4/5
"Szent-Györgyi Albert 1937. december 10-én átvette a Nobel-díjat Gusztáv svéd királytól. Az indoklásban ez szerepelt: „…a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért”. A tudóst idehaza a C-vitamin feltalálójaként emlegetik, és szinte nincs olyan ember, aki ne tudná, hogy ő az egyetlen magyar Nobel-díjasunk, aki ezt az elismerést a szülőhazájában tudományos eredményeiért nyerte el.
De milyen ember is volt Szent-Györgyi, akit Szegeden csak „Prof”-ként emlegettek tanítványai, baráti, kollégái? Egy pacifista, aktív politikus, önjelölt kém, rendkívüli tudós, aki a családi tragédiák hatására élete utolsó két évtizedét a rákkutatásnak szentelte.
Wisinger István e dokumentumregényben Szent-Györgyi Albert kevésbé ismert oldalát, személyisége ellentmondó vonásait, a belső vívódásokkal teli életútját, és magánéleti válságait is feltárva igyekszik bemutatni a tudóst."
Neumann János élete után úgy gondoltam Szent-Györgyi Albert életébe is belelesek. Ha már abban a városban tanultam, és dolgozok, ahol ő dolgozott, sőt, az aszkorbát hatását, és egyéb mechanizmusait is kutatjuk a csoporttal, akkor illik egy kis időt szánni a nagy elődre. (És mert amúgyis kíváncsi természettel áldott meg a sors.)
Én kis naivan azt gondoltam, majd jól bepillantást nyerek abba, hogy a Prof hogyan is kutatott, milyenek voltak a mindennapjai az egyetemen, szóval hasonlót vártam, mint a másik könyv esetében kaptam. Így kicsit meglepett a dolog, hogy habár ezekből is kapunk valamennyit, a hangsúly sokkal inkább az akkori politikai/történelmi helyzetre helyeződik, és abban játszott szerepére. Ami nekem szintén érdekes volt, mert korábbi tanulmányaimra visszagondolva ezekről a dolgokról mintha nem esett volna szó. Mert a Nobel-díj, meg C-vitamin az oké, na de hogy kémkedés? Úgyhogy én csak nagyra nyílt szemekkel követtem a sorokat, meg szedegettem fel az államat.
Korábban ugyanis valahogy az a kép alakult ki bennem a tudósról, hogy egy csendesebb, visszahúzódóbb ember volt, aki csak és kizárólag a tudománynak élt. Aha. Persze sejtettem, hogy ennél azért árnyaltabb a kép, de azt álmomban se gondoltam volna, hogy ilyen mértékig belefolyik a politikába. Érdekes volt olvasni, ahogy megpróbál a lehető legjobban tájékozódni az adott helyzetről, és segíteni annak az oldalnak, akikkel szimpatizál. Igaz, hogy a "titkos" megbízatás nem egészen volt titkos, de legalább megpróbált tenni valamit.
Azzal sem voltam tisztában, hogy a cseppet sem titkolt nézetei miatt a végén milyen veszélynek volt kitéve. Kicsit olyan volt ezeket a részeket olvasni, mintha tényleg valami kémfilmben lennék, és azért kell szurkolnom, nehogy lebukjon a főhős. Csak ez éppen a valóság volt neki is és a családjának.
Amit azért sajnálok, hogy mivel amolyan in medias res a kezdés, a gyermekkoráról például nem sok szó esik.
Ellenben tetszettek a Profról szóló részek, hogy milyen klubbok kialakulását segítette, mennyire pártolta a sportot, és hogy milyen közvetlen volt a diákokkal. Ez utóbbi néha fontosabb, mint azt gondolnánk, mert saját tapasztalatból tudom, mennyire kis pontnak tudja néha érezni magát az ember egy ilyen helyen, és minden jó szóért és figyelemért igazán hálás. Meg a kutatás is könnyebb, ha az ember meg mer szólalni a főnöke előtt, teszem azt.
Magáról a C-vitamin felfedezéséről már jóval több ismerettel rendelkeztem, így ez a rész nem tartalmazott új információt. Bár továbbra is megmosolyogtató a gondolat, hogy azért nézte meg pont a paprikát, mert nem akarta megenni :D. (Ebben az esetben nekem a spenóttal kellene foglalkoznom.)
A későbbi kutatási témái már jobban érdekeltek volna, de ezekről már jóval kevesebb szó esik, gondolom mert a történelem közbe szólt. De az például számomra teljesen ismeretlen volt, hogy élete végén milyen terület felé fordult. Azon mondjuk nem lepődök meg, hogy annyi idősen is még kutatott, a munkahelyemen is látom, hogy bizony egyes kutatókat nem lehet távol tartani a labortól. Ez tartja őket életben, hajtja előre a mindennapokon át.
A családi életében is olvastam újdonságokat, igaz, hogy nem ez az elsődleges terület, amire koncentrálhatunk. És igazán sokat még a lányáról sem tudunk meg, tényleg csak pillanatképpek villannak fel.
De itt is éreztem azt, mint Neumann János esetében, hogy olyan emberek kerülnek akár csak egy-egy pillanatra is szóba, akikről csak a tankönyveimben hallottam egy-egy fontosabb felfedezés miatt, vagy mert a történelemben játszott olyan szerepet, ami miatt az utókor így, vagy úgy, de emlékezik rá. Itt meg csak úgy belépnek az oldalakra, mert (mindenki ismer mindenkit, de tényleg) barátok, munkatársak, stb.
Az egyszerre volt szívet melengető és elszomorító, hogy hányan fogtak össze annak érdekében hogy élve megússza a háborút, és az utána következő időszakot. Nem csak itthon, hanem nemzetközi szinten is.
Az biztos, hogy nagy koponya volt az öreg, és ki tudja, hogy hol tartana például a rákkutatás, ha lett volna még ideje dolgozni rajta. Érdekes adalékokat kaptam róla és az életéről, meglátjuk, mivé fog ez végül összeállni bennem.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése