Hamupipőke, kicsit másként

Marissa Meyer: Cinder - Hamupipőke a kiborgok között

4,5/5

 "126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra… Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van…
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás „nemzetbiztonsági ügy”.
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet."

Hamupipőke történetét mindenki ismeri, ám ezúttal egy kissé felturbózott változatot kap az ember a kezébe. A főhősnőnk egy kiborg, vagyis nem csak emberi, hanem mechanikai részek is megtalálhatóak a testében, egy baleset következtében, csak így tudták az életét megmenteni...ő legalábbis így tudja, ugyanis gyermekkorára egyáltalán nem emlékszik.
A világ, amiben él, nem igazán kedveli a hozzá hasonlókat, ráadásul épp egy új pestis ellen is küzdenek, miközben a Hold követei és királynője próbálják bekebelezni az ifjú császárt, és birodalmát.
Van ugyebár a fiatal hercegünk, aki hirtelen császár lett, és a kényes egyensúlyt próbálja fent tartatni a béke, és a hatalom között.
Természetesen nem maradhat el az unszimpatikus gyámszülő, akit néha megtudtam volna csapkodni, egy nagy és nehéz husánggal, mert habár az ő élete sem volt fenékig tejfel, azért némi együttérzést tanúsíthatott volna.
Hupsz, majdnem kimaradt a királynő, a kis kedves :D. Nos, őt sem tudtam a szívembe zárni, számító, hataloméhes, manipulatív és bosszúszomjas kis .... nőszemély. Remélem hamar megdöntik a hatalmát :D.

Maga a történet eléggé kiszámítható volt, legalábbis számomra, nem nagyon lepődtem meg a "nagy" csavarokon, de ennek ellenére is szórakoztatott, és ez a lényeg. De az  újszerű ötletért, a szerethető, illetve utálható szereplőkért mindenféleképpen piros pont jár, és kíváncsi vagyok a folytatásokra is.
Nem tudom, hogy másnak fel tűnt-e, de nekem igen, hogy vannak hasonlóságok a történet és a Sailor Moon című anime sorozattal :D. Külön öröm, mert kicsiként imádtam azt a mesét :).

Szóval, ha nem zavar a jövőbeli, kicsit futurisztikus élet ábrázolása, egy félig mechanikus főhősnő, akkor csak ajánlani tudom a könyvet, szerintem mindenféleképpen érdemel egy esélyt.

Kiadó: Alexandra
Oldalak száma: 432

Agave hírek

Augusztus 8-án, csütörtökön megjelenik Georges Simenon: Maigret és a gengszterek című könyv az Agave gondozásában.

Chicagoi gegnszterek az 50-es évek Párizsban! Leszámolás a nyílt utcán, autóból kidobott áldozat, levitézlett bokszolók és mindenre elszánt maffiózók a párizsi amerikai kolónia törzshelyein. Maigret ugyan jól ismeri a tengerentúli alvilág módszereit, eleinte mégsem talál fogást a brutális módszerekkel dolgozó bűnözőkön. Ám azt már mégsem engedheti meg a főfelügyelő, hogy a gengszeterek helyben hagyják Lognont, a mindenki által rossz pénzként ismert Balfácán felügyelőt, és Párizs sikátoraiban lődözzenek a helyi rendőrökre...
Maigret persze nem az erőszak embere.Bár ezúttal kivételesen fegyvert vesz magához, mégis szívesebben folyamodik a jól bevált békebeli módszereihez: borjút vacsorál firenzei módra a gyanús alakok törzshelyén, sörözget, vizsgálódik, elbeszélget, bárpultokat támaszt, és benéz még egy whiskyre a Manhattan bárba is. Miközben lassan összeáll a kép, egyre jobban éleződik a feszültség, hogy időben rátalál-e a főfelügyelő a két körözött gyilkosra, a gátlástalan Charli-ra és Cinagliára?

Elfek tornya

Michael J. Sullivan: Avempartha az elfek tornya

5/5

"A TITKOT EGY TORONY REJTI.
A SZÖRNYETEG LEGYŐZHETETLEN AKADÁLY.
A MEGOLDÁS MOST IS A KÉT TOLVAJ.

Amikor egy nincstelen fiatal nő felbéreli Royce-ot és Hadriant, hogy segítsenek megmenteni távoli falucskáját egy ismeretlen éjszakai támadó portyázásaitól, hőseink újra a varázsló Ezrahaddon bűvkörébe kerülnek. Míg Royce az ősi elftorony rejtélyét próbálja megfejteni, Hadrian megkísérli felkészíteni a falu népét a láthatatlan gyilkos ellen. Ismét egyszerű kardlopással kezdődik minden, ám szokás szerint az események sűrűjébe csöppenő kalandoraink az Elan jövőjéért folyó harc kulcsfiguráivá válnak…
Az elfek tornya a magával ragadó Riyria-krónikák második kötete. A hatkötetes sorozatot írója egyetlen, eposzi magaslatokra törő történetként alkotta meg, amit külön epizódokra bontott. A cselekményszálak egybefonódnak, de minden egyes kötet a saját történetét meséli el, és külön, kerek egészként is élvezhető. Az eredetileg magánkiadásban megjelent sorozatra felfigyelt egy nagy kiadó is, és az új kiadás révén az utóbbi évek legsikeresebb új fantasy-jévé vált."

Mivel engem már maga a nyitó kötet is levett a lábamról, evidens volt, hogy a folytatást is beszerzem. Így került a könyvhéten a tulajdonomba a regény, aminek a borítójába már első látásra is beleszerettem. Jó, kicsit későn tudtam belekezdeni, de ez mit sem vont le az értékéből.

Royce és Hadrian ismét belekeveredik a dolgok sűrűjébe, amikor egy fiatal lány kérésére elindulnak egy faluba, hogy az ott éjjelente pusztító szörnyeteget elpusztítsák. Persze teljesen "véletlenül" Ezrahaddont is ott találják, aki pedig az elfek egy régi tornyába szeretne minél hamarabb bejutni. Így Royce és Hadrian kissé különválva próbálnak meg a dolgok végére járni, miközben a falú hirtelen túlzsúfolt lesz egy verseny miatt...

A regény szerintem nyugodtan olvasható különálló könyvként, saját jól felépített és kerek története van. Ami nagyon tetszett még, hogy most több bepillantást nyerünk a háttérként szolgáló világba, kicsit belekontárkodunk a múltba és vallásokba is.
Az író remekül mozog az összeesküvések hálójában, míg én már tényleg nem tudtam kiben bízzak meg és kiben ne, mindig felbukkant valami újabb ok, vagy cél ami árnyékot vetett az addig ismert szereplő viselkedésére.

A szereplők hozzák a már megszokott formájukat. A két tolvaj sziporkázik, Ezrahaddon titkolózik, a falu lakói megpróbálnak életben maradni, míg a nemesek-papok meg igyekeznek egy új "bábut" találni maguknak vezetői posztra. Egy pillanatra sem fog unatkozni az olvasó, az biztos.

Az egyetlen problémám a vége volt a történetnek. Egy pillanatra meglebegteti az orrunk előtt a titkot az író, majd egy frappáns tollvonással tesz róla, hogy bizonytalanságban maradjunk. E nélkül is vártam volna a folytatást, de így még inkább.

Aki szeretne egy jó fantasyt olvasni, amiben a humor és a kicsit sötétebb hangvétel remek arányban keveredik, annak csak ajánlani tudom a történetet.

Kiadó: Fumax
Oldalak száma: 350

Vámpírok múzsája

Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája

5/5

"Borbíró Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?
Az állás, amely végül az ölébe hull, jóval több és veszélyesebb, mint amiről valaha is álmodott, és rejtélyes, új főnöke hamarosan hajmeresztő feladat elé állítja: be kell épülnie a kormány tanácsadói, az IQ vámpírok közé, hogy kiderítse, mit titkolnak emberi szövetségeseik elől. Bori nem tudja, képes lesz-e átverni Magyarország legokosabb vámpírjait úgy, hogy csupán eszére és alaposan felvágott nyelvére támaszkodhat, de a vérét, életét és emberségét megőrizze.
Magyar nyakba magyar szemfog!"

A regénnyel már jó ideje szemezek, végül még a könyvhéten sikerült hozzájutnom, és mostanában elolvasnom.
A vámpíros könyvek nagy divatja miatt az utóbbi időszakban alaposabban meggondolom, megéri-e megvenni, vagy elolvasni az egy kaptafára készült regényeket, de ebben a könyvben pozitív ételemben csalódtam. :)

Bori alakja szinte az első pillanattól kezdve szimpatikussá vált számomra, ugyanis az a fajta női főszereplő, aki a gyengém: erős, önálló, nagy dumás, nem várja ölbe tett kézzel a szőke herceget, és persze mindig belekeveredik a dolgok sűrűjébe. És mindezek mellett mégsem egy tökéletes, és emiatt távol személyt kapunk, hanem egy nagyon is élethű, és szerethető nőt, aki kicsit furcsa körülmények között ugyan, de igyekszik helyt állni.

A történet keretéül szolgáló világ is jól lett felépítve, megálmodva. Különös volt az elején, hogy magyar helyszíneken járunk, és magyar neveket olvasok, de elég hamar átáll rá az ember.
Tetszett az elképzelés, hogy lehetnek ilyen egyetemi tanulmányok, sőt világméretű konferenciák, ahol a különleges lényekről szóló tudást osztják meg egymással az érdekelt felek. És a nem éppen megszokott vámpír világ felépítés is piros pontot kapott. Pláne azaz ötlet, hogy hogyan lehet őket önkéntes véradásra bírni :D.

Izgalmas cselekmény, ahol mindig kapunk egy kis meglepetést, jól megírt és pergő párbeszédek (Bori-Attila kettős mindent visz), remekül felépített háttér és hangulat. Egy szóval remek. Engem sodort a történet, nem hagyott unatkozni, miközben Borival együtt az utcákat róttam többféle dolgon agyaltam, és sokszor a megoldás közelében sem jártam :D. Ha többi regénye is ilyen az írónőnek, akkor azoknak is a polcomon van a helye.

Kiadó: Delta Vision
Oldalak száma: 472

Gender Krónikák 1.

Ta-mia Sansa: A menekülés éve

5/5

"A XXII. században az emberiség több álma is valóra válik: létrejön az Egyesült Országok Szövetsége, amely a világ összes államát egységbe tömöríti, és megtörténik a kapcsolatfelvétel egy értelmes idegen fajjal is. Úgy tűnik, az emberiség beléphet az aranykorba, de ez csak a látszat. A Szövetséget üzleti érdekek kusza hálója szövi át, és a vezetők legtöbbjének egyetlen célja van: mindenkit engedelmes bábbá formálni.
Ebben a világban éli a gazdag, unatkozó feleségek felszínes mindennapjait Sandra Manul, akiről csak kevesen tudják, hogy valójában a múltja elől keresett menedéket a magas rangú Ítélő, James mellett. Miközben az árnyak, amelyek elől elfutott, utolérik, olyan döntéseket kell meghoznia, amelyek nem csak a saját, hanem az egész emberiség sorsát megváltoztatják.
A Gender krónikák első kötete, A menekülés éve bevezető egy olyan világba, ahol a hagyományos nemi szerepek és az egyensúlyi társadalom ütközik össze egymással – mindez pedig egy olyan jövőben történik, amely akár könnyen valósággá is válhat."

Sansa könyvei (a már megjelentek, illetve a megjelenésre várók) egy új világba vezetnek bennünket, ahol az emberiség kijut a világűrbe, kapcsolatokat épít ki más fajokkal, és teljesen más világfelépítést hoz létre, mint amit mi ismerünk. Vagyis majd csak fog, mert eme kötetben még a számunka is ismerős környezet köszön vissza, ahol a pénz, a hatalom, a tudás az úr.

Sandra egy igen gazdag politikus feleségeként éli az életét, pontosabban inkább átunatkozza, de mindezt eltűri, mert biztonságot nyújt neki ez a környezet. Hogy mitől? Nos, erre csak apránként vezet rá minket a történet, ahogy lassan, mintegy pillanatfelvételeken keresztül bepillantást teszünk a múltjára, ami nem épp egy leányálom. Van itt minden, erőszak, drogok, alkohol, prostitúció, vagyis az élet árnyasabb oldala. Ám a sok évnyi nyugalomnak vége szakad, és Sandrának fel kell vennie a harcot, ha életben akar maradni, és a szeretteit is életben szeretné tartani. Ez ugyebár az egyik főszál.
Sandra alakja az elején nem kicsit, hanem nagyon idegesített. Adott egy elvileg cseppet sem angyalka nő, aki a probléma első szelére strucc politikát folytat. Na ne már, ha hidegvérrel képes volt ölni, akkor ne most kezdjen el azon merengeni egy szál virág szirmait tépkedve hogy: Szóljak? Ne szóljak? Lépjek valamit? Ne lépjek? Viszont amikor végre összekapta magát, sokkal jobban bírtam. S hitelesebbnek is tartottam a cselekedetei alapján kirajzolódó személyt, sőt, érthetőbb lett a vívódása is.
Ezzel a szállal szorosan összefügg a férjével való kapcsolata. Ez ugye a romantikus vonal, amiből szerintem pont annyit kaptunk, amennyi kellett. Nem volt eltúlozva, s habár mind sejtjük mi a végkimenetele a dolognak, mégis végig szurkolunk, hogy egymásra találjanak.

A másik vonal a Pavonisok érkezése, és a különlegesen érzékeny emberek felkutatása. Ez egy kicsit háttérbe szorult, legalábbis néha úgy éreztem. Pedig ezeket a részeket éppen úgy élveztem, sőt, néha jobban is, mint Sandra harcát. Kifejezetten tetszett, hogy az idegen faj képviseli a teljes fokú egyenlőséget a nemek között, és azt, hogy a védelmük abból áll, mindenkiből kellemes, jó érzelmeket és a jobbik oldalát hozzák elő. (Ilyen képesség nekem is kellene, különösen szóbelik esetén :D) Azért kíváncsi leszek, hogy ezt, hogyan fogják az emberek kijátszani, mert lássuk be, fajunk nem éppen arról híres, hogy hosszútávon békés kapcsolatot alakítson ki. Itt ráadásul egy igen befolyásos rétegnek ez nem is célja.
Ebben a kedvenc alakom Tom volt. Humora, életfelfogása valamiért teljesen eltalált. S akármilyen hasznos is, nem szeretnék olyan adottsággal élni, mint ő. Túl sokszor követünk el rossz dolgokat, úgyhogy mindig lesz mit "kiszagolnia".
A végén meglepődtem azon, hogy milyen sity-suty elszabadultak, azt hittem lesz még valami nagyobb összecsapás, vagy lebukás, de végülis enélkül is jó volt a történet.

Több komolyabb problémát is megpendít a könyv, így elgondolkodni valót is kapunk. Például: nők helyzete, gazdagok-szegények közötti szakadék, önálló gondolkodás üldözése, pénz/hatalom irányította világ stb.

Amiben nagyon erős a regény, az a hangulat teremtés. Te is ott vagy, ahol az adott szereplő, azt látod, amit ő, azt érzed, amit ő. Félsz, sőt rettegsz, vagy épp boldog vagy és nyugodt, feszült és tettre kész.
Amit néhol túlzásnak éreztem, az a szereplők magyarázkodása, hogy mit miért tettek/tesznek. De ezen kívül semmit nem tudok felhozni ellene.
Nem éppen az a tipikus habos-babos rózsaszín romantikus regény, aki nem bírja az erőszakot, vért, nem feltétlenül fogja szeretni. Mégis, csak ajánlani tudom. 

Kiadó: Delta Vision
Oldalak száma: 376

Az utolsó gyarmat

John Scalzi: Az utolsó gyarmat

5/5

"Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë.
A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon. Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve."

Az első két kötetet is imádtam, a két különböző, mégis szorosan kapcsolódó szálat az író mesterien csavarta, és folyamatosan tudott meglepetéseket okozni, vagy épp agyalni valót adni. Ebben a kötetben a két szál összefut, Perry és Sagan békésen éldegél, Zoe, Apacuka, no meg Fundaluka társaságában Huckleberry-n. És habár az "idilli" életmód is úgy volt elénk tárva, hogy én azt is egy szuszra elolvastam volna több száz oldalon keresztül, Scalzi nem hazudtolja meg magát és hőseink talán még nagyobb bajba kerülnek mint eddig.
Ez a kötet a kedvenc, ha választanom kell. Nem csak azért, mert a végére már én magam is paranoid személyiség lettem, és mindenütt összeesküvést láttam, vagy mert még számomra is hihetően írta le azt, hogy egy kezdeti gyarmatnak milyen nehézségekkel kell megkűzdenie, vagy a nehézségeket, amikor ez a gyarmat szembesül azzal a ténnyel, hogy bizony a mindennapi fejlett technikát az életük megvédése érdekében nem használhatják. Bár ezek is nagyon fontos alapanyagok voltak. De a szereplői éltek. Még az idegen faj tagjai is megjelentek a szemeim előtt, és mélységet kaptak, hatalmat akartak vagy épp békét. A konfliktusok pedig tényleg hatásosak voltak, ahol kellett visszafojtott lélegzettel követtem az eseményeket, vagy épp magamból kikelve köröztem a szobámban, hogy levezessem az idegességemet. És persze a humor, ami ha most ugyan kevesebb szerephez jutott, de ott igenis szükség volt rá, és tényleg vicces volt.

John és Jane tökéletesen kiegészítik egymást, és remekül passzol hozzájuk a nagyban kamaszodó, ám éleselméjű Zoe, aki érzelmeivel képes sakkban tartani Apacukát és Fundalukát (mellesleg imádtam ezt a két nevet :D). A további szereplők se csak rosszak, vagy csak jók, mert mire valakit elkezdenél szívből utálni, kiderül a mozgató rugója, illetve fordítottan is igaz. Na jó, a vezetőséget (GYSZ-t), cseppet sem sajnáltam, megérdemelték amit kaptak. A befejezés véleményem szerint zseniális, bár számomra folytatásért kiált. (Ami ha jól tudom lesz is, én várni fogom, az biztos.)  Mindenesetre az igazságérzetemnek jót tett, minden tekintetben.

Nehéz egy trilógia utolsó részéről úgy beszélni, hogy ne spoilerezzük le az előző részeket, így csak annyit tudok mondani: Ha szereted az igényes sci-fit, ami izgalmas, humoros, elgondolkodtat és még görbe tükröt is tart a mi világunknak, akkor ez a te sorozatod lesz. Remekül felépített háttér világ biztosítja a felhőtlen szórakoztatást, logikai bakik nélkül, hihetően vázolva idegen világok sokaságát, lakóinak másságát. A műfajjal ismerkedőknek is ajánlani tudom, mert semmi olyan nincs benne, amit csak azok értenének meg, akik évtizede ebben a körben mozognak, ez a történet mindenkinek szól, aki hagyja magát elvarázsolni általa.

A könyvért köszönet illeti az Agave Kiadót.

Újabb vámpíros sorozat a polcomon...

Karen Chance: Megérint a sötétség

4/5

"A Megérint a sötétség a világhírű Cassandra Palmer-sorozat első része. Karen Chance írónő ebben a kötetben kalauzol el minket először Cassie különleges világába, ahol otthonosan mozognak a természetfeletti lények, a görög mitológia álomszerű alakjai pedig a középkori Európa szörnyeivel és modern korunk rémlényeivel csatáznak.
Az olvasót az első oldaltól foglyul ejti a különleges világ, ahol bármelyik pillanatban megtörténhet a legmeglepőbb fordulat is…
Cassandra Palmer élete koránt sem átlagos. Látomásai véletlenszerűen felvillantják neki a múlt vagy a jövő fontos pillanatait. Emiatt figyel fel rá és rabolja el Tony, a több száz éves vámpír. Hatalmat akar Cassie látomásaiból – mindent tudni akar üzletfeleiről, pedig azt még nem is sejti, hogy a szellemek szintén kapcsolatot tudnak teremteni a lánnyal. Két évvel Tonytól való szökése után Cassandra halálos fenyegetést kap. Ezzel véget érnek az unalmas hétköznapok, menekülnie kell a vámpírok elől. De nem csak nevelője üldözi, nyomába erednek más vámpír nagymesterek, hadmágusok, sötét varázslók és boszorkányok is.
De vajon mit akarnak a fiatal, ártatlan lánytól? Mi köze mindennek Carcassone várának kínzókamráihoz, ahová Cassie látomásai újabban vezetnek?
Sikerül-e kideríteni, valójában mi történt pontosan a húsz évvel korábban elhunyt szüleivel?"

Ez a kötet, illetve a 3. rész egy kedves ismerős közreműködésével lett az enyém, igaz a második kötetet más módon kellett beszerezni, de semmi sem lehet tökéletes, nem igaz? :D

Őszintén szólva az első 20-30 oldalnál komolyan elgondolkoztam azon, hogy félbehagyom a kötetet, vagy ha el is olvasom, akkor a többit már nem fogom. Szerencsére a könyv vége megmentette a sorozatot, de addig elég komoly próbatétel volt a dolog.
És hogy mi okozta a gondjaimat? A főhősnőnk, Cassie. Alapvetően nekem a gyengéim az erősre alkotott női főszereplők, akik nem várnak a szőke hercegre és a megmentő seregre, hanem maguk veszik kézbe a dolgokat. Mindemellett nem árt az sem, ha van egy kis sütnivalója, humora, és azért megmarad emberinek. Tudom, tudom, alig kérek valamit. Na már most, Cassandra a világ legidegesítőbb hősnőjének egyike. Értem én, hogy komoly oka van a bosszúszomjra, de héj, ha több 100 éves nagyágyú vámpírok mentik meg a seggedet, nyílván akarnak valamit tőled, akkor nem azaz első, hogy meglógok tőlük, hogy leszámoljak egy régi ellenfelemmel. Arról nem is beszélve, hogy akárhányszor mentik meg, mindig fel van háborodva. Teljesen logikus, nem igaz? Arról már nem is beszélek, hogy ahogy elkezd változni az ereje, ahelyett, hogy elfogadná, hogy ez van, váltig tagadja a dolgokat. Nah, és emellé még nyivákol is, és a lehető leghihetetlenebb pillanatokban áll neki nézelődni, hogy mi is van a többiekkel. Harc közben nem azt lesem, mi van a város túlsó felén, hanem a harcra koncentrálok, és majd utána nézem meg, mi a helyzet, nem?
Na, ezt leszámítva semmi bajom nem volt vele :D.

A másik problémám az volt, hogy az elején alig tudunk meg valamit a világról, ahol vagyunk. Mintha már eleve tudnunk kellene a dolgokat, szabályokat. Csak néha vágdosnak hozzánk infomáció morzsákat, mi meg csak lesünk.
Azért a közepétől kezd lassan összeállni a kép, de addig csak kapkodtam a fejem, mert vannak itt vámpírok, vérpatkányok, gólem stb, csak az összkép nem áll egybe.

Viszont, ha ezeken túl esünk, és végre kapunk annyi információt, hogy végre egészében lássuk a dolgokat, egészen élvezhető lesz a történet. Mert az tény, hogy egy pillanatra sem hagyja az olvasót unatkozni, mindig van valami újabb bonyodalom. És engem kifejezetten megfogott Püthia leírásával, meg a képességeivel, szóval ez egy plusz pont volt.
És egyik szereplő is nagyon a szívemhez nőtt, Mircea abszolút kedvenc lett. Belőle még többet is eltudtam volna viselni :D.

Úgyhogy összességében annyira nem volt rossz, de remélem a folytatások javuló tendenciát fognak mutatni, és nem csak a második felük fog tetszeni.

Kiadó: Kelly
Oldalak száma: 330