2014. június 24., kedd

A nyugalom tengere

Katja Millay: Nyugalom tengere

5/5

"A két és fél évvel ezelőtti, kimondhatatlan tragédia óta Nastya Kashnikov csupán az árnyéka régi önmagának. Másik városba költözik, elhatározva, hogy titokban tartja sötét múltját, és senkit sem enged közel magához. Terve azonban kudarcot vall, amikor azon kapja magát, hogy megmagyarázhatatlanul vonzza az egyetlen személy, aki ugyanolyan elszigetelt, mint ő maga: Josh Bennett.
Josh története nem titok. Minden szerettét elveszítette, így tizenhét éves korára senkije sem maradt. Akinek a neve egyet jelent a halállal, azt mindenki igyekszik elkerülni. Nastya kivételével, akit nem riaszt el a fiú, sőt, előbb-utóbb élete minden területére bebocsátást nyer. Ám miközben a kettőjük közti tagadhatatlan vonzalom egyre erősödik, Joshban felmerül a kérdés, vajon megtudja-e valaha is Nastya titkát – és hogy egyáltalán meg akarja-e tudni.
A Nyugalom tengere gazdag, erőteljes és zseniálisan kidolgozott történet egy magányos fiúról, egy érzelmileg sérülékeny lányról és arról a csodáról, ha kapunk még egy esélyt."

Oké, lehet fanyalogni, hogy jaj, már megint egy újabb, nyálas tini szerelmi történet. S bár tényleg két fiatalt ismerünk meg, és igen, szerelmesek is lesznek, de ettől ez a történet sokkal, de sokkal több.

Afféle in medias res-ként dob minket az írónő a mély vízbe, és az iskola kezdésbe. Nastya szemén keresztül látjuk az eseményeket elsőnek, és csak annyit tudunk meg róla, hogy valamiért különleges bánásmódban részesül, nem szereti ha sok ember és zaj van körülötte, és a nagynénjéhez költözött. És...ennyi. Ennyit tudunk meg hirtelen a főhősnőnkről. Úgyhogy kezdetben csak pislogtam, mint nyuszi a nullás lisztben, kapkodtam a fejem, és leginkább információért imádkoztam. Amit kapunk, de csak lassan, és adagolva. Szerintem élvezte az írónő, hogy így kínozhatja az olvasókat, mert sokáig csak sejtjük, hogy valami rossz történt, aztán lassan világosodik a dolog, de jó pár oldal után derül csak ki minden egyértelműen. Ezt egyszerre imádtam, és utáltam.

Josh a másik szemszögünk, végre egy pasi, akinél nem kezdek el azon nyomban pofákat vágni, mert hogy túl tökéletes, és persze azon nyomban minket imád és a lábunk elé veti magát. Nem. Nem tökéletes, követ el hibákat, és ő is legalább olyan sérült, mint a lány. Ennek ellenére helyén van a szíve, és jó a humora.

Kettejük váltakozó nézőpontja vezet végig minket a történeten, főleg a jelenen, de időnként bepillantást engedve a múltjukba is. Nem feltétlenül egy kéjutazás, de ezáltal ismerjük és értjük meg jobban őket. A motivációikat, azt, hogy miért azok, akik. Szerintem cseppet sem zavaró ez az elbeszélésmód, nem éreztem rossznak a váltásokat, és nem zavart az, ha egy pasi gondolatait kellett olvasnom. És meglepően hitelesnek találtam mind a két vonulatot, bár tény, hogy lányként nyilván jobban értem/érzem a női részt, mint a férfiét.

Kifejezetten tetszett, hogy itt a mellékszereplők is éltek. Nem csak úgy oda voltak festve a képre, mert az attól lesz teljes. Meg volt a saját múltjuk, a saját vágyaik, reményeik. Nekem fő kedvencem Drew volt, hiába akarta magáról a szoknyapecér képet kialakítani, azért látszott, hogy van ott szív és ész is. Na meg fergeteges szöveg.

Jók a párbeszédek, pörögnek, ha kell, incselkednek, és szükség esetén pedig nagyon is komolyak. Így kell kérem beszéltetni a szereplőinket. És azt se éreztem, hogy nem a koruknak megfelelően viselkednének/beszélnének, pedig ez sokszor előfordul.

Szóval, adva van a jó szereplőgárda, jó párbeszédek, megfelelő mennyiségű és minőségű leírás. Már csak a történet maradt hátra. És ott sincs hiba, bátran állíthatom. Ezt támasztja alá az is, hogy éjfélig fent maradtam, mert az a 200 oldal nem fog elválasztani a befejezéstől, ugyebár. Tény, hogy tulajdonképpen egy szerelemért drukkoltam. De nem merül ki ebben az egész. Itt két, sérült, magányos, kicsit talán reményvesztett és cinikus fiatal néz szembe egymással, és azzal a gondolattal, hogy tovább kell élni, remélni, és boldognak lenni. Néha még nekem sem feltétlenül jön ez simán össze, és nem kell minden este rémálmokkal, és egyéb más dolgokkal megküzdenem. Felmerül bennük, hogy miért ők, miért a szeretteik, és hogy történhetnek meg egyáltalán ilyen dolgok az emberrel?
Nem egyszerű minden napot azzal kezdeni és befejezni, hogy egy roncsnak, értéktelennek, sérült árunak érzi magát az ember.
Ehhez hozzájönnek még az elvárások, mert mindenki azt várja el, hogy egy idő után jobban legyél, mert az idő mindent megold. De vajon tényleg így van?

Elgondolkodhatunk azon, hogy mi hol tartanánk, ha ilyen történne velünk. Vagy, hogy miben érdemes hinni, és reménykedni. Mert ha ezekre nem vagyunk képesek, akkor nem lesz mi hajtson, maximum a harag és a gyűlölet. De ha azok is elfogynak? A megbocsátás szép dolog, de mindenkinek jár?

Szóval, lehet, hogy egy szerelmi történet, de ezenkívül még rengeteg más is. És tényleg elgondolkodtat, bizonyos helyeken megmosolyogtat, hogy a következő oldalon körülbelül a szívedet tépje ki.
Ajánlom olvasni, és szinte mindenkinek.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző Kiadót.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése