4,5/5
"Tíz évvel járunk az első kötet, a Második Atlantisz eseményei után. Hőseink felnőttek, és problémáik már nem kamaszos botorságok, hanem a felnőttkor jóval komolyabb gondjai.
Azaész, miközben attól tart, hogy varázsereje ismét rossz útra téríti, kénytelen azzal is szembenézni, hogy édesapja betegsége miatt hamarosan rászáll a korona.
Aengus a pilisi erdő mélyén rálel egy eddig ismeretlen tündérkolóniára, ahol az őskori matriarchális társadalmak törvényei uralkodnak.
Szerelemmel és árulással egyaránt meg kell küzdenie, miközben megpróbál változtatni a magyarországi tündérek évezredes, kegyetlen szokásain.
Santorinin feltűnik Lucien, Spiro féltestvére, hogy híres bátyja találmányai után szaglásszon, ő pedig többre bukkan, mint legvadabb álmaiban képzelte volna.
Az emberi kapzsiság lelepleződéssel fenyegeti Atlantisz városát, ahova a gaztevők útja a pilisi tündérek aljas kihasználásán keresztül vezet.
Vajon fel tud-e nőni Azaész az uralkodás sellőt próbáló feladatához? Sikerül-e ismét megmentenie Atlantiszt, és felelősségteljes uralkodóvá válni? És miféle titkot rejt az a norvég barlang, amely képes az egész tündértársadalom életét egy szempillantás alatt megváltoztatni?"
Miután már az első kötet is elnyerte tetszésemet, csak idő kérdése volt, míg elkértem a folytatásokat is, és ismét belemerülhettem Atlantisz és a Tündekirályság, illetve ezúttal még a magyar tündérfalu életébe is.
Ami a történet nagy erőssége számomra, a meglepő ötletek, és a szereplők. Imádtam Aengus megjegyzéseit, és ahogy a világot látta. Szerettem Lillát, mert sok mindenben hasonlóan gondolkodunk, bár én a helyében már többször megcsapkodtam volna Azaészt. Az új szereplők közül abszolút kedvencem lett Morc, mert lássuk be, ő egy igazi egyéniség, bár nem kaptam belőle eleget ebben a kötetben. Még Patrikot is bírtam, a többiekkel se volt semmi komolyabb bajom, de a fentiek a szívem csücskei. Na jó, Azaész nyavalygása nekem néhol sok volt, mert értem én, hogy félt a hatalmas varázserőtől, hogy esetleg megint rosszra használja, meg hogy rossz apa lenne, de helló, ha nem próbálod meg a dolgokat sose tudod meg, mi lesz, nem igaz?
A magyar tündérek pedig egy hatalmas piros pontot jelentettek, kifejezetten tetszett mind az, hogyan kerültek oda, mind az, hogy matriarchális társadalom volt, na meg persze a belterjesség okozta tündérbolondéiák se voltak kutyák.
Van amúgy itt minden, az olvasónak olyan érzése van, hogy mindenki mindenki ellen összeesküdött :D. Kutatók, tündérek, atlantisziak, és mind hőseinket fenyegeti így, vagy úgy.Nekem már néha sok is volt a jóból, zsongott a fejem, ahogy próbáltam követni a szálakat, de mindenesetre elszórakoztatott a történet, és sajnáltam, amikor az utolsó sorát elolvastam, hogy vége.
Persze ez a szomorúság nem tartott túl sokáig, mert szinte azonnal bele is kezdtem a harmadik kötetbe:
Lilian H. AgiVega: A bermudák királynője
5/5
"A Második Atlantisz trilógia befejező kötete a Bermuda-háromszögbe kalauzolja el olvasóit.
A térség hatalmas varázserővel bíró, de gonosz királynője, aki ráadásul atlantiszi gyökerekkel rendelkezik, évezredeken át ejti fogságba a mélytengeri birodalma felett elhaladó hajók utasait, hogy velük egészítse ki elöregedő alattvalói sorát.
Ezúttal nagyobb halra veti ki a hálóját, mint valaha: Atlantisz királyát szemeli ki új áldozatául, s őt nem csupán alattvalójává akarja tenni; tőle többet akar, mint azelőtt bárki mástól. Többet, mint amit Azaész hajlandó lenne megadni neki.
Nem Atlantisz királya azonban az egyetlen uralkodó, aki rablók kezére kerül, s míg a pilisi tündérek Azaész nyomába erednek, Aengus és Elel belesétál egy rég elfeledett ismerős állította csapdába.
A Bermuda-háromszög mindenkinek meglepetéseket tartogat: Spirónak egy atlantiszi géniusz személyében vetélytársa akad, és az élete múlik azon, hogy sikerül-e felvennie vele a versenyt, a városban pedig egymást követik a rejtélyes események, melyekre sem a tudomány, sem a mágia nem talál magyarázatot.
Az eluralkodó káosz közepette féltve őrzött titkok és félreértelmezett jóslatok kerülnek a felszínre, de vajon a megoldást vagy a pusztulást hozzák el?"
És én még azt hittem, nem lehet már meglepni az előző kötetek után semmivel. Ekkorát még nem tévedtem. :D
Mindenki hallott már a Bermuda-háromszögről, és a köré kialakult legendákról. Nos, ez a történet egy újabb lehetőséget ad arra, vajon miért is tűnnek el ott a repülők és hajók.
Itt is alapvetően a már korábban említett szereplőket szerettem leginkább, és legnagyobb örömömre Morc papa ebben a kötetben jóval több szerephez jutott :). Sőt, itt még Azaész is nagyon szimpatikusan viselkedett, íme egy uralkodó, aki a népért él, és nem fordítva. Árkádiának volna mit tanulnia tőle. Akit ebben a kötetben nem kedveltem annyira az Patrik volt. Nem tehetek róla, de engem idegesítenek a nyafogó férfi szereplők, még akkor is, ha vannak dolgok, amikben egyetértek velük...de ne 500 oldalon keresztül sírjanak már...O.o Most Ricsit is jobban kedveltem, így, hogy kivételesen nem akarta egy hölgyet sem elcsábítani. Bár szerintem nekem jóval hamarabb leesett, hogy mi a helyzet az ő háza táján, de végül csak kiderült számára is a dolog :).
Ezenkívül sem volt még ötletekben hiány, mind Árkádia világa, mind a vörös haj genetikai háttere, na meg persze a múlt felépítése vitte a pálmát, a megszokott remek párbeszédek, és jelenetek mellett. Na és persze a két tündérvilág összeboronálása sem megy olyan egyszerűen, mint gondolnánk, ráadásul cselszövések itt is vannak, bár ezt lassan kezdjük megszokni :D.
Itt viszont tényleg rosszul esett, hogy vége a történetnek, bár happy end párti vagyok, azért elszomorodtam, hogy ennyi volt, nincs tovább. Azért remélem, hogy valamikor, valamiért még visszatérhetek ezekbe a világokba.
Kiadó: Aba
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése