenc karakterem ebben a könyvben.

Ha nem zavar a sok halál, erőszak, és sötét elképzelés a jövőről, na meg az összeesküvés elméletek, akkor csak ajánlani tudom ezt a könyvet.

Kiadó: Egmont
Oldalak száma: 568

2012. december 5., szerda

Laurell K. Hamilton: Micah

4/5

Az írónő ismét egy rövid történettel ajándékozta meg az olvasóit. Ami lehet jó is, rossz is. Jó, mert ha valaki csak ismerkedik még a sorozattal, akkor kap egy kis ízelítőt belőle, de még nem szalad világgá tőle. Rossz, mert én szeretem ezt a világot, és mire újra sikerül belekerülnöm, vége is a történetnek.

Anita Philadelphia-ba utazik halottkeltésre Larry helyett, s kísérője ezúttal Micah lesz. Féléves kapcsolatuk alatt ez lesz az első alkalom, amikor csak kettesben lesznek, leszámítva a munkát persze. Így hát hősnőnk kissé ideges az érzelmi élet gondolatától, és mindezek mellett zavarja, hogy kevés az információ a munkáról, amit el kell végeznie. S persze semmi sem úgy sül el, ahogy tervezik.

Szerintem lehetett volna ebből többet is kihozni. Például még több információt megosztani Micah-ról, árnyalni a múltját, mert bár a cím az ő nevét viseli, még mindig csak információ morzsákat kapunk róla.
A szex itt sem maradhat ki, bár ezúttal nem túl sok (nyilván egy ekkora terjedelmű műbe nem akart sokat tenni), mindenesetre a pont elég kategória volt. Mondjuk meglepően sokat filozofálgatnak és lelkiéletet élnek közbe, ami eléggé összeegyezhetetlen számomra, de lehet hogy csak bennem van a hiba.
De ami miatt az egy pontot igazából levontam, az a vége. Hogy lehet így befejezni? Pont a lényeget, az akciót hagyja ki az olvasó. Pedig valljuk be, hogy elég sok mindent megírt már az írónő, és el is olvastuk, szóval igencsak edzettek vagyunk, nem hiszem, hogy ne bírtunk volna ki egy kis vért.

Mindezek mellett ott vannak a jól bevált elemek, ami miatt szeretem a sorozatot. Anita maga, a személyisége, a gondolatai, a humora. A jól felépített világ, a különféle lények, és képességek összefonódása. A leírások erej, mert miközben Anita a temetőben lépked, én vele sétálok és ugyanúgy megérintem a sírokat, mint ő.

Összességében egy gyorsan elolvasható, nem rossz történet, de nekem hiányzik az, hogy eltudjak mélyedni a regény cselekményében. Mondjuk aki szereti a sorozatot, érdemes elolvasnia.

Köszönet illeti a könyvért az Agave kiadót.

2012. november 27., kedd

Sávhasználók világában jártam

Darin Bradley: Zaj
4/5

Mostanában egyre többször halljuk, hogy az analóg jelről elkezdődik az átállás a digitális jelre. A regényben Amerika ezen már túl van, és a gazdátlanul maradt rövidhullámú sávokat fiatalok, az úgynevezett Sávhasználók szerzik meg, és igyekeznek rajta a saját adásaikat leadni, a másikét pedig zavarni. Akár ártalmatlan szórakozásnak is tűnhet mindaddig, amíg egy összeomlás hatására az emberek csoportokba szerveződnek, és nekiindulnak, hogy eljussanak a saját Helyükre. Te vajon túlélnéd ezt az időszakot?

Ha most eltekintek attól, hogy már megint Amerika a helyszíne egy komolyabb méretű összeomlás utána harcoknak, akkor ez egy elgondolkodtató, érdekes mű. Tény, hogy inkább a lelki fejlődéseken (már ha ezt annak nevezhetem), változásokon van a hangsúly, miközben ugye a hőseink megpróbálnak A pontból eljutni B pontba.

Ami némi problémát okozott az elején, hogy úgy éreztem, be dobtak a cápákkal teli vízbe, csak épp úszni nem tanítottak meg. Ott voltam egy teljesen hirtelen jött helyzetben, ismeretlen szereplőkkel együtt, és még csak azt sem tudtam, miért lapítunk a susnyásban karddal a kezünkben.
De szép lassan a visszaemlékezésekből, a jelen pillanataiból és a Könyvből mindent megértünk. Legalábbis majdnem mindent, mert azért marad megválaszolatlan kérdése az olvasónak, legalábbis maradt (nincs véletlenül folytatása?).
Már maga a regény felépítése is érdekes, nem csak a téma. Ugyanis tulajdonképpen két részből áll, a Könyvből, ami tartalmazza a túléléshez szükséges tanácsokat és az új rendszer kiépítéséhez szükséges lépéseket, ráadásul ez minden csoportnál más és más, és áll magából a történésekből. De itt is egyrészt kapunk pillanatképeket a jelenből és a múltból is. De elég hamar rájön az  ember a dolog nyitjára, és onnantól kezdve nem lesz zavaró.

Ami nagyon megfogott, azaz, ahogyan elképzelte az író, hogy milyen változások jönnének létre az emberek, kisebb csoportok és az egyén viselkedésében, világhoz való hozzáállásában. Hogy mi mindent ki nem talál, és el nem fogad az emberi elme, hogy megússza a komoly traumákat, és képes legyen tovább lépni bizonyos dolgokon. Aki pedig erre mégsem képes, az elfog veszni. (Itt most órákig tudnám sorolni a példákat, meg hogy én mire gondoltam olvasása közben, de eléggé lelőném vele a történetet, így ettől most eltekintek. Maradjunk annyiban, hogy annak ellenére milyen kis vékonyka a kötet, napokra elég elmélkedni valót kaptam).

Mondjuk hiába Hiram és Levi szemén keresztül látjuk a dolgokat, ők úgy nem kerültek közel hozzám. A többiek sem, de az nem olyan meglepő. Mindenesetre én kíváncsi lennék Hiram későbbi sorsára.

A végén pedig a szerzővel készült interjút olvashatsz, ami szintén érdekes, ajánlom, hogy azt is olvasd el.

A könyvért köszönet illeti a Főnix Könyvműhely kiadót.

2012. november 25., vasárnap

Emlékek között kutatva

Cat Patrick: Forgotten - Úgyis elfelejtem
3,5/5

Mit tennél, ha minden nap úgy ébrednél fel, hogy nem emlékszel az előtte lévő dolgokra, a múltadra, ellenben hogy aznap illetve a még távolabbi jövőben történő dolgokra annál élesebben? Képes lennél így is normális életet folytatni? S vajon mi az, ami miatt így alakult a sorsod?
London Lane eme problémákkal küzd meg nap mint nap. Ám élete egy csapásra felborul azon a napon, amikor megismerkedik az új fiúval, Luke Henry-vel, és múltja nyomaira bukkannak...

Alapvetően egy érdekes ötletet vetett fel a történet. Akárcsak az 50 első randiban, itt is a lány nem emlékszik semmire, ami tegnap történt vele, ellenben sok mindenre emlékszik, ami még csak történni fog vele, illetve az ismerőseivel. Elgondolkozhatunk, ez áldás, vagy átok-e. Mert ki ne szeretne néha az élete bizonyos epizódját kitörölni az emlékezetéből (és lehetőleg a világéból is), és bizony jó pénzt fizetne, ha csak egy pillantást vethetne a jövőjére. Még én is sokszor megállok egy pillanatra, vajon az adott döntésem milyen hatással lesz a jövőmre?

Ami problémám volt regénnyel, hogy nem mindenre adott kielégítő választ, voltak érthetetlen részek/tettek. Persze az első problémára esetleg megoldást jelenthet, ha ez egy sorozat lesz, s a későbbi kötetekben ki lesz bontva a dolog, mert így bizony maradtak betömetlen lyukak.
Például, arra ugyan kapunk választ, hogy milyen trauma okozta azt, hogy nem képes a múltat felidézni, és ez még nem is hihetetlen. Na de! Mi okozza a jövőre emlékezést? Mert nem egy ember van ma is kicsiny bolygónkon, aki komoly trauma miatt nem emlékszik dolgokra, de olyat még nem hallottam, aki a jövőről kezd el beszélni, ráadásul teljesen megbízható módon.
Vagy arra, hogy oké, nem emlékszik egy csomó dologra, és ezeket felírja, hogy később ne legyen belőle gáz. Na de, az anyjára ez nem vonatkozik? Vagy az apjára? Rájuk minden jegyzet nélkül emlékszik. És minden reggel. Míg a barátjára meg nem.

Aztán itt van a korosztály problémája. Nyilván igyekszik minden író a megcélzott olvasóközönséghez közeli korú és viselkedésű szereplőt megalkotni. De akárcsak más regényekben is, itt is úgy éreztem, hogy néhány év pluszban jót tenne mind Lane-nek, mind Luke-nak. Mert hol tényleg a koruknak megfelelően beszéltek/gondolkodtak/ viselkedtek, hol sokkal idősebbként.
Aztán itt a szerelem. Második leggyakoribb dolog, hogy a főhősnőnk az ultra jóképű, tökéletes, udvarias, imádnivaló és csak őérte rajongó fiúval jön össze, és az összhang szinte teljesen tökéletes köztük. Ennyi idősen, ilyen pasi mint Luke szerintem nincs! Vagy legalábbis én nem találkoztam, pedig mostanában eléggé sok ismerősöm van ebben a korosztályban. Édesek, aranyosak ezek a fiúk, nincs velük semmi baj, de még előttük az élet. Luke pedig úgy viselkedik, ahogy egy jóval idősebb pasi, sőt férfi viselkedne (jó esetben).

Itt van még a nyomozós vonal. Egészen érdekes, és a téma sem rossz. De: Miért csak most kezd el emlékezni a múltra London? Miért csak most jönnek neki a jövőbeli képek elő? Nah meg, hogy van az, hogy a könyv feléig azt olvasom, Luke nincs benne a jövőjében, aztán meg hirtelen igen? Most vagy benne van, vagy nincs nem?
Vagy egy 16 éves lánynak, hogyhogy addig sose jutott eszébe, vajon képes-e megváltoztatni a jövőt, amit lát?

A szereplők közül Luke-ot szerettem, annak ellenére, hogy ő az a pasi, akivel szerintem sose fut össze az ember lánya. Túl tökéletes. Az állítólagos best friend-ről pedig meg van a magam véleménye, a regénybeli viselkedésből nekem nem jött le, hogy ő aztán mennyire London mellett áll, hiába akarta ezt lenyomni a torkomon az író.

Mégis. A könyv nagyon olvastatja magát, ha úgy igazán neki áll az ember, nem tud kiszabadulni belőle. Legalábbis velem így volt. Sőt, kifejezetten kíváncsi voltam, mi lesz a vége. Mondjuk jó volna tudni, hogy lesz-e folytatása, mert így elég sok kérdés megválaszolatlan maradt bennem.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző Kiadót.

2012. november 24., szombat

Ördög bevetésen

Joe Hill: Szarvak
5/5

Ha már az apa írásait szeretem, akkor ki kell próbálni, vajon a fiú is örökölte-e a tehetséget. Ez az első könyvem tőle, és ez alapján azt kell mondanom:igen! Már eleve érdekesnek találtam a borítót, a fülszöveg alapján mondjuk haboztam, de végülis kölcsönkaptam, így belevágtam az elolvasásába. Megérte.

Eléggé In medias res kezdéssel találkozunk, főhősünk Ig, egy részeg éjszaka után úgy ébred, hogy szarvai nőttek. Ha még ez nem lenne elég, úgy néz ki, hogy járulékos képességként mindenki elmondja neki a legféltettebben őrzött sötét vágyait, és utána még csak nem is emlékeznek rá. Valamint egy bizonyos szintig képes befolyásolni hogy megtegyenek valamit, vagy sem. De mindez elég ahhoz, kiderítse mi is az igazság, és ki ölte meg a szerelmét?

Először csak kapkodtam a fejem, hogy ki és miért és mikor. De hamar elkezdődnek a visszaemlékezések is, amik segítségével szép lassan elkezd kikristályosodni előttünk a történet. Mindeközben ugye a jelenben követjük Ig alkalmazkodását az új képességeihez, és a nyomozását is.
Kicsit...nem, nagyon beteg könyv. De minden oldalát imádtam. Nem túl gyakran kerül kezembe olyan könyv, ahol az ördögnek drukkolok, és vigyorogva várom hogy újra színre lépjen, de itt ez is megtörtént.

Mindezek mellett néhol igenis komolyabb húrokat penget, még ha elsőre nem is tűnik fel. Ráadásul görbe tükröt tart elénk, hiszen mindegyik, jó/kedves/hétköznapi emberről kiderül, hogy bizony vannak takargatni való vágyai, amik csak arra várnak, hogy szabadjára engedje őket. És hogy mennyire képesek egy-egy felvett szerepbe belemerevedni.

Ig igazán kedves karakter lett a számomra, függetlenül attól, hogy ördög vagy épp ember volt. És tetszettek az elmélkedései is, nem egyszer igazat adtam neki. (Még ha ezért később a pokolra is jutok :D.)
Merrin, akit csak a visszaemlékezésekből és mások elmondásaiból ismerünk meg, szintén elég pozitív visszhangot keltett bennem, bár volt néhány olyan lépése, amivel nem teljesen értettem egyet.
Lee alakja viszont már az elejétől kezdve unszimpatikus volt, de teljesen jogosan, és ezen még az sem segített, hogy nem volt teljesen százas a gyerek.

Összességében egy jó kis könyvet tarthat az ember a kezében, de jobb ha előre felkészül, itt a Sátán lesz az úr és az emberi lélek sötét oldala, igaz szórakoztató formában. De ha valakit az ilyen zavar, akkor nem feltétlenül ajánlom olvasásra.

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 416

2012. november 21., szerda

Egy talán nem is oly távoli jövő

Karen Thompson Walker: Csodák kora - Káprázatos látom egy eltűnőben lévő világról
4/5

Gyönyörű borító, ígéretes fülszöveg, jó értékelések. Konkrétan be voltam sózva, hogy végre a polcomon és kezeimben tudhassam eme történetet. S talán ez volt a baj. Ugyanis nem egészen azt kaptam, amit vártam.

Julia mindössze 11 éves, amikor a Föld forgása lassulni kezd, és ezzel az emberek addigi megszokott élete gyökeresen megváltozik. Ki hogyan viseli ezeket a változásokat? Vajon képes lesz-e a bolygó, és az élővilág alkalmazkodni, vagy ez már tényleg a vég?

Amit először le kell szögeznem, hogy itt senki ne várjon hatalmas nagy csatákat, vagy épp akciófilmbe illő jelenteket, hősködéseket. Ez egy lassan haladó, megállíthatatlan folyamatot bemutató könyv, és ennek megfelelően a cselekmény is ilyen. Nyugodt, megfontolt, ahol sokkal inkább az érzelmeken és a családi kötelékekben, emberi viselkedésekben beállt változásokon van a hangsúly. Ami egyrészt jó, másrészt néha kicsit untatott.

A világ jól felépített, bár nehezményeztem, hogy sok bennem felmerülő kérdésre egyszerűen nem kaptam választ. Persze, jó dolog, ha az író hagy teret az olvasó fantáziájának, de azért valamicske elképzelést, fogódzót kaphattam volna...
Hangulat teremtésből ötös, még mindig nyomott vagyok, teljesen rám telepedett az a fojtogató tehetetlenség érzése. Úgyhogy erre nem lehet panaszom.
Még a legtöbb bekövetkezett viselkedés is hihető lett, bár nekem mondjuk hiányzott az, hogy elfogja az embereket a nagy méretű pánik. Mert itt is megemlíti, de ez kimerül abban, hogy elsprintelnek és bevásárolnak mindent, meg kicsit nő a bűnözés szintje. Hol van ez ahhoz képest, amit néhány apokaliptikus filmben lát az ember? Mégis hiányoltam. Szerintem az alapvető tulajdonságaink egyike, hogy ha baj van, menekülni akarunk, bármi áron, csak magunkra gondolva. Itt meg mindenki nyugodt, sőt néha kifejezetten segítőkész. Szép is volna...

A szereplők viszont nem kerültek közel hozzám. Még csak 11 éves, és nyilván egy ilyen változás nem hagyja érintetlenül a gyerekek viselkedését, de mégiscsak egy 11 éves gyerekről beszélünk. Akkor az nekem ne viselkedjen úgy, és ne gondolkodjon úgy mint ha legalább 15 lenne.
És igazából a szerelmi szálat is feleslegesnek tartottam, egy egyszerű barátsággal is ki lehetett volna emelni a lényeget belőle.

Mondjuk arra kíváncsi lennék, a legvégén mit gondolt az írónő, mi lett a földiek sorsa. Teljes pusztulás? Nyomunk sem maradt?

Ha olyan könyvet keresel, ami elgondolkodtat, olyan jövőt fest eléd, ami akár velünk is megtörténhet, és már unod a gyilkolászós disztopiás történeteket, akkor ezt ajánlani tudom.

Kiadó: Libri
Oldalak száma: 356

2012. november 19., hétfő

Újabb ötven árnyalat

E. L. James: A sötét ötven árnyalata
3/5

Az első kötetet elolvastam, s bár engem különösebben nem villanyozott fel, de nem is utáltam meg. Így aztán gondoltam, adok egy esélyt a következő résznek, mert mégis csak így lesz kerek az egész, ha minden részt olvasok.
A további leírások SPOILERT tartalmazhatnak az első kötetre nézvést, szóval csak saját felelősségedre olvasd el.

A kötet ott veszi fel a fonalat, ahol az előző abbahagyta. Ana szenved, mert elhagyta Grey-t, Grey szenved (legalábbis elvileg, de ezt az elején valahogy nem éreztem), mert elhagyták. Aztán mégiscsak tesznek egy közös utat, José kiállítására...és szinte onnan folytatják, ahol abbahagyták. Logikus nem?

A véleményem a kötetről:
Ana személye itt jobban idegesített, kezdett amolyan Bella szintet elérni a folyamatos nyavalygásával. Oké, legyen bizonytalan, és aggódjon, hogy vajon elég jó-e. Mert hát kiben ne fordult volna már meg ez a gondolat legalább egyszer? De…nekem ne kezdjen el azon siránkozni, hogy jaj, már nem akar vele semmi durvábbat csinálni (ami szerintem messzemenőkig nem volt olyan durva, mint azt beharangozták), pedig cirka 10 oldallal korábban azért hagyta ott, mert fúj, ez micsoda perverz dolog, és ő ezt nem hajlandó csinálni.
Arról már lemondtam, hogy a basszanytú, szent szar és szent tehénen kívül bármi más káromkodás, vagy meglepődést kifejező jelzőt olvassak. És csak a szememet forgattam, hogy hiába húzza föl magát azon, hogy basáskodik a férfi, és ő majd megmutatja neki, ha 1. két percen belül enged a férfi akaratának vagy 2. ugyan megcsinálja, amit elgondolt, de utána rohan kiengesztelni a férfit, mert jaj, különben mi lesz.

És azt sem tudtam eldönteni, melyiküknek is kellene az agykurkász segítsége jobban? Anának, akinek a „belső istennője” mindenféle akrobatikus mutatvánnyal szórakoztatja az olvasót és a belső énje, aki a józan észt kellene hogy képviselje…khm…vagy Christiannak, aki hol a félénk kisfiú, hol profi üzletember, hol az uralkodó…nincs egy kicsit zsúfoltság odabent??
Arról már nem is beszélek, hogy bárki y kromoszómával rendelkező homo látja meg a főhősnőnket, az rögvest megkívánja…és mind úgy néz ki mint valami görög félisten. Igen, ez már csak így megy…én is alig tudom ezeket a félisteneket kizárni a szobámból, még a 10. emelet sem jelent ellenük megfelelő védelmet…:"D

Mondjuk előnye a kötetnek, hogy olvastatja magát. Már ez is valami. A végén itt felmerült egy kis remény, hogy esetleg a harmadik kötetbe lesz valami cselekmény szál is, és nem csak azt kell végig asszisztálnom, ahogy a létező összes felületen és helyiségben (s cirka negyed óránként) egymásnak esnek…

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 570

2012. november 18., vasárnap

Egy varázslatos világ

Elisabetta Gnone: Fairy Oak- Az ikrek titka
4/5

Már maga a borító megfogott, a fülszöveg pedig egy aranyos történetet ígért, s mivel idén már nem egy komoly könyvet olvastam, úgy éreztem, itt az ideje valami könnyed olvasmánynak. És nem is csalódtam.

Fairy Oak világa különleges, ahol a boszorkányok és mágusok békésen élnek a Nemvarázslókkal együtt, s gyermekeikre dajkatündérek vigyáznak. Ám eme békés életet veszélyezteti egy sötét hatalom. Vajon képesek lesznek legyőzni?

Oké, ez természetesen gyerekeknek készült mű, amit szép rajzok, képek tesznek színesebbé, és nem is túl hosszú, úgyhogy egy nap alatt lehet vele végezni, még akkor is, ha közben mindenféle mást is csinálunk.
Tetszett a világ, a beszélő tölgy, a dajkatündérek ötlete, de néhol úgy éreztem, hogy ha kétszer ilyen vastag lenne, az segítene a történeten, néhol hiány érzeteim voltak. Persze lehet, hogy a folytatások pótolni fogják ezeket.
Ami néhol kicsit furcsa volt, azaz, amikor a boszorkány valamit kérdezett, s közben különböző kérdőjellé, felkiáltójellé vagy épp csillaggá változtatta a szemeit. Mi van?? Aztán persze rájöttem, hogy így próbálja meg érzékeltetni azt, amit mondjuk egy képregényben, vagy mangában rajzzal szoktak. Csak itt azért elég furán jött ki.

A szereplők közül leginkább Feli az, akit sikerült megkedvelni, mert a többiekről olyan sok dolgot nem tudunk meg, nem kerültek közel  hozzám.

Összességében nézve tetszett, és azt hiszem keresni fogom a folytatásokat is :).

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 290


A végső ütközet, avagy itt a befejező kötet

Rick Riordan: Az utolsó olimpuszi
4/5

Nos, végre elérkeztünk a sorozat utolsó kötetéhez. Ahol elkezdődik a végső harc, az elkeseredett küzdelem a hatalomért. És persze hőseink ismét a dolog sűrűjébe csöppennek.

Azt hiszem, aki az előző köteteket szerette, az ezt is szeretni fogja, ugyanis hozza a már megszokott szintet. A poénokat, a szereplőket, az izgalmas részeket. Persze engem már annyira nem fogott meg, de nem is én vagyok a célközönség. De mindenesetre fél napig jól szórakoztam rajta.

Amit nehezményeztem, azaz volt, hogy néhol túl erőltettetnek éreztem a poénok egy részét, vagy azt, ahogy haverkodva kiszól nekünk a szereplő a történetből, miközben épp az életéért küzd. :D De semmi sem lehet tökéletes, ugyebár.
Szurkoltam, hogy győzzenek, izgultam értük. Bár némely ellenség által bevetett szörnynél inkább sírni akartam...(lásd az emse epizódot...hajrá coca!)
Csavar annyira nem lepett meg, elég egyértelmű volt, hogy mire fog kilyukadni a szerző, de jól volt felvezetve, úgyhogy elnéztem neki.

Szóval, összességében nem rossz sorozat ez, bár nem is a legkomolyabb. De arra jó, hogy a fiatalokat rávezessük, igenis jó dolog olvasni.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 356

Michelangelo életét követve

Karel Schulz: Kőbe zárt fájdalom
3/5

Már hosszabb ideje vadásztam erre a könyvre, és végül sikerült a könyvtárban megtalálni. Alapvetően az a fajta könyv, amit ha valakihez hozzávágod, az minimum 8 napon túl gyógyuló sérüléseket fog kapni :D. A cipeléséről már ne is beszéljünk, viszont szerintem eszméletlenül szép ez a borítója.

A történet Michelangelo életét mutatja be, de nem csak rá koncentrál. Megismerjük Itália városait, politikai és egyéb intrikáit, a hatalmi harcokat mind a királyok, püspökök, pápák, és művészek között, no meg bepillantást nyerünk az egyszerű emberek életébe is. Egyszóval tényleg elég monomentális mű, ami ha jól értettem, több kötetes lett volna, csak a szerző elhalálozott a befejezése előtt.

És még sem sikerült engem lehengerelnie. Vagyis néhol pont az volt a bajom vele, hogy annyira maga alá temetett a sok információ, annyira sok mindent akart nekem egyszerre nyújtani, hogy hirtelen azt se tudtam, hova kapjam a fejem.
A szöveg is olyan, hogy az első 10 oldal azzal telt el, megpróbáltam alkalmazkodni a cikornyás, hosszú mondatokhoz :D. Utána ez már szinte fel sem fogtam. Sokkal jobban zavart, hogy amikor pap, vagy más személy szólalt meg, gyakran sok soron keresztül latin mondatokkal, imádság részekkel dobálóznak, időnként bele-bele tűzve némi számomra is érthető szöveget, majd folytatják a latin beszédet. Ez egyszer elmegy. Kétszer meg még eltűröm. De fél oldalanként már kiakaszt. Kirángat a történet sodrásából, és nem egyszer éreztem azt, hogy itt fogom feladni, engem hagyjon békén ezzel. Persze valószínű, hogy csak hűséges akart lenni az akkori beszédstílushoz, de engem, így hogy latint sose tanultam, csak akadályozott a mű élvezésében.
A másik, ami nagyon idegesített, az az volt, hogy megy-megy a történet, külső szemlélőként olvashatjuk mik történnek, aztán hopp...egyszer csak az egyik szereplő szemén keresztül látjuk a dolgokat, és halljuk a gondolatait. Ha sok szereplő volt egy helyen, néha hirtelen nem is tudtam, kibe kerültem, de amikor tudtam, akkor is fent akadtam néha a váltáson.

A szereplők közül sokat megszerettem, sokat nem. Michelangelo pedig olyan személy volt, akit hol szerettem, hol nem. Inkább nem. Amikor ellene követtek el igaztalanságot, akkor éreztem a késztetést, hogy megvédjem. Viszont rosszul voltam attól, hogy ő maga is kettős mércével mért másokat, és azért nézett le más művészt vagy embert, ami benne is pont hogy meg volt. Esendő, emberi szereplőt kapunk személyében ez biztos. Aki követ el hibákat, aki fél, és menekül. De nem sikerült túl közel hozni hozzám.
Viszont a Borgiákra nagyon kíváncsivá tett a szerző, szóval ha bárki tud olyan könyvet, aminek ők a főszereplői (a sorozat előre került a nézni akarom listámon), az írjon nyugodtan.

Ha egy elég alaposan felépített, mindenre kiterjedő könyvet szeretnél olvasni, és az engem fent akasztó dolgok téged nem zavarnak, csak ajánlani tudom a könyvet, mert minden hibája ellenére olvasmányos mű tud lenni.

Kiadó: Corvina kiadó
Oldalak száma: 588

2012. november 16., péntek

Eredményhirdetés


Tegnap este lezárult a Halhatatlan című regényért zajló nyereményjáték.
Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni a részvételét.
Ma pedig a szerencsés nyertes nevét teszem közzé.
Alma Katsu: Halhatatlan könyvét Amadea nyerte.
Gratulálok hozzá!
Terveim szerint nem ez volt az utolsó ilyen nyereményjáték, pláne mivel majd lassan közeledik a blog 2. születésnapja, úgyhogy még érdemes lesz figyelni :).

2012. november 15., csütörtök

Szerelem első látásra

Mira Grant: Feed- Etetés

Oké, megláttam, megszerettem, elolvastam a fülszövegét, és szerelmes lettem. :D Nem tehetek róla.

"Legyek bár élő vagy halott, az igazság nem nyugszik. A nevem Georgia Mason, és könyörgöm: cselekedjetek, amíg lehet!”

2014-ben kezdődött. Megtaláltuk a rák gyógymódját, és a közönséges nátha ellenszerét. Csakhogy ezek által valami újat teremtettünk, melyet senki nem tudott megállítani. A fertőzés terjedt, a vírustörzsek átvették a hatalmat a testek és elmék felett, és az így létrejött zombikat már csak egyetlen késztetés hajtotta: hogy bármilyen élőlényt, aki az útjukba kerül, felfaljanak.
Most, több mint húsz évvel a Feltámadás után a blogger testvérpár, Georgia és Shaun Mason úton vannak életük legnagyobb sztorija felé – és felfedik a fertőzötteket mozgató sötét összeesküvést. Nyilvánosságra akarják hozni az igazságot, még ha az életükkel fizetnek is érte.

Nos, én kíváncsi vagyok rá, mit hozott ki belőle az író, mert lehet nagyon rossz, de eszméletlenül jó is. Én utóbbiban reménykedek, és addig amíg ezt meg nem tudom, csak csorgatom a nyálam. A Lazi Kiadónál lehet majd kapni eme szépséget (mellesleg, ha jól látom 2+1 akciójuk van ebben a hónapban).

2012. november 11., vasárnap

Könyvek, melyek kedvencek lehetnek

Egy ideje nem volt ehhez hasonló bejegyzés a blogon. Egyrészt mert úgy kifejezetten nem figyeltem az új megjelenéseket, másrészt mert a munka mellett örülök, hogy van energiám a könyves bejegyzéseket írni. Na de mostantól!

Meg amúgyis aktuális a dolog, közeledik a karácsony, az ember gondolkozik mit vegyen és kinek. Mindenki megnyugodhat minden kategóriában csak úgy nyüzsögnek a frissen megjelent, vagy épp megjelenésre váró kötetek, lehet szemezgetni. Most csak 3-at emelnék ki, de lesz még több is. :).

1. Cristopher Paolini: Örökség
Az eredetileg 3 kötetesre tervezett sorozat végülis négy kötetes lett, és a befejezést váró olvasóknak már nem kell sokáig türtőztetni magukat, ugyanis 2012. november 14-én jelenik meg hazánkban.

"Kezdetben volt Eragon…
És végül itt az Örökség.

Eragon, az Árnyékölő, a Sárkánylovas, csak egy szegény parasztfiú volt, amíg meg nem találta Saphira tojását. Miután a sárkány kikelt, élete alaposan megváltozott. Most már az egyetlen szabad sárkánylovasként neki kell szembeszállnia Galbatorix zsarnokságával és legyőzni a királyt, mert második esélyt nem kap a világ. De még mielőtt ezzel megpróbálkozhatna, a varden seregnek is oda kell érnie a főváros falai alá. Útjukban bevehetetlen városok és legyőzhetetlen hadvezérek állnak…
Eddigi csatáik és győzelmeik reményt adtak a Birodalom ellenfeleinek. De sikerül-e Nasuadának együtt tartania seregét, amelyet annyi különböző népből szervezett? Segítségére sietnek-e a tündék, amikor a legnagyobb szüksége van rájuk? Lehet-e a vardenek varázslóinak esélye Galbatorix ellen?
Új csaták, hajmeresztő kalandok, elképzelhetetlen titkok várnak a szabadságukért harcoló emberekre, törpékre, urgalokra, tündékre és segítőikre, a váltott macskákra. Ismét szembekerül Murtagh és Tövis meg Eragon és Saphira. Az út végén pedig Galbatorix és fekete sárkánya, Shruikan várja őket…" 


2. Scott Westerfeld: Leviatán
Személy szerint nagyon felkeltette az érdeklődésemet az utóbbi időben a steampunk stílus, így kerestem és keresem az ilyesfajta regényeket. Legutóbb az Ad Astra kiadó regénye vonta magára a figyelmemet, elég ígéretesnek tartom. :)
"Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik.
Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra.
Ferenc Ferdinánd fia, Sándor herceg az egymásnak feszülő nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerül, és menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől.
Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a brit légierőnél.
Az egyikük barkács – a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek.
Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború
."
Megjelenés 2012. november 24-én.

 3. Alice Hoffman: Galambok örizői
Figyelemfelkeltő borító, érdekes fülszöveg. Elfogott a nekem ez kell érzés :D. Már kapható a boltokban.
"Az időszámításunk szerinti hetvenedik évben kilencszáz zsidónak hónapokig sikerült feltartóztatnia a római seregeket a júdeai sivatagban, Masadában. Az ókori történész, Josephus Flavius szerint két nő és öt gyerek élte túl a rómaiak mészárlását. Ez a történelmi esemény adja a hátterét négy különleges, érzékeny nő lenyűgöző történetének, akik mind más úton érkeztek Masadába. Yael édesanyja szülés közben életét vesztette, amit az apja soha nem tudott megbocsátani. Revka, a néhai pék felesége végignézte, ahogy a római katonák brutálisan meggyilkolják a lányát, ráhagyva unokáit, akik a szörnyűségek hatására megnémultak. Aziza egy harcos lánya, akit fiúként neveltek fel, rettenthetetlen lovas és ügyes mesterlövész. Shirah az ősi mágia és gyógyítás mestere, hátborzongatóan éles elméjű, erős asszony.
Miközben a rómaiak egyre közelebb érnek, négy rendkívüli, bátor nő élete kereszteződik az ostrom kétségbeesett napjaiban. Valamennyien galambtartók és valamennyien titoktartók – kik ők, honnan jöttek, ki nemzette őket és kiket szerettek."

Még növelem a listámat, és azt hiszem utána kénytelen leszek a Jézuskával hosszasan elbeszélgetni.

Halhatatlanok köztünk járnak

Alma Katsu: Halhatatlan
4/5

Sok könyv íródott mostanában az ilyen-olyan módon halhatatlan lényekről: vámpírok, vérfarkasok, tündérek, sellők lepték el a szórakoztató irodalom részlegét. Épp ezért kíváncsian vártam, vajon ezúttal mihez is lesz szerencsém.
És nem egészen azt kaptam, amit vártam.

Dr. Luke Findley épp az éjszakai műszakját kezdi meg, amikor a rendőrség egy ismeretlen fiatal nőt hoz be a kórházba, akit gyilkossággal vádolnak. Míg a doktor vizsgálja a nőt, az mesélni kezd neki, és arra kéri, segítsen neki megszökni, eltűnni a vidékről. Vajon igazat mond, és amit elmesélt, az nem csak a képzelet műve? S miért érzi azt, hogy segítenie kell neki?

Meglepett, de ötletesnek találtam azt, ahogyan a hőseink elnyerik a halhatatlanságot. Az is tetszett, ahogyan a két idősík el van választva, és mi szép lassan bepillantást nyerünk azon eseményekbe, amik végül napjainkig fognak vezetni. A hangulat teremtés és a történet hátteréül szolgáló korok és városok leírása is elég alaposnak és jónak tűnt számomra (bár tény, hogy mondjuk Boston 1800-as éveiben én személy szerint nem vagyok ott), és kifejezetten tetszett, hogy a történet bizonyos szálai Magyarországra is vezetnek. Mindig szeretek magyar utalásokra bukkanni az olvasmányaimban.

És mégis, miért csak 4 pontot kapott? Akárcsak jó néhány nem rég olvasott könyvemnél, itt is a főszereplő(k) személye volt az, ami engem hidegen hagyott. Ám az írónőt dicséri, hogy ellenszenves szereplők ellenére is fogvatartott a világ, és tudni akartam, ez a kötet hogy ér véget. (Ugyanis ha jól tudom, trilógia első részét tarthatja az olvasó a kezében.)
Lanny egy önző, saját világán túlra nem látó (és érzésem szerint nem is akar azon túl látni) nő, aki úgy véli megtalálta örök szerelmét, ami még akár igaz is lehet. Még az sem tántoríthatja el, hogy bizony a kor, a körülmények is ellenük vannak, na meg Jonathan sem képes hosszú ideig egy hölgynél megmaradni. Képes érte feláldozni mindent, bárkit romlásba küldeni. Azt hiszem ezt hívják elvakult szerelemnek. Életek, sorsok mennek miattuk tönkre.
Mindez alapjáraton ellenszenves lenne nekem, de ezt csak erősíti, hogy Jonathan a szépségén kívül mást nem is tud ellenszolgáltatásként felajánlani, mert idejét kitölti, hogy szoknyák után rohangáljon, aztán meg hogy kibújjon a felelősség alól, ha beüt a mennykő. Ha így nézem, megérdemlik egymást.
A többi szereplő sem éppen egy szent és jótét lélek, kifejezetten nem sajnáltam ha elbúcsúztunk tőlük.
Még talán a doktor az, aki szimpatikus lehetne, de róla annyit meg nem tudtam meg, hogy le merjem tenni a voksom mellé.

A borítója szokás szerint nagyon jó lett, bár nekem ez az eredeti is nagyon tetszik:


A könyvért köszönet illeti az Agave kiadót és Lobo-t.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 480

Ízek életre-halálra

Erica Bauermeister: Ízek életre-halálra
5/5

Bevallom őszintén az én főzési tudományom a gyorsan és könnyen elkészíthető harapnivalókig terjed, mert az egyetemi évek alatt nagy főzőcskézésekre nem igen volt időm, na mg kedvem sem kivárni, míg a konyha felszabadul. Itthon meg ugye elvagyok látva, így hát ez a világ igencsak ismeretlen terep számomra.
De ez a könyv még engem is elvarázsolt, és lehetséges, hogy hamarabb a tűzhely felé lökdös, mint bárki más.

Lillian elismert séf, aki már egészen kiskorától úgy érti és érzi az ételeket, fűszereket, ahogyan senki más. Szeretetét a főzés iránt szeretné tovább adni, ezért hétfőnként este főzőtanfolyamoknak biztosít helyet. A most induló képzés részvevőinek múltját, jelenét, személyiségét ismerjük meg a könyvön keresztül, miközben recepteket ismerünk meg, és szinte érezzük az illatok, aromák keverékét, melyek belőlünk is egy-egy emléket idéznek fel.

Tetszett, hogy minden fejezetben más-más tagját ismerjük meg a csoportnak, és múltjuk egy-egy étel vagy épp íz hatására folyamatosan bontakozik ki a mi szemünk előtt. Van itt túlhajszolt anya, idős pár, feleségét elveszített férj, helyét kereső fiatal lány, a memóriáját és emlékeit megregulázni képtelen hölgy...rengeteg múlt, boldog és kevésbé boldog emlékek villannak fel. Mi pedig ebben zsongító sodrásban, nyugodtan haladunk a történésekkel. Nincs benne semmi világot megváltó fordulat, nincsenek gonosz vámpírok, emberekre törő szörnyek, vagy épp világvége. És mégis, éppolyan mélyre magával szippantott, mint egy-egy ilyen könyv. Kicsit lelassított, megnyugtatott. Néha emléket hívott elő bennem is. Úgyhogy nagyon megérte ki venni a könyvtárból és azt hiszem megalapította az olvastam, de ettől függetlenül a polcomon akarom tudni kategóriát ez a könyv.

Komoly bajban vagyok eme bejegyzés írásával, mert annak ellenére, hogy mennyire nem jön át, nagyon sok mindent megmozgatott bennem, és nagyon megfogott. Csak visszaadni nem tudom azokat az örvénylő gondolatokat. Nem tudom megfogalmazni. Azt hiszem, csak annyit tudok mondani, el kell olvasni a könyvet. Nem tudom, hogy engem talált meg egy nagyon fogékony időszakomban, vagy alapvetően ilyen a hatása, de mindenesetre jól esett egy kicsit lelassulni, és békésen olvasgatni.

Kiadó: Pioneer
Oldalak száma:  276