Szívritmuszavar

Zakály Viktória: Szívritmuszavar

3/5

"Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat. Egy hely, melyet soha nem feledsz. Egy vágy, mely örökre a szívedben marad. A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba. Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte. De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaiból? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet? A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul. Tudod, mi a szerelem másik neve? Csönge."

Nem tudtam egészen mire számítsak a történettől, de erre az elolvasás után sem jöttem rá. Pedig elég pozitív véleményeket láttam róla, most mégis azt kell mondanom, engem nem fogott meg. Vagy csak húzós volt a mezőny, ki tudja.
Ugyebár van egy főiskolás lány, diplomaosztó előtt, amikor a baráti társasággal még egyszer elmennek egy kicsit szórakozni, együtt lenni, élvezni a fiatalságot. Csöngén azonban emellett a szerelmet is megtalálja. Na itt húztam fel először a szemem. Instant szerelem, már megint? Ami nem teljesedik ki, mert mindkettejüknek van valakije, mint ahogy azt a férfi felemlíti.
Visszatérnek a hétköznapokba, ám egyikőjük sem tud elszakadni a másiktól igazán. Ez volt a második pont, amit nem értékeltem túlzottan. Mármint, oké, fogadjuk el, hogy beleszeretsz másba, miközben még együtt vagy valakivel. És hogy az elején bizonytalan vagy, mit is válasz. De aztán? Ha tényleg ilyen nagy a szerelem, akkor miért keseríti meg a saját és másik életét ezzel a habozással? Na meg aztán a választás...szerény véleményem szerint az nem éppen az erkölcsi magasságok teteje, ha valaki mellett azért maradunk, mert ezt kívánja a becsület. Mert ezzel magunknak és neki is hazudunk, hiszen már nem szeretjük őt. És ez nem fer, plána ha másik meg szerelmes belénk.
Mindezek mellett én a lányt sem értettem. De talán csak velem van a baj.

Időnként a történetből maga a megfogalmazás is kizökkentett. Alapvetően semmi bajom sincs, a szépen megírt körmondatokkal, vagy képekkel. De amikor épp bele kellene élnem magam a másik szenvedésébe, akkor némelyik feleslegesnek tűnt, zavarónak, soknak.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 208

Calderon újra bevetésen

On Sai: Calderon- avagy a felségáruláshoz bricsesz dukál

5/5

"Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol.

Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj.
Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják…
Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma.
Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát?
Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár?
Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont.
A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot.
Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól?
De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard?
A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik várva várt folytatása."

Vannak azok a könyvek, amik ugyan megfogják az embert, de mellettük tenni tudja a napi dolgait. És vannak azok a könyvek, amik magukba szippantanak, és nem eresztenek, míg el nem olvasod őket teljesen. On Sai könyve ez utóbbiak közé tartozik, én szerintem méltán.
A már korábban megismert szereplők életét követhetjük ismét nyomon, s persze kapunk újabb szereplőket. Calderon-t a Békanyálra vezérlik, hogy e legyen annyira szem elől, bár igazán tudhatnánk, hogy az ő esetében felesleges minden ilyen lépés. A baj úgyis megtalálja. Így is lesz, ugyanis egy rosszul elsült sajtótájékoztató miatt kedvenc kapitányunkat hazaárulónak bélyegzik. Mindemellett persze megpróbálja kideríteni a korábban megneszelt összeesküvést, kordában tartani a kardját, és úgy játszani a játszmát, hogy mindenki túlélje azt. Kérdés az, vajon sikerül-e neki?
Mindemellett Taina sem éppen a cseresznyefa virágzásban gyönyörködik otthon. Először is meg kell szöknie nem vágyott házasság lehetősége elől, majd ki kell derítenie a személyére irányuló érdeklődés okait, és persze Calderon mellett sem tud unatkozni.

Nehéz spoiler mentesen írni a történésekről, elégedjen meg mindenki azzal, hogy egy pillanatra sem fog unatkozni, mindenütt cselszövések, ki nem mondott szövetségek lapulnak, újabb és újabb fordulatok fogják zavarba ejteni az olvasót. És mindezt élvezni fogja. A szálak olyan remekül vannak mozgatva, hogy egy pillanatra sem kell attól tartanunk, elveszünk majd a kuszaság közepén. Mindezt egy remekül felépített világban helyezzük el, szerethető, cseppet sem tökéletes, ám annál emberibb szereplőgárdával adatjuk elő, és igazán jó humorral fűszerezzük.
A házak, a kardok, a politikailag kényes egyensúly olyan szépen van összekeverve, hogy szinte észre sem vesszük azt, ahogy a komolyabb témába átváltunk, csak mikor már annak a kellős közepében járunk. És mindről szívesen olvasnék még több információt. Úgyhogy igazán jöhetne a folytatás, mert ugye lesz?
És persze eközben drukkolhatunk annak, hogy kedvenc hőseink a végén megkapják a boldog befejezésüket.

Szóval, ha egy humoros, pörgős, remekül kidolgozott könyvet szeretnél olvasni, szereted a sci-fit, a politikai játszmákat, és nyitott vagy az új dolgokra, akkor ez a kötet, és persze az első része rád vár.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző kiadót.

Nincs mit irigyelnünk a világtól

Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól

5/5

"Észak-Korea a világ egyik legelnyomóbb és legtitokzatosabb országa. A besúgást bátorítják, a média a kormány ellenőrzése alatt áll. Az Elfújta a szél veszélyes könyvnek számít, melyet száműztek a polcokról. Az 1990-es években éhínség söpört végig az országon. Milliók haltak éhen, de a rezsim továbbra is kezében tartja a hatalmat. Számos interjú segítségével Barbara Demick elsőként mutatta be, hogy milyen is az élet ebben a rendkívüli országban hat hétköznapi ember sorsán keresztül, akiknek a szívszorító körülmények ellenére sikerült túlélni a Kedves Vezető országát."

Vannak könyvek, amikről nehéz írni. S nem azért mert rosszak, vagy unalmasak. Hanem mert olyan dolgokat mutatnak be nekünk, amiket elképzelni is nehezen tudunk, elgondolkodtatnak minket. Csak keressem/kerestem a szavakat az elolvasása után, de nem hiszem, hogy sokkal jobban megfogom találni, így itt az ideje erről a könyvről írni.
Az alaptudáson kívül, amit még történelem órákon, na meg az el-elcsípett hírekből szereztem, nem sok más információm volt Észak-Koreáról, így amikor megjelent a könyv, felkeltette a figyelmemet. Majd olyan ismerőseim olvasták, s nyilatkoztak róla elismerően, akik ízlésében maradéktalanul megbízok. Végül mivel nekem van a legjobb édesanyám, csak úgy, megkaptam a könyvet.

Hogy mit adott nekem a könyv? Bepillantást egy másik világba, társadalomba. Gondolkodnivalót arról, hogy én milyen életet élek, azt mások milyennek láthatnák, s hogy ehhez képest máshol milyen viszonyok vannak. Új szemléletmódot, egy másfajta megközelítést, ahogy ezek az emberek meséltek a múltjukról. És értetlenséget. Hogy miért, miért tűrik ezt el még mindig? Mármint, értettem, és értem, hogy senki sem szeretné a teljes családját három generációra nézve veszélybe sorolni, mert ellenáll. És hogy amikor ez a könyv született, akkor nem sokaknak volt viszonyítási alapja, hogy más országokban hogy mennek a dolgok. De azt csak érzi az ember, hogy vannak dolgok amik nem jó? Például az éhezés, hogy gyerekek, idősek, és felnőttek haltak éhen. Vagy hogy szinte senkit nem tudtak dolgoztatni, s az áramellátás mint olyan megszűnt stb.
Persze, könnyen lehet hőbörögni, ha az ember kényelmes otthonban én, naponta háromszor, esetleg többször étkezik, a technika vívmányainak nagy részét ismeri tudja kezelni, és meg is található a lakásában, s elvileg nincs minden lépése nyomon követve. Még sem értettem.

Ennek ellenére a könyv nagyon tetszett, már ha lehet ezt mondani, egy ilyen témájú történetre. 6 ember elmeséléséből ismerjük meg ezt a világot, azt, hogyan éltek, és valószínűleg élnek még ma is ott az emberek.
Kevés olyan rész volt, ahol eltudtam volna mosolyodni, sokkal több a szomorú, sőt torokszorító rész, nem is haladtam vele túl gyorsan. Időnként kellett egy kicsit pihentetni.

Mindenesetre ha érdekel ez a világ, én ajánlani tudom. Bár arra készülj fel, nem lesz könnyű olvasmány.

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 308 

Lucy Maud Montgomery: Anne új vizekre evez
5/5

"A népszerű Anne-sorozat legújabb, sorrendben negyedik kötete, Anne Shirley életének újabb állomására kalauzolja az olvasót. Hősnőnk elfoglalja élete első igazi állását: igazgatónő a summerside-i középiskolában – és ahogy azt a különlegesen fejlett beszédkészségű, élénk képzelőerejű kislánytól megszoktuk már, felnőttként is mindent megtesz, hogy színt, izgalmat vigyen a városka életébe."

Amikor egy kihívás keretén belül elkezdtem az írónőtől olvasni, még én sem gondoltam arra, hogy ennyire egymásra fogunk találni.

A sorozat eme kötetében Anne mint igazgatónő kezdi meg az évet Summerside-ban. S az átmenet nem megy épp zökkenőmentesen, ám hősnőnk meg tesz minden tőle telhetőt. Persze ahogy megszokhattuk, minden jó, ha a vége jó, vagyis nem kell túlzottan féltenünk Anne-t.

Ami igazán tetszett, hogy itt tényleg felnőttnek láttam már, s nem annak a kislánynak, aki sok-sok évvel ezelőtt megérkezett a Zöldmanzárdos házba. S habár a csodákra való nyitottságát nem vesztette el (én is így szeretném csinálni), mégis sokkal komolyabb, érettebb a viselkedése. Persze azért így is képes néha bajba keveredni, de ezen most sokkal kevesebb volt a hangsúly. Sokkal inkább a körülötte élő embereken, a kapcsolatokon, sorsokon. Úgyhogy amellett, hogy amolyan idegnyugtatóként olvastam a történetet, néha bizony elgondolkodtam. Mert van ebben mondanivaló, nem is kevés, csak annyira szépen van tálalva, hogy szinte fel sem tűnik.
A színvonal a már megszokott. Nagyon szép, élethű leírások, szerethető szereplők (még azok is, akik az elején egyáltalán nem tűnnek annak). Kedves, bájos, néha azonban szomorú történetek, vannak benne, még hozzá úgy szét szedve, hogy akár esténként egy-egy elolvasása megoldható, nem kell azon gondolkodni, hol hagyta korábban abba az ember.

Úgyhogy ha valaki egy kis nyugodt, ám kedves könyvet szeretne olvasni akkor ajánlani tudom. Akárcsak a sorozat korábbi köteteit :).

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalak száma: 308

Szerethetetlen

Sherry Gammon: Szerethetetlen
4/5

"A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.
Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti – és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó."

Igen, újabb ifjúsági regény. De legyen elég csak a borítóra pillantanotok, és utána vessetek rám követ.
Ahogy azt a fülszövegben is olvashatjuk, Maggie nem éppen ideális családi háttérrel rendelkezik, és miközben azon fáradozik, hogy saját magát és anyját is egyben tartsa, illetve ne halljon éhen, akaratlanul is a nyomozók lehetséges célpontjává válik, ugyanis nagyon úgy néz ki, mint egy heroin használó. És ezen az sem segít, hogy édesanyja a helyi kispályás dílerrel ápol rendszeres kapcsolatot. Így tehát egyrészt a lány, másrészt az otthona kerül megfigyelés alá, méghozzá az iskola újdonsült sztárja, Seth által. Nah, ha most eltekintünk attól, hogy ilyen pasi nincs, csak a mesében, akkor a fiú egy kifejezetten kedvelhető alak. Hisz a lány ártatlanságában, azonnal beleszeret, megakarja védeni mindentől és még éhezni sem hagyja. Persze egy kapcsolat sem egyszerű, ha pedig eleve egy zárkózott emberrel kezdesz ki, akkor pláne. Mert nagyon nehéz megszerezni a bizalmát, és nagyon könnyű azt elveszíteni, mint ahogy azt láthatjuk majd.

A történet alapvetően nem rossz, és olyan problémát vet fel, ami napjainkban igen fontos. A drog, illetve annak az iskolákban való megjelenése komoly probléma lehet, még akkor is, ha jelenleg itthon még talán nem ölt akkora méreteket, vagy csak én nem hallottam még nagyon róla. De ettől függetlenül nem szabad szem elől téveszteni. Így dicséretes a felvetése. Akárcsak az alkohol, illetve annak hatása a szűkebb-tágabb környezetre. Na ez már inkább lehet ismerős probléma itthon is. Ez a rész ráadásul nagyon jól meg is lett írva a könyvben, mind Maggie, mind az édesanyja részéről, igaz ez utóbbi érzéseibe leginkább a vége felé, és csak közvetetten tudunk bepillantást nyerni.
A krimi szál nagyrészt rendben van, bár voltak kevésbé hihető részei számomra, vagy kevésbé izgalmasabbak. A szerelmi szál szintén vegyes érzelmeket hagyott bennem.

Maguk a szereplők kissé sablonosra sikeredtek. Vannak a jók: Maggie, Seth, Booker (nos ő igazán kedvenc lett számomra), Booker nagyapja, Cole.
És vannak a rosszak: Alan, Bill, Zack, Hillary. Ezeken a határokon belül maradnak, és innen nem nagyon mozdulnak ki. Pedig lenne bennük lehetőség.

A könyvért köszönet illeti a Maxim Könyvkiadót.

Jacob védelmében

William Landay: Jacob védelmében

5/5

"Andy Barber több mint húsz éve megyei helyettes kerületi ügyész. Köztiszteletben álló férfi, szorgalmas munkaerő és boldog családapa. De amikor sokkoló bűncselekmény történik a New England-i kisvárosban, és Andy tizennégy éves fiát vádolják az osztálytársa meggyilkolásával, a férfit teljesen elvakítják az események.
Andy foggal-körömmel próbálja védeni a fiát. Jacob váltig állítja, hogy ártatlan, és Andy hisz neki. Hiszen ez a kötelessége. Ő Jacob apja. De miközben egyre több terhelő bizonyíték és megdöbbentő titok kerül napvilágra, Andy házassága összeomlással fenyeget, a per egyre gyorsabban halad fenyegető végkifejlete felé, és a válságos események tükrében az is kiderül, milyen kevéssé ismeri az apa a fiát, Andy a saját lelkiismeretével is összeütközésbe kerül: hűség és becsület, igazság és hamisság, a mélyen eltemetett múlt és az elképzelhetetlen jövő között őrlődik.
William Landay tökéletes regénye egy válságba került családról szól – izgalmas, karakteres krimi, amely egyben lebilincselő történet bűntudatról, árulásról, és arról, milyen félelmetes sebességgel tud félresiklani az életünk."

A második könyvem így az elmúlt időben, ami a Könyvmolyképző Kiadótól van, és nagyon megfogott. Ellentétben az előző történettel, ez a mi világunkban, a jelenünkben játszódik, olyan történet, amit akármikor meghallhatnánk a rádióban, vagy láthatnánk a tévé képernyőjén.
Egy 14 éves gyerek halála, ráadásul egy viszonylag nyugodt és békés környéken, természetes, hogy megrázza az ott élőket. Mert lássuk be, a halál gondolatát a mai napig nehezen fogadjuk el, de valahogy még ijesztőbb, ha egy olyan élet vész el, akinek még rengeteg ideje lett volna. Ha pedig mindez erőszakos tett miatt történik, akkor mindannyiunk bosszút akar állni. Vajon meddig mehetünk el, hogy ezt a bosszút megkapjuk?

