4/5
Már egy ideje a polcomon csücsül ez a könyv, eddig valahogy még sem jutottam el, hogy kézbe vegyem. Pedig nem is vastag, és nem is tűnt emészthetetlennek. Valahogy mégis, kívül esett az érdeklődési körömön. Pedig nem kellett volna ennyit halasztgatni.
Nem volt még szerencsém az íróhoz, így aztán nem is voltak nagy elvárásaim, szimplán csak szórakozni szerettem volna. És ezt maradéktalanul meg is kaptam az olvasás közben, sőt még többet is.
7 rövid történetet olvashatunk, melyek így vagy úgy, de a reptérhez, az ott dolgozókhoz, és az azon átutazó emberekhez kapcsolódnak. Szerintem mindenki talál legalább egy olyat köztük, amibe igencsak bele tudja magát élni. Én kapásból az elsőnél kicsit magamra ismertem, mert még életemben nem ültem repülőn, és tuti belennék gyulladva tőle (igaz, a hölgy már repült, és szimplán nem szerette). De azért vicces volt elképzelnem, amint a sutyiban dohányzó illetőre rátörnek a wc-n a tűzoltók.
Őszintén szólva, eddig sose gondoltam bele, vajon hogyan is látják el az állatokat, akik ezeken a reptereken haladnák át, vagy azért, hogy gazdájukkal "együtt" utazhassanak, vagy mert valaki pénzt szeretne látni belőlük. Viszont ezt a munkát tuti élvezném, mert imádom az állatokat.
Viszont, amire elsőre azt mondtam, hogy nem, én ezt tuti nem csinálnám, az Jazz munkája volt. Én mindig igyekszem mindenkiben a legjobbat keresni, és bár sokak szerint jó megfigyelő vagyok, nem szeretek konfrontálódni. Na, hát ebben a munkakörben aztán lehet rendesen.
Habár csinálni nem csinálnám - mert a hideg borsódzik a hátamon a gondolattól, hogy egy figyelmetlenséggel egész gépet és a rajta ülő utasokat küldeném a halálba - de igazán megnézném a toronyból, hogyan is zajlik egy fel és leszállás vezényelése.
Kifejezetten tetszett, hogy a végén összeértek a szálak, és együtt alkottak egy egészet. Úgyhogy pozitiv csalódásban volt részem.
Kiadó: Európa
Oldalak száma: 104
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése