Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

5/5

"„Jeanette Wintersont olvasni annyi, mint szeretni őt. Ez a szilaj, elragadóan különös brit írónő szokatlan őszinteséggel vall magáról önéletrajzi könyvében.” O, The Oprah Magazine

„A szikrázó humorú Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? nemcsak az örökbefogadás érzelmi örökségét dolgozza föl sokoldalúan, hanem helyet kap benne az az üdítő felismerés is, hogy az életet megérteni ugyanolyan nehéz, mint megélni.” Entertainment Weekly

Amikor Jeanette tizenhat évesen elmegy otthonról, mert szerelmes lesz egy másik lányba, örökbe fogadó anyja, Mrs. Winterson csak annyit kérdez tőle: „Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?”
 
Winterson azonban nem mond le a boldogságról, hanem keresi egy életen át – erről szól ez a mulatságos, szellemes, hol dühödt indulattal, hol lelkesedéssel megírt történet, amely nem más, mint az igazság, a világszerte népszerű Jeanette Winterson életének története."

Bevallom, ezelőtt nem olvastam az írónőtől egy könyvet sem, és még csak nem is hallottam a nevét, de a bősz jegyzetelgetés közben az eddig megjelent könyveit is feljegyeztem, így biztos, hogy utánuk nézek majd. Ami megfogott, az a fülszöveg, és a cím volt. Így kezdődött.

Lássuk be, alapvető emberi tulajdonsága az embernek a kíváncsiság. Szeretünk minél többet megtudni másokról, hogyan élik meg a mindennapjaikat, milyen történet bújik meg mögöttük. Talán ezért is vonzódom az önéletrajzi regényekhez. És itt aztán bepillantás nyerhettem, nem csak egy fájdalmas múltba, de gondolatokba, érzelmekbe, amelyek átcsaptak rajtam, magukkal ragadtak.

Jeanette elmeséli azt, milyen érzés örökbefogadott gyereknek lenni, ráadásul egy olyan családban, ahol nem feltétlenül azt érzi, az ember, hogy szeretik és elfogadják. Megtudhatjuk milyen gondolatok fordulnak meg egy ilyen helyzetben a gyermek fejében, hogy próbálja magát védeni. S nehéz kezdetek után sem javul a helyzet, ha egy kis községben az ott elfogadott normákba akárhogyan is szeretnéd, de nem tudod a saját lényedet beerőltetni.
"Normálisnak lenni volt a legnehezebb."
Igazából az egész élete egy küzdelem, az érzelmeivel, a berögzült szokásokkal, a múltjával, önmagával. És mégis, egész végig szerette/szereti az életet. Csodálom érte.

Olvasás közben sokszor éreztem azt, hogy "Igen, ezaz! Ezt érzem én is!" Máskor pedig csak tágra nyílt szemmel néztem, hogy hová fajulnak a dolgok. Áttudtam érezni azt, hogy úgy érezte nem elég jó, nem lehet szeretni, nincsenek értékei. És sajnáltam, amikor próbált szeretni, és nem hagyták, vagy épp nem tudott. Ezer és egy gondolat cikázott át rajtam, próbáltam megérteni, elfogadni dolgokat. Az egy más világ volt, más értékekkel, normákkal. Néha úgy éreztem másik univerzumot látok megelevenedni.
Szinte minden oldalon találtam nekem tetsző, vagy valamiért gondolatkeltő mondatokat, amelyek igazak, függetlenül attól, hogy mennyire eltérő világba születtünk. Ráadásul az egész történetet átívelte, összefogta a könyvek és az írás iránti szeretet. Mivel mással lehetne még megragadni egy molyleány szeretetét?
Ami a fogalmazását illeti, remekül áttudja adni az akkor átélt érzelmeket, és elég sajátosan, vissza-visszatérve vezet minket végig egy történeten, ahol minden mindennel összefügg, és a múlt szerves része a jövőnek és jelennek. Érdekesen, figyelemfelkeltően ír, barátom akkor lesett bele, amikor a vonaton ülve már csak pár oldal volt hátra belőle, de annyi alapján is megjegyezte, hogy érdekesnek tűnik.

Hogy miért kell elolvasnod? Lásd egy másik szemmel az embereket, a világot, és az életeket. Mert mindenki a saját életét érzi a legnehezebbnek, pedig lássuk be, vannak sokkal de sokkal rosszabbak. És persze azért is, hogy megismerj egy kivételes nőt, aki múlt ellenére is megpróbál szeretni, embereket és az életet egyaránt.
Na meg hogy rájöjj, a könyvek milyen fontosak lehetnek az életben.

A könyvért köszönet illeti a Park Kiadó.