4/5
"A 2003-ban irodalmi
Nobel-díjjal kitüntetett dél-afrikai író regénye 1980-ban látott
napvilágot. A történetet egyes szám első személyben meséli el a szerző; a
főszereplő egy elképzelt birodalom határvidékén található erődváros
bírója. Egy napon váratlan esemény zavarja meg az erődítmény lakóinak az
életét: a fővárosból Joll ezredes vezetésével küldöttség érkezik,
amelynek feladata, hogy felmérje a határvidék békéjét állítólagosan
megzavaró barbárok mozgását. A bíró kissé értetlenül áll az események
előtt, hiszen több éve ő felel a városbana rendért, és soha nem
tapasztalt túlkapásokat a barbároknak nevezett, de valójában békés, a
határvidéken túl élő benszülöttek részéről. Törvénytisztelő polgárként
együttműködik a Birodalom képviselőjével, de amikor az ártatlan
nomádokat hurcol a város terére, megalázza és halálra kínozza őket, a
bírónak elege lesz a színjátékból.
Az ezredes távozását követően maga mellé veszi az egyik megkínzott lányt, majd egy koratavaszi napon úgy dönt, hogy katonái kíséretében visszaviszi őt a nomádok közé. A hosszú, fáradtságos út után ismét Joll ezredes fogadja a városban. A katonák vallomása alapján a Birodalom elleni összeesküvéssel és a barbárokkal való szövetkezéssel vádolják, majd válogatott módszerekkel kínozzák, embertársai előtt a végletekig megalázzák."
Mostanában egyre több olyan könyv talál rám, ami egyszerre mondható fikciónak, és érzi közben az ember, hogy bizony a történet reflektál a világ jelenlegi dolgaira. Az már csak hab a tortán ennek a könyvnek az esetében, hogy az eredeti megjelenés éve 1980 és ennyi évvel később is azt érzem bizony-bizony ha nincs is kimondva, ez most játszódik le. Azt hiszem ez épp elég ahhoz, hogy elgondolkozzunk, tényleg nem változunk? Tényleg nem tanulunk semmiből?
Elég lehangoló szembesülni azzal, hogy a negatív dolgainkból is vannak rendesen, amik örökérvényűek. Remélem ezen azért előbb-utóbb változtatni fogunk/tudunk. Az mindenesetre biztos, hogy az embereket nagyon gyorsan képes összekovácsolni egy közös ellenség. (Gondoljunk akár csak a munkahelyen is arra az egy személyre, akit gond nélkül tudunk együtt szidni másokkal.)
Nem csoda ha ezt a vezetők ki is használják ha tudják. Jelen esetben sem tudja az olvasó megmondani, hogy vajon tényleg akartak-e támadni a barbárok, vagy sem. Akár tervezhették is, hiszen a saját területeikről szorították ki őket és ki ne akarná visszaszerezni azt, ami az otthona volt egykoron? Na de mi van akkor, ha eszük ágában se volt? Legalábbis mi, illetve a bíró semmilyen erre utaló nyomot nem talál. De ez már édes kevés, ha beindul a gépezet. Legyen szó a nagypolitikáról vagy éppen az emberek fantáziájáról. Mind a két esetben ha megfogant egy gondolat, azt bizony nehéz onnan kiverni.
Értetlenül álltam a könyv olvasása után és egy dolog, pontosabban egy gondolat dobolt az agyamban: Hogy engedhették, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok? Persze kivülállóként biztos könnyebb észre venni a csúsztatásokat, és nekem sem a munkám, sem életem nem függött a katonáktól. Nem tudom, vajon akkor is ilyen "okos" és "élesszemű" lennék, ha valós helyzetben kerülnék megmérettetésre?
Hiszen még a bíró is az elején bizony segédkezett, hiába érezte, hogy nem helyes. Persze próbálta enyhíteni a kárt, ami már szintén értékelendő, de miért kellett addig várnia, amíg várt? Mondjuk meg is lett a jutalma, de addig hány és hány ember veszett már eleve oda?
Azt hiszem ez az egyik fő ok, amiért nem kedveltem meg az alakját, azt ábrázolja igen sikeresen, hogyan is viselkedik az ember egy ilyen helyzetben. Hogy az elején milyen ügyesen megtudunk alkudni a lelkiismeretünkkel ha kell. Mondjuk az dicséretes, hogy a végén szembement a dolgokkal. Mások talán akkor is meghunyászkodtak volna.
Természetesen a hétköznapi emberek viselkedését is érdekes és egyben elszomorító volt figyelni. Mennyire megtudnak változni, és milyen gyorsan. De ki hibáztatható ezért, hiszen mindenki csak túlélni és jól élni akar. De vajon tényleg mindenáron kell? Milyen könnyen tudjuk elfelejteni azt, hogy mások is emberek, ha attól könnyebben alszunk. Aztán milyen felháborodottak tudunk lenni, amikor minket fosztanak meg ugyanazon jogainktól, mint azt korábban az ellenséggel tették...
Szóval a történet csupa olyan érzékeny területet érint, amit nem szívesen olvas az ember, főleg akkor nem, ha úgy érzi nagyon is igaz. Sőt, a jelenkori helyzetre is igazán ráhúzható.
Ettől függetlenül úgy érzem, hogy még rengeteg olyan mögöttes tartalom és réteg húzodik meg az oldalakon, amiket ki kell még silabizálnom. Rengeteg szimbólum és elmélkedés található benne, amiknek még ülepednie kell bennem.
Az biztos, hogy egy erőteljes hangvételű történet, ami a legrosszabb oldalunkat állítja pellengére, és jogosan kérdezi meg, vajon kik is az igazi barbárok?
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót!
Az ezredes távozását követően maga mellé veszi az egyik megkínzott lányt, majd egy koratavaszi napon úgy dönt, hogy katonái kíséretében visszaviszi őt a nomádok közé. A hosszú, fáradtságos út után ismét Joll ezredes fogadja a városban. A katonák vallomása alapján a Birodalom elleni összeesküvéssel és a barbárokkal való szövetkezéssel vádolják, majd válogatott módszerekkel kínozzák, embertársai előtt a végletekig megalázzák."
Mostanában egyre több olyan könyv talál rám, ami egyszerre mondható fikciónak, és érzi közben az ember, hogy bizony a történet reflektál a világ jelenlegi dolgaira. Az már csak hab a tortán ennek a könyvnek az esetében, hogy az eredeti megjelenés éve 1980 és ennyi évvel később is azt érzem bizony-bizony ha nincs is kimondva, ez most játszódik le. Azt hiszem ez épp elég ahhoz, hogy elgondolkozzunk, tényleg nem változunk? Tényleg nem tanulunk semmiből?
Elég lehangoló szembesülni azzal, hogy a negatív dolgainkból is vannak rendesen, amik örökérvényűek. Remélem ezen azért előbb-utóbb változtatni fogunk/tudunk. Az mindenesetre biztos, hogy az embereket nagyon gyorsan képes összekovácsolni egy közös ellenség. (Gondoljunk akár csak a munkahelyen is arra az egy személyre, akit gond nélkül tudunk együtt szidni másokkal.)
Nem csoda ha ezt a vezetők ki is használják ha tudják. Jelen esetben sem tudja az olvasó megmondani, hogy vajon tényleg akartak-e támadni a barbárok, vagy sem. Akár tervezhették is, hiszen a saját területeikről szorították ki őket és ki ne akarná visszaszerezni azt, ami az otthona volt egykoron? Na de mi van akkor, ha eszük ágában se volt? Legalábbis mi, illetve a bíró semmilyen erre utaló nyomot nem talál. De ez már édes kevés, ha beindul a gépezet. Legyen szó a nagypolitikáról vagy éppen az emberek fantáziájáról. Mind a két esetben ha megfogant egy gondolat, azt bizony nehéz onnan kiverni.
Értetlenül álltam a könyv olvasása után és egy dolog, pontosabban egy gondolat dobolt az agyamban: Hogy engedhették, hogy ennyire elfajuljanak a dolgok? Persze kivülállóként biztos könnyebb észre venni a csúsztatásokat, és nekem sem a munkám, sem életem nem függött a katonáktól. Nem tudom, vajon akkor is ilyen "okos" és "élesszemű" lennék, ha valós helyzetben kerülnék megmérettetésre?
Hiszen még a bíró is az elején bizony segédkezett, hiába érezte, hogy nem helyes. Persze próbálta enyhíteni a kárt, ami már szintén értékelendő, de miért kellett addig várnia, amíg várt? Mondjuk meg is lett a jutalma, de addig hány és hány ember veszett már eleve oda?
Azt hiszem ez az egyik fő ok, amiért nem kedveltem meg az alakját, azt ábrázolja igen sikeresen, hogyan is viselkedik az ember egy ilyen helyzetben. Hogy az elején milyen ügyesen megtudunk alkudni a lelkiismeretünkkel ha kell. Mondjuk az dicséretes, hogy a végén szembement a dolgokkal. Mások talán akkor is meghunyászkodtak volna.
Természetesen a hétköznapi emberek viselkedését is érdekes és egyben elszomorító volt figyelni. Mennyire megtudnak változni, és milyen gyorsan. De ki hibáztatható ezért, hiszen mindenki csak túlélni és jól élni akar. De vajon tényleg mindenáron kell? Milyen könnyen tudjuk elfelejteni azt, hogy mások is emberek, ha attól könnyebben alszunk. Aztán milyen felháborodottak tudunk lenni, amikor minket fosztanak meg ugyanazon jogainktól, mint azt korábban az ellenséggel tették...
Szóval a történet csupa olyan érzékeny területet érint, amit nem szívesen olvas az ember, főleg akkor nem, ha úgy érzi nagyon is igaz. Sőt, a jelenkori helyzetre is igazán ráhúzható.
Ettől függetlenül úgy érzem, hogy még rengeteg olyan mögöttes tartalom és réteg húzodik meg az oldalakon, amiket ki kell még silabizálnom. Rengeteg szimbólum és elmélkedés található benne, amiknek még ülepednie kell bennem.
Az biztos, hogy egy erőteljes hangvételű történet, ami a legrosszabb oldalunkat állítja pellengére, és jogosan kérdezi meg, vajon kik is az igazi barbárok?
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése