2016. január 1., péntek

Zárás

Azt hiszem, érdemes egy gyors visszatekintést tartanom. Az előző év ugyan számomra nagyon mozgalmas volt, de ez a blog életében annyira nem látszott meg. Sorry. A sok tanulás, felvételizés, munka, izgulás, költözés mellett sokszor energiám és kedvem sem volt írni. Na meg ha az ember nem olvas olyan sokat, akkor nehéz is miről bejegyzést hozni. Remélem, idén kicsit jobban teljesítek, de igéretet nem teszek.

2015-ben csupán 19 könyv került a polcaimra, ebből csupán 5 db volt, amit vettem az össze többi recenzió, vagy ajándék, esetleg nyeremény. Mellesleg majdnem mindet el is olvastam, csak a karácsonyi ajándékok várnak még magukra...de majd eljutok odáig is.

Mint mondottam, olvasás terén sem szerepeltem a legjobban, mindössze 48 könyvet sikerült elolvasni. Bár ez nem is olyan rossz arány, ha azt nézem, hogy az utóbbi 4 hónapban már dolgoztam, és bizony összejött a több mint 10 óra munkaidő...Úgyhogy újra cél, hogy ezt megpróbáljam feljebb tornázni...vagy sikerül, vagy nem.

Mindösszesen két kedvenc született ebben az évben: A marsi, és Az utolsó város (Wayward Pines-trilógiából). De ezek tényleg meghatározóak voltak számomra. És úgy vagyok vele, a kevesebb néha több.

A blogon 51 bejegyzés lett megírva, hát ez se sok, de ezt kell szeretni. Az idén itt is szeretnék aktívabb lenni, sőt egy játékon is gondolkozom, hiszen februárban lesz 5 éves a Hiranneth világa. Szóval érdemes lesz figyelni majd. (Addig még időm is lesz elgondolni, mit is szeretnék és hogyan :D)

No de akkor várom az új évet, az új könyveket, élményeket.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése