2014. június 29., vasárnap

Kadhafi háremében

Annick Cojean: Kadhafi háremében

"Kadhafi utolsó titka. És a legbotrányosabb. 2011 novemberében Annick Cojean megdöbbentő cikket írt a Le Monde-ba. Egy fiatal nő sorsát mutatta be, akit mindössze 15 esztendős korában az iskolából rabolt el Líbia korlátlan hatalmú vezére. Megsimogatta a haját, ezzel jelezte az őrségnek, hogy szexuális rabszolgájává választotta. Megerőszakolta, megverte, alkoholt itatott és kokaint szívatott vele a diktátor, aki az Amazonok gárdájába is beszervezte. Nem sokkal a forradalom előtt tudott csak megszökni perverz fogva tartójának karmai közül. Egy tönkrement élet.
Egy? Több száz, vagy annál is több. De ez a téma Líbiában máig tabu. Egy diktatúra kulisszái mögött, egy folyamatos bódulatban élő operett-tirannosz, de valódi gyilkos ágyában egy rabszolgatartó rendszer mocskos titkait ismerjük meg: tele korrupcióval, terrorral, erőszakkal és bűnnel. Egy rendszerét, amelynek Líbián kívülről is akadtak kiszolgálói. Hogy felgöngyölítse a fiatal Soraya és sorstársainak elképesztő történetét, Annick Cojean titkos nyomozást végzett Tripoliban, ebben a nyílt égboltú börtönben."

2011. Ebben az évben, februárban tiltakozások indulnak a Kadhafi rezsim ellen, azonban ő ezt véres megtorlással "jutalmazta". A lázadók azonban nem hátráltak meg, márciusban pedig a NATO engedélyt kapott a közbelépésre. Októberben a felkelők elfogják a volt vezetőt, és tisztázatlan körülmények között megölték.
Mindeközben egyre több és több titok kerül napfényre ezzel az emberrel, és a vezetési módszereivel kapcsolatban. Van itt minden, és amikor az ember már azt hinné, semmi nem tudja meglepni, egy újabb vallomás kerül napfényre: Kadhafi lányokat, nőket raboltatott magának, vagy éppen zsarolással kényszerítette őket, hogy éjszakára vagy éppen évekre megosszák vele az ágyát.
S már ezt is nehéz elfogadnia az embernek, de ami engem személy szerint még jobban megdöbbentett, az az volt, ahogy a társadalom erre reagált. Tabunak kiáltották ki ezt a témát, vagy egyenesen hazugságnak. Ezáltal a már amúgy is  sokat szenvedett nők ismét csak hallgatásba temetkezhettek.

A férfi, aki a nők egyenlőségét hirdette a világ előtt, akit női katonák "védtek", a magánéletében pont az ellenkezőképpen viselkedett. Megalázta őket, megfosztotta őket a szabadságuktól, méltóságuktól, a jövőjüktől. Mindezt azért, hogy szexuális étvágyát, fantáziáját kielégíthesse. Nem volt senki sem biztonságban, mert neki ellentmondani nem lehetett. S mindezek felett egy egész állam hunyt szemet.

Olvastam a könyvet és nem akartam elhinni. Hogy történhet meg, hogy valaki 14-15 éves lányokat raboljon el a családjától, feleségeket a férjektől. Hogy konkrét apparátus épült arra, hogy kielégíthetetlen vágyát megpróbálja valahogy kiszolgálni. S hogy mindezek után mégis, a nők azok, akitől elfordulnak, akiket a család szégyenének tekintenek, s akiknek a halála az egész társadalomra nézve "áldás" lenne. Nem és nem értem ezt a kifacsart logikát. Mert persze, nyilván nem lehet kellemes az érzés, hogy valaki nem tudta a családtagját megvédeni...de hogy ezért elforduljon tőle? Hogy megvesse? Hogy mások fenyegessék, nehogy bárkinek elmerje mondani azokat a dolgokat, amik abban a bizonyos alagsorban történtek vele?

A másik, amin szintén fent akadtam, az a kerítő hálózat. Nők és férfiak, akik mind azon dolgoztak, hogy újabb és újabb áldozatokat találjanak. Már a férfiakat sem értem, de a nők? Pláne, hogy sokan olyanok voltak közülük, akik szintén megjárták ezt az utat? Hogy tudtak másokat is kiszolgáltatni?

Persze könnyű ítéletet mondani, hiszen egy szabad országban élek, nem ismerem azt, milyen lehet egyetlen ember őrületének kiszolgáltatva lenni, félelemben élni. Az én félelmeim a jövő bizonytalanságából fakadnak, s nem abból, hogy vajon elég párthűnek tekintenek-e. S igen, elhiszem, hogy az elnyomás alatt az ember egy idő után már nem akar mást, csak túlélni, és hogy a szeretteivel se történjen semmi. De miután megdöntötték a rezsimet? Akkor miért nem léptek valamit? Bármit.

Csodálom Szoraja bátorságát, és azokét a nőkét, akik mindezek ellenére hajlandóak voltak elmondani a múltjukat, felidézni azokat a pillanatokat. A fenyegetések, tiltások sem gátolták meg őket. Mert ők azt akarták, hogy megtudja a világ mi történt velük. Igazságot akartak. És talán reményt, hogy még nekik is lehet jövőjük.

Hogy kinek ajánlom? Talán mindenkinek. Hogy többet ilyen ne történhessen meg másokkal. És hogy a nők ne hiába kockáztassák az életüket is. Nem tudom, létezik-e a földön olyan hatalom, mely tényleg igazságot adhatna nekik. Nem tudom, hogy lesz-e olyan erős a világuk, hogy jövőt nyújtson nekik. De jó volna hinni, hogy igen. Hogy többet már nem kell szenvedniük, s nem kell megalázottnak érezniük magukat. Hogy a tükörbe nézve ne az jusson eszükbe: kurva.

Csodálom az emberiséget, mert hiszem, hogy bármit el tud érni. De néha úgy érzem, nálunk nagyobb állat nincs, és nem is lesz a földön...

Gyermekek bolygója

Joan Slonczewski: Génszimfónia
5/5

"A hely- és táplálékszűkébe került emberiség szétrajzott a világűrbe, és kolóniákat hozott létre valamennyi olyan bolygón, ami csak kicsit is lakhatónak tűnt. A Prokarion ebből a szempontból nem volt éppen ideális, hiszen mérgező volt a légköre csakúgy, mint a teljes élővilága. 
A szükség azonban nagy úr, és a szorongatott helyzetben segítségül hívták a modern genetikát. Csak néhány apróbb módosítás kellett, és az ember alkalmassá vált a prokarioni viszonyok elviselésére. Azóta két külön telep is létesült a bolygón, árvákat gondozó szerzeteseké, valamint a bolygó páratlan ökológiáját vizsgáló tudósoké.

A mesterséges intelligenciák hathatós közreműködésével dolgozó kutatók valami titok nyomára bukkantak, egy mitikus, magasabb rendű értelem keze munkájára a különös helyi élővilág kialakulásában, de elméleteik bizonyítására talán már nem marad idejük. Döntés született a kolonizáció felgyorsításáról, ami a Prokarion földiesítését jelenti. Pótolhatatlan kincsek vesznek el, ha nem sikerül időben megtalálni a „rejtett urakat”."

Még régen olvastam az írónő más könyveit, amik már akkor tetszettek. Most egy kihívás keretén belül vettem ismét elő, és azt kell mondanom, egyáltalán nem bánom.
Jó, a borító szerény véleményem szerint szörnyű :D, de ez szubjektív véleményem, viszont senkit ne tántorítson el, mert maga a történet tényleg jó.

Kicsi gyerekkorom óta Star Treken, és természetfilmeken nőttem fel (na meg Walt Disney-n, de ez más kérdés :D), úgyhogy mindig kedveltem az idegen világok, és az azokat benépesítő értelmes lények gondolatát. Talán részben ezért is lettem biológus, ki tudja?
A könyv egy ismeretlen világot, Prokariont mutat be nekünk, ahol minden gyűrűformát vesz fel, a fák énekelnek, és tele van arzénnal a környezet. Ez nem éppen ideális az odatelepülőknek, ezért őket életformálják, hogy képesek legyenek ebben a nem túl barátságos világban is megmaradni. Azonban a hatalomvágy, a pénz, és persze a túlnépesedés okozta problémák igen nagy erők, és a bolygót teljesen átakarják alakítani. Egyetlen kiút, ha megtalálják az "urait". De mi történik, ha az urak jelenléte csak ront a helyzeten?

Ha biológusként nézem a történetet, akkor sem lehet kifogásom ellene. Ez köszönhető annak, hogy Joan mikrobiológus, biokémikus, így a háttértudása meg volt ahhoz, hogy egy meglepően hiteles alapot hozzon létre a könyvhöz. És a megközelítés módján is igencsak látszik a természettudományos hatás. Így ha valaki nem igazán kedveli ezt a vonalat, és untatják a hosszabb leírások a DNS-ről, kémiai vegyületekről, akkor valószínűleg nem ez lesz a kedvenc sci-fi története.
Érdekes gondolatnak tartottam azt, hogy az értelmet ebben a világban a mikróbák képviselték. Egyrészt izgalmas gondolat, másrészt én se feltétlenül szeretnék arra ébredni, hogy a bennem megtalálható baktériumok öntudatra ébredtek, és meg kell velük egyeznem a jövőbeli közös együttműködésről.
És az kifejezetten tetszett, hogy mindegyik törzs más és más volt, hasonultak a gazdatesteikhez :D. Akkor bennem is tudósok lennének...hm.

A másik vonal főleg az etikai/erkölcsi kérdéseket feszegeti. Van-e jogunk világok átformálására? Semmibe vehetünk-e intelligens élőlényeket, csak azért, mert szabad szemmel nem láthatóak? És még sok hasonló, elgondolkodtató felvetést fogunk olvasni. Amire sokszor nincs egyértelmű válasz. Mert könnyű erkölcsösnek lenni, ha minden szép és jó, de ha a néped haldoklik, akkor vajon tényleg azt fogod nézni, vajon az adott bolygón 2000 év múlva megjelenő értelmes lények esélyét veszed el, ha átformálod a területüket?

Szóval, ha valaki egy jó kis sci-fi történetre vágyik, szeret gondolkodni, és nem zavarja az erős természettudomány vonulat, akkor ezt csak ajánlani tudom. És nem mellesleg akkor azt is megtudod, miért ezt a címet kapta a bejegyzés ;).

Kiadó: Metropolis Media
Oldalak száma: 336

2014. június 24., kedd

A nyugalom tengere

Katja Millay: Nyugalom tengere

5/5

"A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.
Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.
A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt."

Oké, lehet fanyalogni, hogy jaj, már megint egy újabb, nyálas tini szerelmi történet. S bár tényleg két fiatalt ismerünk meg, és igen, szerelmesek is lesznek, de ettől ez a történet sokkal, de sokkal több.

Afféle in medias res-ként dob minket az írónő a mély vízbe, és az iskola kezdésbe. Nastya szemén keresztül látjuk az eseményeket elsőnek, és csak annyit tudunk meg róla, hogy valamiért különleges bánásmódban részesül, nem szereti ha sok ember és zaj van körülötte, és a nagynénjéhez költözött. És...ennyi. Ennyit tudunk meg hirtelen a főhősnőnkről. Úgyhogy kezdetben csak pislogtam, mint nyuszi a nullás lisztben, kapkodtam a fejem, és leginkább információért imádkoztam. Amit kapunk, de csak lassan, és adagolva. Szerintem élvezte az írónő, hogy így kínozhatja az olvasókat, mert sokáig csak sejtjük, hogy valami rossz történt, aztán lassan világosodik a dolog, de jó pár oldal után derül csak ki minden egyértelműen. Ezt egyszerre imádtam, és utáltam.

Josh a másik szemszögünk, végre egy pasi, akinél nem kezdek el azon nyomban pofákat vágni, mert hogy túl tökéletes, és persze azon nyomban minket imád és a lábunk elé veti magát. Nem. Nem tökéletes, követ el hibákat, és ő is legalább olyan sérült, mint a lány. Ennek ellenére helyén van a szíve, és jó a humora.

Kettejük váltakozó nézőpontja vezet végig minket a történeten, főleg a jelenen, de időnként bepillantást engedve a múltjukba is. Nem feltétlenül egy kéjutazás, de ezáltal ismerjük és értjük meg jobban őket. A motivációikat, azt, hogy miért azok, akik. Szerintem cseppet sem zavaró ez az elbeszélésmód, nem éreztem rossznak a váltásokat, és nem zavart az, ha egy pasi gondolatait kellett olvasnom. És meglepően hitelesnek találtam mind a két vonulatot, bár tény, hogy lányként nyilván jobban értem/érzem a női részt, mint a férfiét.

Kifejezetten tetszett, hogy itt a mellékszereplők is éltek. Nem csak úgy oda voltak festve a képre, mert az attól lesz teljes. Meg volt a saját múltjuk, a saját vágyaik, reményeik. Nekem fő kedvencem Drew volt, hiába akarta magáról a szoknyapecér képet kialakítani, azért látszott, hogy van ott szív és ész is. Na meg fergeteges szöveg.

Jók a párbeszédek, pörögnek, ha kell, incselkednek, és szükség esetén pedig nagyon is komolyak. Így kell kérem beszéltetni a szereplőinket. És azt se éreztem, hogy nem a koruknak megfelelően viselkednének/beszélnének, pedig ez sokszor előfordul.

Szóval, adva van a jó szereplőgárda, jó párbeszédek, megfelelő mennyiségű és minőségű leírás. Már csak a történet maradt hátra. És ott sincs hiba, bátran állíthatom. Ezt támasztja alá az is, hogy éjfélig fent maradtam, mert az a 200 oldal nem fog elválasztani a befejezéstől, ugyebár. Tény, hogy tulajdonképpen egy szerelemért drukkoltam. De nem merül ki ebben az egész. Itt két, sérült, magányos, kicsit talán reményvesztett és cinikus fiatal néz szembe egymással, és azzal a gondolattal, hogy tovább kell élni, remélni, és boldognak lenni. Néha még nekem sem feltétlenül jön ez simán össze, és nem kell minden este rémálmokkal, és egyéb más dolgokkal megküzdenem. Felmerül bennük, hogy miért ők, miért a szeretteik, és hogy történhetnek meg egyáltalán ilyen dolgok az emberrel?
Nem egyszerű minden napot azzal kezdeni és befejezni, hogy egy roncsnak, értéktelennek, sérült árunak érzi magát az ember.
Ehhez hozzájönnek még az elvárások, mert mindenki azt várja el, hogy egy idő után jobban legyél, mert az idő mindent megold. De vajon tényleg így van?

Elgondolkodhatunk azon, hogy mi hol tartanánk, ha ilyen történne velünk. Vagy, hogy miben érdemes hinni, és reménykedni. Mert ha ezekre nem vagyunk képesek, akkor nem lesz mi hajtson, maximum a harag és a gyűlölet. De ha azok is elfogynak? A megbocsátás szép dolog, de mindenkinek jár?

Szóval, lehet, hogy egy szerelmi történet, de ezenkívül még rengeteg más is. És tényleg elgondolkodtat, bizonyos helyeken megmosolyogtat, hogy a következő oldalon körülbelül a szívedet tépje ki.
Ajánlom olvasni, és szinte mindenkinek.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző Kiadót.
 

2014. június 21., szombat

Rosemary gyermeke

Ira Levin: Rosemary gyermeke

4/5

"Rosemary Woodhouse feltörekvő színész férjével egy öreg bérházba költözik, aminek baljós múltjánál csak az ott lakó idős emberek különösebbek. A szomszédban élő excentrikus Castevet házaspár hamar a bizalmukba férkőzik, ám férjével ellentétben Rosemary gyanakszik; és nem csak a furcsa hangok miatt, amiket néha a lakásuk irányából hall.
Nem sokkal később Rosemary terhes lesz, házassága miatt azonban aggódni kezd, mivel férje minden figyelmét felívelő színészi karrierjére fordítja. Bár úgy tűnik, a szomszédok nagyon szívükön viselik a fiatal nő egészségét, Rosemary végül rádöbben, kicsodák valójában.

Ira Levin 1967-es regényét ma a horror klasszikusai közé sorolják. Roman Polanski a könyv megjelenését követő évben filmet forgatott belőle, ami Oscar- és Golden Globe-díjat nyert, és kikövezte az utat az akkor még csak 23 éves Mia Farrow-nak Hollywood legnagyobbjai közé."

Szeretem a horrort, mint műfajt. Néha jó olyan dolgoktól félni, amik a valós életben nem valószínű, hogy megtalálnak. És valamilyen okból kifolyólag én jobban szeretem olvasni az ilyen történeteket, mint filmen nézni. Így nem is volt kérdéses, hogy ezt a történetet meg kell kaparintanom.

Láttam, sőt, inkább éreztem, miért lehetett ez régen tényleg olyan nagyon félelmetes történet, korának klasszikusa. Még most is élveztem olvasni, bár álmatlan éjszakát azért nem okozott. Ennek ellenére adott bőven elgondolkodni valót. Úgymint, sokkal jobban félünk a bizonytalanságtól, ismeretlentől, mint a már elénk tárt tényektől. Talán mert akkor már az agyunk és egész lényünk azon gondolkozik/dolgozik, hogy megbirkózzon a helyzettel, és nem érünk rá annyira félni.Vagy hogy tényleg biztonságban érezzük magunkat a saját otthonunkban, hiszen az az én váram, ott nem érhet semmi baj. Vagy mégis?

Így gondolják Rosemary-ék is, akik végre beköltözhetnek az álom otthonukba. Ám a kezdeti boldogságra árnyék vetül. A férj boldogtalan, mert nem kapja meg a szerepet, a felesége boldogtalan, mert a férje az. Aztán minden egycsapásra megváltozik. De vajon milyen áron?

Azok a részek, amikor még csak sejtetett az író, illetve elejtette előttünk azokat a bizonyos kis morzsákat, sokkal érdekesebbek és ijesztőbbek voltak, legalábbis nekem. Amikor már tudtam, mire megy ki a játék, valahogy a varázs is elveszett. Hogy akkor miért olvastam tovább? Mert kíváncsi voltam rá, mit hoz ki belőle, és mert mindezek ellenére egy kellemes olvasmány volt. Na meg szerettem volna jelen lenni abban a pillanatban, amikor a főhősnőnk szeme végre felnyílik.

Egy gyermek születése mindig öröm, s általában a közösség is alig várja. Na, itt a közösségtől az ember legszívesebben elmenekülne. Normális esetben. A miénk nem ilyen. Így aztán csak csendben várjuk a végkifejletet.

Sátánizmus ide, okkultizmus oda, számomra a legellenszenvesebb szereplő Guy (a férj) volt. Mert mindent a saját önző érdekéből tett. Én Rosemary helyében egészen biztosan valami fájdalmas és lassú (nagyon lassú) halál nemet találtam volna ki neki. A férjnek az lenne a feladata, hogy a védelmet és a biztos pontot nyújtsa a családjának. Nem pedig az ellenkezője. Semmilyen joga nincs így dönteni mások életéről. Arról nem is beszélve, hogy egy önző, önimádó, és gyenge, gerinctelen alak. És ez még a finom és nőies megfogalmazásom.

A szomszédok. Húh, nem mondom, hogy jó az, hogy manapság már nem ismerjük a szomszédjainkat, de ezután a történet után talán nem is gond. Addig sem tudom legalább, hogy miféle party-kat tartanak esténként. És pláne nem én leszek a főfogás.
Viszont igaz, ami igaz, én sem biztos, hogy eltudtam volna küldeni a Castevet házaspárt. Mert mégiscsak segíteni akarnak, és idősek, és...ugye milyen jól lehet játszani az emberi érzelmekkel?

Ami miatt csak 4 pontot kap, az egyetlen rész. Szerintem minden nő, pláne ha az első gyermekét várja, akkor a hosszan tartó fájdalom hatására egészen biztos elrohan egy másik orvoshoz is, mert retteg attól, hogy elveszíti a magzatát. Nem pedig kivárásra játszik. Még ha csak a saját egészsége lenne a tét, akkor talán. De egy babánál? Szóval én értetlenül néztem a fiatal nő szenvedését. De értettem, hogy a cselekmény szempontjából ennek így kellett lennie. Ha már itt tartunk, szegény lány kissé naivra lett megírva, aki nem akar/mer szembenézni a tényekkel. Csak amikor már késő. De az tetszett, hogy a gyereke után indult.

A történet érdekes volt, én kedveltem, és nem csak azért foglalt le, mert gyorsan lehetett vele haladni, így idő se lett volna unatkozni. Rémeket nem álmodok tőle, de lássuk be manapság nehéz olyan történettel előrukkolni, ami megüti az ingerküszöbünket. Ettől eltekintve kiskorú kezébe nem biztos hogy adnám.
De ha valaki szereti a műfajt, és a klasszikusokat, mindenféleképpen olvassa el. Engem a folytatása is érdekelne, vajon hova jut ez a furcsa gyermek, és a családja?

A könyvért köszönet illeti az Agave Könyvkiadót.

210-es izotóp

William G. Winkler: A 210-es izotóp

4/5

"Sir Alex Cramer, a tenger alatti olajkutatás világszerte elismert szakértője egy bécsi konferencián ismerkedik meg Kathy-vel, a tolmácsnővel és az egyéjszakás házasságtörő kalandból életre szóló szerelem lesz, mely tele van nosztalgiával és bizonytalansággal, ahogy Sir Alex különös karrierje is, mely már egészen fiatalon a Royal Dutch Shell olajkonszern amerikai vállalatának igazgatói posztjáig repíti.
A felfelé ívelő pálya azonban elszántabb versenytársak ambícióiba ütközve egyszer csak abbamarad. És ekkor kezd érdeklődni Sir Alex a nagy oroszországi változások és a még nagyobb szibériai olajlelőhelyek iránt. Első moszkvai útján ismerkedik meg Vlagyimir Golubenkóval, a KGB majd az FSZB ügynökével, aki megpróbálkozik a neves olajkutató beszervezésével. Sok évvel később Londonban találkoznak újra, de Golubenko hamarosan egy radioaktív izotóppal végrehajtott gyilkosság áldozatául esik.
Egy szenvedélyes szerelem és egy végzetes nagyhatalmi intrika története ez a thriller, melyben a nagysikerű A pénzváltó szerzője Sir Alex Cramer életútját követve tárja fel a hírhedt londoni polóniumos gyilkosság hátterét."


Ezelőtt még nem volt szerencsém az íróhoz, így kíváncsian kezdtem bele a regényébe. Annak ellenére, hogy az olajkutatás nem egészen az én világom. Így én voltam a legmeglepettebb, hogy lefoglaltak még azok a részek is, melyek kicsit mélyebben foglalkoznak ezekkel a részekkel. Ebből is látszik, hogy a hangulat teremtés, és érdeklődés fenntartása jól megy.

A cím és a fülszöveg alapján azt vártam, hogy a radioaktív izotóp sokkal hamarabb színre lép, de jó pár oldalt kellett várnom, és igazából fontossága abban rejlett, hogy indokot szolgáltatott a két oldalnak a különböző lépések megtételére (amiket amúgy is megtettek volna). 

Ami nagyon tetszett a történetben, hogy nekem legalábbis nagyon alaposnak és hitelesnek tűnt ennek a kornak, ezeknek a történéseknek a leírása. Úgy gondolom, hogy nagyon komoly utánajárás és kutatómunka rejlik a történet mögött. Ez mindig imponált nekem, mert egyrészt megtisztel az író azzal, hogy minőségi munkát ad át nekem, másrészt a tudásáról és kitartásáról is számot ad. Emelem kalapom.
A másik, hogy ugyan ez nem egy száguldó cselekményű történet, mert minden szépen, lassan épül fel az olvasó szeme előtt, mégis, van annyi fordulat benne, hogy az olvasó ne tegye le a könyvet, hanem egyre tovább és tovább olvassa.

Mondjuk nekem néhol már sok volt ez a mindenki mindenki ellen felállás, de attól függetlenül hogy én idegenkedem ettől, sajnos ez még ilyen a valós életben is.

A szereplők közül én Alex-et és Kathy-t kedveltem meg a leginkább. Ellenben Ron Baldwin alakja igen ellenszenvesre sikeredett, még úgyis, hogy alig szerepel a történetben.
A többiek akik csak ideig-óráig jelennek meg, nem hoztak úgy különösen lázba, talán csak az oroszokat leszámítva, ott voltak igen érdekes szereplők. S bármit is tettek, óhatatlanul ott motoszkált a fejemben, vajon én másképp tettem volna-e a dolgokat egy olyan időszakban.

A hangulat teremtés és teljesen rendben van. Ahol kellett ott kíváncsian vártam, kissé féltve főszereplőnket, képes lesz-e kivágni magát a szorult helyzetből. Vagy éppen azért reménykedtem, hogy a magánélete fog végül sínre kerülni. Eltudtam képzelni a fagyos orosz estét, vagy éppen a menekülést az éjszaka leple alatt. Külön tetszett, hogy egy rövid pillanatra kicsiny hazánk is bekacsint a történetbe.

Habár a fülszöveg nagy hangsúlyt fektet a szerelmi szálra, a történetben ez egyáltalán nem így érződik. Szerintem épp a megfelelő mértékben jelenik meg, és remekül belesimul a cselekménybe. Úgyhogy ha valaki attól fél, hogy ez elviszi az egészet, megnyugtatom, nem így van.

A történetet igazából mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a kicsit lassabb cselekményt, a fordulatokat, a politikai játszmákat.

A könyvért köszönet illeti az Atlantic Press Könyvkiadót.

2014. június 12., csütörtök

Serena

Ron Rash: Serena

4/5

"A New York Times az év egyik legjelentősebb könyvének választotta. A díjnyertes bestsellerszerző, Ron Rash a kapzsiság, a korrupció és a bosszú gótikus meséjét varázsolja elénk, amelynek középpontjában egy könyörtelen, erős és feledhetetlen asszony áll. A cselekmény az 1930-as évek Amerikájában, az észak-karolinai hegyvidék vadonjában játszódik, hátterében az épp kibontakozóban lévő környezetvédelmi mozgalommal."

Igen, igen. Újabb szerintem kifejezetten szép borító, érdekes fülszöveg, úgyhogy elvesztem.
Persze, ha az ember lánya a vizsgaidőszakban fog neki egy ilyen történetnek, akkor két dolog történhet: 1. Nem tanul semmit, ellenben jól halad a könyvvel. 2. Tanul ugyan, de jutalomként alig várja hogy újabb oldalakat olvasson el, ám így kissé darabossá teszi a cselekményt.
Nos, nálam a második pont lépett életbe, így az elején nehezen tudtam belépni a történetbe. Itt hívnám fel a figyelmét mindenkinek, hogy ugyan nem egy gyors tempójú történet, de érdemes végig olvasni. Szóval ha valaki nem kedveli a lassabban kibontakozó történeteket, itt egy, amivel akár kivételt is tehetne.

Pemberton és felesége azért mondjuk elég hatásos módon lép be a történetbe. Nem szokatlan az, ha vérontás és halál jelenik meg a történetben, de hogy ennyire korán? Mindenesetre az első ütős felhang után kíváncsian olvastam tovább, már csak azért is, mert Serena alakja kíváncsivá tett.

Habár a fakitermelő cég, a birtok, a pénz nagy része Pembertoné, ráadásul mint férfi, jobban is tud érvényesülni ebben a világban (elméletileg), az igazi főszereplő itt a nő. Egészen eddig azért nyafogtam, hogy valaki adjon egy okos, erős, önálló női karakter a könyvben, aki nem arra vár hogy a két-három férfi aki rajong érte megmentse, hanem a saját kezébe veszi az irányítást. Na ezt itt most megkaptam, még kissé sok is volt. Viszont hiányzott számomra a motivációja. A múltjából is csak cseppeket kapunk, de még ez alapján sem sikerült megértenem, miért lett az aki.Pedig nagyon kíváncsi lettem volna arra, mi volt az, ami ennyire megkeményítette, mi vonzotta őt a veszélyben és kihívásban? Miért nem félt a haláltól? És főként, miért nem értékelte az életet? Főleg másokét. Igazából ez volt az, ami miatt a végére úgy döntöttem, hiába az erős női karakter, az ész, neki bizony vesznie kellene.
A férje viszont nem lett a szívemcsücske. Mindig is gyűlöltem azt, ha valaki többnek, jobbnak gondolta magát, csak mert több pénze, magasabb rangja volt. Mind a való életben, mind a könyvek esetében ilyenkor ellene szurkolok. Arról nem is beszélve, hogy a saját hibáját nem vállalja fel, és amikor kellene, akkor sem mond az asszonynak ellent. Hanem csak becsukja a szemét. Lehet, hogy lassan majd el kell kezdenem imádkozni az erős férfi karakterekért is? :D

Aki még személy szerint megfogott, az a rendőrfőnök, McDowell alakja volt. Tetszett, hogy nem tört meg, nem lehetett lefizetni, és a rangoktól sem ájult el. Igazságot akart. És emellett emberi is volt, főleg amikor a kisfiúról volt szó.

Rachel és a kisfiú alakja nem került közel hozzám. Természetesen drukkoltam nekik, de nem azért, mert annyira kedvesek lettek volna számomra, hanem mert ők képviselték a reményt. Hogy nem mindig győz a rossz.

A munkások voltak azok, akik színt vittek a dologba, hol enyhítettek a légkörön, hol még komorabbá tették azt. Nagyon szerettem azokat a részeket, amikor egy-egy brigád életébe pillantottunk be.

A történet sok mindent érint, bár az igazságtalanság kerül az előtérbe leginkább. De megláthatjuk, hogy hogyan is kezdődött a környezetvédelem - nem ment könnyedén -, hogyan viszonyultak az emberek ehhez a kérdéshez. Érdekes, hogy itt azért ma sincs oly sok változás. Na és persze még ott a hatalom, a bosszúvágy, a nyereségvágy. Azt hiszem, mindenki talál magának tetsző vonalat.
Mindezt nem túl cicomázott nyelvezettel, sokszor naturisztikusan és lényegre törően  tárja elénk az író. Mégis, képes elénk festeni a havas völgyeket, a lecsupaszított tájat, a veszélyeket.

Mindenképpen adnék neki egy esélyt, még ha elsőre nem is feltétlenül kívánkozik a kezünkbe. És figyelemmel fogom követni, milyen új történettel fog majd előrukkolni a későbbiekben.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző Kiadót.Seren

2014. június 6., péntek

Atlantic Press Kiadó és az Aba Könyvkiadó Könyvheti programjai


William G. Winkler neve már nem ismeretlen senki számára, hiszen A pénzváltó történetével berobbant a magyar thriller, krimi műfajába. A Könyvhétre megjelenő A 210-es izotóp sem fog csalódást okozni. Winkler a londoni polóniumos gyilkosságot teljesen új megvilágításba helyezve, szenvedéllyel és romantikával is megfűszerezve csábítja olvasásra közönségét. A szerző június 14-én, szombaton 16 órától dedikál a Vörösmarty téren, a 19-es pavilonnál. 

William G. Winkler: A 210-es izotóp



Sir Alex Cramer, a tenger alatti olajkutatás világszerte elismert szakértője egy Bécsi Konferencián ismerkedik meg Kathy-vel, a tolmácsnővel, és az egy éjszakás házasságtörő kalandból életre szóló szerelem lesz, mely tele van nosztalgiával és bizonytalansággal, ahogy Sir Alex különös karrierje is, mely már egészen fiatalon a Royal Dutch Shell olajkonszern amerikai vállalatának igazgatói posztjáig repíti. A felfelé ívelő pálya azonban elszántabb versenytársak ambícióiba ütközve egyszer csak abbamarad. És ekkor kezd érdeklődni Sir Alex a nagy oroszországi változások és a még nagyobb szibériai olajlelőhelyek iránt. Első moszkvai útján ismerkedik meg Vlagyimir Golubenkóval, a KGB majd az FSZB ügynökével, aki megpróbálkozik a neves olajkutató beszervezésével. Sok évvel később Londonban találkoznak újra, de Golubenko hamarosan egy radioaktív izotóppal végrehajtott gyilkosság áldozatául esik. Egy szenvedélyes szerelem és egy végzetes nagyhatalmi intrika története ez a thriller, melyben a nagy sikerű A pénzváltó szerzője Sir Alex Cramer életútját követve tárja fel a hírhedt londoni polóniumos gyilkosság hátterét.
Dedikálások:

Június 13. péntek

15 óra Károlyi Hortenzia
Smaragdzöld versek



Dr. Károlyi Hortenzia tizenéves iskolás lányként már országos és erdélyi irodalmi versenyeket nyert költeményeivel, de az élet később a nem kevésbé romantikus orvosi pályára sodorta. Első verseskötete ezért későn látott napvilágot, de ebben a kötetben, mely érzelmi gazdagságában párját ritkítja, az önzetlen szerelemre épülő párkapcsolat örök asszonyi problémáit önti versbe, dalba.

16 óra Lendvai Béla
Adriakék, tengerzöld



Lendvai Béla újságíróként, az MTI tudósítójaként ismert, valamint arról, hogy lassan húsz éve évente többször is újra felfedezi magának az Adriai tengert. Adriakék, tengerzöld című kötetében, mely nélkül ma már nem ajánlatos Horvátország felé elindulni, így szerzett különleges tudását és remek stílusát osztotta meg a déli tengerekre készülő honfitársaival.

Június 14. szombat

10 óra Lilian H. AgiVega
Második Atlantisz - A tízezer éves varázs, Az elveszett tündérfalu, A Bermudák királynője


AgiVega neve jól ismert a faniction és a fantasy rajongói között. Írásaival egy álomvilágba visz el bennünket, és a könnyed humora, az elbűvölő történetei, a szerethető figurái és a szellemes cselekményszövés, ami jellemző rá, megnyugtatják a napi gondokban elfáradt lelkünket.

11 óra Nagy Nikolett Beatrix
Életfogytig


Nikolett – azon kívül, hogy különleges jelmezeket készít, melyekkel neves díjakat is szerzett már –, írásaival a huszonéveseket csábítja el az általa megálmodott álomvilágba. Történeteinek hősei mindig győzedelmeskednek a rossz fölött, és elfogadják a sorsukat, még akkor is, ha az lemondásokkal jár.

13 óra Trux Béla, Rozsnyai János
A templomos lovag, Akkon ostroma, A táltos keresztje

Öt év anyaggyűjtés és három év írói munka után Trux Béla Akkon sorozatának hitelességéhez kétség sem férhet. Az olvasó olyan pontos és hiteles leírást kap a  helyszínekről, eseményekről, a keresztesek életéről és szokásairól, hogy egy idő után már maga is az események résztvevőjének érzi magát… 



Magyarcsanád határában ma is áll az embermagasságú kőkereszt, melyet az ott élők Kun-keresztnek neveznek. Rozsnyai János elmeséli, hogyan kerülhetett oda. Eközben hűen bemutatja a kora középkort, a magyarok szentföldi kalandjait, és azt is megtudjuk, honnan ered a mondás: "Olyan messze van, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől". 

14 óra Dora Craiban
Fénytörés, Szabadesés



Dóra tizenhét évesen írta első könyvét, a Fénytörést. A tini lányok minden vágyálma és minden lelki válsága jelen van ebben a két könyvben, mindenekelőtt persze az örök szerelem problémája, és  a nagy kérdés: szerethetünk-e olyat, aki mindenben más, mint mi, és szabadulhatunk-e az előítéletektől. 

15 óra Rupáner-Gallé Margó
Lányok a kastélyból, Nászajándék Salzburgból, Malom a tóparton, Kicsi Betti a nagyvárosban, Randevú a Nílus partján, Szerelem Szegeden


Margó két tündéri kislány anyukája, és mindig időhiányban szenved. Az éjszakái a nagy sikerű Rupáner-konyha nevű blog írásával telnek, vagy épp a Lányok-sorozat főhőseinek életét terelgeti. Hatrészes történetének szereplői olyan valóságosak, hogy akár a szomszéd lányok is lehetnének.

16 óra William G. Winkler
A pénzváltó, A 210-es izotóp


William G. Winkler bejárta a fél világot. Utazásai során mindig nyitott volt a részletekre, és a tapasztalat, a tájékozottság sarkallta arra, hogy politikai krimiket írjon. Első könyvében a Moszad a palesztin terrorszervezetek egyikének "pénzügyminiszterére" vadászik. A másodiknak a hírhedt londoni polóniumos gyilkosság a témája. 

Június 15. vasárnap

11 óra Ferenczik Adrienne
Napfényes Riviéra, Incognito


Adrienne-t mindig is foglalkoztatták a társadalmi problémák, tévés riportműsoraival sorozatosan díjakat nyer. Regényeiben a modern házasság válságának okait boncolgatja, a miértekre keresi a választ. Mindkét regénye tele van az érett nőkhöz szóló mondanivalóval, melyek egyike az, hogy saját személyiségünk háttérbe szorítása semmire nem jelent megoldást. 

15 óra Benkő László
A spanyol grófnő, Drezdai emberünk



Benkő László a Történelmiregény-írók Társaságának alelnöke újabb könyveiben a közelmúltat veszi górcső alá. A női lelkek nagy szakértőjeként ír egy fiatal spanyol arisztokrata nő tragikus életéről, aki a világháborús megpróbáltatások súlya alatt érik erős egyéniséggé. A Drezdai emberünk rendszerváltás titkosszolgálati hátterébe világít bele.  

Agave hírek

Itt a nyár, a jó idő, a vizsgák, és igen, a Könyvhét is. Június 12-16-ig az olvasni szerető, könyvimádó emberek pénztárcája bizony súlyos csapásokat fog elszenvedni. Vessünk csak egy pillantást az Agave kiadó felhozatalára:
"1914 fullasztó júliusa. A meggyilkolt trónörököspárt már eltemették, a Monarchia belgrádi nagykövete pedig egyre türelmetlenebbül várja, hogy Szerbia válaszoljon az ultimátumra.
A poros bácskai kisváros, Ókanizsa kávéházaiban és kocsmáiban azonban változatlan hévvel pörögnek a pletykás nyelvek, nyílnak-csukódnak a bicskák, a mezőkön suhog a kasza. Így hát alig akad valaki, aki észrevenné, hogy a társaskocsi, amely a szomszéd városba indult, nem érkezett meg. Utasait egyszerűen elnyelte a föld…
Szerencsére az egykori boltoskisasszony és zsurnálhölgy, a minden lében kanál Dávid Veron most is az események közepébe csöppen. Veron, akinek mindennapjaiban A borostyán hárfa hátborzongató történései óta jelentős fordulat állt be, életét kockáztatva próbálja kideríteni, miféle gonosz cselszövény rejlik az utasok eltűnése mögött.
Amikor Veron rájön, hogy a rejtély évtizedekkel korábbra, a könyörületet nem ismerő betyárvilágba nyúlik vissza, még fenyegetőbb veszélybe kerül. Talán már nem is lesz életben, mire a Monarchia és Szerbia békét köt…"




"Rosemary Woodhouse feltörekvő színész férjével egy öreg bérházba költözik, aminek baljós múltjánál csak az ott lakó idős emberek különösebbek. A szomszédban élő excentrikus Castevet házaspár hamar a bizalmukba férkőzik, ám férjével ellentétben Rosemary gyanakszik; és nem csak a furcsa hangok miatt, amiket néha a lakásuk irányából hall.

Nem sokkal később Rosemary terhes lesz, házassága miatt azonban aggódni kezd, mivel férje minden figyelmét felívelő színészi karrierjére fordítja. Bár úgy tűnik, a szomszédok nagyon szívükön viselik a fiatal nő egészségét, Rosemary végül rádöbben, kicsodák valójában.
Ira Levin 1967-es regényét ma a horror klasszikusai közé sorolják. Roman Polanski a könyv megjelenését követő évben filmet forgatott belőle, ami Oscar- és Golden Globe-díjat nyert, és kikövezte az utat az akkor még csak 23 éves Mia Farrow-nak Hollywood legnagyobbjai közé."


  "Sorozatgyilkos szedi áldozatait az Államok északnyugati vidékén, módszere kegyetlen és bestiális. A helyi rendőrség arra gyanakszik, hogy „szörnyetegek” is részt vettek a gyilkosságokban, ezért Anita Blake és Ted Forrester rendőrbírók segítségét kéri, hiszen náluk jobban senki nem ismeri igazán a szörnyetegek természetét. Akik közül néhány igenis valóságos.

Minden Sötétségek Anyjának halottnak kellene lennie, de csak a testét pusztították el. Most új porhüvelyre van szüksége, és neki éppen Anita Blake testére fáj a foga.

Edward szerint a sorozatgyilkosságok azt az egyetlen célt szolgálják, hogy Anitát a valaha volt legveszedelmesebb vámpír közelébe csalogassák. S a fajtájuk közt hiába tartják Edwardot a „Halálnak”, Anitát pedig a „Hóhérnak”, most mindennél nagyobb bajban vannak, mert Anyuci Drága eredt a nyomukba, hogy az egyikükkel végezzen, a másikuknak pedig megszállja testét, nem törődve azzal, hogy közben hány ártatlan embernek kell meghalnia."


 "Szerencsére egy apa pontosan tudja, mi a kötelessége, ha megtörténik a katasztrófa, azaz elfogy a tej, s így a gyerekek nem tudják mivel enni a reggeli kukoricapelyhet. Megacélozza magát, és megkísérli a lehetetlent: tejet hoz a boltból.

Szerencsére az apák leleményesek, és mindig akad egy segítőtársuk, így még az űrbéli idegenek, vérszomjas kalózok és egyéb kekeckedők sem tudják meghiúsítani a küldetésüket, közben pedig egyik kaland a másik sarkára tapos.

Szerencsére a tej tejhatalmúnak bizonyul.

Szerencsére Neil Gaiman fejéből ismét kipattant egy „eszelős” történet, amelyben szerepet játszik az időutazás és az időjárás, énekelnek a dinoszauruszok és durcáskodik egy isten, valamint bizonyítékot kapunk arra, hogy apa csak egy van."



"Kr. e. 88-ban minden jel arra utal, hogy újra háború készülődik. Rómától Görögországon át egészen Egyiptomig forrong az egész civilizált világ.
   Az ifjú Gordianus egy ideje Alexandriában él, nyomozással és rejtélyek megoldásával keresi kenyerét. Amikor nem dolgozik, gyönyörű rabszolganőjével, Bethesdával tölti idejét, és várja, hogy a világ visszanyerje józan eszét. Ám azon a napon, amikor betölti huszonkettedik életévét, két haramia elrabolja tőle Bethesdát, ugyanis összetévesztik egy gazdag ember szeretőjével. Gordianus sietve a keresésére indul, mert tudja, hogy ha az emberrablók rájönnek a tévedésükre, kegyetlen bosszút állnak a lányon, márpedig ő jóval többet érez iránta, mint egyébként szabad polgárok szoktak a rabszolgájuk iránt.
   Gordianus nagy hasznát veszi mindannak, amit az apjától tanult: fel kell kutatnia a bűnözők búvóhelyét, hogy meggyőzze őket, tud nekik akkora értéket kínálni, amekkorát Bethesda jelent az ő számára. Miközben Alexandria utcáit lassanként elborítja a káosz, és egyre sűrűsödnek a zendülések a hírre, hogy Ptolemaiosz király fivére lerohanni készül a várost, Gordianus egy vakmerő és rendkívül veszélyes küldetés résztvevője lesz. Be kell törnie Nagy Sándor sírhelyére, hogy ellopja a világhódító hadvezér arany szarkofágját.
  Steven Saylor ismét visszatér főhőse, Gordianus fiatalkorába, amikor még nem nevezték Nyomozónak. A nílusi rablók a késő római köztársaság korában játszódó sikeres történelmi krimisorozat legújabb kötete, A hét csoda folytatása."

Ahogy láthatjátok, fel kell kötni a gatyamadzagot, és mindenki találhat neki tetsző történetet.
De hogy addig is ne maradjatok olvasni való nélkül, hoztam nektek egy cikket is:
 http://cultura.hu/szub-kultura/velkei-zoltan-csak-utolag-lehetsz-okos/