2014. március 30., vasárnap

Maxim Kiadó hírei

Nem tudom, ki mennyire járatos a kiadó háza táján, de egy örvendetes hírről számolhatok be :)
Április 8-án (kedden) lehetőség lesz találkozni az egyik nagy sikerű írónővel itthon is, Ruta Sepetys ugyanis 18 órától Budapesten, az Allee Bevásárlóközpontban lévő Libri Könyváruházban fog beszélgetni a kiadó egyik kollégájával és később persze a vendégekkel is.
Utána természetesen dedikáltatni is lehet a könyveit :).

 
Személy szerint csak az Árnyalatnyi reményt olvastam tőle, de az teljesen le vett a lábamról. Így mindenkinek csak ajánlani tudom mind a könyvet, mind a lehetőséget a találkozásra.


2014. március 23., vasárnap

Hogyan éljünk túl, ha jön a zombi apokalipszis

Max Brooks: Zombi túlélő kézikönyv

4/5

"Ne légy hanyag, ha a legértékesebb tulajdonodról – az életedről – van szó!
Ez a könyv elengedhetetlen, ha túl akarod élni az élőhalottak hordáinak támadását, akik talán ebben a pillanatban is a közeledben ólálkodnak, anélkül, hogy tudnál róla.
A Zombi túlélő kézikönyv jól bevált tanácsait követve teljes biztonsággal megvédheted önmagadat és szeretteidet az élőhalottaktól.
Ez a könyv életet menthet."


Nos, igen, néha ilyen könyvet is kell olvasni. Még akkor is, ha mások húzogatják a szemöldöküket, hogy ugyan minek pazarlod erre az idődet. Miért ne?
Habár nem vettem komolyan a könyvet, már csak a témáját tekintve sem, ennek ellenére alapvetően tetszett.
Azt azonban le kell szögezni, hogy ez tényleg egy útmutató, ergo senki se várjon regénybe illő cselekményt. Helyette kapunk egy érdekes, és számomra újításnak minősülő leírást a zombik élettanáról (hogy érzékelnek, viselkedéstan stb), sok-sok listát arról, hogy mit kell és mit tilos csinálni, ha beütne a vész, és a végén némi történelmi áttekintést :D.

A listáknál és teendőknél éreztem talán a leginkább azt, hogy a könyv fő célközönsége az amerikai emberek, de ezt az elején be is vallja, így nem ért nagy meglepetésként. Bár azért még ott sem hiszem, hogy mindenki képes lenne teszem azt egy lakatlan és eldugott szigetet megvásárolni magának, a felkészülés jegyében :D. Mondjuk azért voltak elgondolkodtató részek benne ( és nem, egyelőre még nem tervezek bunkert építeni, és fegyvert venni). Bár barátom kissé túlzásnak találta, hogy egyes fegyverek előnyei és hátrányai milyen pontosan le vannak írva :D. Bár azt hiszem én inkább előnyben részesíteném a japán katanát, mint a lőfegyvereket...

Szóval, ha kíváncsi vagy arra, hogy mit kellene tenned abban az esetben, ha zombik kopogtatnának az ajtódon, akkor ajánlani tudom a könyvet. Gyorsan lehet vele haladni. Viszont előfordulhat, hogy bizonyos részek unalmasabbak lesznek számodra...túl kell rajtuk jutni. Szerintem mindenki megtalálja a neki tetsző részt majd benne.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 286

Agave hírek

Március 27-én jelenik meg John le Carré A panamai szabó című kultikus regénye.

 Tizenhat év után ismét megjelenik John le Carré 1990-es évekbeli sikerkönyve, A panamai szabó. A kötet Falvay Dóra új fordításában érkezik március 27-én, és le Carré ezúttal Közép-Amerika egyik trópusi metropoliszába invitálja az olvasót. A panamai szabó − amelyből film is készült Geoffrey Rush és Pierce Brosnan főszereplésével − nemcsak elsőrangú kémregény, hanem maróan pontos szatíra a kémkedés világáról, és arról, ki meddig megy el, hogy magát és környezetét becsapja.

Harry Pendel a panamai Pendel & Braithwaite úri szabóság karizmatikus tulajdonosa, akinek ollója mindenkinek szabott már legalább egy öltönyt Közép-Amerikában, aki számít; a kövérkés és titokzatos Andrew Osnard pedig kém, kettős küldetéssel. Az egyiket kormányától kapta: rajta kell tartania szemét a panamai belpolitikai eseményeken, hiszen a Panama-csatorna 1999. december 1-jén amerikai kézből a helyiek irányítása alá kerül. Másik tervéről azonban csak egyedül ő tud: ki akarja használni az alkalmat, hogy végre megszerezze magának a vagyont, ami meglátása szerint kijár neki. A két férfi világának szereplői ugyanazok, ám az teljesen más, hogyan látják és láttatják ezeket a szereplőket − az eseményekről nem is beszélve, amelyek vagy megtörténtek, vagy nem, esetleg csak úgy tűnik, mintha megtörténtek volna...

John le Carré briliáns regénye az 1996-os megjelenését követően az életmű egyik kiemelt helyét foglalta el, és mostanra ugyanolyan fontos alkotásként tartják számon, mint az 1980-as éveket meghatározó Egy tökéletes kémet.

2014. március 15., szombat

Agave hírek

Március 18-án - jövő kedden - jelenik meg Kim Stanley Robinson Nebula-díjas sci-fi regénye, a 2312. A könyv a két évvel ezelőtti nemzetközi megjelenése óta óriási kritikai és rajongói sikert aratott világszerte: számos irodalmi díjra jelölték és egy új SF alirányzat, a climate fiction egyik meghatározó alkotásának tartják. Robinson stílusa letisztult és pontos, a 2312-ben legalább annyira hangsúlyos az emberiség elképzelése háromszáz évvel később, mint maga a történet. A könyv nem teljes mértékben épül fikcióra, számos ötlet és következtetés tudományos alapokon nyugszik, mivel maga a szerző ismert tudományos-gazdasági-politikai elemző is, az esszéi közül publikált már a New Scientist, a Wired és a Worldwatch Institute, emellett pedig egyetemeken, konferenciákon és workshopokon ad elő a gazdasági fenntarthatóság, fenntartható fejlődés, társadalmi igazságszoltáltatás és klímaváltozás témáiban.

A 2312-t bátran ajánljuk a műfaj rajongóinak és azoknak is, akik kiváncsiak arra, hogy hogyan élhetünk 300 évvel később. Ez egy megkerülhetetlen könyv, amivel nem csak az SF szaklapok foglalkoztak hónapokon át külföldön.

"A tudományos és technológiai fejlődés rendkívüli jövő előtt nyitotta meg az utat. Már nem a Föld az emberiség kizárólagos otthona: új lakóhelyek létesültek a Naprendszer holdjain és bolygóin, sőt még azokon is túl. 2312-ben azonban események sorozata kényszeríti az emberiséget arra, hogy szembenézzen múltjával, jelenével és jövőjével.

A történet a Merkúron kezdődik, Terminátor városában, a mérnöktudomány eddig sosem látott csodájában. Swan Er Hong a nagyanyját gyászolja, Terminátor városának egyik legbefolyásosabb patrónusát. Mivel halálának váratlansága és tisztázatlan körülményei nem hagyják nyugodni, Swan útra kel a Naprendszerben, ám még csak nem is sejti, hogy ezzel nem csak saját életét, de az egész emberiségét is örökre megváltoztatja. Swan egykoron bolygókat teremtett - most azonban abba a tervbe is belepillanthat, amely az elpusztításukat célozza.

A 2312 merész és zseniális látomás az emberiség jövőjéről, egyúttal magával ragadó jellemrajz azokról az emberekről, akik a jövő történéseit alakítják - nagy jelentőségű sci-fi a műfaj egyik legtehetségesebb írójától."

2014. március 9., vasárnap

Álmodj szépeket

Massimo Gramellini: Álmodj szépeket

5/5

"Az intuíciónk folyamatosan tudatja velünk, kik vagyunk. De nem halljuk meg az istenek hangját, mert gondolataink kattogása, érzelmeink dübörgése elnyomja. Inkább nem veszünk tudomást az igazságról. Hogy ne szenvedjünk. Hogy ne gyógyuljunk meg. Mert különben olyanná válnánk, amilyenek félünk lenni. Minden porcikánkban elevenné.

Az Álmodj szépeket megindító történet egy kilencéves kisfiúról, akinek szilveszter éjjelén váratlanul eltűnik az édesanyja. Jó ideig nem merik neki megmondani, hogy meghalt, amikor pedig kiderül az igazság, nem tudja elfogadni. Először önmagát vádolja, aztán számtalan formában visszavárja, újraalkotja magában, végül beletörődik, de feldolgozni felnőtt fejjel sem tudja. Egész élete a hiány jegyében telik, meghatározza fiatal-, majd érett felnőtt korát, félresiklott kapcsolatait, megvalósulatlan terveit, szűnni nem akaró erőfeszítéseit, hogy felfedezze önmagát, hogy megfejtse, mi állhatott édesanyja szeretetlenségének hátterében. Miért vagyunk itt, kik vagyunk, mit jelent az, hogy szeretni, és lehet-e hazugságban élni? – kérdezi egy életen át.

Gramellini önéletrajzi regényében minden szó igaz, mer becsületesen őszinte lenni, meri vállalni az érzéseit. Nem csinál a történetéből hollywoodi filmet, mégis olyan izgalmas, mint egy krimi.
Massimo Gramellini (1960) jogot tanult, majd sportújságíró lett. Később parlamenti, majd haditudósító. Buongiorno című közérzeti tárcarovata (La Stampa) rendkívül népszerű. Aktualitásokkal foglalkozó tévéműsorokban is szerepel. A mesék utolsó sora című, ezoterikus szerelmes regényként aposztrofált első könyve 250 000 példányban kelt el, az Álmodj szépeket pedig csak Olaszországban több mint félmillió példányban."

Életünk egyik legmeghatározóbb személye az édesanya. Az ő vigyázó szemei előtt tesszük meg az első tétova lépéseinket, tanulunk meg beszélni. Egyengeti életünket, függetlenül attól, hány évesek vagyunk. Kedves szavainkra felragyog a tekintete, ám ha baj ér minket ő is érzi fájdalmunkat, és szükség esetén tigrisként küzd értünk. Szerethetjük, időnként talán dühösek is lehetünk rá, teljesen még sem tudnánk tőle eltávolodni. Hozzá térünk vissza, míg tehetjük, és halála után is őt keressük hiány érzetünktől hajtva. De vajon mi történik velünk, ha eltűnik az életünkből, még mikor gyermekek vagyunk?

Ahogy a fülszövegből is látjuk, főszereplőnk még gyerekként, 9 évesen veszíti el az édesanyját. Az elején még csak el sem merik neki mondani. Részint mert megakarják óvni a fájdalomtól, részint mert a felnőtteknek sem egyszerű elfogadni a halálát. Mikor megtudja, vadul reménykedik abban, hogy visszatér egy kis idő múlva hozzá az égből. Hiszen milyen édesanya az, aki képes elhagyni a fiát? Kér, könyörög, Istent fenyegeti, ám hasztalan. Végül belenyugszik, ám világa egy életre megváltozik. Már nem a szép emlékekbe kapaszkodik, hanem azon rágódik, miért nem szerette őt. Miért változott meg a viselkedése az irányában. És vajon miért nem tudja senki sem szeretni őt?
Komoly kérdések és problémák egy kisgyerek számára. Pláne ha nem nagyon van kivel ezt megbeszélni. Hiszen az édesapja bár próbálkozik, nem képes mindent megadni neki.
A kisfiúból a szemünk előtt lesz kamasz, majd felnőtt. Éli az egyetemisták életét, szerelmes lesz, munkát kap...valami mégis mindig hiányzik neki, és belőle. A boldogságot, mint olyat nem képes elfogadni, mindig azt várja, mikor üt be a mennykő. És mivel fél attól, hogy őt senki sem szeretheti igazán, ő se képes igazán szeretni. Belső szörnyével küzdve, lassan elfelejti azt, milyen is elégedettnek lenni.
Vajon képes lesz változni? Megtalálni a megnyugvást? Megbocsátani magának, és az édesanyjának?

A történetet olvasva sokszor álltam meg, és gondolkoztam el, én vajon hogyan élném meg az adott helyzetet? Hogyan reagálnék rá? Olyan keresztet cipel, amit nem kellene, de ki magyarázza megy egy gyermeknek, hogy az édesanyja nem miatta halt meg, és szerette? Az első komolyabb hibát úgy vélem itt követték el a családtagok. A valóságot elkendőzve, a témát kényesen kerülve nevelték tovább a kisfiút, akiben a felmerülő kérdések és gondolatok válaszok híján sajátos belső hangokká váltak, és irányították őt, illetve burkolták a szenvtelenség és ridegség védelmező burkába. 40 évesen tudja meg az igazságot. Hosszú idő ám az. Nem biztos, hogy ha rögtön elmondták volna neki, akkor nem von le téves következtetéseket, hiszen ennyire fiatalon sokszor teljesen másként látjuk a világot, mint a felnőttek. Egyszerűbben, ám sokkal végletesebben. De néhány évvel később...igazán meglehetett volna próbálni beszélgetni vele erről. Természetes reakció, hogy megakarjuk védeni, de mint itt látjuk, ez nem sikerült, vagy nagyon félre siklott.

Meglepő módon végig kedveltem a fiút-fiatalt-férfit. Pedig sokszor fordul elő az, hogy annyi szörnyűséget varrnak a szegény szereplő nyakába, és olyan szintig viszik a nyavalygását, hogy szinte megutálom. Itt ilyen nem volt. Hibázott, félt, élt. Úgy mint mi. Mert mi is hányszor fogadjuk meg azt, hogy holnaptól jók leszünk, és megváltozunk? Pláne, ha szorult helyzetben vagyunk, és az égiekkel próbálunk meg egyezkedni. Sokkal könnyebb elfogadni egy emberien tökéletlen szereplőt a bajaival. És ráadásul tényleg voltak próbálkozásai arra nézve, hogy megváltozzon, csak nem sikerült neki.
Mindenesetre én a végig szurkoltam annak, hogy sikerüljön lezárnia magában a dolgokat, méghozzá békésen.

A nyelvezet, a hangulat, a történet vezetés nincs túl díszítve, vagy túlbonyolítva. De nem is igényeljük. Az elején kicsit furcsa lehet, hogy mennyire előtérbe hozza a nőket, anyákat, de valamilyen szintig érthető is. Aztán már magába is szippant a történet és addig fel sem pillantunk, amíg el nem olvastuk az egész könyvet. Az író megejtő őszinteséggel vall a múltjáról, amiért igazán tisztelem. Nem biztos, hogy szeretném, ha emberek milliói ismernék a kálváriámat, de nem vagyunk egyformák. Mellesleg az írás egyben terápia is.
 Nagyon jól szövi a mondandóját, még ebben a kissé kényes talajon is biztos kézzel vezeti az olvasót. Így tényleg csak ajánlani tudom a könyvet.

A könyvért köszönet illeti a Park könyvkiadót.

2014. március 7., péntek

Othello

William Shakespeare: Othello, a velencei mór

4/5

„Uram, vigyázz, hogy féltékeny ne légy! A zöldszemű szörny csak kacag az étken, amelyből él…” – inti Othellót hamis barátja, Jago. S éppen ő gerjeszti aztán a féltékenység tüzét a mór szívében, ő szítja mind magasabbra a lángot, míg az elvakult Othello a „zöldszemű szörny” karmaiban vergődve végzetes tettre nem szánja el magát. Meghökkentően modern a dráma pszichológiája, ahogy a cselszövő egy mai lélekbúvár felkészültségével csalja lépre áldozatát. És ha a mór hadvezér és a velencei hölgy tragédiája a reneszánsz Velencében és Cyprusban játszódik is, a szenvedély, mely fűti, örök: a szerelem és a féltékenység. Ezért szól a ma emberéhez is az Othello és ezért folytatja diadalútját több mint háromszáz éve a világ színpadjain.

A történetet azért olvastam pont most el, mert nem sokára színházban fogom nézni, és szeretem tudni, hogy miről is szól a darab. És alapvetően is kedvelem William Shakespeare-t, habár egyszerre sok mindent nem tudok olvasni tőle, meg csömör fog el.

Főhősünk Othello, akit mindenki kedvel és tisztel...kivéve Jago-t, aki alatta szolgál. S habár a hűség mintapéldája, legalábbis szemtől szemben, annál több bajt okoz a háttérben. Akár egy nagyra nőtt pók, aki a háló közepén ül, szövögeti ő is a cselszövést, hogy megbüntesse egy vélt sérelem miatt, illetve egyszerű irigységből. Mily szép az emberi természet nem igaz?
Persze másrészről ott a hiszékeny mór, aki nem jár maga utána a dolgoknak, hanem látszatnak bedőlve, hirtelen haragjában cselekszik. Én szeretem a barátaimat, de még nekik sem hiszek el mindent feltétlenül, pláne nem azt, ami ilyen horderejű. Így részben sajnáltam fiatal párt, főleg Desdemona-t, hiszen ő tényleg csak jót akart, másrészt meg úgy voltam, vele, ezt érdemli, ha mindenki szavára így ad, csak épp a feleségére nem.

Ilyen szempontból a történet egy tükör, mely felnagyítja a legrosszabb, és legsötétebb vágyainkat, tulajdonságainkat. Tegye fel a kezét az, aki még soha életében nem érzett irigységet. Vagy nem volt féltékeny. Na ugye. Csak éppen jobban kezelte az ügyet. Legalábbis remélhetőleg.

A szereplők azonban nehezen kerültek közel hozzám. Érződik, hogy ez egy színpadra szánt darab, nincsenek annyira mélyen megrajzolt alakok, hiszen ezeket a plusz dolgokat a színész feladata lesz belevinni, s ezáltal életre kelteni őket. Így igazán sem szeretni, sem utálni nem tudtam őket.
Őszintén szólva leginkább idegesítettek. Othello a hiszékenységével, Jago a kavarásával, Rodrigo a nyámnyilaságával, Cassio meg a maga tökéletességével.

Mégis, úgy gondolom érdemes elolvasni a történetet. Ha másért nem, akkor azért, hogy egy kis időre magunkba nézzünk, őszintén, és elgondolkozzunk, mi vajon mit tennénk egy ilyen helyzetben?

Kiadó: Europa
Oldalak száma: 220

2014. március 4., kedd

Nézd, ki van itt

Timur Vermes: Nézd, ki van itt

5/5

"2011. nyara. Berlin közepén egy üres telken, katonai egyenruhában egy ötvenhat esztendős férfi ébredezik: Adolf Hitler. Amit talál: béke, demokrácia, rengeteg külföldi és egy női kancellár… Ebben az új világban a tőle elvárható fanatikus hittel új karrierbe kezd a televízióban.

Timur Vermes káprázatos szatírájának Hitlere nemcsak végtelenül komikus figura, de ijesztően valóságos is. Meghűl az ereinkben a vér, hogy milyen könnyen megtalálja a helyét egy cinikus, gátlástalan világban, ahol a demokrácia hosszú évtizedei után a demagógia, a nézettségi adatok és a like-gombok nyomogatása vezérli a közéleti cselekvést. A könyv a megjelenése óta töretlen sikert arat Németországban, olvasók százezreit bűvölte el, és a világon szinte mindenütt az idei év egyik legjobban várt megjelenéseként beszélnek róla."

Ez a könyv tipikusan az a történet volt, amihez úgy álltam hozzá, én ezt utálni fogom. De legalábbis nem fogom átérezni a főszereplő problémáit. Nem és nem! Mert ugyebár az ember nem kedveli Adolf Hitlert.
Nos, a legmegdöbbentőbb az, hogy igen. Hiába tudjuk, mit tett a múltban, és olvassuk tőle az időnként nem túl humános gondolatokat, mégis, időről-időre eltudunk erről feledkezni, és jókat nevetni rajta, vagy átérezni a helyzetét. Aztán rajtakapottan pillantunk körbe.

A téma érdekes, vajon mihez kezdene, sőt mihez tudna kezdeni a mai világban egy történelmi alak? Képes lenne-e alkalmazkodni? Ezzel a problémával találja magát szemben Hitler is, amikor egyszer magához tér a grundon. Majd 60 évnyi szünet után, egy másik világban találja magát. Ahol nem veszik komolyan. Ám ez cseppet sem tántorítja el, és a médián keresztül jut el ismét az emberekhez.
Ha jobban belegondolunk, igazából ez egy valós lehetőség is lehetne (nem, nem a hirtelen felbukkanásra gondolok). Mármint a mai információ áradatban, amikor mindenki hozzáfér mindenhez, seperc alatt képesek lehetünk a névtelenségből közkedvelt, híres emberré válni. Ha ehhez még egy karizmatikus egyéniség is párosul, akkor határ a csillagos ég.
Mindemellett, még ha érdekes szemszögből is, de képet kapunk az aktuális politikai helyzetről, a pártokról, tévéműsorokról (vagy azok silányságáról). Egyszóval a társadalom bírálat is megjelenik.

Hogy Hitler, mint narrátor milyen? Egyrészt ijesztő. Másrészt szórakoztató. Főleg azok a részek, amikor az előrehaladott technikai fejlődés vívmányaival találkozik. Ijesztő pedig azért, mert ha nem is mindig értik meg pontosan mire gondol, mégis mennyi mindent el tud érni, a sajátos mentalitásával. Hiszen még minket, olvasókat is bevonz a történetbe.
Mondjuk, hogy a személyisége mennyire hiteles, én nem tudom megmondani. Azok alapján, amiket hallottam róla, nekem elég valósnak tűnik az ábrázolása.

Mindenféleképpen érdekes olvasmány. Szerintem érdemes elolvasni. Már csak azért is, hogy a vége után az ember hátradőljön, és eldöntse, fél-e attól a lehetőségtől amit felvet a könyv, vagy sem.

Kiadó: Libri
Oldalak száma: 340

2014. március 3., hétfő

Agave hírek

Március 6-án, azaz csütörtökön jelenik meg az Agave új szerzőjének, Rachel Ward-nak Nem enged a mélység című regénye.
A kötet műfaji megjelölése szerint ifjúsági pszicho-thriller, egyszerre rejtélyes és hátborzongató. Bátran ajánljuk mindenkinek, aki szeret néha egy kicsit borzongani.


"Mi történik, ha valami szörnyű dolgot követtél el, de nem emlékszel rá?
Mi történik, ha nem tudod, hogyan hozhatnád rendbe az életed?

Amikor Carl kinyitja a szemét egy jéghideg tó partján, bátyjára éppen rácipzárazzák a hullazsákot. Carl kétségbeesetten kutat az emlékezetében: mi történhetett a vízben? Ám akármilyen kitartóan próbálkozik, semmire sem emlékszik. Aztán a mentőben az ismerősnek tűnő, gyönyörű lány rémülten sikoltozni kezd, amint megpillantja. Carl érzi, hogy a lánnyal együtt talán kideríthetik az igazságot, még mielőtt az szökőárként zúdul rájuk."