A történet a borító és a fülszöveg miatt keltette fel a kíváncsiságomat. Nem túl sok olyan témájú könyvet olvastam eddig, ahol gyereket vádolnak gyilkossággal. Talán mert ez egy eleve nem könnyű, és pláne nem vidám elképzelés, vagy mert alapból szeretünk úgy hozzáállni, hogy a gyermekeink csakis jók lehetnek, nem tudom. Mindenesetre üdítő változatosságot jelent egy-egy ilyen könyv, főleg ha az jól van megírva. De nem csak emiatt volt érdekes számomra a történet. Alapvetően elég keveset tudok egy-egy ilyen ügy jogi hátteréről, arról mik zajlanak a színfalak mögött, és hogy éli meg ezt a család. Ebbe is bepillantást nyerhettünk. És külön öröm volt számomra, hogy a biológia is felütötte fejét, méghozzá olyan formában, ami a valóság nagy részének megfelelt. Vagyis látszik, az író utánajárt a dolgoknak.

Maga történet egy visszaemlékezés, melyet időnként megszakít egy-egy rövid leírása egy másik tárgyalásnak. Nem túl zavaró, s csak a kíváncsiságomat erősítette, vajon mi miatt lett tanú az apa, de minderre csak a legvégén kapunk választ, de érdemes a végére járni. Jacob osztálytársát, Bent holtan találják egy parkban, ahol iskolába menet szokott átmenni. Kezdetben nem találnak semmilyen értékelhető nyomot, majd felvillan egy lehetősége egy idősebb férfinak, aki fiúkat molesztál. Ám végül a nyomok az ügyet vezető férfi fiához vezetnek. A család élete gyökeresen változik meg, egyrészt a közvélemény miatt, másrészt mert múltbeli kis titkok derülnek ki, amiket el kell fogadniuk, vagy összetöri őket. S persze el kell számolniuk azzal a lehetőséggel is, hogy mi van, ha a rendőröknek igaza van?
Jól, és meglepően érdekesen van leírva a tárgyalások minden pillanata, a mögötte húzódó munka, igaz, főleg a védelem szempontjából. Ám Andy szemein és emlékein keresztül bepillantást nyerünk a másik oldalra, ahol évekig ő is felvonult. Az ő kommentárja kíséri Neal minden egyes mozdulatát, ezáltal közelebb hozva azokat hozzánk is. Na meg persze eléggé ellenszenvessé téve számunkra a másik férfit.
Szerintem az is elég szemléletesen lett bemutatva, hogy egy család ilyenkor milyen fázisokon megy át, mit élnek át a szülők. Gondolom ilyenkor mindenkiben felmerül a hol rontottam el, mit kellett volna másként tennem, mit nem vettünk észre kérdéskör. És az igazság az, hogy sok esetben nem biztos, hogy a szülő bármit is tehetett volna. S ezt vagy sikerül elfogadni, vagy csak tovább őrlődnek.
A történetben itt vonja be az író az úgynevezett gyilkos gén teóriát. Biológus hallgató vagyok, de még nem hallottam erről a génről, így kicsit utánanéztem, és tényleg létezik a MAO-A, ami a harciasságot, agresszivitást befolyásolja az emberekben. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy akiben ez meg van, vagy túl működik, esetleg alul működik, az szociopata lesz és legyilkol mindenkit. Mindenesetre érdekes lehetőségeket vet fel, és elgondolkodhatunk az örök kérdésen, vajon mennyi minden függ a belénk kódolt információktól, és mennyi a neveléstől, környezettől.
Szóval már ebből is láthatjuk, hogy egy összetett, és nem egy komoly kérdést is felvető történetet tarthatunk a kezünkben.
Hogy végülis gyilkos vagy sem, azt hiszem ezt a legvégén mindenki maga fogja eldönteni. Én mindkét állítást eltudtam volna fogadni, és valószínű, hogy még napokig ezen fogok rágódni. Ami a legjobban arcul vágott, az mégis a vége volt. Amikor az ember azt hiszi, nem tud neki újat mutatni a könyv. Kis naiv. Hidd el nekem, tud. S ez a végső fordulat volt az, ami miatt még mindig megy bennem a történet. Ez megakadt bennem, és próbálom eldönteni, mit tettem volna egy ilyen helyzetben. Ugyanis nem, és nem tudom megérteni Lauire-t. Bár azt hiszem, addig jó, amíg ez így van.

A szereplők. Nos, itt azt hiszem Andy-t kedveltem meg a leginkább, bár tény, hogy ő előnyt élvez a többiekkel szemben, hiszen mégiscsak ő az elbeszélő. Mindenkit csak rajta keresztül látunk és hallunk, mint valami szűrő, úgy működik.
Laurie és Jacob alakja nekem kicsit megfoghatatlannak tűnt. És furcsa volt, hogy a nő, annak ellenére hogy ő az anya, látja a fiát veszélyesnek, míg az apa az, aki mindenképp kitart mellette. Mintha felcserélődtek volna a szerepek. És erre még a múlt sem adhat teljes mértékben magyarázatot.
Jacob, annak ellenére, hogy a történet róla szólna, nem került eléggé megfoghatóvá számomra. Egy zárkózott, magányos, tinédzsert láttam magam előtt, de semmi többet.

Összességében ez egy nagyon jól megírt, bonyolult és mégis érthető történet. Nagy leírásokat senki ne keressen benne, itt sokkal fontosabb az, ami történik, legyen az a külvilágban, a családban, vagy épp egy-egy szereplőben. Ezek viszont nagyon jól vannak megírva. Habár feleannyira sem véres, mint a rovásember, a maga módján ez is elég megrázó. Ám így is úgy gondolom, egyszer mindenkinek olvasnia kell.

A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző kiadót. 
  

Rovásember

Peter V. Brett: A rovásember

5/5

"Ahogy napnyugta után beköszönt a sötétség, megjelennek a magványok: természetfeletti erővel bíró démonok, akik izzó gyűlöletet táplálnak az emberiség iránt. Évszázadokon át uralták az éjszakát és az emberekre vadásztak, akik mágikus rovások mögött kerestek menedéket. E hatalommal bíró jelek eredete elveszett a legendákban, védőerejük pedig rémisztően törékeny. Mindez nem volt mindig így. Egykor a nők és férfiak egyenrangú ellenfelei voltak a magványoknak, de azok az idők már elmúltak. A démonok éjről éjre erősödnek, míg az emberek csoportjai egyre csak fogyatkoznak a kíméletlen öldöklésben. Most, hogy a jövőbe vetett remény múlóban van, három fiatal, akik túlélték a démonok vérengzését, megpróbálják véghezvinni a lehetetlent. Elhagyják a rovások hanyatló védelmét, hogy egy elkeseredett küldetésben tegyenek kockára mindent a múlt rejtélyeinek felkutatásáért. Együtt szállnak szembe az éjszakával."

Ezzel a könyvvel Brett felkerült a radaromra, és kifejezetten követni fogom a munkásságát. Ritkán sikerül egy első kötetnek ennyire megfognia. Általában csak kíváncsivá tesznek, hogy hova fejlődhet még a dolog, s ezért várom a folytatást. Nem így, mint most. Akkor is későn volna, ha már most a kezembe foghatnám a következő köteteket. Az első néhány oldal után magába szippantott a történet, s a legvégére már tudtam, ez bizony kedvenc lett.

Az emberek élete félelemben telik éjjelente, amikor is a Magból feltörnek a magúrok, hogy a szabadban maradt, netalán gyengén védett otthonokban élő embereket elkaphassák és széttépjék. Csak egy megoldás van erre, rovás védett házakban, városokban kell remegve meglapulni, és várni a nappalt, amikor ismét biztonságban léphetnek ki a házaikból. Még ha harcolnának is, sincsen meg a megfelelő eszközük ahhoz, hogy a démonokat legyőzzék, hiába szólnak a mondák csodás erejű rúnákról, és harcosokról, no meg fényes győzelmekről. Az emberek nagy része már csak napról-napra él.
Ebbe a világba nyerünk mi magunk bepillantást három életen, ezáltal három különböző szempontból. Az első Arlen, aki elveszti édesanyját, és elveszti hitét édesapjában is. Felteszi, hogy Fullajtár lesz, s félelmei ellenére is az utakat fogja róni, üzeneteket víve egyik városból a másikba. Ám ehhez bizony hosszú tanulás vár rá, és az ezután következő élet sem mindig az, mit elképzelt, és ez bizony komoly változásokat okoz benne.
Leesha, aki sokáig úgy gondolta, a menekülés útja otthonról a férjhez menetel, nagyot csalódik a számára kijelölt fiúban, s emellett sikerül a falu gyógyfüvésze mellé bekerülnie, mint tanonc.
Rojer 3 évesen veszíti el a szüleit, és az otthonát, s így Arrick a Zsonglőr veszi magához. A fiú úgy érzi, bárkihez is kerül közel, azt a sors elveszi tőle. Ám úgy néz ki különleges tehetséget is kapott, hegedűjátékától nem csak az emberek, de ideiglenesen a démonok is megszelídülnek.
Hármuk sorsa és útja természetesen kereszteződik, és remélhetőleg a folytatásban még több közös útjuk lesz, mint amit most olvashattunk. Az én két személyes kedvencem Arlen és Leesha volt, Rojer alakjának még úgy érzem lesz mit legyőznie, hogy szívből tudjam szeretni, de meg van benne is a lehetőség rá.

A világ elég komor hangulatú, annak ellenére, hogy vannak benne kedves, aranyos, vidám részek is. De egy kis időre sem tudjuk elűzni mi magunk sem a gondolatot, hogy közeleg az éj, s vele együtt a magúrok ideje is. És persze itt is nem egyszer kell rájönnünk, hogy lehet a nappal az emberé, de vannak olyan démonok, amelyek bennünk élek, s talán még pusztítóbbak, mint a kintiek. Halál, árulás, vér, erőszak, és persze igazságtalanság szövi át az oldalakat, épp úgy, mint a valós életben. Hogy mégis, miért olvassuk tovább? Mert itt is meg a van a remény, a lehetőség, és mert a szívük mélyén azt akarjuk, hogy valaki rázza fel az embereket, fogja össze őket, és rugdossák vissza a szörnyeket a Magba :D.
Jó a ritmusa is, a kellő helyeken gyors, pörgős, még néhol kissé lelassul, helyet adva ahhoz, hogy magunkhoz térjünk. Nem hinném, hogy sokszor kellene unatkoznia az olvasónak.
A világ maga nagyon jól felépített, mind az emberi, mind a démoni oldalt tekintve. És ahogy a kis ízelítőt olvastam a második részből, na meg az utalásokra figyelve ez még csak bonyolódni fog, amit én csak örömmel tudok fogadni. Maguk a tájak, városok leírásai is tetszetősek, kellően hosszúak és részletesek ahhoz, hogy eltudjam képzelni magam előtt őket, de nem túl hosszúak, hogy megunjam. És pillanatok alatt magába szív az egész, s nem ereszt, míg nem végzel vele.
Fantáziadúsak a szörnyetegek is. Nem egy démonos könyvet olvastam már, de nem hiszem, hogy sok hasonlóval találkoztam volna, mint az itt szereplők. Emelem kalapom, az újítások előtt, és még ilyet még!
Ami a szereplőkkel kapcsolatban tetszett, hogy nem egysíkúak. Sokan nagyon jóvá, vagy éppen nagyon rosszá teszik a karaktereket. Pedig sokkal élethűbb számomra az, ha ilyen is, olyan is. Valahogy emberibb. Itt is születnek rossz döntések, megalkuvások. És minden egyes alkalommal el kell fogadniuk az árat, amit fizetniük kell. Legyen jó, vagy rossz a kimenetele a dolognak.
A szerelem csak a legvégén lép képbe a főszereplőink között, én remélem hogy az is jól lesz megírva a későbbiekben, és nem lesz túlerőltetve.

Szóval, kaptunk egy jól felépített történetet, szerethető és persze utálható szereplőket, és jó pár kérdést, természetesen megválaszolatlanul. Én csak ajánlani tudom.


A könyvért köszönet illeti a Könyvmolyképző kiadót.