Zombik kis hazánkban

Lengyel Dávid - Kuba Richárd: Holtak világa - A jóslat
4,5/5

Egy magyar szerző páros első megjelent könyve. Az írókat molyról ismerem, így nagy kíváncsisággal fogtam neki a még könyvhéten beszerzett kötetnek.

Magyarországon vagyunk, amikor a jól ismert világban fordulat következik be, és mindent elözönlenek a zombik. Elindul a harc az életben maradásért, kialakulnak a különféle táborok, ahol a túlélők együtt próbálnak megoldást találni a helyzetre. A történet kezdetét egy naplóból tudhatjuk meg, mely Kozma András nevű fiatal férfié, s melyet egy csapat katona talál meg és kezd el olvasni...

Annak ellenére hogy első kötet, nekem tetszett. Olvastatta magát, és a végén sem éreztem elégedetlenséget, csak abban a tekintetben, hogy azonnal kell a folytatás. Persze nem tökéletes, de nem hiszem, hogy lesz valaha olyan regény, ami az lenne.

Ami engem zavart, az az elején volt leginkább. A hírek, melyek zavargásokról szólnak, nekem még személy szerint semmi különlegeset nem jelentettek, míg főhősünk rögvest zombit kiáltott, és igen vakmerő tettekbe kezd. Értettem én, hogyha igaza van, akkor minden időre szüksége van, hogy feltudjon készülni, de kicsit bővebben lehetett volna kifejteni, hogy pontosan mire is alapozta a feltevését, hogy azok ott zombik. Persze, ott a jóslat, de nekem kicsit hiányérzetem volt. A másik, hogy kettőt pislantottam, és az amerikai zavargások után már kis hazánkat is elözönlötték az élőhalottak. Jó gyors volt. :D. Néhol még a szóismétlések zavartak, de nem túlzottan. Nah ennyit a problémáimról.

Ami tetszett, hogy magyar helyszíneken, magyar emberekkel történtek a dolgok. Bár ez az elején szokatlan volt, mivel nagyon hozzászoktam a külföldi helyszínekhez, de hamar belerázódtam. Tetszett az alapötlet is, hogy jóslat jelzi az embereknek a bajt, csak erről nem kaptam túl sok információt.
A szereplők szerethetőek, illetve utálhatóak. Én szurkoltam a lányoknak és Andrisnak, és élénken utáltam Szabit, amikor egy felfuvalkodott hólyaggá vált.
Amit szintén értékeltem, hogy a főhősünk nem tökéletes, követ el hibákat, néha megfutamodik stb. Szóval hihető személyiség.
 Nem tudnám eldönteni, hogy melyik részt szerettem jobban, amikor Andrist követtük nyomon, vagy amikor a jelenben voltunk a katonákkal. Mindkettő érdekes volt.

Szóval, összességében egy igen ígéretes történet ez, némi hibával, de sokkal több pozitívummal. (Fiúk, csak én éreztem úgy, hogy Andris alakja Dávidra hajaz? :D)
Úgyhogy ide a folytatással! :D

Kiadó: Ad Librum
Oldalak száma: 252

Utolsó áldozat

Ta-mia Sansa: Utolsó áldozat
5/5

Ezt a könyvet még nem adták ki, de nagyon reménykedem benne, hogy hamarosan erre is sor kerül. Ugyanis a polcomon akarom látni és kész.
Sansa első regénye, a Sötét hórusz is megfogott, és a folytatásban sem csalódtam. Az írónő hozta a szokásos formáját.

A történet jó néhány évtizeddel később játszódik, mint a Sötét hórusz. Ha bárki is azt hitte, hogy Bubastis élete szép nyugodtan folydogál tovább a béke éveiben, akkor csalódnia kell. Épp háború robban ki Prentiest és Bubastis között. Ami nem is lenne olyan nagy baj, ha a lonecat-ok azt tennék, amire kötelezték magukat. Azaz megvédenék a kis rendszert a császárságtól. Ám valamilyen érthetetlen okból kifolyólag a Firstcat megtagadja a segítséget, így a bubastisiak kénytelenek egyedül szembenézni a túlerővel.
Persze ez a döntés nem arat feltétlen sikert még a lonecat-ok között sem, akik nem értik vezetőjük elhatározását. Van, aki ennek hangot is ad, és harcolni vágyik. És meg is teszi, ám ahogy látjuk a későbbiekben, bizony ennek következményei lesznek.
No és persze egy régi ismerőssel is találkozunk, aki akár egy pók, ül a hálója közepén, és figyelemmel kíséri a különböző szálak irányát, melyek aztán úgyis hozzá futnak be. 

Ismét egy olyan történet, mely In medias res kezdéssel a sűrűjébe veti az olvasót. Egyszer csak egy háború elején találtam magam, és mit mondjak kapkodtam is rendesen a fejem. De hamar bele rázódik az ember, a történet olyan sodró erejű, hogy nem tudjuk egyhamar letenni, és így szép lassan mindenre fény derül. Akárcsak az első regényben, itt is váltakoznak a helyszínek, és a szereplők, akiknek a szemszögén keresztül ismerjük meg a történetet. A két helyszín a megszokott: Bubastis, itt is egyrészt a kormányzó háza, illetve a lonecat-ek szentélye, valamint Prentiest. Mindkettőnek meg van a maga sajátos hangulata. De egyvalamiben megegyeztek, az elkeseredettség érzése. A különbség csupán abban volt, hogy ez mire is irányult.
Összeszedettebbnek éreztem, mint az elsőt, valahogy...egyben volt az egész. Ami esetleg sokaknak nem fog tetszeni az az erőszak, és az ábrázolása. Én vizuális alkat vagyok, és a részletes leírás hatására magam előtt láttam a képeket, mint valami mozit...mit ne mondjak, néhány nélkül meg lettem volna. De ehhez a világhoz hozzá tartozik...de aki nem bírja a szexuális vagy egyéb más erőszakot olvasni, annak nem feltétlenül ez lesz a kedvenc könyve. Nah, meg ha nem szereti a káromkodást. Nekem nem volt zavaró, de másnak az lehet.


Azt kell mondanom, ez a történet ismét megfogja dolgoztatni az olvasónak a fantáziáját, és az agytekervényeit. Két ilyen különböző szemlélettel találkozni egy könyvben...hiszen a nőkről alkotott véleménye a bubastisi férfiaknak gyökeresen eltér a prentiestiek által vallottól. Továbbra is úgy vélem, nem lennék prenitesti, max ha férfinak születhetek. De talán még akkor sem. Viszolygással töltött el, ahogy azt olvastam miket tettek a védtelen női foglyokkal. Csak mert úgy vélték, joguk van hozzá, megtehetik. Felfoghatatlan volt számomra. Én az élet minden formáját tisztelem, ezért ez a fajta gondolkozás lényemtől idegen. Sem megérteni, sem elfogadni nem tudom. Ha ott lennék nő, valószínűleg már rég agyonvertek volna, mint konok némbert...:D.
A másik igencsak elgondolkodtató rész, a Szűzek viselkedése. Ennyi áldozat meghozatala, a nagyobb jóért. Vajon tényleg megéri? És mi lesz, ha a nagyobb jó nem is annyira jó? Mi lesz létük célja akkor? Ekkora terhekkel a vállukon...nem irigyeltem őket. Ráadásul ahogy félnek tőlük az emberek. Ekkorra hatalommal megáldva, és nem ismerik őket igazán, csak halovány benyomásaik vannak róluk. És mint tudjuk, az ismeretlen mindig félelemmel tölti el az embereket. 

A cselekmény felépítésével semmi gond nincs, leszámítva hogy folyton tűkön ültem, hogy végre megkapjam a következő információ morzsámat.
A szereplők igen összetett jellemek, érzéseiket, gondolataikat és múltjukat a cselekedeteikből és emlékeikből apránként szedegethetjük össze. Fejet kell hajtanom, ahogy az információkat csepegtetik a mit sem sejtő olvasónak, végig fenntartva ezzel a feszültséget. Sokszor a már elképzelt ok-okozatokat olyan laza kézmozdulattal söpörték félre, hogy csak pislogni volt erőm.
Persze elkerülhetetlenül elveszítünk néhány kedves személyt, de ezen már meg sem lepődtem, ismerve Sansa szokásait.
Az én kedvenc szereplőm Kharry(Terra), Sa (ő látható a fenti képen, amit az írónő készített, remélem nem baj, hogy kölcsön vettem?), és meglepő módon Max volt.
Theo semleges volt, némileg sajnáltam.
A befejezés pedig...amikor már csak pár oldal volt hátra, és értettem, mi mért történt...vegyes érzéseim voltak. Nem tudom mások hogy lesznek ezzel. Kifejezetten hasadt tudatállapot állt elő. Értettem miért történt, ahogy történt. De nem egészen értettem egyet azzal, ahogy ezt elérte. A végén csak ültem a monitor előtt, és pörgött az agyam ezerrel. Tényleg nem volt más út? Tényleg így kellett ezt csinálni? És a legnagyobb kérdés, Megérte? Lesz bármi hatása?
Remélem kapok rá választ. Ugye kapok??

Végülis, Hórusznál nincs hatalmasabb.

Kiadó: remélem hamarosan az is lesz
Oldalak száma: 506

Budapest...

Kondor Vilmos: Budapest Noir
4/5

Budapest, a '30-as években. A történet főhőse egy újságíró, Gordon Zsigmond. Az aktuális "ügye" egy fiatal zsidó lány, akit holtan találnak egy kapualjban.
Nem ez az első esete, mégis ez most valamiért más. Miután rájön, hogy a megszokott segítséget nem kapja meg, maga kezd el nyomozni, és egy szokatlan világba kalauzolja el az olvasót...

Kicsit furcsa volt egy olyan történetet olvasni, ami Magyarországon, és azon belül is Budapesten játszódik. Bár nekem az utca és hely nevek csupán ismerősen csengtek, nyilván aki élt ott, maga előtt is láthatja az adott utcát.
Nem olyan régi múltba vezet minket vissza az író, mégis...más a hangulat, a megszokott világ. Főleg ha a perditák, bokszolók, verőlegények területére tévedünk, ahonnan örülhetünk, ha élve kijutunk, nemhogy sértetlenül.
Ami még megfogott, az a remek leírások. De nem csak a környezeté, melynek hatására én magam is beültem a kávézóba, vagy épp egy füstös kocsmába, hanem a társadalmi rétegek bemutatása, és az érdekek egybefonódása. Ez utóbbi ma is meglévő probléma, mégis...olvasni róla sokkal szórakoztatóbb, mint esetleg megélni.
Nem vagyok egy nagy krimi olvasó, de ez kifejezetten tetszett. Egy teljesen egyszerűnek induló ügy, mely ahogy halad előre a cselekmény egyre bonyolultabb lesz, ám a végén a mi szemünkről is lehull a fátyol, és megértjük az összefüggéseket, melyek ugyan külön-külön megvoltak...még sem álltak össze egésszé. Mindeközben persze az emberi érzelmek között is lavírozunk, nevetés, aggódás, félelem...ez mind előjön ebben a könyvben.
Természetesen a történelmi tényeket sem hagyja figyelmen kívül az író. Mind a nagyvilágét, mind az országét, és a városét is. Szerintem igen nagy munka állhatott a történet megszületésének hátterében, a minél pontosabb, és hitelesebb írásért.
Megérte.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 194

Sötét felhők gyülekeznek

Raana Raas: Csodaidők - Kiszakadtak
5/5
Végre vége a vizsgaidőszaknak, és van időm olvasni. Így aztán elő is vettem a sorozat második kötetét, és kíváncsian vártam, hogy alakul a sorsuk a már megismert és megkedvelt szereplőknek.
A történet jó pár évvel később játszódik, mint ahogy az első kötetet befejeztük. Judy már nem gyermek, hanem fiatal nő, akit mint első szülötett, már férjhez kellene adni. Ebbe ő maga is belenyugodott, apjára bízva a döntést.
Giin, aki főleg a céget igazgatja, nem akarja elsietni a dolgot, azt szeretné, ha lánya boldog lenne, és szeretné a férjét.
Yaan (Paul) elvégezte a katonai iskolát, méghozzá elég magas fokozattal, ám egy "hiba" miatt egy isten háta mögötti bolygóra küldik, hogy ott kezdjen építkezéseket, felújításokat, illetve irányítsa az embereket.

Mindezek mellett a politika, az ármánykodás és összeesküvés mindenki életét megnehezíti. És a kezdetben majdhogynem lényegtelen szálak olyan megvilágításba terelik a történteket, hogy néha bizony csak pislogtam. A háború ebben a kötetben már ténylegesen elkezdődik, és mint minden harcban, bizony itt is meg lesznek az áldozatok, akik sokszor csak annyit vétettek, hogy rosszkor voltak rossz helyen, vagy épp "másnak" születtek. A deportálások, a megtorlások és jogok meg nyírbálása bizony nem ismeretlen lépések, bár én ezeket leginkább történelem könyvekből, naplókból, regényekből ismerem. Mégis borzongva olvastam ezeket a sorokat, és szinte a szemem előtt láttam a táborokat, a nyomorgó embereket, és a kilátástalan helyzetet, melyet így vagy úgy, de megfognak törni. Nem is lepődtem meg a későbbi sorokon.
A családdal történteket hol mosolyogva, hol együtt érezve, a végén pedig aggódva olvastam. A bizonytalanság érzése mely átszőtte ezt a regényt engem is megérintett, szorongva tettem le a könyvet addig, amíg elintéztem néhány dolgot, és félve vettem fel, hogy folytassam. Nagyon remélem, hogy a kilátástalanság, és a sötét ég mely a végére előtérbe került a végén megoldódik. A veszteségek felett nem lehet egyszerűen átlépni, de azért egy halvány reménysugár felvillan, hogy lesz még jobb is a helyzet. Úgyhogy reménykedve veszem a kezembe majd a harmadik kötettett, és a történet fonalát, hogy egy új és jelenleg véres világba kalauzoljon el...

Kiadó: Animus
Oldalak száma: 416

Új világ, új rend

Ta-mia Sansa: Sötét Hórusz
4,5/5

Két világ, mely egymástól jobban nem is különbözhetne. Egymás ellentétei...mégis. Van bennük valami közös. És részben erről is, és még rengeteg más fontos, elgondolkodtató kérdésről szól ez a történet.

Bubastis egy békés világ, ahol a lakók kényelemben, nyugalomban, békességben és jólétben élhetik mindennapjaikat. Hála a lonecatoknak, és rendnek, akik képességeiket használva megvédik a bolygót a Császárságtól. Ahol éhezés, túlnépesedés, nyomor és munkanélküliség van, ahol a nők nem mások mint használati tárgyak.
Főszereplőnk Nekhti, aki kezdetben egyike a jövendőbeli lonecatoknak, azonban egy döntés hatására rabszolga lesz a császárság világában. Majd ismét Bubastisra kerül, mint testőr, és végül ő lesz a rend vezetője egy kis időre.

A történet cseppet sem egyszerű, hiszen mindenkinek a cselekedetei és gondolata mögött olyan múlt húzódik meg, melyet elképzelni sem akarunk. Ez különösen igaz a központi szerepű Nekhtire, akit egyszerre gyűlölhetünk, megvethetünk, és sajnálhatunk. Sőt, még valami szimpátia is fellobbanhat, hisz mi mindent túlélt. A másik szereplő, aki megfogta a fantáziámat Firstcat volt, Neht-nofret. Sajnáltam, mert nem lehet egyszerű ekkorra terhet vinni, és mindig a lehető legjobb döntést hozni, pláne akkor, ha olyan talán nincs is. Kettejük alakja ellenpontként vonult végig a könyvön.
A történetben nagyon sok komoly gondolat megtalálható, úgymint a társadalomban a női-férfi viszonyok, túlnépesedés és annak következményei. Vagy hogy akár a túlzott nyugalom és jólét is okozhat problémát. Nem egy olyan gondolat megfogalmazódott bennem olvasás közben, ami a mai világunkra is kivetíthető, és ez igazán tetszett.
Első könyv, ennek ellenére nem találtam benne sok hibát. Talán csak a váltakozó nézőpontok az, ami szokatlan, sőt zavaró is lehet, ha az ember nem olvas sok ilyen szerkezetű könyvet. De ez is eltűnik, amint jobban belemélyedünk ezekbe a világokba, ahol a társadalmak eltérőek, mégis hasonlóak. Hozzánk, és egymáshoz is.
Hogy az új világ, új rend pedig mennyire szükséges, és hogy jó-e? Nos azt mindenki maga döntse el, miután olvasta ezt a könyvet. Mert néha nem mindegy, mennyit és mit fizetünk az új dolgokért...ám van, amikor elkerülhetetlen a változás.

A könyvért köszönet illeti a Főnix Könyvműhelyt. :).

Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalak száma: 268

Család

Raana Raas: Csodaidők 1. -Az ogfák vöröse
5/5

Nem hiszem, hogy kapásból magyar írókat kapunk elő, ha olvasni szeretnénk valamit. Nincs semmi bajom azzal, hogy külföldi írók/írónők könyveit olvassam, sokuk nagyon jól ír, és nem csak pénzt akar keresni, hanem mesélni szeretne arról a világról, amibe bejáratos. A nagyobb baj az, hogy lassan az itthoni tehetséges embereket nem vesszük észre, vagy csak félünk tőlük. Ki tudja miért alakult ez így?
Én úgy gondolom, mindennek adni kell egy esélyt. Így hosszú egymást kerülgetés után, megrendeltem a Csodaidők sorozatot, és amint egy kis időm akadt, bele is vágtam.
Nem tudtam mit várjak. De reméltem, hogy nem lesz baj, hiszen egészen kiskorom óta tágra nyílt szemekkel néztem azokat sci-fi sorozatokat a tv-ben, ahol különböző bolygókra mentek, új fajokkal ismerkedtek az emberek. (Arra inkább nem térek ki, ezen sorozataim milyen érzéseket váltottak ki szüleimben :D).

Első pillanatra tényleg sci-fi, ahol több bolygón élnek az emberek, és technikájuk előrehaladottabb annál, amit mi eltudunk képzelni. Másodszor azonban inkább egy családregénye. Ahol a sok-sok szál egy ponton összefut, és onnan együtt haladnak tovább, színesítve a látható mintázatot. Yaan, Judy, Giin és a többiek...mind ismerősek már. És ha nem is mindent úgy éltem meg mint ők, sok érzésük ismerősen köszönt vissza. Ahogy valószínűleg mindenkinek, még ha mások is azok az ismerős helyzetek. Mivel még csak az első köteten vagyok túl, nem tudhatom merre vezetnek ezek a szálak. De kíváncsian fogom kísérni Yaant a kiképzése során, Judy-t, amint felnő, Giin-t, amint apaként helyt áll. És eközben élvezni fogom a magyar nyelv finomságait, amelyeket leginkább az tud igazán kihasználni, akinek ez anyanyelve. Hagyom hogy magával sodorjon a történet, én is a család részese legyek.

Kiadó: Animus
Oldalak száma: 448