2014. január 29., szerda

Szívritmuszavar 2.

Zakály Viktória: Hanna örök

4/5

"Ami köztünk van, soha nem múlik el.
Egy lehetetlen szerelemben nem létezhet happy end… Vagy mégis? Hanna hét éven át várt arra, hogy együtt lehessen szerelmével, de a múlt fájdalmát nem képes kitörölni ritmuszavaros szívéből. Olyannyira, hogy ezúttal egy kórházi ágyon meséli el orvosának annak a történetét, miért képtelen rávenni magát, hogy beleegyezzen a szív-transzplantációba. Hanna újra megtalálja az otthonát, elveszít és kap valakit az élettől, újra képes lesz szívből nevetni, de a spanyolországi utazásán is csak a tenger moraját hallja a szíve hangja helyett. Pedig az nem hazudik, súgja neki, mit kellene tennie, csak a fiatal nő ellenkezik. Végül igent mond és megtalálja azt, ami mindig is ott volt a ködön túl, ahol a tengert sejtette.
Utóirat: visszatérek Csöngére."

Az első kötet habár nem lett a favorit könyvem, mégis annyi lehetőséget rejtett magában, hogy kíváncsivá tett, mi lehet a folytatás? Lesz-e vajon happy end?
Az első oldalakon úgy éreztem, ezzel a könyvvel sem fogok teljesen kiegyezni. Habár már végre neveket is kaptam a szereplőkhöz (nem tehetek róla, de nekem szükségem van arra, hogy valamilyen névvel tudjam őket szólítani), és érezhetően fejlődött a történet is. Sokkal jobban egyben volt, és a szövegkörnyezet sem volt annyira túlcifrázva. Egyszerűen szólt, emberien. A problémám a két főszereplővel volt.
Hanna és Ádám rövid ideig boldogok együtt, majd hirtelen, szinte minden előjel nélkül a férfi közli a lánnyal, hogy nem szerelmes belé. S ezzel már másodszorra töri össze a világát, az életét. Miközben megpróbál újra talpra állni, Hanna megismerkedik Andrej-jal, és egy váratlan fordulat is bekövetkezik. Na mármost, ha én az ő helyében lettem volna, Ádámot úgy elfelejtem, mint a pinty. Már ha lehet, persze vannak olyan körülmények, amik miatt ez nála nem volt lehetőség. De az, hogy ennyire vágyott rá, hogy ilyen szintig boldogtalanná tette a férfi gondolata...furcsa volt, idegen. Számomra a szerelem nem ennyire végletes. Persze voltak, és vannak pillanatok, amikor a szeretem-gyűlölöm között ingadozok én is, de ezek inkább csak pillanatnyi mozaikok, a 3 év alatt nem ezek voltak a fő motívumok. Így nehéz volt beleélnem magam egy ilyen gyötrődésbe, mert óhatatlanul is a logikus énem került előtérbe: ami nem jó nekem, azt el kell felejteni, tovább kell lépni. Mindeközben az sem igazán volt szimpatikus, ahogy szegény doktorral bánt, bár tény, hogy ígérni nem ígért neki semmit. Mégis.

Ezek után jogos a kérdés, ha ennyire nem tetszett, mire adok én 4 pontot? Nos, a véleményemet a könyv második fele mentette meg. Itt sikerült jobban megismerni mindkét fél okait, mozgatórugóit. Kifejezetten tetszett, hogy Ádám gondolataiba is bepillantást nyerhettem, mert addig nagyon távoli volt, kissé rideg. És egyszerre csak ember lett. Nem mondom, hogy egyetértettem minden lépésükkel. Még most is úgy gondolom, hogy azt az időt, amit külön töltöttek, együtt is lehetett volna, ha nem félnek bevallani az igazat a másiknak. És ha Ádám nem úgy dönt, ahogy. A legvégéig szurkoltam, hogy ennyi bonyodalom után, végre együtt legyenek, és boldogan éljenek, amíg meg nem hallnak.

Mindenesetre úgy gondolom, érdemes elolvasni a történetet. A szerelem soha nem ugyanolyan, de nem is kell, hogy az legyen, hiszen mi magunk is mások vagyunk, másképp éljük meg. Ez a történet egy erős, még ha néha fájdalmas szeretetet mutat be nekünk. És hozzánk hasonló szereplőket, akik néha gyengék, akik néha rosszul döntenek. De még sem adják fel.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmlyképző kiadót.  

2014. január 27., hétfő

Szivárgó sötétség

On Sai: Scar

5/5

"Scar körül sok a titok.
Titok a vallása, mert kereszténynek született egy olyan világban, ahol a kalózok megnyúzzák, a császáriak pedig agyonlövik a hívőket. Titok, hogy szerelmes Artúrba. Titok az álma, amit követve navigátornak áll.
Artúr körül sok a halál.
Előbb azt hiszi, Scar meghalt, kétségbeesésében csatlakozik egy keresztény csempészhajóhoz, és az űrben bolyongva egyre mélyebben megismeri a sötétséget. Mikor úgy érzi, minden kegyetlenséget megtapasztalt, megtudja, hogy Scar nem halt meg. Hanem áruló lett.
Don körül nagy a csend.
A renegát mentál önkéntes száműzetéséből figyeli a világ eseményeit, ám az ijesztő dolgokról nem beszélhet senkinek. Hallgatása mögött más is lapul: egy titok, és egy régi, fájó szerelem emléke.
Lucy körül nagy a rend.
Don egykori társa majdnem hibátlan. A világegyetem egynyolcadának ura, aki a végső tökéletességet keresi, gyűlöli az érzelmeket és a vércseppek gömbjében lapuló π számot. Könyörtelenül kiiktatja mindazt, ami nem illik a társadalom rendjébe.
Ők négyen furcsa események sodrában találják magukat. Fogalmuk sincs, ki vagy mi mozgatja a szálakat.
Lehet, hogy pusztán játékszerek Isten és a Gonosz kezében?
Létezik egyáltalán szabad akarat?
A szerelem, melyet elpusztítottál magadban, pislákolhat-e még a másikban?
Egyvalaki sejti csupán, hogy ők négyen alkotják a tengelyt, melyen megfordul az emberiség sorsa.
A regény a Szivárgó sötétség sorozat első kötete."

 Azt hiszem lassan On Sai neve egyet fog jelenteni számomra a biztosítékkal arra nézvést, hogy egy csavaros, szórakoztató és egyben elgondolkodtató, bizonyos tekintetben görbe tükröt mutató történetet kapjak, ami aztán szinte beeszi magát a bőröm alá, és önálló életre kell bennem.
Egy sorozat első kötetét tarthatja az olvasó a kezében, ennek megfelelően még csak most ismerkedünk mind a világgal és a szereplőkkel.
  A társadalom továbbra is rétegekre van bontva, hiába lépünk a jövőbe. Ráadásul itt bizony nem árt, ha a megfelelő bolygóra is születsz, mert amik a peremvidéken vannak, néha bizony komoly problémákkal küzdenek. Egy ilyen bolygón él Scar is, ráadásul keresztények is, amit titkolniuk kell, különben elpusztítanák őket. A lány, miután szerelme elveszni látszik számára, úgy dönt megszökik, és navigátornak áll a császári flottába. És innen kezdetét veszi a kaland, mely nem csak az ő életére lesz hatással.

Már megszoktam, hogy minden sokkal, de sokkal több rétegű, mint azt elsőre gondolnám, szinte várom, hogy milyen újabb meglepő fordulatokat kapok. Nem csalódtam. Egy pillanatra sem unatkoztam, a történet az első betű után magába szippantott, és nem is engedett el, amíg be nem fejeztem. Éljenek a hétvégék, amikor egy napot rászánhatok arra, hogy olvassak.
A világfelépítésre nem lehet panasz. Szépen kidolgozott, logikai bakit nem tartalmazó (legalábbis én nem találtam). Itt mindenki meg fogja találni a neki megfelelő és szimpatikus oldalt. Ott vannak az emberek, akik néha ugyan ösztönlények, de mégis összetartanak. A mentálok, akik egy magasabb létsíkon élnek, de még sem annyira tökéletesek, mint gondolják magukról. Na és persze a Jó és a Gonosz. És a császár, aki még keresi a helyét. A kérdés az, vajon sikerül-e neki megtalálni? És mibe fog ez majd kerülni a világnak?
Amellett, hogy egy szórakoztató és pörgős mű, bizony komoly kérdéseket penget, elég bátran. Már magáról a vallásról sem sok ilyen megközelítésű mű született eddig, vagy csak én nem találtam meg őket. Érdekes elgondolás, és kivitelezés. Kíváncsi vagyok, vajon a most felmerült kérdésekre kapok-e és ha igen, milyen válaszokat a sorozat végére.
Aztán ott vannak a peremvidéken élők, akik kívül esnek a biztonságon, ám az adó alól persze nem. És hogy életben maradjanak, bizony szövetségeket kell kötniük...de ennek ára van.
A demokráciáról, ami néha nem feltétlenül az. És hogy mekkora probléma lehet az, hogy az évszázadok alatt belénk nevelődött dolgok miatt sokszor nem vesszük észre a nyilvánvalót.
És persze az elvek kérdése. Mit teszel, meddig mész el, és vajon hajlandó vagy-e meghalni is azért, amiben hiszel?

A komoly témákat a szereplőknek kell elvinniük a vállukon, amit ők meg is tesznek, méghozzá profi módon. Eközben mi jobban megismerjük őket, megszeretjük, vagy épp megutáljuk őket.
A számomra Scar és Don alakja az, ami kiemelkedett, őket rögtön megkedveltem. Habár kapcsolatuk nem indult simán :D. Viszont jó volt látni, ahogy csiszolódtak, ahogy a mentál védte a lányt, akár az élete árán. Igazán jól kiegészítik egymást, és még ha nem is vették észre, de alakítják a másikat, méghozzá a legjobbat hozva ki belőle.
Atrhur alakja sem lenne rossz fiú, csak nem igazán tudja néha, mit és hogyan kell mondani. És ahhoz képest, hogy mióta ismeri a lányt, simán elhiszi a látszatot. Ami tudjuk, hogy néha csal.
Lucy. Habár megértettem, hogy mit miért is tett, ő nekem túl hideg volt néha, túlzottan tökéletes. Ezt persze nem kellene mondanom, hiszen én is mindig a maximalizmusra törekszem, de a nő szinte már nekem is sok. Sokkal szimpatikusabb volt, amikor néha-néha felengedett, és nem a haragjába burkolózott. Remélem lesz számára is megnyugvás.
Chester. Nos, ő egy érdekes figura. Rengeteg lehetőség van benne, és nagyon kíváncsi vagyok, vajon miről fog még nekünk mesélni. Alapvetően kedvelem, de van benne egy kis rideg számítás.

Olvasd el! De komolyan. Nem csak egy jó sci-fi történet, bár már ezért is érdemes lenne kézbe venni. De egy nagyon sok rétű, jól felépített és szövevényes mese. A megfelelő pillanatokban szerencsére felbukkan a humor, így nem lesz olyan sötét hangulatú, mint lehetne. Én csak ajánlani tudom. És kérem a folytatást!
A könyvért köszönet illeti Könyvmolyképző Kiadót.

2014. január 23., csütörtök

Árnyból az angyal

Andrew Lucas Mcilroy: Árnyból az angyal

4/5

"„Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben…”
Amikor az első és egyetlen keresztes háború elsöprő győzelmet aratott, a világra homály borult. Azóta az Örökkévaló egyháza vasmarokkal szorítja híveit, a 19. század végén az emberek még mindig inkvizíciótól, boszorkányoktól és démonoktól rettegnek.

Cailie Jacobs különleges fiú: az éjszaka teremtményei a védelmére kelnek, a farkasok szelíd kutyaként viselkednek a közelében. Híre azonban eljut az inkvizícióhoz: családját megölik, és ő maga is kínhalált halna, ha életét nem mentené meg egy furcsa társaság.
Brod Walters és ifjú társai kisstílű szélhámosok, eszük ágában sincs ujjat húzni az egyházzal. Ám ahogy keresztezi útjukat ez a különös fiú, addigi kényelmes életük fenekestül felfordul. Csatlakozik hozzájuk Dorien, az elf ifjú, és Eline, egy felfegyverzett asszony, aki a legrettenetesebb bűnt követte el az Örökkévaló egyháza ellen: megtanult varázsolni.
Hogy Cailie-t megóvják, fel kell fedniük az évszázadok óta a homályban rejtőző igazságot. De kicsoda ez a fiú valójában? Vajon a fény, vagy a sötétség uralja-e sorsát? Miért védelmezik egy elfeledett istennő, Balora szent állatai, a farkasok? Ki az a titokzatos angyal, aki mind gyakrabban bukkan fel álmaikban? Mi köze mindennek a Vatikánhoz és a közelgő pápaválasztáshoz?
A vándorokat egy varázslatos ereklye szólítja a messzeségből, és a jövendölés, hogy Balora prófétája újból a földet járja majd, aki reményt hoz a halandóknak. Reményt egy szabadabb világra, ahol az Elfeledettek újból visszatérhetnek.
Lásd meg a jelet, mert hamarosan eljön az idő.

Lásd meg a gonoszt a fényben, és a jót a sötétségben..."

  Szóval, ahogy a fülszövegből is látszik, egy alternatív 19. századi világba csöppenünk. Ami nagyon hasonlít az általunk ismertre, és mégis oly sok mindenben különbözik. Itt az inkvizíciónak bizony van dolga rendesen, mert világot boszorkányok, mágusok, elfek, vámpírok és vérfarkasok is járják. Már pedig ezt ugye nem tűrhetik, így hát tűzzel-vassal, és nos, időnként démonok segítségével irtják őket.
Egy ilyen világban - ahol a nők és gyerekek egy szinten vannak kezelve az állatokkal néha, ahol az embert a saját szomszédjai is feljelentik varázslat használatért - veszi kezdetét egy kis csapat harca.
  Cailie-t ismerjük meg legelőször, egy kisebb faluban él családjával, és időnként elég szokatlan dolgok történnek meg vele. Ez lesz tulajdonképpen a veszte, hiszen az emberek igen görbe szemmel néznek arra, aki vélhetőleg vérfarkasokkal barátkozik. Az inkvizíció persze más okból is felfigyelt a gyermekre, és elindul érte a hajsza. Ekkor kerül a képbe Brod, Jew és Quentin, akikhez még korábban csatlakozik Dorien és Eline. Brod nem tudja végig nézni azt, ahogy kisfiút kínozzák, ám közbelépése nem marad megtorlatlanul, így menekülni kényszerülnek. És innentől kezdve minden lépésüket láthatatlan szempárok tüzében teszik.

Egy jól felépített világba léphetünk be, ami jól ötvözi a valós történelmet (főként az árnyoldalas részeit) és a fantasy-t. Azaz cseppet sem zökkentett ki a történet kerékvágásából az, ha megjelent egy vérfarkas, vagy épp a harcban a mágia is szerepet kapott. Inkább még színesebb lett tőle a kép. Kidolgozott a hitvilág is, legalábbis amibe mi itt bepillantunk. Tetszettek azok a részek, ahol többet tudtam meg az Elfeledettekről, és az angyalaikról, illetve a sötét múltról. A fejezetek elején lévő rövidebb "idézetek" is jók voltak, még akkor is, ha némelyik után elég gyilkos hangulatba kerültem. És nekem még a szereplők is szimpatikusak voltak, már akinek annak kellett lenni. Aki meg nem, az amúgyis az ellenfél oldalán áll, így nyugodt szívvel szurkoltam azért, hogy utolérje a végzete :D.
Amiért csak négy csillag, azaz hogy az elején mégis nehezen fogott meg. Nem mintha nem történtek volna addig is változások a cselekményben, ó dehogynem. De mégis, amolyan kívülállóként figyeltem a hőseinket. Aztán szerencsére volt egy pont, amikor már a kis csapat teljes létszámban összeállt, és kezdett összecsiszolódni (már magának ennek a folyamatnak a megfigyelése is érdekes volt, főként a két ifjonc miatt :D), és valahogy én is közéjük csöppentem. Innentől kezdve pedig nem volt megállás.
A történet olyan húrokat pendítet meg bennem, amiket még történelem órán is érdekesnek találtam, vagy éppen felháborodtam rajta, de mindenféleképpen érzelmeket váltott ki. Például a nők és a gyermekek helyzete. A boszorkányüldözések, a máglyán való megégetés, a szent harcok...ezek mind-mind olyan dolgok, amiket nem tudok elfogadni. Mert a legtöbb esetben csak annyi volt a gond, hogy mások voltak a szenvedő felek. Mást imádtak, vagy tudásuk eltért a megszokottól. Mindenesetre ebből a szempontból tetszett Brod alakja, aki meglepően felvilágosult gondolkodást mutat. És persze megingathatatlan nyugalma is szimpatikus volt.
Ha jobban belegondolok, egyik szereplőnknek sem jutott felhőtlen gyerekkor, bár jobban csak Cailie és Eline múltját ismerjük meg, meg kicsit Dorien-ét is. Remélem, ha lesz folytatás, a többiekét is megtudjuk pontosabban.
Jew és Quentin marakodása nem egyszer megmosolyogtatott, de nem tudom hosszú távon hogy tudnám őket útitársként elviselni. Dorien pedig a maga kettősségével érdekes színfolt volt. Bár a végén kezdtem aggódni, hogy elveszítjük, de hála istennek nem így történt :D.

Mindenesetre érdekes a gondolat, ami a regény fő szála, és kíváncsi vagyok, képesek lesznek-e változtatni a világon a hőseink. Én nekik drukkolok.
Ha szereted a fantasy-t, nem zavar egy alternatív múlt, akkor ajánlani tudom :). A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző kiadót.
És néhány kép róluk, ahogyan az író elképzelte őket:
Cailie Jacobs
Dorian, az elf:
Eline:
Quentin:
Jew:



2014. január 11., szombat

Nyitótánc

Tavi Kata: Nyitótánc
4/5

"Lilla imád táncolni, épp ezért alig várja az új középiskolát és a tánccsoportot, az új barátnőket, no meg a helyes fiúkat.
Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten.
A szülők azt mondják, valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián?
Mi zajlik a kosárcsapatban, miért vitáznak egymással a fiúk, hol nyíltan, hol burkolva? Tényleg a tehetség számít?
Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból elutasítás, szeretetből harc? Van-e megbocsátás egy lánycsapatban?
Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a kosárcsapatnak, szenved a feleltetések alatt, és hol örömmel, hol bánatosan éli a középiskolások mindennapi, ám izgalmas életét."

Ha teljesen elfáradok az egyetemi vizsgaidőszak hajmeresztő próbáitól, mindig a könyvek világába menekülök. Ez általában úgy néz ki, hogy "Csak kicsit beleolvasok" felkiáltással random módon előveszek egy könyvet. És ha nagyon jó a történet, akkor hajnalig fent maradok (egyetemista reflex :D), és elolvasom végig. Na mármost, ha a könyv nem annyira jó, akkor ilyen nincs. Ez a könyv, a kisebb "gyerekbetegségeit" leszámítva az első kategóriába esett, vagyis leültem este 9-kor, és másnap 3/4 egykor be is fejeztem.

A fülszöveget elolvasva persze bennem is felmerült, vajon mennyire lesz más ez a történet, mint a másik olyan kedvelt sorozat? Képes lesz-e annak az árnyékából kilépni, mert lássuk be, összefogják vele hasonlítani. Az igazság az, hogy még ha akarna, akkor sem tudna bizonyos pontokat másképp megjeleníteni, mert a műfaj, s a megjelenített életkor nem engedné. Mert lássuk be, hogy középiskola elkezdésekor körülbelül ugyanazon dolgok történnek minden egyes emberrel. Az első nap izgul, hogy milyen lesz az új iskola, az osztálytársak, a tanárok. Barátokat szerez, meg egy két kevésbé szimpatikus embert, megkedveli, vagy megutálja a tantárgyakat, tanul, ismerkedik, szerelmes stb. A kérdés az, hogy mindazt, ami emögött van, a szereplőket, a hátteret mivel tudja megtölteni az író?

Első kötet, melyben Lilla szemein keresztül ismerhetjük meg az iskolát, az odajáró diákokat, osztálytársakat, tanárokat. Az kifejezetten tetszett, hogy művészeti iskolában éljük a mindennapjainkat, filmekben is szerettem az ilyen témájúakat, talán mert szeretnék valamiből annyira kiemelkedő lenni, mint az egyes tanulók. (Rám inkább a mindenhez értek egy kicsit, de egyikhez sem kiemelkedően jól dolog jellemző :D).
Az utóbbi időbe sok napló formátumú könyvet olvashattam, de itt jó volt az, hogy ugyan napló volt, és még sem. Mert ugyan a főszereplőnk a gondolatait és érzéseit is beleszövi a mesélésbe, de nincsenek nagyon szigorúan napokra felbontva az események, inkább olyan egységes egészként kapjuk meg, havi lebontásban. Ez szimpatikus megoldás volt, nem akasztott meg annyira olvasás közben.
Jó volt az egész történetet átívelő humor, és a pérbeszédek nagy része is úgy volt megfogalmazva, hogy szórakoztatott, főleg ha Krisztián és Lilla csapott össze.
Pozitív tendenciának tartom továbbra is azt, hogy könyvcímek jelennek meg a történetben, amiket olvasnak, mert ezzel talán rá lehet csábítani a fiatalokat arra, hogy ők is nézzenek bele, mert lehet élvezni fogják azokat is.

A szereplőknél volt egy kisebb problémám. Ez ugyebár még csak az első könyv, így érthető, hogy nem tudunk meg mindent az összes diákról. De egy kicsit több információt még eltudtam volna viselni. Így számomra eléggé felszínesek voltak, akikről még elképzelni sem tudtam időnként mi motiválja őket, vagy miért. De remélem a folytatásokban jobban sikerül megismerni őket.
Lilla alakja az elején idegesített, viszont a végére egészen megkedveltem, csak ezzel az állandó "azért vagyok ilyen, mert Skorpió vagyok" magyarázkodástól rázott ki a hideg. Én meg ikrek vagyok, de ha nálam is elszakad a cérna, akkor én se nézek se istent, se embert. Ráadásul ebben a korban a tinédzserek nagy százaléka legalább ilyen harapós tud lenni.
Viszont itt végre éltek a szülők! Mármint számomra is. Nem csak úgy megvoltak említve, és heló. Valahogy jobban eltudtam képzelni, hogy így reagáljanak a dolgokra.
Krisztiánt nem tudom még egészen hova tenni. Oké, ő az osztály leghelyesebb fiúja, meg kosarazik, és időnként hol kedves, hol nem. De így ennyi. Lehetőség van benne, úgyhogy még nem mondok le róla.
A többiekről meg leginkább címkék maradtak meg bennem, de majd fog ez még finomodni.

Szóval, összességében nem rossz ez a kötet, mindenféleképpen látok benne lehetőséget, és jó, hogy itt játszódik a mi kis hazánkban :D. Engem szórakoztatott, kikapcsolt, de gondolom a célközönségnem azért majd többet fog jelenteni. Mindenesetre a folytatásokra kíváncsi lettem.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző kiadót.   

2014. január 10., péntek

Szívritmuszavar

Zakály Viktória: Szívritmuszavar

3/5

"Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat. Egy hely, melyet soha nem feledsz. Egy vágy, mely örökre a szívedben marad. A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba. Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte. De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaiból? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet? A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul. Tudod, mi a szerelem másik neve? Csönge."

Nem tudtam egészen mire számítsak a történettől, de erre az elolvasás után sem jöttem rá. Pedig elég pozitív véleményeket láttam róla, most mégis azt kell mondanom, engem nem fogott meg. Vagy csak húzós volt a mezőny, ki tudja.
Ugyebár van egy főiskolás lány, diplomaosztó előtt, amikor a baráti társasággal még egyszer elmennek egy kicsit szórakozni, együtt lenni, élvezni a fiatalságot. Csöngén azonban emellett a szerelmet is megtalálja. Na itt húztam fel először a szemem. Instant szerelem, már megint? Ami nem teljesedik ki, mert mindkettejüknek van valakije, mint ahogy azt a férfi felemlíti.
Visszatérnek a hétköznapokba, ám egyikőjük sem tud elszakadni a másiktól igazán. Ez volt a második pont, amit nem értékeltem túlzottan. Mármint, oké, fogadjuk el, hogy beleszeretsz másba, miközben még együtt vagy valakivel. És hogy az elején bizonytalan vagy, mit is válasz. De aztán? Ha tényleg ilyen nagy a szerelem, akkor miért keseríti meg a saját és másik életét ezzel a habozással? Na meg aztán a választás...szerény véleményem szerint az nem éppen az erkölcsi magasságok teteje, ha valaki mellett azért maradunk, mert ezt kívánja a becsület. Mert ezzel magunknak és neki is hazudunk, hiszen már nem szeretjük őt. És ez nem fer, plána ha másik meg szerelmes belénk.
Mindezek mellett én a lányt sem értettem. De talán csak velem van a baj.

Időnként a történetből maga a megfogalmazás is kizökkentett. Alapvetően semmi bajom sincs, a szépen megírt körmondatokkal, vagy képekkel. De amikor épp bele kellene élnem magam a másik szenvedésébe, akkor némelyik feleslegesnek tűnt, zavarónak, soknak.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 208

Calderon újra bevetésen

On Sai: Calderon- avagy a felségáruláshoz bricsesz dukál

5/5

"Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol.
Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj.
Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják…
Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma.
Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát?
Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár?
Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont.
A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot.
Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól?
De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard?
A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik várva várt folytatása."

Vannak azok a könyvek, amik ugyan megfogják az embert, de mellettük tenni tudja a napi dolgait. És vannak azok a könyvek, amik magukba szippantanak, és nem eresztenek, míg el nem olvasod őket teljesen. On Sai könyve ez utóbbiak közé tartozik, én szerintem méltán.
A már korábban megismert szereplők életét követhetjük ismét nyomon, s persze kapunk újabb szereplőket. Calderon-t a Békanyálra vezérlik, hogy e legyen annyira szem elől, bár igazán tudhatnánk, hogy az ő esetében felesleges minden ilyen lépés. A baj úgyis megtalálja. Így is lesz, ugyanis egy rosszul elsült sajtótájékoztató miatt kedvenc kapitányunkat hazaárulónak bélyegzik. Mindemellett persze megpróbálja kideríteni a korábban megneszelt összeesküvést, kordában tartani a kardját, és úgy játszani a játszmát, hogy mindenki túlélje azt. Kérdés az, vajon sikerül-e neki?
Mindemellett Taina sem éppen a cseresznyefa virágzásban gyönyörködik otthon. Először is meg kell szöknie nem vágyott házasság lehetősége elől, majd ki kell derítenie a személyére irányuló érdeklődés okait, és persze Calderon mellett sem tud unatkozni.

Nehéz spoiler mentesen írni a történésekről, elégedjen meg mindenki azzal, hogy egy pillanatra sem fog unatkozni, mindenütt cselszövések, ki nem mondott szövetségek lapulnak, újabb és újabb fordulatok fogják zavarba ejteni az olvasót. És mindezt élvezni fogja. A szálak olyan remekül vannak mozgatva, hogy egy pillanatra sem kell attól tartanunk, elveszünk majd a kuszaság közepén. Mindezt egy remekül felépített világban helyezzük el, szerethető, cseppet sem tökéletes, ám annál emberibb szereplőgárdával adatjuk elő, és igazán jó humorral fűszerezzük.
A házak, a kardok, a politikailag kényes egyensúly olyan szépen van összekeverve, hogy szinte észre sem vesszük azt, ahogy a komolyabb témába átváltunk, csak mikor már annak a kellős közepében járunk. És mindről szívesen olvasnék még több információt. Úgyhogy igazán jöhetne a folytatás, mert ugye lesz?
És persze eközben drukkolhatunk annak, hogy kedvenc hőseink a végén megkapják a boldog befejezésüket.

Szóval, ha egy humoros, pörgős, remekül kidolgozott könyvet szeretnél olvasni, szereted a sci-fit, a politikai játszmákat, és nyitott vagy az új dolgokra, akkor ez a kötet, és persze az első része rád vár.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző kiadót.

Nincs mit irigyelnünk a világtól

Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól

5/5

"Észak-Korea a világ egyik legelnyomóbb és legtitokzatosabb országa. A besúgást bátorítják, a média a kormány ellenőrzése alatt áll. Az Elfújta a szél veszélyes könyvnek számít, melyet száműztek a polcokról. Az 1990-es években éhínség söpört végig az országon. Milliók haltak éhen, de a rezsim továbbra is kezében tartja a hatalmat. Számos interjú segítségével Barbara Demick elsőként mutatta be, hogy milyen is az élet ebben a rendkívüli országban hat hétköznapi ember sorsán keresztül, akiknek a szívszorító körülmények ellenére sikerült túlélni a Kedves Vezető országát."

Vannak könyvek, amikről nehéz írni. S nem azért mert rosszak, vagy unalmasak. Hanem mert olyan dolgokat mutatnak be nekünk, amiket elképzelni is nehezen tudunk, elgondolkodtatnak minket. Csak keressem/kerestem a szavakat az elolvasása után, de nem hiszem, hogy sokkal jobban megfogom találni, így itt az ideje erről a könyvről írni.
Az alaptudáson kívül, amit még történelem órákon, na meg az el-elcsípett hírekből szereztem, nem sok más információm volt Észak-Koreáról, így amikor megjelent a könyv, felkeltette a figyelmemet. Majd olyan ismerőseim olvasták, s nyilatkoztak róla elismerően, akik ízlésében maradéktalanul megbízok. Végül mivel nekem van a legjobb édesanyám, csak úgy, megkaptam a könyvet.

Hogy mit adott nekem a könyv? Bepillantást egy másik világba, társadalomba. Gondolkodnivalót arról, hogy én milyen életet élek, azt mások milyennek láthatnák, s hogy ehhez képest máshol milyen viszonyok vannak. Új szemléletmódot, egy másfajta megközelítést, ahogy ezek az emberek meséltek a múltjukról. És értetlenséget. Hogy miért, miért tűrik ezt el még mindig? Mármint, értettem, és értem, hogy senki sem szeretné a teljes családját három generációra nézve veszélybe sorolni, mert ellenáll. És hogy amikor ez a könyv született, akkor nem sokaknak volt viszonyítási alapja, hogy más országokban hogy mennek a dolgok. De azt csak érzi az ember, hogy vannak dolgok amik nem jó? Például az éhezés, hogy gyerekek, idősek, és felnőttek haltak éhen. Vagy hogy szinte senkit nem tudtak dolgoztatni, s az áramellátás mint olyan megszűnt stb.
Persze, könnyen lehet hőbörögni, ha az ember kényelmes otthonban én, naponta háromszor, esetleg többször étkezik, a technika vívmányainak nagy részét ismeri tudja kezelni, és meg is található a lakásában, s elvileg nincs minden lépése nyomon követve. Még sem értettem.

Ennek ellenére a könyv nagyon tetszett, már ha lehet ezt mondani, egy ilyen témájú történetre. 6 ember elmeséléséből ismerjük meg ezt a világot, azt, hogyan éltek, és valószínűleg élnek még ma is ott az emberek.
Kevés olyan rész volt, ahol eltudtam volna mosolyodni, sokkal több a szomorú, sőt torokszorító rész, nem is haladtam vele túl gyorsan. Időnként kellett egy kicsit pihentetni.

Mindenesetre ha érdekel ez a világ, én ajánlani tudom. Bár arra készülj fel, nem lesz könnyű olvasmány.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 308