5/5
"Demcsák Zsuzsa könyvében eddig még nem ismert, a képernyőn soha meg nem mutatott életét tárja az olvasók elé. A televíziós műsorvezető saját életéből vett példákon keresztül beszél a családon belüli erőszakról, sorstársaival készített interjúival pedig a téma súlyosságára kívánja felhívni a figyelmet. Megrázó erejű könyv és őszinte vallomás Zsuzsától, nőktől, mindenkinek!"
Mostanában a sajtó gyakran hangos ettől a könyvtől, ettől a történettől. Még sem ez volt az oka annak, hogy olvasni akartam. Hanem maga a téma, amit boncolgat. Mert valljuk be, gyakran az az első gondolatunk, ha egy bántalmazó kapcsolatról hallunk, olvasunk, hogy miért nem ment el? Mért nem hagyta ott az első pofon után? Mi képes még hozzákötni az embert valakihez, aki testi fölényét kihasználva bántalmazza? Nem egyszer, nem kétszer, sokszor.
A könyvben megismerjük Zsuzsa életét, és kapcsolatát a férjével, de ezenkívül ügyvéd, pszichológus is megszólal a témában, illetve más hasonló helyzetben lévő hölgyek is mesélnek a történetükről a lapokon. Az olvasó pedig csak ül, és próbálja felfogni a felfoghatatlant.
Néha úgy éreztem magam, hogy értem, de még se értem. Azt hiszem ez egy olyan helyzet, amit át kellene élni, hogy igazán megértsem a feleket mozgató rugókat. De talán még akkor sem. Mert számomra felfoghatatlan marad, hogy miért üt meg valaki mást, aki ráadásul gyengébb nála, s teszi ezt akár rendszeresen? Mivel tudja ezt önmaga előtt igazolni? Mert nem hiszem, hogy van olyan cselekedet (és az olvasottak között egy sem volt), ami ilyen retorziót érdemelne.
Így hát olvasás közben néha megálltam, akár oldalanként is, és emésztettem a leírtakat. Hogy hogyan veszítették el a szabadságukat, az önbizalmukat, végül szinte önmagukat, és mi volt az a végső pont, ami arra sarkalta őket, lépni kell. Becsülöm őket, mert a nulláról kezdenek újra építkezni, és ez sosem könnyű. Ráadásul el is mondják a történetüket, remélve, hogy másoknak segíthetnek. Nem tudom, én ilyen helyzetben lennék-e ilyen bátor, erős. Mert ehhez ezek is kellenek. Hogy vállaljam, ez történt velem.
Szomorú, hogy az ilyen eseteket nehéz megelőzni, és hogyha megtörténnek, akkor sem könnyű segítséghez jutni. Azt hiszem először ott akadtam fent igazán, amikor azt olvastam, hogy az áldozatnak kell bizonyítania, tényleg bántalmazás történt. Mi?? Értem én, hogy a négy fal között történő dolgokat nehéz bizonyítani, de azért vannak olyan esetek, amikor elég ránézni az egyik félre, és ha azt látom rajta, hogy teszem azt, tele van foltokkal, és jó párszor járt már a kórházban, akkor az gyanús egy kicsit. Vagy úgy gondolják, hogy valami extrém sportot űz a konyhában, a gyereknevelés mellett?
Na meg a távolságtartó papír. Egy darab PAPÍR. Most komolyan, ez vajon hány embert tart vissza attól, hogyha igazán elragadja a hév, akkor ne rohanjon el a másikhoz, és verje meg úgy istenesen? Persze szép elképzelés, és egy ideális világban talán működne is (bár ha jobban belegondolok, egy ideális világban ez elő sem fordulna, így a papírra sem lenne szükség). De nézzünk körül, és lássuk be, a világ amiben élünk nem volt, és nem is lesz ideális. Szóval kicsit komolyabb védelem nem ártana.
A pszichológus résznél is igyekeztem megérteni, mi indíthat el valakit egy ilyen úton, de itt végül teljesen feladtam a próbálkozást. Szerintem mindenki volt már legalább egyszer féltékeny az életében. Én is. De egy pillanatra sem merült fel bennem, hogy ilyen szintű ellenőrzéseket tegyek ( a testi bántalmazásra már nem is gondolok, elég nehéz lenne számomra kivitelezni a dolgot). És őszintén szólva, az sem merül fel bennem, hogy a párom egy vitatkozás végén az igazát egy ütéssel tenné érthetőbbé és vitathatatlanná.
Úgyhogy a könyv olvasta után csak ültem, és ellentmondó érzések kavarogtak bennem. Talán, választ kaptam néhány kérdésre. De az biztos, hogy még több merült fel bennem.
Azt gondolom, hogy a rendszeren, ami elvileg védené az ilyen helyzetbe került embereket (nemtől függetlenül), nem ártana változtatni, mert nem elég gyors, nem elég rugalmas, és egyszerűen nem elég. Viszont ahhoz, hogy ez megtörténjen, az emberek hozzáállásán is változtatni kellene, ami nagyon nehéz és lassú folyamat. Hogy elég-e hozzá ez a könyv? Nem biztos. De ahhoz elég, hogy segítséget, reményt adjon másoknak, és elgondolkoztassa az olyan embereket, akik ezt nem élték át. És minél többen gondolkozunk, annál többen akarunk majd változtatni. Na az, talán elég lesz ahhoz, hogy el is induljon valami.
A könyvért köszönet illeti az Athenaeum Kiadót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése