2012. június 15., péntek

Anita újabb bevetésen

Laurell K. Hamilton: Végzetes flört
4/5

Anita Blake sorozat egyike azoknak a könyveknek, amelyek mindig vegyes érzelmeket váltanak ki belőlem. Várom az új részt, de egyben félek is tőle. Ám ebben a részben kifejezetten kellemesen csalódtam.

Anita elveihez híven, nem hajlandó csak úgy kirángatni a már elhunytakat a föld alól. A pénz nem érdekli, nyomos indokot akar látni. Ám van, aki nem viseli el, ha nemet mondanak neki, és mindenáron viszont akarja látni a szerettét. Akár úgy is, hogy Anitát elrabolja, és a szerettei életével sakkban tartja...

Ami kifejezetten tetszett, hogy a történet nagyobb hangsúlyt kapott, mint az erotika. Ez kifejezetten üdítőnek tűnt számomra. Persze, itt is van, és az ardeuer-től sem szabadulunk meg, na meg persze a pasik jelenléte is elvárható. De, mindezek most egyensúlyban vannak, nem billen ki a mérleg. A történet, annak ellenére, hogy milyen rövid, kerek egészet alkot. Nincs kifejezetten hiányérzete az embernek, rendes lezárása van, ahogy az illik. Persze jóval hosszabban is elbírtam volna viselni a történetet, esetleg Jean-Claude megjelenését is, de nem lehet minden az én kedvem szerint ugyebár?

Anita hozza szokásos formáját, rámenős, ha kell, igyekszik mindig bátornak tűnni, és mindeközben foggal-körömmel védi a szeretteit. Ennyi jó tulajdonság mellett elnézem neki a pasigyűjtögetési mániáját...:D.
Ami nagyon tetszett, az a flörtölős jelenet, ahogy próbálja a fiúk által tanított dolgokat átültetni a gyakorlatba :D.

Ami a könyv hátránya, az a rövidsége. Tényleg még vagy 200 oldalt is tudtam volna olvasni belőle.
Hatalmas pluszpont viszont a végén azért, hogy elmeséli, hogyan is született meg a történet. Érdekes volt elolvasni :)
 

A könyvért köszönet az Agave kiadónak.

Kiadó: Agave
Oldalak száma: 162

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése