5/5
"Katonai szolgálata
végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit
Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi
békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot.
A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él
együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó
kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë.
A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve."
Az első két kötetet is imádtam, a két különböző, mégis szorosan kapcsolódó szálat az író mesterien csavarta, és folyamatosan tudott meglepetéseket okozni, vagy épp agyalni valót adni. Ebben a kötetben a két szál összefut, Perry és Sagan békésen éldegél, Zoe, Apacuka, no meg Fundaluka társaságában Huckleberry-n. És habár az "idilli" életmód is úgy volt elénk tárva, hogy én azt is egy szuszra elolvastam volna több száz oldalon keresztül, Scalzi nem hazudtolja meg magát és hőseink talán még nagyobb bajba kerülnek mint eddig.
Ez a kötet a kedvenc, ha választanom kell. Nem csak azért, mert a végére már én magam is paranoid személyiség lettem, és mindenütt összeesküvést láttam, vagy mert még számomra is hihetően írta le azt, hogy egy kezdeti gyarmatnak milyen nehézségekkel kell megkűzdenie, vagy a nehézségeket, amikor ez a gyarmat szembesül azzal a ténnyel, hogy bizony a mindennapi fejlett technikát az életük megvédése érdekében nem használhatják. Bár ezek is nagyon fontos alapanyagok voltak. De a szereplői éltek. Még az idegen faj tagjai is megjelentek a szemeim előtt, és mélységet kaptak, hatalmat akartak vagy épp békét. A konfliktusok pedig tényleg hatásosak voltak, ahol kellett visszafojtott lélegzettel követtem az eseményeket, vagy épp magamból kikelve köröztem a szobámban, hogy levezessem az idegességemet. És persze a humor, ami ha most ugyan kevesebb szerephez jutott, de ott igenis szükség volt rá, és tényleg vicces volt.
John és Jane tökéletesen kiegészítik egymást, és remekül passzol hozzájuk a nagyban kamaszodó, ám éleselméjű Zoe, aki érzelmeivel képes sakkban tartani Apacukát és Fundalukát (mellesleg imádtam ezt a két nevet :D). A további szereplők se csak rosszak, vagy csak jók, mert mire valakit elkezdenél szívből utálni, kiderül a mozgató rugója, illetve fordítottan is igaz. Na jó, a vezetőséget (GYSZ-t), cseppet sem sajnáltam, megérdemelték amit kaptak. A befejezés véleményem szerint zseniális, bár számomra folytatásért kiált. (Ami ha jól tudom lesz is, én várni fogom, az biztos.) Mindenesetre az igazságérzetemnek jót tett, minden tekintetben.
Nehéz egy trilógia utolsó részéről úgy beszélni, hogy ne spoilerezzük le az előző részeket, így csak annyit tudok mondani: Ha szereted az igényes sci-fit, ami izgalmas, humoros, elgondolkodtat és még görbe tükröt is tart a mi világunknak, akkor ez a te sorozatod lesz. Remekül felépített háttér világ biztosítja a felhőtlen szórakoztatást, logikai bakik nélkül, hihetően vázolva idegen világok sokaságát, lakóinak másságát. A műfajjal ismerkedőknek is ajánlani tudom, mert semmi olyan nincs benne, amit csak azok értenének meg, akik évtizede ebben a körben mozognak, ez a történet mindenkinek szól, aki hagyja magát elvarázsolni általa.
A könyvért köszönet illeti az Agave Kiadót.
A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve."
Az első két kötetet is imádtam, a két különböző, mégis szorosan kapcsolódó szálat az író mesterien csavarta, és folyamatosan tudott meglepetéseket okozni, vagy épp agyalni valót adni. Ebben a kötetben a két szál összefut, Perry és Sagan békésen éldegél, Zoe, Apacuka, no meg Fundaluka társaságában Huckleberry-n. És habár az "idilli" életmód is úgy volt elénk tárva, hogy én azt is egy szuszra elolvastam volna több száz oldalon keresztül, Scalzi nem hazudtolja meg magát és hőseink talán még nagyobb bajba kerülnek mint eddig.
Ez a kötet a kedvenc, ha választanom kell. Nem csak azért, mert a végére már én magam is paranoid személyiség lettem, és mindenütt összeesküvést láttam, vagy mert még számomra is hihetően írta le azt, hogy egy kezdeti gyarmatnak milyen nehézségekkel kell megkűzdenie, vagy a nehézségeket, amikor ez a gyarmat szembesül azzal a ténnyel, hogy bizony a mindennapi fejlett technikát az életük megvédése érdekében nem használhatják. Bár ezek is nagyon fontos alapanyagok voltak. De a szereplői éltek. Még az idegen faj tagjai is megjelentek a szemeim előtt, és mélységet kaptak, hatalmat akartak vagy épp békét. A konfliktusok pedig tényleg hatásosak voltak, ahol kellett visszafojtott lélegzettel követtem az eseményeket, vagy épp magamból kikelve köröztem a szobámban, hogy levezessem az idegességemet. És persze a humor, ami ha most ugyan kevesebb szerephez jutott, de ott igenis szükség volt rá, és tényleg vicces volt.
John és Jane tökéletesen kiegészítik egymást, és remekül passzol hozzájuk a nagyban kamaszodó, ám éleselméjű Zoe, aki érzelmeivel képes sakkban tartani Apacukát és Fundalukát (mellesleg imádtam ezt a két nevet :D). A további szereplők se csak rosszak, vagy csak jók, mert mire valakit elkezdenél szívből utálni, kiderül a mozgató rugója, illetve fordítottan is igaz. Na jó, a vezetőséget (GYSZ-t), cseppet sem sajnáltam, megérdemelték amit kaptak. A befejezés véleményem szerint zseniális, bár számomra folytatásért kiált. (Ami ha jól tudom lesz is, én várni fogom, az biztos.) Mindenesetre az igazságérzetemnek jót tett, minden tekintetben.
Nehéz egy trilógia utolsó részéről úgy beszélni, hogy ne spoilerezzük le az előző részeket, így csak annyit tudok mondani: Ha szereted az igényes sci-fit, ami izgalmas, humoros, elgondolkodtat és még görbe tükröt is tart a mi világunknak, akkor ez a te sorozatod lesz. Remekül felépített háttér világ biztosítja a felhőtlen szórakoztatást, logikai bakik nélkül, hihetően vázolva idegen világok sokaságát, lakóinak másságát. A műfajjal ismerkedőknek is ajánlani tudom, mert semmi olyan nincs benne, amit csak azok értenének meg, akik évtizede ebben a körben mozognak, ez a történet mindenkinek szól, aki hagyja magát elvarázsolni általa.
A könyvért köszönet illeti az Agave Kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése