2012. november 27., kedd

Sávhasználók világában jártam

Darin Bradley: Zaj
4/5

Mostanában egyre többször halljuk, hogy az analóg jelről elkezdődik az átállás a digitális jelre. A regényben Amerika ezen már túl van, és a gazdátlanul maradt rövidhullámú sávokat fiatalok, az úgynevezett Sávhasználók szerzik meg, és igyekeznek rajta a saját adásaikat leadni, a másikét pedig zavarni. Akár ártalmatlan szórakozásnak is tűnhet mindaddig, amíg egy összeomlás hatására az emberek csoportokba szerveződnek, és nekiindulnak, hogy eljussanak a saját Helyükre. Te vajon túlélnéd ezt az időszakot?

Ha most eltekintek attól, hogy már megint Amerika a helyszíne egy komolyabb méretű összeomlás utána harcoknak, akkor ez egy elgondolkodtató, érdekes mű. Tény, hogy inkább a lelki fejlődéseken (már ha ezt annak nevezhetem), változásokon van a hangsúly, miközben ugye a hőseink megpróbálnak A pontból eljutni B pontba.

Ami némi problémát okozott az elején, hogy úgy éreztem, be dobtak a cápákkal teli vízbe, csak épp úszni nem tanítottak meg. Ott voltam egy teljesen hirtelen jött helyzetben, ismeretlen szereplőkkel együtt, és még csak azt sem tudtam, miért lapítunk a susnyásban karddal a kezünkben.
De szép lassan a visszaemlékezésekből, a jelen pillanataiból és a Könyvből mindent megértünk. Legalábbis majdnem mindent, mert azért marad megválaszolatlan kérdése az olvasónak, legalábbis maradt (nincs véletlenül folytatása?).
Már maga a regény felépítése is érdekes, nem csak a téma. Ugyanis tulajdonképpen két részből áll, a Könyvből, ami tartalmazza a túléléshez szükséges tanácsokat és az új rendszer kiépítéséhez szükséges lépéseket, ráadásul ez minden csoportnál más és más, és áll magából a történésekből. De itt is egyrészt kapunk pillanatképeket a jelenből és a múltból is. De elég hamar rájön az  ember a dolog nyitjára, és onnantól kezdve nem lesz zavaró.

Ami nagyon megfogott, azaz, ahogyan elképzelte az író, hogy milyen változások jönnének létre az emberek, kisebb csoportok és az egyén viselkedésében, világhoz való hozzáállásában. Hogy mi mindent ki nem talál, és el nem fogad az emberi elme, hogy megússza a komoly traumákat, és képes legyen tovább lépni bizonyos dolgokon. Aki pedig erre mégsem képes, az elfog veszni. (Itt most órákig tudnám sorolni a példákat, meg hogy én mire gondoltam olvasása közben, de eléggé lelőném vele a történetet, így ettől most eltekintek. Maradjunk annyiban, hogy annak ellenére milyen kis vékonyka a kötet, napokra elég elmélkedni valót kaptam).

Mondjuk hiába Hiram és Levi szemén keresztül látjuk a dolgokat, ők úgy nem kerültek közel hozzám. A többiek sem, de az nem olyan meglepő. Mindenesetre én kíváncsi lennék Hiram későbbi sorsára.

A végén pedig a szerzővel készült interjút olvashatsz, ami szintén érdekes, ajánlom, hogy azt is olvasd el.

A könyvért köszönet illeti a Főnix Könyvműhely kiadót.

2012. november 25., vasárnap

Emlékek között kutatva

Cat Patrick: Forgotten - Úgyis elfelejtem
3,5/5

Mit tennél, ha minden nap úgy ébrednél fel, hogy nem emlékszel az előtte lévő dolgokra, a múltadra, ellenben hogy aznap illetve a még távolabbi jövőben történő dolgokra annál élesebben? Képes lennél így is normális életet folytatni? S vajon mi az, ami miatt így alakult a sorsod?
London Lane eme problémákkal küzd meg nap mint nap. Ám élete egy csapásra felborul azon a napon, amikor megismerkedik az új fiúval, Luke Henry-vel, és múltja nyomaira bukkannak...

Alapvetően egy érdekes ötletet vetett fel a történet. Akárcsak az 50 első randiban, itt is a lány nem emlékszik semmire, ami tegnap történt vele, ellenben sok mindenre emlékszik, ami még csak történni fog vele, illetve az ismerőseivel. Elgondolkozhatunk, ez áldás, vagy átok-e. Mert ki ne szeretne néha az élete bizonyos epizódját kitörölni az emlékezetéből (és lehetőleg a világéból is), és bizony jó pénzt fizetne, ha csak egy pillantást vethetne a jövőjére. Még én is sokszor megállok egy pillanatra, vajon az adott döntésem milyen hatással lesz a jövőmre?

Ami problémám volt regénnyel, hogy nem mindenre adott kielégítő választ, voltak érthetetlen részek/tettek. Persze az első problémára esetleg megoldást jelenthet, ha ez egy sorozat lesz, s a későbbi kötetekben ki lesz bontva a dolog, mert így bizony maradtak betömetlen lyukak.
Például, arra ugyan kapunk választ, hogy milyen trauma okozta azt, hogy nem képes a múltat felidézni, és ez még nem is hihetetlen. Na de! Mi okozza a jövőre emlékezést? Mert nem egy ember van ma is kicsiny bolygónkon, aki komoly trauma miatt nem emlékszik dolgokra, de olyat még nem hallottam, aki a jövőről kezd el beszélni, ráadásul teljesen megbízható módon.
Vagy arra, hogy oké, nem emlékszik egy csomó dologra, és ezeket felírja, hogy később ne legyen belőle gáz. Na de, az anyjára ez nem vonatkozik? Vagy az apjára? Rájuk minden jegyzet nélkül emlékszik. És minden reggel. Míg a barátjára meg nem.

Aztán itt van a korosztály problémája. Nyilván igyekszik minden író a megcélzott olvasóközönséghez közeli korú és viselkedésű szereplőt megalkotni. De akárcsak más regényekben is, itt is úgy éreztem, hogy néhány év pluszban jót tenne mind Lane-nek, mind Luke-nak. Mert hol tényleg a koruknak megfelelően beszéltek/gondolkodtak/ viselkedtek, hol sokkal idősebbként.
Aztán itt a szerelem. Második leggyakoribb dolog, hogy a főhősnőnk az ultra jóképű, tökéletes, udvarias, imádnivaló és csak őérte rajongó fiúval jön össze, és az összhang szinte teljesen tökéletes köztük. Ennyi idősen, ilyen pasi mint Luke szerintem nincs! Vagy legalábbis én nem találkoztam, pedig mostanában eléggé sok ismerősöm van ebben a korosztályban. Édesek, aranyosak ezek a fiúk, nincs velük semmi baj, de még előttük az élet. Luke pedig úgy viselkedik, ahogy egy jóval idősebb pasi, sőt férfi viselkedne (jó esetben).

Itt van még a nyomozós vonal. Egészen érdekes, és a téma sem rossz. De: Miért csak most kezd el emlékezni a múltra London? Miért csak most jönnek neki a jövőbeli képek elő? Nah meg, hogy van az, hogy a könyv feléig azt olvasom, Luke nincs benne a jövőjében, aztán meg hirtelen igen? Most vagy benne van, vagy nincs nem?
Vagy egy 16 éves lánynak, hogyhogy addig sose jutott eszébe, vajon képes-e megváltoztatni a jövőt, amit lát?

A szereplők közül Luke-ot szerettem, annak ellenére, hogy ő az a pasi, akivel szerintem sose fut össze az ember lánya. Túl tökéletes. Az állítólagos best friend-ről pedig meg van a magam véleménye, a regénybeli viselkedésből nekem nem jött le, hogy ő aztán mennyire London mellett áll, hiába akarta ezt lenyomni a torkomon az író.

Mégis. A könyv nagyon olvastatja magát, ha úgy igazán neki áll az ember, nem tud kiszabadulni belőle. Legalábbis velem így volt. Sőt, kifejezetten kíváncsi voltam, mi lesz a vége. Mondjuk jó volna tudni, hogy lesz-e folytatása, mert így elég sok kérdés megválaszolatlan maradt bennem.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző Kiadót.

2012. november 24., szombat

Ördög bevetésen

Joe Hill: Szarvak
5/5

Ha már az apa írásait szeretem, akkor ki kell próbálni, vajon a fiú is örökölte-e a tehetséget. Ez az első könyvem tőle, és ez alapján azt kell mondanom:igen! Már eleve érdekesnek találtam a borítót, a fülszöveg alapján mondjuk haboztam, de végülis kölcsönkaptam, így belevágtam az elolvasásába. Megérte.

Eléggé In medias res kezdéssel találkozunk, főhősünk Ig, egy részeg éjszaka után úgy ébred, hogy szarvai nőttek. Ha még ez nem lenne elég, úgy néz ki, hogy járulékos képességként mindenki elmondja neki a legféltettebben őrzött sötét vágyait, és utána még csak nem is emlékeznek rá. Valamint egy bizonyos szintig képes befolyásolni hogy megtegyenek valamit, vagy sem. De mindez elég ahhoz, kiderítse mi is az igazság, és ki ölte meg a szerelmét?

Először csak kapkodtam a fejem, hogy ki és miért és mikor. De hamar elkezdődnek a visszaemlékezések is, amik segítségével szép lassan elkezd kikristályosodni előttünk a történet. Mindeközben ugye a jelenben követjük Ig alkalmazkodását az új képességeihez, és a nyomozását is.
Kicsit...nem, nagyon beteg könyv. De minden oldalát imádtam. Nem túl gyakran kerül kezembe olyan könyv, ahol az ördögnek drukkolok, és vigyorogva várom hogy újra színre lépjen, de itt ez is megtörtént.

Mindezek mellett néhol igenis komolyabb húrokat penget, még ha elsőre nem is tűnik fel. Ráadásul görbe tükröt tart elénk, hiszen mindegyik, jó/kedves/hétköznapi emberről kiderül, hogy bizony vannak takargatni való vágyai, amik csak arra várnak, hogy szabadjára engedje őket. És hogy mennyire képesek egy-egy felvett szerepbe belemerevedni.

Ig igazán kedves karakter lett a számomra, függetlenül attól, hogy ördög vagy épp ember volt. És tetszettek az elmélkedései is, nem egyszer igazat adtam neki. (Még ha ezért később a pokolra is jutok :D.)
Merrin, akit csak a visszaemlékezésekből és mások elmondásaiból ismerünk meg, szintén elég pozitív visszhangot keltett bennem, bár volt néhány olyan lépése, amivel nem teljesen értettem egyet.
Lee alakja viszont már az elejétől kezdve unszimpatikus volt, de teljesen jogosan, és ezen még az sem segített, hogy nem volt teljesen százas a gyerek.

Összességében egy jó kis könyvet tarthat az ember a kezében, de jobb ha előre felkészül, itt a Sátán lesz az úr és az emberi lélek sötét oldala, igaz szórakoztató formában. De ha valakit az ilyen zavar, akkor nem feltétlenül ajánlom olvasásra.

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 416

2012. november 21., szerda

Egy talán nem is oly távoli jövő

Karen Thompson Walker: Csodák kora - Káprázatos látom egy eltűnőben lévő világról
4/5

Gyönyörű borító, ígéretes fülszöveg, jó értékelések. Konkrétan be voltam sózva, hogy végre a polcomon és kezeimben tudhassam eme történetet. S talán ez volt a baj. Ugyanis nem egészen azt kaptam, amit vártam.

Julia mindössze 11 éves, amikor a Föld forgása lassulni kezd, és ezzel az emberek addigi megszokott élete gyökeresen megváltozik. Ki hogyan viseli ezeket a változásokat? Vajon képes lesz-e a bolygó, és az élővilág alkalmazkodni, vagy ez már tényleg a vég?

Amit először le kell szögeznem, hogy itt senki ne várjon hatalmas nagy csatákat, vagy épp akciófilmbe illő jelenteket, hősködéseket. Ez egy lassan haladó, megállíthatatlan folyamatot bemutató könyv, és ennek megfelelően a cselekmény is ilyen. Nyugodt, megfontolt, ahol sokkal inkább az érzelmeken és a családi kötelékekben, emberi viselkedésekben beállt változásokon van a hangsúly. Ami egyrészt jó, másrészt néha kicsit untatott.

A világ jól felépített, bár nehezményeztem, hogy sok bennem felmerülő kérdésre egyszerűen nem kaptam választ. Persze, jó dolog, ha az író hagy teret az olvasó fantáziájának, de azért valamicske elképzelést, fogódzót kaphattam volna...
Hangulat teremtésből ötös, még mindig nyomott vagyok, teljesen rám telepedett az a fojtogató tehetetlenség érzése. Úgyhogy erre nem lehet panaszom.
Még a legtöbb bekövetkezett viselkedés is hihető lett, bár nekem mondjuk hiányzott az, hogy elfogja az embereket a nagy méretű pánik. Mert itt is megemlíti, de ez kimerül abban, hogy elsprintelnek és bevásárolnak mindent, meg kicsit nő a bűnözés szintje. Hol van ez ahhoz képest, amit néhány apokaliptikus filmben lát az ember? Mégis hiányoltam. Szerintem az alapvető tulajdonságaink egyike, hogy ha baj van, menekülni akarunk, bármi áron, csak magunkra gondolva. Itt meg mindenki nyugodt, sőt néha kifejezetten segítőkész. Szép is volna...

A szereplők viszont nem kerültek közel hozzám. Még csak 11 éves, és nyilván egy ilyen változás nem hagyja érintetlenül a gyerekek viselkedését, de mégiscsak egy 11 éves gyerekről beszélünk. Akkor az nekem ne viselkedjen úgy, és ne gondolkodjon úgy mint ha legalább 15 lenne.
És igazából a szerelmi szálat is feleslegesnek tartottam, egy egyszerű barátsággal is ki lehetett volna emelni a lényeget belőle.

Mondjuk arra kíváncsi lennék, a legvégén mit gondolt az írónő, mi lett a földiek sorsa. Teljes pusztulás? Nyomunk sem maradt?

Ha olyan könyvet keresel, ami elgondolkodtat, olyan jövőt fest eléd, ami akár velünk is megtörténhet, és már unod a gyilkolászós disztopiás történeteket, akkor ezt ajánlani tudom.

Kiadó: Libri
Oldalak száma: 356

2012. november 19., hétfő

Újabb ötven árnyalat

E. L. James: A sötét ötven árnyalata
3/5

Az első kötetet elolvastam, s bár engem különösebben nem villanyozott fel, de nem is utáltam meg. Így aztán gondoltam, adok egy esélyt a következő résznek, mert mégis csak így lesz kerek az egész, ha minden részt olvasok.
A további leírások SPOILERT tartalmazhatnak az első kötetre nézvést, szóval csak saját felelősségedre olvasd el.

A kötet ott veszi fel a fonalat, ahol az előző abbahagyta. Ana szenved, mert elhagyta Grey-t, Grey szenved (legalábbis elvileg, de ezt az elején valahogy nem éreztem), mert elhagyták. Aztán mégiscsak tesznek egy közös utat, José kiállítására...és szinte onnan folytatják, ahol abbahagyták. Logikus nem?

A véleményem a kötetről:
Ana személye itt jobban idegesített, kezdett amolyan Bella szintet elérni a folyamatos nyavalygásával. Oké, legyen bizonytalan, és aggódjon, hogy vajon elég jó-e. Mert hát kiben ne fordult volna már meg ez a gondolat legalább egyszer? De…nekem ne kezdjen el azon siránkozni, hogy jaj, már nem akar vele semmi durvábbat csinálni (ami szerintem messzemenőkig nem volt olyan durva, mint azt beharangozták), pedig cirka 10 oldallal korábban azért hagyta ott, mert fúj, ez micsoda perverz dolog, és ő ezt nem hajlandó csinálni.
Arról már lemondtam, hogy a basszanytú, szent szar és szent tehénen kívül bármi más káromkodás, vagy meglepődést kifejező jelzőt olvassak. És csak a szememet forgattam, hogy hiába húzza föl magát azon, hogy basáskodik a férfi, és ő majd megmutatja neki, ha 1. két percen belül enged a férfi akaratának vagy 2. ugyan megcsinálja, amit elgondolt, de utána rohan kiengesztelni a férfit, mert jaj, különben mi lesz.

És azt sem tudtam eldönteni, melyiküknek is kellene az agykurkász segítsége jobban? Anának, akinek a „belső istennője” mindenféle akrobatikus mutatvánnyal szórakoztatja az olvasót és a belső énje, aki a józan észt kellene hogy képviselje…khm…vagy Christiannak, aki hol a félénk kisfiú, hol profi üzletember, hol az uralkodó…nincs egy kicsit zsúfoltság odabent??
Arról már nem is beszélek, hogy bárki y kromoszómával rendelkező homo látja meg a főhősnőnket, az rögvest megkívánja…és mind úgy néz ki mint valami görög félisten. Igen, ez már csak így megy…én is alig tudom ezeket a félisteneket kizárni a szobámból, még a 10. emelet sem jelent ellenük megfelelő védelmet…:"D

Mondjuk előnye a kötetnek, hogy olvastatja magát. Már ez is valami. A végén itt felmerült egy kis remény, hogy esetleg a harmadik kötetbe lesz valami cselekmény szál is, és nem csak azt kell végig asszisztálnom, ahogy a létező összes felületen és helyiségben (s cirka negyed óránként) egymásnak esnek…

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 570

2012. november 18., vasárnap

Egy varázslatos világ

Elisabetta Gnone: Fairy Oak- Az ikrek titka
4/5

Már maga a borító megfogott, a fülszöveg pedig egy aranyos történetet ígért, s mivel idén már nem egy komoly könyvet olvastam, úgy éreztem, itt az ideje valami könnyed olvasmánynak. És nem is csalódtam.

Fairy Oak világa különleges, ahol a boszorkányok és mágusok békésen élnek a Nemvarázslókkal együtt, s gyermekeikre dajkatündérek vigyáznak. Ám eme békés életet veszélyezteti egy sötét hatalom. Vajon képesek lesznek legyőzni?

Oké, ez természetesen gyerekeknek készült mű, amit szép rajzok, képek tesznek színesebbé, és nem is túl hosszú, úgyhogy egy nap alatt lehet vele végezni, még akkor is, ha közben mindenféle mást is csinálunk.
Tetszett a világ, a beszélő tölgy, a dajkatündérek ötlete, de néhol úgy éreztem, hogy ha kétszer ilyen vastag lenne, az segítene a történeten, néhol hiány érzeteim voltak. Persze lehet, hogy a folytatások pótolni fogják ezeket.
Ami néhol kicsit furcsa volt, azaz, amikor a boszorkány valamit kérdezett, s közben különböző kérdőjellé, felkiáltójellé vagy épp csillaggá változtatta a szemeit. Mi van?? Aztán persze rájöttem, hogy így próbálja meg érzékeltetni azt, amit mondjuk egy képregényben, vagy mangában rajzzal szoktak. Csak itt azért elég furán jött ki.

A szereplők közül leginkább Feli az, akit sikerült megkedvelni, mert a többiekről olyan sok dolgot nem tudunk meg, nem kerültek közel  hozzám.

Összességében nézve tetszett, és azt hiszem keresni fogom a folytatásokat is :).

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 290


A végső ütközet, avagy itt a befejező kötet

Rick Riordan: Az utolsó olimpuszi
4/5

Nos, végre elérkeztünk a sorozat utolsó kötetéhez. Ahol elkezdődik a végső harc, az elkeseredett küzdelem a hatalomért. És persze hőseink ismét a dolog sűrűjébe csöppennek.

Azt hiszem, aki az előző köteteket szerette, az ezt is szeretni fogja, ugyanis hozza a már megszokott szintet. A poénokat, a szereplőket, az izgalmas részeket. Persze engem már annyira nem fogott meg, de nem is én vagyok a célközönség. De mindenesetre fél napig jól szórakoztam rajta.

Amit nehezményeztem, azaz volt, hogy néhol túl erőltettetnek éreztem a poénok egy részét, vagy azt, ahogy haverkodva kiszól nekünk a szereplő a történetből, miközben épp az életéért küzd. :D De semmi sem lehet tökéletes, ugyebár.
Szurkoltam, hogy győzzenek, izgultam értük. Bár némely ellenség által bevetett szörnynél inkább sírni akartam...(lásd az emse epizódot...hajrá coca!)
Csavar annyira nem lepett meg, elég egyértelmű volt, hogy mire fog kilyukadni a szerző, de jól volt felvezetve, úgyhogy elnéztem neki.

Szóval, összességében nem rossz sorozat ez, bár nem is a legkomolyabb. De arra jó, hogy a fiatalokat rávezessük, igenis jó dolog olvasni.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 356

Michelangelo életét követve

Karel Schulz: Kőbe zárt fájdalom
3/5

Már hosszabb ideje vadásztam erre a könyvre, és végül sikerült a könyvtárban megtalálni. Alapvetően az a fajta könyv, amit ha valakihez hozzávágod, az minimum 8 napon túl gyógyuló sérüléseket fog kapni :D. A cipeléséről már ne is beszéljünk, viszont szerintem eszméletlenül szép ez a borítója.

A történet Michelangelo életét mutatja be, de nem csak rá koncentrál. Megismerjük Itália városait, politikai és egyéb intrikáit, a hatalmi harcokat mind a királyok, püspökök, pápák, és művészek között, no meg bepillantást nyerünk az egyszerű emberek életébe is. Egyszóval tényleg elég monomentális mű, ami ha jól értettem, több kötetes lett volna, csak a szerző elhalálozott a befejezése előtt.

És még sem sikerült engem lehengerelnie. Vagyis néhol pont az volt a bajom vele, hogy annyira maga alá temetett a sok információ, annyira sok mindent akart nekem egyszerre nyújtani, hogy hirtelen azt se tudtam, hova kapjam a fejem.
A szöveg is olyan, hogy az első 10 oldal azzal telt el, megpróbáltam alkalmazkodni a cikornyás, hosszú mondatokhoz :D. Utána ez már szinte fel sem fogtam. Sokkal jobban zavart, hogy amikor pap, vagy más személy szólalt meg, gyakran sok soron keresztül latin mondatokkal, imádság részekkel dobálóznak, időnként bele-bele tűzve némi számomra is érthető szöveget, majd folytatják a latin beszédet. Ez egyszer elmegy. Kétszer meg még eltűröm. De fél oldalanként már kiakaszt. Kirángat a történet sodrásából, és nem egyszer éreztem azt, hogy itt fogom feladni, engem hagyjon békén ezzel. Persze valószínű, hogy csak hűséges akart lenni az akkori beszédstílushoz, de engem, így hogy latint sose tanultam, csak akadályozott a mű élvezésében.
A másik, ami nagyon idegesített, az az volt, hogy megy-megy a történet, külső szemlélőként olvashatjuk mik történnek, aztán hopp...egyszer csak az egyik szereplő szemén keresztül látjuk a dolgokat, és halljuk a gondolatait. Ha sok szereplő volt egy helyen, néha hirtelen nem is tudtam, kibe kerültem, de amikor tudtam, akkor is fent akadtam néha a váltáson.

A szereplők közül sokat megszerettem, sokat nem. Michelangelo pedig olyan személy volt, akit hol szerettem, hol nem. Inkább nem. Amikor ellene követtek el igaztalanságot, akkor éreztem a késztetést, hogy megvédjem. Viszont rosszul voltam attól, hogy ő maga is kettős mércével mért másokat, és azért nézett le más művészt vagy embert, ami benne is pont hogy meg volt. Esendő, emberi szereplőt kapunk személyében ez biztos. Aki követ el hibákat, aki fél, és menekül. De nem sikerült túl közel hozni hozzám.
Viszont a Borgiákra nagyon kíváncsivá tett a szerző, szóval ha bárki tud olyan könyvet, aminek ők a főszereplői (a sorozat előre került a nézni akarom listámon), az írjon nyugodtan.

Ha egy elég alaposan felépített, mindenre kiterjedő könyvet szeretnél olvasni, és az engem fent akasztó dolgok téged nem zavarnak, csak ajánlani tudom a könyvet, mert minden hibája ellenére olvasmányos mű tud lenni.

Kiadó: Corvina kiadó
Oldalak száma: 588

2012. november 16., péntek

Eredményhirdetés


Tegnap este lezárult a Halhatatlan című regényért zajló nyereményjáték.
Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni a részvételét.
Ma pedig a szerencsés nyertes nevét teszem közzé.
Alma Katsu: Halhatatlan könyvét Amadea nyerte.
Gratulálok hozzá!
Terveim szerint nem ez volt az utolsó ilyen nyereményjáték, pláne mivel majd lassan közeledik a blog 2. születésnapja, úgyhogy még érdemes lesz figyelni :).

2012. november 15., csütörtök

Szerelem első látásra

Mira Grant: Feed- Etetés

Oké, megláttam, megszerettem, elolvastam a fülszövegét, és szerelmes lettem. :D Nem tehetek róla.

"Legyek bár élő vagy halott, az igazság nem nyugszik. A nevem Georgia Mason, és könyörgöm: cselekedjetek, amíg lehet!”

2014-ben kezdődött. Megtaláltuk a rák gyógymódját, és a közönséges nátha ellenszerét. Csakhogy ezek által valami újat teremtettünk, melyet senki nem tudott megállítani. A fertőzés terjedt, a vírustörzsek átvették a hatalmat a testek és elmék felett, és az így létrejött zombikat már csak egyetlen késztetés hajtotta: hogy bármilyen élőlényt, aki az útjukba kerül, felfaljanak.
Most, több mint húsz évvel a Feltámadás után a blogger testvérpár, Georgia és Shaun Mason úton vannak életük legnagyobb sztorija felé – és felfedik a fertőzötteket mozgató sötét összeesküvést. Nyilvánosságra akarják hozni az igazságot, még ha az életükkel fizetnek is érte.

Nos, én kíváncsi vagyok rá, mit hozott ki belőle az író, mert lehet nagyon rossz, de eszméletlenül jó is. Én utóbbiban reménykedek, és addig amíg ezt meg nem tudom, csak csorgatom a nyálam. A Lazi Kiadónál lehet majd kapni eme szépséget (mellesleg, ha jól látom 2+1 akciójuk van ebben a hónapban).

2012. november 11., vasárnap

Könyvek, melyek kedvencek lehetnek

Egy ideje nem volt ehhez hasonló bejegyzés a blogon. Egyrészt mert úgy kifejezetten nem figyeltem az új megjelenéseket, másrészt mert a munka mellett örülök, hogy van energiám a könyves bejegyzéseket írni. Na de mostantól!

Meg amúgyis aktuális a dolog, közeledik a karácsony, az ember gondolkozik mit vegyen és kinek. Mindenki megnyugodhat minden kategóriában csak úgy nyüzsögnek a frissen megjelent, vagy épp megjelenésre váró kötetek, lehet szemezgetni. Most csak 3-at emelnék ki, de lesz még több is. :).

1. Cristopher Paolini: Örökség
Az eredetileg 3 kötetesre tervezett sorozat végülis négy kötetes lett, és a befejezést váró olvasóknak már nem kell sokáig türtőztetni magukat, ugyanis 2012. november 14-én jelenik meg hazánkban.

"Kezdetben volt Eragon…
És végül itt az Örökség.

Eragon, az Árnyékölő, a Sárkánylovas, csak egy szegény parasztfiú volt, amíg meg nem találta Saphira tojását. Miután a sárkány kikelt, élete alaposan megváltozott. Most már az egyetlen szabad sárkánylovasként neki kell szembeszállnia Galbatorix zsarnokságával és legyőzni a királyt, mert második esélyt nem kap a világ. De még mielőtt ezzel megpróbálkozhatna, a varden seregnek is oda kell érnie a főváros falai alá. Útjukban bevehetetlen városok és legyőzhetetlen hadvezérek állnak…
Eddigi csatáik és győzelmeik reményt adtak a Birodalom ellenfeleinek. De sikerül-e Nasuadának együtt tartania seregét, amelyet annyi különböző népből szervezett? Segítségére sietnek-e a tündék, amikor a legnagyobb szüksége van rájuk? Lehet-e a vardenek varázslóinak esélye Galbatorix ellen?
Új csaták, hajmeresztő kalandok, elképzelhetetlen titkok várnak a szabadságukért harcoló emberekre, törpékre, urgalokra, tündékre és segítőikre, a váltott macskákra. Ismét szembekerül Murtagh és Tövis meg Eragon és Saphira. Az út végén pedig Galbatorix és fekete sárkánya, Shruikan várja őket…" 


2. Scott Westerfeld: Leviatán
Személy szerint nagyon felkeltette az érdeklődésemet az utóbbi időben a steampunk stílus, így kerestem és keresem az ilyesfajta regényeket. Legutóbb az Ad Astra kiadó regénye vonta magára a figyelmemet, elég ígéretesnek tartom. :)
"Ezerkilencszáztizennégyet írunk. Az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinánd főherceget meggyilkolták, és egész Európa a háború küszöbére sodródik.
Két tábor áll szemben egymással összebékíthetetlenül: a gépimádó barkácsok és a darwinisták, akik sosem látott fajzatokat tenyésztenek háborús célokra.
Ferenc Ferdinánd fia, Sándor herceg az egymásnak feszülő nagyhatalmak figyelmének középpontjába kerül, és menekülni kénytelen szülei gyilkosai elől.
Útja keresztezi Deryn Sharpét, a skót lányét, aki fiúnak öltözve szolgál a brit légierőnél.
Az egyikük barkács – a másik darwinista, és mindketten súlyos titkokat őriznek.
Harcok, veszedelmek és intrika szegélyezik útjukat, a nyomukban pedig ott liheg a háború
."
Megjelenés 2012. november 24-én.

 3. Alice Hoffman: Galambok örizői
Figyelemfelkeltő borító, érdekes fülszöveg. Elfogott a nekem ez kell érzés :D. Már kapható a boltokban.
"Az időszámításunk szerinti hetvenedik évben kilencszáz zsidónak hónapokig sikerült feltartóztatnia a római seregeket a júdeai sivatagban, Masadában. Az ókori történész, Josephus Flavius szerint két nő és öt gyerek élte túl a rómaiak mészárlását. Ez a történelmi esemény adja a hátterét négy különleges, érzékeny nő lenyűgöző történetének, akik mind más úton érkeztek Masadába. Yael édesanyja szülés közben életét vesztette, amit az apja soha nem tudott megbocsátani. Revka, a néhai pék felesége végignézte, ahogy a római katonák brutálisan meggyilkolják a lányát, ráhagyva unokáit, akik a szörnyűségek hatására megnémultak. Aziza egy harcos lánya, akit fiúként neveltek fel, rettenthetetlen lovas és ügyes mesterlövész. Shirah az ősi mágia és gyógyítás mestere, hátborzongatóan éles elméjű, erős asszony.
Miközben a rómaiak egyre közelebb érnek, négy rendkívüli, bátor nő élete kereszteződik az ostrom kétségbeesett napjaiban. Valamennyien galambtartók és valamennyien titoktartók – kik ők, honnan jöttek, ki nemzette őket és kiket szerettek."

Még növelem a listámat, és azt hiszem utána kénytelen leszek a Jézuskával hosszasan elbeszélgetni.

Halhatatlanok köztünk járnak

Alma Katsu: Halhatatlan
4/5

Sok könyv íródott mostanában az ilyen-olyan módon halhatatlan lényekről: vámpírok, vérfarkasok, tündérek, sellők lepték el a szórakoztató irodalom részlegét. Épp ezért kíváncsian vártam, vajon ezúttal mihez is lesz szerencsém.
És nem egészen azt kaptam, amit vártam.

Dr. Luke Findley épp az éjszakai műszakját kezdi meg, amikor a rendőrség egy ismeretlen fiatal nőt hoz be a kórházba, akit gyilkossággal vádolnak. Míg a doktor vizsgálja a nőt, az mesélni kezd neki, és arra kéri, segítsen neki megszökni, eltűnni a vidékről. Vajon igazat mond, és amit elmesélt, az nem csak a képzelet műve? S miért érzi azt, hogy segítenie kell neki?

Meglepett, de ötletesnek találtam azt, ahogyan a hőseink elnyerik a halhatatlanságot. Az is tetszett, ahogyan a két idősík el van választva, és mi szép lassan bepillantást nyerünk azon eseményekbe, amik végül napjainkig fognak vezetni. A hangulat teremtés és a történet hátteréül szolgáló korok és városok leírása is elég alaposnak és jónak tűnt számomra (bár tény, hogy mondjuk Boston 1800-as éveiben én személy szerint nem vagyok ott), és kifejezetten tetszett, hogy a történet bizonyos szálai Magyarországra is vezetnek. Mindig szeretek magyar utalásokra bukkanni az olvasmányaimban.

És mégis, miért csak 4 pontot kapott? Akárcsak jó néhány nem rég olvasott könyvemnél, itt is a főszereplő(k) személye volt az, ami engem hidegen hagyott. Ám az írónőt dicséri, hogy ellenszenves szereplők ellenére is fogvatartott a világ, és tudni akartam, ez a kötet hogy ér véget. (Ugyanis ha jól tudom, trilógia első részét tarthatja az olvasó a kezében.)
Lanny egy önző, saját világán túlra nem látó (és érzésem szerint nem is akar azon túl látni) nő, aki úgy véli megtalálta örök szerelmét, ami még akár igaz is lehet. Még az sem tántoríthatja el, hogy bizony a kor, a körülmények is ellenük vannak, na meg Jonathan sem képes hosszú ideig egy hölgynél megmaradni. Képes érte feláldozni mindent, bárkit romlásba küldeni. Azt hiszem ezt hívják elvakult szerelemnek. Életek, sorsok mennek miattuk tönkre.
Mindez alapjáraton ellenszenves lenne nekem, de ezt csak erősíti, hogy Jonathan a szépségén kívül mást nem is tud ellenszolgáltatásként felajánlani, mert idejét kitölti, hogy szoknyák után rohangáljon, aztán meg hogy kibújjon a felelősség alól, ha beüt a mennykő. Ha így nézem, megérdemlik egymást.
A többi szereplő sem éppen egy szent és jótét lélek, kifejezetten nem sajnáltam ha elbúcsúztunk tőlük.
Még talán a doktor az, aki szimpatikus lehetne, de róla annyit meg nem tudtam meg, hogy le merjem tenni a voksom mellé.

A borítója szokás szerint nagyon jó lett, bár nekem ez az eredeti is nagyon tetszik:


A könyvért köszönet illeti az Agave kiadót és Lobo-t.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 480

Ízek életre-halálra

Erica Bauermeister: Ízek életre-halálra
5/5

Bevallom őszintén az én főzési tudományom a gyorsan és könnyen elkészíthető harapnivalókig terjed, mert az egyetemi évek alatt nagy főzőcskézésekre nem igen volt időm, na mg kedvem sem kivárni, míg a konyha felszabadul. Itthon meg ugye elvagyok látva, így hát ez a világ igencsak ismeretlen terep számomra.
De ez a könyv még engem is elvarázsolt, és lehetséges, hogy hamarabb a tűzhely felé lökdös, mint bárki más.

Lillian elismert séf, aki már egészen kiskorától úgy érti és érzi az ételeket, fűszereket, ahogyan senki más. Szeretetét a főzés iránt szeretné tovább adni, ezért hétfőnként este főzőtanfolyamoknak biztosít helyet. A most induló képzés részvevőinek múltját, jelenét, személyiségét ismerjük meg a könyvön keresztül, miközben recepteket ismerünk meg, és szinte érezzük az illatok, aromák keverékét, melyek belőlünk is egy-egy emléket idéznek fel.

Tetszett, hogy minden fejezetben más-más tagját ismerjük meg a csoportnak, és múltjuk egy-egy étel vagy épp íz hatására folyamatosan bontakozik ki a mi szemünk előtt. Van itt túlhajszolt anya, idős pár, feleségét elveszített férj, helyét kereső fiatal lány, a memóriáját és emlékeit megregulázni képtelen hölgy...rengeteg múlt, boldog és kevésbé boldog emlékek villannak fel. Mi pedig ebben zsongító sodrásban, nyugodtan haladunk a történésekkel. Nincs benne semmi világot megváltó fordulat, nincsenek gonosz vámpírok, emberekre törő szörnyek, vagy épp világvége. És mégis, éppolyan mélyre magával szippantott, mint egy-egy ilyen könyv. Kicsit lelassított, megnyugtatott. Néha emléket hívott elő bennem is. Úgyhogy nagyon megérte ki venni a könyvtárból és azt hiszem megalapította az olvastam, de ettől függetlenül a polcomon akarom tudni kategóriát ez a könyv.

Komoly bajban vagyok eme bejegyzés írásával, mert annak ellenére, hogy mennyire nem jön át, nagyon sok mindent megmozgatott bennem, és nagyon megfogott. Csak visszaadni nem tudom azokat az örvénylő gondolatokat. Nem tudom megfogalmazni. Azt hiszem, csak annyit tudok mondani, el kell olvasni a könyvet. Nem tudom, hogy engem talált meg egy nagyon fogékony időszakomban, vagy alapvetően ilyen a hatása, de mindenesetre jól esett egy kicsit lelassulni, és békésen olvasgatni.

Kiadó: Pioneer
Oldalak száma:  276

Egyszer fent-egyszer lent, avagy üdv néked mániás depresszió

Rados Virág: Bipoláris - Egy mániás depressziós nő regénye
4/5

Szerintem mindenki élte már meg azt, hogy egy érzelmi hullámvasúton utazott. Egyik pillanatban a fellegekben járt, és minden szép és tökéletes volt, a másik pillanatban pedig már a poklok legmélyebb bugyrait járta. Én eléggé fárasztónak éreztem az ilyen vasutazást, jobban elpilledtem tőle, mintha folyamatosan kemény fizikai munkát végeztem volna.

És most képzeljük el, milyen lehet az élet, ha nem néha-néha van ilyen nagy mértékű kiingás az érzelmeink terén, hanem folyamatosan. Hogy mi magunk szinte észre sem vesszük, hogy valami baj van, de az ismerőseink, családtagjaink vagy épp a munkatársaink már fura pillantásokkal illetnek minket.
Nos főhősnőnk mániás depresszióban szenved. Vagyis egyszer ő a győzedelmes hadvezér, akinek akarata előtt még az univerzum is fejet hajt. Hogy a következő pillanatban helyet adjon a mély és sötét depressziónak. Mikor rájön, hogy itt bizony baj van, bekerül a pszichiátria rehabilitáló részlegére, és megkezdődik a küzdelme saját áruló DNS hibája ellen, azért, hogy normális életet élhessen.

Érdekesnek találtam. Világ életemben egy eléggé érzelem irányított személyiség voltam, akit hol könnyebben, hol nehezebben ki lehetett billenteni a lelkiegyensúlyból. Bár az tény, hogy sem győztes hadvezérnek nem éreztem magam, sem nyílt színen nem akartam senkivel teli torokból ordibálni. Ami egy ilyen betegségnél a legnehezebb elfogadni (legalábbis az én meglátásom szerint), hogy ez nem gyógyítható. Legalábbis jelenlegi ismereteink alapján. Ez belénk van kódolva, és meg kell tanulni vele együtt élni. Kordában lehet tanulni, de már semmi nem lesz ugyanolyan, mint előtte. Hiszen ahogy a lánynak mondja is az orvosa, folyamatosan figyelnie kell magát, hogy a legapróbb változás tapasztalása után is szóljon neki, hogy változtassanak a gyógyszerezésen. El sem tudom képzelni, milyen lehet úgy élni, hogy tudod, a normális életedet csak a gyógyszerek biztosítják neked. Na és persze sokan igen rosszul reagálnak egy ilyen betegségre. Félnek tőle, pedig nem is ismerik igazán. Nem lehet könnyű így élni, egy megértő párt találni meg aztán pláne.

Habár maga a regény pozitívan fejeződik be, én az olvasás alatt eléggé magam alatt voltam. Úgyhogy  azt ajánlom, ne sötét, és búskomor hangulatban kezdjünk neki olvasni, mert egészen biztosan nem fog minket feldobni.
Mondjuk ez is olyan könyv volt, ahol a főszereplő alakja annyira nem nyerte meg a tetszésemet. Nekem ő alapjáraton is túl hangos, túl kihívó személyiség volt, még akkor is, ha nem volt épp benne egyik hangulatingadozásában sem. Egyszerűen nehezen tolerálom az olyan embereket, akik ilyen mértékig képesek csak magukra gondolni. Lehet hogy irigység miatt, mert én sokszor...sőt mindig hajlamos vagyok mások érdekeit a sajátjaim elé helyezni. És akkor szembejön egy ilyen ember, aki csak arra figyel, neki mi a jó, mire van szüksége, meg is szerzi azt. Ennek ellenére szurkoltam, hogy sikerüljön felül kerekednie ezen a betegségen, és viszonylag normális életet éljen.
Ha jól tudom azóta már megjelent egy folytatása is a történetnek, bár őszintén megmondom, fogalmam sincs, mennyire szorosan kapcsolódik majd ehhez a könyvhöz. Mindenesetre annak elolvasását is tervezem.

Kiadó:Jaffa
Oldalak száma: 222

Japán hercegnők élete

John Burnham Schwartz: Haruko Hercegnő
5/5

Az első, ami megfogott, az a szépséges borítója. Nem ereszti el az ember tekintetét. Aztán ott a fülszöveg is. Legyünk őszinték, ki ne álmodozott volna arról gyerekként, hogy hercegnő, királynő lesz belőle, ha felnő? Hogy meg lesz mindene, amit csak szeretne. Persze abba nem gondoltunk bele, vajon milyen élete lehet is a valóságban egy hercegnőnek.

A történet valós elemeket tartalmaz, kissé átírva, kiszínezve. Haruko egy jó anyagi háttérrel rendelkező család egyetlen gyermeke, aki igencsak meg kap mindent, amit lehet. 24 éves korában szerelemből megy a koronaherceghez feleségül, ami már eleve egy meglepő fordulat, hiszen addig ez nem volt szokás azokban a körökben. Ám ahogy telik az idő, Haruko rájön, hogy az élet egy ilyen zárt világban bizony nem olyan, mint képzelte. Vajon képes lesz helyt állni? És egy másik nőt erre a sorsra kárhoztatni?

Engem nagyon megfogott a történet. Az, hogy nem egy agyon cukrozott, túlidealizált hercegnői életvitelt kapunk, ahol ugyan az elején vannak kisebb-nagyobb bukkanók, de a végére természetesen minden megváltozik a jó irányban. Nem. Ez sokkal reálisabb. A koronaherceg anyja megkeseríti Haruko életét, ahogy néhány udvarhölgye is (olvasás közben éreztem is a késztetést, hogy valahogy porig alázzam a hölgyet...pedig nem szokásom), és lehet, hogy az évek lágyítanak valamit rajtuk, de teljes változás nem következik be. Hogy kisebb csatákat néha megnyert, de komoly változást nem tudott kierőszakolni. S bár férjével szerették egymást, alapvető különbségek voltak közöttük, amibe belenyugodtak. És végül Haruko változik meg, nem a körülötte lévő világ. Ebbe csöppen bele fiuk szerelme, akit nem kevés győzködés után tudnak csak a házasságra rávenni, s Haruko egy komoly dilemma előtt találja magát. Meg is lepődtem, hogy végül hogyan dönt, de őszintén szólva tetszett. Még ha szomorú is volt némileg a dolog, és biztos vagyok benne, hogy nem lehetett egyszerű a döntés meghozatala.

A hercegnő személye az elején nem igazán fogott meg, egy naiv, kislánynak éreztem, akit a családja majdhogynem burokban nevelt. Aztán ahogy próbált megfelelni olyan elvárásoknak, amiknek szinte lehetetlen, elkezdtem tisztelni, mert egyrészt próbálkozott, másrészt azért a lehetőségekhez képest pikírt megjegyzéseket eresztett meg (mindig is bírtam a nagyszájú főhősnőket), és harcolt, már amennyire lehetett. Sajnáltam, hogy a végén őt változtatta meg a világ, és nem fordítva.
A koronaherceg pont fordítottja volt. Az elején szimpatikusnak találtam, aztán ahogy haladt a történet előre, hiába éreztem, hogy szereti a feleségét, egyszerűen olyan helyzetekben nem állt ki mellette, vagy épp nyugodott gyorsabban bele a dolgokba, hogy sikítófrász kerülgetett. Oké, hogy ebben nevelkedett, de akkor is. Legyen már férfi! Jó, persze az évszázados hagyományokat nehéz lehet megtörni, de nah. Hova lesz így a macsó férfiakba vetett hitem, akik mindig és minden helyzetben kitartanak igazuk mellett? Elég lelombozó egy meghunyászkodó mama pici fia egy ilyen képhez viszonyítva.
Na és a drága mama...ilyen anyósom lenne, tuti a világból is kiszaladnék. És ez akkor a békésebb és optimistább megoldás lenne. A rosszabbakat inkább nem írom le. Remélem sose kell megtapasztalnom mekkora "áldás" lehet egy ilyen mama a családi életben.

Számomra elég hiteles volt a történet, nem tudtam élesen elválasztani, hogy na igen, ez megtörtént a valóságban, de ez már egészen biztos a képzelet szüleménye. Nagyon jól mosta össze ezeket a határokat az író.

Szóval, ha egy érdekes, viszonylag reális, elgondolkodtató könyvet szeretne az ember olvasni, amiben hercegnők, történelem, és nemesi élet van, akkor ezt csak ajánlani tudom.

Kiadó: I.P.C
Oldalak száma: 310

2012. november 8., csütörtök

Nyereményjáték

Nem rég került a boltokba Alma Katsu: Halhatatlan című könyve. Az Agave kiadó jóvoltából egy példány kerül az elkövetkező időszakban sorsolásra itt a blogon. Csupán el kell küldened a helyes válaszokat tigrisszem18ster@gmail.com email címre november 15-én éjfélig. A tárgyban kérlek tüntessétek fel a Játék szót, hogy nehogy spam-nek találjam kora reggeli bódulatomban. :). Másnap lesz a sorsolás, és email-ben, illetve itt a blogban is kikerül a nyertes neve.
A kérdésekre a válaszokat itt találhatjátok:
http://agaveblog.hu/files/2012/10/Alma_Katsu_Halhatatlan_reszlet.pdf
http://agaveblog.hu/archives/2012/08/22/Uj_szerzoink_a_negyedik_negyedevben/

1. Mi foglalkozása Luke-nak?
2. A szerelmes pár neve (a teljes)?
3. Mi inspirálta a szerzőnőt a könyv megírására?
4. Hol dolgozott mielőtt írni kezdett? (mindkettő nevét kérem).


2012. november 5., hétfő

Ha az élet gyökeresen megváltozik

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
4,5/5

16 éves vagy, és éled a megszokott életedet, még ha a háború azt nem is könnyíti meg. Majd egy éjszaka dörömbölnek az ajtódon, és az életed onnantól megváltozik. Nem leszel más, csak egy aljanép, egy megvetendő és gyűlölendő lény, aki örül, ha életben tud maradni. Képes vagy ember maradni azok között a körülmények között? Képes vagy az életet választani, mikor a halál talán könnyebb volna?
Lina életével pont ez történik, mi pedig végig követjük rögös útján, amikor is kénytelen nagyon hamar felnőni.

Nagyon sok regényt olvastam már a II. világháború borzalmairól, és elég sokat a holokausztról. De kifejezetten olyat, ami arról szólt, hogy ebben az időszakban mi történt balti államokban élőkkel, még egyet sem.

Az első, amit ilyenkor érzek, az a döbbenet. Értetlenség. Sajnálat. Aztán tisztelet, hogy vannak akik ezt épp ésszel végig tudták csinálni. És voltak persze, akik életüket adták, hogy segíthessenek. Nem tudom, bennem lesz-e valaha ennyi bátorság, és tartás.
A történelmi hátterét elég korrektnek éreztem így olvasás közben, igaz komolyabban nem néztem még utána.
A szereplők is eléggé jól eltaláltak voltak. Még úgyis, hogy a fél pont levonás hősnőnk miatt jár. Engem ugyanis idegesített a személyisége, pedig egy 16 éves, addig mindenből a jót kapó lánynak az egyénisége volt korrektül lerajzolva. Hiszen ebben az időszakban mindenki hajlamos okosabbnak hinni magát másoknál, rögvest ítéletet alkotni a világról. És mégis. Talán mert én még ebben a korban is igyekeztem figyelemmel lenni másokra, és emiatt idegenkedek tőle. Nem tudom.

Viszont ez sem okozott nehézséget, mert a történet magával ragadott, és nem engedett. Szurkoltam, hogy végre levelet kapjanak, hogy több ételhez jussanak. Hogy a család végül egyesüljön, bár éreztem, ez már túl szép lenne. És velük fáztam, meg éheztem. Mindezek mellett nagyon jól érzékelteti az érzelmeket, a környezetet. És persze elgondolkodtat. Hogy vajon ilyen helyzetben mi mit választanánk? Életet? Vagy a halált? És vajon melyik a könnyebb út? És kinek?

Ha valaki kicsit komolyabb témában szeretne egy jól megírt regényt olvasni, csak ajánlani tudom.
Köszönet illeti a könyvért Maxim Könyvkiadót.

Kiadó: Maxim
Oldalak száma: 344

Elnyel a sötétség

Laurel K. Hamilton: Elnyel a sötétség
4/5

Szokás szerint az Agave valami gyönyörű borítót alkotott, ami csak növelte elhatározásomat, nekem ez a kötet kell. Meg ha már az összes eddigi könyve meg van...

Na de, csapjunk a lovak közé. Merry-ék élete onnan folytatódik, ahol az előző rész befejeződött. (Vagyis ha azt nem olvastad, akkor ez a bejegyzés erősen spoileres lesz, ne olvasd tovébb, csakis a saját felelősségedre. Én szóltam.) Orvosi vizsgálatok bizonyítják, hogy bizony, erőszak történt, bár hogy ki az elkövető, összehasonlítás nélkül nem bizonyítható. De Merry-nek ennél sokkal nagyobb problémákkal kell szembenéznie. Rokongyilkosság, (jó pár), a tündérdombok általi koronázás, újabb tetoválások a láthatáron, és persze a mi kedves Cel hercegünk sem tud a fenekén ülni. Úgyhogy van itt diplomáciai ügyeskedés, harc-harc hátán, és persze érzelmek.

Méghozzá komolyabb, sötétebb érzelmek mint eddig. Egyrészt a már bekövetkezett veszteség miatt, másrészt az újabbaktól való félelem hatja át hőseink mindennapjait.
A világ amibe ismét beléptem, szokás szerint elvarázsolt, és bár a történtek alapján sejtem, nem fenékig tejfel ott az élet, azért én legalább egyszer megnézném a tündérdombokat, és a különféle lényeket, tündéket. Persze lehetőleg úgy, hogy épp bőrrel és elmével éljem túl a dolgot.
A sorozat korábbi köteteihez képest jóval kevesebb szex jelenetet kapunk, nyilván a sok rohangálás közben nem érnek rá annyira, bár a végén bekövetkező meg pont a csatatéren van, szóval...nem teljesen értem benne a rációt, de hát nem én vagyok az Istennő.
Azt, hogy kiket is szeret a legjobban a hercegnő, itt derül és érvényesül a legjobban. Nem nagyon lepődtem meg.
Meglepő módon ebben a kötetben nem estem hasra a személyétől. Talán mert túl sokszor éreztem úgy, hogy lassabban reagál a kelleténél a dolgokra, vagy csak kezdek immunis lenni a varázsára? Ki tudja.

Ami megfogott, az a regény vége. Hogy mit is választanak. Egyrészt tetszik, hogy kicsit úgy lett vége ennek a résznek, ahogy reméltem. És közben még sem. De ahogy jobban belegondoltam, ez még talán jobban is illet a szereplők személyiségéhez, és a történet kicsit komorabb hangvételéhez, még ha a remény és a csoda itt is megjelenik. Azt mondjuk nem tudom, ezekután mit tud még az írónő kihozni a történetből, de mindenesetre én érdeklődve fogom várni.

Úgyhogy világ alkotásból, hangulatkeltésből és az érzelmek érzékeltetésből ötös, csak a történet néhol túl hirtelen lett elvágva. Itt a nagy csata, jönnek a főgonoszok, aztán kettőt pislogok, és Merry mindenkit elintéz. Még azokat is, akiktől eddig reszketett. Jaj. Szóval emiatt csak 4 pontos. Mert a nagy leszámolástól többet vártam volna.

A könyvért köszönet illeti az Agave kiadót és Lobo-t.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 352

2012. november 2., péntek

Eretnek

S. J. Parris: Eretnek
4/5

Történelmi krimiket kedvelők figyelem, új könyv a láthatáron.
Már maga a borító is megfogott, a fülszöveg pedig csak tovább csigázta a kíváncsiságomat. Így hát annak ellenére, hogy nem túl gyakran olvasom ezt a műfajt (bár lehet ezen most már változtatni fogok), lendületesen vetettem bele magam a regénybe.

Kinek ne lenne ismerős Giordano Bruno - szerzetes, tudós, költő, és eretnek - neve? Ha máshonnan nem is, akkor megboldogult iskolás korunkból. Eme regényünk azonban kissé közelebb hozza ezt a személyt hozzánk.
Bruno, akit a római inkvizíció eretneknek kiált ki (mindez egy könyv olvasgatása miatt), éveken keresztül menekülni kényszerül. Útja most az angliai Oxfordba vezet, ahol egy vitát készül tartani a világegyetemről, egy tiltólistás és elveszettnek hitt könyvet szeretne megtalálni és, mivel emellett még rengeteg szabadideje marad, mint "titkos ügynök" a katolikus vallást hívők után kellene kémkednie, persze jó pénzért. Ám semmi sem úgy megy, ahogy azt előre eltervezte, ugyanis titokzatos gyilkosságok kezdődnek a Lincoln kollégiumban (mily meglepő, hogy ez ad szállást neki), és ő a gyilkos nyomába ered.



Bruno alakja annak ellenére is szimpatikus lett, hogy néha úgy éreztem túlteng az önbizalma, legalábbis a világ és a felsőbb hatalmak megszerzése terén. De éles esze, néhol ugyancsak éles nyelve, és bátorsága (ami a kellő helyzetben néha meg-meginog, így számomra is hihető marad) megkedveltette magát. Ahogyan azok a részek is, amikor kissé árvának érzi magát, hontalanak.



 Otthonául és a gyilkosságok helyszínéül szolgáló Lincoln kollégium leírása számomra hiteles volt, szinte ott éreztem magam az ódon, sokat megért falak között. Akárcsak a szereplők bemutatása, úgy az 1580-as évek Angliáját is úgy ismerhetjük meg a könyvben, hogy szinte ott érezzük magunkat, ebben a forrongó, titkokkal telt városban. Ami ugyebár egyszerre a tudás felszentelt helye, és az elvakult hitbéli harcok otthona. Szomorú, hogy eme kettőség ilyen jól megfért egymás mellett, és senkinek nem volt furcsa. Mindenesetre bepillantást nyerhetünk eme korba, ami egyszerre varázsolt el, és tartott borzongásban, mert nem hiszem, hogy képes lettem volna az egész életemet félelemben leélni, és másnak tettetni magam. Na meg bizonyos tekintetben azt hiszem Sophiához hasonló cipőben jártam volna, makacsságom és az akkori világképnek ellentétes hozzáállásom biztos komoly fejtőrést okozott volna jó atyámnak, aki minél előbb férjhez adott volna :D.

Szóval, egy jól kidolgozott világba lépünk be, és lépésről lépésre követjük a gyilkosunk mozdulatait. Személy szerint voltak részek, amiket előre kikövetkeztettem, de a regény végét még én sem sejtettem, ami kellemes csalódásként ért. Árnyalt szereplőket kapunk, akiknek majdnem mindegyike rejteget valamit, ahogyan az egyik szereplő még az elején meg is jegyzi: Senki sem az, akinek látszik.
Mondjuk rektor elejétől a végéig ellenszenves alak maradt, aki csakis saját hatalmát és jó hírnevét félti, és ezért elég sok mindent hajlandó feláldozni.
A könyv olvasta után igencsak kedvet éreztem, hogy bejárjam azokat a helyszíneket, amiket Bruno, valamint muszáj lesz olaszul megtanulnom :).

Ha egy kellemes szórakozást nyújtó történelmi krimit keresel, szerintem nyugodt szívvel veheted le ezt a kötetet a polcról.
Ha jól tudom, külföldön már további két rész is megjelent, remélem majd a hazai közönség is kezeiben tarthatja őket, kíváncsi vagyok Bruno további kalandjaiban annak ellenére, hogy ismert, miféle végzet felé halad hősünk.

Könyvért köszönet illeti az Agave kiadót.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 490

2012. november 1., csütörtök

Nagyszülők titkai

Eric Kraft: Herb és Lorna
2/5

A hét mélypontja volt számomra ez a könyv. Azt hittem sose lesz vége. De azért csak végig rágtam magam rajta. Azt hiszem kezdek mazochista moly lenni. Ahelyett hogy leraknám, csak felhúzom magam, és életbe lép a csakazértis.

Érdekes borító, ígéretes fülszöveg. Persze ez megint egy olyan témájú könyv, amit nem feltétlenül buszon vagy vonaton olvas az ember, de nem baj. Szóval magas a mérce...és jön a valóság, a történet pedig elsétál a léc alatt, úgy hogy még csak nem is súrolja azt.

Herb és Lorna egyszerű nagyszülőknek tűnhetnek. Azonban haláluk után kiderül, bizony koruk szexuális ékszereinek elkészítésében fontos szerepet játszottak. Mit tehet ilyenkor egy unka? Utánajár a történteknek.

Nos, Herb és Lorna személyisége a sikítófrászt hozta rám. A tökéletes pár, akiket igazából az ég is egymásnak teremtett, nem is értem, miért nem volt a homlokukra tetoválva, "neked szántak". Pedig egyszer úgy néz ki, más mellett kötnek ki, de mit ad isten, az első együttlét közben megvilágosodnak, hogy ők mégis inkább a másikat szeretnék. Anyám, priznicelj!
Nah, nagy nehezen egymásra találnak, természetesen minden klappol, harmonikus a párkapcsolat. Már-mát túlságosan is. Lehet, hogy inkább valami párkapcsolati terápiás osztályt kellett volna vezetniük. Mindent megbocsátanak a másiknak, ki nem mondott szavait is értik. Az élet szép, amíg együtt vannak. (Ekkor már kezdtem attól tartani, hogy a rózsaszín hab kifolyik, és elárasztja a munkahelyem is, de ez hála az istennek, nem következett be.)

Számomra az sem volt hihető, hogy így tudták eltitkolni a másik előtt a hobbijukat. Mert könyörgöm, ilyen kifogásokkal, mint itt voltak, minimum baltára kapok, és úgy állok faggatni a másikat. Nem pedig ráhagyom és én is valami hasonló maszlaggal állok elé, amit persze rögtön elfogad. Hát nem édes?
Nah meg az, amikor csupán professzionális érdeklődésük vezette a majdnem m2gcsaláshoz őket? Mi van? Hát, nem hiszem hogy én le tudtam volna nyelni a dolgot. De ők tudják.

A történet pedig elég unalmas volt, bár az szórakoztatott, hogy milyen ékszereket ki nem találtak. Simán eltudom képzelni, hogy elég nagy volt rá a kereslet, hiába igyekszik minden ember úgy tenni, mintha az ilyen nem érdekelné.
A fülszöveg valahol megjegyzi, hogy ez milyen szexi. Nem tudom, melyik részére gondolt. Engem nem hogy lázba nem hozott, de némelyik mondatnál a hideg rázott ki, majd konkrétan felnevettem, ahogy elképzeltem. De lehet, hogy csak bennem van a hiba. Mindenesetre nem bánom, hogy csak könyvtári könyv, és nem saját.

Kiadó: Cor Leonis
Oldalak száma: 370

Denisa és Daniel újra bevetésen

Vavyan Fable: Mogorva nyár
5/5

Emlékszem mit kellett caplatni azért, hogy ez a kötet újra anya polcán lehessen. Ugyanis valakinek költsön adta, és sosem láttuk viszont. De, hála az égnek amikor újra kiadták, akkor megvettük öcsémmel neki, így végre tovább tudtam én is olvasni a sorozatot. És a mai napig újra-újra kezembe veszem.

Daniel épp egy titkos gyakorlatról érkezik haza, ami nem is baj, mert már mindenki epedve várja, még ha egyesek ezt nem is vallanák be. Igen ám, de a hazatérése után sem zajlik minden zökkenőmentesen. Hiszen van itt minden, féltékenység, Kokókirály utáni hajsza, nyaralásnak indult ám utóbb erősen túlélőtáborrá avanzsált napok. És persze a megszokott humoros-sírós szövegek.

Fable könyvei nálam már-már amolyan depresszió elleni gyógyszernek számítanak. Ha teleszalad a sokadik pár hócipőcském, lekapok egy kötetet, és garantált, hogy elszáll minden problémám, legalább addig, amíg olvasok. Sírok, nevetek. Pedig semmi különlegesről nem ír. Csak rólunk, nekünk. Azt, hogy mennyire képesek vagyunk kifordulni emberségünkből, és mégis, apró csodákat tudunk véghez vinni. Hogy néha a világ, amiben élünk nem szép, és nem jó, de van némi halvány reménysugár, amiért mégis érdemes tovább csinálni.
A megszokott banda biztosítja a szórakozást, Cyd, Mogorva, Martin, a Nagyszerűek csapata, és persze mindig kerülnek új és hibbant alakok a történetbe, akik színesítik a palettát. Például a kertész, akinek a szövegét olvasva óhatatlanul egy kertes házba akartam költözni, és mindennel teleültetni a területet. Na, majd egyszer.
És persze mindeközben úsztam egy csodálatos helyen, majd az életemért kúsztam a csapattal együtt, hogy egyszercsak Batman-nek öltözve loholjak az éjszakában. Szóval teljesen magával ragadott. Ismét.

Kiadó: Fabyen
Oldalak száma: 458

Bérbe adott testek, avagy hello disztópia

Lissa Price: A testbérlők
4/5

Valahogy vonzanak a disztópiás történetek, nem egyet olvastam mostanában, volt köztük jó és kevésbé jó. Ez a történet az előbbiek csoportját gazdagítja.

Képzelj el egy olyan világot, ahol a háború és egy bevetett biológiai fegyver miatt csak két korosztály maradt életben: a fiatalok (gyerekek) és a szépkorúak (nagyon idősek). A kettő közötti korosztály sajnos életét vesztette. Ha nincs szerencséd, nem maradt idős nagyszülőd, aki gondviselőd legyen, és az utcára kényszerülsz, ahol mindennapi harcokat folytatsz az életben maradásért, és hogy ne vigyenek el a különböző intézetekbe. Ebben a világban él Callie, aki egy kétségbeesett lépésre szánja el magát, hogy öccse és saját jólétét biztosítsa. Bérbe adja a testét a szépkorúaknak...

Egy jól kidolgozott világba lépünk be, ahol ha gazdag vagy, mindened meg van, ha szegény vagy, örülsz hogy élsz. (Ez valahonnan ismerős nem?) A technika fejlődése miatt hihetetlen kort is megérhetsz, ám egyesek még ezzel sem elégedettek, ők fiatalok szeretnének lenni, és ezért komoly összegeket képesek kifizetni. Akár hosszú távra is. Nagyon tetszett ez az ötlet, még sehol nem találkoztam vele, így megfogott.
A szereplők és indíttatásaik szintén jól érthetőek, és sikerült közel kerülniük hozzám. Szurkoltam Callie-nek, hogy sikerüljön mindent kiderítenie, és lehetőleg ne hagyja ott a fogát közben. És persze vártam a happy end-et is. De mivel ez egy sorozat első része, nem teljesen kaptam meg, a függő vég is olyan lett, hogy kíváncsivá tegyen a folytatásokra. Remélem az írónő ott is képes lesz ezt a feszültséget fent tartani, ami itt fel-feltűnt.

Ahogy befejeztem a könyvet, elgondolkoztam azon, hogy én mit tennék egy ilyen világban. Hogy testvéremért képes lennék-e egy ilyen áldozatra. (Azt hiszem igen, de remélem nem kell sose ezt letesztelnem.)
Illetve felmerült bennem az is, hogy vajon meddig mehetünk el, csak azért mert mondjuk gazdagok vagyunk. Mire jogosít fel bennünket a pénz? A jelent elnézve és eme könyvet olvasva szinte mindenre. Néha megdöbbenek azon, mennyire képesek vagyunk a saját fejünket homokba dugni, és csak azt látni, amit mi akarunk. Hiszen itt is, semmi kivetnivalót nem találtak mondjuk az örök bérletben. Vagy abban. hogy úgy váltogassák a testeket, mint mi a ruháinkat. Ma ehhez van kedvem, ma meg inkább ahhoz. Annyi minden lehetne belőlünk, legalábbis hiszem, hogy meg van rá a lehetőségünk. És mégis, eltudom hinni, hogy akár ez a világ kép is valóvá váljon. Mert mindig lesznek olyanok, akik többet és többet akarnak, és mindig lesznek olyan emberek, intézmények, akik kiszolgálják őket. Helló, szép új világ...

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 328

Ha vonz a mélység

Kira Poutanen: A csodálatostenger
2,5/5

Itt is akár az előző könyvnél minden nagyon vonzott, alapvetően imádom a kék színt, szóval ha egy könyvön az dominál, máris felkelti az érdeklődésemet. És érdekelnek az anorexiáról szóló könyvek is. Szóval itt is reménykedve vágtam bele az olvasásba, hogy aztán nagyot koppanjak. Komolyan mondom, a könyv egyetlen nagy előnye az esetemben az volt, hogy kicsi és vékony kötetről volt szó, így egész hamar sikerült átrágnom magam rajta.

15 éves lány a főszereplőnk, az ő szemén keresztül láthatjuk az otthonát, a finn oktatási rendszert, a családját, az életét. Eddig nem is lenne probléma a dologgal, bár kicsit furcsa volt, néhány dolog, de hát ahány ország, annyi szokás.
De hogy hogyan tud valaki ennyire unalmasan írni arról, hogy miért lesz valaki anorexiás, azt még mindig nem tudom felfogni.

Ahogy olvastam, az egyik komoly tényező ugyebár az iskola. Persze, nagy a nyomás, tanulni kell, a jövő a tét. Ezt meg is értem, igaz én ezt nem a középiskola választás előtt éreztem, hanem egyetem előtt, de mindegy. Amin viszont kiakadtam, az a testnevelő tanár hozzáállása.  Nem tudom, vajon tényleg így van-e náluk, de engem felháborítottak a megnyilvánulásai. Hogy lehet egy fejlődésben lévő szervezetnek azt mondani, hogy most már ideje a gyerekkori hájat leadni, mert már 15 éves? Meg hogy nem szabadna ezt és ezt és ezt ennie, és egy csomó mindent felsorol. Meg megszégyeníti azokat, akik nem jók a tornában. Csoda ezekután, ha a lányok annyira vékonyak akarnak lenni?
Körülbelül ez volt az egyedüli rész, ami valamilyen érzést váltott ki belőlem. Ugyanis szinte érdektelenül olvastam végig a lány mindennapjait. Suli, tanulás otthon, családi veszekedés, futás, nem evés, végül harc azért hogy hízzon egyáltalán.

Meglehetett volna valahogy ezt úgy is fogalmazni, hogy az olvasót fogva tartsa nem? Vagy csak én gondolom azt, hogy egy ilyen téma esetén igenis fontos lenne, hogy az olvasóból valamilyen érzelmet váltson ki, hogy megpróbálja megértetni, vagy legalább kicsit közelebb hozni ezt a világot? Hiszen sokszor tényleg ezek a hozzávalók: a nem túl biztos családi háttér, megfelelési kényszer, menekülési vágy, iskola...nem tudom. Nekem ezek még sem kerültek közel. Jégviráglányok sokkal jobban tetszett. Szóval ha fiataloknak szóló, eme témában lévő könyvet szeretnél olvasni, azt jobban ajánlom, mint ezt. Egynek elment, de azt hiszem, soha többet.

Kiadó:Cerkabella
Oldalak száma: 190

Döntésed következményei

Kim Edwards: Az emlékek örzője
3/5

Érdekes borító, ami megfogja az ember tekintetét. Elgondolkodtató témát ígérő fülszöveg. De mindnek semmi haszna a kivitelezés nem az igazi. Úgy látszik mostanában sikerült nem egy olyan könyvet kifogni, amibe többet képzeltem, mint volt. Na, de csapjunk is a lovak közé.

A történetünk 1964-ben kezdődik, amikor is egy orvos, David Henry és várandós felesége útra kelnek, mert beindult a szülés. A szülészorvos azonban a rossz idő miatt nem tud időben megérkezni, ezért David saját maga kénytelen levezetni, és meghozni élete egyik legkomolyabb döntését. Ugyanis felesége ikreknek ad életet, ám a kislány Down-kóros. Úgy dönt, a kislányt odaadja az ápolónőnek, hogy egy otthonba vigye el, és mindenkinek azt mondja, halva született. De Caroline a kicsivel eltűnik a városból. Vajon hogy fog az életük ezekután alakulni?

Elgondolkodtató a téma. Méghozzá több is. Egyrészt ma is eléggé megoszló a vélemény arról, hogy egy súlyosan, egész életére kihatóan beteg gyermekkel mi is legyen. Vannak, akik vállalják, hogy felnevelik, vannak akik nem. Én senkit nem akarok megbántani, egyik döntést sem lehet könnyű meghozni. De mindkét esetben ki fog hatni a család hátralévő életére.
A második komoly téma, hogy vajon milyen lehet az élet egy olyan családban, ahol az anya "elveszíti" egyik gyermekét.
Illetve ha egy elég nagy horderejű hazugsággal kénytelen valaki élete végéig élni.

Szóval van itt bőven olyan rész, ami alapot adhat egy jól megírt regénynek. És mégis. Nekem az egész túlerőltettetnek, nyögvenyelősnek tűnt. Mintha az író annyira megakarná értetni az olvasóval a történteket, hogy azokat szinte már ráerőszakolja. Mind a két család életét nyomon követhetjük, mégis, úgy éreztem hogy Phoebe életét jobban is belehetett volna mutatni, a fő hangsúlyt David-ék kapták, amit meg is értek, de ettől még a regény másik kulcsfontosságú alakja a kislány, aki megpróbálja az életét élni egy olyan világban élni, ami idegenkedik tőle, és a hozzá hasonlóan értelmi fogyatékosoktól. Pedig ahogy a könyvben is megfogalmazódik, sok mindent ők is éppúgy megtudnak tanulni, mint más gyermekek, csak lassabban. De hiába beszél az ember mindig nagy garral, hogy az esélyek, és jogok mindenkit megilletnének élete során, valahogy mindig lesznek még "mindenkibbek", akik sokkal többet érdemelnek.
Ez azért elszomorító.
Hiszen nézzünk csak körbe, a regény történéseihez képest évtizedek telnek el, de napjainkban is sok hasonló helyzettel találkozhatunk. Mi lenne, ha néha tényleg adnánk esélyt a másságnak, nem csak beszélnénk róla? Ha nem csak a szánk járna a nagy toleranciát dicsőítve? Még lehet, hogy a végén valami jó is kisülne belőle.

De térjünk vissza a könyvre. Sem David, sem a feleségének a személye nem került közel hozzám. Elvileg együtt kellett volna éreznem velük, ehelyett csak idegenkedve figyeltem, ahogyan elélnek egymás mellett, hogy így, vagy úgy, de megcsalják magukat és a másikat. Azt, ahogy a fiúk kockáztatja az életét tiniként, bár nyílván nem lehet könnyű egy olyan családban felnőni, ahol a gyerek érzi, hogy valami nincs rendben, de nem tud neki nevet adni.
Phoebe és Caroline élete jobban érdekelt, de azonkívül hogy tényszerűen közli velünk az író hogy ez és ez történt velük, mióta nem láttuk őket, nem sok mindent kapunk róluk. Pedig én szívesen olvastam volna arról, hogy kapott mondjuk munkát, vagy hogy sikerült elérni, hogy állami iskolába járjon és hasonlók. De nem, csak megtudjuk ezeket, és kész.
A végén pedig a nagy találkozás...komolyan, ennél sablonosabban meg sem lehetett volna oldani...és még akkor sem éreztem semmi elégedettséget, hogy lám, a félbeszakított család egymásra talált. Legalább az hihetőbbnek tűnt fel, hogy rögtön nem volt egymás nyakába borulás.

Kiadó: Partvonal
Oldalak száma: 496