3,5/5
"Hendrickje Stoffels – Rembrandt szolgálólánya, kedvese, múzsája, modellje. Legalábbis a lexikonok, kézikönyvek, művészettörténeti munkák szerint. De ki volt valójában Hendrickje, ez az írástudatlan, mélyen vallásos parasztlány, aki nem sokkal a vesztfáliai béke megkötése után, alig húszévesen került az akkor már híres festő és magányosan élő özvegyember, Rembrandt van Rijn házába? Ki volt valójában Rembrandt, minden idők egyik legzseniálisabb festője, akinek szívét rabul ejtette és ecsetjét megihlette az érzéki szépségű, szelíd lelkű fiatal lány? És milyen volt az a világ, amelyben éltek, az amszterdami jómódú polgárok kívülről oly erényes, belülről oly romlott világa?"
Az én legnagyobb bajom a történettel az volt, hogy Hendrickje-t nem sikerült igazán megkedvelnem. Ami elég komoly probléma, hiszen az ő tolmácsolásában, az ő szemén keresztül látjuk a mindennapi életet, és a család megpróbáltatásait.
Habár egy kedves, csendes és vallásos teremtés, nem került hozzám közel. Hiába derül ki róla, hogy hűséges, hogy kitart a legrosszabb pillanatokban is kedvese mellett, nem fogott meg az alakja. A babonaságaitól sikítófrászt kaptam, persze erről nem csak ő tehet, hanem a kor is, amiben élt. Mondjuk itt is voltak számomra érdekes dolgok, azt eddig sehol sem olvastam, hogy régen a fekete cseresznyét is a pestis "terjesztőjének" gondolták.
Az érdekességek, és a hétköznapok leírásai viszont megfogtak. Az emberi kegyetlenségen továbbra is meglepődök, akárcsak azon, hogy mennyire fontos számunkra a látszat. S az igazán értékes dolgokat figyelmen kívül hagyjuk.
Ma már meg se szólnánk Remrandt-ot és szerelmét, hiszen élettársi kapcsolatban éltek. De ez régen elfogadhatatlan volt, főleg ha a festő már eleve egy fontos ember bögyében van. És persze hogy sokkal könnyebb először a szeretett személyeken keresztül fogást találni rajta. Majd a művészetét csúfolják meg.
Sajnáltam, hogy ennyire sötét élete volt. Bár ha jobban belegondolunk, az igazán nagy alkotók egy tetemes része nem, vagy csak rövid ideig volt elismerve a korában. És csak az utókor emelte piedesztálra.
Magáról a festőről is megtudunk egyet-mást, de azt hiszem legközelebb egy olyan történetet olvasok róla, amiben az ő gondolatai is előtérbe kerülnek.
Zavart még a könyv felépítése is, hogy sokszor nem lehetett jól eldönteni, ez most meg is történik velük, vagy csak álmodja a lány, esetleg szeretné ha az elképzelt képsor bekövetkezne a rosszakaróikkal. Főleg az utolsó pár oldalon volt ez igazán érzékelhető.
Kiadó: Európa
Oldalak száma: 232
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése