2011. december 30., péntek

2011-2012

A következő karc egy eseményhez készült: http://moly.hu/esemenyek/uzenj-2011-nek-es-2012-nek

Kedves 2011!
Egy évet töltöttünk együtt, jóban rosszban. Így visszanézve elmondhatom, hogy elég vegyes volt a felhozatal, hiszen vittél is, de hoztál is. Jó párszor hagytad, hogy pofára essek, gondolom tanítói célzattal, de néha lehettél volna kíméletesebb. És nem egyszer mutattad meg azt is, hogy az út, amin járni szeretnék, néha elég rögös. De mindezek mellett rengeteg boldog pillanatot is köszönhetek neked, új barátságokat és embereket, és a tudatot, hogy ha akarok, akkor igenis képes vagyok változni a jó irányba. Na és persze egy olyan közösséget is adtál nekem, amiért nem tudok eléggé köszönetet mondani, neked és persze @Bencének, aki létre hozta ezt az oldalt, ami bizonyos szintig a menedék, család. Így hát azt kell mondanom, nem válok el tőled haragban, és lesznek napok, amikor mosolyogva fogok visszagondolni rád.
Kedves 2012!
Veled még nem találkoztam, de nem sokára közös jövőnk lesz :D. Készülj fel, nem vagyok egyszerű eset. Kíváncsi vagyok rád, és félek is tőled, de reménykedem is. Azt hiszem teljesen felesleges lenne tőled csodák egész sorozatát kérni, bár legszívesebben ezt tenném. Így inkább arra kérlek, segíts, hogy amit elterveztem elérjem, még ha nagyon meg is kell dolgoznom érte. Ne hagyd, hogy elveszítsem a reményt, hogy van értelme küzdeni. És persze szeretném, ha legalább annyi kellemes és boldog pillanatom lenne, mint az elődödnél volt. (Persze ha több lesz, nem ellenkezek :P). De ami még fontosabb, kérlek, vigyázz azokra, akik fontosak nekem. A családomra, a barátokra, a moly közösségre. Szeretném, ha nekik is teljesülnének a vágyaik, ha azok, akik betegek, teljesen felgyógyulnának, akik most nem látják a fényt, reményt kapnának. Jó lenne őket sokszor nevetni látni, és boldognak. Mert ha ők azok, akkor még a legsötétebb pillanatok sem tűnnek olyan vészesnek. Adj egy kevés erőt ahhoz, hogy az a barát tudjak lenni, akire szükségük van, és akire számíthatnak, ha a helyzet úgy hozza. És akit kell, boldoggá tudjam tenni. :)
Szívesen veszem az új emberek megismerését is, úgyhogy ha egyet-kettőt elém sodorsz, kedvesen fogom őket fogadni.
Azt hiszem, sikerült sok mindent kérni, de hidd el, minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy teljesüljenek, tőled csak egy kis plusz lökést kérek hozzá. Mert emberből vagyok, és néha hibázom, és hibázni is fogok, (és ezt nem kell feltétlenül úgy tudtomra adni, hogy belevered a fejemet a falba! :P), de próbálkozom. Mind azt tesszük. Remélem nem hiába.
Úgyhogy kicsit bizonytalanul, de várlak. Remélem egy kellemes év lesz előttünk.
Szeretettel: Hiranneth.

 Azt hiszem ennél a karcnál jobban úgy sem tudom összefoglalni, mit szeretnék jövőre, és mitől búcsúzom. Minden kedves ismerősömnek kívánok majd kellemes új évet, a molyoknak könyvekben gazdagot! :)

2011. december 26., hétfő

Különlegesnek lenni

Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei
5/5

Mindenkinek mesélnek a nagyszülei. Olyan világot mutatnak meg így nekünk, melyet mi talán elképzelni sem tudunk. Sokszor varázslatosnak érezzük ezeket a történeteket. Ám eljön az a pillanat, amikor elkezdünk kételkedni némely mese igazságtartalmában. És amint ez megtörténik, fel is növünk egy kicsit, hiszen egy varázslatos világnak fordítunk ekkor hátat.
Ez történik Jacob-bal is, akinek nagyapja csodálatos képességű gyermekekről mesél, és a velük töltött időről az otthonban. Kezdetben Jacob is örömmel hallgatja ezeket a történeteket, és nézegeti a képeket, melyeket megmutatnak neki, míg végül egy nap eljön a pillanat, amikor kijelenti nem hisz a mesékben.
Ezek után hétköznapi életet él, egészen addig a napig, amíg nagyapja meg nem hall a karjai között. Az a perc megváltoztatta az életét...

Mindenki szeretne különleges lenni, pedig nem gondol bele hogy másnak lenni egyszerre lehet áldás és átok. Mert az ember nem tűri a különbözőséget, hiába is hirdeti az egyenlőséget. Félnek attól, ami különbözik tőlük, amit nem értenek. Ennek ellenére gyerekként szerintem mindenki elképzelte, milyen lenne ha olyan képességekkel rendelkeznének, amivel mások nem. Így tettem én is régen. Aztán felnőttem. Ám mostanában sorra kerülnek a kezeim közé olyan könyvek, melyek a gyermekkorba visznek vissza. Kicsit ez is ilyen volt számomra. Bár a hangulat kicsit borongósabb, szomorkásabb, mint egy gyerekmesénél lenne. Mégis, ahogy követtem Jacob-ot a hurokba, és megismertem a láthatatlan fiút, vagy a levitálni tudó lányt, megint kislánynak éreztem magam, aki egy mesét hallgat. Itt is megvannak a gonosz szörnyek, és jók. Bár hogy kigyőz, egyelőre nem tudjuk meg.
A képekkel, és a leírásokkal egy nagyon sajátos hangulat kel életre, és érinti meg az olvasót, ha hagyja. Ezt kifejezetten ötletesnek tartottam. Mert egy képet nézve az olvasó fantáziája maga is szárnyra kaphat. A szereplők személyisége azonban nem mindenkinél lett kibontva, és ezt kicsit hiányoltam. Nagyon arra a 2-3 emberre koncentrált, a többieket csak érintette, pedig némelyik egészen fontos szerepet is kapott.

Néha elgondolkodtam, vajon én képes lennék-e ilyen életet élni, és nem tudom. Azt pedig pláne nem, hogy ha felteszik a kérdést, maradnék-e.
Nekem tetszett, bár nem teljesen olyan volt, mint képzeltem. Azt hiszem az sokat segít, ha nem indulunk neki konkrét elvárásokkal. Csak hagyjuk, hogy elkapjon a sodrása.


Kiadó: Kossuth kiadó
Oldalak száma: 340

Széthull a világ

George R. R. Martin: Királyok csatája
5/5

Az első kötet után eme folytatás sem tartogatott kevesebb meglepetést. Westeros birodalma lángba és vérbe borul a harcok következtében, melyeket a 4 király vív a trónért. Mindeközben a mesterek megegyeznek abban, hogy a hosszú nyár a végére ért, és jön a tél, ám a falvak, városok lakói sokkal inkább a túléléssel vannak elfoglalva (és ki tudná ezt a szemükre vetni), mint sem a termény betakarítással, és tartalékolással.
Mindezek mellett a vasemberek a tengeren keresztül okoznak bajt, és a Fal mögött nem várt ellenség nyitogatja szemeit...egyszóval a helyzet cseppet sem rózsás, ám ezt az urak nem akarják észre venni.

Itt is a már jól megszokott egy fejezet-egy szereplő szemszöge felállás van, azonban újdonság az, hogy a megszólaló szereplők sora két új taggal bővült: Davos-sal, a hagymalovaggal (ex csempész), akin keresztül Stannis Baratheon életébe nyerünk bepillantást. Őszintén szólva Stannis nekem cseppet sem szimpatikus. A maga hajlíthatatlanságával, ami akár bizonyos mértékig erény is lehetne...ám Stannis ezt túlzásba viszi. Mindent képes lenne feláldozni azért, hogy övé legyen a korona, de megéri-e azt az árat az uralkodás? Davos ellenben tetszik. Őszinte, nem hallgatja el az igazságot, és nem felejti el a múltját. Ellentétben fiacskáival. A második új szereplő Theon, tőle sem vagyok elájulva. Elárulja azokat, akik bíztak benne, de közel sem az már, akinek képzeli magát...egy felfuvalkodott kis pukkancs. Akkor már inkább a nővére.
A régi szereplők közül vannak, akiket nem egészen tudok hova rakni, ilyen például Daenerys, vagy Sansa. Tyrion-t egyelőre óvatoson figyelem, mert messzemenőkig ő a legbarátságosabb, és legigazságosabb Lannister, de azért mégiscsak egy oroszlán.

Továbbra is elképeszt az a könnyedség, ahogy a szálakat mozgatja az író, méghozzá egyszerre, és egyre újabb és újabb szálakat villantva fel az olvasó előtt. Lassan világosodik meg előttünk is a minta, de mindig csak egy kis részlete, távol állunk a teljestől.
Ismét olyan érzelmeken játszott velem, amit csak a kifejezetten jó könyvek tesznek. Hol dühös voltam, és legszívesebben törtem-zúztam volna, máskor csak dermedten olvastam a történéseket. Árulások újabb sora, és egyre erősödő varázslat szövődik össze, miközben a ravaszság és az erő küzd egymással.
Nem tudom, ki kerül ki győztesen a legvégén, de ennyi felesleges halál után azt tudom, ki az, akit én nem szeretnék a trónon tudni.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 974

2011. december 24., szombat

Karácsony, kicsit másként

Christopher Moore: A leghülyébb angyal
4/5

Egy nappal karácsony előtt kerestem valami történetet, hogy ne csak filmekkel és zenével hangolódjak már a dologra. Mivel Fable aktuális könyveit és a Karácsonyi éneket tavaly már olvastam, idén valami újat szerettem volna. Így esett a választásom erre a történetre.
Az írónak eddig még csak egy könyvét olvastam, Biff evangéliumát, és az tetszett, így belekezdtem ebbe is. Nem egészen azt kaptam, amit vártam...

Pine Cove-ban karácsonyra készülődnek az emberek. De az idei szeretet ünnepe úgy néz ki, más lesz, mit az eddigiek.
Ezt biztosítja a hirtelen elhalálozott "télapó", az időnként elboruló rendőrfeleség, a napszemüveges gyümölcsevődenevér, és minden helyzetben higgadt gazdája, egy nem teljesen komplett angyal és...zombik.
Nem vagyok ellene a morbid humornak, sőt kifejezetten szeretem. (Anyám legnagyobb bánatára.) Szerintem a legszokatlanabb mesék is lehetnek aranyosak, pl: Nightmare before Christmas...Nos, morbidnak ugyan morbid, de nem annyira vicces.
Voltak jó pillanatok, amikor felnevettem, vagy elmosolyodtam. És mivel rövid kis könyvecske, gyorsan is a végére értem. De...nagyjából ennyi is az erénye a történetnek.
Kicsit összecsapotnak éreztem, néhol pedig kifejezetten erőltetetnek. A cím pedig annyira nem fedi a valóságot, mert a zombik többet szerepeltek a könyvben, mint Raziel, az angyal.
Egyszeri elolvasásra jó, de nem hiszem, hogy többször a kezembe veszem. Tegnap esti kikapcsolódásnak tökéletes volt, de remélem az ünnepek alatt azért jobb könyveket fogok olvasni.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 198

2011. december 17., szombat

Szívünk vágya

Neil Gaiman: Csillagpor
4/5

Sok molynál láttam már, hogy olvasta valamely könyvét az írónak, és hogy nagy részüket megosztotta. Volt aki mellette, volt aki ellene érvelt. S mivel mindig is sokkal jobban érdekelnek azok az írók, akik így megtudják osztani a közönségüket, elhatároztam: Olvasni kell tőle.
Na de mit? És főleg mikor?
A Csillagpornak a címe és ez a gyönyörűséges borítója fogott meg, még jóval azelőtt, hogy egyáltalán a fülszövegével találkoztam volna.

Az első pár oldal után úgy gondoltam, egy mesét fogok kapni, amit akár gyermekek is élvezhetnek. Ahogy haladtunk előre a cselekményben ez a kép némileg árnyaltabb lett. Mese és mégsem mese. És úgyanígy voltam a stílussal is, tetszett is meg nem is.
Mese vonalat erősítette például maga a különleges vásár, a még különlegesebb lények, varázslatok hada, mely ilyenkor, de csakis ilyenkor találkozik a hétköznapi emberekkel. Vagy később a csillagkeresés, a gonosz boszorkányok stb. Ezeket a részeket úgy izgultam végig, mint egy gyermek, aki tágra nyitja a szívét, hogy teljesen elfogadja és átélje a történetet. Ezt kicsit irigylem tőlük, ezt a feltétlen odaadást.
Ellenben néhány rész nem feltétlen való a kisebbeknek. Nem mintha félelmetesebb lenne, mint mondjuk némely Grimm mese, de a mondanivalót, ami megbúvik a történések mögött nem fedeznék fel. Elsőre én is csak sejtettem néhol, és újra olvasva azt a részt, ami piszkálta  fantáziám, jöttem rá, hogy hoppá.

A szereplők közül nem tudnék kiemelne egy igazán kedvencet. Valamilyen szintig mindet szerettem, és valamilyen szintig mind tudott idegesíteni. Meglepő módon talán a "mellékszereplők" fogtak meg a legjobban, szívesen olvastam róluk, nem éreztem azt, hogy elvennék az időt a főszereplőktől, igenis kellettek oda, általuk lett még sokszínűbb a történet.

A könyv végére sem jöttem rá igazán, hogy én most kedvelem-e Gaiman-t, vagy sem. Néha úgy éreztem annyira szétszaladnak a gondolatai, hogy megöregszem, mire összeszedegetem őket. A következő pillanatban viszont már minden megint célirányosan haladt. Ez azért néha zavart.
A vége nem az a tipikus happy end. De jó volt így. Nekem valahogy illett ez a befejezés a történethez, bár kicsiként egészen biztos, hogy átköltöttem volna a jól megszokott "és boldogan éltek, míg meg nem haltak" végre.

Konklúzió: Még olvasni fogok tőle, mert szeretném ha tudnám hányadán is állok vele. Első nekifutásra nem volt rossz választás, mert ez a mesés világ elvitt a szürke mindennapok közül, hogy egy olyan birodalomba vigyen, ahol minden megtörténhet, és általában meg is történik. Köszönöm neki, hogy néha megint egyszerű gyermek lehettem. És elgondolkodhattam azon, vajon az én szívem vágya mi lenne. És vajon a tiéd?

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 212, 224 (kiadástól függően)

2011. december 8., csütörtök

Az áruló keresése

John le Carré: Suszter, szabó, baka, kém
4/5

A könyvre a cím miatt figyeltem fel először. Kicsit utána nézve kiderült, hogy egyszer Árulás címmel már olvasható volt, ám most filmvászonra kerül, ezért a könyvet újra kiadták, a filmmel megegyező címmel.

A történet egy fiú iskolában kezdődik, ahol is egy új "ideiglenes" tanár érkezik. Érkezését nem látja senki más, csak egy kisfiú, aki nem találja a helyét, és idejének nagy részét a pontos, részletes megfigyelések teszik ki. John Prideaux nem az a megszokott tanár, és ez nem csak a gyerekeknek, hanem a tanároknak és az igazgatónak is feltűnik. És ekkor derül ki, hogy bizony a múltja sem teljesen ismert...
A következő pillanatban már másutt vagyunk és George Smiley-t követhetjük nyomon, aki egy cseppet sem kellemes vacsora után esőben igyekszik haza. Ám a hazaérkezés sem hozza meg a nyugalmat számára, ugyanis egy régi ismerős vár rá...
És innentől kezdődik a történet valójában. Ekkor tudjuk meg azt, hogy szereplőink valamikor a Körönd nevezetű részlegben dolgoztak, Anglia egyik legjobb kémei, ám egy felettébb kényes ügy miatt bizony jó párjukat szélnek eresztették. De új hírek futnak be, és ezek alapján felmerül a gyanú, áruló van a társaságon belül, aki az orosz Karlának ad át információkat. A kérdés már csak az, kiben lehet megbízni, és kiben nem?

A történet annak ellenére megfogott, hogy nem az én világom a kémkedés, így az ilyen témájú könyvek se. Természetesen meg kellett dolgoznia a figyelmemért, de sikerült neki. Azt mindenek előtt le kell szögeznem, nem egy gyors lefolyású cselekményt kell várni. Itt meg van mindennek a maga ideje, és sokszor csak később jövünk rá, mi értelme volt a néhány oldallal korábban történteknek. Talán ez felelős a hangulatért is, azért a torokban lassan felfelé kúszó szorongásért, ami beszivárog az álmaidba is, és esténként arra késztet minden mögötted kopogó lépést feszült figyelemmel kövess. És persze az egyre növekvő várakozás, ahogy próbálsz rájönni arra, ki és miért lett áruló.Külön pontot érdemel az író, mert tényleg csak akkor derült ki számomra, ki a hunyó, amikor ő tervezte és nem előbb.
Ami viszont zavart, és levontam érte egy csillagot, az az idők közötti váltás. Az ötlet jó, hogy a múlt apró darabjaiból rakják össze a jelent egy egésszé, de sokszor nem lehetett követni, hogy akkor most melyik időben is tartózkodunk éppen.
Ezt leszámítva egy roppant érdekes, a kémek világát részletesen és hihetően leíró könyvet kapunk. Nem csak egy hangzatos cím az, hogy kém, hanem meglátjuk mögötte az embert is.

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 316

2011. november 26., szombat

Ha a győzelemért fizetni kell

Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
4/5

Hamilton könyveit mindig némi fenntartással veszem a kezeimbe. A legelső könyvek mindkét sorozat esetén rajongóvá tettek, ám a folytatások nem mindig sikerültek ennyire hatásos olvasmányoknak.

A Mery Gentry sorozat 6. kötete, amelynek borítója láttán az embernek eláll a lélegzete. Szinte elég ránézni, és már érezzük a hideg érintését a bőrünkön. És ahogy haladt előre a történet, rájöttem, ennél jobb borítót keresve sem lehetett volna találni.

A könyv elején épp egy ügyvédi megbeszélés kellős közepén találjuk magunkat, ugyanis Taranis király megvádolta Meredith 3 testőrét erőszaktevéssel. Ami azonban még szokatlanabb, hogy az ügyet az emberi igazságszolgáltatás elé vitte. A történet egészen nyugodtan folydogál, ám egyszer csak maga a fény és illúzió királya is bejelentkezik, és a kezdeti kulturált viselkedés után, igencsak elveti a sulykot, amikor megtámadja a testőröket. És innentől kezdve felpörögnek az események. Egyrészt mert a hercegnő nem érti, milyen hátsó szándéka lehet a királynak, így tulajdonképen vakon botorkál a politikai labirintusban, másrészt rá kell arra is jönnie, hogy Andais nem túl boldog a tündérdombjában bekövetkezett változások miatt. És ezt bizony érezteti is...

Bár nincsenek benne eget rengető fordulatok, egy pillanatig sem unatkoztam. Meglepő volt, hogy a szex a háttérbe került - bár nem tűnt el teljesen, ami végülis érthető, hiszen mégiscsak az a cél, hogy teherbe essen a hercegnő - és előtérbe kerültek az érzelmek. Azt eddig is éreztette velünk az írónő, hogy bizony ennyi férfi között nem egyszerű a lelki békét fenn tartani, pláne úgy, hogy valamilyen módon mindegyik sérült, és vannak érzékeny pontjaik. Most azonban megtudjuk, hogy mit éreznek a férfiak, főleg hogy tisztában vannak vele, Meredith nem egyformán szereti őket. Őszintén meglepődtem, amikor jó pár olyan mondatot olvastam, ami nagyon igaz, még úgy is, hogy nem egy háremnyi férfi vesz körül. :).
Amit már megszokhattunk, az a tündérek világa, a mitológia és a modern kor ötvözése. Továbbra is ezek a részek fognak meg leginkább. Érdekesnek tartom ezeket bejegyzéseket, a különféle isteneket és természetfeletti lényeket. Kerekebbé, számomra valahogy valóságosabbá teszik a történetet.
A függő vég, viszont kifejezetten rosszul esett. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy fog folytatódni a történet. Mert itt egyszerre érezzük nyertesnek és vesztesnek a hercegnőt. Megérte-e? És van-e remény arra, hogy a dolgok jobbra forduljanak?

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 267

A könyvért köszönet illeti az Agave kiadót.

2011. november 21., hétfő

Fecsegőposzáta éneke

Suzannae Collins: A kiválasztott
5/5

Ha még nem olvastad volna a második részt, figyelmedbe ajánlom, mert bizony, lőhetek le olyan történéseket, melyeket az olvasó maga akar átélni. Úgyhogy ez utólagos spoiler a második kötetre nézve.

Nos tehát. A második rész végén elég kétségbeejtő volt a helyzet, mert bár Katniss kimenekült a Kapitólium markából, Peeta náluk maradt, és a Tizenkettedik körzet megsemmisült.
Így most Katniss, családja és jó körülbelül még 800 lakos a körzetükből a Tizenharmadik körzet vendégszeretetét élvezi. Ez egy más világ, mint amihez szokott. Szigorú szabályok szerint élnek az emberek, igyekeznek kerülni mindent felesleges pocsékolást. Legyen az étel, papír, energia. Mindenki pontos napirendet követ. Vagyis majdnem mindenki. Hősnőnk ugyanis kezdetben a zavarodottság, később némi dac miatt sem teszi azt, amit előírnak neki. És hogy miért nézik el ezt neki? Mert ő a Fecsegőposzáta. Vagyis azzá kellene válnia. Ám ennek bizony ára van...

Furcsa volt egy ennyire szabályozott világot figyelni, és őszintén szólva nem hiszem, hogy én sokkal jobban kezeltem volna a helyzetet. És akárcsak Katniss, én is úgy éreztem Coin bizony csak a bábút látja benne. Pont mint a Kapitólium. Persze mindaketten tévednek, de mire erre rájönnek, már késő.
Ahogy haladt a történet előre, úgy éreztem magam egyre elkeseredettebbnek. Az a rengeteg halál, az emberek, akik feláldozhatóak...talán ezért van az hogy Gale és bizonyos mértékig Beetee alakja egyre unszimpatikusabb lett. Senki és semmi nem hatalmazhat fel arra, hogy átlépjünk egy bizonyos határt. Mert akkor semmivel sem leszünk jobbak azoknál, akik ellen harcolunk. Ráadásul néha a helyzet sokkal bonyolultabb, mint hogy valaki ellenség vagy barát...
De leginkább Peeta alakja volt, aki lefoglalt. Mindazok után, amit átélt, saját korlátait feszegetve próbált meg segíteni a lázadóknak és Katnissnak. Ami így visszanézve nem lehetett egyszerű.

A szereplők remekül megformált alakok, volt, aki nagyon a szívemhez nőtt, és kifejezetten rosszul esett a halála. Az írónő remekül bánik a szavakkal, és érzelmekkel, és roppant jól érzékelteti azt is, mit érez az adott személy. Ennek köszönhetően kicsit úgy éreztem magam, mintha ringlispilen lennék. Egyik pillanatban még boldog, a másik pillanatban pedig haragos.
A leírások is hitelesek láttam magam előtt a harcokat, a mutánsokat, a vért...talán túlzottan is.

Mindamellett, hogy azért szurkoltam a szereplők a végén kapják meg a megérdemelt boldogságukat és szabadságukat, sok minden máson is elgondolkodtam. Még ha csak fiktív is a történet, jól rámutat fajunk hibáira. És egy olyan képet fest elénk, ami nem is olyan elképzelhetetlen.
Vajon megéri a hatalom, hogy mindent elpusztíts? Hogy elveszítsd a maradék emberségedet? És vajon a bosszú neve alatt elkövetett szörnyűségek mennyivel jobbak, mint azok a tettek, amiket megbosszulnak? Hol van az a határ, amit nem lenne szabad átlépnie senkinek? És mégis oly sokan megteszik...
Ezek olyan kérdések, melyeket napjainkban is átgondolhatunk.
Mert ki tudja, nem jő-e el az az idő, amikor majd mi állunk a Viadal porondján?

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 337

A könyvért köszönet illeti az Agave kiadót.

Csak szikra kell

Suzanne Collins: Futótűz
5/5

Az első kötetben (Az éhezők viadala) ott hagytuk félbe a történetet, hogy a történelemben először két győztese van a Viadalnak, Katniss és Peeta a tizenkettedik körzetből. A szerelmespár. Akik most már békében élhetnek. Ahogy azt az olvasó elképzeli.

Némi keresgélés és rohangászás és várakozás után sikerült a könyvtár egyetlen példányát beszereznem, és bele is vetettem magam a történetbe. Tudtam én, hogy nem lesz rózsaszín és habos-babos a folytatás, de erre nem számítottam.
Miután hőseink visszatértek körzetükbe és a Győztesek falujába költöztek, megpróbálnak valamilyen szintig visszaszokni a régi életükbe. Ez nem megy mindenkinek olyan könnyen. Katniss és Peeta nem is igazán beszélnek egymással, főleg mert a lány nem tudja igazán kihez húz a szíve, Peeta-hoz, vagy Gale-hez. Azonban ezen őrlődését Snow elnök érkezése zavarja meg, aki finoman szólva is megfenyegeti, hogyha nem győzi meg őt, és a lázadókat arról, milyen boldog is "szerelmével", akkor bizony véres megtorlások következnek. Természetesen Katniss mindent megpróbál, de nem teljes a siker, amint azt nem sokkal később mi magunk is megtapasztaljuk...

A történet számomra egy kicsit két részre bontható. Az első rész leginkább arra fektet hangsúlyt, milyen más lett az életük, és hogyan próbálják ezt elfogadni. A lelki történéseknek, érzéseknek nagy skáláját tapasztalhatjuk meg. És végig a körzetben maradunk. Aztán szép lassan elkezdenek változni a dolgok, sajnos nem a jó irányba. És a Nagy mészárlás kihirdetésétől kezdve az események egyrészt felgyorsulnak, és hasonlóak lesznek egy kicsit az első kötethez, hiszen a helyzet is igen hasonló. Valamint a helyszín a Kapitólium lesz.
Mindkettőnek meg van a maga varázsa. Az első engem azért fogott meg, mert mindig is szerettem tudni, hogyan reagálnak és viselkednek az emberek bizonyos helyzetekben, mik járnak a fejükben. És ezen kíváncsiságom maradéktalanul kielégül itt.
A második rész pedig olyan sodró erejű, hogy esélyem sem volt kivonni magam a hatása alól, bár nem is akartam.
Nem nagyon részletezném ezt a részt, mert azzal spoilereznék, és azt nem szeretném. Maradjunk annyiban, hogy engem legalább annyira felkavart, feldühített, elképesztet mint az első könyv. Ugyanazt a döbbent tehetetlenséget éreztem, majd a megfoghatatlan dühöt, melyet az emberek az elnyomás hatására éreznek.
És ennek a dühnek elég egy szikra, hogy fellobbanjon és mindent elégessen maga körül...

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 313

2011. november 19., szombat

Férj keresés kezdőként

Jane Austen: A klastrom titka:
3/5

Mielőtt belekezdenék a postba kijelentem, hogy igenis olvastam már olyan könyvet az írónőtől, ami tetszett. A Büszkeség és balítélet, valamint a Értelem és érzelem kifejezetten tetszett. Na de lássuk, mit jelentett ez az új könyv.

Mivel már volt dolgom Jane Austennel, és a Büszkeség és Balítéletbe azóta szerelmes vagyok, mióta először olvastam, úgy gondoltam kellemes szórakozás elé nézek eme könyvvel. Nagyot tévedtem. A könyv első része tömény szenvedés volt számomra. A felétől kezdve kicsit alakult a dolog, de őszintén szólva kifejezetten boldog voltam, hogy végére jutottam a könyvnek.

A történetben Catherine Morland szárnypróbálgatásait követhetjük figyelemmel. A 17 éves leányzó életében először tesz utazást Bat-ba, ahol néhány nap után közelebbi barátságba kerül Isabella Thorpe-el és családjával. Sőt, kiderül hogy bátyja, James is ismeri őket. A napjaik a ruhák, bálok, férfiak és olvasmányaik körül forognak. Ám hősnőnk életébe ekkor belép az első komoly szerelem Mr. Tilney személyében...

A szereplők nem igazán kerültek közel hozzám, inkább idegesítettek. Catherine a maga naivitásával, Thorpe-ok az akaratosságukkal. Még a legnormálisabb személy Henry Tilney volt, a realitásával és fanyar humorával. Elizabeth Bennett határozott személyisége után Catherine a maga túlfűtött képzeletével, és irányíthatóságával, akit csak úgy belesodornak a különféle helyzetekbe...nos majd a hajamat téptem. Nem mondom, hogy én a világ leghatározottabb személye lennék, de könyörgöm, ha már megbeszéltem valakivel egy találkozót, akkor nem hagyom hogy más csak úgy lemondja helyettem! Még szerencse, hogy itt ő is kicsit magához tért, és tett is valamit, mert itt hagytam volna félbe a dolgokat.
A történet maga se fogott meg. Értem persze, hogy abban az időszakban a mielőbbi jó parti megtalálása igen fontos volt, ahogy az is, hogy nehogy valaki rangon alul házasodjon, ami biztos sokszor okozott szenvedést az egymást szerető szíveknek. De hogy erről szóljon egy könyv, méghozzá ilyen csomagolásban, ahol a legnagyobb izgalom az, hogy talál a főhős egy cetlit egy szekrényben, vagy hogy nem túl kedvesen hazaküldik...

Ha mindezektől eltekintek, azért be kell látnom, hogy az írónő itt is szép leírásokkal, igényes nyelvezettel dolgozott. De kihagyta a varázst. Legalábbis az én szememben.

Kiadó: Európa, Palatinus, Lazi, Cartaphilus
Oldalak száma: 220, 224, 232, 300 (kiadástól függ)

2011. november 12., szombat

Utolsó áldozat

Ta-mia Sansa: Utolsó áldozat
5/5

Ezt a könyvet még nem adták ki, de nagyon reménykedem benne, hogy hamarosan erre is sor kerül. Ugyanis a polcomon akarom látni és kész.
Sansa első regénye, a Sötét hórusz is megfogott, és a folytatásban sem csalódtam. Az írónő hozta a szokásos formáját.

A történet jó néhány évtizeddel később játszódik, mint a Sötét hórusz. Ha bárki is azt hitte, hogy Bubastis élete szép nyugodtan folydogál tovább a béke éveiben, akkor csalódnia kell. Épp háború robban ki Prentiest és Bubastis között. Ami nem is lenne olyan nagy baj, ha a lonecat-ok azt tennék, amire kötelezték magukat. Azaz megvédenék a kis rendszert a császárságtól. Ám valamilyen érthetetlen okból kifolyólag a Firstcat megtagadja a segítséget, így a bubastisiak kénytelenek egyedül szembenézni a túlerővel.
Persze ez a döntés nem arat feltétlen sikert még a lonecat-ok között sem, akik nem értik vezetőjük elhatározását. Van, aki ennek hangot is ad, és harcolni vágyik. És meg is teszi, ám ahogy látjuk a későbbiekben, bizony ennek következményei lesznek.
No és persze egy régi ismerőssel is találkozunk, aki akár egy pók, ül a hálója közepén, és figyelemmel kíséri a különböző szálak irányát, melyek aztán úgyis hozzá futnak be. 

Ismét egy olyan történet, mely In medias res kezdéssel a sűrűjébe veti az olvasót. Egyszer csak egy háború elején találtam magam, és mit mondjak kapkodtam is rendesen a fejem. De hamar bele rázódik az ember, a történet olyan sodró erejű, hogy nem tudjuk egyhamar letenni, és így szép lassan mindenre fény derül. Akárcsak az első regényben, itt is váltakoznak a helyszínek, és a szereplők, akiknek a szemszögén keresztül ismerjük meg a történetet. A két helyszín a megszokott: Bubastis, itt is egyrészt a kormányzó háza, illetve a lonecat-ek szentélye, valamint Prentiest. Mindkettőnek meg van a maga sajátos hangulata. De egyvalamiben megegyeztek, az elkeseredettség érzése. A különbség csupán abban volt, hogy ez mire is irányult.
Összeszedettebbnek éreztem, mint az elsőt, valahogy...egyben volt az egész. Ami esetleg sokaknak nem fog tetszeni az az erőszak, és az ábrázolása. Én vizuális alkat vagyok, és a részletes leírás hatására magam előtt láttam a képeket, mint valami mozit...mit ne mondjak, néhány nélkül meg lettem volna. De ehhez a világhoz hozzá tartozik...de aki nem bírja a szexuális vagy egyéb más erőszakot olvasni, annak nem feltétlenül ez lesz a kedvenc könyve. Nah, meg ha nem szereti a káromkodást. Nekem nem volt zavaró, de másnak az lehet.


Azt kell mondanom, ez a történet ismét megfogja dolgoztatni az olvasónak a fantáziáját, és az agytekervényeit. Két ilyen különböző szemlélettel találkozni egy könyvben...hiszen a nőkről alkotott véleménye a bubastisi férfiaknak gyökeresen eltér a prentiestiek által vallottól. Továbbra is úgy vélem, nem lennék prenitesti, max ha férfinak születhetek. De talán még akkor sem. Viszolygással töltött el, ahogy azt olvastam miket tettek a védtelen női foglyokkal. Csak mert úgy vélték, joguk van hozzá, megtehetik. Felfoghatatlan volt számomra. Én az élet minden formáját tisztelem, ezért ez a fajta gondolkozás lényemtől idegen. Sem megérteni, sem elfogadni nem tudom. Ha ott lennék nő, valószínűleg már rég agyonvertek volna, mint konok némbert...:D.
A másik igencsak elgondolkodtató rész, a Szűzek viselkedése. Ennyi áldozat meghozatala, a nagyobb jóért. Vajon tényleg megéri? És mi lesz, ha a nagyobb jó nem is annyira jó? Mi lesz létük célja akkor? Ekkora terhekkel a vállukon...nem irigyeltem őket. Ráadásul ahogy félnek tőlük az emberek. Ekkorra hatalommal megáldva, és nem ismerik őket igazán, csak halovány benyomásaik vannak róluk. És mint tudjuk, az ismeretlen mindig félelemmel tölti el az embereket. 

A cselekmény felépítésével semmi gond nincs, leszámítva hogy folyton tűkön ültem, hogy végre megkapjam a következő információ morzsámat.
A szereplők igen összetett jellemek, érzéseiket, gondolataikat és múltjukat a cselekedeteikből és emlékeikből apránként szedegethetjük össze. Fejet kell hajtanom, ahogy az információkat csepegtetik a mit sem sejtő olvasónak, végig fenntartva ezzel a feszültséget. Sokszor a már elképzelt ok-okozatokat olyan laza kézmozdulattal söpörték félre, hogy csak pislogni volt erőm.
Persze elkerülhetetlenül elveszítünk néhány kedves személyt, de ezen már meg sem lepődtem, ismerve Sansa szokásait.
Az én kedvenc szereplőm Kharry(Terra), Sa (ő látható a fenti képen, amit az írónő készített, remélem nem baj, hogy kölcsön vettem?), és meglepő módon Max volt.
Theo semleges volt, némileg sajnáltam.
A befejezés pedig...amikor már csak pár oldal volt hátra, és értettem, mi mért történt...vegyes érzéseim voltak. Nem tudom mások hogy lesznek ezzel. Kifejezetten hasadt tudatállapot állt elő. Értettem miért történt, ahogy történt. De nem egészen értettem egyet azzal, ahogy ezt elérte. A végén csak ültem a monitor előtt, és pörgött az agyam ezerrel. Tényleg nem volt más út? Tényleg így kellett ezt csinálni? És a legnagyobb kérdés, Megérte? Lesz bármi hatása?
Remélem kapok rá választ. Ugye kapok??
Végülis, Hórusznál nincs hatalmasabb.


Kiadó: remélem hamarosan az is lesz
Oldalak száma: 506

2011. november 11., péntek

Rejtélyes idegen

Vavyan Fable: Ki feküdt az ágyamban?
5/5

Míg az előző kötetben Mogorváék éppen megmenekültek a cseppet sem vér- és halálmentes harcokból, itt egyszer csak  belecsöppenünk a sűrűjébe. Még én is csak pislogtam, amikor kinyitottam és olvasni kezdtem. Denisa és Daniel ugyanis szüneteltetik a kapcsolatukat. Hogy miért is, az szép lassan ki derül ahogy halad előre a történet. Mindenesetre elég érdekes indításnak ez az In medias res :D.
Denisa szokás szerint beletenyerel a jóba, és megint csak véletlenül. Figyelemmel kíséri, amint a drog feletti háború kisebb harca robban ki a tenger parton. Aztán egy éjszaka pedig egy sebesült férfit talál, akin segít. És ezzel nem várt folyamatok indulnak be.

Itt is szembekerülünk az emberiségre oly jellemző tulajdonságokkal. Csalással, hazugsággal, korrupcióval, árulással. Szeretném azt hinni, hogy ez mind csak kitaláció, de lássuk be hőn szeretet fajunk nem éppen a megfelelő viselkedés formákat mutatta és mutatja...
A szereplők színes palettája új tagokkal bővül, úgymint a titokzatos Marcel, akit szívesen istápolnék én is egy kis ideig. Vagy Dalia, aki csipkelődős, harcias leányzó. Persze régi alakok is feltűnnek, így az elmaradhatatlan Martin, Cyd, Donald...kicsit olyanok ők nekem, mint a családtagjaim. Elnéző mosollyal figyelem botladozásaikat, nagyokat nevetek a poénjaikon, és szurkolok, hogy győzzenek, lehetőleg ép bőrrel.

A történet maga ismét olyan, hogy bárhol, bármikor hallhatunk hasonlót a rádióban, tévében. Mégis...így talán kicsit távolibbnak tűnik, mert csak olvasom. Már-már elringatom magam abba a hitbe, hogy ilyen nem létezhet, az élet szép, mindenki szeret mindenkit. Sajnos nem ez a helyzet. Ám a valósággal ellentétben ebben a könyvben többé-kevésbé győz a jó. Na persze nem könnyen, és nem teljesen, mert akkor miből lenne a következő rész?

Tulajdonképpen csak ismételni tudom magam. A könyv szórakoztató, kikapcsolja az embert. Ez ráadásul kifejezetten karcsú példány, szóval ha valaki nagyon ráér, akkor egy nap alatt is kiolvashatja. Engem továbbra is megfog az írónő stílusa, fanyar humora. Azt hiszem ez már örök szerelem lesz :D.
A klisék - mert azért be kell látnom, vannak - sem veszik el az ember kedvét, ha egyszer ráérez a hangulatára ezeknek a könyveknek. Jó néha egy világba merülni, mely annyira olyan, mint az én sajátom...mégis, kívülállóként figyelhetem a történéseket. És láthatom mások esendőségét, mert senki sem lehet tökéletes. Nekem Daniel ezerszer hitelesebb férfi, mint egy-egy csillámfiú. Bár nem mondom, néha ők is kellenek, de csak mértékkel.

Kiadó:Pannon Könyvkiadó
Oldalak száma: 276

2011. november 3., csütörtök

Vérbál kezdete


                     Vavyan Fable: A Halkirálynő és a dzsinnek:
5/5

A Halkirálynő és a kommandó folytatását tarthatja az ember a kezében. Így tehát ismét Denisa, Mogorva (Belloq), Martin, és a nagyszerűek kerülnek a középpontba. Már-már elhihettük, hogy levágták a fő gonosz fejét, amikor kiderül, hogy ezzel csak időt nyertek, azt se sokat. A börtönből ugyanis már meg is van az új jelentkező, akik szívesen elfoglalná a megüresedett trónt, és ehhez bizony csak egy utat lát, mindenkin átgázolni.
Hőseink persze ezt nem hagyhatják, pláne hogy minden út ehhez az úriemberhez vezet. A férfi útját ugyanis ártatlan emberek halála szegélyezi...

Tény, hogy nem egy szépirodalmi művet tartottam a kezemben, de nem is azt kerestem. Túl sok elgondolkodtató, szomorú könyvet olvastam az utóbbi időben. Így aztán úgy gondoltam, lazítani fogok. És lőn. Fable mesél, méghozzá leginkább felnőtteknek. Mesél az életről, szerelemről, harcról.
Itt is a jó és a rossz harcáról olvashatunk, csak épp napjaink szeszélyes jelmezeibe öltöztetve. Így olyan érzése van az embernek, hogy amit olvas, bármikor megtörténhet a valóságban, vagy meg is történt már. De mégis, közben érezzük, hogy mégis csak egy mese. Ahol szurkolhatunk, hogy hőseink győzzenek, és a rosszak elbukjanak.

Sajátos a stílusa, kicsit fanyar, néhol ironikus, éles nyelvű.Ez elég közel áll a saját stílusomhoz is, már ha úgy igazán elengedem magam, így aztán élvezettel olvasom a szócsatákat, vagy épp az életről alkotott véleményét, melyet szereplői szájába ad.

Jelennek meg új szereplők, köztük egyik nagy kedvencem a "kaméleon kancsal" Cyd, akinek igen érdekes szóhasználatai vannak, úgymint vérbál, mandro. És szívesen fitogtatja azt, hogy mennyire kemény legény, és legnagyobb lelki nyugalommal rántja ki magából az orvosi eszközöket, vagy tárgyalja ki a véres részleteket.
A megszokott szereplők közül továbbra is Denisa a kedvencem, az ő stílusa fogott meg a leginkább. :). Bár én ennyire nem vagyok indulatos...általában.

Összességében nagyon elszórakoztatott, és ezt is vártam tőle. Pár napot, amikor elfelejtem a gondjaimat, és helyette a világában vagyok. Ezt teljesen elérte.


Kiadó: Kentaur Könyvek
Oldalak száma: 478

2011. október 30., vasárnap

Szabadon, mint a madarak

William Wharton: Madárka
4,5/5

Ezt a könyvet egy hete kaptam kölcsön egy ismerősömtől, de csak most volt időm belekezdeni. Pontosabban tegnap, miután végre sikerült haza keverednem az egyetemi városból.

A könyv nem teketóriázik, rögvest belecsöppenünk egy elmegyógyintézetbe, ahol is Al (Alfonso) megpróbálja barátját Madárkát visszahozni a saját kis világából a valóságba. Az egyetlen, amit tenni tud, hogy felidézi a gyermekkori kalandjaikat. Így kezdődik meg az utazásunk a múltba, a gyermekkorba, amely szépen halad a jelen felé.
Kezdetben csak Al érzéseit ismerjük, az ő történeteit halljuk, az ő szemén látjuk a barátja viselkedését is. Aztán egyszer csak megjelenik Madárka is a képben. Még ha nem is reagál a történetekre, attól még hallja őket. És emlékezik. Az ő emlékei azonban főleg a repülés, és a madarak felé irányulnak. Elsődleges helyet ők foglaltak el az életében.

Nagyon tetszett, hogy nem egyszerre lett ránk zúdítva minden információ a két férfiról, hanem ezeken a történeteken keresztül jutottunk el hozzájuk. Akár a hagyma héjai, úgy hántotta le minden egyes történet az újabb réteget a személyiségükről. Megismertük a tetteik mozgató rugóit, melyek gyakran még a másik előtt is ismeretlenek voltak.
A saját módjukon próbálják megtalálni a helyüket, azt hogy hova is tartoznak, kik is ők valójában. Ezek a kérdések nem egyszerűen megválaszolható dolgok, és mindannyiunknak ismerősek, hiszen mindenkiben felmerülnek. Ki így, ki úgy, de válaszokat keres rájuk.
Madárka a repülésben és a kanárikban, Al a sportban.

Voltak történetek melyeken nevettem, másokon elgondolkoztam. Volt amitől viszolyogtam egy kicsit...azért a sintérkedés kicsit sok volt nekem...

Ahogy egyre idősebbek lesznek, úgy távolodnak el egymástól. S nem csak a különböző érdeklődés miatt. A saját világukba merülnek. Egyikük a katonaság, a harc felé kacsintgat, míg a másik lassan az álomvilágába süllyed...

Érdekes volt látni, hogy bár ennyire különböztek, mégis...volt bennük valami közös. Ami összetartotta őket, ami miatt Al fogta magát, és nap mint nap mesélt. Részben Madárka miatt. Részben pedig saját maga miatt is.
Ki az, aki igazán eldönthetné, hogy mi az őröltség? Végülis, mindannyian a saját általunk alkotott világban élünk, maximum jobban elfogadott ez a világ, mint a másé.

Ami igazán tetszett még az, hogy a történet olvasása közben rengeteg információt kaptam a repülésről, a madarakról. És igazán észre sem vettem. Annyira természetesnek, odaillőnek tűnt.
Ami a fél pont levonását illeti...nos az azért van, mert néhol soknak éreztem az álom "jeleneteket". Ez a fajta rajongás távol áll a jellememtől, ezért idegenül is hatott nekem, kicsit eltávolított a történettől. Ettől függetlenül  tetszett.

Kicsit szomorkás, a hangulata, de én kifejezetten szeretem az ilyet. Olyan, mint azok a cukorkák, melyek külső része savanyú cukorporral van beszórva, mely a nyelveden olvad el, ám alatta ott az édes, kemény cukor. Ez is ilyen. Csak idő kell, hogy az ember eljusson a belsejéig.

Kiadó: Cartaphilus
Oldalak száma: 382

2011. október 29., szombat

Reklám :P

Egy kedves ismerősnek a blogjában olvastam a http://konyv.miner.hu/ nevezetű oldalról, ahol a különböző könyvesblogokat veszik fel, és teszik lehetővé a minél könnyebb elérhetőségüket. Így aztán egy rövid gondolkozás után én is csatlakoztam hozzájuk.
Nagyon szívesen várnak mindenkit, és nem csak ebben a témában íródó blogokkal lehet őket keresni :).

2011. október 26., szerda

Közelít a tél...

George R. R. Martin: Trónok harca
5/5

Nagyon kerülgettem már egy ideje a könyvet, lépten nyomon belebotlottam a könyvesboltokban, mindenki dicsérte molyon...még barátom is ajánlgatta. Addig-addig, míg végül beadtam a derekam, elkértem tőle és neki kezdtem.

Egy elég vaskos, már-már önvédelmi fegyvernek is beillő könyvet tarthat az olvasó a kezében. De nem szabad megijedni tőle!! Sőt...még ez is kevés lesz.

Egy fantasy, ahol a varázslat és a lovagkor összefonódik, és végig kísér minket. Itt szó esik a sárkányokról, hidegekről, lovagi tornákról, királyokról...és még sok minden másról. Talán pont ez fog meg minket, hogy a valóságosabb, a történelmi múlthoz hasonló világ összefonódik az álmainkban, gyermekkorunkban valóságosnak tűnő varázslattal. Ezt egy remekül felépített történetbe helyezi az író. Legyen szó tájról, vagy épp személyiségekről, minden nagyon jól megrajzolt, nem bíz semmit a véletlenre. És mindezek mellett nagyon életszerű a dolog...

Több szempontból ismerjük meg a szereplők és az egész történet alapját képező múltat, és ez az egész könyvön végig halad. Minden fejezet az adott szereplő nevével van fémjelezve, az ő gondolataik, érzéseik itatják át a történéseket. Ez az elején cseppet zavaró lehet, ha még sosem próbálkozott valaki ilyennel, de nem kell aggódni, hamar belerázódik az ember. Én kifejezetten vártam azt, hogy a kedvenc szereplőim legyenek a narrátoraim újra. Velük, miattuk, értük féltem, harcoltam, nevettem vagy ép szomorkodtam. Remekül játszik az érzelmeken, amelyeket ki vált belőlünk. Ez tetszett.

Nagyon nem mennék bele a történet ismertetésébe, mert pont a lényeget lőném le. És azt nem akarom. Így hát elégedjetek meg azzal, amit röviden írhatok.
A különböző családok és a köztük lévő szövevényes kapcsolatok bizony nem állandóak, helyzetről helyzetre formálódnak. Itt mindenki megtalálhatja a számára kedves szereplőket és értékeket, vannak hősök, vannak akik még az életük árán is ragaszkodnak a becsülethez és az általuk vallott értékrendhez. Vannak, akik ravaszságukat használva igyekeznek magasabbra jutni, mások az erőt és a harcbeli képességeket részesítik előnyben. Ebben a világban senki sem lehet hosszú ideig gyermek, fel kell nőni a feladatokhoz, hiszen mint érezzük, "Közelít a tél," és a jeges szél, az árulásnál (mely bizony bőven akad) bosszúnál sokkal rémisztőbb dolgokat hoz magával a hátán. És a sötétségben mindenkinek a háta mögé kell néznie, mert figyelmetlensége akár az életébe is kerülhet.
Szerelem, hit, intrika, becsület...minden megtalálható egyetlen regényben. Igazán kíváncsivá tett, mi lesz a szereplők sorsa, és képesek lesznek a sérüléseken,fájdalmon felül emelkedni, hogy közösen nézzenek szembe a rájuk váró borzalmakkal...

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 890

2011. október 15., szombat

Ha más próbálsz lenni, mint ami vagy

Sarah Dessen: Tökéletes
5/5

Nem túl gyakran érzi úgy az ember lánya, hogy a könyv amit olvas, személy szerint neki szól. Mintha magát látná a történet főszereplőjében, a saját megelevenedett problémáit olvasná. Ezek a könyvek igazán értékesek. Így voltam ezzel a történettel most én is. Nekem szólt...

Macy édesapja halálát úgy próbálja feldolgozni, hogy a benne keletkező káoszt kontrollálja és tökéletes lesz. Nem okoz az édesanyjának csalódást, olyan lesz, amit mások elképzelnek. Azaz: Jó tanuló, jó kislány, jó barátnő, felelősségteljes fiatal felnőtt. Mindezt már 17 évesen.
Ám az élet nem teljesen olyan, amilyennek elképzelte, kezdve a nyári munkától (ahol a munkatársnői utálják) egészen az igen érdekes párkapcsolatáig. És ekkor csöppen az életébe egy kis csapat, cseppet sem tökéletes ember...

Kezdetben úgy gondoltam, ez főként a fiatal tiniknek szól, akik válságban vannak, önmagukkal, a világgal, és kétségbeesetten keresik/kutatják a helyüket, önmagukat. És ez részben így is van. De mindezek a kérdések mellett ott van az is, hogy elfogadni a helyzetet, a másságot...nos ezt mindenkinek meg kell tudnia tenni. Hiszen csak így tudunk békében élni egymás mellett. Mindenkit a saját kis hibáival kell elfogadni. A szülőt, a gyereket, a szerelmedet, a szomszédokat. Mindenkit.
A másik komolyabb téma melyet megpenget az írónő, a gyász. Sokan veszítettünk már el hozzánk közelálló személyt. Az utána következő napok betöltetlen űrével pedig így vagy úgy, de megküzdöttünk. Több-kevesebb idő alatt. Segítséggel, vagy anélkül.
A harmadik igen elgondolkodtató téma pedig az, hogy beszéljünk a dolgokról. Azt hinnénk, ez milyen könnyű, pláne ha magával az érintettel kell megtenni. De nem az. Sokkal könnyebb megalkuvón csöndben maradni, vagy semmitmondó közhelyeket morogni, mint előállni a problémával, a minket foglalkoztató gondolatokkal. Pedig hát a kommunikációra való képességünk volt az egyik, ami kiemelt minket a többi élőlény közül...a mai világban mégis mintha ezt egyre kevésbé használnánk.

Szerethető szereplők, melyek egyikébe vagy másikába igen könnyen képzelheti az olvasó magát.Kicsit bogaras, kicsit fura szereplők, akik nem tökéletesek, ám esetlenségük, gyengeségük az, ami miatt közel kerülnek hozzánk. Hiszen pont ezért emberiek. Egy átlagosnak tűnő történet, mely csupán pillanatnyi kikapcsolódást ígér. ám ahogy olvassuk meglepődve tapasztaljuk, itt bizony gondolkodni való is akad rendesen. És ez tetszett. Hogy nem teljesen azt adta, amit vártam. Ne ítélj a borító alapján, ugyebár.
Amit még nekem pluszban adott, az...a nevetés, Delia és a többiek kaotikus ám a végén mindent megoldó pillanatai, és persze az érzet, hogy saját magamról olvasok.

Hogy ezek után kinek ajánlanám? Mindenkinek. Szülőknek, akik néha belefáradnak csemetéikbe. A tinédzsereknek, akik úgy érzik a világ ellenük van. Azoknak, akik szeretnének egy pillanatra kiszakadni a saját életükből.

A könyvet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 382

2011. október 9., vasárnap

Beszéljünk róla

Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről
5/5

A könyv egy édesanya - Eva - szemszögéből mesél el egy történetet. Egy történetet a családjáról, de legfőbb képpen Kevinről...és a vele kapcsolatos kételyeiről, érzelmeiről.
A múltat és jelent egyaránt bemutatja, méghozzá levelek formájában. Eva ugyanis a férjének címzett levelekben írja le mi történt vele aznap, majd kanyarodik vissza a múltba. Egészen a kezdetektől, azaz a gyerekvállalás tervezgetésétől kísérhetjük végig a család életét.
Hogy mitől lesz ez olyan érdekes?

A könyv sok olyan kérdést, kétséget feszeget, melyek ma is megfordulnak az emberek fejében, ám ahogyan a könyvbeli emberek, úgy mi is igyekszünk megnyugtatni, sőt nem egyszer áltatni magunkat. Pedig igenis kell ezekkel a kérdésekkel, kételyekkel foglalkozni. Több témakör merül fel, több réteget érintve, mindenki megfogja találni azt a kérdést, ami már benne is felmerült talán. Én személy szerint többel is összefutottam. Illetve már maga a témaválasztás is elgondolkodtató. Hiszen az évek alatt jó párszor találkoztunk mi is olyan hírekkel a tévében, amelyek középiskolákban, egyetemek kitört lövöldözésekről szóltak. Kit ne érdekelne, vajon miért fog a kezébe fegyvert egy gyerek, vagy egy fiatal és fordítja azt tanárai és diáktársai ellen. Leggyakrabban arra gondolunk, biztosan a családi háttere nem volt a megfelelő, és ki volt közösítve...de mi van akkor, ha ez nem ennyire egyszerű?

Üdítő ilyen őszinte formában olvasni ezeket a gondolatokat. Nem lábujjhegyen közelítve, hanem teljes valójában feltárva. Már ezzel megteremt egy olyan hangulatot, mely az olvasót magával ragadja.
Akárcsak az édesanya, mi is megpróbálunk a történteknek valami értelmet keresni, megérteni, miért történt az, ami. Hogy ez végül kinek mennyire fog sikerülni, az személy függő. Ahogy haladunk előre, úgy elevenednek meg szemünk előtt a képek, amelyeket az elbeszélő elénk fest. Roppant hatásos, már-már én izzadtam Kevin nevelése közben, és az enyém volt az elkeseredés is, ha a falaiba futott a szülő.
Hihetően megalkotott szereplők vannak a könyvben, Eva, Franklin, Celia...akár a szomszédaink is lehetnek, akik nem tökéletesek, hiszen megvannak a maguk kis hibái. Mindenki megtalálja azt, aki kicsit szimpatikusabb lesz, mint a többiek.
Kevin pedig...ő a hatalmas kérdőjel, melyet a saját fantáziánkkal karöltve próbál a történet kitölteni.

A befejezésen kicsit meglepődtem, de határozottan tetszett, hogy ilyen végkicsengése lett.

Összességében ez egy olyan könyv, amely cseppet sem egyszerű témát boncolgat, és olyan kérdéseket vethet fel, ami még napokig megmarad az olvasóban, miközben megpróbálja saját maga megválaszolni azokat. Felkavaró néhány rész, de végig magával ragad, nem hagyja lankadni az érdeklődést. Csak ajánlani tudom, érdemes elolvasni.

A könyvet köszönet illeti a Gabo Kiadót.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 440

2011. október 7., péntek

Levelekben a múlt

James Patterson: Sam levelei Jennifernek
5/5

Őszintén szólva nem vagyok az a nagy romantikus regényekért rajongó. Persze szeretem, ha a szerelmesek élete végül rendeződik, méghozzá boldogan, de a túl giccses, nyálas dolgokért nem rajongtam. Ezért némi fenntartással kezdtem bele ebbe a könyvbe. Egy átlagosan szórakoztató estét ígért számomra a fülszövege. Ám amikor elkezdtem olvasni meglepődtem. Méghozzá pozitívan.

A történet elején Jennifer próbálja meg magát túltenni férje elvesztésén, nem sok sikerrel. Életét próbálja visszaterelni a megszokott mederbe, amikor telefont kap, miszerint imádott nagyanyja -Sam- kórházban van, kómában. Így hát csapot-papot otthagyva rohan gyermekkori nyarainak színhelyére, ahol nemcsak a saját emlékeit kell megemésztenie, hanem a nagyszüleiét is. Persze közben besétál életébe a nagy szerelem...de vajon sikerül-e megtartania?

Ezt így nézve csupa klisét látunk. Mégis...valahogy a történet magával ragadja az embert. Talán azáltal lesz személyesebb a hangvétele, hogy a nagymama levélben meséli el életének eleddig elhallgatott részeit. Hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, vajon milyen volt a nagyszülője gyerekként, és miket élt át. És mégis...ma már alig van rájuk időnk, és az a sok történet, ami a múltunk része, elvész örökre.
Persze nem tökéletes a mű, volt ahol csak felhúzott szemöldökkel jeleztem hitetlenkedésemet, de ez meglepően kevés helyen volt. Lefoglalt ez a világ, ahol a nő megpróbál a saját maga által alkotott falakon átlépni (ez ismerős rész számomra is), és elfogadni az élet adta örömöket, miközben vele együtt alig várjuk, hogy folytathassuk a leveleket Sam múltjáról.

Nem túl hosszú történet, ami tökéletes egy délután-este eltöltésére, amikor egy kedves, kicsit romantikusabb könyvet szeretnénk olvasni, ahol szerethető szereplők vannak. Ez a történet nem akar többnek látszani, mint ami. De időnként pont erre van szüksége az ember lányának.

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 216

2011. október 1., szombat

Bátornak lenni néha nehezebb, mint gondolnád

Niccoló Ammaniti: Én nem félek
5/5

A könyv első olvasatra nagy kedvenc lett. A történet az első mondatoktól kezdve magával ragadott, és nem engedett el az utolsó mondatvégi pontig.
Rengeteg kérdést vetett fel bennem, és egy nagy adag bizony megválaszolatlanul maradt, ezekre ugyanis az olvasónak magának kell megkeresnie a választ. És ez jó. Nem szeretem, ha a számba rágják, mit is kell gondolnom az adott témáról. Itt aztán volt mind gondolkodnom.

Egy forró, nyári napon vagyunk, valahol Olaszországban, egy falucskában, ahol mindenki ismer mindenkit. A gyerekek épp versenyeznek egymással, miközben a felnőttek a házakban próbálják valahogy elviselni az időjárást.
A verseny vesztese, Michele, a büntetését végzi, amikor egy talált kis faház korhadt tetőgerendáin csúszik-mászik. Már-már baj nélkül sikerül teljesítenie a feladatát, amikor egy rossz mozdulat miatt megcsúszik és lezuhan. Nem esik komolyabb baja, ám egy olyan felfedezést tesz, ami megváltoztatja az ő és az egész falú életét...

Az író nagyon hitelesen mutatja be az emberi tulajdonságok teljes tárházát. A kapzsiságtól kezdve a szereteten át a gyermeki gonoszságig,kegyetlenségig. Egy kis falu, ahol az emberek megélhetése nem egyszerű, és természetes, hogy vágynak a jobbra, többre. A kérdés az, ezért meddig képesek elmenni? Mit hajlandó feláldozni valaki azért, hogy jobb életet biztosítson magának, a családjának? Miközben ezek a kérdések mocorognak a fejünkben, végig követhetjük Michele tipródását is, a családhoz való hűség, és az őszinte segíteni akarás között. Olyan terhet cipel ő, mely egy felnőttet is komoly próba elé állítana. Mert mi is az igazi bátorság? Pláne, ha ez ember még gyerek? És kik az igai szörnyek? Azok, melyek a fantázia által megteremtve éldegélnek az ágyad alatt? Vagy talán azok a felnőttek, akikről eddig azt hitted, hogy ismered őket.

Hihetetlenül jól megalkotott szereplők és helyzetek haladnak el a szemeink előtt, miközben egyre hevesebben verő szívvel várjuk a végső megoldást. Kifejezetten tetszett, hogy nem csak a felnőttekre van kihegyezve a történet, sőt, sokkal inkább a gyerekekre, főleg Michele-re. Nagyon pontos, ahogyan leírja a kegyetlenkedést, ahogy egymással bánnak, csak mert esetleg unatkoznak, vagy mert kell egy valaki, akit kipécézhetnek maguknak, ez esetben természetesen az egy szem lányt. Persze megfogalmazódik bennünk is a kérdés, miért van még velük, ha mindig őt bántják? Egyszerű. Ki mással lenne? Ha nincs más lehetőséged, akkor bizony fogakat összeszorítva teszel meg mindent, csak hogy elfogadjanak...vajon nem ezt tesszük mi is, csak épp már felnőttként?

Kérdések, és válaszok, gomolygó, alaktalan gondolatok. Amik kicsit a helyükre kerülnek a történet végére, ám én még napokig a bűvkörében éltem.
Csak ajánlani tudom. Több rétegű történet, felnőttnek, és fiatalabbaknak egyaránt élvezhető. (Mondjuk kicsiknek azért nem ezt olvasnám fel esti mesének.)

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 260

Ha a határok elmosódnak

Joyce Carol Oates: Egy szép szűz leány
3,5/5

A főhősnőnk ebben az esetben egy 16 éves, szegényebb családból származó lány, Katya, aki bébiszitterként dolgozik.
Egy délután, amikor épp a két kisgyerekkel sétál, találkozik egy idős úriemberrel, Kidderrel. Akiről kiderül, hogy dúsgazdag, híres, gyerekkönyveket írt, fest, és zenét szerez...egyszóval egy igazi polihisztor. Katya-t mint modellt szeretné többször is látni, természetesen megfizetné a dolgot.
És ekkor kezdődik el az igazi történet, mert bizony az olvasó érezheti, itt nem csak egyszerű "modellkedésről" lenne szó. Bár Kidder cseppet sem erőszakos, és figyel a lányra...azért még sem az a fajta kapcsolat alakul köztük, amit az emberek jó szemmel néznének. Ám mielőtt a történetet elkönyvelnénk, mint egy öregember perverz vágyairól szólónak, hirtelen új és meglepő dolgok kerülnek a felszínre...
Érdekes volt...mostanában valahogy vonzom magamhoz az ehhez hasonló történeteket, és emiatt már kicsit fásultan, távolról nézem a cselekményeket. Lehet, ezért nem fogott meg igazán. Katya személyét kifejezetten idegesítőnek éreztem, hogy néha már sikítva dobtam volna ki a könyvet az ablakon. Pedig egy tini ebben a korban, még ha munkakereső is, mint ő, még gyerek. Természetes, hogy hangulatingadozásai vannak, és ehhez mérten az elhatározásai is olyan gyorsan változnak. És ráadásul nagyon finoman adagolva belepillanthatunk a múltjába is, láthatjuk a cseppet sem tökéletes gyerekkorát, ami sok mindent megmagyaráz. Még sem sikerült hozzám közel kerülnie.
Marcus Kidder...tehetséges, idős, és gazdag. És mindezek mellett a jóval fiatalabb nőket, sőt inkább lányokat kedveli. Még akkor is, ha jól megfizeti, még ha valamilyen szintig figyel is a másikra...azért számomra ez a fajta vonzódás beteges.
S bár a könyv vége felé egy újabb, cseppet sem egyszerű téma kerül boncolgatásra...nem sikerült megfognia. Kicsit olyan érzésem volt olvasáskor, mintha egy csomó, roppant kényes témát ugyan elkezdene boncolgatni az írónő, de nem megy igazán a mélyére, nem sikerül közel hoznia az olvasóhoz ezeket a dolgokat. Pedig olyan területek ezek, melyek a mai világban elhallgatottak, tabuk.

Ez volt az első könyvem az írónőtől, így nem tudhatom általában milyen a stílusa, de az biztos, ezzel engem nem nyert meg.

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 254

2011. szeptember 30., péntek

Budapest...

Kondor Vilmos: Budapest Noir
4/5

Budapest, a '30-as években. A történet főhőse egy újságíró, Gordon Zsigmond. Az aktuális "ügye" egy fiatal zsidó lány, akit holtan találnak egy kapualjban.
Nem ez az első esete, mégis ez most valamiért más. Miután rájön, hogy a megszokott segítséget nem kapja meg, maga kezd el nyomozni, és egy szokatlan világba kalauzolja el az olvasót...

Kicsit furcsa volt egy olyan történetet olvasni, ami Magyarországon, és azon belül is Budapesten játszódik. Bár nekem az utca és hely nevek csupán ismerősen csengtek, nyilván aki élt ott, maga előtt is láthatja az adott utcát.
Nem olyan régi múltba vezet minket vissza az író, mégis...más a hangulat, a megszokott világ. Főleg ha a perditák, bokszolók, verőlegények területére tévedünk, ahonnan örülhetünk, ha élve kijutunk, nemhogy sértetlenül.
Ami még megfogott, az a remek leírások. De nem csak a környezeté, melynek hatására én magam is beültem a kávézóba, vagy épp egy füstös kocsmába, hanem a társadalmi rétegek bemutatása, és az érdekek egybefonódása. Ez utóbbi ma is meglévő probléma, mégis...olvasni róla sokkal szórakoztatóbb, mint esetleg megélni.
Nem vagyok egy nagy krimi olvasó, de ez kifejezetten tetszett. Egy teljesen egyszerűnek induló ügy, mely ahogy halad előre a cselekmény egyre bonyolultabb lesz, ám a végén a mi szemünkről is lehull a fátyol, és megértjük az összefüggéseket, melyek ugyan külön-külön megvoltak...még sem álltak össze egésszé. Mindeközben persze az emberi érzelmek között is lavírozunk, nevetés, aggódás, félelem...ez mind előjön ebben a könyvben.
Természetesen a történelmi tényeket sem hagyja figyelmen kívül az író. Mind a nagyvilágét, mind az országét, és a városét is. Szerintem igen nagy munka állhatott a történet megszületésének hátterében, a minél pontosabb, és hitelesebb írásért.
Megérte.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 194

2011. szeptember 28., szerda

Mikor csak azt szeretnéd, hogy szeressenek...

Margaux Fragoso: Csak ha te is akarod

Ez egy olyan könyv, amire nem lehet, legalábbis én nem tudok pontot adni. Mert itt mit pontozzak? Egy másik ember szenvedését, félelmeit?

Margaux családi háttere hagy némi kívánnivalót maga után, de ezzel persze nincs egyedül a világon. Édesapja gyakran kénytelen munka után nézni, hajlamos az ivászatra, és a környezetében élőket terrorizálni. Édesanyja pedig paranoiával, és öngyilkos hajlammal küzd...
Mindez egy 7 éves gyereket érzékenyen érint, hiszen azt szeretné, hogy figyeljenek rá, és szeressék. Ki ne ezt szeretné?
Nos, a férfi ezt használja ki. Peter, aki kedves, figyelmes, és otthona egy tökéletes világ egy olyan fantáziával megáldott kisembernek, mint Margaux.
Kezdetben ezzel nincs is baj. Ám egy nap Peter úgy dönt, néha ő is megérdemel egy kis "ellenszolgáltatást".

Ami talán igazán megrázó, az a gyermek ragaszkodása, és félelme, hogy elveszítheti azt a személyt, aki figyel rá, ezért aztán mindent meg tesz neki, még azt is, amit először nem akar. Mindig elcsodálkozom azon, hogy milyen furmányos köntösbe tudják csavarni a felnőttek a mondanivalójukat, hogy a végén úgy érezd, te is azt akartad, vagy az jó neked...Peter ezt maradéktalanul ki is használja. És mégis...tényleg foglalkozik a lánnyal. Játszik vele, ajándékokat készít neki, elviszi motorozni, úszni...
Ahogy a lány egyre idősebb lesz, úgy kezdik zavarni egyre inkább bizonyos dolgok, de nincs ereje, vagy talán nem is akar tényleg kilépni ebből a kapcsolatból. Olyan magatartásformákat vesz fel, melyeket csak bizonyos helyzetekben használ.

Felkavaró történet, ahogy a lány őszinte gondolatait, emlékeit olvassuk, és magunk előtt látjuk a megelevenedő képeket. A jót, és a rosszat is. Mert vannak benne vidám pillanatok, ahol az ember önként is elmosolyodik. Hiszen nincsen árnyék fény nélkül...
Nem úgy kell nézni, mint egy nagyra törekvő irodalmi művet, mert nem ez a célja. Tulajdonképpen egy napló, mely talán segít a tulajdonosának megérteni és elfogadni a dolgokat. Itt nem feltétlenül találod meg a költői eszközök tárházát...de nem is hiányolod. A történet maga túlságosan lefog foglalni. És hogy a végére mit fogsz gondolni? Ki tudja. Én szívből senkit nem tudtam utálni, néha volt, hogy megvetettem egyes cselekedeteiket. De oly nehéz elválasztani a szürkében azt, hogy mi a fehér, és mi a fekete. Ki az áldozat, és ki a bűnös...talán mindenki egy kicsit mind a kettő...hiszen a múltja meghatározza az ember jövőjét is, és ebben a könyvben nincsenek szép, csodás múltak, csak olyanok, melyet megpróbálnak elfelejteni.

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
Oldalak száma: 398

2011. szeptember 19., hétfő

Elmered-e mondani...

Kathryn Stockett: A segítség
5/5

A mostanában olvasott könyvek közül ez volt a kedvencem. Nem végig vidám, és igen elgondolkoztató, mégis...van benne valami, ami nagyon megfogott. Talán hogy kihallatszik belőle a remény, a vágy arra, hogy jobb legyen az élet. Mindenkinek.

Az írónő nem a legegyszerűbb témát választotta. A faji megkülönböztetés ma is komoly probléma a világon, maximum a célkeresztbe kerülők változtak. Ha változtak.
A történet a '60-as években játszódik Jackson-ban, ami főleg fehérek által lakott terület, és ahol még igen komolyan veszik a különbségeket ember és ember között.
Ebben a városkában van születőben egy könyv, mely talán változtat a dolgokon, talán nem, de mindenféleképpen veszélyes. Mind az írójára, mind a benne felszólalókra. Ugyanis a "fekete cselédek" mesélik el őszintén mindennapjaikat az őket foglalkoztatóknál. Vannak vicces, szeretetteljes történetek, szomorúak, vagy épp elkeserítőek.
Mindezek mellett még a főbb szereplők jelenét is figyelemmel kísérhetjük. És szép lassan rájövünk, mindenkinek meg van a maga keresztje.

Érdekes volt olyan ilyen szemszögből nézni a világot, amibe nagyon sokan beleszületünk, és alapvetőnek tartjuk. Miközben mások csupáncsak a peremre szorulva léteznek.
Alapvetően nem kenyerem a mások háta mögött áskálódás, így hát rögvest megtaláltam a legunszimpatikusabb szereplőt magamnak, akit teljes szívemből utálhattam. Mást csak sajnáltam, hogy félelem miatt, vagy mert valamit remélt, nem állt ki a másikért.
Nyilván nem volt könnyű abban az időszakban egy ilyen dolgot felvállalni, hiszen mint láthattuk, már csak a gyanú is elég volt, hogy retorziókat vonjon maga után, és ki szeret egyedül, magányosan élni? Senki.
Szeretném azt hinni, hogy szükség esetén én is képes lettem volna erre...de ki tudja? Én nem.

Azért maradt némi kíváncsiság bennem, hogy vajon kivel, mi történt azután, de talán jobb is, hogy a képzeletünkre van bízva. (Mindenesetre egy folytatásnak nem tudnék ellenállni. :D).

Ami kicsit zavaró lehet, az a beszédstílus, amiben némelyik szereplő megszólal, de hamar belerázódik az olvasó, nekem csupán néhány oldal kellett hozzá. A hangulatkeltéshez szerintem tökéletesen illet.

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 590

2011. szeptember 18., vasárnap

Az első...

Claire Loup: Amikor életemben először
4,5/5

Mindenki emlékszik arra, milyen volt tinédzsernek lenni. Saját magunknak megtapasztalni új dolgokat, amelyek a felnőttek világába tartozott. Amikor úgy éreztük, mi mindent tudunk, és jobban, mint más. És nem érhet meglepetés bennünket ebben az életben...

A történetben egy fiatal lány emlékein keresztül leshetjük meg az ő "első" élményeit. Első komoly szerelem, első sminkelés próbálkozás, első család nélküli nyaralás és így tovább.
A történetek egy jelenkori pillanattal indítanak, ami a szereplő egy régi emlékét hívja elő, mi pedig a kalandokat olvasva jókat mosolyoghatunk, vagy épp meglepődhetünk. De mindenekelőtt a saját emlékeinkkel hasonlíthatjuk össze.
Így volt ez nálam is. Nem egynél volt úgy, hogy felnevettem, hogy igen-igen, ez velem is így történt.

Egy kedves kis történet, mely kikapcsolódást nyújthat, és lehetőséget saját viszontagságos felnőtté válásunk felidézésére, mely visszanézve viccesebb, mint ahogy akkor éreztük. De ennél komolyabb dolgot ne is várjunk a történettől, ám szerintem nem is hiányzik. Néha jól jönnek az ilyen "limonádé" történetek, melyek csak kikapcsolnak, de semmi komoly, vagy mögöttes üzenetet nem kell keresni bennük.

Ha valaki az ilyesfajta könyveket nem szereti, nem ezzel fogja megszeretni. Akik pedig egy kis kikapcsolódásra vágynak, szerintem nyugodtan kézbe vehetik. Akik pedig tini korszakukat élik, olvassák el, és talán képesek lesznek nevetni a dolgokon, és saját helyzetüket is lazábban veszik majd. Mindenki átesett ezen, ahogy azt a könyvben is olvashatjuk.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 236
Nick Barkow: Szomorú vasárnap
3/5

Ki ne hallotta volna már legalább egyszer a híres számot, amelynek hatására sokan vetettek véget az életüknek? A szomorú vasárnap nem csak kis hazánkban szerzett magának rajongókat, hanem szerte a nagy világon. A zene mellett film is készült  valamint egy könyv, ugyanezen címmel.
A filmet nem láttam, így nem tudom, mennyire követi a könyvet, vagy épp fordítva, mások mondták, hogy igen eltérnek egymástól...

Na de e pillanatban minket a könyv érdekel.
Akárcsak a zene, ennek a történetnek is meg van a maga melankolikus, szomorú hangulata. Senki se várjon eget rengető cselekménysorozatot, mert nem erre épül a könyv.
3 különböző ember életét követhetjük nyomon, akik különbözőbbek már nem is lehetnének, mégis a történelemnek és a véletlennek köszönhetően az életük találkozik, hatással lesznek egymás sorsára. Ki így, ki úgy.
Ami engem kicsit visszatartott, az a hosszú, és mélyen szántó gondolatok kifejtése. Természetesen az akkori helyzetben semmi sem volt egyszerű, és világos...de azért nekem kicsit hihetetlen volt elképzelni, hogy egy étterem tulajdonosa ilyen mérvű gondolatokkal foglalkozzon, miközben saját életét is féltheti. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem voltak ilyen emberek. Mégis úgy érzem a gondolatok mondandóját átlehetett volna úgy is adni, ha nem ilyen cirkalmas, jelképes fogalmakkal magyarázzák a szereplők. Néha csak sokadszorra értettem meg pontosan, mire is utalnak, mert a mondat közepén az újabb képek bevitele már teljesen elveszejtett.
Mindezek mellé még az is kicsit zavaró volt, hogy a jelen, a múlt és egy csöppet a jövő (mármint a történet szempontjából) váltásai nem elég egyértelműek, és még én ott tartottam, hogy megszületett a csodás muzsika, a történet már előre ugrott a jövőbe.

A hangulat teremtés, a költői képek sora remekül kivitelezett, még ha nálam nem is a megfelelő hatást érte el.

A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnek az élet létkérdéseiről gondolkozni, és filozofálni. Valószínűleg néhány év múlva még olvasom, mert ahogy változunk, úgy másképp látunk dolgokat, talán a történettel is így lesz.

Kiadó: Vox Nova
Oldalak száma: 148

2011. szeptember 11., vasárnap

Család

Anne B. Ragde: Berlini nyárfák
4/5

A történetet inkább azoknak ajánlom, akik jobban szeretik a jellemrajzot, hátteret megismerni, és nem egy pörgő cselekménysorozatra vágynak. Ebben az esetben ugyanis a történet tökéletes.

A Neshov családot összehozza az idős édesanya betegsége, illetve halála. A 3 testvér igen különböző egymástól, ennek köszönhetően hosszú-hosszú ideje nem voltak így együtt. Ám ez most megváltozik.

Miközben megismerjük közelebbről a lassan omladozó családi birtokon a szereplőket, közelebb kerülünk a múlthoz is, és egy cseppet sem kellemes titokhoz. Ami mindenki életét meg fogja változtatni. Valószínűleg. Ugyanis a könyv itt fejeződik be, tehát a folytatást kíváncsiságunktól hajtva elolvassuk. Már ha megtetszett a dolog.
Van egy sajátos atmoszférája a történetnek, az elkeseredettség, a menekülési vágy, a szeretethiány és még sok minden megtapad rajtunk, ahogy lapozunk. Belénk ivódik, de pont ez kell ahhoz, hogy a szereplőket magunkhoz engedjük. Ugyanis enélkül...nekem ellenszenvesek voltak. Amíg el nem kapott ez a kicsit "ködös" hangulat, kifejezetten ellenszenvesek voltak, eltúlzottak, hamisak. Ahogy haladtam a történettel, úgy lassan belekapcsolódtam az életükbe, és már jobban megértettem őket. De továbbra is Erlend és a párja volt a kedvenc karakterem, ők azok, akik a minimális vidámságot biztosítják.

A történet elgondolkoztató, de komor. Viszont hihetetlenül jól festi elénk a tájat. Mind a környezetét, mind az emberi lélekét. Hogy kinek melyik lesz szimpatikusabb, az már az ő döntése lesz.

Kiadó: General Press
Oldalak száma: 300

2011. szeptember 10., szombat

Semmi sem az, aminek látszik

Graham Hurley: Sötétség
4/5

A reggeli Londonba tartó vonat egy embert gázol a Buriton alagútban. A férfit meztelenül, terpeszben a sínekhez láncolták, a kulcsot némileg messzebb megtalálták. Bosszú? Vagy öngyilkosság?

Innen indulunk ki a történettel. Az esetet Winter felügyelőnek kellene kiderítenie, aki épp egy komolyabb műtét után van. Ő azonban nem ezzel az üggyel foglalkozik. Vagyis nem csak ezzel. Sokkal jobban megfogja az az eltűnt ember, akit a személyazonosság keresése közben fedezett fel.


Nem nagyon olvasok krimiket, de ez a könyv több szempontból is megfogott. Egyrészt a bogarasabbnál bogarasabb felügyelők felsorakoztatásával, akiknek a személyisége remekül ki van dolgozva. Már-már az olvasó előtt állnak.
Másrészt azzal, ahogy a két különböző esetet milyen remekül vonta össze, anélkül követhettük az események alakulását, hogy elkeveredtünk volna.
Harmadszor pedig az a sok-sok csavar. Minden esetben, mikor helyére került egy újabb kirakós darab, az állam lezuhant a földig, és úgy voltam vele: Engem ezek után már nem lehet meglepni. Hehe. Dehogynem.

Ajánlom azoknak, akik alapjáraton szeretik a krimit, mint műfajt. Nem fognak csalódni, itt nem lesz olyan, hogy 10 oldal után tudom, ki a tettes, és miért csinálta. És ajánlom a műfajjal még csak ismerkedőknek, mert a történet magába szippant, a szereplőkkel, a kicsit sajátosan komor hangulattal, a kirakósokkal, melyek valahogy összeillenek. Hogy a végén rájöjj arra, itt minden, mindennel összefügg.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 384

2011. augusztus 25., csütörtök

Biológusnak lenni ezt jelenti...

Stacey O'Brien: Wesley, kedvesem
5/5
Imádtam. Minden egyes sorát. Ennek több oka is van.
1. Gyerekkorom óta szerves részei az állatok az életemnek. Néhány évet leszámítva mindig volt valamilyen jószágunk otthon. Kutyák, macskák, aranyhalak, teknős, hörcsög, mókus...El sem tudtam volna képzelni az életet nélkülük.
2. Ökológusnak tanulok, ezért nagyon sok dolog ismerős volt nekem. Az elhivatottság, melyet egy nem biológus némi lenézéssel eltűr :D, és csak egy másik ugyanolyan "hibbant" személy tud megérteni.

A történet elragadó, kedves. Nyomon követhetjük a gyöngybagoly és a fiatal nő életét, melyben bizony voltak nehézségek, de kitartottak. Nem csak egy olyan élőlény érzelmeibe, "gondolkodásába" nyerhetünk bepillantást, amit a való életben nem nagyon tehetnénk meg, de kicsit a biológusok hozzáállását is megismerhetjük. Mindkettő szórakoztató a maga nemében. Én sokat nevettem, vagy mosolyogtam, miközben ezt a könyvet olvastam (amit egy nap alatt el is végeztem), mert ismerős volt a probléma: Hogyan egyeztessük össze az életünket egy vad élőlénnyel, akiért felelősséggel tartozunk.
Ez nem csak arról szól, hogy mennyi mindent kell megváltoztatni, feladni, vagy kompromisszumokat kell meghozni. Hanem arról, hogy felfedezel egy másik személyiséggel, ami ugyan eltér a megszokottól, de éppoly varázslatos, a szeretetről, amit adsz és kapsz. És az élményekről, melyek akkor is megmaradnak, ha már a kedves lény nincs is köztünk.

Ha szereted az állatokat, vagy legalábbis érdekelnek, akkor nyugodt szívvel ajánlom. És azoknak is, akik nem hiszik, hogy attól, hogy valami más, még érezhet úgy, mint mi. És hogy mennyi mindent tanulhatunk a világban egymástól...

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 270

2011. augusztus 21., vasárnap

Életek

Colleen McCullough: Tövismadarak
5/5

A könyv egyetlen család életét meséli el. A Cleary család tagjai Frank, Jack, Hughie, Stuart, Maggie, Fiona és Padraic. A történet elején még Új-Zélandon élnek, szűkös körölmények között. Ám mindent megváltoztat egy levél, Padraic nővérétől, Ausztráliából. Melynek hatására a család felkerekedik, és átköltöznek egy számukra ismeretlen világba. És elkezdik új életüket, mely éppúgy bővelkedik örömben, mint rengeteg szenvedésben.

Nagyon  megfogott. Talán mert világ életemben szerettem volna, ha több testvérem van, és nem én lennék a legidősebb. És mert egy olyan világot mutatott be, melyet én már csak hallomásból ismerhetek. Illetve megragadott az is, hogy itt a cselekmény szálai mindig nagyon erős női szereplőkre éplünek. Kezdetben Mary és Fiona, majd Fióna és a lánya Maggie, a legvégén pedig belép még a képbe Maggie lánya Justine. Elsőre talán nem tűnik ez fel az olvasónak, hiszen nagyon sok férfi szereplő van benne, szerelmek - melyek beteljesülése talán fájdalmasabb volt, mintha nem jöttek volna létre - háború, hűség...
És mégis. Bármi történik, vagy épp a múltba tekintünk vissza, az egészen tisztán köthető valamely nőhöz. Pedig abban a világban még mindig kevesebbet értek, mint a férjük, fiúk, testvérük.

Nagyon jól megírt történet, egy pillanatra sem ereszti az olvasót, és a váratlan fordulatok nagy része tényleg váratlan. És a személyek emberiek. Hibáznak, nem is egyszer. De újra felállnak. Már nem ugyanazok az emberek, akik előtte voltak, de megpróbálják folytatni az életet. Úgy ahogyan lehet. Bár mást talán nem is tehettek volna.
A háttér is precízen ki van találva, mind a környezetet, történelmi hátteret, és a vagyoni megkülönböztetésen alapuló rétegeket tekintve.
Szeretem azokat a könyveket, ahol a leíró részek megtalálhatóak, de nem esnek túlzásba. Itt mondjuk nagyon határvonalon mozogtunk - legalábbis az én ízlésemet nézve - de tagadhatatlanul elérte azt, hogy megjelenjen a szemem előtt a táj, ahol épp jártunk.

Ha olyan könyvet keres, ami több napon keresztül foglalja le, szeret egyetlen család életét végig követni, kíváncsi az emberi lélek különféle megpróbáltatásaira, és hogy ezeknek mennyire tudunk - illetve nem tudunk - ellenállni...akkor nyugodt lélekkel ajánlom.

Kiadó: Európa
Oldalak száma: 641, 892 (kiadástól függően)

2011. augusztus 20., szombat

Ez szerelem...?

Colette: Chéri - Egy kurtizán szerelme
3,5/5

A történet főként Párizsban játszódik. A gazdag kurtizánok világába csöppenünk, akik még hébe-hóba (főleg saját szórakozásuk érdekében) még el-elcsábulnak, de inkább már nyugodt "vénkisasszony" életüket élik. Összeülnek kártyázni, pletykálni, és a másik végzetét lesni.
De a történet vezérfonala nem ez. Hanem azaz érdekes kapcsolat, mely Léa és Chéri között van. Léa középkorú, és együtt él a nála jóval fiatalabb Chérivel, aki ráadásul kurtizán barátnőjének egy szem fia. (Nah, én kb. itt fogtam padlót.)
Kicsit az anyja, kicsit a szeretője. Anyáskodik felette, segít a feleségkeresésben stb. Miközben az akaratos, zsarnokoskodó, hirtelen haragú férfi - aki a leírás szerint az egyik leggyönyörűbb férfi, akit csak nő kívánhat - kiélvezi az életet. Más kontójára, mert a saját pénzét nem szívesen költi.

Egyikük sem mondja ki, hogy szerelmesek. Csak a házasság után jönnek rá arra, hogy valami hiányzik az életükből. És mindketten menekülni kezdenek, a maguk módján. De vajon tényleg szerelem, ami hajtja őket?

A nem mindennapi kapcsolat - bár manapság egyre többször lehet ilyen kapcsolatokat látni - és a személyiségek akár még érdekessé is tehetnék a történetet. De...annyira a kapcsolatra koncentrál, hogy mást nem nagyon bont ki a történet. Némi betekintést kapunk arra, hogy ezek a nők, milyen érdekes kapcsolatban állnak egymással.
Én hátast nem dobtam a történettől, de egyszer elolvasható. Komolyabb gondolatmeneti hiba nincs benne, egyszerűen csak nem varázsolt el.

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
Oldalak száma: 214

2011. augusztus 16., kedd

Olvasási szokásaim

Az utolsó hét témái:
Olvasási szokások változása
Évszakok és könyvek, avagy milyen könyvet olvas tavasszal, nyáron, ősszel, télen?
Olvasási szokások: hol, mikor olvas szívesen? (otthon, tömegközlekedésen, parkban, erkélyen, reggel, délben, este, stb.)

Elérkeztünk az utolsó héthez, az utolsó bejegyzéshez ebben az eseményben. Hiányozni fog :).
Na de lássuk a témáinkat!

Olvasási szokások változása. Egy-két dologban változtak csak, szerintem. Az egyik, hogy bővült az érdeklődési köröm. A másik pedig hogy nem csak papír alapon olvasok :). Ezen kívül minden más ugyanolyan mint jó pár évvel ezelőtt.

Igazából teljesen mindegy kint milyen évszak van épp, nem befolyásolja a könyv választásomat. Sokkal inkább a történet az, ami meg fog, és az mindig az aktuális hangulatomtól függ :D.

Hogy hol olvasok a legszívesebben? Otthon a nyugodt szobámban, ahova szépen bezárkózhatok a könyvekkel. De ha le-föl utazgatok az egyetemi városom és az otthonom között, természetesen a vonaton is kihasználom azt az egy órát :). Erkélyünk ugyan van, de sose szoktam rá arra, hogy ott kint olvassak, ha nagyon szabadban akarok olvasni, akkor felkerekedek és a szomszédságban lévő arborétumba kikocogok és ott ülök le valami nyugisabb részen.
Időpont pedig mindegy. Bármikor rám jöhet az olvasás :D.

Élveztem ezt a hét hetet, azt, hogy mások mit gondoltak ugyanazon témáról. Na meg a témákat, melyek némelyike elgondolkoztatott.

2011. augusztus 14., vasárnap

Egy varázslatos világ

J. K. Rowling: Harry Potter
5/5

Újra olvastam a sorozatot. Úgyhogy most egy ideig még szerintem Harry Potter lázban fogok égni, és mindenről az fog eszembe jutni. Csak a környezetem bírja :).
Emlékszem, hogy gyerekként mennyire vártam a magyar megjelenését minden kötetnek. Mivel általában télen hozták ki, nagyanyám karácsonyi ajándéknak megvette, én pedig "roppant meglepődve" bontottam ki a csomagolásból az újabb és újabb köteteket.

Más volt felnőtt fejjel olvasni. Most is elbűvölt, magával ragadott. Hiába tudtam, nagyjából mi fog történni, ugyanúgy izgultam a szereplőkért. De. Már észrevettem a túlzásokat, a várható fordulatokat. És nem Harry volt az egyetlen kedves szereplőm.
7 kötet, melyben egy fiú izgalmas, és egyben veszélyes kalandjait követhetjük végig a varázslóvilág keretein belül, ahol nincsenek lehetetlenek. Találkozunk barátsággal és ellenségeskedéssel, békével és háborúval, reménnyel, élettel és halállal. A szereplők fejlődnek, ahogyan nőnek. Gyermeki ártatlanságot átveszi a tinédzserek hirtelen érzelmi hullámvölgyei, majd a fiatal felnőtt érettebb döntései.
Mindenki megtalálja azt szerepet, ami ráillik, aminek hatására saját maga kerül bele a történetbe. Ez talán az egyik legnagyobb vonz ereje.

Persze nem tökéletes, ahogyan talán egy ember által készített mű sem lehet az. A jó és rossz küzdelmét dolgozza fel, akárcsak más történetek. Vannak kliséi: örök szerelem, hirtelen pálfordulások, kedves személyek halála okozta katarzis...
Sokak szerint túl erőszakos, amolyan "gyerek horror". Értem mire gondolnak alatta. De szerintem még mindig mesésebb kabátba van csomagolva, és értelemmel ellátva, mint jó néhány mesefilm, melyet a mai gyerekek néznek, vagy játék melyet játszanak. Én ezzel a történettel együtt nőttem fel. Nem hiszem, hogy súlyos károsodásokat szenvedtem volna tőle. Nem rosszabb, mint mondjuk egy-egy esti mese. (Kicsiként  Kékszakállútól sokkal jobban féltem, mint Voldemorttól :D). Szerintem ha a gyerekem elmúlna 11 és érdekelné, gondolkozás nélkül odaadnám neki. Esetleg elolvasás után átbeszélném vele.

Lehet szeretni, lehet utálni. De egyszeri elolvasásra mindenkinek ajánlom. Olyan világ tárul fel előttünk, mely remekül ki van dolgozva, hasonló a miénkhez mégis más.

Kiadó: Animus
Oldalak száma: 316, 398, 674, 754, 624, 624 (résztől függően)

2011. augusztus 10., szerda

Mit olvasunk, és vajh miért?

Az olvasás 7 hete eseménynek a 6. hete :D.
Témák:
Klasszikusok kontra kortárs irodalom
Magyar kontra külföldi irodalom, avagy miért félünk egy-egy magyar/külföldi író művétől?
Regények kontra novellák: Ön melyiket preferálja? Miért? Olvas-e novellákat?
Az iskolai irodalomórák bátorítanak vagy tántorítanak? Miért olvasnak egyre kevesebbet a fiatalok? Ön mit olvastatna az ifjúsággal?

Van itt miről írni. Lássuk hát szép sorjában.

Klasszikusok kontra kortárs irodalom. Sokan esküsznek vagy erre, vagy arra. Az én véleményem az, hogy akkor lesz teljes az ember ismerete, ha mind a kettőt kipróbálja. Hiszen honnan tudnád, hogy szereted vagy utálod, ha sosem olvastál még olyat? A klasszikusok lehetnek éppoly érdekesek mint a kortársak, és a kortársak között is találhatunk oly gyöngyszemeket, mint a régi nagy művek között. De ízlés válogatja nyilván, ki mihez fog jobban ragaszkodni. De rögvest nem érdemes elutasítani egyiket sem.

Ugyanez a véleményem a magyar és a külföldi irodalomról. Vannak jó írók mind a két táborban, és persze kevésbé jók is. Az azonban tény, hogyha bemegyünk egy könyvesboltba, sokkal több külföldi tollából kikerült könyvet találunk, mint magyarét. A jobb reklám teszi? Talán. Vagy ők tehetségesebbek? Ezt már nem hiszem. Jobbak a lehetőségeik, amelyet kihasználhatnak. Nem egy olyan írást olvastam már amit nem adtak itthon még ki, pedig van olyan jó, sőt jobb, mint néhány amerikai társa. Remélem, majd változni fog a dolog, és az emberek többségének nem csak a kötelező olvasmányok jutnak eszébe (már ha egyáltalán olvasta azokat) a magyar irodalom hatására.

Ha valamit olvasni kell, akkor inkább regény párti vagyok. A novellák nekem túl rövidek. :D. És nagyon gyorsan a végére érek. Persze van, amelyik még így is magába szippant, de jobb szeretem azokat a történeteket, amelyek több napon keresztül fogva tartanak. A novellánál mire belehelyezném magam a történetbe, addigra már vége is van. Persze ez csak az én véleményem.

Irodalom óra. Hm. Egyrészt nagyon tanár függő. Nekem több magyar tanárom is volt, váltások miatt, de csak egyre mondanám azt, hogy igazán élveztem az óráit. Ha nem élvezi a diák, akkor meg keresztet lehet vetni rá. Emlékszem még arra, amikor a középiskolában Az arany embert csak 2-en olvastuk el a 30 főből, és hogy végig kúsztam az osztályon, hogy megsúgjam a válaszokat a kis kérdésekre a többieknek. Én mondjuk a kötelező olvasmányok nagy részét szerettem. Kettő kivételével: Szent Péter esernyője, és Anyegin. Minden mást élveztem. Nem tudom mivel lehetne rá venni a gyerekeket arra, hogy olvassanak többet. Ha otthon nem ezt látják, ha az órákat nem élvezik...és lássuk be, a könyvek sose lesznek annyira pörgő tempójúak mint a filmek, vagy gépes játékok...Pedig így egy olyan örökségről mondanak le, mely egészen régóta kíséri az embereket.

2011. augusztus 1., hétfő

Olvassunk valamit...

Az ötödik héthez értünk, lassan közeledik a vége :(.
De addig is...lássuk az e heti témákat!
Témák:
Kedvenc műfajok
„Az vagy, amit olvasol”, azaz lehet-e valakinek a személyiségére következtetni az olvasmányai alapján?
Könyvek, amik megváltoztattak, amik hatottak rám
Milyen könyvet írna legszívesebben?


Kedvenc műfajok bemutatásával világ életemben élet-halál harcot vívtam :), ugyanis én mindenevő vagyok és szeretek mindenbe bele kóstolni. A polcom is ennek hatására elég vegyes felhozatalt mutat. De talán a fantasy, sci-fi, és önéletrajz, ami a leginkább érdekel, a többi pedig hangulatomtól függően jut előnyhöz vagy épp hátrányhoz. A fantasy kicsi koromból maradt meg, mindig elvarázsoltak azok a mesék, ahol tündérek, sárkányok, és más mesebeli lények voltak a szereplők, jó pár visszaköszön a saját írásaimban is. Sci-fi...ez egyértelműen Star Trek hatás, tiniként kirobbantani sem lehetett a tévé elől, ha ez ment benne. Mindig is piszkálta a fantáziámat az, hogy más bolygón milyen élet, társadalom alakulhat ki. (Tipikus biológus...:P). Önéletrajz...phü. Szeretem megismerni az embereket, talán ezért szeretek annyira barátkozni is. A másik személy érzéseit, gondolatait mindig nagy becsben tartom. A legtöbb ilyen témájú könyvem háború alatt íródott, vagy épp egy súlyos betegség miatt stb. Ezek olyan helyzetek, amikben én magam személy szerint nem voltam még (nem is szeretnék, és másnak sem kívánom), kíváncsiságomat tehát valaki más szemein, emlékein keresztül tudom kielégíteni.
Hogy ezek alapján mire tud valaki következtetni a személyiségemre? Fogalmam sincs, hiszen ezenkívül még sok-sok műfaj árnyalja a képet. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan dolgok, amikből tényleg lehet következtetni a személyiségre, de ez vagy bejön, vagy nem. Azért mert mondjuk horrort/trhillert olvasok, nem biztos hogy pszichopata gyilkos leszek, vagy elkorcsosult lélek vagyok (mindkettőt megkaptam már). Egyszerűen csak szeretem.

Könyvek, amik megváltoztattak, hatottak rám? Kicsit minden könyv megváltoztat bennem valamit. Ha jól van megírva. Ami látszik rögtön, az a szóhasználatom, mondat alkotásaim. Az aktuális olvasmányhoz hasonulnak :). Például Stephen King-et olvasva, rövidebb, lényegre törőbb mondatokban írok, beszélek, ellenben egy szépirodalmi könyv után sokkal hosszabb, terjengősebb mondatokat alkotok.  De ezenkívül a gondolkodásban is vannak változások. Sok olyan könyvet olvastam az utóbbi időben, ami után egyértelműen úgy gondoltam, hogy azok a problémák, amik nekem vannak, néha nem is olyan hatalmasak. Mert lett egy viszonyítási pontom. És még sok mindenben szokott hatással lenni rám, függ a könyv mondanivalójától, témájától. De ami teljes változást okozott volna? Olyan még nem volt. Néhány példa, amik nagyon elgondolkodtattak: Szkafander és pillangó, Ewing-kor a young korban, Száz évig élni, Csernus könyvei :D...és még sorolhatnám.

Utolsó téma. Könyv írás. Hű. Én csupán rövid történetek írásában próbáltam ki magam, mert ha hosszabba fogtam bele, valahogy mindig túl sokat szerettem volna belezsúfolni, vagy nem volt türelmem befejezni stb. De mindig fantasy volt a műfaj. Talán mert itt szabadon szárnyalhat a képzelet, olyan lényeket alkothatok meg, melyek nincsenek. Mondjuk ilyen szempontból akár sci-fivel is próbálkozhatnék...
De egyelőre maradok a meséimnél, és a nálam tehetségesebb ismerőseimre hagyom az írás eme mély vizeit :).