2011. szeptember 30., péntek

Budapest...

Kondor Vilmos: Budapest Noir
4/5

Budapest, a '30-as években. A történet főhőse egy újságíró, Gordon Zsigmond. Az aktuális "ügye" egy fiatal zsidó lány, akit holtan találnak egy kapualjban.
Nem ez az első esete, mégis ez most valamiért más. Miután rájön, hogy a megszokott segítséget nem kapja meg, maga kezd el nyomozni, és egy szokatlan világba kalauzolja el az olvasót...

Kicsit furcsa volt egy olyan történetet olvasni, ami Magyarországon, és azon belül is Budapesten játszódik. Bár nekem az utca és hely nevek csupán ismerősen csengtek, nyilván aki élt ott, maga előtt is láthatja az adott utcát.
Nem olyan régi múltba vezet minket vissza az író, mégis...más a hangulat, a megszokott világ. Főleg ha a perditák, bokszolók, verőlegények területére tévedünk, ahonnan örülhetünk, ha élve kijutunk, nemhogy sértetlenül.
Ami még megfogott, az a remek leírások. De nem csak a környezeté, melynek hatására én magam is beültem a kávézóba, vagy épp egy füstös kocsmába, hanem a társadalmi rétegek bemutatása, és az érdekek egybefonódása. Ez utóbbi ma is meglévő probléma, mégis...olvasni róla sokkal szórakoztatóbb, mint esetleg megélni.
Nem vagyok egy nagy krimi olvasó, de ez kifejezetten tetszett. Egy teljesen egyszerűnek induló ügy, mely ahogy halad előre a cselekmény egyre bonyolultabb lesz, ám a végén a mi szemünkről is lehull a fátyol, és megértjük az összefüggéseket, melyek ugyan külön-külön megvoltak...még sem álltak össze egésszé. Mindeközben persze az emberi érzelmek között is lavírozunk, nevetés, aggódás, félelem...ez mind előjön ebben a könyvben.
Természetesen a történelmi tényeket sem hagyja figyelmen kívül az író. Mind a nagyvilágét, mind az országét, és a városét is. Szerintem igen nagy munka állhatott a történet megszületésének hátterében, a minél pontosabb, és hitelesebb írásért.
Megérte.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 194

2011. szeptember 28., szerda

Mikor csak azt szeretnéd, hogy szeressenek...

Margaux Fragoso: Csak ha te is akarod

Ez egy olyan könyv, amire nem lehet, legalábbis én nem tudok pontot adni. Mert itt mit pontozzak? Egy másik ember szenvedését, félelmeit?

Margaux családi háttere hagy némi kívánnivalót maga után, de ezzel persze nincs egyedül a világon. Édesapja gyakran kénytelen munka után nézni, hajlamos az ivászatra, és a környezetében élőket terrorizálni. Édesanyja pedig paranoiával, és öngyilkos hajlammal küzd...
Mindez egy 7 éves gyereket érzékenyen érint, hiszen azt szeretné, hogy figyeljenek rá, és szeressék. Ki ne ezt szeretné?
Nos, a férfi ezt használja ki. Peter, aki kedves, figyelmes, és otthona egy tökéletes világ egy olyan fantáziával megáldott kisembernek, mint Margaux.
Kezdetben ezzel nincs is baj. Ám egy nap Peter úgy dönt, néha ő is megérdemel egy kis "ellenszolgáltatást".

Ami talán igazán megrázó, az a gyermek ragaszkodása, és félelme, hogy elveszítheti azt a személyt, aki figyel rá, ezért aztán mindent meg tesz neki, még azt is, amit először nem akar. Mindig elcsodálkozom azon, hogy milyen furmányos köntösbe tudják csavarni a felnőttek a mondanivalójukat, hogy a végén úgy érezd, te is azt akartad, vagy az jó neked...Peter ezt maradéktalanul ki is használja. És mégis...tényleg foglalkozik a lánnyal. Játszik vele, ajándékokat készít neki, elviszi motorozni, úszni...
Ahogy a lány egyre idősebb lesz, úgy kezdik zavarni egyre inkább bizonyos dolgok, de nincs ereje, vagy talán nem is akar tényleg kilépni ebből a kapcsolatból. Olyan magatartásformákat vesz fel, melyeket csak bizonyos helyzetekben használ.

Felkavaró történet, ahogy a lány őszinte gondolatait, emlékeit olvassuk, és magunk előtt látjuk a megelevenedő képeket. A jót, és a rosszat is. Mert vannak benne vidám pillanatok, ahol az ember önként is elmosolyodik. Hiszen nincsen árnyék fény nélkül...
Nem úgy kell nézni, mint egy nagyra törekvő irodalmi művet, mert nem ez a célja. Tulajdonképpen egy napló, mely talán segít a tulajdonosának megérteni és elfogadni a dolgokat. Itt nem feltétlenül találod meg a költői eszközök tárházát...de nem is hiányolod. A történet maga túlságosan lefog foglalni. És hogy a végére mit fogsz gondolni? Ki tudja. Én szívből senkit nem tudtam utálni, néha volt, hogy megvetettem egyes cselekedeteiket. De oly nehéz elválasztani a szürkében azt, hogy mi a fehér, és mi a fekete. Ki az áldozat, és ki a bűnös...talán mindenki egy kicsit mind a kettő...hiszen a múltja meghatározza az ember jövőjét is, és ebben a könyvben nincsenek szép, csodás múltak, csak olyanok, melyet megpróbálnak elfelejteni.

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
Oldalak száma: 398

2011. szeptember 19., hétfő

Elmered-e mondani...

Kathryn Stockett: A segítség
5/5

A mostanában olvasott könyvek közül ez volt a kedvencem. Nem végig vidám, és igen elgondolkoztató, mégis...van benne valami, ami nagyon megfogott. Talán hogy kihallatszik belőle a remény, a vágy arra, hogy jobb legyen az élet. Mindenkinek.

Az írónő nem a legegyszerűbb témát választotta. A faji megkülönböztetés ma is komoly probléma a világon, maximum a célkeresztbe kerülők változtak. Ha változtak.
A történet a '60-as években játszódik Jackson-ban, ami főleg fehérek által lakott terület, és ahol még igen komolyan veszik a különbségeket ember és ember között.
Ebben a városkában van születőben egy könyv, mely talán változtat a dolgokon, talán nem, de mindenféleképpen veszélyes. Mind az írójára, mind a benne felszólalókra. Ugyanis a "fekete cselédek" mesélik el őszintén mindennapjaikat az őket foglalkoztatóknál. Vannak vicces, szeretetteljes történetek, szomorúak, vagy épp elkeserítőek.
Mindezek mellett még a főbb szereplők jelenét is figyelemmel kísérhetjük. És szép lassan rájövünk, mindenkinek meg van a maga keresztje.

Érdekes volt olyan ilyen szemszögből nézni a világot, amibe nagyon sokan beleszületünk, és alapvetőnek tartjuk. Miközben mások csupáncsak a peremre szorulva léteznek.
Alapvetően nem kenyerem a mások háta mögött áskálódás, így hát rögvest megtaláltam a legunszimpatikusabb szereplőt magamnak, akit teljes szívemből utálhattam. Mást csak sajnáltam, hogy félelem miatt, vagy mert valamit remélt, nem állt ki a másikért.
Nyilván nem volt könnyű abban az időszakban egy ilyen dolgot felvállalni, hiszen mint láthattuk, már csak a gyanú is elég volt, hogy retorziókat vonjon maga után, és ki szeret egyedül, magányosan élni? Senki.
Szeretném azt hinni, hogy szükség esetén én is képes lettem volna erre...de ki tudja? Én nem.

Azért maradt némi kíváncsiság bennem, hogy vajon kivel, mi történt azután, de talán jobb is, hogy a képzeletünkre van bízva. (Mindenesetre egy folytatásnak nem tudnék ellenállni. :D).

Ami kicsit zavaró lehet, az a beszédstílus, amiben némelyik szereplő megszólal, de hamar belerázódik az olvasó, nekem csupán néhány oldal kellett hozzá. A hangulatkeltéshez szerintem tökéletesen illet.

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 590

2011. szeptember 18., vasárnap

Az első...

Claire Loup: Amikor életemben először
4,5/5

Mindenki emlékszik arra, milyen volt tinédzsernek lenni. Saját magunknak megtapasztalni új dolgokat, amelyek a felnőttek világába tartozott. Amikor úgy éreztük, mi mindent tudunk, és jobban, mint más. És nem érhet meglepetés bennünket ebben az életben...

A történetben egy fiatal lány emlékein keresztül leshetjük meg az ő "első" élményeit. Első komoly szerelem, első sminkelés próbálkozás, első család nélküli nyaralás és így tovább.
A történetek egy jelenkori pillanattal indítanak, ami a szereplő egy régi emlékét hívja elő, mi pedig a kalandokat olvasva jókat mosolyoghatunk, vagy épp meglepődhetünk. De mindenekelőtt a saját emlékeinkkel hasonlíthatjuk össze.
Így volt ez nálam is. Nem egynél volt úgy, hogy felnevettem, hogy igen-igen, ez velem is így történt.

Egy kedves kis történet, mely kikapcsolódást nyújthat, és lehetőséget saját viszontagságos felnőtté válásunk felidézésére, mely visszanézve viccesebb, mint ahogy akkor éreztük. De ennél komolyabb dolgot ne is várjunk a történettől, ám szerintem nem is hiányzik. Néha jól jönnek az ilyen "limonádé" történetek, melyek csak kikapcsolnak, de semmi komoly, vagy mögöttes üzenetet nem kell keresni bennük.

Ha valaki az ilyesfajta könyveket nem szereti, nem ezzel fogja megszeretni. Akik pedig egy kis kikapcsolódásra vágynak, szerintem nyugodtan kézbe vehetik. Akik pedig tini korszakukat élik, olvassák el, és talán képesek lesznek nevetni a dolgokon, és saját helyzetüket is lazábban veszik majd. Mindenki átesett ezen, ahogy azt a könyvben is olvashatjuk.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 236
Nick Barkow: Szomorú vasárnap
3/5

Ki ne hallotta volna már legalább egyszer a híres számot, amelynek hatására sokan vetettek véget az életüknek? A szomorú vasárnap nem csak kis hazánkban szerzett magának rajongókat, hanem szerte a nagy világon. A zene mellett film is készült  valamint egy könyv, ugyanezen címmel.
A filmet nem láttam, így nem tudom, mennyire követi a könyvet, vagy épp fordítva, mások mondták, hogy igen eltérnek egymástól...

Na de e pillanatban minket a könyv érdekel.
Akárcsak a zene, ennek a történetnek is meg van a maga melankolikus, szomorú hangulata. Senki se várjon eget rengető cselekménysorozatot, mert nem erre épül a könyv.
3 különböző ember életét követhetjük nyomon, akik különbözőbbek már nem is lehetnének, mégis a történelemnek és a véletlennek köszönhetően az életük találkozik, hatással lesznek egymás sorsára. Ki így, ki úgy.
Ami engem kicsit visszatartott, az a hosszú, és mélyen szántó gondolatok kifejtése. Természetesen az akkori helyzetben semmi sem volt egyszerű, és világos...de azért nekem kicsit hihetetlen volt elképzelni, hogy egy étterem tulajdonosa ilyen mérvű gondolatokkal foglalkozzon, miközben saját életét is féltheti. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem voltak ilyen emberek. Mégis úgy érzem a gondolatok mondandóját átlehetett volna úgy is adni, ha nem ilyen cirkalmas, jelképes fogalmakkal magyarázzák a szereplők. Néha csak sokadszorra értettem meg pontosan, mire is utalnak, mert a mondat közepén az újabb képek bevitele már teljesen elveszejtett.
Mindezek mellé még az is kicsit zavaró volt, hogy a jelen, a múlt és egy csöppet a jövő (mármint a történet szempontjából) váltásai nem elég egyértelműek, és még én ott tartottam, hogy megszületett a csodás muzsika, a történet már előre ugrott a jövőbe.

A hangulat teremtés, a költői képek sora remekül kivitelezett, még ha nálam nem is a megfelelő hatást érte el.

A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnek az élet létkérdéseiről gondolkozni, és filozofálni. Valószínűleg néhány év múlva még olvasom, mert ahogy változunk, úgy másképp látunk dolgokat, talán a történettel is így lesz.

Kiadó: Vox Nova
Oldalak száma: 148

2011. szeptember 11., vasárnap

Család

Anne B. Ragde: Berlini nyárfák
4/5

A történetet inkább azoknak ajánlom, akik jobban szeretik a jellemrajzot, hátteret megismerni, és nem egy pörgő cselekménysorozatra vágynak. Ebben az esetben ugyanis a történet tökéletes.

A Neshov családot összehozza az idős édesanya betegsége, illetve halála. A 3 testvér igen különböző egymástól, ennek köszönhetően hosszú-hosszú ideje nem voltak így együtt. Ám ez most megváltozik.

Miközben megismerjük közelebbről a lassan omladozó családi birtokon a szereplőket, közelebb kerülünk a múlthoz is, és egy cseppet sem kellemes titokhoz. Ami mindenki életét meg fogja változtatni. Valószínűleg. Ugyanis a könyv itt fejeződik be, tehát a folytatást kíváncsiságunktól hajtva elolvassuk. Már ha megtetszett a dolog.
Van egy sajátos atmoszférája a történetnek, az elkeseredettség, a menekülési vágy, a szeretethiány és még sok minden megtapad rajtunk, ahogy lapozunk. Belénk ivódik, de pont ez kell ahhoz, hogy a szereplőket magunkhoz engedjük. Ugyanis enélkül...nekem ellenszenvesek voltak. Amíg el nem kapott ez a kicsit "ködös" hangulat, kifejezetten ellenszenvesek voltak, eltúlzottak, hamisak. Ahogy haladtam a történettel, úgy lassan belekapcsolódtam az életükbe, és már jobban megértettem őket. De továbbra is Erlend és a párja volt a kedvenc karakterem, ők azok, akik a minimális vidámságot biztosítják.

A történet elgondolkoztató, de komor. Viszont hihetetlenül jól festi elénk a tájat. Mind a környezetét, mind az emberi lélekét. Hogy kinek melyik lesz szimpatikusabb, az már az ő döntése lesz.

Kiadó: General Press
Oldalak száma: 300

2011. szeptember 10., szombat

Semmi sem az, aminek látszik

Graham Hurley: Sötétség
4/5

A reggeli Londonba tartó vonat egy embert gázol a Buriton alagútban. A férfit meztelenül, terpeszben a sínekhez láncolták, a kulcsot némileg messzebb megtalálták. Bosszú? Vagy öngyilkosság?

Innen indulunk ki a történettel. Az esetet Winter felügyelőnek kellene kiderítenie, aki épp egy komolyabb műtét után van. Ő azonban nem ezzel az üggyel foglalkozik. Vagyis nem csak ezzel. Sokkal jobban megfogja az az eltűnt ember, akit a személyazonosság keresése közben fedezett fel.


Nem nagyon olvasok krimiket, de ez a könyv több szempontból is megfogott. Egyrészt a bogarasabbnál bogarasabb felügyelők felsorakoztatásával, akiknek a személyisége remekül ki van dolgozva. Már-már az olvasó előtt állnak.
Másrészt azzal, ahogy a két különböző esetet milyen remekül vonta össze, anélkül követhettük az események alakulását, hogy elkeveredtünk volna.
Harmadszor pedig az a sok-sok csavar. Minden esetben, mikor helyére került egy újabb kirakós darab, az állam lezuhant a földig, és úgy voltam vele: Engem ezek után már nem lehet meglepni. Hehe. Dehogynem.

Ajánlom azoknak, akik alapjáraton szeretik a krimit, mint műfajt. Nem fognak csalódni, itt nem lesz olyan, hogy 10 oldal után tudom, ki a tettes, és miért csinálta. És ajánlom a műfajjal még csak ismerkedőknek, mert a történet magába szippant, a szereplőkkel, a kicsit sajátosan komor hangulattal, a kirakósokkal, melyek valahogy összeillenek. Hogy a végén rájöjj arra, itt minden, mindennel összefügg.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 384