2014. július 30., szerda

A sötétség városa

Elizabeth Richards: A sötétség városa

4/5

"Egy véres, brutális háború után, a Fekete Város még füstölgő romjai között a tizenhat éves Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy hibbant Sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a Sötétfajzat félvér fiúba? Pedig szíve varázslatosan megdobban a közelében, megtagadva mindent, amiben a lány addig hitt. Ez a felkavaró szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. Ekkor lép az életébe Natalie, így neki is választania kell. Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyd ki!"

Ismét egy gyönyörű borító volt az, ami első látásra megkapott. Mondjuk a jelentésére csak a könyv olvasása után jöttem rá, és határozottan találónak érzem.
Maga a történet akár kifejezetten is rossz lehetne, felfoghatnánk egy disztópiás Rómeó és Júlia történetnek. De ennél hála az istennek azért több.

Azt elsőre le kell szögeznem, hogy itt tényleg sokszor elég komor mind a hangulat, mind a történések. Szóval, ha valaki nem bírja a kínzást, szenvedést, és a vért, nem feltétlenül fogja imádni ezt a regényt sem.

Miközben a történetet olvastam, nem főleg a szerelmi szálra figyeltem. Persze édesek és aranyosak együtt, és szurkol az ember nekik, ráadásul itt egy fokkal jobban eltudtam fogadni a vértárs dolgot, mint a lélektársat a Sky-ban, de sokkal jobban megfogott a világ, amiben ez az egész játszódik.
A háború, a gettó, az elnyomók, egy fejlődő új vallás, ami nem túl barátságos. Ismerős? Nem véletlenül, hiszen ha nem is egészen így, de nagyon hasonlóan történtek dolgok a II. világháború idején.
Nem és nem tudom megérteni, hogy az emberek miért nem tudnak békében élni egymás mellett, miért nem képesek elfogadni a másságot. Persze, sokszor mindkét fél hibás, itt is megtudjuk, hogy annak idején a sötétfajzatok se voltak éppen angyalok. Viszont a visszavágás mértékével sem értek egyet. És ha egyszer elkezdődik ez az adok-kapok, akkor ott bizony nincs megállás, mert a fájdalmak csak gyűlnek, és mindenki megtorlásra vár. Ezt szerintem nagyon jól megfogta az írónő.
Tetszett, hogy több típusa van a sötétfajzatoknak, és sajnáltam, hogy nem tudok meg róluk többet, de remélem a későbbi kötetekben ez a kíváncsiságom is kielégül. Akárcsak a Basztetek iránt feltámadt érdeklődésem.

A szereplők szerethetőek, vagy éppen utálhatóak. Ash-t nagyon megkedveltem, talán pont azért mert nem tökéletes, követ el hibákat, de vállalja érte a felelősséget. Csak egyszer akartam bokán rúgni, egy bizonyos csók után, ahol azzal védekezett, hogy ő most össze van zavarodva. Jah, logikus, hogy azzal tesztelem le a dolgot, hogy neki állok smárolni...Ennek ellenére kedvelem, és remélem, hogy sikerül épen eljutnia a történet végére. Tetszett, hogy képes lett volna meghalni azért akit szeret.

Natalie valahogy semleges maradt nekem. Habár hamar leveti a gazdag fruska szerepét, azért sokszor lassan nyílik fel a szeme. Viszont ha a szükség úgy hozza, képes meglepő döntéseket hozni, amit tisztelek. Meglátjuk, hogy később mire jutunk egymással.

Sebastian...tenyérbe mászó, aljas kis féreg. Röviden és velősen. Őt legszivesebben kiéhezett nordinok elé vetettem volna, de még él bennem a remény, hogy valahol elvész majd a történetben...

Parancsnok. Anya létére nem egészen úgy viselkedik. Talán túlzottan is beléivódott a politikai játszmák serege, vagy eleve is ilyen volt, nem tudom. Mindenesetre hiába a történet vége, én nem és nem bírtam megkedvelni. Az ember életek nem játékszerek, pláne nem a családé. Nekik össze kellene tartani, és védeni a másikat mindenáron.

Cékla. Kicsit semleges az alakja Day-jel együtt. Nem utáltam őket, de nem is imádtam.

Tiszta Rózsa. Komolyan akarni kell, hogy valakit aki ténylegesen csak utolsó oldalakon szerepel, ennyire utáljak, de sikerül elérnie az írónőnek hogy így érezzek. Ez a férfi a hatalom iránti őrült vágyával, a másokon való átgázolással, a vallásával...minden megnyilvánulásával csak fokozta az ellenszenvemet.

A történet sok mindent feszeget. Politikai játszmák, ahol mi csak játék bábuk és járulékos veszteségek vagyunk, kirekesztésről és diszkriminációról, két kultúra gyermekének életéről, szerelemről, háborúról, az emberi aljasságról, és kedvességről. Szerintem mindenki megtalálja benne a neki illő vonalat, és mivel elég pörgős a történet, nem fog unatkozni.

Kiadó: Maxim
Oldalak száma: 392

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése