2015. január 31., szombat

Rád találni

Tari Annamária - Horváth Gergely: Rád találni
         2x33 gondolat a párkapcsolatról

4/5

"Egyetlen társban találhatunk boldogságot? Létezik egyetlen? Hogyan maradhatunk meg tiszta embernek a párkapcsolatok viharában? Mit jelent az egyéjszakás kaland? (Mit jelent a férfinak, mit egy nőnek?) Hogyan kísért az exek szelleme egy szerelemben? Miért vagyunk hűségesek, miért leszünk hűtlenek? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgetett Tari Annamária és Horváth Gergely a Dívány.hu portál Kettő látás című sorozatában. A Rád találni szerzőpárosa a társas létezés lélektanába és hétköznapi gyakorlatába vezeti be az olvasót.
Különleges párkapcsolati szótár ez a könyv. A fiatalság mámoráról – nem csak fiataloknak."


Annamáriától már korábban olvastam könyvet, de a páros férfi tagjához még nem volt szerencsém eddig. Főleg azért voltam kíváncsi erre a könyvre, mert egymás mellett láthattam a két nem véleményét egyazon témáról. És mint nő, persze hogy érdekel, a férfi mit gondol. Egyetlen férfi gondolata nem jelent egyetemes igazságot a többire nézve, de talán közelebb hozza őket hozzánk.

33 különböző témában vetik gondolataikat papírra. Ezek egy szóban mint fejezetcímek jelennek meg. Érdekes volt olvasni, hogy melyik mit jelent a két írónak, és mit nekem. Nem egyszer volt, hogy én teljesen másra gondoltam, mint ők, vagy ha ugyanarra is következtettünk, a véleményünk akkor sem egyezett. Főleg Gergely esetében volt így, de időnként Annamáriával sem egyezett a véleményem. De nem baj ez, hiszen különbözőek vagyunk, más-más élettörténettel a hátunk mögött, így nyilván nem ugyanúgy gondolkodunk. Amíg ezt a különbséget elfogadjuk, nincs baj.
1-1 fejezet tényleg nagyon rövid, így gyorsan lehet haladni a könyvvel. Ami nálam lassította a dolgot, az a töprengés volt. Én vajon hogyan látom ezt? Illetve ha még ilyet nem tapasztaltam, akkor vajon hogyan is állnék egy ilyen helyzethez?

A témák nagy része ismerős a mindennapjainkból. Olyan gondolatok, helyzetek, amikkel mi magunk is találkozunk, megtörtént velünk, vagy ha nem is történt meg, de láttunk már ilyet és ezáltal véleményt alkottunk róla. De azért volt olyan témakör amiről még nem is hallottam, és így plusz információval gazdagodtam. Ilyen volt például a drunkorexia fogalma, vagy éppen a milgram.
A femme fatale rész azért volt érdekes számomra, mert mindkét szerző más-más képet alkotott róla. Azt hiszem, az mindenkinek a saját döntése lesz, melyik oldal mellé teszi a voksát. Én ebben az esetben inkább a női oldallal értettem egyet, de mivel személyesen egy ilyen hölgyet sem ismerek, nem tudhatom, mi az igaz.

Összességében egy érdekes utazás volt ez a könyv, amely ugyan mások gondolataival vezetett, de általa mégis csak a saját utamat jártam be. Talán ez is lenne az értelme az ilyen könyveknek. Hogy utat mutatnak, kezdő lökést adnak, de nem magyarázzák el neked, hogyan is kellene érezned, gondolkodnod. Meg van a lehetőséged arra, hogy te alkoss egy végleges véleményt. Ez egyezhet az íróékkal, de el is térhet. És ez így a jó.

Ha valaki fogékony az ilyen témákra, akkor szerintem érdemes elolvasnia. Ha másért nem, akkor azért, hogy végig gondolja, ő miként látja ezeket.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót.

2015. január 27., kedd

Báthory Anna élete

Ugron Zsolna: Erdélyi menyegző

5/5

Már egy ideje szemezek az írónővel, de eddig még elkerültük egymást. Ám karácsonyra ez a kötet landolt párom jóvoltából nálam, és így a vizsgaidőszak után időm is jutott elolvasni. Hol volt eddig ez a könyv?

Alapvetően szeretem a történelmi alakokat bemutató regényeket, mert kíváncsi vagyok, vajon milyen volt, hogyan élt, mitől félt. Persze tudom, hogy egyik történet sem fogja visszaadni a teljes igazságot, de biztos vannak olyanok, amik azért közelítenek felé.
Ha ráadásul ez a főszereplő egy nő, aki olyan korban élt, ahol sok szava a saját sorsára nézvést nem lehetett, pedig amúgy értelmi képességeiben hiba nem volt, ráadásul sokan irigyelték is, akkor még inkább kíváncsi leszek.

Báthory Anna életéről csak nagyon alapdolgok villantak be, és abból is leginkább a perek, és a boszorkányság vádja. Ez nem túl sok, úgyhogy érdeklődéssel vártam, milyen női alakot fest elém az író.
Egy erős, intelligens nő, akit több dolog is fogságban tart: a neve, a neme és talán a szerelem is. Nem volt könnyű gyermekkora, és már akkor sem figyeltek rá igazán. Ez akkor sem változott, amikor a testvére lett a fejedelem, mert értéke ugyan megnőtt, de csupán mint egy eszköz, hogy barátságokat, támogatást, hatalmat vehetnek általa. Bájos, nem? Ráadásul ezt nem is csak egyszer gondolják eljátszani, hanem másodszor is ők szeretnék férjhez adni. Nem éppen erről álmodozik egy lány, amikor a férjhez menésre gondol.
 Persze amikor a saját feje után megy, akkor sem minden sül el tökéletesen, de azt legalább az ember magának csinálja (már ha ez vigasz), nem pedig rá mérik.

Sajnáltam, hogy nem találta meg igazán a helyét sehol sem. Hogy sokan csak a prédát, a vagyont, a veszélyt látták benne, az érző embert nem.
Hiába szeretett, az sem teljesülhetett be, részben saját hibából, részben mert túl nagy volt köztük a társadalmi szakadék a rang tekintetében, és mert a férfi hatalomra vágyott inkább. Na ez utóbbi volt az, amit nem tudok megbocsátani neki, hiába a sok jó tett.
Azt pedig elképzelni sem tudom, milyen lehetett úgy élni, hogy a gyermekedtől távol vagy, mert csak ezzel tudod megvédeni, és a hazádba többé vissza sem térhetsz.

A szereplők éltek, lélegeztek. Nem csak jók, vagy rosszak voltak, és a legtöbb esetben megtudhattuk azt is, mitől lettek olyanok, amilyennek mi már ismerjük őket. Sokszor csak így maradhattak talpon, amit elfogadok, még ha nem is szeretek. Báthory Gábor egy gyerek volt, aki hatalomra tett szert, nem tudom, hogy jó fejedelem lett volna, ha több ideje van, mert amennyit itt látunk belőle, az leginkább egy, a békét igencsak kiélvező, nő faló férfi, aki ezt megunva még több hatalomra törne, csak nem túl jól.
Bethlen Gábor alakja eddig mindig pozitív szerepű volt, most meg is lepődtem, amikor egy törtető, a másikat hátba támadó férfit kaptam. Hogy kinek van igaza, nem tudhatom, mindenesetre érdekes volt ez a szemszög is.

Hogy mennyire hiteles, nem tudom. Ráadásul nem is túl hosszú (ezt fájlaltam is), így nyilván mindenbe nem mehet bele a maga teljességével. Viszont a hangulata, a nyelvezete, a stílusa az, ami megfogja az embert, és szórakoztatja. Elviszi egy másik időbe, másik helyre.

Úgyhogy egy kérdésem maradt, hol a folytatása?

Kiadó: Libri
Oldalak száma: 350

2015. január 23., péntek

Mama, papa, gyerekek

Carin Gerhardsen: Mama, papa, gyerekek
(Hammarby sorozat 2.)

4/5

"Egy csendes őszi estén kezdődött. Stockholm egyik elhagyatott külvárosi részében Petra Westman rendőrnő kocogás közben véletlenül egy megrongálódott babakocsira bukkan a bokorban, benne egy súlyosan beteg csecsemővel. Néhány méterre tőle egy halott nő fekszik, az arcát a felismerhetetlenségig összeverték. Valahol nem messze pedig egy hároméves kislány várja haza a szüleit, bezárva egy lakásba, teljesen egyedül. Conny Sjöberg nyomozó és csapata lát neki a gyilkosság felgöngyölítésének, a holttest személyazonossága azonban ismeretlen, az óra ketyeg, a kis Hanna pedig felfedezi a telefont, és egy idegen bácsi felajánlja neki, hogy a megmentésére siet… Carin Gerhardsen sorozatának második részében a svéd társadalom végletesen elszigetelt rétegeibe vezeti az olvasót: alkoholista anyák, erőszakos apák és elhanyagolt tinédzserek világába, ahol a gyerekszobákban elsuttogott rettenetes titkok nem múlnak el nyomtalanul. Hátborzongató és letehetetlen, a skandináv krimi legjobbja."

Az írónőhöz eddig még nem volt szerencsém, a sorozat első kötetét sem olvastam, de ezután a könyv után azt hiszem szerét ejtem annak is. Nem mintha anélkül nem lett volna érthető, félreértés ne essék. A történetet gond nélkül tudtam követni, és a szereplők esetén sem volt igazán hiányérzetem. Egyszerűen csak kíváncsi lettem, mi lehetett az első ügy. Na de lássuk, eme könyv esetén mit is kap az olvasó, ha felnyitja a lapokat.

  A történet két fő szálon mozog, és ezek köré csoportosulnak sok kisebbek. Viszont, az, hogy hogyan fognak végül egy nagy egésszé összekapcsolódni, csak a legvégén derül ki. Ezt egyrészt imádtam, mert ezer és egy elképzelésem volt arra nézvést, hogyan és ki által fog ez az egész értelmet nyerni. Hadd ne mondjam, nem lett igazam. Másrészt viszont a végén talán pont ez volt az, ami a leginkább idegesített is, mert már annyira tudni szerettem volna mi lesz a végkifejlet. Ha így nézzük, ez tulajdonképpen egy remek húzás az írótól, mert el nem tudtam volna képzelni, hogy félbehagyjam a történetet, mert akkor sose tudom meg, mi a mozgatórugó, így hát olvastam, és olvastam.

  A hangulat itt is elég komor, sokszor feszült, fojtogató. Ez nem csak a műfajnak köszönhető, bár nyilván nem egy rózsaszín történetet vár az ember, ha krimit akar olvasni. Hanem a hátteret adó helyek, szereplők, viselkedésük és helyzetük együttese az, ami igazán megfog, és rád telepedik. Az én első gondolatom ezzel kapcsolatban az volt, hogy mennyi beteg ember él a bolygónkon. És ez egyszerre szomorú és ijesztő. Pláne a mai felgyorsult világunkban, amikor sokszor magunkra sincs időnk, nem hogy a szomszédra, vagy az utcán látott furcsán viselkedő emberre. Pedig nem egy esetben (és ez érvényes a könyvre is), rengeteg szenvedés megspórolható volna, ha észrevennénk dolgokat, és tennénk is ellenük.

  A szereplők közül egyet sem tudnék igazán kiemelni, sokan voltak, és mindről kaptunk információkat, de egy sem került igazán közel hozzám. Talán azért, mert folyamatosan azt fürkésztem, ő mit rejteget. Mindegyikük életében voltak, vannak sötétebb részek, amiket nem szívesen osztanak meg másokkal, néha még a rendőrséggel sem, sőt a rendőrök egymással sem.
Talán Hanna volt az, akiért a leginkább izgultam, hiszen ő volt a legfiatalabb, a legvédtelenebb.
Jennifer és Elise alakja, életvitele tőlem nagyon távol áll, és bár sajnáltam őket, a dolog valahol itt el is akadt.
Persze a gorcső alól nem maradhatnak ki a nyomozást végző rendőrök sem, őket is megismerjük, és nálunk sincs minden rendben. Kíváncsi vagyok, az ő sorsuk merre fog haladni, mert nem egy bizony komoly választás előtt áll.

Összességében ez egy jó, izgalmas, érdeklődést folyamatosan fent tartó könyv, így ha valaki krimi témában keres valami olvasnivalót, akkor csak ajánlani tudom.

A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót.
  

2015. január 20., kedd

Élet a Téli palotában

Eva Stachniak: A Téli Palota - II. Katalin, a nagy orosz cárnő regénye

4/5

Az emberi természet szerves részét képezi a kíváncsiság. Bizonyos határokon belül ezzel nincs is semmi gond, ennek köszönhetően fejlődünk. De vannak esetek, amikor ideológiákkal felvértezve a kíváncsiság fegyverként funkcionál. Mindent tudni akarunk a másikról, lehetőleg elsőnek, és máris azt mérlegeljük, mire tudnánk az így megszerzett tudást felhasználni. Főleg, ha hatalmi pozícióban vagyunk. Mondjuk cárnők Oroszországban.

Újra és újra megállapítom, hogy lehet akármilyen káprázatos, legalábbis külső szemlélőként, és tehetnek meg nagyon sok dolgot, amiről én, mint egyszerű halandó álmodni sem merek, nem biztos, hogy megéri. Ahogy olvastam a könyvet, egyre inkább azt úgy gondoltam, engem gúzsba kötne az a sok szabály, elvárás, a tudat, hogy minden lépésemet szemek és nyelvek százai figyelnék, hogy nem tudnám kiben bízhatok. Egy idő után biztos, hogy megőrültem volna tőle. Ha pedig mégsem, akkor az csak annak lett volna köszönhető, ha olyanná válok, amilyen sose szeretnék lenni. Úgyhogy megelégszem a saját, hétköznapi életemmel, köszönöm.

Varvara alakja az elejétől kezdve szimpatikus volt számomra. A kitartása, hogy nem adta fel. Nem hiszem, hogy olyan szokatlan dolgot szeretett volna, ki akart törni a korlátai közül. A hűségéért, mert Katalint nem árulta el, pedig lett volna rá lehetősége.
Mondjuk a kémkedés, mint tevékenység távol áll tőlem, de érdekes volt arról olvasni, milyen lehetőségek állnak az ember rendelkezésére, és mivel lehet védekezni.

II. Erzsébet az elején nem volt túl ellenszenves, attól függetlenül, hogy sok mindent nem úgy csináltam volna, mint ő. Viszont az, ahogy játszott az emberekkel, sorsokkal, nos az egy idő után kifogott rajtam, és a végén már igencsak vágytam a halálára.

II. Katalin az elején nagyon szimpatikus volt, mert nem adta fel, nem hagyta hogy megtörjék. És lássuk be, az ember mindig azzal szimpatizál jobban, aki ki van téve az erősebb kényének-kedvének. Viszont az, ahogy a hatalomra jutás után kezdett viselkedni, nos pont mint az elődje. Nem túl jó váltás.

A többi szereplő inkább csak színesíti a képet, ki a kedvelhető alakok csapatát (Igor), ki pedig az ellenségekét (kancellár).

Az biztos, hogy ez nem egy sodró lendületű regény, lassan halad a végkifejlet felé, de engem mégis megfogott. Talán a hangulat, ahogyan a palota folyosóján osonunk mi magunk is, félve attól, hogy meglátnak, vagy éppen egy hatalmas ünnepségbe csöppenünk. Netalántán a havas Néva partján figyeljük a jégzajlást.
Bepillantást nyerünk a gazdagok és a szegények világába, összeesküvéseket ismerünk meg, végig követhetjük egy új uralkodó felemelkedését, és egy régi elmúlását.

Ha valaki a kicsit lassabb olvasnivalót is kedveli, akkor érdemes ebbe is belepillantania.






Kiadó: Tericum
Oldalak száma: 480

2015. január 12., hétfő

Menon Club

Benedikty Béla: Menon Club - A Teleki-merénylet

5/5

"Benedikty Béla örvénylő történelmi regényt írt a világot mozgató láthatatlan erőkről, az államok kiszolgáltatottságáról, az államférfiak végzetéről és a civilizációnkat irányító titkos gondolatról. Magyarország, 1941. A Trianon revízióját szem előtt tartó „vonakodó szövetséges" és a jugoszlávok „örök barátja" pengeélen táncolva próbál kívül maradni az Európát feldúló háborúból. Hiába, az ország miniszterelnöke, Teleki Pál öngyilkosságot követ el. De valóban öngyilkosság volt? És ha nem, ki állhatott a talán nem is igazán váratlan merénylet mögött? Kiváló hírszerzők (a titokzatos Menon Club tagjai) Európában és a Közel-Keleten nyomozva próbálták elhárítani a magyar állam vezetőit fenyegető veszélyt, miközben fényt derítettek a kontinens sorsát a háttérből irányító pénzemberek európai és közel-keleti terveire is."

Nem tudom, ki hogy van vele, én világéletemben nagyon kíváncsi személy voltam, és nem egyszer kívántam azt, bár ott lehettem volna, és láthattam volna élőben az adott eseményt, személyt. Vagy legalább tudnám, miért történtek meg bizonyos dolgok, mi volt a hátterükben. Sokszor volt ez így a történelmi tanulmányaim közben is, épp ezért érdeklődve vettem a kezeim közé a könyvet, vajon mit tud nyújtani? Lesz-e annyira hiteles, izgalmas, hogy úgy gondoljam, igen, ez így is történhetett.

Engem meggyőzött az író, és a könyv is. Egy sodró lendületű, izgalmas krimit kaptam, ami úgy mozgatta a szálakat, és olyan mélységeket mutatott meg, hogy néha beleszédültem. Itt mindenki megfigyel mindenkit, és olyan körök érdekei mozgatják a szálakat, melyektől az ember megborzong. Nem a legjobb értelemben.
És ami a legrosszabb, hogy tényleg eltudom képzelni, akár így is megeshetett. (Ami kalap emelés az író felé, és lesújtó vélemény az emberiségre nézve.)

Tetszett az elképzelés egy ilyen szuper titkos csoportól, amiről persze mindenki tud, és mindenki tagja kíván lenni. Bár én egészen biztos alkalmatlan lennék erre a szerepre. Ennyire logikusan dönteni, néha már-már érzelemmentesen cselekedni, nos az nem az én asztalom.

A szereplők elég színesek, és sokrétűek, nem egynél jártam úgy, hogy azt hittem, ő az, akit utálni kell, aztán a végén csak pislogtam, mert közel sem ő volt a fő gonosz. És a történet remek vezetéséhez hozzátartozik, hogy egy idő után, már semmit sem hiszel el nekik. Néha azon kaptam magam, hogy olvasás közben azt elemezgettem, a tetteivel mit szeretett volna elérni, és mekkora esélyei voltak arra nézve, hogy sikerüljön is. (Enyhe paranoia megjelenésén senki se lepődjön meg, és azon se csodálkozzon, ha pár napig mindenhol összeesküvéseket fog látni. Teljesen normális reakció.)
Azt hiszem a legvégére Croy alakját kedveltem meg a legjobban, és az elmélkedéseit a női nemről (némelyik végkövetkeztetéssel csak egyetérteni tudok).

A hangulat illik a sodró cselekményhez, feszült, tempós, néha szinte száguld, hogy csak kapkodni tudjuk a fejünket.
A kissé sötét hangvétel mellett azonban rendre felcsillan a humor szikrája is, és a reményé, ami teljessé tette az egészet. Néha kellett, hogy valami feloldja azt a kemény gombócot a gyomromban, ami az olvasás közben keletkezett. 

Ami még pluszt jelentett nekem, hogy elgondolkodhattam azon, vajon tényleg, mennyire látunk mi, hétköznapi emberek bele a dolgok sűrűjébe? Azt hiszem semennyire, sokszor csak azt látjuk, amit láttatni akarnak. Dühített, és megrémisztett a gondolat, hogy bizonyos érdekek mindig felül fogják írni a józan észt, és mások vehetik kézbe a sorsom irányítását. Na nem mintha mostanában nem ezt tapasztalnám, de egy olvasmányban valahogy ezt másként éli meg az ember, vagy legalábbis én. Aztán belegondoltam abba is, hogy vajon mennyire lennék boldogabb, ha tényleg látnám a mozgató rugókat? És ha évtizedek, évszázadok múlva valaki ezt az időszakot nézi, mit fog találni?
 
Összességében nézve én elégedett vagyok a választással, megalapozta az évemet ez a könyv, és magas lécet állított a többi elé.
Ha krimit keresel, ami nem csak szórakoztat, de el is gondolkodtat, és nem zavar a több szál mozgatása, valamint az összeesküvések halmaza, és az elkerülhetetlen vérontás, akkor ezt a könyvet olvasnod kell.

A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót.