5/5
"A belvárosi építész nem is lehetne elégedettebb: csodás lakásban él gyönyörű feleségével és két szép gyermekével. A kissé bogaras szomszédjuk azonban hamarosan rémálmaik zaklatójává válik: a jószomszédi közeledést szerelmes levelek, fenyegetések és feljelentések követik. A házasság megrendül, és lassan minden szavukat megválogatják, hiszen a zaklató a fal túloldalán fülel. A házaspár a jogállam keretei között nem talál kiutat: a rendőrség tehetetlen, az ügyvéd nem segíthet. Végül a családapa a legvégső megoldást választja."
Néha meglepő módon jutnak hozzám történetek, ráadásul ebben az esetben egyáltalán nem voltam az elején meggyőzve, hogy ez feltétlen nekem való. Na de könyvet visszautasítani sose szoktam, mert mindig jó új dolgokat kipróbálni, ebben az esetben ugyebár új íróval ismerkedni. Az biztos, hogy arra egyáltalán nem számítottam, amit kaptam.
Hol is kezdjem? (Az ember azt hinné, akkor nehéz bejegyzést írni, ha nagyon rossz volt egy könyv, de nem, megnyugtatok mindenkit, akkor is nehéz megalkotni egy írást, ha nagyon tetszik valami. Mert ilyenkor átakarjuk adni azt, ami miatt minket megfogott, és ez nem is olyan egyszerű.)
Az első, amit az olvasó megtapasztal, hogy az író érdekes módját választotta a történet elmesélésének. Tulajdonképpen már az első oldalakon szembesít minket a kimenetellel, majd ugrik egyet, és egészen a messzi múltból indítva tárja elénk az egész történetet. Furcsa volt az elején a múltból a még régebbi időkbe visszaugrani, de egy idő után rááll az ember agya, és a végére már fel se tűnik. És ha alaposan végig gondolom, illik is ehhez a könyvhöz. (Na meg mennyi lehetősége van az írónak mellékvágányra terelni, hogy aztán a végén csak pislogunk...)
Na, de nem áll meg itt a dolog. Ennek a regénynek annyi rétege van, hogy csak győzni kell felfejteni, és végig gondolni őket. Főleg mert nagy része abszolút aktuális, és ez sok esetben elég rémisztő, vagy éppen elszomorító.
Vegyük például a legalapvetőbb részét, hiszen az egész erre épül, a "jó szomszédot". Nem sok ember van, aki úgy él, hogy nincs szomszédja. A városi életmód egyik "áldása", hogy hirtelen nem csak 1-2 szomszédja van az embernek, hanem sokkal több, s bizony akár akarjuk, akár nem, életük bizonyos részeibe bepillantást nyerünk, és igaz ez fordítva is. Épp ezért igyekszik mindenki jó, de legalábbis semleges viszonyt kialakítani, hiszen ki tudja, mikor lesz szükségünk a segítségükre, nem igaz? Na de mi van akkor, ha bármennyire is próbálkozunk, az illető kibírhatatlan alak? Elkezdjük kerülni, inkább megyünk még egy kört, csak ne vele kelljen egy liftben utazni (személyes példa :D) stb. Ezzel még akár ki is egyezik az ember, hiszen semmi sem lehet tökéletes. Ám mihez kezdünk, ha nem csak ennyiből áll a dolog? Ha hirtelen túlzott érdeklődést mutat felénk, vagy szeretteink felé? Ugyan fizikailag nem lép fel ellenünk, de a fenyegetés ott lóg a fejünk felett? Kihez fordulhatunk? Őszintén megtudtam érteni egy pontig Randolph vívódását, manapság mindenki igyekszik békés úton elintézni a nézeteltéréseket, s jogosan gondolhatta, hogy ha őt éri fenyegetés, akkor a törvények segítségével érvényt tud szerezni az akaratának. Nem nézett elég TV műsort, vagy olvasott könyvet, ott már rég elmondták, hogy ez nem így megy (persze némi túlzással, azt tegyük hozzá).
Azt azért kicsit sokalltam, mire eljutott addig, hogy tenni kellene valamit, ha már a jog nem segít. Persze lehet bennem van a hiba, és abból a belém nevelt elvárásból, hogy a férfinek kötelessége megvédeni a családját, így az én ízlésemnek kissé sokat tesze-toszáskodott, de lehet csak én vagyok ennyire agresszív?
Vagy ott van még a házasság kérdésköre. Ijesztően hiteles ábrázolást kaptam arról, milyen egy olyan kapcsolat, ahol lassan "eltűnik" az egyik fél, s nem azért, mert szeretőt tart. Na, itt teljesen tudtam azonosulni a felességgel, mert egy élő, lélegző személlyel még az ember megpróbálhat harcolni, és maximum elbukik. De az érdektelenséggel? A ténnyel, hogy a férjed inkább vacsorázik egyedül, mint veled? Ettől csak elkeseredhet az ember lánya. Főleg, ha már beszélgetni sem tud a másikkal, mert az teljesen semleges válaszokkal lerázza. És még csak nem is direkt. Fhú, nem is tudom, én mit csinálnék ilyen helyzetben. Hiszem, hogy beszélgetéssel lehet előrébb jutni, mert ha nem tudunk egy adott problémáról a másikkal kommunikálni, akkor megoldani se tudjuk. Pedig nem is olyan nehéz bele-beleesni ebbe a hibába. Saját magamon tapasztalom, hogy ha túl fáradt vagyok, kedvetlen, akkor a leggyorsabb módját választom annak, hogy ne kelljen sokat beszélgetni, vagy hosszas fejtegetésbe kezdeni arról, miért is érzem úgy magam, ahogy. Mert ez gyorsabb, egyszerűbb, vagy mert félek attól, hogy megbántom a másikat (ez nem csak a párkapcsolatoknál lehet amúgy probléma!). És ki nem volt már életében fáradt, ha a munkából hazaért? Vagy szimplán csak kedvetlen? Ugye. És szép lassan halad egy olyan ösvényen, amiről nagyon nehéz letérni, ha nem kap észbe.
És akkor még nem tértem ki az apa-fia kapcsolatra, ami szintén nem egyszerű esett, ám annál érdekesebb a dinamikája, hogy kiben hogyan is csapódnak le a dolgok. Mennyi félreértés és fájdalom tud felhalmozódni bennünk, csak mert nem értjük a másikat...
Azt hiszem, kissé hosszúra sikerül ez a bejegyzés, de ha annyi mindent megmozgat bennem még most is, pedig már régebben olvastam.
Abszolút ajánlani tudom a könyvet, még ha az elején szokatlan is az idősíkok változása, vagy éppen lassúnak érzed a cselekmény haladását is, komolyan mondom, ne tedd le! Mert rengeteg elgondolkodtató dolog van benne, a szereplők nagy része épp olyan mint mi, esendő, hibázik és keresi a módot arra, hogy megtalálja a boldogságát.
A vége pedig, na én ott az államat a földről kapartam fel, mert egyáltalán nem számítottam rá. Mondhatom azt is, hogy engedelmesen mentem és kissé vakon, egy előre elképzelt (és az író által amúgy finoman megtámogatott) úton. Mennyire hajlamosak vagyunk előre megalkotni egy ítéletet csupán részletek alapján (ez is megérne egy misét), és ahhoz ragaszkodni, miközben a valóság teljesen más.
Kiadó: Athenaeum
Oldalak száma: 230
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése