Az utolsó nap éjszakája

Kóbor Barbara: Az utolsó nap éjszakája

4/5

Újra és újra próbát teszek magyar írók történeteivel. Mert milyen dolog már az, hogy csak a külföldi írókkal ápolok meghitt barátságot, nem igaz?
És milyen jól teszem, mert bizony, nem egyszer igen pozitív csalódást éltem át. Akár ebben az esetben.

Azt persze be kell vallanom, hogy az elején azért nem voltam biztos abban, hogy ez az én történetem lesz. Séverine alakja fényévekre áltt tőlem, inkább ellenszenves volt a viselkedése és gondolkodásmódja is. Ráadásul szinte csak belőle kaptam az oldalak haladtával, néha-néha felvillant a férj, meg a gyerek. Aztán szép lassan elkezdett a történet izgalmasabb lenni, és a szereplők alakja árnyaltabb lett. A végeredmény: 2 nap alatt kiolvastam

Szóval, adott egy nő/feleség/anya, aki egy boldogtalan házasságban él politikus férjével. Belefásult, depressziós, még sem mer kilépni ebből a kapcsolatból. Részben mert azért lássuk be, hogy a jó dolgokhoz hamar hozzászokunk és nehéz róluk lemondani. Másrészt ugye ott a gyerek, és ki ne szeretné, ha gyermeke egy boldog és egészséges családban nőne fel? (Abba ne menjünk bele, hogy a szemünk előtt kirajzolódó család mennyire felel meg ezeknek az elképzeléseknek.) Na és persze ott a férj, aki szintén egyértelművé teszi, hogy mennyire nem tartja ezt megfelelő lépésnek.
Habár a végére megszántam főszereplőnket, és teljes szívemből kívántam neki egy boldog befejezést, megérteni akkor sem tudom. Minden nehézség ellenére úgy gondolom, az ő életük már rég átlépte az a pontot, amikor lépni kell, és nem tűrni. A saját és a gyereke érdekében.

Az elrablás után felpörögtek az események, és a történet teljesen magába szippantott. Az új szereplők közül volt, akit szinte azonnal a szívembe zártam, és olyan is, akit kevésbé. Mindenesetre azt sajnáltam, hogy róluk nem tudtam meg túl sokat. Pedig lehet, hogy ők is megértek volna egy misét.

A krimi szál érdekes volt, de ebben az esetben az áldozat szemszögéből látjuk a dolgokat, így magáról a nyomozásról olyan sokat nem tudunk meg. Nem tudom, ez vajon jó, vagy sem, mert szívesen olvastam volna arról, ahogy keresik ezeket a "ragadozókat". Aztán lehet, hogy utána nem tudtam volna aludni :D.

A vége viszont kicsit arcul csapott. Én komolyan rákészültem, hogy mi fog történni. Aztán meg csak pislogtam. Nem ezt vártam, bár be kellett látnom (igaz, elég kelletlenül), hogy Séverine alakjához ez jobban passzol, mint az én elképzelésem. Azért még reménykedem, hogy ha tovább lett volna ez a szál írva, csak eljutottunk volna a nekem kedves befejezésig.

Azért adott gondolkodni valót is, hiszen elég realisztikusan sikerült ábrázolni egy olyan családi életet, amit senkinek nem kívánok. Vajon mennyit vagyunk képesek elviselni, csak azért, hogy jólétben éljünk? Miért hiszi azt néhány férfi, hogy bármit megtehet a feleségével? (Persze nyílván nem ez igaz a házasságok és férjek nagy százalékára, de akkor is. Arra a kevésre se kellene igaznak lennie.)

A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót!