2012. május 30., szerda

Tündérföldén járva

Julie Kagawa: The Iron King- Vaskirály
3,5/5
Az első, ami ránézésre megfogja az embert ebben a könyvben, az a borító. Imádom az olyan könyveket, amiknek a borítója ilyen gyönyörű. A külsejével tehát teljesen elégedett voltam, ám a belsővel már volt problémám, igaz csak egy.

A történet szerint Megan Cahse körül furcsa dolgok történnek, ahogy közeledik a 16. szülinapja. Iskolai megaláztatás, furcsa árnyak, elcserélt testvér. Jó nővérként természetesen elindul a testvére felkutatására, és barátjával- akiről kiderül, hogy maga Puck, személyesen- elindulnak Sohaföldére, a tündérek zegzugos birodalmába, ahol bizony szörnyek, intrika, és harc vár rájuk.
Ha jobban odafigyelünk a történetre, észrevehető, hogy olyan, mint egy nagy üst, amibe minden, mi jó alapon több más történet részleteit rakták bele, hagyták forrni, és a végén kaptunk egy sajátos, érdekes történetet. Engem személy szerint nem zavart az, hogy máshonnan vett alapötleteket, mert azokat úgy alakította, és forrasztotta egybe, hogy az érdekes legyen számomra.

A szereplők között persze ebben az ifjúsági regényben is kialakul a 2 pasi-1 lány háromszög, és ebben az esetben is ellenség a két férfi egymásnak, de mégis összefognak hogy segítsenek - vagyis a herceg esetében hogy az adott egyezséget állja- a lánynak. Mondjuk kedvenc szereplőm vitathatatlanul Kaci lett :D.

Szóval adott egy jó alaptörténet, egy egész jól kidolgozott világ, bár többet is olvastam volna az udvarokról, és mégis, ennyire lepontoztam. Ennek igazából egyetlen oka van, a főszereplő lány. Az első 100 oldal után még reménykedtem, aztán a könyv felénél már sejtettem, hogy hiába várom, nem lesz változás. Megan egy elkényeztetett, hisztis, akaratos gyerek. Aki 3 oldalanként sikítozik, mert valami felakarja falni, megakarja ölni, de ezenkívül mást nem nagyon tesz a dolog ellen. Jah, igen, vagy Puck, vagy a herceg nevét sikítja, hogy segítsen neki. De a kedvencem az a rész volt, amikor azon gondolkozik, hogy segítsen a hercegen, nehogy meghaljon, mert akkor ő(!) egyedül marad Vaskirály kietlen földjén, és akkor mi lesz vele. Na ezt nevezem, igazi szerelmeshez méltó okfejtésnek.

Mindezek ellenére, kíváncsian várom a folytatást, és remélem, hogy Megan felnő a feladatához, mert akkor egy remek történet kerekedhetne ki belőle.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző Kiadót.
A könyv maga 2012-es Könyvhéten fog megjelenni.

Kiadó:Könyvmolyképzó
Oldalak száma: 372

2012. május 21., hétfő

Háború a csillagok között

John Scalzi: Vének háborúja
5/5

Régen imádtam a StarTrek sorozatait, amivel szüleimet az őrületbe kergettem. Elvarázsolt annak a gondolata, hogy a mi bolygónkon kívül még hány helyen lehet értelmes élet, milyen lehet a világuk, és talán egy nap felvehetjük velük a kapcsolatot.

Nos, Scalzi könyve a jövőben játszódik, és vannak az univerzumban rajtunk kívül is értelmes lények, csakhogy a kapcsolatfelvétel nem egészen úgy történik, mint a régen olyannyira szeretett sorozatomban. A könyvben harc folyik a gyarmatosítási lehetőségekért, és a már letelepedett emberek sincsenek biztonságban. Védelmükre toborozzák a 75. életévüket betöltött embereket, akik hajlandóak örökre elhagyni a Földet, megszakítani kapcsolataikat a rokonaikkal, és minimum 2, de inkább10 évig harcolni a különféle élőlényekkel szemben. És mégis hogyan képesek erre az idős emberek? Erre meg van a válasz...a kérdés az, vajon megéri-e?

Ahhoz képest, hogy (ha jól tudom) első könyve az írónak, nagyon jól sikerült. Egy teljesen logikusan és jól felépített világba, jövőbe lép be az olvasó, ami már az első pillanattól fogva beszippantja. Mindenről megfelelő mennyiségű információt kapunk, így nem vagyunk elveszettek ebben az új világban sem. A technika, a különféle idegenek, az új helyzethez történő adaptáció...mind-mind úgy van ábrázolva, hogy látjuk magunk előtt, vagy épp átérezzük.
A harc, a csodálatos változások mellett azonban komoly kérdések is felmerülnek ebben a könyvben, melyekre részben kapunk választ, de sokszor nyitva marad a kérdés, és a válasz tőlünk függ.

A szereplők is jól megalkotott figurák. Mindenkinek meg volt a saját személyisége, még akkor is, ha csak egy fejezetnyi időre volt velünk. Mondjuk vitathatatlanul John Perry nőt a szívemhez leginkább, a humorával, öniróniával, és azzal, hogy néha kételkedett abban vajon ember maradt-e még? Ettől a tépelődéstől emberibb lett, közelebb került hozzám a sok öldöklés közepette.

Szóval a könyv magával rántott, és alig várom, hogy megjelenjenek a folytatásai is, ugyanis ha jól tudom lesznek. Legyenek, mert tudni szeretném abban a világban, ahol az élet nem fenékig tejföl, mi történik velünk, emberekkel. Vajon képesek leszünk helytállni? És tényleg csak a harc marad az egyetlen fegyverünk? 

Könyvért köszönet illeti az Agave kiadót.
Oldalak száma: 252

2012. május 17., csütörtök

Könyvek, melyek kedvencek lehetnek


Nos, újabb adag könyv, ami nem olyan rég jelent meg, vagy mostanában fog meg jelenni, és szert tett az érdeklődésemre.

1. Az Agave kiadónál május 10-én jelent meg a Vének háborúja című könyv.

Mostanában valahogy vonzanak a sci-fi témájú történetek, így ezt is érdeklődve figyeltem.
"John Scalzi a Vének háborújában egy olyan világot ír le, ahol az ember már űrbéli gyarmatokon él, és folytat kegyetlen harcokat újabbakért a Gyarmati Véderő vezetésével. Erre mindenképp szükség van, ugyanis az erőforrások szűkösek, lakható bolygókból pedig kevés van, és emiatt a kivándorlást erősen korlátozzák a Földről. Sokaknak csak az a lehetőség marad, hogy a hetvenöt éves kort elérve jelentkezzenek katonának, majd két év frontszolgálat után letelepedjenek valamelyik kolónián, busásan megjutalmazva. Nem csak emiatt hangzik csábítónak ez a lehetőség: a közvélekedés szerint a Gyarmati Véderő valamilyen módszerrel meg is fiatalítja az embereket, hiszen öregekkel nem lehet harcba indulni."
Remélem, nem sokára a kezeim közé foghatom, és beszámolhatok majd róla :).

 2. Szintén Agave fogja kiadni, ha minden igaz a könyvhétre. A borítója nekem első látásra szerelem volt :). És ismét itt van Anita. Nem tudom, mit is várjak tőle, mindig félek egy kicsit, amikor új könyv jelenik meg ebből a sorozatból. De természetesen ez nem fog megakadályozni abban, hogy elolvassam, ha tehetem. :D.

"Amikor Anita Blake, a dögös vámpírvadász találkozik megbízójával, Tony Benningtonnal, még tele van együttérzéssel. Ugyanis a férfinak nemrég halt meg a felesége, és Anita feladata az lenne, hogy a nőt reanimálja. Vagyis felélessze halottaiból.
Anita tud néhány dolgot életről és halálról, és tisztában van azzal is, mit jelent szeretni valakit. De azt is tudja, hogy amit ő nekromantaként fel tud ajánlani Tony Benningtonnak, az nem egészen az, amire a férfi vágyik. Mert az a teremtmény, akit Anita képes előhívni a néhai Mrs. Bennington sírjából, az nem a csodálatos Mrs. Bennington lesz. Sőt. Nagyon nagyon messze lesz a csodálatostól."

Gabo kiadó fogja május végén megjelentetni Katherine Howe könyvét. Az első ami megfogott, itt is a borító volt. Eszméletlenül szépnek, és különösen delejes hangulatot árasztónak érzem. Nálam már ezzel meg vett magának a könyv, de a fülszöveg sem tűnik rossznak.
"Connie Goodwinnak egész nyáron anyagot kellene gyűjtenie a gyarmati történelemről tervezett disszertációjához, de amikor anyja megkéri, hogy adja el nagyanyja házát, amely lakatlanul áll Salem közelében, a lány kénytelen segíteni. Egy napon, amikor a poros könyvespolcon bogarászik, talál egy ódon kulcsot, és a kulcsban egy kiszáradt papírt, amelyre két szót írtak: Deliverance Dane.
Connie kutatni kezd Deliverance Dane után, amibe besegít egy Sam nevű, kellemes ipari alpinista. Sorra kerülnek a helyükre a kirakós darabjai, ám Connie-t közben a múlt hazajáró lelkei kísértik, és attól fél, hogy több köze van Salem sötét múltjához, mint képzelte volna.
A boszorkányoskönyv, két salemi boszorkány utódjának regénye zökkenő nélkül siklik ide-oda az 1690-es évek pörei és egy modern nő története között, aki titkokon át jut el a tudásig.
"


 Katharina Hagena könyve a General Press kiadásában jelenik meg, ezt nem találtam sajnos, hogy megjelent-e már, vagy csak fog. Ha valaki tud valamit róla, jelezze nekem nyugodtan :).
"Iris nagyanyja, Bertha temetésére érkezik a kis német faluba. A szertartás után kiderül, hogy ő örökölte az asszony házát. A régi szobák és a kert, ahol mintha megállt volna az idő, azonnal felidézik Irisben a gyermekkori emlékeket és a réges-régi családi történeteket. Ezen a helyen született és halt meg Bertha, itt nőtt fel három lánya, és itt nyaraltak minden évben az unokák, Iris és Rosmarie.
A ház azonban nem csak boldog, békés, nyugodt időkről mesél; a család múltja tele van szerelemmel, csalódással, hazugsággal, tragédiával és titokkal. Minél több időt tölt Iris a házban, minél több dologra emlékezik vissza, annál több homályos és elhallgatott eseményre derül fény, annál több megfejtésre váró titok bukkan elő a múltból. Irisnek meg kell tudnia, ki volt Bertha igazi szerelme, tényleg náci volt-e a nagyapja, miért nem ment férjhez soha a nagynénje. Ám legfőképpen arra kell választ kapnia, mely események vezettek Rosmarie tragédiájához, s mit akart mondani neki a lány halála előtt. Miközben Iris a múltat faggatja, saját életét is másképp látja, és rájön, hogy a sorsa elől ő sem menekülhet…
"

Nos, most csupán ennyi. :D. Még jó, hogy elvileg idén államvizsga, és szakdoga védés és más nyalánkságok, amikre ugye készülni kellene, és véletlenül sem olvasgatni. Nah igen. Eleve elvetélt ötlet volt ez...:D.

2012. május 13., vasárnap

Top5


A szokásos havi bejegyzés most 5 olyan íróról szól, akiknek a könyveit elolvasom, annak ellenére, hogy tudom, bizonyos sablonokkal dolgoznak. Talán pont ezért szeretem őket. Mert végülis a legtöbb könyv, sőt film is hasonló alaptörténetekkel dolgozik, a kérdés mindig az, képesek-e élettel megtölteni, valami pluszt vinni bele. Ezen írók sokszor képesek rá, persze nem mindig, de én sem tudok 100%-ra teljesíteni, tőlük sem várom el. (Ugye milyen megértő vagyok? :D)

1. Vavyan Fable: A könyveit anya polcán találtam meg, olyan 13-14 éves koromban. Nem is tudom, pontosan melyik kötettel kezdtem már, de az megmaradt, hogy a humor, a finom irónia, a szereplők elvarázsoltak. Hiába tudom, hogy van egy erős női szereplő, aki nagy szájú, néha önfejű, és nem tökéletes ugyan, mégis szeretjük, van egy csodálatos és majdnem tökéletes pasi :D, na meg a váratlan események, melyeken ketten átverekedik magukat. Mégis. Eddig minden könyvét megvettük, és majdnem mindet el is olvastam már :D. Amolyan utolsó menedékem, ha nagyon magam alatt vagyok, előveszem egy könyvét, és 20-30 oldal után már mosolygok, mindegy milyen bajom volt/van közben. :)


2. Stephen King: Vele is fiatalon ismerkedtem meg, apának hála, és anyám nem túl nagy örömére. :D A horror alapjait tőle sajátítottam el. Bár az ő könyvei gyakrabban jelennek meg, mint ahogy megtudnám venni, és olyan sok ismerősöm nincs  a közelben, aki érte rajongana, kicsit nehezebb elolvasni a műveit, de egészen jól állok már. :D. Nála is hamar rájöttem, hogy vannak bizonyos alapkövetelményei, és rendszeresen a kedvenc szereplőimet nyírja ki. O.o




3. Darren Shan: Őt magamtól fedeztem fel, a vámpíros sorozatával vett meg magának. Most épp a trilógiáját kajtatom, de ez más téma. Ha jelenik meg új könyve, rögvest felcsillan a szemem, és igyekszem beszerezni. Szeretem a csöppet beteg fantáziáját, melyet vámpírok, démonok, szellemek létesítenek be. Rosszak és jók egyaránt vannak benne, és sosem biztos, hogy a végén a jók győznek.





4. Laurell K. Hamilton: Szintén saját felfedezett, és mily meglepő egy vámpiros-zombis-vérállatos kombós sorozattal találkoztam. Az első kötetnek a borítójába szerettem bele és a furcsa címébe: Nevető holttest. El nem tudtam képzelni mi lesz benne. Középiskolám unalmasabb órái alatt padtársammal olvasgattuk a sorozat köteteit. Nála mindig van egy gonosz lény, és egy erős személyiségű nő, aki szembenéz vele, és töméntelen mennyiségű jó pasi...és persze szex. Utóbbi időben ezen utóbbiból nekem már túl sok, de még reménykedek, hogy egyszer visszavesz. :D

 5. Leslie L. Lawrence/ Lőrinc L. László:
Eme magyar íróval, pontosabban a könyvével itthon a szülő polc böngészgetése közben találkoztam. Apa nagyon kedvelte, elég sok könyve meg is van. :D Jöhet vérfarkas, pajpaj, Drakula, hősünk készen áll bármivel szembenézni. Közben persze hullanak az emberek, a csinos nőszemélyek pedig valahogy az ő ágyában lyukadnak ki...:)

2012. május 6., vasárnap

Szembenézni a múlttal

Hidasi Judit: Április út
4/5

Az első könyvem az írónőtől. Eddig még csak nem is hallottam róla, de ezzel a könyvével felkerült a radaromra.

Egy könyv, amiben egy 15 éve elkövetett hiba megváltoztatja az emberek életét. Nem csak egyét, sokakét.
Ki az, aki 15 évesen ne azt hitte volna, hogy övé a világ, ami csak szépet tartogat neki? Így volt ezzel Vera is, egy éjszakáig. Aztán az élete egy hirtelen felindulásból elkövetett pofon után megváltozott.
Ma már álarcokkal felszerelkezve éli az életét, és pizza futárkodik. Próbálja elfelejteni a múltat. A jövővel pedig nem törődik. Örül, ha a jelenben sikerül megmaradnia. Ám egy nap húga felkeresi, és elhívja az esküvőjére. És megjelenése bizony emlékeket idéz fel, melyek elől már nincs menekvés. És talán nem is érdemes.

Furcsa volt annyi idegen író után magyar neveket, helyszíneket olvasni. De nem volt zavaró.
Az írónőnek van egy sajátos, sodró lendületű írásmódja, amely az elején talán szokatlannak tűnhet, de egyrészt megszokja az olvasó, másrészt az adott szereplőhöz és helyzethez szerintem pontosan ez kellett.
Egy könnyed, csajos olvasmányt vártam. És bár volt benne szerelem, ez a könyv annál azért több.
A szereplők egyszerű emberek, akárkik lehetnének az ismeretségi körünkből. Nincsenek különleges képességeik, nem szuperhősök. De ők is csatákat vívnak, hol győznek, hol veszítenek.
Sokrétű könyv, ahol megjelenik a család, az első szerelem, a barátság, halál. Tombolás, felejtés, összetartozás. Dallamok ezek, melyek lelkünk más-más húrján pendülnek meg. Visszhangjuk sokáig verődik bennünk, és saját emlékeinket idézi fel. Utazást teszünk, a saját múltunkba is, miközben a különböző szereplők életét követjük. És ez így jó.

Mindenki követett már el hibát az életében. Kisebbet, nagyobbat. Könnyen javíthatót, vagy örökké hordozandót. Ez utóbbiak egész életünkben megjelennek, befolyásolnak minket. Általuk mások leszünk.
Ahogy olvastam a történetet, elgondolkoztam. A saját hibáimon. Akárcsak Vera, én is követtem el olyan dolgot, amit később már nem volt lehetőségem megbánni, s nem kaptam feloldozást sem. Talán, egyszer.

Köszönet illeti a könyvért a Gabo kiadót.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 260


 

2012. május 5., szombat

A harmadik év gimnazistaként-2.

Leiner Laura: Szent Johanna gimi - Ketten
4,5/5

Nos, jelenleg ez az utolsó kötet. A 11. év második fele sem múlik el természetesen balhé nélkül. Az osztály tombol, a csontváz szökik, a tanárok idegei rongyolódnak. A szerelemesek pedig összevesznek, kibékülnek. Igen, végülis csak egy átlagos félév ez is. :D

Ami tetszett, az az, hogy a szereplők most már éltek. Az elején még sokat csak olyan dísznek éreztem, ami nincs megtöltve élettel, valaki csak odarakta a képbe, hogy ne legyen már olyan üres. Most már ez megszűnt. Mindenkinek meg van a gyengéje, és az erőssége, jó és rossz pillanatai.
A könyvek, zenék felsorolása továbbra is tetszik, színesebbé teszi a történetet.
Voltak elgondolkodtató részek benne, ahol sok felvillanó gondolattal egyetértettem, és egy-kettővel nem. Lehet, hogy csak mert ebben nevelkedtem, de engem például sosem zavart, hogy ha pénzt kaptam ajándékba. Lehet hogy személytelennek tűnik, még mindig inkább ez, mint hogy vesznek valamit, amit sose használok, vagy elrejtek, vagy kidobok. Ráadásul én nem tudom jól elrejteni az érzelmeimet, ergo ha valami nem tetszik, az is látszik rajtam, és csak megbántanám esetleg az ajándékozót. De ez persze csak a saját véleményem.

Ismétlések. Grrr! Elsőre is felfogtam, hogy jaj,de nagyon szereti Cortezt, sőt, ahogy egyre inkább megismeri jobban szereti. Jól van, erre vártunk 5 kötet óta. De azért ne kelljen már minden oldal alján ezt olvasnom!
Na meg szegény Virág. Értem én, hogy kellett egy nagyon aranyos, szerethető szereplő. De ehhez miért kellett szinte egy ovis szintjére lebutítani szegényt? :D Jó, ne mondom, mindenkiben benne van a gyermeteg énje, pláne ennyi idősen (sőt bennem még most is :D), de azért ez már egy szint. Ellenben Ricsi kitartása irigylésre méltó :D.

Végülis amennyire féltem ettől a sorozattól, a végére annyira megszerettem. A hormontúltengéses rockereket, Ricsit, aki mindenkit megfejel, ha bántják emót, Cortezt, aki mégiscsak több a cool fiúnál, Renit, aki tinihisztijei ellenére is emlékeztet magamra, Kingát, aki bár képes mindenkit a földbe döngölni, azért mégicsak figyel a másikra, Dave-t és Macu-t a kütyüikkel együtt, Gábort és Jaquest akik a legcsöndesebbek, emót, aki egy nagy gyerek, de jó barát, Zsoltit, aki csak elérte amit akart. Azt hiszem nem hagytam ki senkit. De Arnoldot. Nos, őt még nem tudom hova tenni, de van egy olyan érzésem, hogy a következő kötet tevékeny szereplője lesz, majd akkor kiderül, milyen is kettőnk viszonya.

Kiadó: Ciceró
Oldalak száma: 514 

Reménytelenség könyve

Krasznahorkai László: Sátántangó
4,5/5

Érezted már úgy, hogy nincs értelme tovább tenni a dolgodat? Hogy nem éri meg? Tagjaidat nehezítette már az ólmos fásultság, mellyel az új napot köszöntötted? Néztél már úgy tükörbe, hogy azt kerested a szemedben, hova tűnt az a vidám, reménykedő ember, aki voltál? Aki hitt, és terveket szövögetett? Aki a világot akarta megváltani?

A Sátántangóban egy olyan telepen járunk, ahol lassan az enyészett lesz az úr. Aki csak tudott, elmenekült, új lehetőségeket keresni. Akik ott maradtak, reménykedtek, vagy nem volt sehova sem menniük. Mára már elfásultak, próbálnak megélni, felejteni. A folyamatos eső, szürkeség, penész azonban szép lassan beszivárog az otthonukba, sőt a lelkükbe. Ám ekkor a remény felcsillan...vagy talán csak egy újabb önáltatás lenne?

Rémisztő. Felkavaró. Sajnáltam, és irtóztam attól az élettől, amit a regény alakjai éltek. Pedig napjainkban lassan igaz lesz ez a kép. Ha körbenézek, akkor sokaknál megtalálnám azt a fásultságot, a tehetetlen dühöt, amit a könyvben olvashattam. És ez talán még ijesztőbb.
Amikor az ember úgy érzi, már nem kap több esélyt...saját tapasztalatból tudom, hogy az csak még inkább lejjebb húzza az embert hangulatilag. Még inkább tehetetlen lesz, nem tud kibújni a saját fogságából, a maga szőtte bilincsből. Ördögi kör ez.

Persze mindig voltak, és lesznek is olyan emberek, akik ebből akarnak hasznot húzni. Irimiás a saját szerencséjét szeretné megcsinálni, és ehhez az elkeseredett emberek utolsó reményét is képes lenne beáldozni. Mert nekik ő a "megváltó", akinek halálhíre hamis volt, és azért jött vissza, hogy rajtuk segítsen. Talán, egy kicsit segített, hiszen valamiben újra tudtak hinni. De vajon nem lesz-e ez egy újabb fájdalmas tapasztalat?

Talán Futaki alakja állt hozzám a legközelebb. Sokszor én is épp azért nem teszek meg valamit, mert félek, mi lesz. Mi történik, ha nem jön össze? Ha nem úgy sül el, ahogy terveztem? Pedig a változás néha nem árt. Még ha fájdalmas is.

A befejezés pedig...nos. Nem lövöm le a végét, de engem megfogott. Utána órákon azon pörögtem még :D. Így kell engem megfogni na.
Ez a könyv pont egy olyan helyzetben talált meg, amikor egy nagyobb változás előtt állok. Ami így, vagy úgy, de bekövetkezik. És lehet hogy fájni fog, ezt majd csak fél hónap múlva tudom meg. És akárcsak Futaki, szívem szerint én is valahol, biztonságban bújnék meg. De végül szembe fogok vele nézni. És akárcsak a regény szereplői, én sem tudom, mit fog hozni végül nekem. Jót? Rosszat?

Kiadó:Magvető
Oldalak száma: 334 (bár ez kiadásonként változik)

2012. május 2., szerda

Egy boszorkány élete

Wass Albert: A funtineli boszorkány
4,5/5

Életem első Wass Albert könyve volt, és ahhoz képest mennyire féltem tőle az elején, meglepően jó volt.

Nuca életét gyermekkorától kísérjük végig. Ahogy az erdőben a hegyen él Tóderikkel, majd az emberi gonoszság miatt távozni kényszerül. Láthatjuk fiatal asszonyként, anyaként, majd boszorkányként, végül látóasszonyként, és ismét boszorkányként.

Ami leginkább megfogott az az, hogy egy emberi életet mennyire meghatározhat egy jóslat, és más emberek hozzáállása. Nem tudom, vajon milyen élete lehetett volna Nucának, ha az emberek nem lettek volna rá irigyek, ha nem féltek volna a másságától, ha nem akarják megváltoztatni. Mert ezek mind-mind jellemzőek ránk. Félünk az ismeretlentől, mindent a saját képünkre akarunk formálni. Pedig néha felesleges, és csak több kárt okozunk vele, mint gondolnánk. Persze Nuca életét az sem könnyítette meg, hogy abba a korszakba született, amikor a "fejlődés" kezdett elterjedni. Lehet, ha kicsit korábban él, nem érte volna ennyi fájdalom. Ki tudja.

A leányt, a fiatal asszonyt, az anyát...egyaránt kedveltem. Ha jobban belegondolok, ezek minden lányban, nőben benne vannak. Talán nem ennyire kiélezve, mint a regényben, de az alapok, azok bennünk élnek.
Hihető szereplők, akik többsége mögött szomorú, sokszor kegyetlen múlt rejtőzött. Akik megpróbáltak felejteni, vagy épp tovább lépni.

Nagyon sok olyan gondolat volt a könyvben, ami megfogott. És mégsem kapott teljes pontszámot. Ennek egyik oka az, hogy ehhez a könyvhöz idő kell. Le kell hozzá lassulni, mert anélkül élvezhetetlen lesz. Ez pedig a mai rohanó világban nagyon nehéz. A másik, habár nagyon szépen fogalmazott a szöveg, néhol már-már túlzásnak tűnt. Értem én, hogy érzékeltetni akarja velem a táj szépségét. De az már túlzás hogy másfél oldal arról szóljon, hogy esett a hó, sötét volt és üvöltöttek a farkasok. Ezt én kb. 3 mondatban megtudom szépen fogalmazni, és nem kap az olvasó agybajt, miszerint lépjünk már tovább, elég a havas tájból.

De ezen hibáktól eltekintve tényleg jó könyv.

Kiadó: Duna International
Oldalak száma: Én a három külön kötetes verziót olvastam: 204, 200, 276

Egy fiatal lány élete

Kertész Erzsébet: Csipkebolt Brüsszelben
5/5

Molynővéremtől jutott el hozzám ez a kötet. :) Kicsit a saját családom története ez ugyanis. Valószínűleg nem teljesen hű, de a főbb pontok helytállóak.

Az ember más szemmel olvassa a történetet, ha valamilyen kapcsolata van hozzá. Kislányként sokszor képzeltem el, milyen lenne az életem, ha abban a korban születek, amikor a családom még nagy birtokokkal, kastélyokkal rendelkezett. Néha vágytam vissza, máskor pedig úgy éreztem, azért nem olyan nagy baj, hogy nem akkor élek.

Podmaniczky Júlia élete nem egyszerű. Sok évet vár hűségesen arra a férfira, akit szeret, és amikor végre hozzá mehet, akkor a történelem szól közbe, és bizony cseppet sem könnyíti meg a helyzetüket. Gyakran egy perc nyugtuk sincs, ide-oda költözködnek a nagyvárosok között, míg végül a politikai helyzet miatt kénytelenek külföldre szökni. És ott új életet kezdeni.

Az első szó, ami eszembe jutott erről a regényről, az aranyos. Kicsit naivan, idealizálva íródott meg a történet. Bár szó se róla, amikor olvastam, épp erre volt szükségem, és tetszett. De ez a stílus azért sokaknak ellenszenves lehet. A szereplők, akik sose adják fel, és hősiesen harcolnak...:) De kell ilyen is.
Tetszett, hogy Júlia erős személyiség, még sem mindenkire rátelepedő. Néha erősebbnek éreztem, mint a férjét, de van egy olyan sejtésem, ez nem véletlen.
Érdekes volt ilyen szemszögből olvasni egy olyan történelmi időszakról, melyet leginkább csak tankönyvből ismertem. Mondjuk figyelembe kell venni az írói képzeletet néhol, de sosem lehet tudni, mert akár így is történhetett a dolog.
Az biztos, hogy akiknek külföldre kell mennie, és nem térhet vissza a hazájába, nagyon nehéz lehet. A honvágy, az idegen környezett, az elesettség érzése könnyen maga alá temethet bárkit. Bár ahogy itt a regényben olvashattam, a remény tényleg utoljára hal meg. :) És ez néha nem is baj. Kell, hogy valamiben az ember bízni tudjon.

Ami rossz volt olvasás közben, hogy pontosan tudtam, mi fog történni, miközben a szereplők még bőszen reménykedtek, és úgy segítettem volna nekik. 

Rövid könyv, és gyorsan lehet vele haladni. A szereplői szerethetőek, és bár nem tökéletesek, igyekeznek mindig helyt állni. A korról, politikáról, és a társadalomról szerintem egészen hitelesen ír a véleményem szerint.

Kiadó: Móra
Oldalak száma: 268

Az örök fiatalság

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
3,5/5

Jó pár ismerősöm ódákat zengett erről a könyvről, és számos esetben kijelentették, nekem ezt el kell olvasnom. Mivel annyira nem volt vastag könyv, egy lazább héten elővettem. Nem egészen ezt vártam...

Dorian Gray, fiatal, gazdag és kedves. Aztán megváltozik. Örökké fiatal szeretne maradni, és ezért képes lenne mindent feladni, akár a lelkét is. Nem is tudja, hogy ezzel mit szabadított el.

Az író a hedonista elveket adja szereplőinek a szájába. Élvezd az életet, főleg addig amíg fiatal vagy. Ne félj a bűntől, mert azt csak az ostobák tartják annak, a felvilágosult elmék nem rettennek meg az ilyen címkéktől stb.
Én nem vagyok ellene annak, hogy úgy éljünk, hogy élvezetet leljünk a saját életünkben. Hiszen ha nem találnánk benne örömöt, mi értelme lenne? De az, hogy mindenki mást elfeledve, eltaszítva, embereken átgázolva csak a gyönyör különböző formáit hajszoljuk, és ne vállaljunk a tetteinkért felelősséget...az kivágta nálam a biztosítékot. Persze, ha jobban körülnézek, napjainkban pont ez megy. Talán ez a baj. Hogy ezt tapasztalom, és erről olvasni már nem akarok.

Ha ezektől eltekintünk, akkor a könyv maga nem rossz. Viszonylag hiteles a kor felépítését tekintve, és jól leírja, hogy milyen is lehetett a felső körök élete. Ami zavart, azok a hosszú, túldíszítettnek tűnő mondatok, melyeket a szereplők szájába ad néha, amikor azok a saját életfelfogásukról elmélkednek. Nehezen tudtam néha elképzelni, hogy azokat a mondatokat pont úgy mondjon el egy-egy szereplő, néha idegennek tűnt tőle, és ez rontott a hatásán.

Doriant nem szerettem meg, egész végig ellenszenvesen figyeltem a tetteit, és cseppet sem sajnáltam.

Kiadó: Lazi
Oldalak száma: 232

Állatvilág és az ember

Jane Goodall, Gail Hudson, Thane Haward: Nálatok vannak még állatok?
5/5

Már a megjelenése óta szemeztem ezzel a könyvvel, ahányszor könyvesboltban voltam, mindig kézbe vettem, megnéztem, elolvastam a fülszövegét. Hogy miért is nem vettem meg? Mert nem egészen tudtam, mit várhatok tőle. Féltem, hogy valami száraz, tényeket felsorakoztató könyv lesz csak. Olyanból pedig van már pár otthon.
Aztán megtaláltam az egyetemi könyvtárunkban, és kivettem...

Az ember azt hiszi, minden amit lát, és körbeveszi, az az övé. Érte van,azt tesz vele amit akar. Ha úgy tartja jónak elpusztítja. Majd lesz helyette más, nem?
Biológus hallgató vagyok, és szinte minden évben van egy-két olyan óra, ahol felhívják a figyelmünket arra, hogy amióta az ember megjelent, az állatok és növények kihalása felgyorsult. És hiába tudnak ma már róla, még sem mindig tesznek ellene.
Ez a könyv azokat a történeteket szedte össze, amelyek arról szólnak, hogy egy-egy elhivatott ember, vagy csoport, hogyan mentett meg fajokat a kihalástól. Egyik sem volt könnyű munka, hol az emberi előítélettel, hol a törvényekkel, hol pedig más természetvédőkkel kellett megbirkózni. De nem adták fel, és végül sikert értek el.

Ha jobban belegondolok, kicsiként ilyennek képzeltem el azt, hogy majd milyen leszek felnőttként. :) Ha nem is pont olyan, mint a könyvben szereplő emberek, de azért valami hasonló.

Olyan jó lenne, ha nem csak egy maroknyi ember aggódna az élővilágért. Mert ez nem csak az ő problémájuk. A miénk is. Mindenkié, aki itt, ezen a Földön szeretne élni. És a gyermekeinkké, mert elvileg rájuk fogjuk majd hagyni. Ha lesz mit.

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
Oldalak száma: 448