2015. december 26., szombat

A marsi

Andy Weir: A marsi

5/5

Nah, ez az a bejegyzés, amit még tegnap szerettem volna feltenni, de nem sikerült. Na, de most.

Érezted már magad magányosnak? Amikor nincs kihez szólni, nincs kit megérinteni, s nem marad más, csak az általad megteremtett világ, mely talán segít abban, hogy ne őrülj meg. Ezt néha átéljük itt a Földön is, embertársaink mellett. De általában ezek rövid periódusok, és hamar visszazökken minden a megszokott kerékvágásba. Ám mit tegyen az emberfia, ha egy másik bolygón marad teljesen egyedül? Elvágva a Földtől, a csapattársaitól. Sikerülne túlélned? Nem megőrülnöd? Vagy feladnád?

2015. december 24., csütörtök

Ünnep






Minden kedves Olvasómnak nagyon Boldog, Békés Karácsonyt kívánok!
Remélem az ünnepek alatt azt találjátok a fa alatt, amit szeretnétek, és azokkal az emberekkel lehettek együtt, akik igazán fontosak számotokra :)

A nagy evés-ivás között nézzetek fel bátran, mert egy bejegyzés már fejben kész van (remélem holnap már ti is láthatjátok), és persze reményeim szerint a pihenés több időt ad nekem is az olvasásra, értékelésre.
De addig is, töltött káposzta és bejgli evésre fel!

2015. december 21., hétfő

Milo szerint a világ

Virginia Macgregor: Milo szerint a világ

4/5

Milyen lehet úgy élni, hogy tudod, napról napra kevesebb mindent látsz a világból? Hogy egy nap akár a teljes sötétség is rád borulhat, s te nem sokat tehetsz ellene?
Képesek lennénk ezt elfogadni? Nem megőrülni?

2015. december 6., vasárnap

Kolibri

Kati Hiekkapelto: Kolibri
4/5

Eddig nem igazán volt a krimi a műfajom, de idén elkezdtem nyitni felé, és meglepően jó könyveket fogtam ki. Így volt ez most is, néhány apróságtól eltekintve ugyanis kifejezetten élveztem olvasni ezt a történetet.

Fekete Anna új munkahelyén, a bűnügynél szinte nyugodtan indul az első munkanap. Szinte. Ugyanis társa, Esko nem igazán kedveli a bevándorlókat, a nőket, így aztán Anna már eleve komoly handicap-pel indul. (Én az ő helyében párszor leütöttem volna a fickót, de ez csak a saját hozzáállásom.) Aztán megtudják, hogy egy futót az éjszaka folyamán megöltek, illetve egy bevándorló kurd család lánya kétségbeesett telefonhívást eresztett meg a rendőrségnek...
És a nyugodt munkakezdés lehetősége elszáll.

2015. november 24., kedd

Hátborzongató históriák

Nógrádi Gergely: Hátborzongató históriák

4/5

„…batyumban ott lapulnak a soha meg nem írt történetek. A történetek, amelyek közlésével várnom kellett. Talán, mert amikor újságíróként »találkoztam velük«, sokkoltak.
Bár, ha nagyon őszinte akarok lenni, ma, évek távolából is beleborzongok némelyikbe…”

Nógrádi Gergely tizenöt novellájának mindegyike olyan hátborzongató történet, amelyről szeretnénk hinni, hogy mese, és nem ilyenek vagyunk mi, emberek. Pedig de. Sőt…

Novella olvasása előtt mindig bizonytalan vagyok abban, hogy belekezdjek-e egyáltalán. Hiszen oly rövid idő alatt kell engem, mint olvasót megfognia, és a világába beszippantania. Ráadásul azt is biztosítania kell, hogy ne hatalmas hiányérzettel, vagy rossz szájízzel hagyjam el a történetet néhány röpke lappal később. Nem egyszerű feladat, de nem is megoldhatatlan. Olvastam már jó és rossz novellákat. Így aztán győzött a kíváncsiság, és mert időnként ki kell lépni a komfort zónából is, kezeim közé vettem ezt a kötet, mely 15 ilyen történettel igyekszik meggyőzni minket, érdemes ennek a műfajnak is esélyt adni.

Azt már most leszögezem, hogy nem, nekem sem tetszett minden történet. Vagy azért, mert nem voltam képes megkedvelni a szereplőket, így az se hozott lázba, hogy mi fog történni velük, vagy csak épp nem a megfelelő hangulatban került a kezembe, és emiatt nyögvenyelősen haladtam vele. Megesik. De voltak olyanok, amik szinte megelevenedtek előttem, és óhatatlanul is elgondolkoztam azon: Tényleg ilyenek volnánk? Ennyire sekélyesek, felszínesek? Csak magunkkal törődünk, másokkal nem? Oly mértékű értékvesztést élnénk át, hogy csak a pénz az, ami számít?

Nem célom, hogy mindegyik történetről egyenként írjak, hiszen az, ami nekem "tetszett", ami dühöt, fanyar vidámságot, szomorúságot, csodálatot ébreszt, nem feltétlen fog másban is ilyesmi hatást kiváltani. Lehet, hogy más nem akar kínjában röhögni azon, hogy a pénz beszél, kutya ugat elv mutatkozik meg már az első történetben (Béla bá for president! és remélem szegény Gyurika is túltette magát a megrázkódtatáson), vagy gondolja azért jogosnak azt, amikor az idős úr megveri a házfelügyelőt, mert kihasználta a hiszékenységét egy igen érzékeny periódusban.

Én speciel nem találtam ezeket a történeteket annyira hátborzongatónak, sokkal inkább elgondolkodtatónak. Bizonyos tekintetben tényleg tükröt tart elénk, bár úgy érzem, bőven lehetne még keresni példát a gyarlóságunkra. (Lassan keresnem kellene valami olyan könyvet, ami az emberek jó oldalára fókuszál.)

Senki ne várjon barokkos körmondatokat, vagy hosszú leírásokat, esetleg részletes szereplő ábrázolást. Ez nem erre a műfajra jellemző, és lássuk be, idő se lenne rá. Mégis, a nekem tetsző novellák így is kellőképpen leírták az esetet, és mivel napjainkból vett példák kerültek elő, nagyon bemutatni sem kellett egy-egy szereplőt. Hiszen nagy az esély, hogy már magunk is futottunk bele ilyen személybe (aki vagy utáltunk, vagy nem).
Az író stílusa lényegre törő, nem finomkodó, néha olyan érzésem volt, mintha egy riportot olvastam volna. Lesz, akinek ez bejön, lesz akinek nem. Nekem a saját belső "filmvetítésemnek" köszönhetően jól működött.

Mindenki találja meg azt ebben a könyvben, ami megpendít valamit benne. Haragot, undort, reményt, együttérzést, bármit. Hiszen mi értelme egy olyan történetnek, ami semmit nem mozgat meg bennünk?

A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót.


 

2015. november 21., szombat

Ecc, pecc

M. J. Arlidge: Ecc, pecc (Helen Grace 1.)

5/5

"Ez él, az meghal.
Más választás nincs.
A lány félholtan jött ki az erdőből.
A története hihetetlen volt. Mégis igaz.
Minden egyes iszonyú szava.
Pár nap múlva előkerül egy másik kétségbeesett megmenekült – lassan összeáll a séma. Az áldozatokat kettesével rabolják el, és szörnyű választás elé állítják őket: ölsz vagy megölnek.

Az életedet vagy az eszedet veszítenéd el inkább?

Helen Grace felügyelő a démonait legyűrve kapaszkodik fel a csúcsra.
A láthatatlan szörny utáni nyomozás során felmerül, hogy a megoldás kulcsa a túlélőknél – a gyilkos eleven névjegyeinél – lehet.
És hiába jár sikerrel, újabb ártatlanok halnak meg…"

Mi kell ahhoz, hogy felcsigázza az olvasó figyelmét? Egy igéretes fülszöveg, egy jól megalkotott borító. Aztán persze nem hátrány, ha mindehhez végül egy jó történet is tartozik. Azt hiszem, én mindhármat megtaláltam ebben a könyvben.
Egyike ez azon történeteknek, melyek még jóval az olvasása után is az emberben élnek. A legváratlanabb pillanatokban kezdesz el merengeni rajta.

Ami engem igazán megfogott, az a lélektani oldala. Vajon mi hogy döntenénk egy ilyen helyzetben? Ahol minden kilátástalan, és az életünk azon múlik, hogy képesek vagyunk-e másét elvenni. Mikor nehezebb ezt a döntést meghozni? Ha olyannal vagy együtt, akit szeretsz, vagy ha egy idegennel? S vajon tényleg túl lehet ezt élni ép ésszel? Érdemes?
És miközben ezekre kerestem a választ, természetesen magába szippantott a keresés is, ahogy az idővel versenyt futva próbálták a rendőrök megtalálni a gyilkost. Mindenkiben potenciális lehetőséget látunk, hiszen az író adagolja ugyan az információkat nekünk, de néha olyan rejtve teszi, illetve olyan jól félrevezet minket, hogy sosem lehetünk biztosak benne, igazunk van. Márpedig az is veszélyes, ha valakit ártatlanul vádolunk meg, ezzel félrevíve a nyomozást.
Nekem a történetvezetéssel semmi gondom nem volt, feszes tempó, csavarok, melyekre tényleg nem számít az ember, az utolsó oldalakon pedig úgy éreztem, még nagyobb sebességre kapcsoltunk, és gőzerővel száguldunk a megoldás felé. Vajon azzal feloldozást is kapunk?
 Az biztos, hogy én nem ezt vártam, és az államat valahonnan a földről kellett felkaparni, de kifejezetten kedvelem azokat a történeteket, amelyek így képesek meglepni.

A könyv hangulata komor, sötét, akik kedvelik az ilyet, szerintem nyugodtan vegyék kezükbe és olvassák. Itt mindenkinek meg vannak a maga problémái, és titkai, amiket igyekszik elrejteni maga és mások szeme elől. De mind tudjuk, ezt hosszú távon nem lehet megtenni.
Érdekesebbnél érdekesebb szereplők vonulnak fel, olyan sorsokkal megáldva, amit senkinek sem kívánnék. S ők mégis, vagy épp ezért képesek újra és újra felálni, tovább menni, tenni, amit kell.
Helen aki kifelé magabiztosságot és erőt sugároz, míg igazából legalább annyi szorongás, félelem és bűntudat él benne, mint bennünk. Tiszteltem kitartását, és hogy amikor kellett, képes volt félre tenni a bűszkeségét, ls a saját biztonságát.
Mark, aki nem akart mást, csak visszakapni a lányát, és a boldog életét, ehelyett az alkoholizmussal kűzdött. Ám remek meglátásai voltak, és a végsőkig lojális a többiekhez.
Akire én még kifejezetten kíváncsi lennék, az Jake. Remélem róla a későbbiekben lehetőségem lesz többet is megtudni.

Azt hiszem, számomra az év egyik legütősebb sorozatkezdő kötete lett meg, bár azért még van egy kis idő überelni.
Ha kedvelitek a komor hangulatú, feszített tempójú történeteket, ahol egy kegyetlen, ám annál felkészültebb gyilkos nyomában loholhattok, akkor ez a ti könyvetek.

Ti hogy döntötök?


A könyvért köszönet illeti a Gabo Könyvkiadót.


2015. november 17., kedd

Megjelenés

A Cor Leonis kiadó nem tétlenkedik, itt az újabb megjelenésük:

Alaya Dawn Johnson: Nyárherceg

"Lélegzetelállító történet szerelemről, halálról, technológiai csodákról és művészetről a jövőbeni Brazília tropikus mesevilágában.
Palmares Tres mágikus városában egyszerre van jelen a modern technológia és a hagyomány, az éles nyelvű pletykafészkek és a dörzsölt politikusok. Eme nyüzsgő metropoliszban June Costa olyan remekműveket alkot, amik egy nap halhatatlanná teszik majd nevét. Ám a hírnévről dédelgetett álmai új fordulatot vesznek, mikor találkozik Enkivel, az új, merész Nyárkirállyal. Az egész város Enki lábai előtt hever – köztünk June legjobb barátja, Gil is –, de June számára a Nyárkirály többet jelent, mint borostyán szemek és halálos szamba. Ő látja benne a művészt.
June és Enki együtt olyan lenyűgöző és drámai műveket hoz létre, amit Palmares Tres sosem fog elfelejteni. Ők az olaj az ébredező forradalom tüzére, ami kész fellépni a kormány az új technológiát korlátozó szigorú intézkedései ellen. June pedig mindeközben reménytelenül beleszeret Enkibe… Ám kapcsolatuk csakis tragédiával végződhet mivel Enki sorsa, mint minden Nyárkirályé előtte, a halál.

Ez a futurisztikus Brazília ritmusával lüktető, lángoló szenvedéllyel, bámulatos karakterekkel és lenyűgöző ötletekkel teleszőtt regény elvarázsol és magával ragad."


Lángmarta dél

Bíró Szabolcs: Lángmarta dél - Anjouk II.

Az első rész után kifejezetten kíváncsian vártam erre a folytatásra, főleg mert tudni akartam, mi lett Attila családjának a sorsa, és hogyan alakult a barátsága Lackfival.
Nem mondom, hogy nem kaptam választ a kérdéseimre, de ennek a könyvnek a végére is arra jutottam, hogy igazán itt lehetne a következő kötet a kezem ügyében.

2015. november 13., péntek

Új nyereményjáték a Maxim kiadóval


Vásárolj legalább 1 db regényt a Maxim Könyvkiadó kínálatából, majd regisztrálj a blokk vagy a számla sorszámával a Facebookon található Dream válogatás oldalon (www.facebook.com/dreamvalogatas). Havonta kisorsolunk egy 50.000 Ft értékű könyvcsomagot. A regényeket a nyertesek tetszés szerint választhatják ki a kiadó kötetei közül. Ezen felül 2015. november 1-jétől 2016. április 30-áig regisztrálók között kéthavonta kisorsolunk 1 db Dream-Gepida női kerékpárt (agydinamó, aluváz, első teleszkópok). A nyereményjáték 2015. november 1-jétől 2016. április 30-áig tart.


A bővebb információkat itt találhatjátok meg:
Játékszabályzat

Megjelenés

Már nyomdába került Karen Morning új könyve, A Felföld ködén túl.

"Egy csábító skót földesúr…

Az egész királyság csak úgy ismeri, Hawk, a Héja, a csatamezők és a női szalonok legendás ragadozója. Érintésének egyetlen nő sem tud ellenállni, de senki sem férkőzhet a szívébe, míg egy bosszúszomjas tündér át nem ráncigálja Adrienne de Simone-t a modern Seattle-ből a középkori Skóciába. A túlságosan is merész, túlságosan is egyenes lány még egy idegen évszázad foglyaként is leküzdhetetlen kihívást jelent a XVI. századi csábítónak. Bár házasságra kényszerülnek, Adrienne megfogadja, hogy távol tartja magától Hawkot…

Egy nő, aki az idő foglya…

A hírhedt uraságot csak tökéletes „nem” fogadja a lány tökéletes ajkán, de Hawk megesküszik, hogy felesége vágyakozva fogja suttogni a nevét, és könyörög a szenvedélyért, amit lángra lobbant benne. Nem állhat közéjük sem idő, sem távolság, el fogja nyerni a szerelmét! Bár Adrienne nem biztos abban, hogy helyes engednie a szívében ébredező érzelmeknek, kétségeinél erősebbnek tűnik Hawk elszántsága, hogy maga mellett tartsa a lányt…

Karen Marie Moning, a nagy sikerű Tündérkrónikák szerzője ezúttal az érzékek földjére kalauzolja olvasóit. A Felföld ködén túl sorai buja skót tájakat, vad felföldieket és megoldásra váró rejtélyeket ígérnek a főszereplők perzselő pillanatai mellett. Egy csepp misztika kell még, és máris a druidák rejtélyes világában találjuk magunkat, ahol az időn és téren túli szerelem számunkra is csupán karnyújtásnyira kerül. A Cor Leonis Kiadó ezzel a kötettel indítja útjára a többszörösen RITA-díjra jelölt és RITA-díjas Highlander-sorozatot."

A könyv már előrendelhető a Bookline és Libri oldalán.

2015. november 8., vasárnap

Cor Leonis játék

A Cor leonis kiadó háza táján változások vannak, és ezúttal egy játékkal is kedveskednek nekünk, aminek a végén természetesen könyvvel lehetünk gazdagabbak.
Hogy mit kell ehhez tennünk?

Londinium hercege

T. S. Thomas: Londinium hercege (Eaten-Trilógia 1.)

4/5

Disztópia, majdnem kipusztult emberiség, új világ, egy fiatal főhős, és kannibalizmus. Szóval csak a szokásos. Kannibalizmus?? Gyere csak ide, hadd nézzelek meg jobban.

2015. október 31., szombat

Orvossá válás rögös újta

Noah Gordon: Az Orvosdoktor

5/5

Ezt a könyvet jó sokáig olvastam. No, nem azért, mert annyira rossz lett volna, vagy sajátos hangulat kell az olvasásásához. Még csak nem is a vastagsága riasztott, bár azt be kellett látnom, hogy simán elmehetne önvédelmi fegyvernek. Mindenesetre kiváló edzésnek bizonyult mindenhova hurcibálni magammal, reménykedve, hogy pár percet tudok csenni az olvasására.

2015. október 11., vasárnap

Így jártam az életemmel

Neil Patrick Harris: Így jártam az életemmel

4/5

Senkinek sem kell bemutatnom az Így jártam anyátokkal című sorozatot, és annak egyik fontos szereplőjét Barney Stinson-t. A nőcsábász, manipulatív figurát én személy szerint egyáltalán nem kedveltem, sőt kifejezetten idegesített abban a néhány részben, amit elcsíptem a sorozatból.
Hogy akkor miért vágtam neki a könyvnek? Mert a szerepet életre keltő ember viszont érdekelt.

2015. október 4., vasárnap

A másik én

S. J. Watson: A másik én

4/5

Azt hiszed, hogy ismered önmagad. És másokat. De mi történik, ha rájössz, hogy ez közel sem igaz? A jól felépített és megszokott világod elvesztése megéri-e, hogy felfedezhesd, mi is rejtőzik benned igazán? S vajon mindenkiben bízhatsz, aki eme úton segédkezik neked?

2015. szeptember 20., vasárnap

Álomhajsza

Vavyan Fable: Álomhajsza

4/5

Az első könyvem volt az írónőtől ez a történet, még valamikor középiskolás koromban. Addig csak kerülgettem a könyveit a polcon, mert anya viszont nagyon szerette, és szereti is.
Akkor nagyon megfogott, és utána szinte rávetettem magam a többi könyvére is. Így aztán kissé félve fogtam újra a kezembe, mert mi lesz, ha már nem fog annyira tetszeni, mint akkor?

2015. szeptember 13., vasárnap

Álom trilógia

Időnként kifejezetten valami könnyedebb, lazább történetekre vágyom, amin nem kell sokat agyalni, kikapcsol, de nem idegesít fel a végletekig. Azt hiszem Fable könyvei mellett Nora Roberts könyvei azok, amik rögtön eszembe jutnak, pedig max néhány darabb van meg otthon tőle. Viszont azokat kedvelem, annak ellenére, hogy időnként húzogattam az olvasás közben.


2015. szeptember 5., szombat

Zoë története

John Scalzi: Zoë története
 5/5

Scalzi az egyike azoknak az íróknak, akiknek a könyveit nyugodt szívvel veszem kézbe, mert mindig beszippantanak, és hozzák az elvárt szintet. 
Ráadásul a Vének háborúja sorozatot amúgyis nagyon szerettem. Mégis, ez a történet sokáig csücsült a polcomon, arra várva, hogy valamikor időt szakítsak rá.

2015. augusztus 8., szombat

Változnak a dolgok






Őszintén szólva elgondolkoztam, hogy ez ebbe a blogba, vagy inkább a személyesbe menjen, de mivel végső soron a könyvekről szól, így ide teszem.
Mindannyian változunk, akár örülünk ennek, akár nem. Így az olvasási és vásárlási szokásaink is mások lesznek. Új dolgok jönnek hozzá, míg a régiek kikopnak. Vagy csak én öregszem. (Bár erre általában heves felmordulás a válasz, a nálam idősebb barátaim részéről, és közlik, hogy ott van még a seggemen a tojáshéj, szóval inkább maradjak csöndben. Lehet, igazuk van.)
Ettől függetlenül az elmúlt napokban újra és újra rácsodálkoztam, hogy mennyire másként viszonyulok az olvasáshoz, a könyv vásárláshoz, az akciókhoz stb.

Papírsárkányok

Khaled Hosseini: Papírsárkányok

5/5

Már napok óta ülök ezen az értékelésen. Valahogy nem akart összeállni, vagy túl általános volt, vagy semmilyen, túl dagályos, vagy semmi kedvem nem volt vele szenvedni. De most!
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy valamikor még általános iskolás koromban olvastam én már ezt a könyvet. És akkor is tetszett. De ez csak akkor jutott eszembe, amikor már felcsaptam a könyvet, és bizonyos epizódok ismerősen köszöntek vissza.

2015. július 26., vasárnap

Barbárság tengere

Vavyan Fable: Barbárság tengere

4/5

Újabb Fable könyv. Ebben a nagy melegben, és a munka után inkább valami könnyedebbre, szórakoztatóbbra vágytam, és ezt maximálisan meg is kaptam ettől a történettől.

2015. július 18., szombat

Banyamese

Vavyan Fable: Holt volt, holt nem volt...

4/5

Tinikorom óta szeretem Meseanyó könyveit, amik elvarázsolnak, megnevetettnek, elgondolkodtatnak. Amikor nagyon magam alatt vagyok, vagy semmihez sincs kedvem, biztos gyógyír az egyik könyve a polcról.
Így került ez is a kezembe. Nem tudtam mit is olvassak, és végül ezen akadt meg a szemem, ahogy kerestem az új áldozatot.

Wayward pines trilógia

Blake Crouch: Wayward pines, A pokol kapujában, Az utolsó város

5/5

A könyvről még jóval korábban hallottam, egy másik könyves blogban. Aztán egyre több helyről került elém, főként a belőle készült sorozatnak köszönhetően.
A fülszöveg miatt haboztam sokáig, hogy elolvassam-e. Nem tudtam eldönteni, mire számíthatok, tetszeni fog-e.
Aztán egy napon, nyereményként az ölembe pottyant a teljes sorozat, én pedig neki kezdtem. És aztán le se tudtam tenni.

2015. július 3., péntek

Athenaeum hírek

GYÖNGYHALÁSZ szerzőválogató piknik az Athenaeum Kiadó szervezésében
Szeretettel meghívjuk az Athenaeum Kiadó minden szerzőjelöltjét a kiadó kézirat- prezentációs délutánjára, a gödi Ilka csárdába!

Miért érdemes eljönni? A pályakezdő alkotók hamar szembesülnek a rendkívül éles versennyel. Számtalan kézirat érkezik be naponta egy kiadóhoz, szinte képtelenség igazán kitűnni a tömegből, még egy igazán figyelemfelkeltő pályamunkával is. Nagyon jól tudjuk, hogy értékes kincsek rejlenek a beérkező művek hatalmas csoportjában, és feltett szándékunk, hogy ezeket a kincseket megtaláljuk, kiemeljük, publikációhoz segítsük.

2015. június 20., szombat

Viszontlátásra odafönt

Pierre Lemaitre: Viszontlátásra odafönt

4/5

"A Viszontlátásra odafönt a nagy háború utáni nemzedék nagyregénye. Monumentális tablót fest a vérfürdő utáni békeidőkről, a megcsúfolt reményekről, az államról, amely ünnepli a hadszíntéren elesetteket, de hagyja nyomorban vergődni a kiszolgált szerencsétleneket.

Az első világháború két veteránja bosszút áll testi-lelki szenvedéséért. Rájönnek, hogy a Haza nem tréfál hősi halottaival, és kihasználják a helyzetet. A szélhámosság, amit kieszelnek, erkölcsileg elítélhető ugyan, viszont rendkívül hatásos és szellemes.

Pierre Lemaitre lebilincselő, fordulatos kalandregénye, mely egyszerre idézi Balzac, Victor Hugo, Tolsztoj, García Márquez és Carson McCullers világát, lelkesedést váltott ki mind a kritikusok, mind a közönség körében. Megjelenése után szinte azonnal a sikerlisták élére került, megkapta Franciaország legrangosabb irodalmi elismerését, a Goncourt-díjat. Már készül a képregény- és a filmváltozat."

Még nem volt szerencsém az íróhoz, de azt hiszem ezzel a könyvvel felkerült az érdeklődésem térképére, és még keresni fogom a könyveit.
Az első, ami megfogott, az a borító volt, azután jött a fülszöveg. Igazán kíváncsi lettem, milyen szélhámosságot eszelhettek ki, ami szellemes, ámde cseppet sem erkölcsös. Ráadásul a háborút megjárt veteránok az elkövetők.

2015. június 14., vasárnap

Liliom és vér

Bíró Szabolcs: Liliom és vér (Anjouk 1.)

4,5/5

"1321. Bátor Attila egykor templomos lovag volt, a király első embere, aki ott küzdött az Anjou-lobogó alatt, vérét hullajtva az akkor felemelkedő dinasztiáért. Az évek során legendás harcossá vált, ám a sorsdöntő rozgonyi csata után szögre akasztotta kardját, hogy családjával békés életet élhessen – távol a királyi udvartól, messze minden csatamezőtől. Egy forró tavaszi napon azonban minden megváltozik: királyi küldöttség érkezik a szlavóniai birtokra, hogy csaknem egy évtized után ismét hadba hívja a lovagot. Csák Máté, a Felvidék hadura, az Anjou-ház legnagyobb ellensége meghalt, s itt az idő, hogy huszonnyolc várát és teljes tartományát elfoglalják, egykori alattvalóit a király hűségére térítsék. Attila nem tehet mást, újból vasba öltözik, hogy a királyi bandérium hadnagyaként induljon az északi hadjáratra – ezzel pedig nemcsak egy új korszak, hanem bonyodalmak egész sora is kezdetét veszi. Míg a királyi had a Csákok földjét dúlja, addig Dubicában sötét fellegek gyülekeznek a Bátor család feje felett. A lángok felcsapnak, és úgy tűnik, a tűz sosem hunyhat ki…

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regényfolyamának lapjain valós és fiktív szereplők, urak és szolgák, királyok és katonák sorsa fonódik össze, és alakul Isten vagy a végzet akarata szerint. A sorozat nyitó kötete a XIV. század első negyedéről, az Anjou-kori Magyar Királyságról mesél – egy távoli, vadregényes, egyszerre dicsőséges és vérben fürdő korról, melyben még számított az adott szó, a becsületnek súlya volt, az emberéletet pedig egészen más áron mérték."

2015. június 8., hétfő

A kór

Guillermo del Toro - Chuck Hogan : A kór

5/5

Wow. Még régebben olvastam erről a kötetről egy másik könyves blogon, és akkor ugyan feljegyeztem magamnak, de szokás szerint addig-addig tolódott a dolog, hogy végül kiment a fejemből. De nem olyan régen ismét elébem került a történet, és ezúttal bele is kezdtem. Aztán földre esett állal olvastam tovább.

Új élet Keddtől

Luis Carlos Montalván - Bret Witter: Új élet Keddtől

4/5

"Luis Montalván, az amerikai hadsereg többszörösen kitüntetett századosa, aki kétszer teljesített szolgálatot Irakban, soha nem hátrált meg a kihívások elől. Leszerelése után azonban sebesülései és a poszttraumás stressz egyre erősebben éreztették a hatásukat. Luis már nem nagyon bízott a gyógyulásban.

Aztán megismerte Keddet, a finom lelkű golden retrievert, akit sérült emberek ellátására képeztek ki. Kedd korábban börtönviseltek és fiatalkorú bűnözők között élt, ezért nehezen bízott meg az emberekben – de akkor jött Luis.

Az Until Tuesday két sokat szenvedett harcos története, akik alaposan ráfizettek túlzott szolgálatkészségükre, és végül egymásban leltek vigaszt. A könyv egyszerre szól háborúról és békéről, betegségről és gyógyulásról, lelki sebekről és spirituális megtisztulásról. Mindenekelőtt azonban egy ember és egy kutya barátságáról, akiknek sikerült kihúzniuk egymást a gödörből."

2015. június 4., csütörtök

Utazás Tündérfölde alá

Catherynne M. Valente: A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt

5/5

Már az első kötet megvett kilóra, így nem is volt kérdés, hogy a folytatást is olvasnom kell. A nagyobb probléma a mikor? volt. Végül persze csak sikerült előkeríteni a könyvtárból, és én ismét egy ismerős, mégis ismeretlen világba indulhattam el.

Szex a psziché labirintusában

Hevesi Krisztina: Szex a psziché labirintusában

4/5

Nem éppen a szokványos olvasmányaim közé tartozik a téma. Pedig ha jobban belegondol az ember, ez éppen úgy az életünk szerves része, sőt, ha párkapcsolatban élünk, akkor igen fontos alkotóeleme. Mert mondhatunk bármit, és lehetünk bárkik, ez akkor is foglalkoztatni fog minket. Vagy azért, mert úgy érezzük, valami nem az igazi, vagy éppen ellenkezőleg.

2015. május 31., vasárnap

Briliánsok

Marcus Sakey: Briliánsok

4/5

Na, ez tipikusan az a történet volt, ahol a fülszöveg olvasata után teljesen másra gondoltam, és nagy lelkesen fogtam neki olvasni. Aztán csak pislogtam, mint nyuszi a nullás lisztben, mert egyáltalán nem azt kaptam, amire vártam.
Ez sem volt rossz, de azért kicsit rosszul esett a dolog.

Az erdő sűrűjében

Robert Holdstock: Mitágó-erdő

5/5

Már régebben kinéztem magamnak ezt a könyvet, de a félév rohanásában nem sikerült egyhamar a kezeim közé kaparintanom. Végül a hőn szeretett könyvtárunkból sikerült hozzájutnom.
És az olvasásával kezdetét vette egy furcsa, ám mégis izgalmas utazás. És egyike lett azon kevés könyveknek, amiket olvastam, és mégis, saját példányként a polcomon a helye.

2015. május 24., vasárnap

Stony Mayhall második élete

Daryl Gregory: Stony Mayhall második élete

4/5

Igazából komoly bajban vagyok ezzel a könyvvel. Még ennyi idővel az olvasása után sem tudom eldönteni, hogy igazán tetszett-e, vagy sem. Mert voltak benne nagyon jó ötletek, néha úgy magába szippantott, hogy semmi más nem érdekelt. Máskor meg napokig félredobva hevert, mert rá sem akartam nézni, ha mégis megtettem, akkor pedig fanyalogtam. Szóval egy elég ambivalens történet ez, mégis, talán a pozitív élmény felé hajlik inkább a döntésem.

2015. május 5., kedd

12 tojás nyomában

David Benioff: Tolvajok tele

5/5

Az első, ami megfogott a könyvben, az az író stílusa volt. Nem feltétlenül mondanám könnyednek a történetet, ő még sem akarta túl cifrázni, nem hangsúlyozta feleslegesen sem a szörnyű, sem a boldog pillanatokat. Ő az igazi mesélő, aki csak eljuttatja hozzánk a történetet, ám hagyja, hogy az maga keljen életre bennünk.

2015. április 30., csütörtök

Csak egy alma...

Emma Woolf: Egy alma per nap - Egy anorexiás vallomása szeretetről és gyógyulásról

5/5

Milyen könnyen alkotunk véleményt a másikról, néha elég rápillantani, és már meg is van a címke, a skatulya. Mert szeretjük rendszerezni a világunkat, ezáltal ismerős lesz, biztonságos. De belegondoltunk már igazán, mi van az adott címke mögött? Hogy nem csak kövér, nem csak anorexiás, gazdag vagy éppen suttyó az illető. Egy egész élet áll mögötte, öröm és gyász, könnyek és mosolyok.

2015. április 21., kedd

Körkunyhó

Louise Erdrich: A körkunyhó

4/5
"1988-ban egy tavaszi vasárnapon megtámadnak egy nőt az észak-dakotai rezervátumban. A bűncselekmény részletei lassacskán kerülnek napvilágra, mert a sokkos állapotban lévő Geraldine Coutts nem szívesen éli újra és meséli el a történteket, sem a rendőrségnek, sem a férjének, Bazilnek, sem tizenhárom éves fiának, Joe-nak. Joe élete egyetlen nap leforgása alatt gyökeres fordulatot vesz. A fiú próbál vigaszt nyújtani anyjának, de az nem hajlandó felkelni, és egyre mélyebbre csúszik a magány szakadékában. A hirtelen magára maradt Joe idő előtt, teljesen felkészületlenül csöppen bele a felnőttek világba.
Míg apja, aki törzsi bíró, a legtöbbet igyekszik kicsikarni az igazságszolgáltatásból egy olyan helyzetben, amely dacol az erőfeszítéseivel, Joe fittyet hány a hivatalos nyomozásra, és hű barátaival, Cappyvel, Zackkel és Angusszal maga próbálja megkeresni a válaszokat. Küldetésük során eljutnak a Körkunyhóhoz, az odzsibua indiánok szent helyéhez. És ez még csak a kezdet.

A feltűnő kendőzetlenséggel megírt A körkunyhó, amely egy olyan modern közösség életének rideg valóságát mutatja be, ahol az odzsibuák és a fehérek kapcsolata nem kifejezetten felhőtlen, zseniális, egyben szórakoztató regény, igazi szépirodalmi remekmű. Louise Erdrich tragédiája, amelyben egyszerre jelenik meg a komikum és az igazán emberi karakterek életét nagyban meghatározó hiedelemvilág, mese az igazságtalanságról, amely, sajnos, hiteles képet ad arról, mi is folyik manapság a világban."

Athenaeum Könyvkiadó programjai a Könyvfesztiválon



 2015. április 24. péntek

16:00-17:00 Viola Szandra Testreszabás című könyvét dedikálja a Líra standján
17:00-18:00 Kolozsi László A farkas gyomrában című könyvét dedikálja a Líra standján


18:00-19:00 Benedikty Béla Menon Club – A Teleki-merénylet című könyvét dedikálja a Líra standján

2015. április 15., szerda

Maxim Kiadó újdonságai



Közeledik a Könyvfesztivál (ápr. 23-26), és az mint várható volt, a kiadók gőzerővel készülnek rá. Lássuk, a Maxim Könyvkiadó mivel várja az érdeklődőket!

2015. március 25., szerda

A gyár árnyékában

Silvia Avallone: Acél

4/5

Azt hiszem eddig ez az a könyv, amiről nyugodt szívvel elmondhatom, hogy nagyon ütne, ha nem esne túlzásokba. Csak annyi kellett volna hozzá, hogy az írónő egy idő után elengedje az olvasó kezét, hagyva, hogy az maga vonja le a következtetéseket, érezze át a dolgok hangulatát és súlyát. De nem ez történik, és az állandó ismételgetés egy idő után már az agyamra ment, és kirántott a történetből.

2015. március 15., vasárnap

Scarlet

Marissa Meyer: Scarlet - Piroska és az Ordas Rend katonái

4/5

Jó nagy kihagyás után fogtam végre a kezembe a folytatást, úgyhogy az elején eltartott egy ideig, míg visszarázódtam ebbe a világba.

Ebben a könyvben két szálon fut a történet, egyrészt Scarlet életét követjük nyomon, aki az eltűnt nagymamáját keresi nagy erőkkel.
Másik esetben pedig Cinder szökik meg a börtönből Thorne társaságában. Persze egy ponton ez a két szál összefonódik.

Ami furcsa volt, hogy ebben az esetben valahogy Scarlet alakja sokkal közelebb került hozzám, Farkassal együtt, mint Cinder-ék csapata. Mondjuk nem is jutnak akkora szerephez, talán ez is közre játszott.

Még mindig tetszik, hogy az általunk ismert meséket veszi alapul, és kissé kifacsarva adja vissza. Bár Cinder esetében én még mindig nem tudok elvonatkoztatni a Sailor Moon animétől, tehát ha rá gondolok kb ez a kép ugrik be:
Na mindegy, ez személyes problémám csak :D.

Igazából számomra sok újdonság nem derült ki ebből a könyvből, arra jó volt, hogy bemutassa az új szereplőket -és még a szereplőknél is volt olyan, aki szinte teljesen hidegen hagyott. Thorne funkcióját nem igazán értem, azonkívül, hogy elvezetgeti a hajót. De majd csak kialakul valami.-, meg kicsit előrébb gördítse a cselekményt, de semmi különös.

Talán ez volt az, amit hiányoltam is belőle. Olyan sehova sem tart érzésem volt olvasás közben, nem igazán tudtam izgulni senkiért, arra voltam leginkább kíváncsi, hogyan reagálnak a többiek, ha rájönnek ki is Cinder valójában, de még ez is körülbelül 2 mondattal le volt tudva.
A nagyobb baj az volt, hogy a támadásnál sem igazán éreztem semmit. Legalább némi borzadály, vagy sajnálat, esetleg halovány félelem felbukkanhatott volna bennem, de nem. Lehet bennem van a hiba? 

Azért kíváncsi vagyok a folytatásra, mert az elképzelés és a világ kifejezetten tetszik. Hátha a későbbi részek elhozzák a várva várt izgalmakat is. 


Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 496

2015. március 10., kedd

Élet a torony mellett

Moskát Anita: Bábel fiai

4/5

Még gyerek voltam, amikor először találkoztam Bábel történetével, a hatalmas toronyéval, mellyel az emberek az egekbe törtek, magasabbra, mint kellett volna. S büntetésük ehhez mérten nem is maradt el.
De vajon mi történt a toronnyal azután? Félbe hagyták, az őt felemelő emberek pedig eltűntek. Vajon örökre?

Érdekes volt olvasni ezt a könyvet, mert egy sokak által ismert történetet helyez más környezetbe, amolyan folytatást kapunk. Ebben a mágiával és babonasággal teli világban sok-sok idő elteltével ismét folytatni kezdik az építkezést. Persze az emberi mohóság és kapzsiság ismét felszínre tör, de talán fel sem mérhető azzal a vággyal, amit maga az épület érez, mert ő "élni" akar. És ezért bárkit és bármit képes felhasználni.

Szóval, itt egy jó alapötlet, egy kifejezetten jól megrajzolt és felépített világgal. Őszintén szólva én sokkal jobban élveztem azokat a részeket, amikor Bábelben barangoltam, és az ottani élet részese voltam, mint amikor a mi világunkban jártunk. Mondjuk nem biztos, hogy beszivárgóként is ennyire élvezném az ottlétet, de ez már más kérdés.

Meg van a jó kerettörténet, lássuk mit adnak hozzá a szereplők. Nekem itt akadt némi problémám, mert annyira egyik sem került közel a szívemhez, már pedig nehéz úgy drukkolni valakinek, ha igazán nem számít él-e hal-e.
Arzén küzd, hogy kilépjen apja árnyékából, és eközben elfelejtkezik a rábízott emberekről. Nem kifejezetten vezető alkat, de akár fel is nőhet a feladathoz, mert az alapok ott vannak benne, csak hagynia kell felszínre törnie őket. Ahogy haladt előre a történet, úgy ismertem meg jobban őt is, és talán egy fokkal szimpatikusabb is lett, mint az első pár oldal alapján tűnt.
Dávid alakját egyáltalán nem kedveltem meg, vakság ide, vakság oda, az ő viselkedése számomra elfogadhatatlan volt. Pedig ha jobban belegondolok, hányan tesszük azt, hogy csak a túlélésre játszunk? Hagyjuk megtörténni a dolgokat, és reméljük, hogy nem úgy végezzük, mint azok a szerencsétlenek. Ettől függetlenül is úgy érzem, az ő önző viselkedése több bajt okozott, mint jót.
Lívi volt talán a legszimpatikusabb az összes szereplő közül. Ő megpróbál mindenkinek segíteni, és Arzénból is a legjobbat hozza ki.


A cselekmény elég pörgős és izgalmas, nem igazán van ideje az embernek lábat lógatni, mert hol a tornyot rohanunk felrobbantani, netalán a lázadókat próbáljuk megállítani, vagy épp egy "kellemes" kínzásban veszünk részt. Nem egy rózsaszín lányregény, igazából itt mi vagyunk porondon, csak más köntösbe rejtve, így borítékolható az erőszak, vér, kínzás, cselszövések rengetege. És a vége, egyrészt elégedett voltam vele, mert nem esett át a ló túloldalára, egy habos-babos rózsaszín nyáltengerbe fullasztva az olvasót. Másrészt olyan kérdések maradtak bennem, hogy na. Kellene egy folytatás :D.

Aki szeret elmélkedni a vallásról, és arról, hogy az milyen hatással van mind az emberek hétköznapi életére, mind a világszemléletére és a társadalmi felépítésükre, valamint még emellett élvezetét leli az apróbb  utalások keresésére, annak ez a könyv egészen biztos, hogy terülj-terülj asztalkám lesz. Rengeteg kérdést vet fel, amikre többnyire nincs jó válasz, de sosem lehet tudni, talán pont mi fogunk megoldást találni rájuk. Vagy legalább egy olyan nézőpontba nyerünk bepillantást, ami többé tesz minket.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 404 

2015. február 23., hétfő

Ólomerdő

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

5/5

Ennek a könyvnek a birtokosa a jegyzettámogatásomnak köszönhetően lettem, még január elején. Már régóta szemeztem vele, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam rá, és végre sikerült sorra is kerítenem.

Gyerekként a tündéreket jónak, szépnek, segítőkésznek láttam, gondoltam. Olyan lényeknek, akik hatalmukat többnyire jóra használják, segítenek a bajbajutottakon, teljesítik az arra érdemes kívánságait. Lehet, túl sok Disney mesefilmet láttam :D.
Aztán ahogy egyre nagyobb lettem, és már komolyabb, komorabb könyveket is olvasgattam, úgy szaporodtak azok a történetek, ahol ezek a lények se nem szépek, se nem kedvesek nem voltak. Öltek és bosszúszomjasak voltak, az embereket csak játékszernek tekintették, és az még csak a jobbik eset volt, ha átváltoztatták őket.

Ebben a világban ha nem is csúfak, de nem feltétlenül nevezném őket kedveseknek. Saját törvényeik vannak, amelyek megszabják az életüket, és amik miatt hamar megtanulják, mindennek ára van, amit előbb-utóbb meg kell adni. Lóna, aki tündér, innen menekül át az ember Istvánnal a mi világunkba. Én szívesen olvastam volna többet is arról, ő hogyan élte meg ezt az időszakot, mert bár egy-egy elejtett megjegyzést, egy villanásnyi emléket kapunk, de a történet nem rá fókuszál.
Főhősnőnk ugyanis Lóna lánya, aki félig tündér, félig ember. Két világ szabályai kötik, és hamar megtanulja, a "másik" világé bizony sokszor jóval fájdalmasabb.
Még kisgyerekként tűnik el az anyja, ezt sem ő, sem az édesapja nem tudják kiheverni. A probléma ott kezdődik, hogy egymással nem beszélnek, titkolóznak. Így egy hosszú láncolat eredményeként kerül át a Tündérek világába a lány, ahol nem tudja kiben bízhat, mi az igaz. Mégis, meg kell találnia a maga útját.

Kifejezetten tetszett a két világ felépítése, és az a mód, ahogyan összemossa őket az írónő. Azt pedig külön élvezettel figyeltem, hogyan elevenednek meg az oldalakon elrejtve a régen hallott/olvasott mesék elemei. Még ha most kissé más köntöst is kaptak.

A szereplők közül talán Rabonbán alakja volt a legszimpatikusabb. A szív nélküli lovag, akin átok ül. És aki ennek ellenére is segíteni akar másokon, persze az sem mellékes, hogy azzal talán magán is segít.
Azután jött Tartód/Firtos alakja. Aki szintén átok alatt ül (ez elég gyakori probléma volt a szereplők között). Hasadt személyisége jól szimbolizálja azt a kettősséget, ami minden emberben meg van. És mi is cska szurkolni tudunk, hogy a firtos-ok győzzenek. És imádtam, ahogy a szél határozta meg az aktuális személyiségét.
Emese kicsit semleges volt nekem. Nem utáltam, bár néha idegesített a makacssága és önfejűsége, ami nélkül sok gondot elkerülhetett volna. Nem tudom, ennyi idősen vajon volt-e bennem is ennyi dac és ellenállás.
Özvegy, na ő volt az, akit még ha az elején szántam is, a végére ebből az érzelemből már nem maradt semmi.
Firene helyzetét sajnáltam, hibázott és súlyos árat fizetett érte. Csak remélni tudom, hogy szebb lesz a jövője. Amúgy őt is szívesen megismerném jobban is.
Lóna, mint fentebb említettem, elég távoli maradt, nem tudom igazán eldönteni, hogy kedvelem-e vagy sem.
István alakja egyértelműen pozitív volt számomra, bár az, ahogyan itt tartotta a feleségét...nos, határ esett. Viszont csodáltam a kitartását, ahogyan kereste éjjelente a feleségét, és igyekezett mindeközben nappal jó embert faragni a lányából.

Azért ha tehetném, tennék egy sétát az Ólomerdőben, és megnézném azt a világot. Csak ígéretet nem tennék senkinek, mert abból csak a baj származik...

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 360

2015. február 21., szombat

Az elveszett idő

Rachel Joyce: Ellopott pillanat

3/5

Ez tipikusan az a könyv volt, ahol a fülszöveg egy érdekes történetet vetített előre, ám amit kaptam, az valahogy nem volt az igazi.

Érdekes volt az alapötlet, komoly témákat vetett fel, mint például a beilleszkedési nehézségek a felnőtteknél, kihasználhatóság, öngyilkosság és még sorolhatnám. Mind-mind olyan téma, ami akár külön könyvet is megérdemelne. Talán pont ez volt a baj, hogy annyi mindent akart elmondani, és igazán egyikre sem jutott idő. Mert mire beleéltem volna magam az adott szituációba, már ugrottunk a másikba.

Az izgalmat pedig egyáltalán nem éreztem, mert már a könyv negyedénél tudtam, mi felé fogunk haladni. Pedig általában szeretem azt, ha a múlt és jelen szál egyaránt követhető egy könyvben, de itt valahogy sikerült lelőni a "poént", már ha mondhatom ezt így. Már pedig ha az ember tudja, mi felé halad óhatatlanul, akkor oda az izgalom, mert nincsenek alternatívák, nem tudsz reménykedni a jobb befejezésben.

A szereplők kicsit semmilyenek voltak, igazán egyiküket sem sikerült megkedvelnem. Pedig Byron a szinte kényszeres megfelelni válásával még hasonlít is rám. Mégis, néha szinte idegesített.
James alakját nem igazán tudtam hova tenni, ő csak úgy volt, időnként adott valami "fenomenális" ötletet, ami elősegítette a vég kialakulását és ennyi.
Az édesapáról nem sok mindent tudunk meg, így aztán ő szinte egyáltalán nem hozott lázba.
Diana még akár szimpatikus is lehetett volna, ha nem csak azt a feladatott kapja, hogy beteljesítse a szörnyű véget. Szegény elég kétdimenziós lett.

Nem lett volna ez rossz történet, csak nem sikerült belőle kihozni mindazt, amit lehetett volna.

Kiadó: Maxim
Oldalak száma: 388

2015. február 20., péntek

Az uralkodó

Joe Abercrombie: Half a King - Az uralkodó

4/5

"Régen, mikor a világot Nap Anya és Hold Atya irányította, amikor a nomádok Tenger Anyához és Föld Atyához imádkoztak, Uthrikot, Gettföld nagyhatalmú királyát és trónörökösét, nagyobb fiát saját alattvalóinak cselszövése teríti le. Yarvi, a kisebb fiú, a „félember”, aki úgy született, hogy jobb kezén egyetlen, görcsös ujj van, egy nap arra ébred, hogy király lett. A vékony fiú fejére azonban nagy a Királyi Fejpánt, s bár teljesen alkalmatlan a feladatra, mégis csatába indul, melyre halott apja helyett vezeti népét. De hiába nyomorék, hiába kerül rabszolgasorsra, éles elméjével kitűnik társai közül, s a számkivetettek furcsa seregének élére áll. Yarvi útja talán éppen oda vezet vissza, ahonnan indult: cselszövők, árulók és királygyilkosok közé…"

Az írótól már korábban is volt szerencsém olvasni könyvet, így azt tudtam, hogy a stílusát és történetvezetését szeretem. A kérdés az volt, vajon sikerül-e ismét elbűvölnie, vagy sem. Nem meglepő módon sikerült.

A jó fantasy az én esetemben egy jól megalkotott és alaposan átgondolt világgal indít, amit úgy be tudok járni és meg tudom ismerni, mint a sajátomat. És nem kapok három mondatonként sikítófrászt a hatalmas logikai bakiktól. Aztán jönnek a szereplők, akiket tudok szeretni, vagy éppen mélyről jövően gyűlölni. Akik esendőek, hibáznak, de mégis közel kerülnek hozzám. Nem elhanyagolandó a jól felépített cselekmény, ami mentén mozgunk, mert valaminek mégiscsak sodornia kell. Lehet véres, komor, de némi humorral azért fűszerezzük, és néhány váratlan csavarral fel is tehetjük a pontot az i-re. Még teljesen újszerű elemeket sem igénylek (bár ha van, az plusz pont), a sablonokkal sincs gondom, ha azok tényleg működnek.
És itt mindezt megkaptam, így élvezettel merültem el ebben a világban.

Yarvi alakját az elején megtudtam volna rázni, miközben rávilágítok neki, hogy nem ártana tennie is valamit és nem csak hagyni sodorni magát az árral. Aztán ahogy haladtam előre a történetben, úgy fejlődött ő is, illetve ismertem meg én is jobban a személyiségét, így a végére barátságot kötöttünk. Így aztán nyugodt szívvel tudtam azért szurkolni, hogy ne halljon meg, ellenben mindenkin bosszút tudjon állni.
Ő az, akit sokan félre ismernek, vagy a fáradtságot sem veszik arra, hogy megismerjék. Méghozzá egy olyan testi hiba miatt, amiről ő maga nem tehet. (Ki ne érezte volna azt az életben, hogy rajta kívülálló okok miatt nézik le/ hagyják figyelmen kívül?) S bár némi keserűség mindig ott bujkál a szavai mögött, azért ott dolgozik benne az élni akarás, és a remény, hogy tud ő többet is. Mi pedig csak remélni tudjuk, hogy képes lesz megmutatni a világnak, miért értékes ő.  
Tetszett, hogy fiatal kora ellenére milyen másnak látta a világot. Ahogyan az is, hogy ravaszságának köszönhetően a korábbi tanulmányait, illetve az anyai tanácsokat megfelelően tudta alkalmazni a sokszor eltérő helyzetekben is.
A fekete humoráról már ne is beszéljünk. Tapasztalatból tudom, hogy néha nem marad más az embernek, legalábbis ha az ép eszének maradékát megszeretné őrizni.
Úgyhogy miközben ő keresi a helyét, és azt, hogy ki is ő (herceg? rabszolga? uralkodó? miniszter? jó ember?), és elkövet néhány hibát, illetve megadja azok árát, mi magunk is vele együtt változunk. És tanulunk.

"A bolond azonnal üt. A bölcs mosolyog, figyel és tanul.
Aztán üt." 



Aztán itt vannak az evezőtársai, akikkel együtt elindul, hogy megbosszulja a vele történteket, és az apja illetve testvére meggyilkolását.
Elmondhatom, hogy egyikük se teljesen normális, mégis megkedveltem őket.
Rulf örök elégedetlenkedését, Jaud segítőkészségét, Szumael tehetségét, Semmi állandó harcolni vágyását, Ankran hűségét. Ez utóbbi lepett meg talán a legjobban.
Hatuk csapata nagyon különböző múltakat kapcsolt össze, mégis, képesek voltak együtt működni, segíteni a másiknak. Lehet ezt arra fogni, hogy különben a halál várt volna rájuk, de legyünk egy kicsit magasztosabbak, és gondoljuk úgy, hogy ez egyike az emberi természet egyik jó tulajdonságainak. Hogy képesek vagyunk barátságokat kötni, csak képesnek kell lenni meglátni a jót és az értéket a másikban.
Akit még kifejezetten érdekes karakternek találtam, az Yarvi édesanyja volt. Laithlin egy erős, hajlíthatatlan nő, aki már-már túl merevnek tűnik. Az elején kételkedtem abban, hogy képes-e a szeretetre. De az legalább egyértelmű, honnan örökölte a fia a ravaszságot. Többet is megtudtam volna róla, remélem a folytatásokban lesz lehetőségem jobban is megismerni az aranykirálynőt.

Kifejezetten szerettem azokat a tanácsokat, amik néha előbukkantak a történetben, és segítettek egy-egy döntés meghozatalában, vagy a helyzet megoldásában. Azt hiszem, némelyiket magamnak is elteszem, használatra. Még jól jöhetnek.

Egy biztos, itt is megállapítottam, hogy a legnagyobb szörnyűségre az ember képes, hiába hisszük magunkat a teremtés koronájának. Ráadásul mindig nyereségvágy az, ami hajtóerőként funkcionál. Pénz, még több pénz, hatalom. Pedig néha sokkal egyszerűbb az élet, ha ezekből nincs túl sok. Mennyi élet veszett már vajon oda ezek miatt? És vajon mennyi fog még?

A váratlan csavarra sem lehet panaszom, őszintén szólva tippem sem volt, hogy azzal a bizonyos szereplővel mit szeretne az író kezdeni. De az állam a földet verte, amikor elolvastam, kicsoda is ő.
Vagy amikor rájöttem, hogy egy számomra szinte érdektelennek tűnő információ hogyan vezette a megoldáshoz közelebb a főszereplőnket. Na de ezért is ő az író, nem pedig én.

Ha valaki szereti a fantasy-t, nem zavarja az erőszak, akkor ezt a történetet csak ajánlani tudom.
Remélem a folytatásai is ilyen jók lesznek. És hamar a kezeim közé kerülnek.

A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót.
A könyv megjelenése: Március 9 

Nano

Robin Cook: Nano

3/5

Nem igazán szoktam olvasni az írót, korábban talán 1-2 könyve fordult meg a kezem között. Ennek ellenére a téma, ami a történet középpontjában áll, érdekelt, úgyhogy kíváncsian fogtam bele. Mert rengeteg mindent ki lehetett volna hozni belőle. Érzésem szerint ez nem igazán sikerült.

Adott ugye egy neves cégnél dolgozó tudós, Pia, aki nanorobotokkal kapcsolatos kutatásban segédkezik. Jól ért a munkájához és szereti is csinálni, annak ellenére, hogy a közvetlen főnökével nem igazán jön ki, a cég igazgatója pedig nem csak a tudását értékeli, hanem egészen más tekintetben is szeretné kipróbálni. Igazán idilli munkakörülmények, ha engem kérdeztek. De oké, nyilván az ember lánya nem hagy ott csapot-papot, az első nehézségek esetén. Ám amikor egyre furcsább dolgokra figyelünk fel, amik akár arra is utalhatnak, hogy embereken kísérleteznek ezek a jótét lelkek, na akkor én egészen másként viselkedtem volna. Mert azt nekem senki sem tudja bemesélni, hogy valaki ennyire a saját feje után menjen, főleg amikor egy okító célzatú balesetet is átvészel, többé-kevésbé épen.

Szóval, amikor nem azon dühöngtem, hogy a csaj mit csinál (ez amúgy eléggé ki tudja zökkenteni az embert az olvasásból, főleg ha azon elmélkedik, mivel tudná megcsapkodni az adott szereplőt), akkor azon agyaltam, hogy sikerült egy ennyire érdekes témát ennyire tönkre vágni. Ehhez komolyan tehetség kell.

Annyi kérdés merült fel bennem, csak úgy az olvasás hatására: mit szabad és mit nem, meddig mehet el az ember annak érdekében, hogy egy szebb jövőt hozzon el stb. És ugyan ezek megvannak említve, de ennyi. Pedig nyugodtan bele lehetett volna mászni jobban ezekbe az etikai kérdésekbe. Mondom ezt úgy, hogy mint biológus, nyilván a felesleges félelemkeltést sem szeretem, amit egy-egy új módszernél rögtön bedobnak az embereknek. Nem szabad félvállról venni semmit, megfelelő tisztelettel kell kezelni minden új módszert, mert a tudásunk közel sem terjed ki mindenre. De semmit sem szabad kapásból elvetni, vagy az ördög módszerének bélyegezni.
Ahogy embereket sem lehet/ lenne szabad kényszeríteni arra, hogy ehhez hasonló kísérleteken vegyenek részt, ha nem önszántukból teszik (és nem, véleményem szerint a halállal történő fenyegetés nem egyenlő az önszántukból történő jelentkezéssel).

Szívesen olvastam volna még többet arról, hogy hogyan is hatottak/működtek ezek a kis robotok, és hol tart vajon ez a technológia? Tényleg ennyire nem szabályozzák? (Mondjuk ezt azért kétlem, de sose lehet tudni.)

Szóval kérdések tömkelege viharzott a fejemben, válaszokat meg nem nagyon kaptam. Jó persze ne legyen tele teljesen érthetetlen szakzsargonnal, mert azt az olvasók nem élvezik. De lehet ezt úgy csinálni, hogy mindenki értse a dolgot, és közben egészen sok mindent meg is tudjunk az adott témáról. Másnak már sikerült.

Aztán itt vannak a karakterek. Piát mint említettem az esetek többségében felképeltem volna. De a többiek se voltak kutyák.
George az elején a tipikus hősszerelmes, némi papucsállatka beütéssel. És lépten-nyomon féltékenykedett. Ez hosszú távon fárasztó is lehetett volna, de hála istennek ő megfelelő időközönként elrepült a munkájához. (Mondjuk valaki mutasson már nekem egy olyan munkahelyet, ahol a kezdő dolgozótól elfogadnak ennyi kifogást, amikről messziről bűzlik, hogy nem teljesen fedik az igazságot.) Aztán a könyv végére meg kb. profi maffiózó válik belőle. Én meg csak pislogtam, hogy oké, szerelmes, meg minden, de nem durva és főleg nem gyors ez egy kicsit? Mert elhiszem, hogy ha szeretünk valakit és az veszélyben van, akkor sok mindent megteszünk érte, de nah. Nem gondolnám, hogy az én barátom kapásból betörővé és bérgyilkossá képezné magát, majd így indulna a megmentésemre. Aztán persze ki tudja.
Paul pedig, hát ő úgy van. Időnként segít, és csak kis mértékben hajlandó megszegni a törvényt, mert különben jujj mi lesz. (Én vallom, hogyha már valamit csinálunk, akkor azt csináljuk nagyban és jól, de nem lehetünk egyformák.) Ráadásul néha olyan információkat tudunk meg róla, amik nem viszik előrébb a történetet. De biztos lényegre törő, hogy tudjam, nem veti meg a férfiakat.

Szóval, olvastam már jobbat is, de egynek elment. Ha valaki ezeken áttud siklani, és nem akar agyvérzést kapni rajta, akkor még élvezheti is.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 416

2015. január 31., szombat

Rád találni

Tari Annamária - Horváth Gergely: Rád találni
         2x33 gondolat a párkapcsolatról

4/5

"Egyetlen társban találhatunk boldogságot? Létezik egyetlen? Hogyan maradhatunk meg tiszta embernek a párkapcsolatok viharában? Mit jelent az egyéjszakás kaland? (Mit jelent a férfinak, mit egy nőnek?) Hogyan kísért az exek szelleme egy szerelemben? Miért vagyunk hűségesek, miért leszünk hűtlenek? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgetett Tari Annamária és Horváth Gergely a Dívány.hu portál Kettő látás című sorozatában. A Rád találni szerzőpárosa a társas létezés lélektanába és hétköznapi gyakorlatába vezeti be az olvasót.
Különleges párkapcsolati szótár ez a könyv. A fiatalság mámoráról – nem csak fiataloknak."


Annamáriától már korábban olvastam könyvet, de a páros férfi tagjához még nem volt szerencsém eddig. Főleg azért voltam kíváncsi erre a könyvre, mert egymás mellett láthattam a két nem véleményét egyazon témáról. És mint nő, persze hogy érdekel, a férfi mit gondol. Egyetlen férfi gondolata nem jelent egyetemes igazságot a többire nézve, de talán közelebb hozza őket hozzánk.

33 különböző témában vetik gondolataikat papírra. Ezek egy szóban mint fejezetcímek jelennek meg. Érdekes volt olvasni, hogy melyik mit jelent a két írónak, és mit nekem. Nem egyszer volt, hogy én teljesen másra gondoltam, mint ők, vagy ha ugyanarra is következtettünk, a véleményünk akkor sem egyezett. Főleg Gergely esetében volt így, de időnként Annamáriával sem egyezett a véleményem. De nem baj ez, hiszen különbözőek vagyunk, más-más élettörténettel a hátunk mögött, így nyilván nem ugyanúgy gondolkodunk. Amíg ezt a különbséget elfogadjuk, nincs baj.
1-1 fejezet tényleg nagyon rövid, így gyorsan lehet haladni a könyvvel. Ami nálam lassította a dolgot, az a töprengés volt. Én vajon hogyan látom ezt? Illetve ha még ilyet nem tapasztaltam, akkor vajon hogyan is állnék egy ilyen helyzethez?

A témák nagy része ismerős a mindennapjainkból. Olyan gondolatok, helyzetek, amikkel mi magunk is találkozunk, megtörtént velünk, vagy ha nem is történt meg, de láttunk már ilyet és ezáltal véleményt alkottunk róla. De azért volt olyan témakör amiről még nem is hallottam, és így plusz információval gazdagodtam. Ilyen volt például a drunkorexia fogalma, vagy éppen a milgram.
A femme fatale rész azért volt érdekes számomra, mert mindkét szerző más-más képet alkotott róla. Azt hiszem, az mindenkinek a saját döntése lesz, melyik oldal mellé teszi a voksát. Én ebben az esetben inkább a női oldallal értettem egyet, de mivel személyesen egy ilyen hölgyet sem ismerek, nem tudhatom, mi az igaz.

Összességében egy érdekes utazás volt ez a könyv, amely ugyan mások gondolataival vezetett, de általa mégis csak a saját utamat jártam be. Talán ez is lenne az értelme az ilyen könyveknek. Hogy utat mutatnak, kezdő lökést adnak, de nem magyarázzák el neked, hogyan is kellene érezned, gondolkodnod. Meg van a lehetőséged arra, hogy te alkoss egy végleges véleményt. Ez egyezhet az íróékkal, de el is térhet. És ez így a jó.

Ha valaki fogékony az ilyen témákra, akkor szerintem érdemes elolvasnia. Ha másért nem, akkor azért, hogy végig gondolja, ő miként látja ezeket.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót.

2015. január 27., kedd

Báthory Anna élete

Ugron Zsolna: Erdélyi menyegző

5/5

Már egy ideje szemezek az írónővel, de eddig még elkerültük egymást. Ám karácsonyra ez a kötet landolt párom jóvoltából nálam, és így a vizsgaidőszak után időm is jutott elolvasni. Hol volt eddig ez a könyv?

Alapvetően szeretem a történelmi alakokat bemutató regényeket, mert kíváncsi vagyok, vajon milyen volt, hogyan élt, mitől félt. Persze tudom, hogy egyik történet sem fogja visszaadni a teljes igazságot, de biztos vannak olyanok, amik azért közelítenek felé.
Ha ráadásul ez a főszereplő egy nő, aki olyan korban élt, ahol sok szava a saját sorsára nézvést nem lehetett, pedig amúgy értelmi képességeiben hiba nem volt, ráadásul sokan irigyelték is, akkor még inkább kíváncsi leszek.

Báthory Anna életéről csak nagyon alapdolgok villantak be, és abból is leginkább a perek, és a boszorkányság vádja. Ez nem túl sok, úgyhogy érdeklődéssel vártam, milyen női alakot fest elém az író.
Egy erős, intelligens nő, akit több dolog is fogságban tart: a neve, a neme és talán a szerelem is. Nem volt könnyű gyermekkora, és már akkor sem figyeltek rá igazán. Ez akkor sem változott, amikor a testvére lett a fejedelem, mert értéke ugyan megnőtt, de csupán mint egy eszköz, hogy barátságokat, támogatást, hatalmat vehetnek általa. Bájos, nem? Ráadásul ezt nem is csak egyszer gondolják eljátszani, hanem másodszor is ők szeretnék férjhez adni. Nem éppen erről álmodozik egy lány, amikor a férjhez menésre gondol.
 Persze amikor a saját feje után megy, akkor sem minden sül el tökéletesen, de azt legalább az ember magának csinálja (már ha ez vigasz), nem pedig rá mérik.

Sajnáltam, hogy nem találta meg igazán a helyét sehol sem. Hogy sokan csak a prédát, a vagyont, a veszélyt látták benne, az érző embert nem.
Hiába szeretett, az sem teljesülhetett be, részben saját hibából, részben mert túl nagy volt köztük a társadalmi szakadék a rang tekintetében, és mert a férfi hatalomra vágyott inkább. Na ez utóbbi volt az, amit nem tudok megbocsátani neki, hiába a sok jó tett.
Azt pedig elképzelni sem tudom, milyen lehetett úgy élni, hogy a gyermekedtől távol vagy, mert csak ezzel tudod megvédeni, és a hazádba többé vissza sem térhetsz.

A szereplők éltek, lélegeztek. Nem csak jók, vagy rosszak voltak, és a legtöbb esetben megtudhattuk azt is, mitől lettek olyanok, amilyennek mi már ismerjük őket. Sokszor csak így maradhattak talpon, amit elfogadok, még ha nem is szeretek. Báthory Gábor egy gyerek volt, aki hatalomra tett szert, nem tudom, hogy jó fejedelem lett volna, ha több ideje van, mert amennyit itt látunk belőle, az leginkább egy, a békét igencsak kiélvező, nő faló férfi, aki ezt megunva még több hatalomra törne, csak nem túl jól.
Bethlen Gábor alakja eddig mindig pozitív szerepű volt, most meg is lepődtem, amikor egy törtető, a másikat hátba támadó férfit kaptam. Hogy kinek van igaza, nem tudhatom, mindenesetre érdekes volt ez a szemszög is.

Hogy mennyire hiteles, nem tudom. Ráadásul nem is túl hosszú (ezt fájlaltam is), így nyilván mindenbe nem mehet bele a maga teljességével. Viszont a hangulata, a nyelvezete, a stílusa az, ami megfogja az embert, és szórakoztatja. Elviszi egy másik időbe, másik helyre.

Úgyhogy egy kérdésem maradt, hol a folytatása?

Kiadó: Libri
Oldalak száma: 350

2015. január 23., péntek

Mama, papa, gyerekek

Carin Gerhardsen: Mama, papa, gyerekek
(Hammarby sorozat 2.)

4/5

"Egy csendes őszi estén kezdődött. Stockholm egyik elhagyatott külvárosi részében Petra Westman rendőrnő kocogás közben véletlenül egy megrongálódott babakocsira bukkan a bokorban, benne egy súlyosan beteg csecsemővel. Néhány méterre tőle egy halott nő fekszik, az arcát a felismerhetetlenségig összeverték. Valahol nem messze pedig egy hároméves kislány várja haza a szüleit, bezárva egy lakásba, teljesen egyedül. Conny Sjöberg nyomozó és csapata lát neki a gyilkosság felgöngyölítésének, a holttest személyazonossága azonban ismeretlen, az óra ketyeg, a kis Hanna pedig felfedezi a telefont, és egy idegen bácsi felajánlja neki, hogy a megmentésére siet… Carin Gerhardsen sorozatának második részében a svéd társadalom végletesen elszigetelt rétegeibe vezeti az olvasót: alkoholista anyák, erőszakos apák és elhanyagolt tinédzserek világába, ahol a gyerekszobákban elsuttogott rettenetes titkok nem múlnak el nyomtalanul. Hátborzongató és letehetetlen, a skandináv krimi legjobbja."

Az írónőhöz eddig még nem volt szerencsém, a sorozat első kötetét sem olvastam, de ezután a könyv után azt hiszem szerét ejtem annak is. Nem mintha anélkül nem lett volna érthető, félreértés ne essék. A történetet gond nélkül tudtam követni, és a szereplők esetén sem volt igazán hiányérzetem. Egyszerűen csak kíváncsi lettem, mi lehetett az első ügy. Na de lássuk, eme könyv esetén mit is kap az olvasó, ha felnyitja a lapokat.

  A történet két fő szálon mozog, és ezek köré csoportosulnak sok kisebbek. Viszont, az, hogy hogyan fognak végül egy nagy egésszé összekapcsolódni, csak a legvégén derül ki. Ezt egyrészt imádtam, mert ezer és egy elképzelésem volt arra nézvést, hogyan és ki által fog ez az egész értelmet nyerni. Hadd ne mondjam, nem lett igazam. Másrészt viszont a végén talán pont ez volt az, ami a leginkább idegesített is, mert már annyira tudni szerettem volna mi lesz a végkifejlet. Ha így nézzük, ez tulajdonképpen egy remek húzás az írótól, mert el nem tudtam volna képzelni, hogy félbehagyjam a történetet, mert akkor sose tudom meg, mi a mozgatórugó, így hát olvastam, és olvastam.

  A hangulat itt is elég komor, sokszor feszült, fojtogató. Ez nem csak a műfajnak köszönhető, bár nyilván nem egy rózsaszín történetet vár az ember, ha krimit akar olvasni. Hanem a hátteret adó helyek, szereplők, viselkedésük és helyzetük együttese az, ami igazán megfog, és rád telepedik. Az én első gondolatom ezzel kapcsolatban az volt, hogy mennyi beteg ember él a bolygónkon. És ez egyszerre szomorú és ijesztő. Pláne a mai felgyorsult világunkban, amikor sokszor magunkra sincs időnk, nem hogy a szomszédra, vagy az utcán látott furcsán viselkedő emberre. Pedig nem egy esetben (és ez érvényes a könyvre is), rengeteg szenvedés megspórolható volna, ha észrevennénk dolgokat, és tennénk is ellenük.

  A szereplők közül egyet sem tudnék igazán kiemelni, sokan voltak, és mindről kaptunk információkat, de egy sem került igazán közel hozzám. Talán azért, mert folyamatosan azt fürkésztem, ő mit rejteget. Mindegyikük életében voltak, vannak sötétebb részek, amiket nem szívesen osztanak meg másokkal, néha még a rendőrséggel sem, sőt a rendőrök egymással sem.
Talán Hanna volt az, akiért a leginkább izgultam, hiszen ő volt a legfiatalabb, a legvédtelenebb.
Jennifer és Elise alakja, életvitele tőlem nagyon távol áll, és bár sajnáltam őket, a dolog valahol itt el is akadt.
Persze a gorcső alól nem maradhatnak ki a nyomozást végző rendőrök sem, őket is megismerjük, és nálunk sincs minden rendben. Kíváncsi vagyok, az ő sorsuk merre fog haladni, mert nem egy bizony komoly választás előtt áll.

Összességében ez egy jó, izgalmas, érdeklődést folyamatosan fent tartó könyv, így ha valaki krimi témában keres valami olvasnivalót, akkor csak ajánlani tudom.

A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót.
  

2015. január 20., kedd

Élet a Téli palotában

Eva Stachniak: A Téli Palota - II. Katalin, a nagy orosz cárnő regénye

4/5

Az emberi természet szerves részét képezi a kíváncsiság. Bizonyos határokon belül ezzel nincs is semmi gond, ennek köszönhetően fejlődünk. De vannak esetek, amikor ideológiákkal felvértezve a kíváncsiság fegyverként funkcionál. Mindent tudni akarunk a másikról, lehetőleg elsőnek, és máris azt mérlegeljük, mire tudnánk az így megszerzett tudást felhasználni. Főleg, ha hatalmi pozícióban vagyunk. Mondjuk cárnők Oroszországban.

Újra és újra megállapítom, hogy lehet akármilyen káprázatos, legalábbis külső szemlélőként, és tehetnek meg nagyon sok dolgot, amiről én, mint egyszerű halandó álmodni sem merek, nem biztos, hogy megéri. Ahogy olvastam a könyvet, egyre inkább azt úgy gondoltam, engem gúzsba kötne az a sok szabály, elvárás, a tudat, hogy minden lépésemet szemek és nyelvek százai figyelnék, hogy nem tudnám kiben bízhatok. Egy idő után biztos, hogy megőrültem volna tőle. Ha pedig mégsem, akkor az csak annak lett volna köszönhető, ha olyanná válok, amilyen sose szeretnék lenni. Úgyhogy megelégszem a saját, hétköznapi életemmel, köszönöm.

Varvara alakja az elejétől kezdve szimpatikus volt számomra. A kitartása, hogy nem adta fel. Nem hiszem, hogy olyan szokatlan dolgot szeretett volna, ki akart törni a korlátai közül. A hűségéért, mert Katalint nem árulta el, pedig lett volna rá lehetősége.
Mondjuk a kémkedés, mint tevékenység távol áll tőlem, de érdekes volt arról olvasni, milyen lehetőségek állnak az ember rendelkezésére, és mivel lehet védekezni.

II. Erzsébet az elején nem volt túl ellenszenves, attól függetlenül, hogy sok mindent nem úgy csináltam volna, mint ő. Viszont az, ahogy játszott az emberekkel, sorsokkal, nos az egy idő után kifogott rajtam, és a végén már igencsak vágytam a halálára.

II. Katalin az elején nagyon szimpatikus volt, mert nem adta fel, nem hagyta hogy megtörjék. És lássuk be, az ember mindig azzal szimpatizál jobban, aki ki van téve az erősebb kényének-kedvének. Viszont az, ahogy a hatalomra jutás után kezdett viselkedni, nos pont mint az elődje. Nem túl jó váltás.

A többi szereplő inkább csak színesíti a képet, ki a kedvelhető alakok csapatát (Igor), ki pedig az ellenségekét (kancellár).

Az biztos, hogy ez nem egy sodró lendületű regény, lassan halad a végkifejlet felé, de engem mégis megfogott. Talán a hangulat, ahogyan a palota folyosóján osonunk mi magunk is, félve attól, hogy meglátnak, vagy éppen egy hatalmas ünnepségbe csöppenünk. Netalántán a havas Néva partján figyeljük a jégzajlást.
Bepillantást nyerünk a gazdagok és a szegények világába, összeesküvéseket ismerünk meg, végig követhetjük egy új uralkodó felemelkedését, és egy régi elmúlását.

Ha valaki a kicsit lassabb olvasnivalót is kedveli, akkor érdemes ebbe is belepillantania.






Kiadó: Tericum
Oldalak száma: 480

2015. január 12., hétfő

Menon Club

Benedikty Béla: Menon Club - A Teleki-merénylet

5/5

"Benedikty Béla örvénylő történelmi regényt írt a világot mozgató láthatatlan erőkről, az államok kiszolgáltatottságáról, az államférfiak végzetéről és a civilizációnkat irányító titkos gondolatról. Magyarország, 1941. A Trianon revízióját szem előtt tartó „vonakodó szövetséges" és a jugoszlávok „örök barátja" pengeélen táncolva próbál kívül maradni az Európát feldúló háborúból. Hiába, az ország miniszterelnöke, Teleki Pál öngyilkosságot követ el. De valóban öngyilkosság volt? És ha nem, ki állhatott a talán nem is igazán váratlan merénylet mögött? Kiváló hírszerzők (a titokzatos Menon Club tagjai) Európában és a Közel-Keleten nyomozva próbálták elhárítani a magyar állam vezetőit fenyegető veszélyt, miközben fényt derítettek a kontinens sorsát a háttérből irányító pénzemberek európai és közel-keleti terveire is."

Nem tudom, ki hogy van vele, én világéletemben nagyon kíváncsi személy voltam, és nem egyszer kívántam azt, bár ott lehettem volna, és láthattam volna élőben az adott eseményt, személyt. Vagy legalább tudnám, miért történtek meg bizonyos dolgok, mi volt a hátterükben. Sokszor volt ez így a történelmi tanulmányaim közben is, épp ezért érdeklődve vettem a kezeim közé a könyvet, vajon mit tud nyújtani? Lesz-e annyira hiteles, izgalmas, hogy úgy gondoljam, igen, ez így is történhetett.

Engem meggyőzött az író, és a könyv is. Egy sodró lendületű, izgalmas krimit kaptam, ami úgy mozgatta a szálakat, és olyan mélységeket mutatott meg, hogy néha beleszédültem. Itt mindenki megfigyel mindenkit, és olyan körök érdekei mozgatják a szálakat, melyektől az ember megborzong. Nem a legjobb értelemben.
És ami a legrosszabb, hogy tényleg eltudom képzelni, akár így is megeshetett. (Ami kalap emelés az író felé, és lesújtó vélemény az emberiségre nézve.)

Tetszett az elképzelés egy ilyen szuper titkos csoportól, amiről persze mindenki tud, és mindenki tagja kíván lenni. Bár én egészen biztos alkalmatlan lennék erre a szerepre. Ennyire logikusan dönteni, néha már-már érzelemmentesen cselekedni, nos az nem az én asztalom.

A szereplők elég színesek, és sokrétűek, nem egynél jártam úgy, hogy azt hittem, ő az, akit utálni kell, aztán a végén csak pislogtam, mert közel sem ő volt a fő gonosz. És a történet remek vezetéséhez hozzátartozik, hogy egy idő után, már semmit sem hiszel el nekik. Néha azon kaptam magam, hogy olvasás közben azt elemezgettem, a tetteivel mit szeretett volna elérni, és mekkora esélyei voltak arra nézve, hogy sikerüljön is. (Enyhe paranoia megjelenésén senki se lepődjön meg, és azon se csodálkozzon, ha pár napig mindenhol összeesküvéseket fog látni. Teljesen normális reakció.)
Azt hiszem a legvégére Croy alakját kedveltem meg a legjobban, és az elmélkedéseit a női nemről (némelyik végkövetkeztetéssel csak egyetérteni tudok).

A hangulat illik a sodró cselekményhez, feszült, tempós, néha szinte száguld, hogy csak kapkodni tudjuk a fejünket.
A kissé sötét hangvétel mellett azonban rendre felcsillan a humor szikrája is, és a reményé, ami teljessé tette az egészet. Néha kellett, hogy valami feloldja azt a kemény gombócot a gyomromban, ami az olvasás közben keletkezett. 

Ami még pluszt jelentett nekem, hogy elgondolkodhattam azon, vajon tényleg, mennyire látunk mi, hétköznapi emberek bele a dolgok sűrűjébe? Azt hiszem semennyire, sokszor csak azt látjuk, amit láttatni akarnak. Dühített, és megrémisztett a gondolat, hogy bizonyos érdekek mindig felül fogják írni a józan észt, és mások vehetik kézbe a sorsom irányítását. Na nem mintha mostanában nem ezt tapasztalnám, de egy olvasmányban valahogy ezt másként éli meg az ember, vagy legalábbis én. Aztán belegondoltam abba is, hogy vajon mennyire lennék boldogabb, ha tényleg látnám a mozgató rugókat? És ha évtizedek, évszázadok múlva valaki ezt az időszakot nézi, mit fog találni?
 
Összességében nézve én elégedett vagyok a választással, megalapozta az évemet ez a könyv, és magas lécet állított a többi elé.
Ha krimit keresel, ami nem csak szórakoztat, de el is gondolkodtat, és nem zavar a több szál mozgatása, valamint az összeesküvések halmaza, és az elkerülhetetlen vérontás, akkor ezt a könyvet olvasnod kell.

A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót.