2017. október 29., vasárnap

Sasok a viharban

Viola Judit: Sasok a viharban

4/5

"Vérzivataros, trónviszályos esztendőkben kalandozunk, a XIII. század végi Magyarországon. IV. Béla király nemrég verte ki a tatárokat a pusztasággá vált, földig rombolt, felégetett honból – de alig lát neki az újjáépítésnek, máris fellángol a családi háborúskodás a csak imént kihunyt parázs fölött.
A középkorban a harc a hatalomért nem pusztán udvari intrikákban merült ki: fegyverrel folyt a küzdelem a trón elbitorlásáért, a meggyengült ország területének szétdarabolásáért. Az agg, ám még mindig erős királyt nővére és saját fia, majd sógora is megtámadja.
Az utolsó Árpád-házi királyok végnapjainak idejében játszódó történelmi regény a réges-régi hatalmi játszmák izgalmas felelevenítése. A történetet az egyik királyhű nemesifjú kalandjain keresztül tárja elénk a szerző.
Szirtek csúcsán, nemesi sasfészkekben dőlhet el a királyság sorsa
…"

  Már korábban is kinéztem magamnak ezt a könyvet, a borítója és igéretes fülszövege megfogott. És mostanában amúgyis jobban érdekelnek a történelmi regények, szóval felkerült a radaromra. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a folytatással együtt vehettem a kezembe, így legalább azért nem kell aggódnom, hogy nem lesz mit olvasnom. És őszintén szólva kár lett volna lemaradni erről a történetről.

  Ez az időszak, amikor az ország próbál lábra állni a tatárjárás után, megerősödni. Nem is olyan egyszerű ez, főleg hogy a belső viszályok csak hátráltatják az uralkodót. Egy ilyen világban ritka kincs az, ha tudjuk, kire támaszkodhatunk, kiben bízhatunk meg.
A regény az Aba nemzetségre fókuszál, történetünk kezdetén Dávid a család feje, és három fia: Finta, Péter, Amádé felnőtté válását követhetjük nyomon, és azt, ahogyan megpróbálnak ebben a világban helyt állni. Mivel eddig csak a nevüket hallottam, és mást nem igen tudtam előkaparni az emlékeimből, kíváncsian vártam, mit is kapok róluk. (Arról nem is beszélve, hogy ebben az időszakban érkeztek hazánkba az én családom ősei is, úgyhogy dupla figyelemmel követem a dolgokat.)


Aba nemzetség címere

  Azt elsőre megállapíthatja az olvasó, hogy a három fiú igen különböző személyiség, de legalább mindenki letudja tenni a voksát a neki szimpatikus egyén mellé. Én nagyon hamar Amádéra hangolódtam, az ő világfelfogása áll hozzám a legközelebb, úgyhogy szurkolok neki, sikerüljön minden bajon átjutnia, mert azt már most látom, nem lesz sétagalopp az út.
A legkevésbé Finta került közel hozzám, benne túl sok hamisságot érzek, és azt rosszul tolerálom, még a regényalakoknál is. De még kinőheti :D.

  Tetszett, hogy emberi, szerethető, bár néha vétkező alakokat kapunk. Nem gáncs nélküli lovagok ők, hanem egyszerű emberek, az átlagosnál több hatalommal. Ezzel vagy tudnak jól élni, vagy sem. A későbbiek megmutatják.
Örömmel olvastam Izabella asszonyról is, aki ha néha kicsit erőszakosnak is tűnt, nagy tudással rendelkezett, józan ésszel és jó emberismerettel operált, s a legjobbat akarta a családjának. Szeretem az erős női alakokat, akik hitelesek, szinte láttam magam előtt. (S egészen biztos, hogy nem szerettem volna, hogy a vesémbe lát...)

  Az első kötet érzésem szerint csak bevezet a sokkal sűrűbb történésekbe, pedig már itt is olvashatunk bizony cselszövésekről, és a hatalom iránti vágyról (ez utóbbit nem tudom megérteni, de biztos én vagyok fordítva bekötve). Szóval kifejezetten kíváncsi lettem, hogy fog a három fiú felnőni a feladathoz, és megtudják-e tartani a nemzetséget, vagy elveszejtik azt.

A könyvért köszönet illeti az Athenaeum kiadót!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése