2013. augusztus 31., szombat

Csillagainkban a hiba

John Green: Csillagainkban a hiba

5/5

"A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában."



Történetünk főszereplője Hazel, aki pajzsmirigyrákban szenved. Egy gyógyszer hatására időt kapott, bár azt nem tudni mennyit, és az eddigi szenvedések sem tehetők semmissé, illetve tüdeje, amely az áttétek miatt már nem működik profi módon sem gyógyul meg. Ez épp elég ok arra, hogy az ember lánya depresszióba essen, ám egy halovány reménysugarat jelent az új fiú, a roppant jóképű, és humoros Augustus felbukkanása.

A történet olyan volt számomra, mint egy hullámvasút. Hol lefelé vitt az út, a reménytelenségbe, szomorúságba, hol pedig felfelé, a nevetés világába. Hazel kapásból szimpatikus alak lett számomra, fanyar, ironikus humorával, egyedi világlátásával. S az író teljesen emberivé tette azzal, hogy nem volt tökéletes, hogy időnként kiborult, és gonoszkodott, hogy megpróbált minél kevesebb fájdalmat okozni a szeretteinek, s bármennyire is terhes volt a betegség számára, nem akart meghalni. Vagy legalábbis nem mindig.
Augustus is a szívemhez nőtt, és szerettem volna, ha kettejük története happy end lesz, még ha tudtam is, hogy ez egy álom. Az, ami vele esett meg, ahogyan végig követhettük...mondjuk én egy idő után sejtettem, hogy ez lesz, de még így is nehezemre esett könnyek nélkül olvasni.
Isaac jelenléte is kellett a könyvbe, mert ha nem is végig volt a színen, alakja akkor is a gondolataimba égett.

Sokszor, sokan kérdezik tőlem, miért olvasok ilyen történeteket, pláne, hogy hipochonder vagyok. Egyrészt, hogy a saját félelmeimet legyőzzem. Másrészt azért, hogy tudjam, mi mindenért mondhatok köszönetet, még ha nem is mindig érzem magam épp boldognak. És hogy reményt, erőt, bátorságot merítsek. Mert még ha nem is tökéletesek a szereplők, nem hősök, mégis, sokkal többet kibírnak, kibírtak, mint én. És emelem ezért a kalapom előttük. Mert összelehet omolni, lehet gonoszkodni, de ha összességében képes vagy emberként viselkedni, segíteni a hozzád hasonlókon, akárcsak azzal, hogy hagyod kitombolja magát, az szerintem már teljesítmény.
Ez a történet ezerféle húrt pendít meg az olvasóban, rengeteg viselkedést láthatunk. Van, amit megvetünk, de legyünk őszinték, mi vajon képesek lennénk másképp viselkedni egy  ehhez hasonló helyzetben?

Annak ellenére, hogy nem csupa vidámság a könyv, én tényleg csak ajánlani tudom. Korhatár nélkül, mindenkinek.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 296

2013. augusztus 29., csütörtök

Átölel az éjszaka

Karen Chance: Átölel az éjszaka

3/5

"Cassandra Palmer nemrég a világ első számú látnokává vált, ám ettől nem lett felhőtlenül boldog az élete. Mindaddig, míg Cassie-t és egy vámpír nagymestert – az őrjítően jóképű Mirceát – mágikus kapocs köti egymáshoz, a lány nem ura saját életének.
A varázslatot, mely összeköti őket, csupán egy ősi varázskönyvben, a Codex Merliniben pergamenre vetett igézettel lehet feloldani. A Codex hollétéről azonban manapság senki nem tud semmit, így Cassie-nek ott kell kutatnia utána, ahol még fellelhető volt – a múltban.
A fiatal lány hamar rájön, hogy a Codexet nem véletlenül rejtették el ilyen gondosan. A legendák szerint a könyv olyan varázsigéket is tartalmaz, amelyek az egész világot veszélybe sodorhatják. Ha sikerül felkutatni, az talán megoldást jelenthet Cassie és Mircea helyzetére, de romlást hozhat az egész emberiségnek
…"

A történet ott folytatódik, ahol a második kötet véget ért. Cassie igyekszik megtalálni a Codexet, illetve eközben Pritkin és egy társa alternatív lehetőségek után is kutatnak. Mircea próbálja magát a lánytól távol tartani, ám ez nem mindig sikerül, ráadásul egyre jobban elhatalmasodik rajta a vágy. És persze újabb és újabb ellenségek támadnak, mindenki szövetkezik mindenkivel, előkerül egy rakat különleges képességű gyerek, és még démonokkal is partyzhatunk.

Nem tudom, hogy azért nem tetszett mert rosszkor olvastam, vagy azért, mert nem az én világom, vagy a kettő együtt, de tény, hogy nem ájultam el a sorozat eme kötetétől. Hogy mik voltak a problémáim?
1. Itt a hősnőnk, aki ugyebár egy igencsak fontos hatalommal bír, amit nem tud rendesen kezelni. Ha én lennék a helyében, legalább egy kis időt szánnék arra, hogy megtanuljam kezelni az adottságokat. Nem azt mondom, hogy csapot-papot hagyva vonuljon el egy évre, de ember, nem veszélyes, ha nem tudod hol vannak a határaid, vagy hogy megtudod-e csinálni az eltervezett ugrást, manővert, vagy nem és ezért mindenkit veszélybe sodorsz?
2. Cassie tudatában van, hogy nem igazán ura a hatalmának, meg hogy eleve nem egy harcos alkat, de ha ezt valaki a szemébe mondja, akkor rögtön elkezd ellenkezni. Ha előtte két mondattal korábban azon elmélkedik, hogy kora gyerekkorától azt tanulta, hogyan kell rejtőzködni, és ebben jó, akkor nekem később ne kezdje el bizonygatni, hogy de ő igenis meg tudja magát védeni, mert nem.
3. Hogy van az, hogy minden terve balul, vagy legalábbis másképp sül el? Komolyan, ez már vicc.
4. Mindenki őt akarja megölni. Univerzum méretű a dolog lassan. Van olyan könyv, ahol azaz unalmas, hogy a szereplőcsajt mindenki az ágyába viszi, itt azaz unalmas, hogy mindenki megakarja ölni. És még egyiküknek sem sikerült...

Mindezek mellett persze mindenkiről derülnek ki dolgok, és lassan már annyiféle mende-monda van benne, hogy nekem kezdett sok lenni. Görög istenek, Merlin és társai....

Persze akadt benne ami tetszett. Voltak benne tényleg humoros megszólalások, és Mircea alakja még mindig nagyon szimpatikus, de sajna körülbelül ennyi volt a pozitívum számomra.

Kiadó: Kelly
Oldalak száma: 428

2013. augusztus 25., vasárnap

Tövisek királya

Mark Lawrence: Tövisek királya

5/5

"A fiú, aki király akart lenni, megszerezte a trónt…

Csaták százai perzselik fel a földeket, amint nagyurak és kiskirályok viaskodnak a széthullott birodalom uralmáért. A galádul lemészárolt anyja és öccse megbosszulásához vezető hosszú úton Honorous Jorg Ancrath herceg kiderítette, kik állnak valójában e végtelen háború mögött. Megismerte a játszmát, és elhatározta, hogy ő fogja letarolni a táblát, bármi áron.

Húszezres hadsereg vonul Jorg vára ellen, a próféciák és a nép istenített bajnokának vezetésével. Minden becsületes ember azért fohászkodik, hogy ez a dicső lovag egyesítse a birodalmat, begyógyítva sebeit. Minden jó király tudja, hogy meg kell hajolnia a túlerő és a jövendölések előtt, ha másért nem, hogy népét és birtokát mentse. De Jorg király nem jó király.

Jorg tisztában van vele, hogy a nála sokkal erősebb ellenséget tisztességes harcban nem győzheti le. Ám a tisztességes játszma sohasem szerepelt a tervei közt."

Jorg király, ám négy évvel a trónja elfoglalása után vára alatt egy hatalmas hadsereg, s neki döntenie kell, hogy behódol-e, vagy ellenáll. S mint azt már az első kötetből megtanultuk, főhősünk nem az a hajolgatós fajta. Így túlerő ide, túlerő oda, harcba száll. De nem csak az ellenfél katonáival, hanem saját eltemetett/elfelejtett emlékeivel és persze a hataloméhes álomboszorkánnyal is...

Ami leginkább szemet szúrt ebben a történetben, az Jorg jellemfejlődése. Nem, nem lesz az a makulátlan jó fiú, nem kell kétségbeesni. De mégis, valahogy több, mélyebb töltést kap az alakja, hihetőbbek a cselekedetei és a viselkedése. Mindezek mellett a sötétség, ami a sajátja, lénye mélyéből fakad nem tűnik el, ám időnként betekintést kapunk egy emberibb oldalára. Nem hiszem, hogy valaha jó ember lesz belőle, de emberibb még lehet. Mindenesetre én kíváncsi vagyok, hogy az utolsó részre mivé is válik.
Mindezek mellett kicsit több bepillantást kapunk magába a világba, ami hátteréül szolgál a sakk-játszmának, bár engem ezek a részek különösképpen nem hoztak lázba. Persze érdekes volt elgondolkozni, hogy vajon mi vezetett ahhoz, hogy az Építők csillaga leáldozzon, de a jelen történések jobban izgatták a fantáziámat.
A többi szereplőt is sikerült úgy megmutatni, hogy éljenek, ne csak egy odavetett két dimenziós alaknak lássam őket.
A humor sem veszett ki a történetből, pedig azt hihetnénk nem illik bele, de kell. 

A történet a jelen és a 4 évvel korábbi események között ugrál, méghozzá úgy, hogy mindig csak egy-egy morzsát kapunk, egy kirakós darabkát. Illetve néha-néha Jorg gyerekkorába is beleshetünk, ami nem mindig felemelő, ilyen apa mellett élmény lehet felnőni, sőt teljesítmény egyáltalán életben maradni. Engem személy szerint nem zavart ez az ugra-bugra, mindig kíváncsian vártam, mikor kapok egy újabb jelet, vagy magyarázatot a történtekre.
Emellett még Katherine szemszögébe is bepillantást nyerünk a naplóján keresztül. Én nem tudtam annyira megkedvelni, de azt el kell ismerni, hogy nem hagyta magát legyőzni. Én mondjuk Miamona párti lettem a kiscsaj első megszólalása után :D. Remélem a következő történetben is sokat kapok belőle.

Ha valaki szereti a sötétebb hangulatú könyveket, nem riad vissza a vér és erőszak tengertől, akkor ezt a könyvet ajánlani tudom.

Kiadó: Fumax
Oldalak száma: 500

2013. augusztus 24., szombat

Az ördög szolgálatában

Vivien Holloway: Pokoli szolgálat
5/5

"Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet?
A szabadságodat, az életedet?
Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt?
Beletörődnél, küzdenél?


Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik bérgyilkosa. Életre szóló szerződéssel. Egy lélektolvaj, aki levadássza azokat, akik keresztbetettek Lucifernek, a lelküket pedig magával viszi.
Az új megbízás egyértelmű, a feladat világos, ám Lil dolga korántsem olyan egyszerű, mint gondolta volna. Mert a Pokolban semmi sem az, aminek látszik.
Lilian azt hitte, hogy fogsága évei alatt már mindent látott, átélte már a legrosszabbat, ám kénytelen rájönni, hogy érhetik még meglepetések. Lucifer nem kegyelmez, nem felejt, és nem bocsát meg, most pedig a lehető legkegyetlenebb büntetést eszelte ki. Lil-nek újra meg kell harcolnia a puszta életben maradásért.
Közben azonban a feladatát is el kell végeznie, ami nem csak azért nehéz, mert Greg Weiss kedves, jóképű, és minden tekintetben úriember. Lil-re az ilyesmi már sok-sok éve nincs hatással. De történik valami, ami még az ő jéghideg maszkját is darabokra töri, és felszítja lelkében a lázadás szikráját.
Szabadulni akar, bármi áron, csakhogy ebben a háborúban már nem csak az ő élete a tét. Senkiben sem bízhat, senkire se számíthat. Élete legveszélyesebb küldetésére indul, mely egyben az utolsó esély a szabadulásra. Pokoli játszma ez, ahol a szabadság nagyobb kincs, mint maga az élet."


Már a megjelenés előtt kinéztem magamnak a könyvet, és végül a Könyvhéten dedikálva sikerült is megszerezni. Az olvasás kicsit későbbre maradt, de azért előkelő helyet foglalt magának a könyv, csak a bejegyzés maradt el hozzá, így azt most pótolom.

A jó könyv az, ami szinte beleragad a kezedbe, beszippant a világába és nem enged el egészen addig, amíg el nem olvasod az utolsó mondatot, de még utána is sokáig visszhangot ver benned. Ez a könyv is ilyen.

Már az alaphelyzet olyan, amit nem tudom én hogy reagálnék le, és ezen is sokat gondolkoztam. Nekem is van testvérem, és legyen köztünk bármilyen vita, félreértés vagy épp ellentét, nem tudnám elképzelni nélküle az életet, és nagyon sok mindenre képes lennék azért, hogy ez így is maradjon. De vajon a saját lelkemet is odatudnám adni az életéért cserébe? Lilian ugyanis ezt teszi, hogy kishúgát megmentse, ám az ördöggel cimborálni bizony nem életbiztosítás, mert a kislány is meghal, és Lil is rab lesz egy kegyetlen világban, Lucifer egyik legjobb gyilkosává válik, aki behajtja az elmaradt tartozásokat.

Lili alakja kifejezetten szimpatikus volt, annak ellenére, hogy nem épp mindennapi munkája volt, de valljuk be, az ember sok mindenre képes, ha arról van szó, hogy életben maradjon, és hogy megőrizze az ép elméjét. Márpedig a Pokol nem éppen az a hely, ahol ezt a két dolgot olyan könnyű megtartani, mindenki fúrja a másikat, helyezkedik, csal, hazudik, öl. És még csak álmatlan éjszakái sem lesznek. Mégis, mindezek ellenére, sőt a korábban kapott súlyos büntetés után is szabadulni vágyik, szökni akar. Nem tudták megtörni, pedig rajta voltak a dolgon.

Lucifer alakja számomra inkább kenetteljes, és ármánykodós volt, mint sem félelmetes, de ez nem vont le semmit a történetből. Mondjuk az nem volt teljesen tiszta számomra, hogyha a lány ennyire félt tőle, illetve az Örökösöktől, akkor miért heccelte őket folyton? Én ha valakitől tényleg félek, akkor a közelében lapulok, mint szaracén harcos a fűben, de nyilván nem vagyunk egyformák.

Gabriel alakját nem tudtam elhelyezni igazán, se nem szerettem, se nem utáltam. Inkább bizalmatlan voltam vele, de hátha ez a későbbiekben változni fog.

Azt mindenesetre megtanultam, hogy ne bízzak senkiben ebben a történetben, mert nem az, akinek tűnik.

Nem épp egy rózsaszín lányregény, halál, vér és erőszak van az oldalakon, de egy ilyen világhoz nem is illettek volna a csillámpónik, lássuk be. Az biztos, hogy bizonyos helyeket sosem szeretnék közelebbről látni, pl. Termek.

Én nem találtam különösebb kivetnivalót a regényben, csak a fent említett dolgokat, Lucifer inkább dörzsölt mint ijesztő, és Lili viszonya a félelmet keltő alakokhoz érdekes, de ezeket leszámítva az első mondattól az utolsóig élveztem a történetet. Nem estem ki belőle, nem akartam az ablakon kidobni valami éktelen nagy marhaság miatt, a főszereplő végre nem csak a megmentő seregre várt, hanem tett is a dolgokért. Úgyhogy jöhet a folytatás ;´).

Kiadó: Aba
Oldlak száma: 320

2013. augusztus 21., szerda

Spinoza család nyomában

Gabi Gleichmann: A hallhatatlanság elixírje

4,5/5

"A Spinoza család az ősidőktől fogva zsidó volt, talán inkább a körülményeknek, mint a meggyőződésüknek következményeként. Egy váratlan felfedezést követően a család egyik tagjának birtokába kerül az örök élet receptje, ami isteni adomány, de ördögi örökség is egyben. Ari Spinoza az utolsó sarj, kezében a múlt és a jövő: 36 generáció mágikus, vérrel és szenvedéllyel teli krónikája. Ősöké, akik ott voltak Európa történelmének legfontosabb pillanatainál, és döbbenetes titkok ismerői. A halhatatlanság elixírje egyszerre torokszorító és humoros családregény az emlékezés erejéről, és mindazokról, akik leigázhatták volna a halált, de megelégedtek az örökkévalósággal…"

Már egy ideje szemezek ezzel a könyvvel, megjelenése előtt figyelemmel követtem a sorsát. A borítója keltette fel a figyelmemet, de a fülszöveg is ígéretes volt, világ életemben szerettem a családregényeket, pláne ha több nemzedéket mutatnak be, s bár az elején kicsit meglepett a könyv, a végeredmény engem meggyőzött.

A regény narrátora Ari Spinoza, a család utolsó élő tagja, aki halála közeledtét érezve eleget tesz édesanyja utolsó kívánságának, és elmeséli családja történetét, mely évszázadokat ível át, örömmel,bánattal, tudással, hatalommal, szerelemmel telt. Ezek a történetek lassan ébrednek fel benne, emlékekként jönnek elő, felidézve a gyermekkorát, amikor még ikertestvérével együtt hallgatták nagyonnagybátyjukat, aki ugyan nem volt vér szerinti Spinoza, mégis, mintha mindent tudott volna erről a családról. Megismerünk királyi orvosokat, egyetemi tanárokat, bankárokat, forradalmárokat, megismerhetjük az örök életet adó elixír receptjét is, és a sorsokat, melyek minden nemzedékben újra és újra megjelennek.

Ami az elején szokatlan lehet az olvasónak, és nekem is az volt,  hogy a történetek nem teljesen időrendben kerülnek elmesélésre. Ez az elején kicsit zavart, hozzá szoktam a lineáris történetvezetéshez, ám ahogy egyre jobban haladt előre a történet, úgy szoktam meg, és jöttem rá arra is, hogy ez a mód jobban is illik egy ember elmélkedéséhez, hiszen mi magunk is könnyen eltérülünk egy megkezdett gondolatmenettől egy másik felé.
36 nemzedék férfijai, és néhol női köszönnek vissza a lapokról, az ő életüket ismerjük meg, igaz csak röviden, pedig nem egy olyan alak volt, akinek személyét szívesen megismertem volna jobban, de akkor még mindig olvashatnám a könyvet.

Az író nagyon szépen fogalmaz, ízek, hangulatok, érzések villannak fel előttem, embereket láttam minden dicsőséges és gyarló tettükkel együtt. Tetszett, hogy mindig kereshettem az újabb történetekben az összefüggéseket, melyeket remek tehetséggel irányított a háttérből, egyszer sem éreztem azt, hogy nem illik a történetbe az adott szereplő.
Ami elgondolkodtató, és szomorú, hogy ennyi évszázad alatt sem tudott az ember igazán megváltozni, és mindig talált okot megbélyegezni, és gyilkolni egy kisebb csoportot. Jelen esetben ugye a zsidó üldözések voltak kiemelve, de ha jobban átnéznénk a világ történelmét, sok más nép ilyetén üldöztetését megtalálhatnánk, és az író által elmesélt, megalkotott igazságok azokra is elmondhatóak lennének.

Érdekes, kissé szomorkásabb történet ez, ahol érezzük, hogy sosem kapunk teljesen boldog befejezést, hiába is szurkolunk, mégis tovább olvassuk, mert a világ, a szereplők és a megteremtett hangulat nem enged el minket.

A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót.

Kiadó: Athenaeum
Oldalak száma: 728

Hamupipőke, kicsit másként

Marissa Meyer: Cinder - Hamupipőke a kiborgok között

4,5/5

 "126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet."


Hamupipőke történetét mindenki ismeri, ám ezúttal egy kissé felturbózott változatot kap az ember a kezébe. A főhősnőnk egy kiborg, vagyis nem csak emberi, hanem mechanikai részek is megtalálhatóak a testében, egy baleset következtében, csak így tudták az életét megmenteni...ő legalábbis így tudja, ugyanis gyermekkorára egyáltalán nem emlékszik.
A világ, amiben él, nem igazán kedveli a hozzá hasonlókat, ráadásul épp egy új pestis ellen is küzdenek, miközben a Hold követei és királynője próbálják bekebelezni az ifjú császárt, és birodalmát.
Van ugyebár a fiatal hercegünk, aki hirtelen császár lett, és a kényes egyensúlyt próbálja fent tartatni a béke, és a hatalom között.
Természetesen nem maradhat el az unszimpatikus gyámszülő, akit néha megtudtam volna csapkodni, egy nagy és nehéz husánggal, mert habár az ő élete sem volt fenékig tejfel, azért némi együttérzést tanúsíthatott volna.
Hupsz, majdnem kimaradt a királynő, a kis kedves :D. Nos, őt sem tudtam a szívembe zárni, számító, hataloméhes, manipulatív és bosszúszomjas kis .... nőszemély. Remélem hamar megdöntik a hatalmát :D.

Maga a történet eléggé kiszámítható volt, legalábbis számomra, nem nagyon lepődtem meg a "nagy" csavarokon, de ennek ellenére is szórakoztatott, és ez a lényeg. De az  újszerű ötletért, a szerethető, illetve utálható szereplőkért mindenféleképpen piros pont jár, és kíváncsi vagyok a folytatásokra is.
Nem tudom, hogy másnak fel tűnt-e, de nekem igen, hogy vannak hasonlóságok a történet és a Sailor Moon című anime sorozattal :D. Külön öröm, mert kicsiként imádtam azt a mesét :).

Szóval, ha nem zavar a jövőbeli, kicsit futurisztikus élet ábrázolása, egy félig mechanikus főhősnő, akkor csak ajánlani tudom a könyvet, szerintem mindenféleképpen érdemel egy esélyt.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 432

2013. augusztus 5., hétfő

Agave hírek

Augusztus 8-án, csütörtökön megjelenik Georges Simenon: Maigret és a gengszterek című könyv az Agave gondozásában.

Chicagoi gegnszterek az 50-es évek Párizsban! Leszámolás a nyílt utcán, autóból kidobott áldozat, levitézlett bokszolók és mindenre elszánt maffiózók a párizsi amerikai kolónia törzshelyein. Maigret ugyan jól ismeri a tengerentúli alvilág módszereit, eleinte mégsem talál fogást a brutális módszerekkel dolgozó bűnözőkön. Ám azt már mégsem engedheti meg a főfelügyelő, hogy a gengszeterek helyben hagyják Lognont, a mindenki által rossz pénzként ismert Balfácán felügyelőt, és Párizs sikátoraiban lődözzenek a helyi rendőrökre...
Maigret persze nem az erőszak embere.Bár ezúttal kivételesen fegyvert vesz magához, mégis szívesebben folyamodik a jól bevált békebeli módszereihez: borjút vacsorál firenzei módra a gyanús alakok törzshelyén, sörözget, vizsgálódik, elbeszélget, bárpultokat támaszt, és benéz még egy whiskyre a Manhattan bárba is. Miközben lassan összeáll a kép, egyre jobban éleződik a feszültség, hogy időben rátalál-e a főfelügyelő a két körözött gyilkosra, a gátlástalan Charli-ra és Cinagliára?

Elfek tornya

Michael J. Sullivan: Avempartha az elfek tornya

5/5

"A TITKOT EGY TORONY REJTI.
A SZÖRNYETEG LEGYŐZHETETLEN AKADÁLY.
A MEGOLDÁS MOST IS A KÉT TOLVAJ.


Amikor egy nincstelen fiatal nő felbéreli Royce-ot és Hadriant, hogy segítsenek megmenteni távoli falucskáját egy ismeretlen éjszakai támadó portyázásaitól, hőseink újra a varázsló Ezrahaddon bűvkörébe kerülnek. Míg Royce az ősi elftorony rejtélyét próbálja megfejteni, Hadrian megkísérli felkészíteni a falu népét a láthatatlan gyilkos ellen. Ismét egyszerű kardlopással kezdődik minden, ám szokás szerint az események sűrűjébe csöppenő kalandoraink az Elan jövőjéért folyó harc kulcsfiguráivá válnak…
Az elfek tornya a magával ragadó Riyria-krónikák második kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes kötet a saját történetét meséli el, és külön, kerek egészként is élvezhető. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasy-jévé vált."

Mivel engem már maga a nyitó kötet is levett a lábamról, evidens volt, hogy a folytatást is beszerzem. Így került a könyvhéten a tulajdonomba a regény, aminek a borítójába már első látásra is beleszerettem. Jó, kicsit későn tudtam belekezdeni, de ez mit sem vont le az értékéből.

Royce és Hadrian ismét belekeveredik a dolgok sűrűjébe, amikor egy fiatal lány kérésére elindulnak egy faluba, hogy az ott éjjelente pusztító szörnyeteget elpusztítsák. Persze teljesen "véletlenül" Ezrahaddont is ott találják, aki pedig az elfek egy régi tornyába szeretne minél hamarabb bejutni. Így Royce és Hadrian kissé különválva próbálnak meg a dolgok végére járni, miközben a falú hirtelen túlzsúfolt lesz egy verseny miatt...

A regény szerintem nyugodtan olvasható különálló könyvként, saját jól felépített és kerek története van. Ami nagyon tetszett még, hogy most több bepillantást nyerünk a háttérként szolgáló világba, kicsit belekontárkodunk a múltba és vallásokba is.
Az író remekül mozog az összeesküvések hálójában, míg én már tényleg nem tudtam kiben bízzak meg és kiben ne, mindig felbukkant valami újabb ok, vagy cél ami árnyékot vetett az addig ismert szereplő viselkedésére.

A szereplők hozzák a már megszokott formájukat. A két tolvaj sziporkázik, Ezrahaddon titkolózik, a falu lakói megpróbálnak életben maradni, míg a nemesek-papok meg igyekeznek egy új "bábut" találni maguknak vezetői posztra. Egy pillanatra sem fog unatkozni az olvasó, az biztos.

Az egyetlen problémám a vége volt a történetnek. Egy pillanatra meglebegteti az orrunk előtt a titkot az író, majd egy frappáns tollvonással tesz róla, hogy bizonytalanságban maradjunk. E nélkül is vártam volna a folytatást, de így még inkább.

Aki szeretne egy jó fantasyt olvasni, amiben a humor és a kicsit sötétebb hangvétel remek arányban keveredik, annak csak ajánlani tudom a történetet.

Kiadó: Fumax
Oldalak száma: 350

2013. augusztus 3., szombat

Vámpírok múzsája

Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája

5/5

"Borbíró Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?
Az állás, amely végül az ölébe hull, jóval több és veszélyesebb, mint amiről valaha is álmodott, és rejtélyes, új főnöke hamarosan hajmeresztő feladat elé állítja: be kell épülnie a kormány tanácsadói, az IQ vámpírok közé, hogy kiderítse, mit titkolnak emberi szövetségeseik elől. Bori nem tudja, képes lesz-e átverni Magyarország legokosabb vámpírjait úgy, hogy csupán eszére és alaposan felvágott nyelvére támaszkodhat, de a vérét, életét és emberségét megőrizze.
Magyar nyakba magyar szemfog!"

A regénnyel már jó ideje szemezek, végül még a könyvhéten sikerült hozzájutnom, és mostanában elolvasnom.
A vámpíros könyvek nagy divatja miatt az utóbbi időszakban alaposabban meggondolom, megéri-e megvenni, vagy elolvasni az egy kaptafára készült regényeket, de ebben a könyvben pozitív ételemben csalódtam. :)

Bori alakja szinte az első pillanattól kezdve szimpatikussá vált számomra, ugyanis az a fajta női főszereplő, aki a gyengém: erős, önálló, nagy dumás, nem várja ölbe tett kézzel a szőke herceget, és persze mindig belekeveredik a dolgok sűrűjébe. És mindezek mellett mégsem egy tökéletes, és emiatt távol személyt kapunk, hanem egy nagyon is élethű, és szerethető nőt, aki kicsit furcsa körülmények között ugyan, de igyekszik helyt állni.

A történet keretéül szolgáló világ is jól lett felépítve, megálmodva. Különös volt az elején, hogy magyar helyszíneken járunk, és magyar neveket olvasok, de elég hamar átáll rá az ember.
Tetszett az elképzelés, hogy lehetnek ilyen egyetemi tanulmányok, sőt világméretű konferenciák, ahol a különleges lényekről szóló tudást osztják meg egymással az érdekelt felek. És a nem éppen megszokott vámpír világ felépítés is piros pontot kapott. Pláne azaz ötlet, hogy hogyan lehet őket önkéntes véradásra bírni :D.

Izgalmas cselekmény, ahol mindig kapunk egy kis meglepetést, jól megírt és pergő párbeszédek (Bori-Attila kettős mindent visz), remekül felépített háttér és hangulat. Egy szóval remek. Engem sodort a történet, nem hagyott unatkozni, miközben Borival együtt az utcákat róttam többféle dolgon agyaltam, és sokszor a megoldás közelében sem jártam :D. Ha többi regénye is ilyen az írónőnek, akkor azoknak is a polcomon van a helye.

Kiadó: Delta Vision
Oldalak száma: 472

2013. augusztus 1., csütörtök

Gender Krónikák 1.

Ta-mia Sansa: A menekülés éve

5/5

"A XXII. században az emberiség több álma is valóra válik: létrejön az Egyesült Országok Szövetsége, amely a világ összes államát egységbe tömöríti, és megtörténik a kapcsolatfelvétel egy értelmes idegen fajjal is. Úgy tűnik, az emberiség beléphet az aranykorba, de ez csak a látszat. A Szövetséget üzleti érdekek kusza hálója szövi át, és a vezetők legtöbbjének egyetlen célja van: mindenkit engedelmes bábbá formálni.
Ebben a világban éli a gazdag, unatkozó feleségek felszínes mindennapjait Sandra Manul, akiről csak kevesen tudják, hogy valójában a múltja elől keresett menedéket a magas rangú Ítélő, James mellett. Miközben az árnyak, amelyek elől elfutott, utolérik, olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek nem csak a saját, hanem az egész emberiség sorsát megváltoztatják.
A Gender krónikák első kötete, A menekülés éve bevezető egy olyan világba, ahol a hagyományos nemi szerepek és az egyensúlyi társadalom ütközik össze egymással – mindez pedig egy olyan jövőben történik, amely akár könnyen valósággá is válhat."

Sansa könyvei (a már megjelentek, illetve a megjelenésre várók) egy új világba vezetnek bennünket, ahol az emberiség kijut a világűrbe, kapcsolatokat épít ki más fajokkal, és teljesen más világfelépítést hoz létre, mint amit mi ismerünk. Vagyis majd csak fog, mert eme kötetben még a számunka is ismerős környezet köszön vissza, ahol a pénz, a hatalom, a tudás az úr.

Sandra egy igen gazdag politikus feleségeként éli az életét, pontosabban inkább átunatkozza, de mindezt eltűri, mert biztonságot nyújt neki ez a környezet. Hogy mitől? Nos, erre csak apránként vezet rá minket a történet, ahogy lassan, mintegy pillanatfelvételeken keresztül bepillantást teszünk a múltjára, ami nem épp egy leányálom. Van itt minden, erőszak, drogok, alkohol, prostitúció, vagyis az élet árnyasabb oldala. Ám a sok évnyi nyugalomnak vége szakad, és Sandrának fel kell vennie a harcot, ha életben akar maradni, és a szeretteit is életben szeretné tartani. Ez ugyebár az egyik főszál.
Sandra alakja az elején nem kicsit, hanem nagyon idegesített. Adott egy elvileg cseppet sem angyalka nő, aki a probléma első szelére strucc politikát folytat. Na ne már, ha hidegvérrel képes volt ölni, akkor ne most kezdjen el azon merengeni egy szál virág szirmait tépkedve hogy: Szóljak? Ne szóljak? Lépjek valamit? Ne lépjek? Viszont amikor végre összekapta magát, sokkal jobban bírtam. S hitelesebbnek is tartottam a cselekedetei alapján kirajzolódó személyt, sőt, érthetőbb lett a vívódása is.
Ezzel a szállal szorosan összefügg a férjével való kapcsolata. Ez ugye a romantikus vonal, amiből szerintem pont annyit kaptunk, amennyi kellett. Nem volt eltúlozva, s habár mind sejtjük mi a végkimenetele a dolognak, mégis végig szurkolunk, hogy egymásra találjanak.

A másik vonal a Pavonisok érkezése, és a különlegesen érzékeny emberek felkutatása. Ez egy kicsit háttérbe szorult, legalábbis néha úgy éreztem. Pedig ezeket a részeket éppen úgy élveztem, sőt, néha jobban is, mint Sandra harcát. Kifejezetten tetszett, hogy az idegen faj képviseli a teljes fokú egyenlőséget a nemek között, és azt, hogy a védelmük abból áll, mindenkiből kellemes, jó érzelmeket és a jobbik oldalát hozzák elő. (Ilyen képesség nekem is kellene, különösen szóbelik esetén :D) Azért kíváncsi leszek, hogy ezt, hogyan fogják az emberek kijátszani, mert lássuk be, fajunk nem éppen arról híres, hogy hosszútávon békés kapcsolatot alakítson ki. Itt ráadásul egy igen befolyásos rétegnek ez nem is célja.
Ebben a kedvenc alakom Tom volt. Humora, életfelfogása valamiért teljesen eltalált. S akármilyen hasznos is, nem szeretnék olyan adottsággal élni, mint ő. Túl sokszor követünk el rossz dolgokat, úgyhogy mindig lesz mit "kiszagolnia".
A végén meglepődtem azon, hogy milyen sity-suty elszabadultak, azt hittem lesz még valami nagyobb összecsapás, vagy lebukás, de végülis enélkül is jó volt a történet.

Több komolyabb problémát is megpendít a könyv, így elgondolkodni valót is kapunk. Például: nők helyzete, gazdagok-szegények közötti szakadék, önálló gondolkodás üldözése, pénz/hatalom irányította világ stb.

Amiben nagyon erős a regény, az a hangulat teremtés. Te is ott vagy, ahol az adott szereplő, azt látod, amit ő, azt érzed, amit ő. Félsz, sőt rettegsz, vagy épp boldog vagy és nyugodt, feszült és tettre kész.
Amit néhol túlzásnak éreztem, az a szereplők magyarázkodása, hogy mit miért tettek/tesznek. De ezen kívül semmit nem tudok felhozni ellene.
Nem éppen az a tipikus habos-babos rózsaszín romantikus regény, aki nem bírja az erőszakot, vért, nem feltétlenül fogja szeretni. Mégis, csak ajánlani tudom. 

Kiadó: Delta Vision
Oldalak száma: 376