2013. augusztus 31., szombat

Csillagainkban a hiba

John Green: Csillagainkban a hiba

5/5

"A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni…
„A csillagainkban a hiba” – John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában."



Történetünk főszereplője Hazel, aki pajzsmirigyrákban szenved. Egy gyógyszer hatására időt kapott, bár azt nem tudni mennyit, és az eddigi szenvedések sem tehetők semmissé, illetve tüdeje, amely az áttétek miatt már nem működik profi módon sem gyógyul meg. Ez épp elég ok arra, hogy az ember lánya depresszióba essen, ám egy halovány reménysugarat jelent az új fiú, a roppant jóképű, és humoros Augustus felbukkanása.

A történet olyan volt számomra, mint egy hullámvasút. Hol lefelé vitt az út, a reménytelenségbe, szomorúságba, hol pedig felfelé, a nevetés világába. Hazel kapásból szimpatikus alak lett számomra, fanyar, ironikus humorával, egyedi világlátásával. S az író teljesen emberivé tette azzal, hogy nem volt tökéletes, hogy időnként kiborult, és gonoszkodott, hogy megpróbált minél kevesebb fájdalmat okozni a szeretteinek, s bármennyire is terhes volt a betegség számára, nem akart meghalni. Vagy legalábbis nem mindig.
Augustus is a szívemhez nőtt, és szerettem volna, ha kettejük története happy end lesz, még ha tudtam is, hogy ez egy álom. Az, ami vele esett meg, ahogyan végig követhettük...mondjuk én egy idő után sejtettem, hogy ez lesz, de még így is nehezemre esett könnyek nélkül olvasni.
Isaac jelenléte is kellett a könyvbe, mert ha nem is végig volt a színen, alakja akkor is a gondolataimba égett.

Sokszor, sokan kérdezik tőlem, miért olvasok ilyen történeteket, pláne, hogy hipochonder vagyok. Egyrészt, hogy a saját félelmeimet legyőzzem. Másrészt azért, hogy tudjam, mi mindenért mondhatok köszönetet, még ha nem is mindig érzem magam épp boldognak. És hogy reményt, erőt, bátorságot merítsek. Mert még ha nem is tökéletesek a szereplők, nem hősök, mégis, sokkal többet kibírnak, kibírtak, mint én. És emelem ezért a kalapom előttük. Mert összelehet omolni, lehet gonoszkodni, de ha összességében képes vagy emberként viselkedni, segíteni a hozzád hasonlókon, akárcsak azzal, hogy hagyod kitombolja magát, az szerintem már teljesítmény.
Ez a történet ezerféle húrt pendít meg az olvasóban, rengeteg viselkedést láthatunk. Van, amit megvetünk, de legyünk őszinték, mi vajon képesek lennénk másképp viselkedni egy  ehhez hasonló helyzetben?

Annak ellenére, hogy nem csupa vidámság a könyv, én tényleg csak ajánlani tudom. Korhatár nélkül, mindenkinek.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 296

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése