4/5
"Lilith ismeretlen
helyen ébred fel. Hamar megtudja, hogy az oankáli nevű idegen faj
űrhajóján tért magához, ahol több száz évig tartották mélyalvásban.
Találkozik a földönkívüli lényekkel is, akik megosztják vele a
tudásukat: a nukleáris holokauszt idején vették fel a kapcsolatot a
kipusztulásra ítéltetett emberiséggel, megmentették, akit lehetett, majd
az évszázadok alatt meggyógyították a Földet. Kifejlesztették a rák
ellenszerét is, és olyan genetikai módosításokat végeztek az embereken,
melyek eredményeként nemcsak, hogy nem lesznek betegek többé, de a
mentális és fizikai képességeik is egyaránt javultak. Az oankálik úgy
érzik, eljött az idő, hogy felébresszék az embereket, és visszavezessék
őket a Földre.
Lilith az egyik első ébredő, az ő feladata lesz egységet kovácsolni a többiekből, és megkezdeni a visszatérést. De ahogy a nő idővel megismeri az oankálikat és a kultúrájukat, rádöbben, hogy az idegenek nagy árat kérnek a segítségükért cserébe. Talán akkorát, hogy az embereknek nem is kellene elfogadniuk.
Octavia E. Butler 1987-es sci-fijének megjelenése komoly hiánypótlás a magyar könyvkiadásban. A Hajnal mélyen elgondolkodtató regény az embernek az ismeretlenhez való viszonyáról, a hatása ráadásul a mai napig érződik a popkultúrában, elég csak az Érkezés című filmre gondolni, de szintén tökéletes olvasmány Ursula K. Le Guin és Naomi Alderman rajongóinak."
Most mondjátok, hogy nem ez az egyik legszebb borító? Főleg ha kézbe veszed...és akkor ehhez hozzájön a kecsegtető fülszöveg. Nos igen, nem tudtam ott hagyni. De nem bántam meg...
Képzeld el, hogy egy számodra ismeretlen helyen ébredsz, nem tudod, hogy pontosan hogy kerültél oda, mi történt veled. Senkivel nem tudsz kommunikálni, amikor pedig végre mégis hozzád szólnak sem látod, kivel beszélsz. Magányos vagy, félsz...
Mint valami jóféle horror, nem? Pedig ha belegondolunk, ennél rosszabbat tényleg elég nehéz elképzelni. Az ember alapvetően társas lény. Még ha néha mindenki igényli azt, hogy hosszabb-rövidebb időre elvonuljon kicsit, egyedül legyen. De aztán előbb-utóbb kerít alkalmat rá, hogy másokkal legyen.
Ha pedig félünk, ismeretlen helyen/helyzetben vagyunk, akkor kifejezetten megnyugtató tud lenni egy ismerős, vagy legalább emberi jelenlét. Ha mindettől megfosztanak...el sem tudom és nem is akarom elképzelni, az milyen lehet. Lilith pedig pont így ébred. Mígnem a magányát egy oankáli meg nem jelenik, és be nem avatja a dolgokba.
Tetszett, hogy mi magunk is a szereplővel együtt leszünk felvilágosítva, nincsenek utalások/kikacsintások, aminek köszönhetően az olvasó előrébb járna, mint a szereplő. Így sokkal jobban megfogható volt számomra is az, mit érezhetett a főhősnőnk. A félelmet, a gyanakvást, a mástól való akaratlan irtózást. Mert valljuk be, ez is igencsak a részünk, hogy tartunk mindentől, ami más, mint amit ismerünk, elképzelünk. Ezt nagyon nehéz legyőzni, akkor is, ha csak egy új eseményről van szó, még nehezebb lehet, ha egy új faj tagjával kellene kijönnünk.
Jól felépített világba kalauzol el minket az írónő. Érdekes volt látni, hogyan is élnek az oankálik, milyen a társadalmi felépítésük, és persze találgatni az elején, pontosan mit is akarnak tőlünk, emberektől.
Persze akadtak olyan részek, ahol felvontam a szemöldökömet, miszerint wtf...? Ez most komoly?
Ami elszomorított az ahogyan az emberek reakcióját ábrázolta a tömeges felébresztés után. Szeretném azt mondani, hogy nem, mi nem ilyenek vagyunk, és tuti nem így cselekednénk. De...ez nem lenne igaz. Még ha valahol meg is értem azt, hogy mekkora trauma lehet túlélőként egy idegen faj hajóján magunkhoz térni, tudva, hogy elveszítettük a családtagjainkat...nos akkor is fájt látni, hogy klikkesedtek, milyen bizalmatlanok voltak egymással. Nem összefogtak, (pedig itt egy nagy "közös ellenfél" is volt, hanem egymással kezdtek el háborúzni. Néha már-már olyanok voltak, mint az állatok.
A legvége pedig...nos, valahol sejtettem, hogy efelé fogunk haladni, de azért reménykedtem egy kicsit pozitívabb végkifejletben, főleg Lilithnek.
Így viszont arra vagyok kíváncsi, mi lesz a folytatásokban.
Kiadó: Agave
Oldalak száma: 298
Lilith az egyik első ébredő, az ő feladata lesz egységet kovácsolni a többiekből, és megkezdeni a visszatérést. De ahogy a nő idővel megismeri az oankálikat és a kultúrájukat, rádöbben, hogy az idegenek nagy árat kérnek a segítségükért cserébe. Talán akkorát, hogy az embereknek nem is kellene elfogadniuk.
Octavia E. Butler 1987-es sci-fijének megjelenése komoly hiánypótlás a magyar könyvkiadásban. A Hajnal mélyen elgondolkodtató regény az embernek az ismeretlenhez való viszonyáról, a hatása ráadásul a mai napig érződik a popkultúrában, elég csak az Érkezés című filmre gondolni, de szintén tökéletes olvasmány Ursula K. Le Guin és Naomi Alderman rajongóinak."
Most mondjátok, hogy nem ez az egyik legszebb borító? Főleg ha kézbe veszed...és akkor ehhez hozzájön a kecsegtető fülszöveg. Nos igen, nem tudtam ott hagyni. De nem bántam meg...
Képzeld el, hogy egy számodra ismeretlen helyen ébredsz, nem tudod, hogy pontosan hogy kerültél oda, mi történt veled. Senkivel nem tudsz kommunikálni, amikor pedig végre mégis hozzád szólnak sem látod, kivel beszélsz. Magányos vagy, félsz...
Mint valami jóféle horror, nem? Pedig ha belegondolunk, ennél rosszabbat tényleg elég nehéz elképzelni. Az ember alapvetően társas lény. Még ha néha mindenki igényli azt, hogy hosszabb-rövidebb időre elvonuljon kicsit, egyedül legyen. De aztán előbb-utóbb kerít alkalmat rá, hogy másokkal legyen.
Ha pedig félünk, ismeretlen helyen/helyzetben vagyunk, akkor kifejezetten megnyugtató tud lenni egy ismerős, vagy legalább emberi jelenlét. Ha mindettől megfosztanak...el sem tudom és nem is akarom elképzelni, az milyen lehet. Lilith pedig pont így ébred. Mígnem a magányát egy oankáli meg nem jelenik, és be nem avatja a dolgokba.
Tetszett, hogy mi magunk is a szereplővel együtt leszünk felvilágosítva, nincsenek utalások/kikacsintások, aminek köszönhetően az olvasó előrébb járna, mint a szereplő. Így sokkal jobban megfogható volt számomra is az, mit érezhetett a főhősnőnk. A félelmet, a gyanakvást, a mástól való akaratlan irtózást. Mert valljuk be, ez is igencsak a részünk, hogy tartunk mindentől, ami más, mint amit ismerünk, elképzelünk. Ezt nagyon nehéz legyőzni, akkor is, ha csak egy új eseményről van szó, még nehezebb lehet, ha egy új faj tagjával kellene kijönnünk.
Jól felépített világba kalauzol el minket az írónő. Érdekes volt látni, hogyan is élnek az oankálik, milyen a társadalmi felépítésük, és persze találgatni az elején, pontosan mit is akarnak tőlünk, emberektől.
Persze akadtak olyan részek, ahol felvontam a szemöldökömet, miszerint wtf...? Ez most komoly?
Ami elszomorított az ahogyan az emberek reakcióját ábrázolta a tömeges felébresztés után. Szeretném azt mondani, hogy nem, mi nem ilyenek vagyunk, és tuti nem így cselekednénk. De...ez nem lenne igaz. Még ha valahol meg is értem azt, hogy mekkora trauma lehet túlélőként egy idegen faj hajóján magunkhoz térni, tudva, hogy elveszítettük a családtagjainkat...nos akkor is fájt látni, hogy klikkesedtek, milyen bizalmatlanok voltak egymással. Nem összefogtak, (pedig itt egy nagy "közös ellenfél" is volt, hanem egymással kezdtek el háborúzni. Néha már-már olyanok voltak, mint az állatok.
A legvége pedig...nos, valahol sejtettem, hogy efelé fogunk haladni, de azért reménykedtem egy kicsit pozitívabb végkifejletben, főleg Lilithnek.
Így viszont arra vagyok kíváncsi, mi lesz a folytatásokban.
Kiadó: Agave
Oldalak száma: 298
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése