2013. október 13., vasárnap

Kraken

China Miéville: Kraken

4,5/5

"A londoni Természettudományi Múzeumból eltűnik a világ egyik legnagyobb preparált polipja, az Architeuthis dux. A megmagyarázhatatlan bűncselekmény – miként kerülhetett ki a gigászi üvegtartály a bezárt teremből? – azonban csak a kezdet, amely még ennél is bizarrabb események láncolatát indítja el.

A fejlemények szökőárként sodorják el a rendkívüli példány preparátorát és egyben a bűntény felfedezőjét, Billy Harrow-t. A racionális tudóst elnyeli a modern London mágikus birodalma, ahol szekták vívják vallásos bandaháborúikat, a kultuszrendőrség az apokalipszis elhárításán fáradozik, és groteszk orgyilkosok dolgoznak az embernek már semmilyen értelemben nem nevezhető maffiafőnököknek.

Billy helyzetét nehezíti, hogy az Architeuthis dux teremtőjeként hirtelen túlságosan is fontos személlyé válik abban a másik nagyvárosban, ahol a lényt valódi istennek tartják. A kérdés pedig innentől már nem egyszerűen az, hogy ki tervelte ki a páratlan bűntényt – hanem az, hogy vajon melyik szekta akarja egy halott isten segítségével elhozni a nagy, végső apokalipszist?

A Konzulváros szerzőjének urban fantasyje sötéten humoros és közben mégis véresen komoly regény; rendkívüli ötletekkel teli utazás egy őrült és titokzatos London szívébe."

Már egy ideje szemezek az íróval, és amikor lehetőségem adódott, hogy a frissen megjelent könyvét elolvassam, nem haboztam lecsapni rá. Mivel ezelőtt még könyvet nem olvastam tőle, nem tudtam, mire számítsak, de egy biztos, erre nem gondoltam.

Adva van London, a maga megszokott hétköznapjaival. Eme világban éli mindennapjait Billy, a Természettudományi Múzeum munkatársa, egészen addig, míg egy tárlatvezetés alkalmával fel nem fedezi, hogy Archie, a preparált polip tartályostól, mindenestől eltűnik. És ekkor események láncolata veszi kezdetét, minket pedig az író bedob a mély vízbe, a cápák közé.
Akárcsak főhősünk, mi is csak kapkodjuk a fejünket, amikor bepillantást nyerünk a város másik életébe, amely ott húzódik a felszín alatt, és most igencsak felbolydult. A közeledő armageddon mindenkiből kihozza a legjobbat/legrosszabbat, és mi olyan csoportokat ismerünk, meg, akikről azelőtt álmodni sem mertünk.
Van itt minden, ami szem-szájnak ingere, a különböző szekták, a furcsa szektákat gyűjtő emberek, beszélő Tetkó, jövőbelátók, szellemlények, fegyvertenyésztők stb.

Elképesztően gazdag világba kalauzul minket az író, ami saját szabályokra épül, és ami akarjuk-e vagy sem, de minket is magába szippant. Mindezt egy sötét, sokszor erőszakos háttérrel fűszerezi, ami miatt mi is, akárcsak a riadt vadak, figyelünk minden rezzenésre, és megfeszült idegekkel követjük a villámgyorsan változó történéseket, a kialakuló és felbomló szövetségeket, s próbáljuk megfejteni a nyomokat. Mert mindenki hall és lát, de még se tud senki semmit.

Az elején tényleg csak kapkodtam a fejem, és próbáltam bekategorizálni a dolgokat. Nem sok sikerrel. Viszont amikor egyszerűen csak hagytam, hogy sodorjon magával a történet,máris jobb lett a helyzet. Elképesztő lényeket ismertem meg, metaforák jelentésén elmélkedtem. És szép lassan elkezdtem megkedvelni ezt varázslatos, ám egyben kegyetlen világot, ahol istenek járnak közöttünk, szörnykondák járják a várost, aki saját antitestjeivel védekezik, ha szükségét érzi. (Ezt mint biológus, hatalmas piros ponttal jutalmaztam.)
Billy alakja a végére egészen kedves lett a szívemnek, főleg onnantól kezdve, amikor nem csak nyavalygott, és tagadott, hanem megpróbált tenni valamit.
Marge határozottságát irigyeltem, én lehet hogy Gross és Suby látogatása után szűkölve bújtam volna az ágy alá. Mellesleg kettejüket őszinte ellenszenvvel követtem, kínt, és vért hagytak maguk mögött. Nem győztem szugerálni a végüket :D.
Dane...habár nem tudtam teljesen megkedvelni, el kellett ismernem, hogy mindent megtett, hogy életben tartsa magukat, megtalálja a krakent, és megakadályozza a közeledő véget. Nem tudom, én hiszek-e bármiben is annyira, hogy akár az életemet adjam érte.
FSZBCS rendőrei. Nos engem Collingswood alakja kifejezetten idegesített, nem tehetek róla. Baron nem zavart annyira, csak a legvégén, amikor főnök létére sem látta át a dolgokat, és jóval a beosztottjai után kullogott.
Wati: Nos komolyan, ő az egyik kedves szereplőm lett. Annak ellenére, hogy nem igazán ember. És néha nem volna rossz, ha mi is ilyen könnyedén tudnánk változtatni a helyzetünket, nem igaz? Ráadásul segített, akkor is, mikor már alig volt ereje.

A történet vége pedig...nos, ezt a fordulatot tényleg nem vártam. De végül is azok a jó könyvek, ahol nem találja ki rögtön az ember a végkifejletet, nem igaz?

Azt kell mondanom, hogy a remekül felépített világ, az ötletes lények/szervezetek garmadája, a kedvelhető és utálható szereplők gárdája, a fordulatos történet végül le vett a lábamról. Úgyhogy ha szeretnél olvasni egy ismerős, és mégis teljesen ismeretlen világról, nem zavar a komor, sötét hangulat, és nyitott vagy a furcsábbnál furcsább lényekre, akkor ezt a történetet csak ajánlani tudom.

A könyvért köszönet illeti az Agave kiadót.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése