Árulások kora

George R. R. Martin: Varjak lakomája
4/5

A negyedik kötetet éreztem a leglaposabbnak. Még nem tudom, hogy ez annak a következménye-e, hogy már hozzászoktam a sok csatához és a hirtelen felbukkanó ellenségekhez, vagy tényleg maga a történet kezd meg nyúlni.
Illetve a mostani "szereplő gárdától" sem voltam elájulva. Cersei már az elejétől kezdve az egyik legjobban utált szereplő volt számomra, és most sem szerettem meg. Önteltségében azt sem veszi észre, hogy lassan olyan lesz bizonyos dolgokban, mint hőn utál férje. Mellesleg, hogy nem fárad bele ennyi aljasságba??
Királyvár összeesküvései mellett nyomon követhetjük Brienne útját is. Őt még egészen kedvelem, és roppant hisztis leszek, ha tényleg képes megtenni vele "azt" Martin. (Nem részletezném, mert az spoiler lenne.)
Ami érdekes volt, hogy bepillantást kaptunk a Dorne-i herceg életébe, na és persze az ottani árulásokba (már meg sem lepődtem). Erről még többet is tudtam volna olvasni, ellentétben a Vas-szigetek királyválasztásos részeivel. Nem tudok velük szimpatizálni, de nyilván bennem van a hiba.
Jamie kezd változni, majd kiderül mennyire lesz erős ez az "új" énje. Így sokkal szimpatikusabb számomra.
Sansa továbbra is nem szeretem kategória, így eleve elfogult vagyok az ő részeivel...:D.
Arya-ból viszont kaphattunk volna többet.

Főként jellemekre, és az árulásokra, összeesküvésekre helyezte az író ebben a kötetben a hangsúlyt. Persze itt is hullanak az emberek, mint a legyek, és folyik a vér is.De grandiózus csatajelenetekre ne számítson senki.
Azt azonban elismerem, hogy továbbra is remekül szőtt a történet, jól követhetők a cselekmények, és a sok szereplő ellenére sem zavarodtam bele a történetbe. Csak arra kellene vigyázni, hogy ne nyújtsuk túl sokáig a dolgokat, mert az nem lesz jó.

Oldalak száma: 895
Kiadó: Alexandra

A cuki halott

Roman Dirge: Kokik 1-2
3,5/5

Lenore a cuki halott kislány történeteit olvashatjuk ebben a 2 képregényben. Szintén a morbid humor kategóriában fut, bár annyira nem fogott meg mint Tim Burton.
De van benne fantázia. És már az előszóban azzal kezdi az író, hogy ezek a kezdeti szárnypróbálkozásainak eredményeit tartalmazzák kissé felújítva, így látok reményt arra, hogy lesz ez még jobb is, mert sok mindent ki lehetne hozni belőle.

Nagyjából ugyanaz a problémám vele, mint Lencsilánnyal. Jók a rajzok, néhol szinte azok viszik a történetet, amely nem egész kerek. Nyilván nem regényt kell kerekíteni egy-egy rövid kis meséből, de akkor is. Valami eleje és vége legyen már. Még akkor is, ha értem, hogy milyen poénra akarta kihegyezni a dolgot.
Ezt leszámítva nem volt olyan rossz. Megismerkedtem Lenore-vel, akit sosem engednék semmilyen háziállat közelébe, Hű úrral, akinél tényleg megállapítható, hogy a szerelem vakká tesz, vámpírral és sok más lénnyel.
A második kötetet valamiért jobbnak, összeszedettebbnek éreztem.

Mindezek ellenére azt hiszem, Lenore-t kedvelni fogom. :)

Szintén nem feltétlenül kisgyerek kezébe való mese. :D

Kiadó: Egmont
Oldalak száma: 63  

Mese felnőtteknek

Máté Angi: Mamó
5/5

Nem is tudom erről mit írjak. Máté Angi nevével szintén a molyon találkoztam először. Sokan dicsérték, így én is kíváncsi voltam az írásaira. Könyvtárból sikerült hozzájutnom ehhez a könyvhöz is, és szinte egy óra alatt felfaltam.
Aztán csak ültem felett és próbáltam rendszerezni róla a gondolataimat.

Első benyomásom az volt, hogy ez nekem nem tetszik. Aztán ahogy olvastam tovább, megszoktam a stílust, és a néző pontot, hiszen egy gyermek szemszögéből látjuk a világot. Ez a kettő együtt más volt, mint amihez hozzászoktam, és nem volt könnyű a váltás. De megérte.

Mamónál lakó kicsilány meséli el, milyen is az élete, hogy látja ő a világot, a dolgokat. Mennyire másként gondolkozunk gyermekként, mint felnőttként, s bizony erről néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni.
Ez a történet azonban visszaidézi azokat az időket, amikor mi magunk is óriások között jártunk, és sajátos módon értelmeztük a viselkedésüket, és az életet.
Sosem éltem Mamónál egy kicsiny kis kék házban, de az olvasás közben a saját gyerekkorom vonult fel előttem. És amikor vége lett a könyvnek, olyan volt, mintha másodszorra is felnőttem volna. Visszakerültem a felnőttek világába, egy olyan tájról, melyre csak ritkán téved az ember.


Nem is tudom kinek ajánljam. Talán mindenkinek, hiszen mindenki volt gyerek.

Oldalak száma: 114
Kiadó: Koinónia

A morbid humor mestere

Tim Burton: Rímbörtön
5/5

Tim Burton filmjeiért mindig is odavoltam. Olyan hangulatot árasztanak, ami egyszerre borzongató, elvarázsoló. Szeretem, ahogy a morbid humort elegyíti a majdhogynem bájos dolgokkal. Anyám szerint persze nem normális. És ezt nem is tagadom. De mivel én sem vagyok teljesen az, máris egy remek találkozásról van szó.
Amikor rájöttem, hogy könyvei is vannak, teljesen bezsongtam. Könyvtárból sikerült hozzájutnom eme gyönyörűséghez és kemény 15 perc alatt el is olvastam. Nem csalódtam.

Rövid kis történetek, "mesék" vannak benne, méghozzá versbe szedve és illusztrálva. Ez utóbbi segít a hangulat megalapozásában. A sok kis történet közül nem is tudom melyik tetszett a legjobban. Voltak jobbak, és gyengébbek is persze. Kuncogtam rajta, még szobatársamnak is megmutattam az érdekesebbjeit, bár azt hiszem a rajongásomat ő nem osztotta :D. Osztrigasrác szomorú története, vagy épp a gyufasrác szerelme...
Persze ezt is többféleképpen lehet olvasni. Első olvasatra egyszerűen csak szórakoztat, vagy épp megbontránkoztat, személyiségnek megfelelően. Aztán ha jobban belegondolsz, akkor meglátod azt a görbe (nagyon görbe) tükröt, amit nekünk mutat. Ezt szeretem benne.
Gyerek kezébe nem adnám. Szóval esti mesét ne ebből olvassunk föl.

A végső konklúzió az, hogy nekem ez a könyv kell. Majd. De enyém lesz, ez tuti.

Igazából tényleg azoknak ajánlanám, akik szeretik a morbid, már-már beteg humort, mert ez az. Ha nem igazán preferálod az ilyesmit, akkor inkább ki se nyisd, mert már a képektől kész leszel.

Oldalak száma: 124
Kiadó: Magvető

Háború, szerelem, divat...

Theresa Révay: Párizs fehér fényei
5/5

Hm. Régóta szemeztem már vele a molyon, majd egy ismerősöm roppant pozitív értékelése után úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. Kölcsön is kaptam, és amint tudtam neki kezdtem. Pozitív értelemben csalódtam.

A történet1917-1945 közötti időszakot öleli fel. Kezdetben Oroszországban vagyunk és megismerjük Xénia Osszolinát, valamint családját, és az akkori fenyegető helyzetet. Láthatjuk gyorsan felnőni, mert a helyzet azt kívánja tőle, harcolni a családjáért, hogy életben maradjanak, együtt maradjanak. A gyermekből hirtelen felnőtt nő lesz.
Majd megismerjük Berlinben Max von Passau-t, a fényképészt és az ő életét is. Hogyan lett az, aki, milyen barátai vannak, szerelmét...
Kettejük élete a divat miatt fonódik össze, és bár hosszabb-rövidebb időre elválhatnak egymástól, mindig találkoznak. Egymás bűvköréből nem tudnak és nem is akarnak szabadulni, annak ellenére hogy a körülöttük lévő világ lassan, de biztosan sodródik bele a II. világháborúba.

Tetszett, hogy mindenből a megfelelő mennyiséget kaptuk. A háború szörnyűségeiből, a szerelemből, a családi problémákból, összetartásból...még a divatból is, pedig rólam sok mindent ellehet mondani, de hogy a divat érdekelne...és mégis.
Meg van a sajátos, kicsit szomorkás, néhol sötét, máshol pedig éppen hogy vidám hangulata a történetnek, ami rengeteget ad a sodró lendülethez. Nem tudtam letenni, a vége felé már az óráimra is cipeltem, mert nehéz volt kiszakadni ebből a világból.
 Xénia erős személyisége, és az, hogy igyekezett a családját minden áron megvédeni nagyon közel hozta hozzám. Nem tudom, én képes lettem volna ilyen erőt találni magamban, de remélem erre sosem kell választ kapnom.
Maxnak pedig pont az az önfeledtsége tetszett, hogy képes volt gátlások nélkül, teljes szívből szeretni. Erre még én sem vagyok képes, csodáltam ezért. Ez is egyfajta bátorság az én szememben.

A könyv nem csak azt mutatja meg, milyen lehet egy családot összetartani, modellkedni. Megmutatja milyenek voltak az emberek egy olyan korszakban, ahol az üldöztetés hatalmas méreteket öltött, és a túlélés volt a cél. Az emberi értékek megváltozása, és a nép megvezetése is roppant hatásosan van ábrázolva.

Az utolsó mondat után csak ültem a kollégiumi szobában és gondolkodtam. Lényemtől távoli az, hogy valakit ennyire tudjak gyűlölni, és az, hogy az embereknek gyakran van szüksége egy bűnbakra/ellenségre akire kivetíthet mindent...nos ez megrémiszt. Ahogy az is, vajon én képes lettem volna ember maradni, és segíteni a bajba jutottakon akár az életem kockáztatásával? Vagy meghunyászkodtam volna akár a többiek?
 Aztán persze a szerelemről is elgondolkoztam. Tudok-e ilyen mértékig, ilyen őszintén szeretni? Vagy mindig lesz egy fal, ami véd, de egyben el is zár a másiktól?

Szeretem az ilyen könyveket, melyek rengeteg gondolatot ébresztenek bennem, felkavarnak egy kissé, felráznak a saját kis világomból és mutatnak egy másikat.
Ajánlom mindenkinek, mert tényleg meg talál mindent benne, ami kell.

Oldalak száma: 565
 Kiadó: Athenaeum

Egyszer volt, hol nem volt, egy icipici házikó...

Lakatos István: Lencsilány
4/5

Kinek ne lenne ismerős a dalocska Lencsilányról? Kicsiként teljesen oda voltam érte. :) Így felkeltette az érdeklődésemet a könyv címe is. Na meg a borító, ami elég szokatlan hangulatot áraszt.
Könyvtárból hoztam kis, és egy óra alatt elolvastam. De nem egészen azt kaptam, amit vártam.

Mindösszesen 4 történet van benne, melynek főszereplője Lencsilány és Lencsibaba. Már maguk a mesék alapjai is olyanok, hogy nem feltétlenül adnám gyerek kezébe, és esti mesének sem ebből olvasnék fel. De nem lenne ez baj, végülis jó pár mese van a világon, ami kifejezetten felnőtteknek szól, ez is lehetne olyan. Ami nekem csalódást okozott, az az, hogy némelyik történet olyan befejezetlen érzést keltő. Nincs eleje, egyszerűen csak ott találom magam a helyzetben, és mire élvezni kezdeném esetleg, már le is zárul.
Hogy miért kapott mégis 4 pontot? A rajzokért, és a hangulatért. Mert minden ellenérzésem ellenére mégiscsak végig olvastatta magát a könyv.
Világéletemben rajongtam a sötét, morbid humorért, és ezt maradéktalanul megkaptam.

Ha a történetek még csiszolódnának, én biztosan vevő lennék még Lencsilányra.

Kiadó: Nyitott Könyvműhely
Oldalak száma: 47

A mindent elsőprő szerelem

Ree Drummond: Tűsarkúban a prérin
5/5

Egy igazi romantikus, szerelmes történet ez. Hogy mégis miért nem rohantam el akkor előle sikítozva? Mert általában óvatosan kezelem az ilyen könyveket...Nos, egyszerű a válasz. Tény, hogy egy majdnem tökéletes szerelem kibontakozását követhetjük nyomon, de mégis. Ott vannak azok az apró bakik, és az élett komorabb oldalai, amelyek nem hagyják, hogy egy túl szirupos valamit kapjunk. Helyette egy aranyos, gyorsan olvasható, és kikapcsolódásra tökéletes könyv kerül a kezeink közé. Én két nap alatt végeztem vele, és őszintén szólva kiifejezetten szükségem volt most erre.

Ree a családi fészekbe tér vissza egy 4 éves kapcsolat felbontása után (bár ez nem megy olyan könnyen mit gondolná), és épp a további életét tervezgeti amit majd Chicago-ban fog eltölteni, amikor belép az életébe a cowboy. Egyetlen beszélgetés elég ahhoz, hogy már tűkön ülve várja a férfi hívását, ám az egyre késik. 4 hónapot. És mégis...
Két eltérőbb személyiséget nehezebb lenne találni. Ree a városi élethez szokott, pörgésben élő, a külsejére vigyázó leány. Marlboro Man egész életét a farmon töltötte, maga a megtestesült nyugalom, és határozottság, egyszerűség. Ami a szívén, az a száján. De az ellentétek vonzzák egymást. És jó pár baki után, (amit főleg Ree követ el) még mindig úgy lángol a szerelmük, mint az előtt. Ám az élet nem csak jó dolgokat tarogat számukra, mégis igyekeznek együtt átvészelni őket.

Szórakoztatott a stílus, és az a sok ügyetlenkedés, amit Ree véghez vitt. Na nem mintha én nem akkor lennék a legügyetlenebb, amikor a barátom előtt szeretném a tökéletes formámat hozni...Murphy törvénye, hogy ilyenkor valami biztos közbe jön.
Ami igazán megfogott, az a férfi türelme, határozottsága. Én is tapasztalom, milyen jótékony hatással tud lenni az ember lányára, ha párja még a legnyagobb zizzentségét is roppant nyugalommal tudja figyelni és kezelni.

Étel nélkül nem feltétlenül ajánlatos olvasni, mert amikor nekiáll részletezni az írónő, hogy mit is főznek, akkor a gyomrunk vészterhes korgással jelezheti, hogy bizony éhhalál szélén állunk magunk is :D.
Érdekesség még az, hogy a szerző maga is blogot vezet, ahol emberek milliói követhetik nyomon életét. Illetve gondolva az éhes olvasó közönségre, a könyvben olvasott finomságok receptjei megtalálhatók az utolsó oldalakon.

Ha valami könnyedre vágysz, ami akár romantikus is lehet, gyorsan haladhatsz vele és teljesen kikapcsol...nos, azt hiszem ezt megfelelőnek fogod találni.

Kiadó:Pioneer Books Könyvkiadó
Oldalak száma: 335