4/5
"Észak- és Dél-Anglia világa között aligha tátongott akkora szakadék, mint a 19. században. A dél-angliai vidék háborítatlan békéjében a puritán helstone-i lelkészlak ember és természet mesevilága volt. Itt cseperedett hölggyé Margaret Hale, a hajdan csillogó életről álmodott egykor szépséges és a szerény, lelkiismeretes, ám gyámoltalan lelkész leányaként. Mások gondozására, s így közmegbecsülésre épülő életük egy csapásra semmivé lesz, amikor az apa lelkiismereti okokból föladja hivatalát. Költözni kényszerülnek, s a lombzúgásos, madárfüttyös vidéki életből meg sem állnak a füstös-kormos, arctalan munkástömegekben hullámzó északi iparvárosig, Miltonig.
Észak-Anglia az ipar és a technikai forradalom zajos világa, amelyen a tőke és munka játssza a főszerepet. De hogyan boldogul ebben az embertelen világban a szépreményű, idealista lelkészleány? Hogyan tanulja meg levetkőzni előítéleteit, s elfogadni az északi élet farkastörvényeit, a munka parancsát, és nem utolsósorban a halál szigorát. Meglátja-e a kíméletlen iparváros rejtett szépségeit, és megtalálja-e az utat, amelyen a különös, idegen, de mégis figyelemre méltó textilgyárosig, John Thorntonig eljuthat?
Az egyetlen átjárót Észak és Dél között: a szerelem hídját?"
A regény pont jókor talált meg, a tanulási maratonban üdítő volt egy ilyen világba elszökni, ahol a XIX. századi angliai élet köszön vissza ránk, és egy olyan hangulat, amit utoljára Jane Austine olvasása közben éreztem. Bár pont a tételek miatt haladtam kicsit lassan vele, de sikerült végül befejeznem.
Margaret, akinek a kezdetben nagyszerű élete egy csapásra megváltozik, mégis igyekszik minden helyzetben helyt állni, segíteni a saját családjának és másokénak is. Próbál megbarátkozni Milton városával, a füsttel, és nem utolsó sorban egy bizonyos gyáros úriemberrel. Kedveltem az alakját, bár néhol úgy éreztem, hogy előítéletei sokszor elterelték a gondolatait, s csak későn jött rá arra, hogy tévedett. Mégis, csodálni való a kitartása, hogy a családját segítse, és irányítsa a dolgokat, amikor már azt senki más nem tudja. Mondjuk a leánykérésekhez való hozzáállása furcsa volt számomra, hiszen ebben a korban az egyik legfőbb cél az volt, hogy minél előbb egy jó partit találjanak maguknak a hölgyek.
Milton város egyik ontos alakja, Jonh Thornton, aki egy textilgyár tulajdonosa, és Margaret apjához jár órákra. Találkozásaik nem igazán mondhatók sikeresnek, mert kisebb-nagyobb félreértések övezik őket. A férfi azonban talpig úriember, aki kész segíteni még akkor is, ha a helyzet számára kicsit kellemetlen, de a bajba jutottakat nem hagyja magára. Annak ellenére mennyire kőszívűnek szeretett volna látszani, hála istennek nem volt az, így hamar megszerettem, és szurkoltam, hogy a boldog befejezés elérje a történet végére.
A történet bizonyos tekintetben a Büszkeség és Balítéletet idézte, de sok mindenben különbözött is tőle. Habár itt is olvashatunk a különféle nemesi körökről, nagyobb hangsúly van fektetve a munkás osztály és a gyártulajdonosok közötti feszült viszonyra, és sok igen komoly kérdés ennek kapcsán merül fel a regényben.
Margaret és John az elején nem kifejezetten kedveli egymást, a lány zsarnokoskodónak tartja a férfit, míg az túl büszkének őt, és csak nagyon lassan kezdik meglátni az embert a felvett szerepek mögött.
Míg a férfinak inkább a múltja az, ami szomorú, addig a lánynak a jelen gondjaival kell szembenéznie, méghozzá egyre sűrűsödő csapásokkal. Egyikük délen, a szabadban, míg másikuk északon a városban nőtt fel. Különbözőbbek talán nem is lehetnének, mégis, történetük egy nem várt fordulat miatt összefonódik.
A történet hangulata szerintem kicsit komorabb, mégis, a remény, a lehetőség ott van minden oldalon, ezért nem úgy olvassa az ember, hogy depresszióba esik tőle, hanem várja azt a pillanatot, amikor hirtelen minden egycsapásra rendbe jön. Mert ennek így kell lennie. Pár dolog azért megesik, míg el jön a boldog vég.
Ami kifejezetten tetszett, a két főszereplőnk beszélgetései, szóváltásai. Mindig kíváncsian követtem ezeket nyomon, várva, ezúttal ki jön ki nyertesen belőle? Sőt, igazából minden találkozásukat szerettem olvasni, mert nagyon leleményesen tudták félreértelmezni a számomra teljesen egyértelmű dolgokat is :D.
A végén azért kezdtem megijedni, hogy várhatok a happy end-re, meg a szép befejezésre, hiszen egyre csak követték egymást a bajok, főleg Margaret családjában, de azért John-t is utolérte a balszerencse, de nem hagyott cserben az írónő, és fellélegezhettem. Bár azért én még egy kicsit tovább olvastam volna a történetet, mert egy-két szereplő reagálására tényleg nagyon kíváncsi lettem volna...nem igaz, kedves mama? ;)
Ami nem mindenhol nyerte el a tetszésemet, az például az édesapa viselkedése volt, semmi erélyesség nem volt belőle, és szükség esetén összeomlott. Szép kis férfi mondhatom. Illetve ahogy a történet haladt, nem egyszer olyan részletekbe menő leírásokat kapunk, amik ha csak egyszer-egyszer fordulnak elő, akkor érdekesek, de ha többször, akkor inkább csak untatják az olvasót, legalábbis én néha éreztem a késztetést, hogy átlapozzam, amíg ismét nem érek bele a történések csapájába. Ezt leszámítva szerettem a könyvet.
Ha valami olyan romantikus történetre vágysz, ami visszavisz a múltba, és mégsem üresfejű csinos hölgyemények fecserésznek benne, akkor ezt a könyvet bátran ajánlani tudom. :).
A könyvért köszönet illeti a Lazi könyvkiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése