2011. november 26., szombat

Ha a győzelemért fizetni kell

Laurell K. Hamilton: Fagyos érintés
4/5

Hamilton könyveit mindig némi fenntartással veszem a kezeimbe. A legelső könyvek mindkét sorozat esetén rajongóvá tettek, ám a folytatások nem mindig sikerültek ennyire hatásos olvasmányoknak.

A Mery Gentry sorozat 6. kötete, amelynek borítója láttán az embernek eláll a lélegzete. Szinte elég ránézni, és már érezzük a hideg érintését a bőrünkön. És ahogy haladt előre a történet, rájöttem, ennél jobb borítót keresve sem lehetett volna találni.

A könyv elején épp egy ügyvédi megbeszélés kellős közepén találjuk magunkat, ugyanis Taranis király megvádolta Meredith 3 testőrét erőszaktevéssel. Ami azonban még szokatlanabb, hogy az ügyet az emberi igazságszolgáltatás elé vitte. A történet egészen nyugodtan folydogál, ám egyszer csak maga a fény és illúzió királya is bejelentkezik, és a kezdeti kulturált viselkedés után, igencsak elveti a sulykot, amikor megtámadja a testőröket. És innentől kezdve felpörögnek az események. Egyrészt mert a hercegnő nem érti, milyen hátsó szándéka lehet a királynak, így tulajdonképen vakon botorkál a politikai labirintusban, másrészt rá kell arra is jönnie, hogy Andais nem túl boldog a tündérdombjában bekövetkezett változások miatt. És ezt bizony érezteti is...

Bár nincsenek benne eget rengető fordulatok, egy pillanatig sem unatkoztam. Meglepő volt, hogy a szex a háttérbe került - bár nem tűnt el teljesen, ami végülis érthető, hiszen mégiscsak az a cél, hogy teherbe essen a hercegnő - és előtérbe kerültek az érzelmek. Azt eddig is éreztette velünk az írónő, hogy bizony ennyi férfi között nem egyszerű a lelki békét fenn tartani, pláne úgy, hogy valamilyen módon mindegyik sérült, és vannak érzékeny pontjaik. Most azonban megtudjuk, hogy mit éreznek a férfiak, főleg hogy tisztában vannak vele, Meredith nem egyformán szereti őket. Őszintén meglepődtem, amikor jó pár olyan mondatot olvastam, ami nagyon igaz, még úgy is, hogy nem egy háremnyi férfi vesz körül. :).
Amit már megszokhattunk, az a tündérek világa, a mitológia és a modern kor ötvözése. Továbbra is ezek a részek fognak meg leginkább. Érdekesnek tartom ezeket bejegyzéseket, a különféle isteneket és természetfeletti lényeket. Kerekebbé, számomra valahogy valóságosabbá teszik a történetet.
A függő vég, viszont kifejezetten rosszul esett. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy fog folytatódni a történet. Mert itt egyszerre érezzük nyertesnek és vesztesnek a hercegnőt. Megérte-e? És van-e remény arra, hogy a dolgok jobbra forduljanak?

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 267

A könyvért köszönet illeti az Agave kiadót.

2 megjegyzés:

  1. ezt a sorozatot a 4.résznél hagytam abba, mert már nem tudtam követni, hogy ki kicsoda és ki kivel...., de annyi jót olvasok róla, hogy lehet, hogy folytatom majd.:))

    VálaszTörlés
  2. Igen, elég sok a szereplő, ráadásul mindig jönnek újabbak is, de itt azért már van egy nagyjából állandó csapat, akiknek jelentős szerepük van a történetben. Nekem per pillanat ez a sorozat jobban tetszik, mint az Anita Blake-s, pedig régebben pont fordítva volt :).
    Én adnék neki még egy esélyt a helyedben. :).

    VálaszTörlés