2013. augusztus 1., csütörtök

Gender Krónikák 1.

Ta-mia Sansa: A menekülés éve

5/5

"A XXII. században az emberiség több álma is valóra válik: létrejön az Egyesült Országok Szövetsége, amely a világ összes államát egységbe tömöríti, és megtörténik a kapcsolatfelvétel egy értelmes idegen fajjal is. Úgy tűnik, az emberiség beléphet az aranykorba, de ez csak a látszat. A Szövetséget üzleti érdekek kusza hálója szövi át, és a vezetők legtöbbjének egyetlen célja van: mindenkit engedelmes bábbá formálni.
Ebben a világban éli a gazdag, unatkozó feleségek felszínes mindennapjait Sandra Manul, akiről csak kevesen tudják, hogy valójában a múltja elől keresett menedéket a magas rangú Ítélő, James mellett. Miközben az árnyak, amelyek elől elfutott, utolérik, olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek nem csak a saját, hanem az egész emberiség sorsát megváltoztatják.
A Gender krónikák első kötete, A menekülés éve bevezető egy olyan világba, ahol a hagyományos nemi szerepek és az egyensúlyi társadalom ütközik össze egymással – mindez pedig egy olyan jövőben történik, amely akár könnyen valósággá is válhat."

Sansa könyvei (a már megjelentek, illetve a megjelenésre várók) egy új világba vezetnek bennünket, ahol az emberiség kijut a világűrbe, kapcsolatokat épít ki más fajokkal, és teljesen más világfelépítést hoz létre, mint amit mi ismerünk. Vagyis majd csak fog, mert eme kötetben még a számunka is ismerős környezet köszön vissza, ahol a pénz, a hatalom, a tudás az úr.

Sandra egy igen gazdag politikus feleségeként éli az életét, pontosabban inkább átunatkozza, de mindezt eltűri, mert biztonságot nyújt neki ez a környezet. Hogy mitől? Nos, erre csak apránként vezet rá minket a történet, ahogy lassan, mintegy pillanatfelvételeken keresztül bepillantást teszünk a múltjára, ami nem épp egy leányálom. Van itt minden, erőszak, drogok, alkohol, prostitúció, vagyis az élet árnyasabb oldala. Ám a sok évnyi nyugalomnak vége szakad, és Sandrának fel kell vennie a harcot, ha életben akar maradni, és a szeretteit is életben szeretné tartani. Ez ugyebár az egyik főszál.
Sandra alakja az elején nem kicsit, hanem nagyon idegesített. Adott egy elvileg cseppet sem angyalka nő, aki a probléma első szelére strucc politikát folytat. Na ne már, ha hidegvérrel képes volt ölni, akkor ne most kezdjen el azon merengeni egy szál virág szirmait tépkedve hogy: Szóljak? Ne szóljak? Lépjek valamit? Ne lépjek? Viszont amikor végre összekapta magát, sokkal jobban bírtam. S hitelesebbnek is tartottam a cselekedetei alapján kirajzolódó személyt, sőt, érthetőbb lett a vívódása is.
Ezzel a szállal szorosan összefügg a férjével való kapcsolata. Ez ugye a romantikus vonal, amiből szerintem pont annyit kaptunk, amennyi kellett. Nem volt eltúlozva, s habár mind sejtjük mi a végkimenetele a dolognak, mégis végig szurkolunk, hogy egymásra találjanak.

A másik vonal a Pavonisok érkezése, és a különlegesen érzékeny emberek felkutatása. Ez egy kicsit háttérbe szorult, legalábbis néha úgy éreztem. Pedig ezeket a részeket éppen úgy élveztem, sőt, néha jobban is, mint Sandra harcát. Kifejezetten tetszett, hogy az idegen faj képviseli a teljes fokú egyenlőséget a nemek között, és azt, hogy a védelmük abból áll, mindenkiből kellemes, jó érzelmeket és a jobbik oldalát hozzák elő. (Ilyen képesség nekem is kellene, különösen szóbelik esetén :D) Azért kíváncsi leszek, hogy ezt, hogyan fogják az emberek kijátszani, mert lássuk be, fajunk nem éppen arról híres, hogy hosszútávon békés kapcsolatot alakítson ki. Itt ráadásul egy igen befolyásos rétegnek ez nem is célja.
Ebben a kedvenc alakom Tom volt. Humora, életfelfogása valamiért teljesen eltalált. S akármilyen hasznos is, nem szeretnék olyan adottsággal élni, mint ő. Túl sokszor követünk el rossz dolgokat, úgyhogy mindig lesz mit "kiszagolnia".
A végén meglepődtem azon, hogy milyen sity-suty elszabadultak, azt hittem lesz még valami nagyobb összecsapás, vagy lebukás, de végülis enélkül is jó volt a történet.

Több komolyabb problémát is megpendít a könyv, így elgondolkodni valót is kapunk. Például: nők helyzete, gazdagok-szegények közötti szakadék, önálló gondolkodás üldözése, pénz/hatalom irányította világ stb.

Amiben nagyon erős a regény, az a hangulat teremtés. Te is ott vagy, ahol az adott szereplő, azt látod, amit ő, azt érzed, amit ő. Félsz, sőt rettegsz, vagy épp boldog vagy és nyugodt, feszült és tettre kész.
Amit néhol túlzásnak éreztem, az a szereplők magyarázkodása, hogy mit miért tettek/tesznek. De ezen kívül semmit nem tudok felhozni ellene.
Nem éppen az a tipikus habos-babos rózsaszín romantikus regény, aki nem bírja az erőszakot, vért, nem feltétlenül fogja szeretni. Mégis, csak ajánlani tudom. 

Kiadó: Delta Vision
Oldalak száma: 376

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése