2016. december 18., vasárnap

Felnőni kiábrándító

Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító

5/5

Az elmúlt időszakban határozottan megbizonyosodtam eme cím igazságáról, többek között emiatt se nagyon jutott időm/energiám a blogokba írogatni. Na de most igyekszem magam összekaparni, és utólérni, megmutatni, hogy olvastam ám eddig is, csak ti nem láttátok.

Sarah rajzaihoz már korábban is volt szerencsém angolul, aztán magyarul is egyre gyakrabban jöttek velem szembe. Nem tudom ki hogy van vele, de sokszor úgy éreztem, mintha rólam mintázta volna a főhősnőt, teljes mértékben áttudtam érezni a képsorok mondanivalóját. De azt hiszem, ezzel nem voltam egyedül.

Na de miért is érdemes megvenni ezt a könyvet, ha igazából a neten már találkozunk a tartalmával? Nos, itt jön be az én gyűjtögető hajlamom, ami főleg könyvek esetén jelentkezik: ha valami nagyon tetszik, az kell a polcomra. Ez pedig pont ilyen könyv. Nem vastag, gyorsan lehet vele haladni, mégis, szinte minden rajza felidéz egy-egy emléket. Vagy olyan helyzetet, amiben néha magányosnak érezzük magunkat, de ilyenkor rájövünk, nem csak minket "ver az ég" így. És máris jobb egy kicsit.
Az se hátrány, hogy nem kell a laptopot elővakarni, ha csak egy kifejezett részre vagyok kíváncsi, és órán át keresgetni a képek között, hanem célirányosan felcsapom, és már meg is van.

Hogy kinek szól? Minden nőnek, lánynak. :D De férfiak is nyugodtan belenézhetnek, maximum megállapíthatják, hogy ezek a helyzetek nem csak az ő barátnőikkel történnek meg. Mert valljuk be, mindannyian halogattunk már fontos dolgokat, hagytunk fel a diétával egy ínycsiklandó édességért, éreztük úgy, hogy antiszociálisak vagyunk, vagy hogy a ruhatervezők nem is valós emberekre alkotják meg a ruhákat. Az én személyes kedvenceim közül kettő:






Nos, igen. Pont így szokott megesni velem is :D.

Szóval ha csak valami gyorsan olvasható, ám mégis élményt és szórakozást nyújtó könyvet szeretnél, nyugodtan tudom ajánlani. Nálam tuti befutó lett.

Kiadó: Fumax
Oldalak száma: 112

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése