5/5
Ha még nem olvastad volna a második részt, figyelmedbe ajánlom, mert bizony, lőhetek le olyan történéseket, melyeket az olvasó maga akar átélni. Úgyhogy ez utólagos spoiler a második kötetre nézve.
Nos tehát. A második rész végén elég kétségbeejtő volt a helyzet, mert bár Katniss kimenekült a Kapitólium markából, Peeta náluk maradt, és a Tizenkettedik körzet megsemmisült.
Így most Katniss, családja és jó körülbelül még 800 lakos a körzetükből a Tizenharmadik körzet vendégszeretetét élvezi. Ez egy más világ, mint amihez szokott. Szigorú szabályok szerint élnek az emberek, igyekeznek kerülni mindent felesleges pocsékolást. Legyen az étel, papír, energia. Mindenki pontos napirendet követ. Vagyis majdnem mindenki. Hősnőnk ugyanis kezdetben a zavarodottság, később némi dac miatt sem teszi azt, amit előírnak neki. És hogy miért nézik el ezt neki? Mert ő a Fecsegőposzáta. Vagyis azzá kellene válnia. Ám ennek bizony ára van...
Furcsa volt egy ennyire szabályozott világot figyelni, és őszintén szólva nem hiszem, hogy én sokkal jobban kezeltem volna a helyzetet. És akárcsak Katniss, én is úgy éreztem Coin bizony csak a bábút látja benne. Pont mint a Kapitólium. Persze mindaketten tévednek, de mire erre rájönnek, már késő.
Ahogy haladt a történet előre, úgy éreztem magam egyre elkeseredettebbnek. Az a rengeteg halál, az emberek, akik feláldozhatóak...talán ezért van az hogy Gale és bizonyos mértékig Beetee alakja egyre unszimpatikusabb lett. Senki és semmi nem hatalmazhat fel arra, hogy átlépjünk egy bizonyos határt. Mert akkor semmivel sem leszünk jobbak azoknál, akik ellen harcolunk. Ráadásul néha a helyzet sokkal bonyolultabb, mint hogy valaki ellenség vagy barát...
De leginkább Peeta alakja volt, aki lefoglalt. Mindazok után, amit átélt, saját korlátait feszegetve próbált meg segíteni a lázadóknak és Katnissnak. Ami így visszanézve nem lehetett egyszerű.
A szereplők remekül megformált alakok, volt, aki nagyon a szívemhez nőtt, és kifejezetten rosszul esett a halála. Az írónő remekül bánik a szavakkal, és érzelmekkel, és roppant jól érzékelteti azt is, mit érez az adott személy. Ennek köszönhetően kicsit úgy éreztem magam, mintha ringlispilen lennék. Egyik pillanatban még boldog, a másik pillanatban pedig haragos.
A leírások is hitelesek láttam magam előtt a harcokat, a mutánsokat, a vért...talán túlzottan is.
Mindamellett, hogy azért szurkoltam a szereplők a végén kapják meg a megérdemelt boldogságukat és szabadságukat, sok minden máson is elgondolkodtam. Még ha csak fiktív is a történet, jól rámutat fajunk hibáira. És egy olyan képet fest elénk, ami nem is olyan elképzelhetetlen.
Vajon megéri a hatalom, hogy mindent elpusztíts? Hogy elveszítsd a maradék emberségedet? És vajon a bosszú neve alatt elkövetett szörnyűségek mennyivel jobbak, mint azok a tettek, amiket megbosszulnak? Hol van az a határ, amit nem lenne szabad átlépnie senkinek? És mégis oly sokan megteszik...
Ezek olyan kérdések, melyeket napjainkban is átgondolhatunk.
Mert ki tudja, nem jő-e el az az idő, amikor majd mi állunk a Viadal porondján?
Kiadó: Agave
Oldalak száma: 337
A könyvért köszönet illeti az Agave kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése