Ellentétek vonzzák egymást

Elizabeth Gaskell: Észak és Dél

4/5

"Észak- és Dél-Anglia világa között aligha tátongott akkora szakadék, mint a 19. században. A dél-angliai vidék háborítatlan békéjében a puritán helstone-i lelkészlak ember és természet mesevilága volt. Itt cseperedett hölggyé Margaret Hale, a hajdan csillogó életről álmodott egykor szépséges és a szerény, lelkiismeretes, ám gyámoltalan lelkész leányaként. Mások gondozására, s így közmegbecsülésre épülő életük egy csapásra semmivé lesz, amikor az apa lelkiismereti okokból föladja hivatalát. Költözni kényszerülnek, s a lombzúgásos, madárfüttyös vidéki életből meg sem állnak a füstös-kormos, arctalan munkástömegekben hullámzó északi iparvárosig, Miltonig.
Észak-Anglia az ipar és a technikai forradalom zajos világa, amelyen a tőke és munka játssza a főszerepet. De hogyan boldogul ebben az embertelen világban a szépreményű, idealista lelkészleány? Hogyan tanulja meg levetkőzni előítéleteit, s elfogadni az északi élet farkastörvényeit, a munka parancsát, és nem utolsósorban a halál szigorát. Meglátja-e a kíméletlen iparváros rejtett szépségeit, és megtalálja-e az utat, amelyen a különös, idegen, de mégis figyelemre méltó textilgyárosig, John Thorntonig eljuthat?
Az egyetlen átjárót Észak és Dél között: a szerelem hídját?"

A regény pont jókor talált meg, a tanulási maratonban üdítő volt egy ilyen világba elszökni, ahol a XIX. századi angliai élet köszön vissza ránk, és egy olyan hangulat, amit utoljára Jane Austine olvasása közben éreztem. Bár pont a tételek miatt haladtam kicsit lassan vele, de sikerült végül befejeznem.

Margaret, akinek a kezdetben nagyszerű élete egy csapásra megváltozik, mégis igyekszik minden helyzetben helyt állni, segíteni a saját családjának és másokénak is. Próbál megbarátkozni Milton városával, a füsttel, és nem utolsó sorban egy bizonyos gyáros úriemberrel. Kedveltem az alakját, bár néhol úgy éreztem, hogy előítéletei sokszor elterelték a gondolatait, s csak későn jött rá arra, hogy tévedett. Mégis, csodálni való a kitartása, hogy a családját segítse, és irányítsa a dolgokat, amikor már azt senki más nem tudja. Mondjuk a leánykérésekhez való hozzáállása furcsa volt számomra, hiszen ebben a korban az egyik legfőbb cél az volt, hogy minél előbb egy jó partit találjanak maguknak a hölgyek.

Milton város egyik ontos alakja, Jonh Thornton, aki egy textilgyár tulajdonosa, és Margaret apjához jár órákra. Találkozásaik nem igazán mondhatók sikeresnek, mert kisebb-nagyobb félreértések övezik őket. A férfi azonban talpig úriember, aki kész segíteni még akkor is, ha a helyzet számára kicsit kellemetlen, de a bajba jutottakat nem hagyja magára. Annak ellenére mennyire kőszívűnek szeretett volna látszani, hála istennek nem volt az, így hamar megszerettem, és szurkoltam, hogy a boldog befejezés elérje a történet végére.

A történet bizonyos tekintetben a Büszkeség és Balítéletet idézte, de sok mindenben különbözött is tőle. Habár itt is olvashatunk a különféle nemesi körökről, nagyobb hangsúly van fektetve a munkás osztály és a gyártulajdonosok közötti feszült viszonyra, és sok igen komoly kérdés ennek kapcsán merül fel a regényben.
Margaret és John az elején nem kifejezetten kedveli egymást, a lány zsarnokoskodónak tartja a férfit, míg az túl büszkének őt, és csak nagyon lassan kezdik meglátni az embert a felvett szerepek mögött.
Míg a férfinak inkább a múltja az, ami szomorú, addig a lánynak a jelen gondjaival kell szembenéznie, méghozzá egyre sűrűsödő csapásokkal. Egyikük délen, a szabadban, míg másikuk északon a városban nőtt fel. Különbözőbbek talán nem is lehetnének, mégis, történetük egy nem várt fordulat miatt összefonódik.

A történet hangulata szerintem kicsit komorabb, mégis, a remény, a lehetőség ott van minden oldalon, ezért nem úgy olvassa az ember, hogy depresszióba esik tőle, hanem várja azt a pillanatot, amikor hirtelen minden egycsapásra rendbe jön. Mert ennek így kell lennie. Pár dolog azért megesik, míg el jön a boldog vég.
Ami kifejezetten tetszett, a két főszereplőnk beszélgetései, szóváltásai. Mindig kíváncsian követtem ezeket nyomon, várva, ezúttal ki jön ki nyertesen belőle? Sőt, igazából minden találkozásukat szerettem olvasni, mert nagyon leleményesen tudták félreértelmezni a számomra teljesen egyértelmű dolgokat is :D.

A végén azért kezdtem megijedni, hogy várhatok a happy end-re, meg a szép befejezésre, hiszen egyre csak követték egymást a bajok, főleg Margaret családjában, de azért John-t is utolérte a balszerencse, de nem hagyott cserben az írónő, és fellélegezhettem. Bár azért én még egy kicsit tovább olvastam volna a történetet, mert egy-két szereplő reagálására tényleg nagyon kíváncsi lettem volna...nem igaz, kedves mama? ;)

Ami nem mindenhol nyerte el a tetszésemet, az például az édesapa viselkedése volt, semmi erélyesség nem volt belőle, és szükség esetén összeomlott. Szép kis férfi mondhatom. Illetve ahogy a történet haladt, nem egyszer olyan részletekbe menő leírásokat kapunk, amik ha csak egyszer-egyszer fordulnak elő, akkor érdekesek, de ha többször, akkor inkább csak untatják az olvasót, legalábbis én néha éreztem a késztetést, hogy átlapozzam, amíg ismét nem érek bele a történések csapájába. Ezt leszámítva szerettem a könyvet.

Ha valami olyan romantikus történetre vágysz, ami visszavisz a múltba, és mégsem üresfejű csinos hölgyemények fecserésznek benne, akkor ezt a könyvet bátran ajánlani tudom. :).

A könyvért köszönet illeti a Lazi könyvkiadót. 

Egy ötlet, ami megváltoztatja a világot

Catherine Ryan Hyde: A jövő kezdete
5/5

Még karácsony környékén figyeltem fel a könyvre, és kezdtem el érdeklődni iránta. De csak most jutottam el odáig, hogy a könyvtárból meg tudjam szerezni.

„A világ megváltoztatható? Igen! Van megoldás!”
Valóban paradigmaváltás küszöbén, egy új világszemlélet kezdetén vagyunk? Mi lenne, ha a világ tényleg megváltozna? Képzeljenek el egy olyan világot, ahol a jótett már nem is olyan nagy dolog. Ahol bárki odaadhatja a drága irhakabátját egy csavargónak, egy másik meg a kocsiját egy rászorulónak. Ahol az erőszak és a gyilkosság annyira megritkul, hogy a rendőröknek alig akad dolguk. Ahol egyetlen kisfiú ötlete az egész világot megváltoztathatja…
Egy kaliforniai iskolában nem mindennapi feladatot kapnak a gyerekek új tanáruktól. Váltsák meg a világot, vagy legalábbis álljanak elő valamivel, ami jobbá tehetné azt. A diákok többsége értelmetlennek találja a feladatot, a tizenegy éves Trevor azonban nagyon is komolyan veszi, és példátlan eltökéltséggel nekilát, hogy megvalósítsa, amit eltervezett…
Elgondolása pofonegyszerű: tégy jót három emberrel, és ahelyett hogy viszonzást várnál tőlük, kérd meg őket, adják tovább másik három valakinek. A kis Trevor szerint, ha mindenki átveszi az „add tovább” elvet, akkor előbb-utóbb a Föld minden emberéhez el kell, hogy jusson a segítségnyújtás.

Végy egy tanárt, aki felad egy házi feladatot a diákjainak: Találjanak ki egy ötletet, amivel megtudják váltani a világot. Persze ő is érzi, hogy ez nem valószínű, hogy bekövetkezzen, de ha már legalább elgondolkoznak rajta, megpróbálják...már elért valamit. Ám az osztályból csak 3 gyerek kezd el ezzel foglalkozni, ezek egyike Trevor, akit édesanyja egyedül nevel, miután apja egy éve eltűnt valamerre. Egy egyszerű ötletet próbál megvalósítani. Segít 3 embernek, akik nem fizetnek érte, hanem csak újabb 3 embernek adják tovább valamilyen formában a segítséget. És mi történik, ha ez a lánc nem szakad meg? Egy kisebb csoda. De vajon képes e az ember kilépni az önzőség, és csak magára gondolás megszokott falai közül, és segíteni másoknak? Vagy hamvába hal ez a kezdeményezés is?

Nekem tetszett. Habár a regény maga nem tökéletes, mert például Trevor alakja nem igazán a korosztályának megfelelően viselkedik. Mégis, valahogy magába szippant. Ott szurkoltam, hogy az emberek tovább adják a kapott segítséget, és éppúgy elkeseredtem mint főhősünk, amikor úgy nézett ki, ez nem fog bekövetkezni. Komoly csalódás, amikor először jövünk rá, a világ egyáltalán nem olyan, mint kicsiként gondoltuk, és hogy a felnőttek világa sokszor kegyetlen, és hideg. Aztán éppolyan boldog voltam, amikor kiderült, hogy az ötlet nem halt el, sőt, mozgalommá fejlődött! De most komolyan. Nem volna jó dolog, ha teszem azt, lerobban a kocsink, és valaki teljesen ismeretlen odajön és segít. Csak mert annak idején ő is segítséget kapott valakitől. Szép volna. Most az első gondolatunk az, ha megállunk, nem támad-e meg, nem rabol-e ki stb. A bizalom, önzetlenség mintha kiveszőben lenne fajunkból.
S a vége...alapvetően szeretem, ha happy end egy történet, de néha kellenek az ilyen befejezések is. Hogy ne felejtsük el, legyen valami, amiben olyan mértékig tudunk hinni, hogy akár az életünket is áldozzuk érte.
 A főbb szereplők közül egyértelműen Trevor volt a kedvencem. Még úgyis, hogy olyan gondolatai, szavai voltak, amiket szerintem célszerűbb lett volna egy idősebb szereplőnek adni. Vagy talán a naivitás volt a vonzereje? Ki tudja.
Az édesanyja és a tanár közti kapcsolat engem annyira nem hozott lázba, s a huzavona már-már idegesített, de hál istennek egy határt sose léptek át.

Ha valaki szeretne egy keserédes, elgondolkodtató történetet olvasni, annak csak ajánlani tudom. Ha jól tudom, filmet is készítettek belőle, amit ezek után szeretnék megnézni.

Kiadó: Lazi
Oldalak száma: 296

Feed - Etetés

Mira Grant: Feed - Etetés
5/5

Nos, nagyon úgy néz ki, hogy szerencsésen választottam könyveket, ugyanis ismét egy dicsérő kritika fog következni. Azért igyekszem ömlengés mentesen kivitelezni a dolgot. :)

Mira Grant által felépített világban az emberek zombikkal osztoznak kicsiny bolygónkon. A két, emberiség életét jobbá tételére létrehozott vírusok nem várt interakciója okozta fertőződés mindenkiben ott lappang, arra várva, hogy előtörhessen, és egy öntudatát elvesztett, agyatlan zombit alkosson meg. Az emberek megtanultak ezzel együtt élni, új szabályokat alkottak, alkalmazkodtak. A blogger írás elterjedté vált, bár még mindig sokan lenézik őket. Hőseink egy csapatnyi fiatal blogos, akik az elnökválasztási kampány gépezetébe nyerhetnek bepillantást. Ám néhány emberéletet is követelő támadás után már nem olyan biztosak benne, hogy ez tényleg olyan jó dolog, mint gondolták. Meghátrálnak? Érdemes akár az életet is feláldozni, hogy az igazság kiderüljön?

Engem már ott meg vett a könyv kilóra, hogy hihetően és érthetően írta le azt, hogyan is lettek az emberekből, és az elvileg békés elhunytakból kevésbé békés, agyatlan lények. Mert lássuk be, azért nehéz elképzelni azt, hogy egyszer csak Earl bácsi felébred a temetőben és a mi nyakunkat szeretné megcsócsálni.

  A vírusok egymásra hatása, sőt egyáltalán a világba kikerülésük is olyan történet, amit eltudtam hinni. Hiszen mindenki szeretné, ha a jövőben a rákra és más egyéb betegségre ellenszert találnának, és ahhoz mindenki hozzáférjen ingyen. És emberi tulajdonság, hogy bizony gyakran cselekszünk azelőtt, hogy alaposabban végig gondolnánk, mi lehet a következménye, pláne hosszú távon.
És minderről úgy ír, hogy akkor sem esik az ember kétségbe, ha nem orvosit végzett, mert megérti mi a lényeg.  Egyetlen részlet volt, amire nem kaptam teljesen kielégítő választ, azaz, hogy miért csak egyszer "hozza vissza" az embert a vírus? Másodszorra, harmadszorra miért nem?

A másik, amit ötletesnek tartottam, a blogok felhasználása volt. Egyre több és több ember kezd el írni a neten egy oldalra, a gondolatait, olvasmányait, véleményeit vagy épp tippjeit kívánva megosztani másokkal. Hatalmas lehetőségek rejtőznek ebben, amit a jövő kiaknázhat, és ezzel játszadozott el az írónő.

Na már most a szereplők közül abszolút kedvenceim a Mason testvérek lettek. Kiegészítik egymást, Shaun, aki keresi a veszélyt, az akciót és mindezt élvezi, illetve Georgia, aki megfontoltabb és igyekszik az igazságot és a tényeket meglelni és rögzíteni. A köztük lévő kapcsolat azt hiszem sok szempontból ismerős lehet mindenkinek, akinek van testvére. Még ha "ölik" is egymást, a bajban rögtön segítenek a másikon, és el sem tudnák képzelni az életet a másik nélkül. Ez bármilyen testvérpárra igaz lehetne.
Buffy nekem kicsit távoli volt a technika iránti rajongásával, de azért őt is kedveltem, és ezen a vége sem változatot.
Ryman szenátor azaz ember, akit minden választó elképzel magának, de élőben még nem találkozott vele. A tökéletes politikus, aki ember maradt. És próbál az is maradni. Ráadásul nem akarja átverni a szavazókat. (Utópia! :D).
Tate az elején teljesen semleges volt, a végén ellenszenves, a legvégén pedig a halálát akartam, úgyhogy elég szépen ívelt lefelé a pályája.
Rick...ő túl keveset szerepelt Mahir-ral egyetemben, így nem tudtam teljesen megalapozott véleményt kialakítani róla, de a benyomásaim alapján szimpatikusak mind a ketten.

Maga a cselekmény akár ma is játszódhatna, leszámítva a zombikat. Ma is épp elég ember szeretne hatalomra jutni, akár bármi áron, ráadásul fanatizmusuk határokat sem ismer. És lássuk be, a politikai játszmák amúgyis hajlamosak a hétköznapi kisemberen átlépni.
Viszont félelemben élni nem lehet mindig, és az emberek vágynak az igazságra. Amihez elvileg joguk van, de vajon tényleg az igazságot kapják meg? Vagy csak valamit, ami annak tűnik?

Nagyon sok érdekes, sőt kifejezetten komoly gondolat van a regényben. A biológiai terrorizmustól kezdve az igazság elhallgatásáig. Azt hiszem, ez egy olyan könyv, amit olvashat az ember úgy is, hogy csak egy akciódús könyvre vágyik, és úgyis, ha valami elgondolkodtatót akar elővenni. Csak nem árt, ha jól bírja mellé a zombikat, vért, és halált. Mert ezekből van egy pár. Volt, akit kifejezetten sajnáltam, mert jó lett volna hinni egy szebb, boldogabb befejezésben, de pontosan az lett volna az, ami az egész regényt hiteltelenné tette volna.
Már csak azt kell eldöntenem, vajon megérte-e a csapatnak? Fogas kérdés. Szerinted?

A könyvért köszönet illeti a Lazi Kiadót!

Szerelem első látásra

Mira Grant: Feed- Etetés

Oké, megláttam, megszerettem, elolvastam a fülszövegét, és szerelmes lettem. :D Nem tehetek róla.

"Legyek bár élő vagy halott, az igazság nem nyugszik. A nevem Georgia Mason, és könyörgöm: cselekedjetek, amíg lehet!”

2014-ben kezdődött. Megtaláltuk a rák gyógymódját, és a közönséges nátha ellenszerét. Csakhogy ezek által valami újat teremtettünk, melyet senki nem tudott megállítani. A fertőzés terjedt, a vírustörzsek átvették a hatalmat a testek és elmék felett, és az így létrejött zombikat már csak egyetlen késztetés hajtotta: hogy bármilyen élőlényt, aki az útjukba kerül, felfaljanak.
Most, több mint húsz évvel a Feltámadás után a blogger testvérpár, Georgia és Shaun Mason úton vannak életük legnagyobb sztorija felé – és felfedik a fertőzötteket mozgató sötét összeesküvést. Nyilvánosságra akarják hozni az igazságot, még ha az életükkel fizetnek is érte.

Nos, én kíváncsi vagyok rá, mit hozott ki belőle az író, mert lehet nagyon rossz, de eszméletlenül jó is. Én utóbbiban reménykedek, és addig amíg ezt meg nem tudom, csak csorgatom a nyálam. A Lazi Kiadónál lehet majd kapni eme szépséget (mellesleg, ha jól látom 2+1 akciójuk van ebben a hónapban).

Rémkirály színre lép

Michel Tournier: A rémikrály
1,5/5

Azt hiszem ez számomra történelmi pillanat a blogon. :D Ennyire alacsony pontot még egy könyvre sem adtam...azt hiszem nem hiába halogattam majd két évig az elolvasását.
A könyvhöz anno egy kiárusításon jutottam hozzá, s mivel molyos ismerőseim dicsérő kritikát adtak róla, úgy voltam vele annyi pénzt megér. De csak nem jutottam el az olvasásáig, egészen a hét elejéig.

A második világháború ideje alatt járunk, amikor is Abel, aki autószerelő Párizsban, néhány furcsa szokása miatt a fronton találja magát. Ez volt a lehetősége arra, hogy megmeneküljön a börtöntől. Hadifogságba kerül, ám élete itt vesz csak igazán nagy fordulatot...

Első néhány oldalon csak pislogtam. Aztán az első 100 után úgy voltam, hogy leteszem, kész. Nem tudom elolvasni. Aztán megmakacsoltam magam, és nagy nehezen, de átrágtam magam rajta.
A legnagyobb problémám a főszereplővel volt. Abel egy sajátos világban él, amit át és áthatnak a különféle szimbólumok. Jó, néha én is úgy vagyok vele, hogy döntés előtt elkezdek "jeleket" keresni, amik segítenének. De nem folyamatosan, minden percben! Ráadásul a hozzáállása az emberekhez, és főleg a gyerekekhez...nem tudtam eldönteni, hogy tényleg annyira "jószívű gyerekhordozó" mint amilyen szerepben tetszeleg, vagy valami egészen más...már-már beteges.

A második nagy problémám az volt, hogy az egész könyv olyan volt, mintha rám zúdították volna valakinek a gondolatait válogatás nélkül. Az elején nem is értettem mire akar kilyukadni a szerző, csak sodortak a mondatok, a személyemtől teljesen idegen gondolatok...néha attól féltem belefulladok. A végére ez valamennyire mérséklődik, vagy legalábbis az olvasó szokik hozzá....ki tudja.

Ami érdekes volt, azok a gyerekkori visszaemlékezések, és a hadifogságban töltött időszak leírása volt. Bár itt is bezavartak Abel igen "sajátos" gondolatai, életfelfogása.
Lehet hogy bennem van a hiba. Talán lehettem volna nyitottabb is, hiszen napjainkban is van jó pár olyan ember, aki úgy érzi valami nagyra hivatott, és világmegváltó gondolatokkal kezd neki az életének.

De ez a könyv most nem volt az igazi. Lehet nem is lesz az. Egyelőre elteszem a polc legmélyére, és néhány év múlva talán megpróbálkozom vele újra. Hátha alakul a kettőnk viszonya. Ennél jobban már nem tudom utálni. Remélem :D.

Kiadó: Lazi
Oldalak száma: 360

Fiúakadémia élete régen

N. H. Kleinbaum: Holt költők társasága
4/5

Már annyit hallottam eme történetről. Mind a filmet, mind a könyvet dicsérték, és barátnőmnek köszönhetően sikerült ezt is elolvasnom. :D.

Nem éppen Szent Johanna, az biztos :D. A Welton Akadémiába csak a jó teljesítményű, gazdag családok fiú gyermekei kerülhetnek. A krémek krémje. Hogy jó-e ez nekik? Nem is tudom. Az Akadémia 4 alappillére a hagyomány, becsület, fegyelem, teljesítmény. Milyen szépen hangzik. Eme helyre járnak hőseink, akik az új angol tanár hatására kiszeretnének törni a korlátok közül, de van, amikor ezért nagy árat kell fizetni...

Elgondolkodtató könyv. Még napjainkban is sok helyen találkozunk azzal, hogy a szülőnek határozott elképzelése van a gyermeke sorsáról, és eszébe sem jut megkérdezni, az mit szeretne. Régen gondolom ez, főleg az arisztokrácia körében sokkal elterjedtebb lehetett. Én olyan családban nevelkedtem, ahol támogatták az elképzeléseimet, ötleteimet, hagyták, hogy minél több dologban kipróbáljam magam. Mellém álltak. El sem tudom milyen nehéz lehet az, hogy az ember egyrészt megakar felelni a szüleinek, de közben szeretné a saját életét élni, úgy ahogyan ő akarja. Ezt a szabadságot adja nekik vissza az új tanár, akit az elején kissé bolondnak tartanak. De feléled a Holt Költők Társasága, és tagjai az élet élvezésére törekednek.

Nehéz dolog dönteni, ha a hagyomány és az új között kell választani. Mindkettő fontos, része a személyiségünknek. De azt hiszem tudni kell mindkettőnél megtalálni a megfelelő mértéket. Nem szabad elfelejteni kik vagyunk, honnan jöttünk, de ettől függetlenül tudnunk kell az újat is megragadni, és élni. És ezt a szülőknek el kell fogadnia. Sőt, támogatnia kellene. Nem pedig nehezíteni.
Szóval egy akár napjainkban is aktuális problémát boncolgat, és persze szó kerül a bajtársias összetartásról, árulásról is. És mindezek ellenére, úgy éreztem valami hiányzott. Bizonyos részeknél éreztem, hogy azt, amit a színészi játék odatett, az nincs benne a könyvben, nem is tudták pótolni, és ezért nem érintett meg annyira. Mindezek ellenére ajánlom olvasásra, és ezt is főleg a fiatalabb korosztálynak.

Kiadó: Lazi
Oldalak száma: 171

Az örök fiatalság

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
3,5/5

Jó pár ismerősöm ódákat zengett erről a könyvről, és számos esetben kijelentették, nekem ezt el kell olvasnom. Mivel annyira nem volt vastag könyv, egy lazább héten elővettem. Nem egészen ezt vártam...

Dorian Gray, fiatal, gazdag és kedves. Aztán megváltozik. Örökké fiatal szeretne maradni, és ezért képes lenne mindent feladni, akár a lelkét is. Nem is tudja, hogy ezzel mit szabadított el.

Az író a hedonista elveket adja szereplőinek a szájába. Élvezd az életet, főleg addig amíg fiatal vagy. Ne félj a bűntől, mert azt csak az ostobák tartják annak, a felvilágosult elmék nem rettennek meg az ilyen címkéktől stb.
Én nem vagyok ellene annak, hogy úgy éljünk, hogy élvezetet leljünk a saját életünkben. Hiszen ha nem találnánk benne örömöt, mi értelme lenne? De az, hogy mindenki mást elfeledve, eltaszítva, embereken átgázolva csak a gyönyör különböző formáit hajszoljuk, és ne vállaljunk a tetteinkért felelősséget...az kivágta nálam a biztosítékot. Persze, ha jobban körülnézek, napjainkban pont ez megy. Talán ez a baj. Hogy ezt tapasztalom, és erről olvasni már nem akarok.

Ha ezektől eltekintünk, akkor a könyv maga nem rossz. Viszonylag hiteles a kor felépítését tekintve, és jól leírja, hogy milyen is lehetett a felső körök élete. Ami zavart, azok a hosszú, túldíszítettnek tűnő mondatok, melyeket a szereplők szájába ad néha, amikor azok a saját életfelfogásukról elmélkednek. Nehezen tudtam néha elképzelni, hogy azokat a mondatokat pont úgy mondjon el egy-egy szereplő, néha idegennek tűnt tőle, és ez rontott a hatásán.

Doriant nem szerettem meg, egész végig ellenszenvesen figyeltem a tetteit, és cseppet sem sajnáltam.

Kiadó: Lazi
Oldalak száma: 232

Férj keresés kezdőként

Jane Austen: A klastrom titka:
3/5

Mielőtt belekezdenék a postba kijelentem, hogy igenis olvastam már olyan könyvet az írónőtől, ami tetszett. A Büszkeség és balítélet, valamint a Értelem és érzelem kifejezetten tetszett. Na de lássuk, mit jelentett ez az új könyv.

Mivel már volt dolgom Jane Austennel, és a Büszkeség és Balítéletbe azóta szerelmes vagyok, mióta először olvastam, úgy gondoltam kellemes szórakozás elé nézek eme könyvvel. Nagyot tévedtem. A könyv első része tömény szenvedés volt számomra. A felétől kezdve kicsit alakult a dolog, de őszintén szólva kifejezetten boldog voltam, hogy végére jutottam a könyvnek.

A történetben Catherine Morland szárnypróbálgatásait követhetjük figyelemmel. A 17 éves leányzó életében először tesz utazást Bat-ba, ahol néhány nap után közelebbi barátságba kerül Isabella Thorpe-el és családjával. Sőt, kiderül hogy bátyja, James is ismeri őket. A napjaik a ruhák, bálok, férfiak és olvasmányaik körül forognak. Ám hősnőnk életébe ekkor belép az első komoly szerelem Mr. Tilney személyében...

A szereplők nem igazán kerültek közel hozzám, inkább idegesítettek. Catherine a maga naivitásával, Thorpe-ok az akaratosságukkal. Még a legnormálisabb személy Henry Tilney volt, a realitásával és fanyar humorával. Elizabeth Bennett határozott személyisége után Catherine a maga túlfűtött képzeletével, és irányíthatóságával, akit csak úgy belesodornak a különféle helyzetekbe...nos majd a hajamat téptem. Nem mondom, hogy én a világ leghatározottabb személye lennék, de könyörgöm, ha már megbeszéltem valakivel egy találkozót, akkor nem hagyom hogy más csak úgy lemondja helyettem! Még szerencse, hogy itt ő is kicsit magához tért, és tett is valamit, mert itt hagytam volna félbe a dolgokat.
A történet maga se fogott meg. Értem persze, hogy abban az időszakban a mielőbbi jó parti megtalálása igen fontos volt, ahogy az is, hogy nehogy valaki rangon alul házasodjon, ami biztos sokszor okozott szenvedést az egymást szerető szíveknek. De hogy erről szóljon egy könyv, méghozzá ilyen csomagolásban, ahol a legnagyobb izgalom az, hogy talál a főhős egy cetlit egy szekrényben, vagy hogy nem túl kedvesen hazaküldik...

Ha mindezektől eltekintek, azért be kell látnom, hogy az írónő itt is szép leírásokkal, igényes nyelvezettel dolgozott. De kihagyta a varázst. Legalábbis az én szememben.

Kiadó: Európa, Palatinus, Lazi, Cartaphilus
Oldalak száma: 220, 224, 232, 300 (kiadástól függ)