3/5
"Amikor a 69 éves Szonjo (So-nyo) elszakad férjétől a szöuli metróállomás forgatagában, családja kétségbeesetten indul a keresésére. Mégis, ahogy a régóta lappangó titkok és a személyes sérelmek szépen lassan napvilágra kerülnek, mindenkiben felmerül a kérdés: vajon mennyire ismerik az asszonyt, akit anyjuknak neveznek?
A szívhez szóló hangokon, a lány, a fiú, a férj és az anya szemszögéből elmesélt történet egyszerre nyújt hiteles képet a mai Koreáról és egyetemes betekintést a családi szeretet témájába."
Figyelemfelkeltő borító, érdekes fülszöveg, és az esetek felében az aranypöttyös könyvek tetszenek, így hát neki álltam keresni ezt a kötetet. Könyvtárból hozzájutván olvasni kezdtem...nem is tudom, hogy csalódtam-e vagy sem. Ilyennek képzeltem, és még sem.
Mikor az olvasó bekapcsolódik a történetbe, Szonjo már eltűnt, és a család szórólapokkal, rendőrséggel együtt keresi. Mindeközben a családtagokon keresztül egy-egy oldalát látjuk az édesanyának, aki többet akart a gyerekeinek, mint ami neki jutott. Azt hiszem ez olyan törekvés, ami minden szülőben meg van. A gyerekemnek ugyanolyan, sőt még jobb legyen, mint nekem volt. S mi, akárcsak ebben a történetben, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ezt a jólétet vajon mennyi lemondással, fájdalommal kísérve kapjuk meg.
Ami olvasás közben nagyon zavart, az a narrációs hang volt. Néha egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy most az adott családtag gondolatait hallom, az édesanya gondolatait hallom?
Igazából egyikről sem tudunk meg olyan sokat, mert mire belehelyezkednénk az ő életébe, jön egy újabb nézőpont váltás, és újabb testvér életét látjuk meg. Nem is igazán tudtam letenni a voksomat egyik mellett sem, egyszerűen nem lett olyan, aki közel került volna hozzám.
Mindezek mellett egy olyan világot mutat be, ami nagyon távoli tőlem, nem csak azért, mert nem egyazon országban élünk, hanem mert én ezt a fajta szegénységet, a háborút nem éltem át. Nem is szeretném.
Pedig nem lett volna ez rossz könyv. Érdekes alapötlet. Mert tulajdonképpen mi mit tudunk, látunk a saját édesanyánkról/ból? A vigyázó szülőt, a mellettünk kitartó párt...de hol marad az ember? A lány, gyermek, nő, akinek álmai voltak? Vajon miről mondott le értünk?
Jó, remélhetőleg ennyire nem tragikus a helyzet, és érték/érik örömök most is, családban. De azért én kíváncsi lennék, milyen lehetett 30 évvel ezelőtt. És vajon az az énje mit szólna a mostanihoz?
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 246
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése