2017. január 4., szerda

McMaffia

Misha Glenny: McMaffia - Szervezett bűnözés határok nélkül

4/5

Mikre nem bukkan az ember lánya, ha nekiáll nézelődni az otthoni polcoknál.
Ha már így belejöttem a maffia dolgaiba, gondoltam kicsit közelebbi (na meg néha jóval távolabbi) vidéken is megnézem, milyen formában dolgoznak/dolgoztak.

Ez a könyv már jobban tetszett, talán azért, mert sok része számomra is valóságosabb volt, mert lehet hogy még gyerek voltam, amikor történtek a leírtak, de legalább sejlett valami róla.
Még így is sok új, és érdekes információt kaptam, időnként olyan dolgokra is rávilágított a szerző, amit magamtól nem gondoltam volna, de hamar rájöttem, ebben a tekintetben nagyon naiv tudok lenni. (Ezután már talán kevésbé.)

Valahogy olvasmányosabb is volt az egész, egységesebbnek éreztem, pedig itt is ugrálunk helyszínről helyszínre, időpontokról időpontokra. De biztos vagyok benne, hogy ennyi idő távlatából is mindenki talál a számára érdekes információt (vagy legalábbis felturbózza az alaptudását a bűnözői oligarchiákból). Sőt, az érdeklődési körének leginkább megfelelő műfajról is tudhat meg új dolgokat, mert itt aztán van választák: drogcsempészet/előállítás, fegyvercsempészet, embercsempészet, cyberbűnözés, hamisítás, meg ami szem-szájnak ingere.

Megdöbbentő, milyen hamar rájön az ember arra, hogy mikből tud hasznot húzni. De ami számomra elkeserítő volt, hogy teszi ezt úgy, hogy emberek százainak, ezreinek okoz szenvedést, csak mert neki megéri. Juhú! Önzőség, hatalomvágy, ember a neved.
Persze, utópikus a gondolat, hogy egyszer majd képesek leszünk úgy gondolkodni, hogy más érdekeit is szem előtt tartjuk, vagy legalábbis nem akarjuk elvenni az életüket. (De azért szép volna, nem?)

Nem irigylem a bűnöldözői szerveket, nem elég hogy ennyire leterheltek, és esetleg a felszereltségük sem olyan, mint kellene, de még a besúgókkal, vagy éppen a politikai összefonódásokkal is meg kell kűzdeniük. Kicsit úgy tűnt, szélmalomharcot vívnak.

Azért kíváncsi lennék, hogy egy aktualizált könyv, mennyivel mutatna jobb/rosszabb képet, mint ez a kiadvány.

Kiadó: Gabo
Oldalak száma: 384

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése