4/5
Sok molynál láttam már, hogy olvasta valamely könyvét az írónak, és hogy nagy részüket megosztotta. Volt aki mellette, volt aki ellene érvelt. S mivel mindig is sokkal jobban érdekelnek azok az írók, akik így megtudják osztani a közönségüket, elhatároztam: Olvasni kell tőle.
Na de mit? És főleg mikor?
A Csillagpornak a címe és ez a gyönyörűséges borítója fogott meg, még jóval azelőtt, hogy egyáltalán a fülszövegével találkoztam volna.
Az első pár oldal után úgy gondoltam, egy mesét fogok kapni, amit akár gyermekek is élvezhetnek. Ahogy haladtunk előre a cselekményben ez a kép némileg árnyaltabb lett. Mese és mégsem mese. És úgyanígy voltam a stílussal is, tetszett is meg nem is.
Mese vonalat erősítette például maga a különleges vásár, a még különlegesebb lények, varázslatok hada, mely ilyenkor, de csakis ilyenkor találkozik a hétköznapi emberekkel. Vagy később a csillagkeresés, a gonosz boszorkányok stb. Ezeket a részeket úgy izgultam végig, mint egy gyermek, aki tágra nyitja a szívét, hogy teljesen elfogadja és átélje a történetet. Ezt kicsit irigylem tőlük, ezt a feltétlen odaadást.
Ellenben néhány rész nem feltétlen való a kisebbeknek. Nem mintha félelmetesebb lenne, mint mondjuk némely Grimm mese, de a mondanivalót, ami megbúvik a történések mögött nem fedeznék fel. Elsőre én is csak sejtettem néhol, és újra olvasva azt a részt, ami piszkálta fantáziám, jöttem rá, hogy hoppá.
A szereplők közül nem tudnék kiemelne egy igazán kedvencet. Valamilyen szintig mindet szerettem, és valamilyen szintig mind tudott idegesíteni. Meglepő módon talán a "mellékszereplők" fogtak meg a legjobban, szívesen olvastam róluk, nem éreztem azt, hogy elvennék az időt a főszereplőktől, igenis kellettek oda, általuk lett még sokszínűbb a történet.
A könyv végére sem jöttem rá igazán, hogy én most kedvelem-e Gaiman-t, vagy sem. Néha úgy éreztem annyira szétszaladnak a gondolatai, hogy megöregszem, mire összeszedegetem őket. A következő pillanatban viszont már minden megint célirányosan haladt. Ez azért néha zavart.
A vége nem az a tipikus happy end. De jó volt így. Nekem valahogy illett ez a befejezés a történethez, bár kicsiként egészen biztos, hogy átköltöttem volna a jól megszokott "és boldogan éltek, míg meg nem haltak" végre.
Konklúzió: Még olvasni fogok tőle, mert szeretném ha tudnám hányadán is állok vele. Első nekifutásra nem volt rossz választás, mert ez a mesés világ elvitt a szürke mindennapok közül, hogy egy olyan birodalomba vigyen, ahol minden megtörténhet, és általában meg is történik. Köszönöm neki, hogy néha megint egyszerű gyermek lehettem. És elgondolkodhattam azon, vajon az én szívem vágya mi lenne. És vajon a tiéd?
Kiadó: Agave
Oldalak száma: 212, 224 (kiadástól függően)
Ez is egy olyan könyv, amiről kismillió értékelést olvastam már, de félek elolvasni. A filmet nagyon szerettem, de tartok tőle, hogy az én happy end mániámnak csalódás lenne a könyv vége. Eddig még nem született olyan értékelés, ami ezt a félelmet elhessegette volna, úgyhogy azt hiszem, tologatom még egy darabig.
VálaszTörlésMegtudlak érteni. Én előbb olvastam a könyvet, mint ahogy láttam a filmet. És nekem például annak a vége nem tetszett :D. Azért egyszer érdemes elolvasni, mert sosem lehet tudni, lehet hogy tetszeni fog. :)
VálaszTörlésNekem az nem tetszett a könyv végében, hogy úgy éreztem, Gaiman begyorsított és nagyon gyorsan le akarja tudni a végét, pedig addig olyan szépen bontogatta ki az egészet, öröm volt olvasni :) Egyébként nekem a Sosehol a kedvenc könyvem tőle, azt tudom ajánlani nagyon, bár az is megosztja az embereket :)
VálaszTörlésMég nem olvastam a Soseholt tőle, de majd szeretném.
TörlésLehet, hogy tényleg begyorsít a végén, most így erre nem emlékszem, hogy volt-e ilyen érzésem, engem jobban lefoglalt, hogy eldöntsem tetszik-e a stílusa, ahogyan vezeti a történetet, vagy sem :D.