4/5
"Lea Singer, a német bestselleríró e nem túl dicsőséges epochát leleményes módon, kettős optikán keresztül mutatja be. Az ellenségei által „osztrák kurvaként” emlegetett Marie Antoinette királyné szenvedéstörténete megrázó erővel bontakozik ki a história megfilmesítésére készülő, öt mai nő beszélgetéseiből. Kiderül, hogyan éltek vissza a „felvilágosodás” és a „forradalom” nagyjai az akkor még épp csak hogy feltalált pornográfiával. Az első pillanattól fogva arra törekedtek, hogy erkölcsileg is megsemmisítsék a dinasztikus házasság eszközeként és szenvedő alanyaként, kislány korában Franciaországba került Habsburg hercegnőt.
Az öt mai hősnő pedig- a rendező, a három színésznő meg a történész- konzulens- lassanként felismeri saját privát történelmét a királynővel történtekben: az olvasó Marie Antoinette sorsával párhuzamosan „kis”, mai női drámákat él meg. Lea Singer páratlan arányérzékkel kezeli hőseit és a történelmet, egyszerre szól a szívhez és az értelemhez- talán még a férfiolvasó is megkönnyezi, amikor a megaláztatásában is méltóságteljes királyné a vérpadra lép."
Na, ez egy olyan könyv volt, amivel már régóta szemeztem, de nem nagyon tudtam elképzelni, mit is fogok kapni tőle. És habár számomra kissé furcsa volt a körítés, alapvetően tetszett a történet.
Marie Antoinette életébe, főleg az utolsó nem túl szép pillanataiba nyerünk bepillantást. Összeesküvések, rágalmazások, meghurcoltatás, és persze maga a bírósági eljárás.
Még ennyi mocskolódást...igazán szép példa az emberi viselkedés sötétebb oldalára. Nem mondom, hogy az elején nem adott esetleg okot az ellenszenvre, de könyörgöm, egy 15 éves fruskáról van szó. Viszont ezután meg nem volt megállás. Meglepetten olvastam ezt a lejárató hadjáratot, és a különféle kitalált történetet. Az emberi képzelet határtalan :D. Pláne ha ilyen dolgokról van szó.
Ami kevésbé fogott meg, az a jelenben játszódó részek voltak, kevésbé fogtak meg. Ráadásul kifejezetten zavart, hogy bármi is volt a téma, ezek folyton zabáltak. Nekem jó a gyomrom, de azért még én is kihagytam volna néha a ropogtatást a beszélgetések alatt.
Az elég jól kitűnik olvasás közben, hogy a politika azért nem sokat változott, és az ember azt hisz el, amit elakar hinni.
Marie Antoienette-ről elég sok mindent megtudunk, ahhoz képest milyen kis vékonyka a könyv, de én még szívesebben olvastam volna erről az időszakról, úgyhogy azt hiszem keresni fogok még ebben a témában könyveket.
Ha valakinek tényleg jó a gyomra, nem zavarja a téma, akkor szerintem érdemes elolvasni.
Kiadó: Cartaphilus
Oldalak száma: 200
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése