2012. február 27., hétfő

Árulások kora

George R. R. Martin: Varjak lakomája
4/5

A negyedik kötetet éreztem a leglaposabbnak. Még nem tudom, hogy ez annak a következménye-e, hogy már hozzászoktam a sok csatához és a hirtelen felbukkanó ellenségekhez, vagy tényleg maga a történet kezd meg nyúlni.
Illetve a mostani "szereplő gárdától" sem voltam elájulva. Cersei már az elejétől kezdve az egyik legjobban utált szereplő volt számomra, és most sem szerettem meg. Önteltségében azt sem veszi észre, hogy lassan olyan lesz bizonyos dolgokban, mint hőn utál férje. Mellesleg, hogy nem fárad bele ennyi aljasságba??
Királyvár összeesküvései mellett nyomon követhetjük Brienne útját is. Őt még egészen kedvelem, és roppant hisztis leszek, ha tényleg képes megtenni vele "azt" Martin. (Nem részletezném, mert az spoiler lenne.)
Ami érdekes volt, hogy bepillantást kaptunk a Dorne-i herceg életébe, na és persze az ottani árulásokba (már meg sem lepődtem). Erről még többet is tudtam volna olvasni, ellentétben a Vas-szigetek királyválasztásos részeivel. Nem tudok velük szimpatizálni, de nyilván bennem van a hiba.
Jamie kezd változni, majd kiderül mennyire lesz erős ez az "új" énje. Így sokkal szimpatikusabb számomra.
Sansa továbbra is nem szeretem kategória, így eleve elfogult vagyok az ő részeivel...:D.
Arya-ból viszont kaphattunk volna többet.

Főként jellemekre, és az árulásokra, összeesküvésekre helyezte az író ebben a kötetben a hangsúlyt. Persze itt is hullanak az emberek, mint a legyek, és folyik a vér is.De grandiózus csatajelenetekre ne számítson senki.
Azt azonban elismerem, hogy továbbra is remekül szőtt a történet, jól követhetők a cselekmények, és a sok szereplő ellenére sem zavarodtam bele a történetbe. Csak arra kellene vigyázni, hogy ne nyújtsuk túl sokáig a dolgokat, mert az nem lesz jó.

Oldalak száma: 895
Kiadó: Alexandra

2012. február 26., vasárnap

A cuki halott

Roman Dirge: Kokik 1-2
3,5/5

Lenore a cuki halott kislány történeteit olvashatjuk ebben a 2 képregényben. Szintén a morbid humor kategóriában fut, bár annyira nem fogott meg mint Tim Burton.
De van benne fantázia. És már az előszóban azzal kezdi az író, hogy ezek a kezdeti szárnypróbálkozásainak eredményeit tartalmazzák kissé felújítva, így látok reményt arra, hogy lesz ez még jobb is, mert sok mindent ki lehetne hozni belőle.

Nagyjából ugyanaz a problémám vele, mint Lencsilánnyal. Jók a rajzok, néhol szinte azok viszik a történetet, amely nem egész kerek. Nyilván nem regényt kell kerekíteni egy-egy rövid kis meséből, de akkor is. Valami eleje és vége legyen már. Még akkor is, ha értem, hogy milyen poénra akarta kihegyezni a dolgot.
Ezt leszámítva nem volt olyan rossz. Megismerkedtem Lenore-vel, akit sosem engednék semmilyen háziállat közelébe, Hű úrral, akinél tényleg megállapítható, hogy a szerelem vakká tesz, vámpírral és sok más lénnyel.
A második kötetet valamiért jobbnak, összeszedettebbnek éreztem.

Mindezek ellenére azt hiszem, Lenore-t kedvelni fogom. :)

Szintén nem feltétlenül kisgyerek kezébe való mese. :D

Kiadó: Egmont
Oldalak száma: 63  

Mese felnőtteknek

Máté Angi: Mamó
5/5

Nem is tudom erről mit írjak. Máté Angi nevével szintén a molyon találkoztam először. Sokan dicsérték, így én is kíváncsi voltam az írásaira. Könyvtárból sikerült hozzájutnom ehhez a könyvhöz is, és szinte egy óra alatt felfaltam.
Aztán csak ültem felett és próbáltam rendszerezni róla a gondolataimat.

Első benyomásom az volt, hogy ez nekem nem tetszik. Aztán ahogy olvastam tovább, megszoktam a stílust, és a néző pontot, hiszen egy gyermek szemszögéből látjuk a világot. Ez a kettő együtt más volt, mint amihez hozzászoktam, és nem volt könnyű a váltás. De megérte.

Mamónál lakó kicsilány meséli el, milyen is az élete, hogy látja ő a világot, a dolgokat. Mennyire másként gondolkozunk gyermekként, mint felnőttként, s bizony erről néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Ez a történet azonban visszaidézi azokat az időket, amikor mi magunk is óriások között jártunk, és sajátos módon értelmeztük a viselkedésüket, és az életet.
Sosem éltem Mamónál egy kicsiny kis kék házban, de az olvasás közben a saját gyerekkorom vonult fel előttem. És amikor vége lett a könyvnek, olyan volt, mintha másodszorra is felnőttem volna. Visszakerültem a felnőttek világába, egy olyan tájról, melyre csak ritkán téved az ember.


Nem is tudom kinek ajánljam. Talán mindenkinek, hiszen mindenki volt gyerek.

Oldalak száma: 114
Kiadó: Koinónia

A morbid humor mestere

Tim Burton: Rímbörtön
5/5

Tim Burton filmjeiért mindig is odavoltam. Olyan hangulatot árasztanak, ami egyszerre borzongató, elvarázsoló. Szeretem, ahogy a morbid humort elegyíti a majdhogynem bájos dolgokkal. Anyám szerint persze nem normális. És ezt nem is tagadom. De mivel én sem vagyok teljesen az, máris egy remek találkozásról van szó.
Amikor rájöttem, hogy könyvei is vannak, teljesen bezsongtam. Könyvtárból sikerült hozzájutnom eme gyönyörűséghez és kemény 15 perc alatt el is olvastam. Nem csalódtam.

Rövid kis történetek, "mesék" vannak benne, méghozzá versbe szedve és illusztrálva. Ez utóbbi segít a hangulat megalapozásában. A sok kis történet közül nem is tudom melyik tetszett a legjobban. Voltak jobbak, és gyengébbek is persze. Kuncogtam rajta, még szobatársamnak is megmutattam az érdekesebbjeit, bár azt hiszem a rajongásomat ő nem osztotta :D. Osztrigasrác szomorú története, vagy épp a gyufasrác szerelme...
Persze ezt is többféleképpen lehet olvasni. Első olvasatra egyszerűen csak szórakoztat, vagy épp megbontránkoztat, személyiségnek megfelelően. Aztán ha jobban belegondolsz, akkor meglátod azt a görbe (nagyon görbe) tükröt, amit nekünk mutat. Ezt szeretem benne.
Gyerek kezébe nem adnám. Szóval esti mesét ne ebből olvassunk föl.

A végső konklúzió az, hogy nekem ez a könyv kell. Majd. De enyém lesz, ez tuti.

Igazából tényleg azoknak ajánlanám, akik szeretik a morbid, már-már beteg humort, mert ez az. Ha nem igazán preferálod az ilyesmit, akkor inkább ki se nyisd, mert már a képektől kész leszel.

Oldalak száma: 124
Kiadó: Magvető

Háború, szerelem, divat...

Theresa Révay: Párizs fehér fényei
5/5

Hm. Régóta szemeztem már vele a molyon, majd egy ismerősöm roppant pozitív értékelése után úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. Kölcsön is kaptam, és amint tudtam neki kezdtem. Pozitív értelemben csalódtam.

A történet1917-1945 közötti időszakot öleli fel. Kezdetben Oroszországban vagyunk és megismerjük Xénia Osszolinát, valamint családját, és az akkori fenyegető helyzetet. Láthatjuk gyorsan felnőni, mert a helyzet azt kívánja tőle, harcolni a családjáért, hogy életben maradjanak, együtt maradjanak. A gyermekből hirtelen felnőtt nő lesz.
Majd megismerjük Berlinben Max von Passau-t, a fényképészt és az ő életét is. Hogyan lett az, aki, milyen barátai vannak, szerelmét...
Kettejük élete a divat miatt fonódik össze, és bár hosszabb-rövidebb időre elválhatnak egymástól, mindig találkoznak. Egymás bűvköréből nem tudnak és nem is akarnak szabadulni, annak ellenére hogy a körülöttük lévő világ lassan, de biztosan sodródik bele a II. világháborúba.

Tetszett, hogy mindenből a megfelelő mennyiséget kaptuk. A háború szörnyűségeiből, a szerelemből, a családi problémákból, összetartásból...még a divatból is, pedig rólam sok mindent ellehet mondani, de hogy a divat érdekelne...és mégis.
Meg van a sajátos, kicsit szomorkás, néhol sötét, máshol pedig éppen hogy vidám hangulata a történetnek, ami rengeteget ad a sodró lendülethez. Nem tudtam letenni, a vége felé már az óráimra is cipeltem, mert nehéz volt kiszakadni ebből a világból.
 Xénia erős személyisége, és az, hogy igyekezett a családját minden áron megvédeni nagyon közel hozta hozzám. Nem tudom, én képes lettem volna ilyen erőt találni magamban, de remélem erre sosem kell választ kapnom.
Maxnak pedig pont az az önfeledtsége tetszett, hogy képes volt gátlások nélkül, teljes szívből szeretni. Erre még én sem vagyok képes, csodáltam ezért. Ez is egyfajta bátorság az én szememben.

A könyv nem csak azt mutatja meg, milyen lehet egy családot összetartani, modellkedni. Megmutatja milyenek voltak az emberek egy olyan korszakban, ahol az üldöztetés hatalmas méreteket öltött, és a túlélés volt a cél. Az emberi értékek megváltozása, és a nép megvezetése is roppant hatásosan van ábrázolva.

Az utolsó mondat után csak ültem a kollégiumi szobában és gondolkodtam. Lényemtől távoli az, hogy valakit ennyire tudjak gyűlölni, és az, hogy az embereknek gyakran van szüksége egy bűnbakra/ellenségre akire kivetíthet mindent...nos ez megrémiszt. Ahogy az is, vajon én képes lettem volna ember maradni, és segíteni a bajba jutottakon akár az életem kockáztatásával? Vagy meghunyászkodtam volna akár a többiek?
 Aztán persze a szerelemről is elgondolkoztam. Tudok-e ilyen mértékig, ilyen őszintén szeretni? Vagy mindig lesz egy fal, ami véd, de egyben el is zár a másiktól?

Szeretem az ilyen könyveket, melyek rengeteg gondolatot ébresztenek bennem, felkavarnak egy kissé, felráznak a saját kis világomból és mutatnak egy másikat.
Ajánlom mindenkinek, mert tényleg meg talál mindent benne, ami kell.

Oldalak száma: 565
 Kiadó: Athenaeum

2012. február 21., kedd

Egyszer volt, hol nem volt, egy icipici házikó...

Lakatos István: Lencsilány
4/5

Kinek ne lenne ismerős a dalocska Lencsilányról? Kicsiként teljesen oda voltam érte. :) Így felkeltette az érdeklődésemet a könyv címe is. Na meg a borító, ami elég szokatlan hangulatot áraszt.
Könyvtárból hoztam kis, és egy óra alatt elolvastam. De nem egészen azt kaptam, amit vártam.

Mindösszesen 4 történet van benne, melynek főszereplője Lencsilány és Lencsibaba. Már maguk a mesék alapjai is olyanok, hogy nem feltétlenül adnám gyerek kezébe, és esti mesének sem ebből olvasnék fel. De nem lenne ez baj, végülis jó pár mese van a világon, ami kifejezetten felnőtteknek szól, ez is lehetne olyan. Ami nekem csalódást okozott, az az, hogy némelyik történet olyan befejezetlen érzést keltő. Nincs eleje, egyszerűen csak ott találom magam a helyzetben, és mire élvezni kezdeném esetleg, már le is zárul.
Hogy miért kapott mégis 4 pontot? A rajzokért, és a hangulatért. Mert minden ellenérzésem ellenére mégiscsak végig olvastatta magát a könyv.
Világéletemben rajongtam a sötét, morbid humorért, és ezt maradéktalanul megkaptam.

Ha a történetek még csiszolódnának, én biztosan vevő lennék még Lencsilányra.

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
Oldalak száma: 47

2012. február 18., szombat

A mindent elsőprő szerelem

Ree Drummond: Tűsarkúban a prérin
5/5

Egy igazi romantikus, szerelmes történet ez. Hogy mégis miért nem rohantam el akkor előle sikítozva? Mert általában óvatosan kezelem az ilyen könyveket...Nos, egyszerű a válasz. Tény, hogy egy majdnem tökéletes szerelem kibontakozását követhetjük nyomon, de mégis. Ott vannak azok az apró bakik, és az élett komorabb oldalai, amelyek nem hagyják, hogy egy túl szirupos valamit kapjunk. Helyette egy aranyos, gyorsan olvasható, és kikapcsolódásra tökéletes könyv kerül a kezeink közé. Én két nap alatt végeztem vele, és őszintén szólva kiifejezetten szükségem volt most erre.

Ree a családi fészekbe tér vissza egy 4 éves kapcsolat felbontása után (bár ez nem megy olyan könnyen mit gondolná), és épp a további életét tervezgeti amit majd Chicago-ban fog eltölteni, amikor belép az életébe a cowboy. Egyetlen beszélgetés elég ahhoz, hogy már tűkön ülve várja a férfi hívását, ám az egyre késik. 4 hónapot. És mégis...
Két eltérőbb személyiséget nehezebb lenne találni. Ree a városi élethez szokott, pörgésben élő, a külsejére vigyázó leány. Marlboro Man egész életét a farmon töltötte, maga a megtestesült nyugalom, és határozottság, egyszerűség. Ami a szívén, az a száján. De az ellentétek vonzzák egymást. És jó pár baki után, (amit főleg Ree követ el) még mindig úgy lángol a szerelmük, mint az előtt. Ám az élet nem csak jó dolgokat tarogat számukra, mégis igyekeznek együtt átvészelni őket.

Szórakoztatott a stílus, és az a sok ügyetlenkedés, amit Ree véghez vitt. Na nem mintha én nem akkor lennék a legügyetlenebb, amikor a barátom előtt szeretném a tökéletes formámat hozni...Murphy törvénye, hogy ilyenkor valami biztos közbe jön.
Ami igazán megfogott, az a férfi türelme, határozottsága. Én is tapasztalom, milyen jótékony hatással tud lenni az ember lányára, ha párja még a legnyagobb zizzentségét is roppant nyugalommal tudja figyelni és kezelni.

Étel nélkül nem feltétlenül ajánlatos olvasni, mert amikor nekiáll részletezni az írónő, hogy mit is főznek, akkor a gyomrunk vészterhes korgással jelezheti, hogy bizony éhhalál szélén állunk magunk is :D.
Érdekesség még az, hogy a szerző maga is blogot vezet, ahol emberek milliói követhetik nyomon életét. Illetve gondolva az éhes olvasó közönségre, a könyvben olvasott finomságok receptjei megtalálhatók az utolsó oldalakon.

Ha valami könnyedre vágysz, ami akár romantikus is lehet, gyorsan haladhatsz vele és teljesen kikapcsol...nos, azt hiszem ezt megfelelőnek fogod találni.

Kiadó:Pioneer Books Könyvkiadó
Oldalak száma: 335

Rohan az idő

Nos, ez most épp nem egy könyves bejegyzés lesz, de rögvest ezután írok egy olyat is, nem kell izgulni. :)
Csupáncsak most jöttem rá, hogy több, mint egy éve blogolok. Pontosan 12-én volt egyéves a blogom O.o. Na, jó, mivel épp nyelvvizsga lázban éltem, ezért ezt nem is figyeltem. Úgyhogy most egy kis késéssel kapcsolok.

Ez alatt az egy év alatt több mint 100 könyvet olvastam el, és több, mint 90 bejegyzést írtam meg. Rengeteg más blogger oldalára jutottam el, akiket azóta is figyelemmel követek, és akiktől csak újabb és újabb ötleteket kapok, arra nézve mit olvassak.
Az oldalon már 2633-an jártatok, ez sokkal, de sokkal több, mint én azt bármikor is álmodni mertem valaha. Köszönöm nektek, hogy elolvassátok a firkálmányaimat, gondolataimat a könyvekről. Remélem segített a döntésben, hogy mit olvassatok, vagy mit vegyetek ajándékba másnak. :)

Remélem még egy ilyen eredményes év áll előttem, még több remek könyvvel, élménnyel, amit majd megoszthatok. :)

2012. február 17., péntek

Magány ezer arca

Paolo Giordano: A prímszámok magánya
4/5

Nem egy egyszerű olvasmány. Legalábbis nekem, mivel túlontúl könnyen képes vagyok azonosulni a könyvben olvasottakkal, és a magány meg a fájdalom már-már a sajátom volt.

Két fiatal életét követhetjük nyomon. Alice-t, aki egy jómodú család leánya, és egy síbaleset miatt örökre sánta maradt, de legalább él. Mattia, aki ikertestvérét Michaela-t egy napon "elveszítette".
Egyikük sem tud ezekután hétköznapi életet élni. Keresnek valami kapaszkodót, és találnak is. De nem feltétlenül a legegészségesebbet.

Átéreztem a gondjaik egyrészét, azt hiszem mindenki megtapasztalta már azt, milyen kirekesztetnek lenni, vagy épp másnak. Magányosnak. Amikor kétségbeesetten vágyunk arra, hogy olyanok legyünk, mint a többiek. De nem lehetünk olyanok. És később rájövünk arra, hogy ez nem is baj.
A könyv visszarepített a saját problémás időszakomba, és ma már pontosan láttam, mit rontottam el akkor. Ami azonban eltért, az az, hogy nekem voltak akkor, akik segítettek. Míg Mattiáék teljesen egyedül vannak, nem hagynak senkit sem elég közel jutni, hogy segíthessen. És így lassan, de biztosan elszigetelődnek. Nem tudom, kit lehetne egy ilyen helyzetben hibáztatni. A szülőket? Tapasztalatból tudom, hogyha akarjuk, milyen fifikásak vagyunk abban, hogy elrejtsük előlük a problémát. Na meg az ember gyakran nem akarja észrevenni a bajt, ha nem muszáj.
A fiatalokat? Talán. Mindenki hoz hibás döntéseket, és megtanulja, hogy az mibe kerül.

Döntések, melyek meghozatala csupán csak másdopercekig tart, mégis...egy egész életen át elkísérik az embert. Én nem ezeket a döntéseket hoztam volna, de nem vagyunk egyformák. Szívesen olvasnék még arról, hogy mi lesz a két főszereplővel a későbbiek során. Vajon képesek lennének-e a maguk által kialakított magányt megtörni, és beengedni az embereket az életükbe? Saját tapasztalatból tudom, hogy ez nem egyszerű, és néha fájdalmas. De megéri.

Nem is tudom, kinek ajánljam. A tinédzsereknek, akik úgy hiszik, nincs ember, aki megértené a problémájukat. A szülőknek, akik nem értik miért változott meg a gyerekük viselkedése ilyen radikálisan és hirtelen. Azoknak, akik magányosnak érzik magukat, hogy tudják, nem feltétleünl vannak egyedül.
De lehetőleg olyan időpontban, mikor kiegyensúlyozattabbak lelkileg, mert nem könnyen emészthető olvasmány.

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Oldalak száma: 320

Mesék tárháza

Lucy Maud Montgomery: A mesélő lány
5/5

Már olyan sok jót hallottam róla a Molyon, és annyian ajánlották már, hogy végül csak nem tudtam neki ellenállni, és belekezdtem egy történetébe.
Nagyon hamar rájöttem, nem hiába dicsőítették, és ez egy remek barátság kezdete lesz.

Egyetlen nyarat és ősz elejét meséli el a történet, sok apró meseként tálalva. Ez egyrészt könynen mesélhetővé teszi, másrészt legalább tudja az ember, hogy hol hagyta abba. Én leginkább újabb és újabb történetet akartam, és egészen biztos, hogy gyerekként azért nyaggattam volna anyát, hogy: Na, csak még egyet!
Szerethető, és élethű szereplők közé cseppenünk. A gyerekcsapat 8 tagja a szívemhez nőtt. Nevettek, és veszekedtek, harcoltak egymással, ha úgy volt, de mindig összetartottak a bajban. 4 lány és 4 fiú gyermekkori barátságát és együtt megélt kalandjait követhetjük végig a könyv lapjain, miközben az írónő remek érzékkel festi elénk a táj szépségét és az érzelmeket. 22 évesen is le vett a lábamról, kicsiként imádtam volna.

Szeretet, hit, boszorkányság, féltékenység, és persze rengeteg rosszalkodás. Na és persze a mesék. Melyeket Mesélő lány ad elő a társaságnak, olyan beleéléssel, hogy egy pillanatra mindenki abban a történetben érzi magát. Ki ne szeretne egy ilyen nyarat magának? Nekem régen voltak ehhez hasonló napjaim, bár nem egy teljes nyár. De olvasás közben gyakran azon kaptam magam, hogy a saját emlékeim szinesítik a történetet.
Jó volt ebbe a világba merülni, és a problémákról megfeledkezni. Csak egyszerűen gyereknek lenni.
Egyetlen bajom volt vele, hogy rövid volt :).

Ajánlom mindenkinek. Kicsiknek, nagyoknak egyaránt. Ha egyszer gyerekeim lesznek, egészen biztosan fogok mesélni belőle nekik.

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Oldalak száma: 322

2012. február 13., hétfő

Hol késel hercegem?

Victoria Clayton: Hol késel hercegem?
3/5

A történet akár még érdekes is lehetne. Bár gyerekként sosem akartam balerína lenni, mint a letgöbb lány ismerősöm, attól függetlenül érdekesnek tartom azt a világot. Csak tőlem távolállónak.

Főhősnőnk Marigold, aki egy balettársulatban táncol, és épp a nagy lehetőség előtt áll, amikor egy baleset miatt eltöri a lábát és kénytelen egy időe felfüggeszteni a táncot. Erre az időre hazaköltözik gyermekkora helyszínére, a családi házba. Régi ismerősök, és érzelmek bukkannak fel az életében...

Őszintén szólva nem estem hasra a történettől. A főszereplő abszolút nem került közel hozzám, pedig alapvetően én is gyakran hozok meg úgy döntést, hogy másokra vagyok tekintettel. De! Ha egyszer elhatároztam magam valami mellett, akkor amellett kitartok, még akkor is, ha az másnak már nem tetszik. És nem jól tűröm azt sem, ha valaki a saját arcára próbál engem formálni. Marigold mind ezt birkatürelemmel elviseli, és bár felvetődik benne a gondolat, "hogy ez nem is tetszik annyira" még sem tesz semmit ellene.
A másik, ami "érdekes" volt számomra, az a házasodási láz. Mint valami szappanoperában: "nem veheted el őt, mert nem megfelelő a származása, ezért elhívunk egy számodra megfelelő személyt és azzal összeboronálunk". Na meg ki megy férjhez egy olyan emberhez, akit majd 2 hete ismer? Nem vagyok ellene a szerelem első látásra dolognak, bár én még sosem tapasztaltam, de ezt mégis csak túlzásnak éreztem.
Isabell zsarnokoskodása, és villámgyors érzelmi változásain kívül nem sok mindent mutat fel. Akárcsak Rafe, aki ugyan úriember, de a jövendőbelijét képes lenne belekényszeríteni egy általa elképzelt női szerepbe, anélkül hogy tényleg érdekelné, a másik mit szeretne.
Az egész történetben Conrad, a férj jelölt, és Fritz tetszett. Bár tény, hogy Conradnak nincs olyan sok szerepe az elején, mégis. Talán vonzott az, hogy még benne volt a legtöbb lehetőség, voltak érdekes megnyilvánulásai, és figyelt a főhősnőnkre.
Fritz ételkölteményeit pedig nagyon szívesen megkostoltam volna :).

Mindezek ellenére a történet olvastatja magát, az más kérdés hogy közben az olvasó mit gondol magában. A végén pedig van egy olyan csavar, ami olvastán még én is csak pislogtam. Még nem sikerült eldöntenem, hogy is álljak hozzá, mert hát a szerelem győz mindenek felett, de azért vannak határok...

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 704

2012. február 4., szombat

Kutyás élet

Bacher Iván: Hatlábú (Ebkönyv)
5/5

Ismét egy remek könyvet olvashattam az írótól. Nem túl vastag, jól lehet vele haladni. Kutyásoknak és nem kutyásoknak egyaránt ajánlani tudom.

Miközben olvastam a könyvet, a saját emlékeim is megelevenedtek, kicsit olyan volt, mintha a múlt egy darabkájába tettem volna sétát. Remek humorral fűszerezve olvashatjuk el, hogy bizony a kutya részünk lesz, és életünket megváltoztatja. Hatlábúak leszünk.
A gazda és az eb összecsiszolódik, alakít a másikon, míg végül kialakul az összhang, mely éveken át kitart. Lesz részünk nevetésben, sírásban, néha kerülhetünk zavarbaejtő helyzetekbe, amikor nem győzünk magyarázkodni, de megéri. Még akkor is, ha tudjuk, hogy semmi nem tart örökké az életben.

Kuncogtam, a végén a könnyeimet nyeldestem, de majd minden szavával egyetértettem. Kutyás voltam, és bár most épp macskás vagyok, nem felejtem el azokat az éveket, amikor egy hűséges ebnek magyaráztam a matematika rejtelmeit, vagy az ő fülébe sírtam el a bánatom. Kutyás maradtam, bár kutya nélkül. Talán majd ismét lesz, ki tudja.

Kiadó: Ulpius-ház
Oldalak száma: 142

Kardok vihara

George R. R. Martin: Kardok vihara
5/5

Ezt a könyvet nem lehet vizsgaidőszak alatt olvasni. Vagy olvasol, vagy tanulsz. :D Kettő együtt nem megy, én próbáltam. Na, de csapjunk a közepébe.
Én naiv, azt hittem, nem lehet több embert megölni, mint az előző kötetben. Ekkora pofára esést...de, lehet. Ráadásul a szívemnek kedvesebb szereplők kezdtek el hullani, mint a legyek, miközben azok, akik tényleg megérdemelték volna, egész jól érezték magukat. Egy ideig. Azért a vége felé az író kedveskedett az igazságérzetemnek is, végre valahára.
Továbbra is vannak olyan szereplők, akiket nem kedvelek, pedig mások bírják őket. Sansa továbbra is idegesít, bár már kezd kicsit alakulni a jelleme, de még mindig túl naiv, túl hiszékeny, és mindig úgy meglepődik az emberi gonoszságon. Én is képes vagyok álomvilágban élni, de ha a szükség úgyhozza, azért összekapom magam, és ezt még nem látom rajta. Ellentétben a húgával, akit talán a vadsága, és talpraesettsége miatt szeretek.
Vannak olyan szereplők, akiket nem tudok még hova helyezni, például a Lannisterek. Jamie változáson megy keresztül, de nem tudom, meddig fog kitartani, és azért egy teljesen új személyiséget cska nem tud növeszteni. Tyriont szeretem, mert annak ellenére, hogy törpe, és emiatt saját családja is megveti, igyekszik bizonyos elvekhez hű lenni. Bár néha letér erről az útról. Nem tudom mi lesz a sorsa végül, de kívánom, hogy meglelje a békét, melyet úgy hiányol.
Daenerys...jó királynő akar lenni, de igazából még gyerek. Nem tudom mit hoz majd ki belőle a történet.
Havas Jon pedig abszolút kedvenc. Ebben a kötetben az ő személye került hozzám a legközelebb.

Rengeteg harc, még több árulás, vér és halál kísért a könyv szinte minden lapján. Emberi gyengeségek kerülnek felszínre, néha a legrosszabb pillanatban, és ezt rendszeresen a szereplők ellen fordítja az író. Én valószínűleg hamar meghaltam volna egy ilyen világban, ahol még önmagamban is folyton gyanakodni kellene. Az embernek szüksége van barátokra, szeretetre, de ezeket oly könnyű ellenünk fordítani, és gyengeségként értelmezni. Félelmetesen jól megszőtt mese ez, felnőtteknek. Csak ajánlani tudom, de a sok erőszak miatt inkább az erősebb gyomrúaknak.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 1214