2011. december 30., péntek

2011-2012

A következő karc egy eseményhez készült: http://moly.hu/esemenyek/uzenj-2011-nek-es-2012-nek

Kedves 2011!
Egy évet töltöttünk együtt, jóban rosszban. Így visszanézve elmondhatom, hogy elég vegyes volt a felhozatal, hiszen vittél is, de hoztál is. Jó párszor hagytad, hogy pofára essek, gondolom tanítói célzattal, de néha lehettél volna kíméletesebb. És nem egyszer mutattad meg azt is, hogy az út, amin járni szeretnék, néha elég rögös. De mindezek mellett rengeteg boldog pillanatot is köszönhetek neked, új barátságokat és embereket, és a tudatot, hogy ha akarok, akkor igenis képes vagyok változni a jó irányba. Na és persze egy olyan közösséget is adtál nekem, amiért nem tudok eléggé köszönetet mondani, neked és persze @Bencének, aki létre hozta ezt az oldalt, ami bizonyos szintig a menedék, család. Így hát azt kell mondanom, nem válok el tőled haragban, és lesznek napok, amikor mosolyogva fogok visszagondolni rád.
Kedves 2012!
Veled még nem találkoztam, de nem sokára közös jövőnk lesz :D. Készülj fel, nem vagyok egyszerű eset. Kíváncsi vagyok rád, és félek is tőled, de reménykedem is. Azt hiszem teljesen felesleges lenne tőled csodák egész sorozatát kérni, bár legszívesebben ezt tenném. Így inkább arra kérlek, segíts, hogy amit elterveztem elérjem, még ha nagyon meg is kell dolgoznom érte. Ne hagyd, hogy elveszítsem a reményt, hogy van értelme küzdeni. És persze szeretném, ha legalább annyi kellemes és boldog pillanatom lenne, mint az elődödnél volt. (Persze ha több lesz, nem ellenkezek :P). De ami még fontosabb, kérlek, vigyázz azokra, akik fontosak nekem. A családomra, a barátokra, a moly közösségre. Szeretném, ha nekik is teljesülnének a vágyaik, ha azok, akik betegek, teljesen felgyógyulnának, akik most nem látják a fényt, reményt kapnának. Jó lenne őket sokszor nevetni látni, és boldognak. Mert ha ők azok, akkor még a legsötétebb pillanatok sem tűnnek olyan vészesnek. Adj egy kevés erőt ahhoz, hogy az a barát tudjak lenni, akire szükségük van, és akire számíthatnak, ha a helyzet úgy hozza. És akit kell, boldoggá tudjam tenni. :)
Szívesen veszem az új emberek megismerését is, úgyhogy ha egyet-kettőt elém sodorsz, kedvesen fogom őket fogadni.
Azt hiszem, sikerült sok mindent kérni, de hidd el, minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy teljesüljenek, tőled csak egy kis plusz lökést kérek hozzá. Mert emberből vagyok, és néha hibázom, és hibázni is fogok, (és ezt nem kell feltétlenül úgy tudtomra adni, hogy belevered a fejemet a falba! :P), de próbálkozom. Mind azt tesszük. Remélem nem hiába.
Úgyhogy kicsit bizonytalanul, de várlak. Remélem egy kellemes év lesz előttünk.
Szeretettel: Hiranneth.

 Azt hiszem ennél a karcnál jobban úgy sem tudom összefoglalni, mit szeretnék jövőre, és mitől búcsúzom. Minden kedves ismerősömnek kívánok majd kellemes új évet, a molyoknak könyvekben gazdagot! :)

2011. december 26., hétfő

Különlegesnek lenni

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
5/5

Mindenkinek mesélnek a nagyszülei. Olyan világot mutatnak meg így nekünk, melyet mi talán elképzelni sem tudunk. Sokszor varázslatosnak érezzük ezeket a történeteket. Ám eljön az a pillanat, amikor elkezdünk kételkedni némely mese igazságtartalmában. És amint ez megtörténik, fel is növünk egy kicsit, hiszen egy varázslatos világnak fordítunk ekkor hátat.
Ez történik Jacob-bal is, akinek nagyapja csodálatos képességű gyermekekről mesél, és a velük töltött időről az otthonban. Kezdetben Jacob is örömmel hallgatja ezeket a történeteket, és nézegeti a képeket, melyeket megmutatnak neki, míg végül egy nap eljön a pillanat, amikor kijelenti nem hisz a mesékben.
Ezek után hétköznapi életet él, egészen addig a napig, amíg nagyapja meg nem hall a karjai között. Az a perc megváltoztatta az életét...

Mindenki szeretne különleges lenni, pedig nem gondol bele hogy másnak lenni egyszerre lehet áldás és átok. Mert az ember nem tűri a különbözőséget, hiába is hirdeti az egyenlőséget. Félnek attól, ami különbözik tőlük, amit nem értenek. Ennek ellenére gyerekként szerintem mindenki elképzelte, milyen lenne ha olyan képességekkel rendelkeznének, amivel mások nem. Így tettem én is régen. Aztán felnőttem. Ám mostanában sorra kerülnek a kezeim közé olyan könyvek, melyek a gyermekkorba visznek vissza. Kicsit ez is ilyen volt számomra. Bár a hangulat kicsit borongósabb, szomorkásabb, mint egy gyerekmesénél lenne. Mégis, ahogy követtem Jacob-ot a hurokba, és megismertem a láthatatlan fiút, vagy a levitálni tudó lányt, megint kislánynak éreztem magam, aki egy mesét hallgat. Itt is megvannak a gonosz szörnyek, és jók. Bár hogy kigyőz, egyelőre nem tudjuk meg.
A képekkel, és a leírásokkal egy nagyon sajátos hangulat kel életre, és érinti meg az olvasót, ha hagyja. Ezt kifejezetten ötletesnek tartottam. Mert egy képet nézve az olvasó fantáziája maga is szárnyra kaphat. A szereplők személyisége azonban nem mindenkinél lett kibontva, és ezt kicsit hiányoltam. Nagyon arra a 2-3 emberre koncentrált, a többieket csak érintette, pedig némelyik egészen fontos szerepet is kapott.

Néha elgondolkodtam, vajon én képes lennék-e ilyen életet élni, és nem tudom. Azt pedig pláne nem, hogy ha felteszik a kérdést, maradnék-e.
Nekem tetszett, bár nem teljesen olyan volt, mint képzeltem. Azt hiszem az sokat segít, ha nem indulunk neki konkrét elvárásokkal. Csak hagyjuk, hogy elkapjon a sodrása.


Kiadó: Kossuth kiadó
Oldalak száma: 340

Széthull a világ

George R. R. Martin: Királyok csatája
5/5

Az első kötet után eme folytatás sem tartogatott kevesebb meglepetést. Westeros birodalma lángba és vérbe borul a harcok következtében, melyeket a 4 király vív a trónért. Mindeközben a mesterek megegyeznek abban, hogy a hosszú nyár a végére ért, és jön a tél, ám a falvak, városok lakói sokkal inkább a túléléssel vannak elfoglalva (és ki tudná ezt a szemükre vetni), mint sem a termény betakarítással, és tartalékolással.
Mindezek mellett a vasemberek a tengeren keresztül okoznak bajt, és a Fal mögött nem várt ellenség nyitogatja szemeit...egyszóval a helyzet cseppet sem rózsás, ám ezt az urak nem akarják észre venni.

Itt is a már jól megszokott egy fejezet-egy szereplő szemszöge felállás van, azonban újdonság az, hogy a megszólaló szereplők sora két új taggal bővült: Davos-sal, a hagymalovaggal (ex csempész), akin keresztül Stannis Baratheon életébe nyerünk bepillantást. Őszintén szólva Stannis nekem cseppet sem szimpatikus. A maga hajlíthatatlanságával, ami akár bizonyos mértékig erény is lehetne...ám Stannis ezt túlzásba viszi. Mindent képes lenne feláldozni azért, hogy övé legyen a korona, de megéri-e azt az árat az uralkodás? Davos ellenben tetszik. Őszinte, nem hallgatja el az igazságot, és nem felejti el a múltját. Ellentétben fiacskáival. A második új szereplő Theon, tőle sem vagyok elájulva. Elárulja azokat, akik bíztak benne, de közel sem az már, akinek képzeli magát...egy felfuvalkodott kis pukkancs. Akkor már inkább a nővére.
A régi szereplők közül vannak, akiket nem egészen tudok hova rakni, ilyen például Daenerys, vagy Sansa. Tyrion-t egyelőre óvatoson figyelem, mert messzemenőkig ő a legbarátságosabb, és legigazságosabb Lannister, de azért mégiscsak egy oroszlán.

Továbbra is elképeszt az a könnyedség, ahogy a szálakat mozgatja az író, méghozzá egyszerre, és egyre újabb és újabb szálakat villantva fel az olvasó előtt. Lassan világosodik meg előttünk is a minta, de mindig csak egy kis részlete, távol állunk a teljestől.
Ismét olyan érzelmeken játszott velem, amit csak a kifejezetten jó könyvek tesznek. Hol dühös voltam, és legszívesebben törtem-zúztam volna, máskor csak dermedten olvastam a történéseket. Árulások újabb sora, és egyre erősödő varázslat szövődik össze, miközben a ravaszság és az erő küzd egymással.
Nem tudom, ki kerül ki győztesen a legvégén, de ennyi felesleges halál után azt tudom, ki az, akit én nem szeretnék a trónon tudni.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 974

2011. december 24., szombat

Karácsony, kicsit másként

Christopher Moore: A leghülyébb angyal
4/5

Egy nappal karácsony előtt kerestem valami történetet, hogy ne csak filmekkel és zenével hangolódjak már a dologra. Mivel Fable aktuális könyveit és a Karácsonyi éneket tavaly már olvastam, idén valami újat szerettem volna. Így esett a választásom erre a történetre.
Az írónak eddig még csak egy könyvét olvastam, Biff evangéliumát, és az tetszett, így belekezdtem ebbe is. Nem egészen azt kaptam, amit vártam...

Pine Cove-ban karácsonyra készülődnek az emberek. De az idei szeretet ünnepe úgy néz ki, más lesz, mit az eddigiek.
Ezt biztosítja a hirtelen elhalálozott "télapó", az időnként elboruló rendőrfeleség, a napszemüveges gyümölcsevődenevér, és minden helyzetben higgadt gazdája, egy nem teljesen komplett angyal és...zombik.
Nem vagyok ellene a morbid humornak, sőt kifejezetten szeretem. (Anyám legnagyobb bánatára.) Szerintem a legszokatlanabb mesék is lehetnek aranyosak, pl: Nightmare before Christmas...Nos, morbidnak ugyan morbid, de nem annyira vicces.
Voltak jó pillanatok, amikor felnevettem, vagy elmosolyodtam. És mivel rövid kis könyvecske, gyorsan is a végére értem. De...nagyjából ennyi is az erénye a történetnek.
Kicsit összecsapotnak éreztem, néhol pedig kifejezetten erőltetetnek. A cím pedig annyira nem fedi a valóságot, mert a zombik többet szerepeltek a könyvben, mint Raziel, az angyal.
Egyszeri elolvasásra jó, de nem hiszem, hogy többször a kezembe veszem. Tegnap esti kikapcsolódásnak tökéletes volt, de remélem az ünnepek alatt azért jobb könyveket fogok olvasni.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 198

2011. december 17., szombat

Szívünk vágya

Neil Gaiman: Csillagpor
4/5

Sok molynál láttam már, hogy olvasta valamely könyvét az írónak, és hogy nagy részüket megosztotta. Volt aki mellette, volt aki ellene érvelt. S mivel mindig is sokkal jobban érdekelnek azok az írók, akik így megtudják osztani a közönségüket, elhatároztam: Olvasni kell tőle.
Na de mit? És főleg mikor?
A Csillagpornak a címe és ez a gyönyörűséges borítója fogott meg, még jóval azelőtt, hogy egyáltalán a fülszövegével találkoztam volna.

Az első pár oldal után úgy gondoltam, egy mesét fogok kapni, amit akár gyermekek is élvezhetnek. Ahogy haladtunk előre a cselekményben ez a kép némileg árnyaltabb lett. Mese és mégsem mese. És úgyanígy voltam a stílussal is, tetszett is meg nem is.
Mese vonalat erősítette például maga a különleges vásár, a még különlegesebb lények, varázslatok hada, mely ilyenkor, de csakis ilyenkor találkozik a hétköznapi emberekkel. Vagy később a csillagkeresés, a gonosz boszorkányok stb. Ezeket a részeket úgy izgultam végig, mint egy gyermek, aki tágra nyitja a szívét, hogy teljesen elfogadja és átélje a történetet. Ezt kicsit irigylem tőlük, ezt a feltétlen odaadást.
Ellenben néhány rész nem feltétlen való a kisebbeknek. Nem mintha félelmetesebb lenne, mint mondjuk némely Grimm mese, de a mondanivalót, ami megbúvik a történések mögött nem fedeznék fel. Elsőre én is csak sejtettem néhol, és újra olvasva azt a részt, ami piszkálta  fantáziám, jöttem rá, hogy hoppá.

A szereplők közül nem tudnék kiemelne egy igazán kedvencet. Valamilyen szintig mindet szerettem, és valamilyen szintig mind tudott idegesíteni. Meglepő módon talán a "mellékszereplők" fogtak meg a legjobban, szívesen olvastam róluk, nem éreztem azt, hogy elvennék az időt a főszereplőktől, igenis kellettek oda, általuk lett még sokszínűbb a történet.

A könyv végére sem jöttem rá igazán, hogy én most kedvelem-e Gaiman-t, vagy sem. Néha úgy éreztem annyira szétszaladnak a gondolatai, hogy megöregszem, mire összeszedegetem őket. A következő pillanatban viszont már minden megint célirányosan haladt. Ez azért néha zavart.
A vége nem az a tipikus happy end. De jó volt így. Nekem valahogy illett ez a befejezés a történethez, bár kicsiként egészen biztos, hogy átköltöttem volna a jól megszokott "és boldogan éltek, míg meg nem haltak" végre.

Konklúzió: Még olvasni fogok tőle, mert szeretném ha tudnám hányadán is állok vele. Első nekifutásra nem volt rossz választás, mert ez a mesés világ elvitt a szürke mindennapok közül, hogy egy olyan birodalomba vigyen, ahol minden megtörténhet, és általában meg is történik. Köszönöm neki, hogy néha megint egyszerű gyermek lehettem. És elgondolkodhattam azon, vajon az én szívem vágya mi lenne. És vajon a tiéd?

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 212, 224 (kiadástól függően)

2011. december 8., csütörtök

Az áruló keresése

John le Carré: Suszter, szabó, baka, kém
4/5

A könyvre a cím miatt figyeltem fel először. Kicsit utána nézve kiderült, hogy egyszer Árulás címmel már olvasható volt, ám most filmvászonra kerül, ezért a könyvet újra kiadták, a filmmel megegyező címmel.

A történet egy fiú iskolában kezdődik, ahol is egy új "ideiglenes" tanár érkezik. Érkezését nem látja senki más, csak egy kisfiú, aki nem találja a helyét, és idejének nagy részét a pontos, részletes megfigyelések teszik ki. John Prideaux nem az a megszokott tanár, és ez nem csak a gyerekeknek, hanem a tanároknak és az igazgatónak is feltűnik. És ekkor derül ki, hogy bizony a múltja sem teljesen ismert...
A következő pillanatban már másutt vagyunk és George Smiley-t követhetjük nyomon, aki egy cseppet sem kellemes vacsora után esőben igyekszik haza. Ám a hazaérkezés sem hozza meg a nyugalmat számára, ugyanis egy régi ismerős vár rá...
És innentől kezdődik a történet valójában. Ekkor tudjuk meg azt, hogy szereplőink valamikor a Körönd nevezetű részlegben dolgoztak, Anglia egyik legjobb kémei, ám egy felettébb kényes ügy miatt bizony jó párjukat szélnek eresztették. De új hírek futnak be, és ezek alapján felmerül a gyanú, áruló van a társaságon belül, aki az orosz Karlának ad át információkat. A kérdés már csak az, kiben lehet megbízni, és kiben nem?

A történet annak ellenére megfogott, hogy nem az én világom a kémkedés, így az ilyen témájú könyvek se. Természetesen meg kellett dolgoznia a figyelmemért, de sikerült neki. Azt mindenek előtt le kell szögeznem, nem egy gyors lefolyású cselekményt kell várni. Itt meg van mindennek a maga ideje, és sokszor csak később jövünk rá, mi értelme volt a néhány oldallal korábban történteknek. Talán ez felelős a hangulatért is, azért a torokban lassan felfelé kúszó szorongásért, ami beszivárog az álmaidba is, és esténként arra késztet minden mögötted kopogó lépést feszült figyelemmel kövess. És persze az egyre növekvő várakozás, ahogy próbálsz rájönni arra, ki és miért lett áruló.Külön pontot érdemel az író, mert tényleg csak akkor derült ki számomra, ki a hunyó, amikor ő tervezte és nem előbb.
Ami viszont zavart, és levontam érte egy csillagot, az az idők közötti váltás. Az ötlet jó, hogy a múlt apró darabjaiból rakják össze a jelent egy egésszé, de sokszor nem lehetett követni, hogy akkor most melyik időben is tartózkodunk éppen.
Ezt leszámítva egy roppant érdekes, a kémek világát részletesen és hihetően leíró könyvet kapunk. Nem csak egy hangzatos cím az, hogy kém, hanem meglátjuk mögötte az embert is.

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 316