2014. december 30., kedd

Összegzés


Nos, rohamléptekkel közeledik felénk az új év, új kihívásokkal, egy rakat szép és kellemes élménnyel, na meg egy pár olyannal, amit a hátunk közepébe sem kívánunk. Azért legyünk optimisták, és reménykedjünk, hogy az élet ebben az évben fog elkényeztetni minket (szinte hallom a gúnykacajt).

Őszintén szólva az idei évből nem sok mindent bánok. Maximum egy-két felesleges vitát, és duzzogást, de szinte minden más olyan élmény, amit nem hagynék ki. Még akkor sem, hogy tudom mennyi munka, és vér és veríték volt az elérésébe fektetve.
Könyvek tekintetében kevésbé volt zsúfolt, mint a tavalyi, ez köszönhető az izgalmasabb egyetemi időszaknak is. Így "csak" 81 könyvet olvastam el (egy pedig még folyamatban van, de nem hiszem, hogy holnap éjfélig befejezném). Ebből csak kettőre mondtam azt, hogy kedvenc lett:

Ons Sai: Calderon 2.- avagy felségáruláshoz bricsesz dukál,
amelyet még év elején olvastam, itt pedig elolvashatjátok az akkori véleményemet.
Nagyon remélem, hogy hamarosan a folytatást is kézbe kaphatom. Muszáj.











 Jay Kristoff: Stormdancer - Vihartáncos
Nyári olvasmány, melyet barátomtól kaptam. Nem hiába ácsingóztam már egy ideje ezután a kötet után, teljesen elvarázsolt, és szintén várok arra, hogy majd egyszer a folytatást is olvashassam. És persze polcomon tudjam.












A könyvespolcaimra is jóval kevesebb könyv került (pedig direkt lettek újak felfúrva), mindösszesen 19 került a birtokomba. Mondjuk ez is szép termés. És legalább még mindig van hely, a következő könyveknek.

Remélem, hogy 2015 minden kihívásával egyetemben is legalább ennyi olvasást lehetővé tesz számomra. Ha kicsivel több kedvenc könyvet avatok, az ellen nincs kifogásom, kevesebb ne legyen.
Több könyv is jöhet a polcokra, bár van egy mennyiség, ami után lehet, hogy nagyobb szobát kellene néznem magamnak. Esetleg lakást...

Minden kedves olvasómnak köszönöm, hogy az agymenéseimet, véleményeimet elolvasta, remélem néha segítettem döntésre jutni.
A kiadóknak köszönöm a belém vetett bizalmukat, és a recenziós könyveket.

És kívánok mindenkinek nagyon Boldog Új Évet, ha addig nem találkoznánk.

2014. december 29., hétfő

Magányos utazó

 Samuel Bjørk: Magányos utazó

4/5

"Holger Munch veterán nyomozó különös üggyel találja szemben magát: Oslo mellett az erdőben egy felakasztott kislányt találnak, babaruhákba öltöztetve, nyakában tábla: Magányos utazó. Már önmagában a tábla is elég lett volna, de ki és miért öltöztette a holttestet babaruhákba? Az oslói speciális gyilkossági csoport egyik nyomozója, Mia Krüger felfigyel egy fontos részletre: a halott kislány körmébe egy egyes szám van karcolva, amiből arra következtet, hogy nem ő az egyetlen áldozat. Mia rendkívüli nyomozói képességének hála a rendőrség párhuzamot von a gyilkosság és egy hat évvel korábban történt eset között, amelyben elraboltak egy csecsemőt Honefoss városából. Az újszülöttet sosem találták meg. Mia szerint a gyilkosnak köze van az eltűnt gyermekhez, és a jelen történései a rendőrség korábbi kudarcát hivatottak megtorolni. Samuel Bjork krimijében vérfagyasztó titkok nyomába ered, újabb és újabb szörnyűségeket feltárva a norvég múltból, ugyanakkor megteremti napjaink antihősét: Munch nyomozó jó modorát szakmai alázattal, simulékonyságát tökéletes szimattal helyettesíti."

Az utóbbi időben rákaptam a krimikre, így ez a történet is felkeltette a figyelmemet. Azután megláttam a borítót. Itt már végem volt, ehhez még jött, hogy norvég az író, tőlük még nem sok mindent olvastam, viszont mindenki dicséri őket, és a hangulatot, amit teremtenek. Így aztán el is dőlt a kérdés. Ez a könyv kell.

Körülbelül az ötödik oldal után rájöttem, mit értettek a hangulat teremtésen a többiek. Még szinte senkiről nem tudunk semmit, alig indulnak be a történések is, de mi már fázósan húzzuk össze magunkat, és úgy érezzük, mintha még a fény is kevesebb volna a szobában. Egyszerűen árad a sötét, depressziós, magányos hullám a lapokról. És már ez megalapozza a későbbi történéseket. Úgyhogy ezen pont a legnagyobb mértékben kielégítően volt ábrázolva.

A szereplők nagy része kicsit sérült, ilyen, vagy olyan okból kifolyólag. Egyszerre sokat nem tudunk meg róluk, lassan csepegtetik nekünk az információkat, de én kifejezetten élveztem azt, hogy csak tippelgethettem, vajon mi is történt velük. Mitől lettek azok, akik. És pont ezek miatt sebezhetőek, emberiek. Olyanok, akiket vagy szeretünk, vagy utálunk.
Holger alakja szinte az elejétől kezdve szimpatikus volt, annak ellenére, hogy kissé magának való, de meg van a sajátos bája, és humora. Ráadásul odafigyel az embereire, ami nálam hatalmas piros pont volt.
Miával már nehezebben boldogultam. Habár szörnyű lehet egy testvér elvesztése (ez olyan dolog, amit nem akarok megtapasztalni), az élet elvetését még sem éreztem jogosnak. De azért a történet haladtával vele is megbékéltem.
Bár azt hiszem személyes kedvencem Tobias volt. 13 éves kora ellenére sokkal érettebb viselkedést mutatott, mint némelyik felnőtt. Sőt, bátrabb is volt. És volt benne egyfajta kettősség, a gyermeki álmodozás, és a már-már felnőttes felelősségvállalás. Nagyon drukkoltam neki.

Maga a nyomozás is jól volt megírva. Én néha csak kapkodtam a fejem. Több szálat mozgat egyszerre az író, méghozzá anélkül, hogy mi csak sejtenénk is, mi fog ebből kisülni. Itt aztán tényleg semmi sem az, aminek látszik. Csak lestem, amikor kiderült ki a tettes, és miért teszi.

A történetben a gyerekgyilkosságok mellett is meg van említve pár olyan szál, ami mellett azért nem érdemes csak úgy elsétálni. Például hogy az idősek milyen könnyen átverhetőek, ha úgy érzik foglalkoznak velük, és a halálfélelem is a vallásosság felé hajtja őket. Vagy, hogy a vallási áhítat mekkora fegyver bizonyos esetekben. Na és ott van a bosszúvágy. Nem elhanyagolandó fegyvertény.

Összességében nézve, megérte elolvasni a könyvet, és a krimi rajongóknak ajánlani tudom. De készüljenek fel egy nagyon borús, és szuggesztív történetre.

A könyvért köszönet illeti az Athenaerum Kiadót.

2014. december 28., vasárnap

Karácsony

A karácsony az egyik olyan ünnep, amit szerintem vagy szeretnek az emberek, vagy utálnak. Szeretnek, főleg gyerekként, mert otthon vannak, ajándékot kapnak, még többet játszhatnak, és ha szerencséjük van, akkor hóesést csodálhatnak. Utálnak, mert sok ember, akinek nincs családja, vagy rossz a kapcsolata velük, egy emlékeztetőt kap. El nem tudom képzelni milyen lehet ezt a három napot magányosan tölteni, vagy épp nyomorogva...
Ahogy nőttem, úgy változott az én hozzáállásom is ehhez az ünnephez, de összességében nézve én még mindig szeretem. Csak most több a feladat, mint kicsiként, hiszen már nem kell anyának előttem fent tartani a csoda látszatát, hanem öcsémmel együtt segítünk a készülődésben. És amennyire szerettem gyerekként a kész, feldíszített fát látni, olyannyira élvezem a díszítését (ez lehet, hogy perverzió...?).

Ha már ajándékok, akkor természetesen könyvek. Régóta tudja a család, hogyha nincs konkrét kívánságom, és nekik sincs ötletük, akkor a könyv egy biztos pont az én esetemben. Mondjuk sokat csökkent a számuk, ahhoz képest, hogy volt olyan, amikor több, mint 10 könyvet kaptam :D, igen, akkor nem volt igazán ötlet :D.
Az idei termés:
Igencsak kíváncsi vagyok, milyenek lesznek.
Persze lesz ez még több is, ugyanis a teljes tankönyvtámogatásom fent maradt, amit január 16-ig el lehet költeni, és én tervezem is. Úgyhogy még legalább 3 könyv csatlakozik eme csoporthoz, amolyan önmagam megajándékozása képen :D.
Ezeken kívül kaptam még ceruzákat, mert rengeteget rajzolok, illetve egy fatáblát, hogy ne a könyveken végezzem eme tevékenységet. :D. Festményt, csokit, sapkát, sálat...szóval gazdag karácsonyom volt, nem lehet okom panaszra. Az pedig külön öröm, hogy a családdal tölthettem, mert ha nem is teljesen normálisak, (nem mintha én az lennék), és sokszor sok mindenben nem értünk egyet, azért mégiscsak a családom, és jó látni őket.
Remélem másnak is jól teltek az ünnepek, sok szép könyvet és mást kaptatok. És túléltétek a bejgli/töltött káposzta túladagolást :D.


2014. december 26., péntek

Sírkertek királynője 1.

Amanda Stevens: Örök kísértés

4/5

Őszintén szólva ezt a könyvet már régebben olvastam, csak éppen időm nem volt feltenni. Na de most, így a nap evések után kissé megpihenve.

A könyvet még Halottak napja környékén kezdtem el olvasni, kerestem valamit, ami kissé hangulatba ringat. Azt hiszem ebben a könyvben ezt meg is találtam.

Ami szerintem a legnagyobb erőssége a történetnek, az a hangulat megteremtése. A kicsit misztikus, kicsit sötét, de mindemellett mégis vonzó sötétség. A már-már romantikus temetői ábrázolás, melynek hatására az ember kedvet kap ahhoz, hogy felkerekedjen, és a legközelebbi temetőbe menjen, és csak úgy sétálgasson, magába szívja a hangulatot, és elmélázzon az élet nagy kérdésein. Még akkor is, ha ezt kezdetben elég furcsa ötletnek gondolta.
Ehhez jöttek még hozzá a különféle jelek és szimbolikák, melyek megjelentek a történetben. Nagyon tetszett, és ezekből/ezekről többet is olvastam, sőt olvasnék most is.

A szereplők sem voltak rosszak, Amelia alakja szimpatikus, rengeteg lehetőség rejlik benne, amit az írónő vagy kiaknáz, vagy nem. Majd kiderül.
Persze nem maradhatunk erős férfi karakter nélkül (az más kérdés, hogy sokaknak ebbe beletörik a bicskája), és ebben az esetben Devlinben nem is csalódunk. Sötét múlttal, kellően izgalmasra megrajzolva, az a típus, akiről a nők legtöbbje álmodozik, és akik miatt a legtöbbet sír. Kérdés, hogy vajon Amelia meg tudja-e gyógyítani, vagy sem?

Személy szerint a krimi szállal is elégedett voltam. Persze volt benne kiszámítható fordulat, de a legtöbb esetben igenis meglepett a történet, és ennél többet nem is vártam tőle. Persze lehet, hogy egy igazi keményvonalas krimi rajongó nem dobja hanyatt magát tőle.

Szóval, ha szereted az új ötleteket, mint egy sírkő-restaurátor életének nyomon követése, nem veted meg a természetfelettit, szeretsz borzongani, akkor csak ajánlani tudom.

Kiadó: Athenaeum
Oldalak száma:  366

2014. december 18., csütörtök

A másik életem

Demcsák Zsuzsa: A másik életem

5/5

"Demcsák Zsuzsa könyvében eddig még nem ismert, a képernyőn soha meg nem mutatott életét tárja az olvasók elé. A televíziós műsorvezető saját életéből vett példákon keresztül beszél a családon belüli erőszakról, sorstársaival készített interjúival pedig a téma súlyosságára kívánja felhívni a figyelmet. Megrázó erejű könyv és őszinte vallomás Zsuzsától, nőktől, mindenkinek!"

Mostanában a sajtó gyakran hangos ettől a könyvtől, ettől a történettől. Még sem ez volt az oka annak, hogy olvasni akartam. Hanem maga a téma, amit boncolgat. Mert valljuk be, gyakran az az első gondolatunk, ha egy bántalmazó kapcsolatról hallunk, olvasunk, hogy miért nem ment el? Mért nem hagyta ott az első pofon után? Mi képes még hozzákötni az embert valakihez, aki testi fölényét kihasználva bántalmazza? Nem egyszer, nem kétszer, sokszor.

A könyvben megismerjük Zsuzsa életét, és kapcsolatát a férjével, de ezenkívül ügyvéd, pszichológus is megszólal a témában, illetve más hasonló helyzetben lévő hölgyek is mesélnek a történetükről a lapokon. Az olvasó pedig csak ül, és próbálja felfogni a felfoghatatlant.
Néha úgy éreztem magam, hogy értem, de még se értem. Azt hiszem ez egy olyan helyzet, amit át kellene élni, hogy igazán megértsem a feleket mozgató rugókat. De talán még akkor sem. Mert számomra felfoghatatlan marad, hogy miért üt meg valaki mást, aki ráadásul gyengébb nála, s teszi ezt akár rendszeresen? Mivel tudja ezt önmaga előtt igazolni? Mert nem hiszem, hogy van olyan cselekedet (és az olvasottak között egy sem volt), ami ilyen retorziót érdemelne.
Így hát olvasás közben néha megálltam, akár oldalanként is, és emésztettem a leírtakat. Hogy hogyan veszítették el a szabadságukat, az önbizalmukat, végül szinte önmagukat, és mi volt az a végső pont, ami arra sarkalta őket, lépni kell. Becsülöm őket, mert a nulláról kezdenek újra építkezni, és ez sosem könnyű. Ráadásul el is mondják a történetüket, remélve, hogy másoknak segíthetnek. Nem tudom, én ilyen helyzetben lennék-e ilyen bátor, erős. Mert ehhez ezek is kellenek. Hogy vállaljam, ez történt velem.

Szomorú, hogy az ilyen eseteket nehéz megelőzni, és hogyha megtörténnek, akkor sem könnyű segítséghez jutni. Azt hiszem először ott akadtam fent igazán, amikor azt olvastam, hogy az áldozatnak kell bizonyítania, tényleg bántalmazás történt. Mi?? Értem én, hogy a négy fal között történő dolgokat nehéz bizonyítani, de azért vannak olyan esetek, amikor elég ránézni az egyik félre, és ha azt látom rajta, hogy teszem azt, tele van foltokkal, és jó párszor járt már a kórházban, akkor az  gyanús egy kicsit. Vagy úgy gondolják, hogy valami extrém sportot űz a konyhában, a gyereknevelés mellett?
Na meg a távolságtartó papír. Egy darab PAPÍR. Most komolyan, ez vajon hány embert tart vissza attól, hogyha igazán elragadja a hév, akkor ne rohanjon el a másikhoz, és verje meg úgy istenesen? Persze szép elképzelés, és egy ideális világban talán működne is (bár ha jobban belegondolok, egy ideális világban ez elő sem fordulna, így a papírra sem lenne szükség). De nézzünk körül, és lássuk be, a világ amiben élünk nem volt, és nem is lesz ideális. Szóval kicsit komolyabb védelem nem ártana.

A pszichológus résznél is igyekeztem megérteni, mi indíthat el valakit egy ilyen úton, de itt végül teljesen feladtam a próbálkozást. Szerintem mindenki volt már legalább egyszer féltékeny az életében. Én is. De egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy ilyen szintű ellenőrzéseket tegyek ( a testi bántalmazásra már nem is gondolok, elég nehéz lenne számomra kivitelezni a dolgot). És őszintén szólva, az sem merül fel bennem, hogy a párom egy vitatkozás végén az igazát egy ütéssel tenné érthetőbbé és vitathatatlanná.

Úgyhogy a könyv olvasta után csak ültem, és ellentmondó érzések kavarogtak bennem. Talán, választ kaptam néhány kérdésre. De az biztos, hogy még több merült fel bennem.
Azt gondolom, hogy a rendszeren, ami elvileg védené az ilyen helyzetbe került embereket (nemtől függetlenül), nem ártana változtatni, mert nem elég gyors, nem elég rugalmas, és egyszerűen nem elég. Viszont ahhoz, hogy ez megtörténjen, az emberek hozzáállásán is változtatni kellene, ami nagyon nehéz és lassú folyamat. Hogy elég-e hozzá ez a könyv? Nem biztos. De ahhoz elég, hogy segítséget, reményt adjon másoknak, és elgondolkoztassa az olyan embereket, akik ezt nem élték át. És minél többen gondolkozunk, annál többen akarunk majd változtatni. Na az, talán elég lesz ahhoz, hogy el is induljon valami.

A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót.

2014. december 7., vasárnap

A döntés joga

Ta-mia Sansa: A döntés joga

5/5

Sansa könyveit annak ellenére is izgatottan várom, hogy tudatában vagyok, nem egy rózsaszín álomvilágba fogok becsöppenni, és bizony a saját félelmeimmel, szörnyeimmel randevúzhatok a lapokon. Mégis, a világ, amibe bepillantást nyerek vonz annyira, hogy minden egyes alkalommal önként ugorjak fejest egy viharos történelembe, és megpróbáljam a fejem a "víz" felett tartani.

A Gender krónikák második részében megtudhatjuk, mi is indítja el a második kirajzást a Földről (és ezáltal megalapozódik a Terrai Császárság létrejötte), illetve az előző kötetben elmenekült emberek életét is nyomon követhetjük.

Egyik esetben sem felhőtlen boldogsággal találjuk magunkat szemben. A Földön az elnyomás, és elbutítás olyan méreteket ölt, hogy szinte önként vonulnak a diktatúra ölelő karjaiba, akik pedig ez ellen tehetnének valamit megfélemlítés alatt állnak (ez a jobbik eset), vagy halottak (rosszabbik helyzet). Ebben a szálban Dr. Benjamin Ramine és JJ az, aki megpróbál életben maradni, és valamilyen szintig hűnek maradni magához, az elveihez. Inkább kevesebb sikerrel, mint többel, de könnyű okosnak lenni, ha nem abban a világban élsz, és nem a te fejedhez szorítanak egy pisztolyt.
   Itt személy szerint Benjamin vonulata közelebb állt hozzám, még úgyis, hogy sikítófrászt kaptam, amikor belement a paktumba. Annyira tudhatta volna, sőt tudta, mert levezette, hogy mihez vezetett már ez a múltban és mégis. El is gondolkodtam rögvest, hogy bennem él-e ilyen mértékű vágy, a hírnév iránt. Mert persze, jó volna nyomott hagyni a Földön, de ez azért már-már túl jól sikerült nyom. (Még jó, hogy én mint növénybiológus, ilyesmivel nem foglalkozom...max mutáns növényeket tudnék a világra engedni :D).
    JJ alakja nekem túl távoli volt, és túl logikus bizonyos helyzetekben. Én sokkal érzelem vezéreltebb vagyok, így nem igazán jutottam vele közös nevezőre.

Kint az űrben sem tombol a vidámság, 16 év alatt nem találtak maguknak új otthont, és ez bizony megteszi a hatását. Azok, akik még emlékeznek az otthonra, kezdik elfelejteni, mi elől is menekültek. Míg azok, akik már eleve ebbe a világba születtek, amolyan aranykorként tekintenek vissza a hallott/mesélt dolgokra. És itt e két érzelem össze is ér, haza akarnak menni. Most. Persze ez kezdetben nem volt ilyen tiszta, és apróbb feszültségekben manifesztálódott, míg végül szinte lázadásig fajul. Amivel Sandra nem egészen tud mit kezdeni. Nem akar olyan keménykezű lenni, mint a múltjában, pedig én a helyében már sokkal komolyabb lépéseket tettem volna meg. És a legszebb az egészben az volt, hogy a saját fia állt szembe vele a leginkább. A kis drága.
És Robert alakja esetén el is érkeztünk a legidegesítőbb szereplőhöz is. Ami nem kis teljesítmény annak fényében, hogy a Földön mindent eltörölnek, amit tisztelek és szeretek, én mégis egy 16 éves kamasz vérére szomjazom. Persze, ez egyben azt jelenti, hogy jól sikerült megrajzolni az alakját, mert ebben a korban elég sokan hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindent jobban tudunk, és olyan összefüggéseket látunk, mit senki más sem. (Csak ebbe általában mások nem halnak bele.)

A könyv szinte azonnal magába szippantott, és függetlenül attól, hogy mennyire komor is volt a hangulat, a markában tartott. Egyetlen komoly bajom volt vele, hogy vége lett.
Pedig kifejezetten kíváncsi vagyok, mi történt például a dokival, aki hibázott, de hát ő is ember. Vajon Robert tanult az esetből? (Ha nem, akkor igényelném a következő kötetben a halálát!)
 A dinamika rendben volt, engem nem zavartak a váltások sem, teljesen követhető volt minden.
Kifejezetten tetszettek az idézetek a fejezetek elején (ezeket is szívesen olvasnám :D).
Olyan problémákat vet fel, amin érdemes gondolkodni. Most is, és elnézve fajunkat, szerintem még sokáig igen aktuálisak lesznek azok a gondok. Pl: nemek alapján történő megkülönböztetés, a másság kezelése, a politikai játszmák/korrupció, az emberek megvezethetősége, és a kérdés, vajon tényleg ilyen könnyen ki lehetne építeni egy újabb diktatúrát?


Ha valaki kedveli a sötétebb, komorabb hangvételű történeteket, amelyek elég jól ábrázolják az emberiséget, nem bánja a sci-fi elemeket, a halált és erőszakot, akkor olvassa el. Mert érdemes. Akárcsak a többit.

Kiadó: Delta Vision
Oldalak száma: 336

2014. december 3., szerda

Levelek a bőröndből

Louise Walters: Levelek a bőröndből

4/5

"Ki lehetett az a férfi a II. világháború viharaiban, akinek a kedvéért szerelme nemcsak a vezetéknevét, hanem keresztnevét is megváltoztatta?
Roberta Pietrykowski, a 30-as éveiben járó antikvárius minden társaságból kilóg, így aztán nem jár társaságba. Egyetlen öröme, hogy munkahelyén, az Old and New Bookstore polcain sorakozó könyvek titkait lesi: régi képeslapok és levelek után kutat. Családjának féltett titka kerül elő, amikor édesapja egy bőröndöt hoz be a boltba, tele könyvekkel. A bőrönd belsejében a Mrs. D. Sinclair név olvasható, Roberta nagymamájának gyöngybetűivel írva. Ki lehet Mrs. Sinclair? Ki lehet a titokzatos Jan, ha nem Roberta nagyapja? Miért nem találja meg Roberta a nagyszülei házassági kivonatát?"


Habár közeleg a vizsgaidőszak, és erőteljesen tanulnom kellene, nem bírtam ellenállni az olvasás lehetőségének. Elég vegyes értékeléseket láttam a könyvről, így kifejezetten kíváncsi voltam arra, nekem mit fog nyújtani.
Alapvetően egy könnyed, kissé talán kiszámítható történetet vártam, ami elszórakoztat, és kikapcsol a napi mókuskerékből. Ennél azért többet kaptam, így kifejezetten pozitív a végkicsengés számomra.

2 idősíkban mozgunk a könyvben, a jelenben, ahol Roberta életét követhetjük nyomon. Habár ő az, aki egy könyvesboltban dolgozik, szereti a könyveket, és még macskája is van, még sem fogott meg annyira. Ebben a korban kapjuk talán a leginkább az előre sejthető fordulatokat, de nem zavaró ez sem, mert még ennem a résznek is meg van az a sajátos hangulata. Az pedig kifejezetten tetszett, hogy minden egyes fejezet elején kaptunk egy-egy levelet/képeslapot, melyek könyvekből kerültek elő, és Roberta összegyűjtötte őket.
Voltak olyan cselekedetei amikkel nem értettem egyet, vagy éppen elhamarkodottnak tartottam. És kicsit sajnáltam, hogy olyan sok mindent nem tudunk meg róla, kis hiányérzetem volt a személyiségét illetően.

Dorothea élete a múlt, amit végig követhetünk. Itt is egy idő után sejtettem, mi lesz az egyik fontosabb pont, csak azt nem tudtam, hogy odáig hogyan is jutott el a nő, valamint utána mi történt velük. Épp ezért ezt a részt jóval nagyobb érdeklődéssel is olvastam. Dorothea és Jan alakja sokkal jobban ki volt dolgozva, legalábbis hozzám ők közelebb kerültek. És a történetük olvasása közben elgondolkodtam azon, vajon hány ehhez hasonló "elfelejtett" titok lappanghat a családokban?
Emellett azon is elmorfondíroztam, vajon én mire lennék képes, meddig mennék el egy gyermekért? Mert mint minden nő, alapvetően én is úgy gondolom, hogy az életem egy pontján szeretném, ha lenne. És el nem tudom képzelni, milyen érzés lehet újra és újra azzal szembesülni, hogy elveszted a gyermeked. Pláne egy olyan világban, ahol ez még igenis fontos volt, és a környezeted szinte el is várta, hogy "teljesíts" ezen a területen. Aztán ott van ennek a sikertelenség érzetnek a hozadéka, mert lássuk be, hogy egy erős kapcsolat is megsínyli ezt, hát még ha nem is olyan biztos az alap, mint gondoltuk.
Kicsit sajnáltam a végét, és kíváncsi lennék, végül mi lett Jan sorsa.

Maga az egész történet nem egy gyors sodrású, de ez szerintem nem is baj. A hangulatteremtés nagyon jó, és a világ megrajzolása is olyan, hogy szinte ott voltam a könyvesboltban, vagy éppen a házban a lányokkal, miközben ők a gramofont hallgatták és táncoltak.

A lassabb sodrású történetet kedvelőknek ajánlanám, főleg azoknak, akik szeretik a romantikát is, és néhány megszokott csavar nem zavarja őket.
A könyvért köszönet illeti azAthenaeum Kiadót.