2011. július 28., csütörtök

Gyógyszerek és mérgek

MaryRose Wood: Méregnaplók
3/5

Nekem egy kicsit csalódás volt a történet. Sokan dicsérték, és talán ezért vártam sokat.
Na nem mintha nem volna jó az alapötlet...de nekem nem volt teljes valahogy a történet. Hiányérzetem támadt, miután becsuktam a könyvet.

De voltak részek, amelyek megfogtak. Egyrészt a hangulat, másrészt ahogy a különböző növényeket bemutatta. Oleander herceget szinte láttam magam előtt.
De a szereplők maguk nem kerültek közel hozzám, ahogyan maga történet sem.
Talán mostanában túl sok könyvet olvastam, melyek a nálam fiatalabb korosztályt célozták meg és csömört kaptam. Talán. Vagy csak nem voltunk kompatibilisek ezzel a mesével.

Kiadó: Lybrum
Oldalak száma: 220

2011. július 25., hétfő

Mert molynak lenni jó

A negyedik hét témái:
Védőbeszéd a szépirodalom mellett
Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett
Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjút, ki/kik lennének a kiválasztottak?
A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése

A védőbeszédem/beszédeim nem lesz(nek) hosszúak, nem akarom túlragozni a dolgokat.
Személy szerint én úgy gondolom, mindkettőnek meg van a maga helye és ideje az ember életében. A szépirodalomnak éppúgy, mint a szórakoztatónak. Bár nekem már néha azt is nehéz eldöntenem, melyikhez mi tartozik, hiszen nem élesek a határok, és ami nekem az egyik kategória, az lehet a másiknak már a másik kategória.
Nem azért kell szépirodalmat olvasni, mert sok a műveltség alapját képezi. Mert ez ugyan igaz, de én sem ezért kezdtem el őket előkeresni a polcról, hanem mert olyan témát, érzést jártak körül, mely érdekelt. Vagy olyan hangulatot teremtettek, mely magába olvasztott. Mert soknak többrétegű mondanivalója van, amin elgondolkozol, akár napokig. S mert letűnt világok nagyjainak gondolkodását, érzéseit ismerheted meg, egy világot láthatsz más szemein keresztül. Tanulhatsz belőle.
A szórakoztató irodalomból is vannak olyan könyvek, melyekre a fent felsoroltak igazak, de náluk elsődleges cél az, hogy rövidebb időre elrángassanak a környezetemből, pihenést biztosítva. Ha magam alatt vagyok, nem a Nyomorultakat veszem elő, hanem egy Fable-t, "limonádé" történetet, mely biztosítja a nevetést, hogy ideig-óráig elfelejtem a saját problémáimat.
Mindkettőre szükségem van és szükségem is lesz.

Moly. Ehhez a közösséghez én még kevesebb, mint egy éve tartozom, szóval gyermek vagyok még. De akárcsak a valódi gyerekek, én is rengeteget tanultam erről a világról, a többiekről, és magamról is. Mindezt persze a "nagy öregek" irányító szárnyai alatt. :) Egy olyan közösséghez tartozom itt, akiket ugyanaz a közös szenvedély fog egybe, az olvasás. De ezenkívül annyi másról is beszélünk. Együtt sírunk, és nevetünk, közösen szenvedünk ha vizsgaidőszak van, drukkolunk a másiknak ha szükséges.
Nem tudom hogy szavakba foglalni az érzést, hogy milyen az, mikor az ember egy ekkora család tagja. Család, (vannak, akik konkrét családfával rendelkeznek, én ilyen kiváltságot nem tudhatok magamnak :) ), mert odafigyelünk egymásra, segítséget adunk és kapunk. Néha csak egy bátorító szó formájában, máskor tárgyi formákban. Összetartunk, még úgyis, hogy néha összezörrenünk valamin, vagy nem értünk egyet bizonyos dolgokban. De ez így van a való életben is.
Sokkal többet kaptam ettől a társaságtól, mint azt valaha is vártam volna. Barátokat az ország minden részéről, és minden korosztályból. És rengeteg, rengeteg közös, felejthetetlen élményt. Biztonságot, hogy van egy hely, ahol mindig meghallgatnak majd. És persze sok-sok tippet arra, mit olvassak legközelebb.
Köszönöm nektek.

Múlt ködéből feldereng

Jean M. Auel: A barlangi medve népe
4/5

Amikor gyerek voltam, sokkal jobban elbűvöltek azok az ismeretterjesztő filmek, melyek a föld régenmúlt korait próbálták bemutatni, mint azok, amelyek a jövőjét (ezalól kivételt a Star Trek képez, de az más téma :D). Imádtam a dinoszauruszos, vagy jégkorszakos világokat. Na és persze az őseink életét bemutató filmek is előkelő helyen szerepeltek. Sokszor próbáltam magam a helyükbe képzelni, egy olyan világba, ahol a 20 év már idős, ahol a mindennapi életben maradásért komoly küzdelmet kell folytatni. Így ez a könyv nagy érdeklődést váltott ki belőlem.

Ayla, akit egy földrengés megfoszt a családjától a végelgyengülés határán van, amikor a törzs megtalálja, és Iza kérésére magukhoz veszik. S bár nem hitték, de sikerül összeszednie magát, és igyekszik ő is a törzs tagjává válni. Ami nem egyszerű, hiszen ő más, "idegen". Ami a külső megjelenésében és a viselkedésében is meglátszik. Mégis, mindent megtesz, hogy olyan legyen, mint a szerettei Iza, Uba, Creb. De a beolvadás nem teljesen tökéletes. És ezek sok-sok bonyodalom alapját képezik...

Az írónő hihetetlenül aprólékosan dolgozta ki a törzs hitvilágát, a rangsorokat, a mindennapi élet legapróbb mozzanatait is. Nyílván vannak benne kitalált elemek, hiszen az ásatások ugyan sok mindent elárultak az akkor élő ősök életéről, de nem mindent, Ezeket a hézagokat mindenki a saját fantáziájával tudja kitölteni. Amit itt olvasunk, nem biztos, hogy az igazság, de semmivel sem rosszabb, mint bármilyen más elképzelés. És nekem tetszett, ahogy a mogur a közös tudatot előhívva olyan emlékeket idézett meg, melyek már-már elveszettnek tűntek.
A földrajzi viszonyokhoz nem tudok hozzászólni, mennyire lehetséges az, amit leírt.

A személyiségek is jól eltaláltak voltak. Brun, aki bár nem szerette az új dolgokat, mégis igyekezett mindig igazságos döntést hozni, és a törzs jó létét biztosítani komoly tiszteletet ébresztett bennem, főleg az utolsó oldalaknál. Az elején nagyon kimértnek, közömbösnek éreztem.
Ayla a szívemhez nőtt, sok mindenen ment keresztül, és mégsem törték meg. A személye talán azért is került közel hozzám, mert én is sokszor próbáltam meg olyanná válni, mint mások, ami nemegyszer idegen volt a lényemtől...kíváncsi vagyok sikerül-e neki megtalálni végül a helyét.
Broun az a férfi, akit csak az érzelmei vezetnek (ismerünk ma is ilyeneket), csak a saját kis fájdalmát és bosszúját dédelgeti, semmi mást nem vesz figyelembe. Nagyon szeretném tudni, mi lesz vele, vajon képes lesz-e felnőni a feladatához, vagy nem. Ez utóbbi esetben remélem, elnyeri méltó büntetését (nem vagyok vérszomjas,ááá nem).
Iza, Creb. A támaszok, szülők. Akik csak remélni tudják, hogy megadtak mindent a "gyermeküknek", ami ahhoz szükséges, hogy a helyes úton járjon. Azt hiszem, ezt ma sem érzik másképp azok, akiknek gyerekük van.

Engem elvarázsolt a világ, melybe belekerültem. Vadásztam mamutra, menekültem hiúz elől, fáztam, féltem, reméltem. Pont úgy, ahogyan a törzsbeliek is. Aki szereti a múltba visszanyúló történeteket, azoknak csak ajánlani tudom, azzal a kitétellel, hogy nem feltétlenül valós minden szava. De egyfajta lehetőség, hogy akár ilyen is lehetett.

Kiadó: Magyar Könyvklub, Ulpius
Oldalak száma: 460, 592 (Kiadástól függ)

2011. július 23., szombat

Könyvekről, blogokról és minden mi jóról :P

A a témák:
Mi alapján értékel egy könyvet?
Mi alapján választja ki a következő olvasmányát?
Filmadaptációk: kedvencek, a legpocsékabb adaptáció
Miért vezet/olvas Ön könyves blogot? Van-e hatása egy-egy könyves blognak az olvasásra? (Pl.: a következő olvasmányát egy blogbejegyzés hatására választotta ki)
Van-e/Vannak-e kedvenc blogjai/bloggerei?

Mióta olvasok, sok-sok könyv megfordult a kezeim között. Sokat ajándékba kaptam, vagy a kezembe nyomták azzal a felkiáltással, hogy olvassam el, nekem való. De a legtöbbet saját magam választottam ki. Amikor gyerek voltam, akkor leginkább a borító volt az, ami megfogott. Esetleg egy-egy cím. Ma már sokat számít az is, hogy épp milyen stílusra vágyok, na meg a vastagsága is. Ez nem azt jelenti, hogy a vékony könyvek nem jók, de nagyon gyorsan olvasok, így egy 100 oldalas könyv, nekem nem tart ki sokáig... Ezenkívül van egypár olyan ismerősöm, mind a városokban, ahol élem a hétköznapjaimat, mind a Molyon, akiknek a véleményére sokat adok, mert nagyon hasonló az ízlésünk, és a véleményalkotásunk, így ami neki tetszett, jó eséllyel nekem is tetszeni fog. Persze vannak isteni ihletésű választásaim is, amik vagy bejönnek vagy nem :).

Először főként mások blogjait olvasgattam, érdekelt, ki mit olvas, mi arról a véleménye. És sok mindent meglehet tudni az emberről a blogján keresztül, mert a saját lényét adja bele. Így közelebb kerültem hozzájuk, jobban értettem egy-egy választást. Ahogy telt az idő, úgy szerettem volna kipróbálni azt, vagyok-e olyan jó, hogy én is vezessek egy blogot. Mármint képes leszek-e úgy fogalmazni, hogy az ne csak egy kuszaság legyen, és élvezhető formát adjak neki. Közben elmélkedtem azon, lesz-e egyáltalán olyan, aki olvasni fogja, vagy csak magamnak fogom írni...de rájöttem, hogy ez nem annyira fontos. Ez is egy önkifejező forma, és emellett ha másoknak segít egy-egy könyv kiválasztásában, az csak plusz ráadás. És szeretem csinálni. Szeretem azt, hogy még egyszer átgondolom a gondolatokat, érzéseket, amiket kiváltott bennem az adott olvasmány. És utána leírom. Remélem mások is értékelik :D. Természetesen továbbra is figyelem a többi bloggert, és hatnak arra, ahogyan írok, amiket olvasok. Rám.

2011. július 11., hétfő

Könyvek vonzásában, azaz egy könyvhedonista őszinte beszámolója

Az Olvasás 7 hete második fordulójának témái:
Könyvtár vagy könyvvásárlás?
E-book vagy könyv?
Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?
Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit?

Igen, igen jó kérdések ezek. Amint lehetett, a városi kis könyvtárba beírattak a szüleim, ahonnan nagy rendszerességgel hoztam el újabb és újabb könyveket. Aztán egy szép napon, apám úgy gondolta, hogy a könyvfalási szokásaimat tekintve, jobban járnék, ha a nagykönyvtárba is be lennék íratva. Úgy éreztem magam, mint valami beavatáson lennék túl, mely következtében egy teljesen új világ tárul fel előttem. Elbűvölt a hatalmas épület a méreteivel, a sok emberrel, és a még több könyvvel, amire én rászabadulhattam. Ám ahogy idősebb lettem, rájöttem, hogy bár sok gondot levesz a vállamról, azért nem ugyanaz egy kikölcsönzött könyvet olvasni, mint a sajátomat. Nem tudom ki hogyan van vele, de bennem van egyfajta birtoklási vágy, és az igazán jó könyveket megveszem, akkor is, ha már olvastam a könyvtárit. Egyszerűen csak azért, mert kell. És mert nincs annál jobb érzés, amikor a rég várt darab egyszer csak ott pihen az ágyadon. (Egyetlen kijózanító pillanat az, amikor rá jösz arra, hogy nagyon nincs már helyed, eme újabb gyönyörűség eltevésére). Jónak tartom a könyvtárakat, mert ennyi könyvet sose tudnék megvenni, és van, ami nem is érné meg, de sose lesz számomra elég ahhoz, hogy lemondjak a vásárlásról.
Ugyanígy vagyok az e-book, könyvek kérdéssel is. Remek dolognak tartom az e-könyveket, nagyban megkönnyítik az életem. Mert olvasni természetesen az egyetem alatt is kell (más kérdés, hogy ez gyakran a tanulás kárára megye). Na mármost elég nehéz helyzetben lehet az ember lánya, ha a táska már olyan nehéz, mint ő maga, és még könyvet kellene beleszuszakolnia. Persze erre megoldás az, hogy ott is kell venni könyvet, amit nem hoz haza az ember, de az nem mindig jön össze. Ellenben elég néhány e-könyvet felrakni a laptopra, amit úgyis vinni kell, és máris van olvasni valóm, plusz csomag nélkül. De azért valljuk be, azaz igazi, ha egy könyvet nyugodtan a kezeink közé vehetünk, elvonulhatunk egy csöndes sarokba és békésen elmerülhetünk egy világba. Ezen okból kifolyólag biztos vagyok benne, hogy bármekkora is lesz az E-book befolyása a jövőben, akkor is fogok "normál" könyveket venni, és olvasni.
Sorozatok...(utolsó, amihez hozzászólok, szóval kitartás, ha már eddig bírtad). Engem mindig megtalálnak. Sokszor ajándékba kaptam az első részt, amit aztán elfelejtettek, így kénytelen voltam magam megvenni a folytatást, ha tudni akartam a végét, máskor magam szaladtam bele ebbe a hibába. Nincs addig baj, amíg három, esetleg négy kötetből áll a sorozat...de nekem most van olyan, ami lassan a 17. kötetnél tartok, és még lesz. Anyagi csőd a dolog, pláne ha több is van (ki az az idióta, aki egyszerre több ilyet is bevállal? csöndesen előresomfordálok :P). Ráadásul be kell azt is látni, hogy ami az első 6-7 kötetben még jó volt, a végére elsilányul, erőltetett lesz. Míg a végén az ember már meg sem veszi, maximum kikölcsönzi vagy kölcsönkéri...És fogadalmat tesz arra, hogy soha többet sorozatot. Ezt be is tudja tartani addig, amíg egy új meg nem jelenik, és én meg nem látom. :D. Hiszen mint tudjuk, egy könyvhedonista mindig újra és újra bűnbe esik...

2011. július 10., vasárnap

Hit

Mark Salzman: Éber Álom
4/5
János nővér, a karmelita rend tagja. Hogy mi a különleges benne? Kapcsolata Istennel. Bizonyos időközönként rohamai vannak, melyek során közelebb kerül Őhozzá, és a mindenséghez, majd e rohamokból magához térve versek kerülnek ki a kezei alól. Melyeket egy könyvben is megjelentetett. Ezzel a "különc" viselkedéssel kivívja, néhány társa ellenszenvét, de a végén még ezen a téren is érhetik meglepetések.
A történet fordulópontját az jelenti, amikor egy különösen erős roham után kivizsgálásra, megy, ahol kiderül, hogy egy daganat okozta epilepsziás rohamokban szenved. Ekkor a nővér döntés elé kerül. Válassza az operációt, ami elmulasztja a rohamokat, és valószínűleg az életét is megmentheti, vagy mondjon le róla, hogy megmaradjon a szoros kapcsolata Istennel.
Ez a történet nem csak azért érdekes, mert kis bepillantást nyerhetünk egy rend mindennapjaiba a mai világban, hanem mert olyan kérdéseket vet fel, ami sokszor bennünk is felmerül, és nagyon ritkán kapunk rá egyértelmű választ. Ki ne kereste volna már arra a választ, hogy miért él, van-e tényleg felsőbb akarat, miért történik velünk az ami...és még sorolhatnám tovább a dolgokat. Konkrét válaszokat ez a könyv sem ad, de nem is ez a célja. Hanem hogy elgondolkodtasson, amit teszünk miért tesszük, és vajon jó-e az az út, amin járunk.
Ráadásul viszonylag rövid könyv, (én kb 2-3 óra alatt végeztem vele), úgyhogy mindenkinek ajánlani tudom, ennyivel könnyen meg lehet birkózni, és még talán tetszeni is fog.

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Oldalak száma: 188

Minden ember macska nem lehet...

Gwen Cooper: Homér - Egy varázslatos vak kismacska története
5/5
Nem véletlenül lettem biológus, imádom az állatokat. Amióta csak a tudatomra eszméltem, mindig voltak állataink. Kutyák, a környék macskái, aranyhalak, teknős, hörcsög, mókus, és most saját macska. Némelyikre már nem emlékszem, csak halvány képekben, mint hogy testvériesen megosztoztam vele a kakaós csigámon, vagy szülői elbeszélésekből, miszerint azt is zokszó nélkül tűrte, amikor kiskanállal próbáltam megoperálni a szemét (mentségemre legyen mondva nem lehettem 3 éves sem). Így majdnem minden állatos történet jó fogadtatásra számíthat tőlem. Ám ez...
Homér Fortuna kegyeltje már egészen kiskorától kezdve, hiszen beviszik egy fiatal orvosnőhöz, aki meglátja benne az értéket, és megmenti az életét, bár szemeit elveszti. Aztán pedig találkozik Gwennel, aki egy szakításon van túl, van 2 macskája, és nincs saját háza. Mégis. Úgy dönt, hogy Homér megérdemli az esélyt arra, hogy éljen, és hogy jól éljen...
A könyvet két nap alatt elolvastam (köszönet érte csengának), és hol nevettem, hol élénken bólogattam, hogy ez bizony így van, hol pedig könnyekkel küzdve reménykedtem a dolgok jobbra fordulásában. Homér talán jobb helyzetben van, mint jó néhány ember. Őt nem szembesítették azzal, hogy: Figyelj haver, te vak vagy, szóval ezt és ezt nem csinálhatod meg. Na meg nem is látta az akadályt, amit le kellett győznie. Így aztán olyan dolgokat is megtett, amit mi emberek lehetetlennek gondoltunk volna. És mindezek mellé az a hatalmas szeretet, ami benne volt. Ezt csodálom az állatokban, hogy feltétlenül tudnak szeretni...ilyesmire nem vagyok képes, bár nagyon igyekszem...de hát minden ember macska nem lehet, pedig a macska tudja csak, a nagy titkokat...:).
Jó volt olvasva látni azokat a dolgokat, amiket én is megtapasztalok a saját macskámmal, azokat az apró kis harcokat, amiket néha nap, mint nap meg kell vívni velük, az ő érdekükben. Szerettem minden percét ennek a könyvnek.
Állatbarátoknak, és nem csak macskakedvelőknek (!) ajánlom. Én nem állok egyik pártján sem, éppúgy szeretem a kutyákat, mint a macskákat. De talán azok, akik úgy gondolják, hogy a macskák nem szeretnek, és inkább a tárgyakhoz ragaszkodnak, mint az emberekhez, nos nekik is érdemes lenne elolvasni a könyvet. Mert én minden nap tapasztalom ennek az ellenkezőjét. De ők is bepillantást nyerhetnek egy macska életébe. :)

Kiadó: K.U.K Könyv- és lapkiadó
Oldalak száma: 296

Vissza az időben

Diana Gabaldon: Outlander- Az idegen
3/5

A történet szerint Claire, aki az 1945-ös években éli az életét férjével, Frankkel, felföldön vakációznak, és élvezik a hely szépségeit, a történelmet (bár ezt leginkább Frank), és a fiatalságukat. Minden szép és jó, egészen addig, amíg egy kőkört meg nem látogatnak. Ezen a szent helyen ugyanis furcsa dolgok történhetnek meg...például a mit sem sejtő fiatal nő, visszamehet úgy 200 évet a múltba, ahol először egy angol próbálja megerőszakolni, majd egy csapat skót kezébe kerül...

A történet alapötlete kifejezetten tetszetős. Szeretem az ilyen témát könyvben, ahol vissza mennek, vagy épp előre ugranak az időben az emberek. Meg vannak a váratlan fordulatok, szökési kísérletek, egy nem kívánt házasság, boszorkány üldözés, és még sorolhatnám a történteket, melyek majd 900 oldalon keresztül zajlanak. Szép a környezet bemutatása, viszonylag hitelesnek tűnt számomra az is, ahogy a hétköznapi életet mutatta meg egy olyan korban, amiről maximum csak történelem könyvekben olvashatok. Még a szereplők kidolgozottsága sem olyan rossz...bár azért voltak dolgok, amiken fenn akadtam. Az kifejezetten idegesített, hogy Claire szökési kísérletei valahogy mindig bajba keverték, legtöbbször Randall karmai közé...vagy hogy a legnagyobb boldogság közepette jött rá a gondolkozhatnék, hogy ő most megcsalja Franket...na egen. Sokszor, sokféleképpen, és igen nagy élvezettel...komolyan mondom a nyulak példát vehettek volna róluk...de engem mondjuk Hamilton könyvei edzettek, úgyhogy ezen már fenn sem akadtam. :). De visszatérve Claire, a történet még jól is megmagyarázza, miért nem lesz ez házasságtörés, mégis újra meg újra elgondolkozik azon, hogy haza kellene mennie, miközben szereti Jamie-t is. Én azért bizonyos idő után biztos eljutnék arra a gondolatra, hogy a férjem abban az idő síkban, ahonnan egy éve eltűntem, talán túltette magát rajtam, és új életbe kezdet...igencsak meglepődne, ha egyszer csak ebbe az életbe röppennék vissza :D. Ráadásul ha szeretem azt a férfit, akihez ugyan kényszer megoldásként, de férjhez mentem, és ez a szeretet kölcsönös...nos akkor én maradnék a fenekem és örülnék a szerencsémnek. Jamie életében csak az a sok összeesküvés volt "érdekes", de őt jobban szerettem.
A könyv összességében még sem került közel hozzám. Nem utáltam, és ha elkezdtem olvasni, akkor arra az időre magába szippantott...de nem is imádtam. Nem éreztem azt a kényszert, hogy mindenféleképpen tudnom kell, mi a történet vége. Elolvastam mellette vagy 4 másik könyvet, anélkül, hogy késztetést érezzek a folytatásra. Szóval igazi örömünnep, hogy a végére jutottam. Egyszeri olvasásnak nem volt rossz, de nem hinném, hogy a közeljövőben ismét e kezembe kerülne.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 910

2011. július 4., hétfő

A kezdet

Hm, erre a hétre jobbnál jobb témák vannak megadva, de végül is sikerült kikötni egynél :)

A szüleim is nagyon szeretnek olvasni, otthon rengeteg könyvük van, így már elég korán láttam, hogy az olvasás szórakoztató, hiszen "anya is hogy felnevet néha egy-egy oldalnál". Na meg az sem kerülte el figyelmemet, hogy a könyvek száma mindig szaporodott. (Legalább tudom, kitől örököltem a vásárlási hajlamot.)
Ennek ellenére én bizony megszenvedtem azért, hogy olvasni tudjak. Hihetetlenül lassan tanultam meg a betűket, majd szótagokat szavakká és értelmes mondatokká összekötni. Kínkeservesen gyakoroltam, miközben anyáék csak reménykedtek, hogy ez nem veszi el végleg a kedvemet az olvasástól. Akár így is lehetett volna, s akkor én most nem lennék egy ilyen szuper közösség tagja. De nem így lett. Bekövetkezett az áttörés, és annak örömére, hogy nem csak furcsa és értelmetlen töredékeket kapok, hanem értelmes mondatokat, szinte kirobbanó energiákkal vetettem magam bele az olvasásba, ami egy új sikerélményt jelentett. Év végére én tudtam a legszebben olvasni az osztályból, amiért egy ajándék/jutalom könyv lett az eredménye. Ez volt életem első, önálló kis könyve, melyet az osztályfőnököm mosolyogva nyújtott át, és jó szorakozást kívánt mellé.
A bolha és a tanár több mesét tartalmazott, melyeket szépen beosztva - szigorúan minden nap csak egyet, hogy tovább tartson- olvastam el azon a nyáron. És onnantól kezdve nem volt többé megállás.
Az, hogy ma is annyira szeretek olvasni, több embernek köszönhető, no meg a jobbnál jobb könyveknek. A szüleimnek, akik ebben példát mutattak, és biztattak, hogy ne adjam fel. A tanárnőknek, akik a legapróbb sikereimért is dicsértekkel halmoztak el, így sose éreztem magam rosszabbnak, butábbnak mint a többiek. És köszönet az akkori makacs, és kitartó önmagamnak, aki megakarta mutatni az egész világnak, hogy igenis megtudja csinálni.




A bejegyzés, Az olvasás 7 hete című eseményre készült :).