2014. január 29., szerda

Szívritmuszavar 2.

Zakály Viktória: Hanna örök

4/5

"Ami köztünk van, soha nem múlik el.
Egy lehetetlen szerelemben nem létezhet happy end… Vagy mégis? Hanna hét éven át várt arra, hogy együtt lehessen szerelmével, de a múlt fájdalmát nem képes kitörölni ritmuszavaros szívéből. Olyannyira, hogy ezúttal egy kórházi ágyon meséli el orvosának annak a történetét, miért képtelen rávenni magát, hogy beleegyezzen a szív-transzplantációba. Hanna újra megtalálja az otthonát, elveszít és kap valakit az élettől, újra képes lesz szívből nevetni, de a spanyolországi utazásán is csak a tenger moraját hallja a szíve hangja helyett. Pedig az nem hazudik, súgja neki, mit kellene tennie, csak a fiatal nő ellenkezik. Végül igent mond és megtalálja azt, ami mindig is ott volt a ködön túl, ahol a tengert sejtette.
Utóirat: visszatérek Csöngére."

Az első kötet habár nem lett a favorit könyvem, mégis annyi lehetőséget rejtett magában, hogy kíváncsivá tett, mi lehet a folytatás? Lesz-e vajon happy end?
Az első oldalakon úgy éreztem, ezzel a könyvvel sem fogok teljesen kiegyezni. Habár már végre neveket is kaptam a szereplőkhöz (nem tehetek róla, de nekem szükségem van arra, hogy valamilyen névvel tudjam őket szólítani), és érezhetően fejlődött a történet is. Sokkal jobban egyben volt, és a szövegkörnyezet sem volt annyira túlcifrázva. Egyszerűen szólt, emberien. A problémám a két főszereplővel volt.
Hanna és Ádám rövid ideig boldogok együtt, majd hirtelen, szinte minden előjel nélkül a férfi közli a lánnyal, hogy nem szerelmes belé. S ezzel már másodszorra töri össze a világát, az életét. Miközben megpróbál újra talpra állni, Hanna megismerkedik Andrej-jal, és egy váratlan fordulat is bekövetkezik. Na mármost, ha én az ő helyében lettem volna, Ádámot úgy elfelejtem, mint a pinty. Már ha lehet, persze vannak olyan körülmények, amik miatt ez nála nem volt lehetőség. De az, hogy ennyire vágyott rá, hogy ilyen szintig boldogtalanná tette a férfi gondolata...furcsa volt, idegen. Számomra a szerelem nem ennyire végletes. Persze voltak, és vannak pillanatok, amikor a szeretem-gyűlölöm között ingadozok én is, de ezek inkább csak pillanatnyi mozaikok, a 3 év alatt nem ezek voltak a fő motívumok. Így nehéz volt beleélnem magam egy ilyen gyötrődésbe, mert óhatatlanul is a logikus énem került előtérbe: ami nem jó nekem, azt el kell felejteni, tovább kell lépni. Mindeközben az sem igazán volt szimpatikus, ahogy szegény doktorral bánt, bár tény, hogy ígérni nem ígért neki semmit. Mégis.

Ezek után jogos a kérdés, ha ennyire nem tetszett, mire adok én 4 pontot? Nos, a véleményemet a könyv második fele mentette meg. Itt sikerült jobban megismerni mindkét fél okait, mozgatórugóit. Kifejezetten tetszett, hogy Ádám gondolataiba is bepillantást nyerhettem, mert addig nagyon távoli volt, kissé rideg. És egyszerre csak ember lett. Nem mondom, hogy egyetértettem minden lépésükkel. Még most is úgy gondolom, hogy azt az időt, amit külön töltöttek, együtt is lehetett volna, ha nem félnek bevallani az igazat a másiknak. És ha Ádám nem úgy dönt, ahogy. A legvégéig szurkoltam, hogy ennyi bonyodalom után, végre együtt legyenek, és boldogan éljenek, amíg meg nem hallnak.

Mindenesetre úgy gondolom, érdemes elolvasni a történetet. A szerelem soha nem ugyanolyan, de nem is kell, hogy az legyen, hiszen mi magunk is mások vagyunk, másképp éljük meg. Ez a történet egy erős, még ha néha fájdalmas szeretetet mutat be nekünk. És hozzánk hasonló szereplőket, akik néha gyengék, akik néha rosszul döntenek. De még sem adják fel.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmlyképző kiadót.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése